Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-07 / 132. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. június 7. PINTÉR ISTVÁN: A windsori herceg regénye s 1935 februárjában a herceg nyolctagú kísérettel érkezett Budapestre. Együtt érkezett vele Mrs. Simpson, született Wallis Warfield. Csak a beavatottak ismerték őt, a herceg szeretőjét, a nyilvánosság előtt egyelőre még hallgattak róla. Az asszony 1896-ban született. Régi előkelő angol család sarjaként Amerikában látta meg a napvilágot. Az Űjvilágban War- íieldék a „legkékvérűbb” famíliák közé számítottak. Anyai ágon egészen a Montaguekig vezették le családfájukat, akik Hódító Vilmos oldalán küzdöttek 1066-ban a hastingsi csatában. A Montague család angliai feje a manchesteri herceg. Az amerikai ág megalapítója, Peter Montague 1624-ben vándorolt ki Amerikába. Mrs. Simpson ükapja, John Montague, Washington egyik legbizalmasabb híve volt. ■ Fia Virginiából Baltimore-ba költözött, és azóta a család ott élt. Wallis Warfield édesanyja, Alice Montague Amerika egyik legszebb asszonyának hírében állott. Apai ágon Mrs. Simpson ugyancsak a hastingsi csatáig tudta visszavezetni származását. A Warfieldek szintén még 1660-ban vándoroltak ki Virginiába. Ök is nagy szerepet játszottak az amerikai függetlenségi harcban. A Warfield család címerének jeligéje: „Mi nem tűrünk királyokat.” Mrs. Simpson édesapja pénzember volt, azonban nem tudott olyan vagyont gyűjteni, mint öccse, Davies Warfield, Simpson asz- szony nagybátyja, egy vasúttársaság elnöke, aki négymillió dolláros vagyont hagyott hátra. Mrs. Simpson másik nagybátyja Henry Warfield tábornok volt. Mrs. Simpson korán elvesztette apját. Anyja, még kétszer ment férjhez, először Freeman Rasin ismert demokrata politikushoz, majd az ő halála után Charles Allen washingtoni szenátorhoz. Miután az édesanyja újból férjhez ment, Wallis Warfieldet Davies Warfield nevelte. A tizennyolc esztendős leány jelentős szerepet kezdett játszani a legjobb társaságokban. Az egymást követő bálok és estélyek egyikén a rendkívül szép Wallis beleszeretett Earl Spencer- be, egy fess tengerésztisztbe, aki akkor a floridai tengerészeti pilótaiskola parancsnokaként szolgált és hozzáment feleségül. Három esztendő múlva Spen- cert Kaliforniába helyezték át, majd az első világháború után a Távol-Keletre került. A férjet szolgálati kötelességei gyakran elszólították, Wallis pedig nem szeretett unatkozni, úgyhogy férje akarata ellenére Európába utazott. Rendkívül viharos európai esztendők után 1926-ban visz- szatért Amerikába, s megindította férje ellen a válópert. A nagybácsi emiatt kitagadta egykori kedvenc unokahúgát, és csekélynek számító, évi tizenötezer dolláros járadékot hagyott csak rá. Az asszony perrel támadta meg a végrendeletet; sikerült elérnie, hogy a család még hetvenötezer dollárt fizessen neki egy összegben. Közben folytatta régi életmódját és barátságot kötött a dúsgazdag Vanderbilt család lányával, a botrányhős Glóriával. A fiatal elvált asszonynak sokáig az akkori argentin követ udvarolt Washingtonban, de amikor már mindenki házasságról beszélt, megismerkedett Ernest Simpsonnal, egy volt gárdatiszttel. Simpson Kanadában született ugyan, de apja, aki előkelő angol családból származott, angol kollégiumokban tanítatta fiát. A háború alatt Simpson a Goldstreom gárdaezredben szolgált és a háború után nyugdíjaztatta magát. Simpson 1928 nyarán oltárhoz vezette az egykori Mrs. Spencert, akivel 1933 közepéig tűrhetőnek látszó házaséletet élt. Ekkor történt, hogy a Simpson házaspárt bemutatták a walesi hercegnek. Az angol trón várományosának nagyon megtetszettek Simpsonék, azaz pontosabban Mrs. Simpson. A herceg gyakori utazásaira rendszeresen magával vitte a Simpson házaspárt. Az angol társaságban nyílt titok volt, hogy Simpson felesége a walesi herceg met- resze, s ebben senki nem talált kivetni valót. Maga Simjson is zokszó nélkül tűrte ezt a helyzetet. Lassan el is maradt a herceg társaságából — a kísérethez már csak Mrs. Simpson tartozott, a férj nem. (Folytatjuk) A bánhidai tó „cápái” Szenzációs vízi esemény tartja izgalomban a tatabányai sporthorgászokat. Egyik szerencsés társuknak, Vígh Tibor vájárnak sikerült horogra csalni és stégre emelni a bánhidai hűtőtó sokáig csak horgászmesének tartott „cápáját”, egy csaknem két méter hosszúságú harcsát. A negyvenkét kilós óriás harcsával gigászi küzdelmet folytatott Vígh Tibor. A horgász és zsákmánya csaknem egy órán át fárasztották egymást, mire a rendkívüli erejű víziragadozó megadta magát. A szerencsés fogás elsősorban szakszempontból figyelemre méltó. Álló vizekben ugyanis ritkaságnak számít, hogy a harcsa ilyen súlyúra és méretűre fejlődjön. A tatabányai „Jószerencsét” horgászegyesület tagjai nem is emlékeznek arra, hogy ebben a tóban valaha is horogra került volna ilyen halóriás. Az esemény mindenesetre azokat látszik igazolni, akik egy még nagyobb, méretei után ítélve 100 kilósra becsült harcsapéldányról is tudnak, egy alkalommal ugyanis már horogra akadt ez a cápaméretű harcsa, de az egész éjszakán át tartó küzdelemből a tó lakója került ki győztesen, mert végül cérnaként szakította el a horgászzsinórt. A negyvenkét kilós harcsafogás mindenesetre lázba hozta a környék sporthorgászait, a szokottnál jobban benépesül a hűtőtó partja, s most mindenki a sokszor megálmodott nagy fogásra vár. Első lépés a leszerelés felé A „fütyülő" kőszent Nem szokványos dolog, hogy egy hallhatatlanságra áhítozó poétát nem irodalmi munkássága, hanem hivatali ügyintézés csigalassúsága, a közérdekű teendők elodázása ment meg a feledéstől. Ritka eset az ilyen, de előfordul, legalábbis ha hinni lehet a század elején szerkesztett vármegyék monográfiája című sorozat egyik krónikásának. A nem mindennapi eset az 1810-es években történt, az emlékezetes ügv főhőse pedig Boruth Elemér, az akkoriban ismert nevű költő, a Zemplén című újság szerkesztője. E harcos szellemű zsurnalisztát fölöttébb bosz- szantotta a Sátoraljaújhely főterén felállított Szent János szobor méltatlanul elhanyagolt állapota. A szemet bántó, s az „ájtatos hívők kegyeletét sértő” düle- dező kőszent istápolása ügyében azonban hiába protestált szóban és írásban az illetékeseknél. csak nem akart megindulni az érdemi ügyintézés lomha gépezete. , . ..... A szerkesztő ur végül is türelmét vesztvén, költői szelídségét leküzdve drasztikusan prózai elhatározásra jutott. Egyik szép májusi hajnalon, cimborái segítségével nagy üggyel-baj jal megfordította tengelye körül a szobrot, úgy hogy az háttal a „tékozló” városnak álljon, s a szomszédos község. Borsi felé nézzen. Ezzel azonban még nem érte be. hanem egv jókora táblát akasztott a jobb sorsra érdemes kőszent hátára, a következő felirattal: „Fütyülök Üjhelynek! Megyek Borsiba!” Az újhelyi polgárok városszerte napokig derültek az ily módon csúffá tett illetékeseken, s mint a krónikás feljegyzi, a szunyókáló városatyákat is megrendítette a példátlan skandallum, a kivándorolni készülő ffl- tvülő kőszent. Rövid idő alatt mintaszerűen rendbehozatták az emlékművet, megmentve ezzel a magisztrátus becsületét és egv noé- ta nevét a végleges feledéstől. 1972. május 26-án Moszkvában Leonyid Brezsenyev az SZKP fóti tára és Richard Nixon az Egyesült Államok elnöke aláírta a rakétaelhárító rakétarendszerek korlátozásáról szóló szerződést, amely az 1970. április 16-án kezdődött — Bécsben és Helsinkiben folyó — SALT-tárgyalások eddigi eredményeit rögzíti. Ideiglenes megállapodás született a hadászati támadó rakétafegyverek korlátozásával kapcsolatos intézkedésekről is. Az egyezmény meghatározza a két ország konkrét teendőit a védelmi rakétafegyver rendszerek kölcsönös korlátozása területén az egyenlő biztonság alapján. A korlátozás fontos tényező a támadó hadászati fegyverek fejlesztése területén folyó verseny csökkentésében, a nukeláris világháború veszélyének elhárításában. Az egyezmények aláírása után Laird amerikai hadügyminiszter utasítást adott az amerikai rakétavédelmi rendszer Malmstromban és Grand Forksban létesítendő rakétatámaszpontok építésének leállítására. A bázisok a Sentinel („Őrszem”) — 5,5 milliárd dollár költséggel létrehozott — rakétael- hárító-rendszer részét képezik. A rakétaelhárító-rend- szer célja — McNamara volt hadügyminiszter 1967. szeptember 18-i indoklása szerint — az 1970-es évek második felétől várható „kínai rakétatámadás” és esetleges „szovjet nukleáris csapás” kivédése. Az elhárítólánc gerince Hawaii—Alaszka— Grönland—Nagy-Britannia térségében található, a fővonala pedig a Csendesóceán partján és a kanadai határ mentén húzódik. A rakétaelhárító rakétarendszer működését a radarállomásokból, valamint Spartan és Sprint mintájú rakétákból álló „Nike—x” szisztéma biztosítja. A rakétaütegek vezető radarja követi a távolfelderítő radar által meghatározott célokat és vezeti az elhárító rakéták táv- irányítását is. A támadó robbanófejeket egy széles spektrumban szabaddá váló röntgensugárzással semlegesíti. A valódi és álrobbanófejek felderítéséhez új szuperteljesítményű radar előállítása válna szükségessé. A továbbfejlesztett elhárítórendszer teljes kiépítését a hetvenes évek végére várták, a program során 900 nukleáris robbanófejjel ellátott ellenrakéta elhelyezését tervezték. ^ÜTi- ‘— iBrätgL 2*11111 ES<ESOtT —Los Anaeles* I n«nm^arrea Chicago’A.*»«. .• Phiiariainhia—-----— D enver* Chicago Kansas City • • c- P. i St. touis • Cincinnati ^•Philadelphiai ‘■WASHINGTON“ Whiteman I «Memphis _ , I Atlanta•! ÁLLAMOK 1 Houston__New Orleans ' B. Baltimore ; C. Cleveland ; P. Pittsburgh Távolsági Előrejelző Radarhálózat Közép-kanadai radarlánc vm va „Fenyőfa" rendszer elfogási övezeti — — — — Űrhajózási Előrejelző Rendszer Interkontinentális rakétákat tfzb megfigyelő radarállomás ^ Földi radarállomás Repülőgépre telepített I SPARTAN és SPRINT I ellenrakéta kilövőállások %aL Hajóra telepített radarállomás • A legnagyobb városok Jjf5, Parti radarállomás 0 H ?J képernyője ELŐTT A kesergés nem tartozik éppen a legrokonszenvesebb emberi megnyilvánulások közé, s a túlságosan is szubjektív megnyilvánulás meg éppenséggel nem a legszerencsésebb formája a jegyzetíró vélemény-nyilvánításának : az elfogultság látszatát kelti. Mégis ha az elmúlt hét műsorára visszagondolok, és egy-két kivételtől eltekintek, legszívesebben valami effélére lenne kedvem. Dehát a kesergés mire lenne jó, helyette lássuk a hét néhány műsorát. Találkozás Lukács Györggyel A televízió múlt heti legjelentősebb programjának azt az ötven nercet, tartom, és csak hálásak lehetünk a publicistikus érdeklődésű filmrendezőnek, Kovács Andrásnak, hogy ez a kérdéses ötven perc megszülethetett, azt a gondolatoktól sistergő, egy nagy gondolkodó egyéniség személyes vonzásába rántó találkozót tartom, melynek egyik szereplője a 85 éves Lukács György volt, a másik pedig, találkozásról lévén szó, mi nézők voltunk. Az európai hírű magyar filozófust és esztétát szinte az utolsó órában sikerült a képernyőn megszólaltatnia Kovács Andrásnak, akit — sajnos — a magyar közvélemény még mindig sokkal kevésbé jól ismer, mint ahogy illenék ismernie. A róla és vele készített dokumentumfilm minden szempontból méltó volt Lukács György szellemiségéhez; époly puritán, lényegre törő és nagyvonalú volt eszközeiben, mint Lukács György maga. És a gondolatoknak micsoda plaszticitása! Egy géniusz fedte fel magát anélkül, hogy a szerepjátszásnak még csak az árnyéka is rávetődött volna vallomásnak is beillő megnyilatkozásának tisztaságára. De volt még ennek a filozófiai magasságokban, könnyedén szárnyaló beszélgetésnek egy külön varázsa is: a beszélgetésben jelentkező közvetlenség. A közlés természetessége és ebből fakadó varázsa. Nem rögtönzésnek álcázott, kicen- tizett párbeszédet kaptunk, hanem az itt és a per pillanat szülte gondolatok közvetlenül tanúi lehettünk. Kovács András a nevünkben kérdezett, s a világhírű tudós nekünk válaszolt, olykor kerek kis esszévé formálva válasznak szánt gondolat..it. Lukács György kezdetben azzal utasította el a most látott televíziós beszélgetés tervét, hogy a kamera előtti szereplést nem neki találták ki, az ő természetes műfaja az írás, és nem pedig a szereplés. Szerencsére Kovács András makacsabbnak bizonyult tervében, mint Lukács a maga tartózkodásában, s a film a jávorkúti nyaralóban elkészülhetett. Azon túl, hogy ezzel a dokumentumfilmmel kétségtelenül emberileg közelebb kerültünk a gondolatok elvont Világában otthonosan mozgó tudóshoz, Kovács András filmje kulturhistóriai cselekedetnek is számít. Riportműsor — logi esetek — Winnetou unokái Visszatérő kérdés — a sajtó hasábjain is hol felbukkan, hol meg eltűnik egy időre — hogy a frissen végzett szakemberek munkahelyükön sokszor nem jutnak megfelelő, igényeiket kielégítő feladatokhoz. Hogy mérnöki diplomával a zsebben olykor csak tengenek, lengének és csellengenek az üzem, vagy az intézmény ..útvesztőiben”, parlagon he- vertetve a megszerzett tudást. Vértessy Sándor szerkesztő-riporterként egy különös, furcsa brigádra bukkant, hogy a fenti kérdést negatív oldalról világítsa meg. Mérnökök és technikusok olyan brigádját fedezte fel, akik megunva munkahelyükön a semmit- tévő tíblábolást, felcsaptak javító-szerelő brigádnak, csakhogy végre értelmes munkát végezhessenek, s az elvégzett munka eredményének tudatában „kihúzhassák magukat”. Figyelmeztető riportot láthattunk a brigád bemutatásában. Még ugyanazon a héten a televízió politikai magazinja vasárnap este visszatért a riportra. Visszhangozta és aláhúzta a riportműsor központi gondolatát, és utalt a helyzet tarthatatlanságára, . valamint a vezetők lelkiismeretére és jól felfogott gazdasági érdekekre apellálva igyekezett agitálni a nyugtalanító jelenség megnyugtató meg. 1- dásáért. Vértessy Sándor riportműsora így elérte célját, és bizonyára élénk visszhangra lelt a legérdekelteb- bek körében. A Jogi eseteknek, úgy gondolom, már régóta nem kell cégér, akárcsak a jó bornak nincsen szüksége különösebb reklámra. Sikeres műsor és egyben hasznos televíziós program. Ezúttal az embertelen és uzsoraalbérlettel tapintott társadalmi együttélésünk fájó pontjára. Sőt a továbbiakban is lakáskérdések tisztázásának szentelték a műsort, szerkesztői. Sokakat érintő problémákat feszegettek, és világos, értelmes útmutatásokkal szolgáltak. Ugy-e, hogy létezik értelmes hivatali nyelv és hivatali gondoskodásmód is! Ha valamiért külön is szerethetjük dr. Petrik Ferenc műsorát — szerkesztő — éppen ezért a kellőképpen nem dics f- hető tulajdonságáért tehetjük: messze elkerülni a bürokratikus homály mindenféle zege-zugát. Annyi „ba- kafántosan” megfogalmazott jogi ügyirat rossz emlékével terhelten szinte üdítő a Jogi esetek alapvető stiláris hangvétele: egyszerűsége, tisztasága és világossága. A külpolitikusként ismert Kiss Csaba a Monitor műsorában új minőségben mutatkozott be: az amerikai indiánok életéről. harcáról készült film alkotótársaként — dr. Boglár Lajossal közösen írták a film forgató- könyvét — ismerkedhettünk meg a képernyőn. Winnetou unokáit, mai „leszármazot- tait” mutatták be romantika nélkül, a valóság feltárásának józan mérsékletével. Hűséges képet adtak a rezei vátumokban elzárkózva élő és a nagy városokban élni vágyó indiánok küzdelmes, a fennmaradásért folyó élet-halál harcáról. Az én csatornám A probléma-érzékenységéről híres újságíró és az ötletes, újszerű színpadi megoldásokra törő színigazgató Komlós János televíziós műsorában egyaránt érvényesíti színházi és újságírói erényeit. A legfinomabb szeizmográf érzékenységével mutatja meg közéletünk, gondolkodásmódunk fonákságait, és ügyes képi poénekkel, változatos vizuális megoldásokkal tálalja mondandóját. A női labdarúgás tárgyában végzett „kutatómunkája’, hogy tudniilik mi is van és főleg mi lesz az aranylábú lá- Mint említettem Lukács Györgyöt viszonylag kevesen ismerik. És még kevesebben forgatják könyveit, írásait. Ez a beszélgetés talán étvágyat csinál és kedvet ébresztett műveivel való „ta-j iálkozásra” is. i