Szolnok Megyei Néplap, 1972. június (23. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-21 / 144. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. június 21. Freskókulatás és terápia két. Vonatkozik ez a közép­kori freskókra, de a mag­dalén korabeli barlangi fest­ményekre (Lascaux) egy­aránt. Nehéz, többfrontos küzde­lem vár a freskó-kutatókra és restaurátorokra, mert a légnedvességgel, talaj ned­vességgel, talaj mozgással, mikroorganizmusokkal, és az idő vasfogával kell egyidő- ben harcolniuk. Képünkön: a Champs-i kastély. Huszonöt éves a Bolyai János Matematikai Társulat Franciaországban a fers- kókkal kapcsolatos kutatás központját a Champs-i kas­télyban találhatjuk. A 18. században épült kastély ter­meiben laboratóriumokat, restaurátor műhelyeket ren­deztek be. Az asszisztencia mellett jelenleg két kémi­kus, két geológus és egy mikrobiológus dolgozik az érdekes intézményben. A ku­tatók a kövek és a festékek kémiai és fizikai problémái­val foglalkoznak egy kisebb szektor pedig a templomok és kastélyok üveg festmé­nyeinek öregedési kérdései­vel és „betegségeivel”. A Champs-i Kastélyban beren­dezett intézet különféle mű­szerekkel, optikai berendezé­sekkel van felszerelve. Ké­miai és fizikai analízisek sokaságát hajtják végre itt a freskók védelmében. Saj­nos a freskók festék réte­geinek és kötőanyagainak analizálása lényegesen nehe­zebb feladat, mint a fára vagy vászonra festett művek esetében. A fali freskók elsőszámú ellensége a nedvesség, amely három irányból támadhat: ■ a levegőből, a talajból és a tető irányából. Természete­sen a nedvességen kívül más tényezők is veszélyeztetik a fali művészet termékeit: pe­nész, gombák, kalcium-ki­csapódás. Egy-egy templom, barlang, vagy kastély mikro­klímája a látogatás hullám­zásának függvényében meg­változik, és a mikrobák is fenyegetik a fali festménye­Az utolsó két évtized fej­lődését jól mutatja, hogy 1950 és 1970 között világvi­szonylatban megháromszoro­zódott a matematikai publi­kációk száma. A matematika a mai korszerű műveltség el­engedhetetlen, szerves részé­vé vált. Annak érdekében, hogy ez a felismerés széles körben .terjedjen, átmenjen a magyar társadalom köztuda­tába is, dicséretesen sokat tett a negyedszázaddal ez­előtt alapított Bolyai János Matematikai Társulat. A magyar matematikusok 1947. június 21-én alapítot­ták meg Szegeden, az 1894^ ben alakult Eötvös Loránd Matematikai és Fizikai Tár­sulat utódaként. Tagsága fő­ként az egyetemek, valamint az általános- és középiskolák szaktanáraiból tevődik ösz- sze, de jelentős számban ta­láljuk soraiban a nagyüze­mek, tudományos intézetek szakembereit is. A társulat­nak csaknem húsz vidéki, köztük a szolnoki tagozata tevékenykedik eredményesen. Tudományos szakosztálya el­sősorban az egyes feladatok matematikai modelljeinek ki­dolgozásával foglalkozik. Az oktatási szakosztály fő fel­adatának a középiskolai ma­tematika tanárok számító- gépes továbbképzését, vala­mint különböző számítás- technikai kérdések vizsgála­tát tekinti. A társulat né­hány éve működő alkalma­zott matematikai szakosztá­lya hasznos vitákat szervez a matematika alkalma­zásának elősegítésére. Alom szerkezete lámpákból és csövekből Egy gombnyomás elegendő és máris színesek lesznek a lombikokban lévő folyadé­kok, kilengenek a mérőmű­szerek mutatói és láthatóvá válnak a kémiai reakciók. A müncheni Német Múzeum (Deutsches .Múzeum) újon­nan megnyitott „Tudomá­nyos kémia” részlegében most tekintélyes családapák is valóra válthatják ifjú ko­ruk titkos ^ vágyait. Mert hi­szen ki nem akart volna már egy nagy laboratórium kísérleti osztályának vezető­je lenni és bepillantást nyer­ni a kémiai-fizikai folyama­tok rejtélyes birodalmába? Az érdeklődők 85 kiállított szemléltető tárgyon kísérhe­tik figyelemmel a kompli­kált kémiai reakciókat és jóformán játszva sajátíthat­ják el az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. A múzeum fő­attrakcióját a felvételünkön is látható atom-modell ké­pezi. Az atommag körül ke­ringő elektronok pályáját vi­lágítócsövek ábrázolják, ma­gukat az elektronokat pedig lámpák. Mialatt egy „szel­lemhang” ismerteti az ato- ihok felépítését, ezt ezzel egyidejűleg a modell fel­villanó részecskéivel plasz­tikusan is illusztrálják. Az ostobaságnak nincs fel­ső határa, de mindenképpen megyei rekord — ha nem országos — az alábbi szö­veg: Amióta világ a világ, a fociban mindig pakli volt. Egy ilyen kis nép, mint mi, nem ugrálhatott soha. Vagy pénzért, vagy másért min­dig el kellett adni a nagy meccseket. Emlékeznek, hány mercit kapott Sebes Gusztáv a világbajnokság eladásáért a németektől? És most? Mit gondolnak, tény­leg nem tudnak a fiúk ti­zenegyest rúgni? Mese hab­bal. Tizenegyest már az ifi csapatoknál is berúgják. Az egész, a románok ellen, meg a bajnoki meccseken, csak etetés volt. Maszlag, hogy ne legyen feltűnő, amikor a Zárra bó azt a sorsdöntőt majd kihagyja. A szöveg elhangzott. A jelenlévők bólogattak és siettek a magyar futball válságának okáról eddig hallott, legelfogadhatóbb elemzést továbbadni. Mi is továbbadjuk, hitelesítésre ajánlva, mint az ostobaság megyéi rekordját. TÖT A rossz szomszédság már nem török átok. Egyszerűen pech. Történt ugyanis, hogy a hobby-földnek nevezett kiskerteket sorsolás útján kiosztották. Igaz, a rossz nyelvek szerint a jobbakat, mint az olimpiai futballtor- nán, itt is kiemelték a sor­soláskor — de ezt senki nem hiszi el. Barátom is inkább balszerncséjéről beszél, mint török átokról —, amely a hatalmaskodással, basásko- dással rokon fogalmakat idéz fel. Még kevésbé a szenteket emlegeti, akiknek tudvalévőén maguk felé haj­lik a kezük. Ugyan, hol vannak ma már, materialista alapon nyugvó társadal­munkban azok a bizonyos szentek? A hobby-telkeken biztosan nem. És . ha akad­nak is? Nálunk az emberek megítélése nem világnézeti alapon történik. Az egyen­lőség fundamentális elve ér­vényesül kis és nagy ker­tekben egyaránt. No éppen erről az egyen­lőségről. Újsütetű kerttulaj­donosunk kertész barátját kéri, nézné már meg a tel­ket, mit is lehetne ott kez­deni. Jó, mondja az, hol­nap kimegyek, úgyis van egy csúsztatni való napom. Azt nem lehet, csak este — így a válasz — mert mit szólna hozzá a szomszédom. Ide a kerítés mellé gyor­san növő, sűrű lombú fákat ültetünk — szól a szakta­nács. Azt nem lehet — kontráz megint a tulajdonos — árnyékot vet a szomszéd földjére is. Még néhányszor elhangzott a szomszéd neve, míg el nem jött a vacsora­idő. Jó illatú szalonnát sü­töttek, mert ennek a ker­tészkedésnek mégiscsak ezek az igazi nagy pillanatai. Igaa, egy kicsit idegesítő volt, ahogyan a házigazda tűzrakás előtt percekig ta­nulmányozta a meteorológiai viszonyokat, nem fújja-e a ub}zv 'eqeAuBJt bCo^sia pázsuiozs b i3Xu.rad e lazs mégiscsak megpirult a sza­lonna. Elhangzott a jelszó: hozzátok elő a söröket is. Nem lehet! — ugrik fel a gazda, s az ujját is a szája elé emeli, jelezvén, erről még a szó is halkan essék, mert mit szól a szomszéd, ha az ilyen káros szenve­déllyel teli, henye életmód­nak tanúja lesz. Éleselméjű olvasóim már sejtik e dolgozat csattanóját. Barátunknak a sors keze a főnökét juttatta szomszédul. Lévén pályatársaihoz ha­sonló keménygerincű köz­hivatalnok, már fogalmazza az új életbölcsességet, amit dolgos élete végén száz négyszögölnyi birtoka mel­lett a fiára hagy: Ma már nem a rossz, hanem a „jobb emberek” szomszédsága az átok. És nem is török. Ez is hobby. A kutyatar­tás. Ismerősöm, aki elvi ala­pon álló hivatásos antisznob, az újfajta mánia hódolóinak bosszantására beszerzett egy selyempincsi és egy német juhász illegális nászából származó kölyök ebet. Meg­érte a láda sört, amit a gaz­dája kért érte. Főként az eladónak, mert neje már a sodrófahasználat ősi jogát emlegette, ha nem tünteti el „azt a ronda dögöt”. A jelenségek sokirányú megközelítési lehetőségének ékes példájaként a „ronda dög’ új gazdái szemében aranyos jószág lett. Olyan huncut, rafinált szemei vol­tak, mint egy hajdani zug­ügyvédnek. El is neveztetett ezen az alapon doktor úr­nak. I^j birodalmának el­foglalása nem múlt el min­den bonyodalom, rendkívüli esemény nélkül. Az első ál­dozat a szomszéd Micike né­ni volt, aki azóta gipszbe tett lábbal biceg. A doktor úr megjelenésének láttán ugyanis kedvenc vöröstarka macskája felköltözött egy villámsújtotta öreg fára. A nyolcvankét éves néni abbéli igyekezetében, hogy az éh­haláltól megmentse cicáját, létrára mászott naponta há­romszor. Míg le nem esett. A sors intő jele ez, szolgál­ván az eset ama nagy tanul­sággal: ne kapaszkodjon ma­gas fára az, ki a földön is csak mások lábához törlesz- kedve érvényesül — mert a jóakaróit is bajbajuttatja. Az igencsak e világra va­ló furfangos szomszéd ja­pán kakasok tenyésztésére rendezkedett be. Az elgon­dolás nagy bölcsességre, elő­relátásra, s nem kevés üz­leti érzékre vall. E tulaj­donságok mindegyike nél­külözhetetlen ma annak, aki vinni akarja valamire, ő bizonyára sokra viszi, mert — mint mondta — az apró termetű bardmfi min­den kerítés alatt be tud bújni, így a szomszédokhoz jár táplálkozni, s itthon sza­porodik. Ám a doktor úr megjelenése áthúzta az üz­leti számításokat. Élvén az anyai ágon, ama bizonyos selyempincsitől örökölt ap­ró termet hasonló előnyei­vel, a német juhász atya vad természetétől hajtva, időn­ként megdézsmálta a japán tenyészetet. Mindaddig, amíg egy szép napon a lét_ számellenőrzéskor minden ki nem derült. Azóta a dok­tor úr láncra kötve elmél­kedik kora gyermekségének szép napjain, például szol­gálva némely konzervatív elmék olyan bölcselkedésé­hez, miszerint jobb az if­júságot rövid pórázra fogni — mert különben csak bajt csinál. — tabáni — A tizenegyesről, a szomszédokról és a doktor úr viselt dolgairól Ai KÉPERNYŐBE ELoTY Labdarúgás és Ki mit tud — minden mennyiségben. A sport és a művészeti vetél­kedés nyomta rá bélyegét s egyben határozta meg jel­legét a legutóbbi hét műso­rának. Az egyéb televíziós események szinte eltörpültek az olykor marathoni hosszú­ságúra nyúló programok mellett. Hajdan az újdonság­nak számító jégkorong-mér­kőzésekért kellett annyit vir- rasztanunk, mint például csütörtökön este a Ki mit tud első kamaraadása al­kalmával. Érthetetlen, hogy miért kényszerítette a tele­vízió nézőit ilyen emberfe­letti áldozatra: éjfél után csaknem egy óráig virrasz- tani a képernyő előtt! Azoknak, akik a kényel­mesebb megoldást választot­ták és álomra hajtották fe­jüket, nem várták ki az iz­galmas vetélkedő végét, áll­jon itt az éjfél után meg­született végső eredmény: az irodalmi színpadok közül a püspökladányi és a kecske­méti színpad jutott a leg­jobbak közé, ez utóbbi rit­kán tapasztalható szenve­délyes és politikus előadás­módjával aratott általános sikert: a kamarakórusok hi­hetetlenül magas színvonalú versenyéből pedig a buda­pesti Kinizsi és a székesfe­hérvári Vasvári kamarakó­rus dalosai jutottak a dön­tőbe. A pol-beat kategóriá­jában mindkét együttes a döntőbe került, teljesítmé­nyük valóban szenzációsnak számított. A dzsessz a buda­pesti Inter Brass győzelmét hozta. A műsor időbeni el­húzódása — miért nem le­hetett a Villa a Lidón III. részét máskor vetíteni? — azért is sajnálatos, mert eb­ben az úgynevezett kamara­adásban szinte kivétel nél­kül vérbeli produkciók sze­repeltek. Színvonala felül­múlta a vasárnap este lá­tott első középdöntő még mindig eléggé változó szín­vonalát. Telecsetepaté A televízió újabb műsora szerda esté jelentkezett . — amelyet a műsorszerkesztő­ség gondoz, játékosságát már címében is jelzi. Azt a szán­dékot rejti a cím magában, hogy a képernyőn látható „marakodás” korántsem vér­re megy, inkább afféle nyil­vános odamondogatás egy­másnak: a néző a tv-nek, a tv pedig vissza a néző­nek. Ez a csetepaté eddig is folyt már, de a nyilvános­ság kizárásával. Most azon­ban külön program formá­jában a televízió felvette nyilvánosan is a feléje do­bott kesztyűket: a különbö­ző véleményeket, olykor go­romba túlzásokat és sérté­seket is tartalmazó, helyen­ként névtelen leveleket. Min­dez bátorságra vall, s ha a premier, a csetepaté első menete után arról nem is beszélhetünk, hogy végül is ki győzött a kölcsönös oda- mondogatásban, egy azonban tény; ez pedig, hogy a kü­lönböző elhangzó vélemények képernyőre „szabadításával” a néző számára mód nyílott arra, hogy maga is mér­legelje az elhangzottakat, s akár a saját külön vélemé­nyével is szembesítse őket. A műsor látni engedi, hogy hogyan vélekednek mások, társak a tv-nézésben. Az időre szabott csetepa­téban elsőízben a műsorok előtt szereplő bevezetők ke­rültek vita tüzébe, ■ majd szóba hozták a nyelvhelyes­ség kérdéseit is, és támadás érte a szerkesztőséget a sportközvetítések" időpontjá­ért, sőt még a mesék eset­leges elmaradásáért is szó érte a televízió házatáját. Ok volt egy kis csetepatéra a Ki mit tud szerencsétlenül egyébnek elkeresztelt kate­góriája. És szellemes ri- posztokkal élvezetes szópár- baj támadt a televízióban használatos megszólítások körül tapasztalható elvi bi­zonytalanság tárgyában. Mindez érdekes, hasznos és szórakoztató is volt. Hor­váth János, a bolondos cse­tepaté „irányítója-’ is dere­kasan állta a sarat. A mű­sor életrevalóságát hangsú­lyozva egyben azonban — esete ide, paté oda — nem hiszek; abban tudniillik, hogy évek óta vajúdó tele- zíziós problémák — művé­szetiek vagy szerkesztésbeli­ek — megoldását egyetlen szavazással a képernyőn végleg el lehetne dönteni. A jelenlévők ugyanis hiába szavaznak határozottan amellett, hogy a képernyőn ne forduljanak elő magyartá- lanságok, amikor a hiba. a baki úgy is becsúszik. (El­végre selejt mindenütt akad.) Ele szavazással nem lehet ki­parancsolni a képernyőről a bevezetőket sem. A sza­vazás tehát alighanem csu­pán illúzió játék a döntés lehetőségével. És bizony már az első alkalommal csődött Is mondott. Maga a játék­vezető ismerte fel a szavaz- gatás haszontalanságát, s a végén már el is hagyta. Mindez azt a tanulságot su­gallja, hogy a reális célki­tűzéseket ügyesen és ötlete­sen megvalósítani szándéko­zó műsorban felesleges még játékból is a szavazás gon­dolatával kacérkodni. Röviden Két programmal is emlé­kezett a televízió Georgi Di- mitrovra, a nemzetközi mun­kásmozgalom kiemelkedő alakjára. A két film, ame­lyet láthattunk, mintegy szerves egészet alkotott, ki­egészítették egymást. A Je­lenetek egy nagy ember éle­téből Dimitrov életének je­lentősebb mozzanatait mu­tatta be, A 8085-ös számú rab pedig a lipcsei per doku­mentumait vonultatta fel, szemléletesen és részleteiben is hűségesen. Nem meglepetés Berek Katiék lenyűgöző versműso­ra a képernyőn, a bolgár költészetből összeállított Hal­hatatlanul. A jól összeszo­kott és egy húron pendülő de színes skálájú együttes — Berek Kati, Jobba Gabi, Zala Márk és a két muzsi­kus Halmos Béla, Sebő Fe­renc, ők alkotják az „együt­tes” gerincét — nemcsak a versek érzelmi, gondolati tar­talmát közvetítették nagysze­rűen, hanem a versműsor nemzeti karakterét, sajátos hangulatát is a képernyőre varázsolták. Kell a jó könyv — játé­kos olvasó-vetélkedő az ugyanazzal a névvel meghir­detett olvasópályázat köny­veiből. Hogy a játék min­den igyekezete ellenére is érdektelenné vált, annak oka, hogy a néző, aki a kér­déses műveket nem ismerte, mert talán nem olvasta tel­jesen ki volt rekesztve a já­ték izgalmából. Nem arról kellett volna kérdezgetni, abból vizsgáztatni a verseny­zőket. hogy egy regényben ki, mit. mikor mondott, ha­nem a játékosok segítségével az olvasópályázat könyveit kellett volna színesen, öt­letesen népszerűsíteni: étvá­gyat csinálni az olvasáshoz. Ehhez semmiféle sakk-hó- kusz-pókusz nem szükségel­tetik, sokkal inkább szükség lenne több illusztrációra, a regények, versek szépségét felvillantó bemutatásra. V, K

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents