Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-11 / 136. szám
r Tisztaság fél egészség Az asszony nagyon-na- gyon rosszkedvű volt. A hajnali kelés, a huzatos, piszkos villamos, no meg nyilaié könyöke most jobban, gyötörték, mint máskor. Tudta, miért. Tegnap óta motoszkált a tejében a megjegyzés: — Nézze, Komarek- né, én elhiszem, hogy nehéz takarítóasszonyt kapni, de ez az iroda napok óta olyan, mint egy hadszíntér a harmincéves háború idején. Elhiszem, hogy otthon is sok baja, gondja van, de erre nem lehet a végletekig hivatkozni. Ha nem végzi tisztességesebben a munkáját, szólunk az igazgatónak, és más megoldást fogunk találni. „Szól az' igazgatónak” — motyogta magában, — a Varga Józsinak, aki még kifutógyerek volt a lakatos műhelyben, amikor 6 már évek óta itt takarított! Hát persze, hogy marad egy kis piszok, ha a beteg Horváth- né helyett is neki kell takarítania. És egy munkaidőn belül, hiszen ha megjönnek a tisztviselők, már nem le- hi dolgozni... Hadszíntér ».. Grabcsák, Grabcsák, ezt még megkeserülöd ... És ahogy dúlva-fúlva csapkodott a portörlővel, pompás ötlete támadt Hát ami azt illeti, lehet itt tisztaságot csinálni. Csak ahhoz idő kell, .sok-sok idő..; Forró vizet hozott, súrolószerszámokat, beeresztő lakkot, ami kell. Aztán nekilátott a nagytakarításnak. Ahogy belejött a munkába még dudorászott is. Nyolc óra felé nyílt az ajtó és egy fiatal lány lépett be, majd megállt: — Jaj, tessék mondani, korán jöttem .. , ? — Nem, aranyoskám, én megyek későn, Maga az új titkárnő? — Igen. Kovács Ica vagyok. — Én meg Komarekné, a tisztaság felelős. Na, de már kész is vagyok, vesse le a kabátját, aztán dolgozzon, mert mindjárt jön Grabcsák, a vaddisznó. — Ne tessék ilyet mondani... — De bizony mondok én róla még különbeket is! — Nevezhetem a nénit, Komarek néninek? — Itt én mindenkinek Juci néni vagyok.., — Juci néni, drága, tetszik tudni, hogy itt nagyon szépen ki tetszett takarítani? Eddig azt hittem, hogy anyámnál senki sem takarít szebben, de itt úgy ragyog minden, mintha aranyból lenne... — Tudod. Icukárn harminc éve csinálom, és már a kis- újjamban van a szakma. De nem mondom, ez tényleg szépre sikerült... — Miért mondják Juci néninek, hogy néni? Anyám már idősebb, de még a nyáron is miniszoknyát hordott. És a haja is nagyon _ szép Juci néninek. Majd ajánlok egy jó fodrászt, ha meg tetszik engedni... Grabcsák jelent meg az ajtóban, és nagyot füttyen- tett: — Ez igen, Jucikám. rozmaringom, galambom... tisztaság fél egészség! És mi van ma magával? Ki van pirulva, csillog a szeme ... — megpaskolja Juci néni arcát — na dolgozzunk, Icuka. öröm lesz ebben a tisztaságban. Komarek néni vette a cuc- cát és tűzrőlpattant léptekkel megindult az öltöző felé. Ott akadt tükör. Közben eltökélte, hogy ha a Grabcsák Tóni kikezd vele, a padlócsiszolóval letöri a derekát ,,: Deák Gusztáv Hűséof ." — Olvastad ? ~ kérdi az (újságba temetkezett férj. — Egy gazdag amerikai tizmil- liárdot hagyott az özvegyére. Gondolom, szívesen lennél ennek a fickónak az özvegye. Nem igaz? — Ö nem drágám — tiltakozik a szerető 1 itves. — Én kizárólag a te özvegyed akarok lenni. Pedig óriási tehetség, kár, hogy nincs érzéke az össz- játékhoz... Utcai látványosság — a tévékorszakban DRÁMÁI START (Dluhopolszky László rajza' AZ ELKÉNYEZTETETT KAPUS (A Polish Weekly-ből) Protokollárisán Turisták reprezentálok Mielőtt a reprezentáció könyvelési rovatelnevezéssé alakult volna — magában foglalva a csésze feketét éppúgy, mint a százszemélyes medvevadászatot áfonyával, — egyszerűen képviseletet jelentett. Aki reprezentált, az képviselt, megtestesített valamit, vagy valakit. Mielőtt a protokoll mindenki számára terhes ceremónia-szabályzattá ala- kulf volna — magában foglalva a pályaudvari fogadóterem kókuszszőnyegének hosszát éppúgy, mint a százágyús díszsortüzet, motoros rendőrökkel, — egyszerűen jegyzőkönyvet jelentett. Aki protokolláris ember, annak köze volt valamely jegyzőkönyvhöz: vagy aláírta, vagy leírta — lúdtollal. Szeretném visszahódítani ennek a két szónak eredeti ^jelentését. E jelentés szerint ^tudniillik én is reprezentatív és protokolláris személyiség vagyok. Ügy valahogy, mint az anekdotabeli Kovács János, aki megnéz egy Ferencváros—MTK meccset és másnap közli a feleségével: — Nézd, anyus- kám, benne vagyok az újságban. Azt írja, hogy: „Ferencváros—MTK labdarúgómérkőzés, huszonötezer néző”. Benne vagyok a huszonötezerben. Először akkor voltam protokolláris személyiség,, amikor a diákszervezet fegyelmi bizottságának tagjaként beleírták a jegyzőkönyvbe, hogy jelen voltam a fegyelmi tárgyaláson, ahol súlyosan el kellett ítélnünk egy diáktársunkat, mert „rosszul viszonyult”, már nem emlékszem, hogy mihez. Később aláírtam egy jegyzőkönyvet, amelyet az Állami Biztosító kárbecslője készített holmi beázott mennyezetről. Protokolláris szerepléseim legszebbike az volt, amikor jegyzőkönyvet készítettek a budapesti Világifjúsági Találkozó zárónagygyűléséről és megállapították, hogy a szónokokat százezer ember hallgatta. Benne voltam — mint az anekdotabeli Kovács János — ebben a százezerben. Reprezentatív személyiségként pedig éjjel-nappal, minden évszakban szorgalmasan szerepelek. Éjjel rendszerint azokat az embereket reprezentálom, akik a Föld sötétbe borult felén nyugovóra tértek. Nappal azokat, akik szerencséjükre felébredtek, hogy munkához lássanak. Januárban buzgón reszeketek, júliusban szorgosan törölgetem a homlokom, reprezentálva az örök igazságot, hogy télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van. Az étteremben azokat az Ínyenceket reprezentálom, akik jobban szeretik a csirkepaprikást, mint a kelkáposzta főzeléket. Ha mégis kelkáposzta főzeléket eszem, azokat reprezentálom, akiknek nem telik csirkepaprikásra. Villamoson a villamosutasokat reprezentálom — többször szerepeltem már reprezentatív utasszámlálásban isi, — járdán a gyalogosokat, munkahelyen a munkavégzőket, strandon a lustálkodókat, moziban az érdeklődőket, értekezleten az unatkozókat, külföldön az itthoniakat, itthon a haza jöttékét. Ezen kívül pedig az emberiséget reprezentálom. A legfrissebb adatok szerint a Földön három milliárd kétszáz millió ember él. Nem hat talán szerénytelenségnek, ha úgy vélem, hogy ebben a számban — mint az anekdotabeli Kovács János — én is benne vagyok. Faragó Vilmos / NAPSZÜRÄS Szórakozott ember — Professzor úr! Professzor úr! Ikrei születtek! — Hát ez nagyszerű! El ne felejtsék megmondani a fele légemnek is. Bizonyára nagyon örül majd. Milyen jó, hogy tudok pár szót angolul!
