Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-01 / 127. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. június í. Sok évszázados művészet folytatói Művészi csontfaragványok A messzi Szibériának is legtávolabbi sarkában van Csukotka, ahol külön nem­zetiségi körzetben él a csuk­ások kis vadásznépe. Egyik kis falujukban, Uelenben negyven éve működik már fft. „Észak emléktárgyai” nevű csontfaragó műhely. A csontfaragás művésze­tének sok évszázados ha­gyományai vannak. Ez az ősi, emberi művészet mi­niatűr szobrokban és dom­borművekben bámulatos erővel fejezi ki Csukotka csodálatos világát. Az uele- ni csontfaragók a szovjet és külföldi művészetttörténé- szek egyöntetű elismerését vívták ki ábrázolásaik való­szerűségével, művészi meg­oldásaik kifejező erejével, kompozícióik világosságá­val, a formák költőiségével és szokatlan plaszticitásával. A csontfaragás Csukotka művészi krónikája. Az uele- ni faragóművészek élénken reagálnak minden új ese­ményre, a népük életében végbemenő változásokra. Hagyományos témáik mellett (Medve és rozmár, Bálna és fecske, Fókakölyök, Ját­szó medvebocsok, Medveva­dászat dárdával, Szarvas farkasok között, Kutyafo­gat) olyan többalakos kom­pozíciókat készítenek, mint az Uzlen épül, vagy a Zár­Uelcni csontfaragó, Gemangc-nevű vitorláshajó jével melyet rozmáragy árból faragott ki. modell­számadás a kolhozban című faragványok. Az egyik faragóművész, Vukvol „Lenin Csukcs-föl- dön” című munkáját a moszkvai Központi Lenin Múzeum őrzi. A művet a csukcsok egy mondája ins­pirálta, ami arról szól, hogy Lenin eljött hozzájuk és elmondta nekik, hogyan éljenek ezután. A csukotkai csontfaragók műveikben megemlékeztek a híres Cseljuszkin jégtörő legénységének hőskölte­ménybe illő viszontagságai­ról (megmentésükben annak idején a csukcsok is részt vettek), Valerij Cskalov ne­vezetes repülőútjáról az Északi Sarkon át Ameriká­ba és még sok-sok kisebb- nagyobb jelentőségű ese­ményről. A közelmúltban Csukotkában járt előadó­körúton a világhírű gor­donkaművész, Rosztropovics. Megfordult Uelenben is és nagysikerű hangversenye másnapján egy faragómű­vész, Tukkaj megajándé­kozta egy rozmáragyarból készült kis szoborral, amely a zeneművészt ábrázolja. Tukkaj pedig csak a hang­verseny napján látta elő­ször modelljét. A faragóműhely legjobb vésnökei nők. Vera Emkul — az Oroszországi Föderá­ció érdemes művésze — éle­te 36 évét áldozta eddig munkának. Alkotásai már a harmincas évek végén bá­mulatba ejtették a moszk­vai, párizsi, New York-i ki­állítások látogatóit. Uelenben hamarosan el­készül a csontfaragó mű­hely új nagy épülete. Ezután még sokkal több készül majd a híres csukotkai em- léktágyakból, amelyek el­jutnak a Szovjetunió min­den részébe. A lengyelországi „Sosnowiic" szénbányában speciális szállítószalag szállítja a bányá­szokat a 450 méter mélyen fekvő munkahelyre. A bányászok szemmel láthatóan elé­gedettek a kényelmes „lifttel”. (Foto CAF—MTI—KS) Vállomás a könyvről 7 ízeves gyerek voltam, amikor jó nagyapámtól egy könyvet kaptam. Piros vá­szonba kötött, aranybetűs, megkopott kötet volt. Pe­tőfi Sándor összes költe­ménye. Kiadták 1923-ban, a nagy költő születésének századik évfordulóján. Akkor — és még sokáig ez az egyetlen Petőfi kö­tet jelentette az irodalmat, a szép és igaz szót a mi családunkban. Ma már tu­dom, így volt rendjén. Esztergályos nagyapám, ka- zánkovács apám örült, ha mindennapi kenyerünket megkereste. Dehogy tellett a háborús, meg a háború utáni években könyvre egy munkáscsaládnak. így hát én rongyosra ol­Pedagógiai tanácskozás Csütörtökön az Építők Ró­zsa Ferenc Művelődési Házá­ban folytatta munkáját a budapesti általános- és kö­zépiskolai igazgatók, szakfel­ügyelők, tanácsi dolgozók háromnapos munkaértekezle­te. A tanácskozás harmadik papján dr. Gosztonyi dános művelődésügyi miniszter- helyettes összegezte a ko­rábbi szekcióüléseken el­hangzott véleményeket, s az ebből adódó következtetése­ket. Elmondotta: a vitában 62-en fejtették ki vélemé­nyüket. Többen felvetették, hogy az eredményekről hangsúlyozottabban kellene szólni — ezzel kapcsolatban a miniszterhelyettes rámu­tatott: a következő évben ünnepeljük az iskolák álla­mosításának 25. évfordulóját. Ez az ünnepség jó alkalom lesz a számvetésre, arra, hogy egy-egy iskolára és a közoktatás egészére vonatko­zóan készítsünk „pedagógiai mérleget”. A jövő iskolájáról szólva á miniszterhelyettes megem­lítette, hogy az utóbbi idő­ben felvetődött: megfelelő előkészítés után térjünk át a kötelező tízosztályos álta­lános iskolára. Az ezzel kap­csolatos heves vitákra utalva dr. Gosztonyi János aláhúz­ta: ennek ma még nincs meg az anyagi lehetősége. — Timosa, te semmit sem érzel? — Nem. Sem­mit. Miért, mit kellene éreznem? — Süket vagy a természet varázsa iránt? A termé­szet ébredezik Ti­mosa, és te nem veszed észre?! — Ébredezik? Honnan vetted ezt, Ljuba? Nem lehetséges, hogy még szunnyad? — Nem, nem Timosa, ébredezik. Tegnap a szom­széd kisfiú ma­dárélelmet rakott ki az ablak pár­kányára. Még te­tőszerkezetet is eszkábált fölé. Ké­sőbb hallottam, hogy a madárkák ütemesen kopogva csipegették az ele­delt. — Rosszul hal­lottad Ljubácska. A vízcsap csepeg a konyhában. Kü­lönben a fiúcska se madáreledelt rakott ki az ab­lak párkányára, hanem a sajátju­kat, mivel már há­rom hónapja, hogy garanciális javí­tásra elvitték a hűtőszekrényü­ket._ — No, mindegy, Timosa. A termé­szet azért ébrede­zik. A fejem oly nehéz. És ez mi mástól van, ha nem a tavaszi fá­radtságtól? — Sajnos én itt most egy kis gáz­szagot érzek, le­het egy pici szi­várgása a csap­tól van, nem a tavasz ébredésé­től. De nem ám, Ljubácska! — Néha traktor dübörgést hallok. Az csakis a határ­ból, a tavaszi ha­tárból jöhet, Ti­mosa! — Nem sikerült ráhibáznod, Lju­bácska. A motor­Andrej Kucsajev: Tavaszi zsongás nak és attól ne­héz a fejed. A gázszivárgás pedig nem a tavasszal van összefüggés­ben, hanem a rossz elzáró sze­leppel. — Nincs igazad, Timosa. Én mint­ha azt is halla­nám, hogy milyen hangosan rikoltóé­nak a légben szál­ló darvak. — A rilcoltozást te a harmadik szomszédból, Sze- rafim Ivanovics Hohlakovéktól hallod. A férj uram „neveli” a feleségét az egysé­ges látásmódra. Ez pedig a vodká­zajt te Szumkin polgártárs gará­zsából hallod. \J) autója van, annak a hangjában gyö­nyörködik mások bosszantására­— Akkor azt mondd meg, hogy miért akar ódzik nekem elbögní magam állandóan? Miért, ha nem a- tavaszi zsongás­tól? — Azért, mert az utóbbi időben igen elfáradtál, ki­merültél, Ljubozs- ka. Nappal dolgo­zol az étteremben, este a Vendéglá­tóipari Techni­kumban vagy, ha hazajöttél, még megfőzöl másnap­ra, hajnalban pe­dig felkelsz taka­rítani, és teljesen kikészít. Elmégy egy ideggyógyász­hoz, és az pihen­tetéssel rendbe­hoz. De az sem függ össze a ta­vasz leheletével. — Timosa, ak­kor legalább ve­gyél nekem egy pecsétgyűrűt. Kék rubinkővel, és az meg fogja hozni nálam a tavaszt, az igazi tavaszt. Ugye megteszed a kedvemért? — Pecsétgyűrűt? Ráadásul kék ru­binkővel? És, hogy ez fogja neked el­hozni a tavaszt? Az igazi tavaszt?! Tudod mit? Nyisd ki az abla­kot, az udvarit, nézz ki az udvar­ra, szagolj bele a levegőbe, a virág­illatba és rögvest megtalálod a ta­vaszt, az igazi ta­vaszt.’ Fordította: Sigér Imre Megjelent a Li- tyeraturnaja Gaz- jéta 1972. május H számában. ti n ■ i ■ n II ■ ■■ i ■ ■ ii ■ ■ ■ ■. i murin ............................................................................................................................................................. v astam azt az egy, kopott Petőfi könyvet. Hordták, vitték osztálytársaim is, a szolnoki munkásnegyed gye­rekei. Hányán ismertük meg belőle a János vitézt, a Helység kalapácsát, ki tud­ja? És hányán szerettük meg, szavaltuk iskolai ün­nepségeken a SzüH'ífölde- met. a Tiszát? Máig is em­lékszem, nekem a legked­vesebb a Szeptember ve­gén volt. Olykor ma is dú- dolgatom magamnak: „Még nvflnak a völgvben a kerti virágok, még zöldéi a nyár­fa az ablak előtt...” Pár év telt el. s Új könyvet veit nekem nagy­apám. Gorkij, Anya című regényét. Pelagéja szomorú anyaságát'1 "Távéi igaz, - de tragikus végű harcát. Múltak az évek. Apám következett äz ajándékozás­ban. Bőrbe kötött Lenin kö­tetet. aztán Solohov regénvt hozott. Első lapján mindig díszes,, cikornyás betűk hir­dették: a kiváló munkáért, egy-egy pártszeminárium sikeres vizsgájáért. Akkoriban én már könyv­tárba jártam. Bújtam a gimnáziumi kötelező olvas­mányokat. a falu jegyző­jét, Fanni hagyományait, Gárdonyi Géza Láthatalan emberét. Evés közben jön meg az ember étvágyé. Megértettem Raszkolnyikov tragédiáját, Jack London Eneídő kutyáját, Németh László Kurátor Zsófijának iszonyú sorsát. És a verseket. Előbb sze­rettem meg Radnótit és Jó­zsef Attilát, mint Ady End­rét, Arany Jánost. A Húsz év múlva című csodás Vaj­da költeményt most is gyakran idézem, ha szo­morú vagyok, s úgy érzem bánt az élet. Mely’k diák nem ír verset? Máig is őrzöm azt az irkát, amelyben tizenhat­évesen öregségről, halálról írtam. Néha előveszem, hogv emlékezzem. Aztán kenyérkereső let­tem. Havonta kis pénzem­ből száz forintért könyvet vettem. A Galavjov csalá­dot. Turgenvev regénvét az Apák és fiúkat. Évekig ol­vastam. a Háború és bé­két. aztán az Oroszlánköly­köket. Nvole éve dolgoztam, amikor volt vagy ötszáz könyvem. Mind kedves volt, mind a szívemhez nőtt. És akkor fordult az éle­tem. Máról-holnapra sze­gényebb lettem a szegény­nél. Kórházba került a gye­rekem is. Nem gyűjtöttem én soha pénzt — nem is volt feles­leges soha sem. 'Megsirat­tam a könyveimet, aztán két legkedvesebb maradt csak meg. A kopott, arany- cirádás Petőfi kötet, Radnó­ti, Móricz riportjai és az Anya, Gorkij agyonolvasott regénye. Pedig akkor már sűrűn bekopogtattak a kör­nyék munkásgyerekei. Széttártam a karom, s mondtam: nincs, alig vala­mim van már, srácok Addin, okastam s küszködtem az élettel, míg újra Ids könyvtáram lett. Lassan gyűlt, de az enyém volt. Hívtam a környékbeli gyerekeket, hozták — vit­ték a drága kincseket. Thomas Mann sorozata, Németh László Égető Észte­re, Irwin Shaw Oroszlán - kölykei. Marosán György Tüzes kemencéje, Moldova György Tisztelet Komlónak könyve ott sorakozik köny­vespolcomon az Aranykönyv­tár a Világirodalom remekei mellett. Lassan huszonöt éve már, hogy hajnalban és este for­gatom könyveim lapjait. Időközben ötször cseréltem szemüveget, s elolvastam minden könyvheti újdonsá­got. Most a könyvhéten előke­restem azt az elsőt. néhai nagyapám első ajándékát. Megsárgultak már lapjai, halványul az aranyos cím­sor is. Elgondolkoztam. írásból élek, szenvedélyem. Nem irodalmár, nem Is koszorús kölüő lett belőlem. Csak a hétköznapok szerény kró­nikása. A könyvhétén újból vá­sároltam, válogattam. ízlel­gettem. Mert nekem mindig min­denben a könyv segített. És örülök neki nagyon, hogy a gyerekeim is szere­tik a könyvet. A könyveket. Nekik könnyebb, nekik egyszerűbb. Azért a Petőfi-kötetet ők is szeretik. Első lapján gyerekes be­tűimmel ott a dátum: 1945. április. És nevem, zsinór­írással: Sóskúti Júlia A KORSZERŰ KÖZLEKEDÉSHEZ HOZZÁ TARTOZIK AZ UTASBIZTOSÍTÁS AZ UTASBIZTOSÍTÁST A PÉNZTÁRAK ÉS AZ UTAZÁSI IRODÁK BIZTOSÍTÁSI SZELVÉNNYEL, VAGY BÉLYEGGEL ELLÁTOTT MENETJEGGYEL SZOLGÁLTATJÁK KI AZ UTASBIZTOSÍTÁS ÖNKÉNTE AZ UTASBIZTOSÍTÁS SZÜKSÉGES I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents