Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

NÉNI Ar ügyfélfogadás példája Tolvaj Köd. A gumizott ajtó csa- pódását hallotta, alattuk a villamossín csikorgását. Jobbról. balról, nyomták; lökték, taposták a hideg alu- míniumrúdba kapaszkodott, s az üvegen át éppen egy pékség kirakata tűnt fel. Kenverek... A szagát érezte. Élesztő.... ébresztő!... Vallott Lajos havi 4 forint 40 fillért anyagkönyvelt a Főirodán. Az evoluttábla már kagvlónyira kikopott hü­velykujjától. Azzal nyomta le az indigókat. Most az IBUSZ plakátjait bámulta. A villamos közben megállt. 435-en szálltak le, 436-an szálltak fel. Utazá­sok... Capri: 12 400 forint. Balmazújváros autóbusszal, szalonnasütéssel oda-vissza: 230 forint... Almok!,.. Vallott Lajos akkor vette észre az idős hölgyet, mert testük összeért. Az öregasz- szony vékonykeretű szemü­veget hordott, a keretet spárgával erősítette piszkos, szürke haja mögé. Kopott; fekete télikabátját felül nercgallér övezte, barna muszlin sállal. Vallott Lajos­nak eszébe jutott: Párizsban a Bois padján megfagyott öregasszonyt találtak, otthon a szalmazsákjában 4 millió frank volt... „Ez is ilyen le­het!”... Az öregasszony fony- nyadt ajka mögött hibátlan műfogsor vicsorítot — néha kattintott vele —, s ez kis­sé ellenszenvessé tette arcát; egész lényét. Vallott Lajos az öregasszony kezére nézett, megrémült, karvaly ujjai­val egy idősebb úr zsebé­ből a saját karján lógó, fé­lig nyitott retiküljébe rá­molt három aranykeresztet, C-G. 1918. monogrammal, fél méter cukorspárgát, az­tán egy köteg bankjegyet, némi aprópénzt... Vallót fülére húzta sipká­ját behunyta szemét, aztán odanyúlt; tenyerében fémes ízt ér zeit, zsebébe csúsztatta a kereszteket, a spárgát az­tán a ÍO.COO forintot, s némi aprópénzt. Forró öröm gur- gulázolt a torkán „Na ez (sikerült!”... Kotorászott még a táská­ban, de már csak egy kö- römollót, s egy Állami Biz­tosító naptárat emelhetett magához. ,,Mi van öreg- anvám. nem dolgozunk ? ’ kérdezte dühösen, de az asz- szony legyintett, fáradság, unalom; s egyben kedves malicia volt mozdulatában. _ A keresztek hamisak, CG . 1918-ban eladta az ere­detit és dubléból csinálta­tott. másikat — mondta az öregasszony, és megsimogat­ta a férfi arcát - a köteg pénz. nem forint, hanem pengő a spárga ér egyedül valamit fiam — kacsintott. Vallott Lajos bement a Főirodába; a mellékhelyiség­ben felakasztotta magát, de a spárga leszakadt alatta, mint kiderült, az is hamis volt, papírból készítették a II. világháborúban a vasu­tasok ezzel kötözték össze a szeretetcsomagokat, hogy ké­sőbb szétessenek és el le­hessen emelni egy-két üveg rumot, bélelt kesztyűt. Szüts Dénes Állok a rendőrségen, ahová idéztek. Hivatalosan. Ha pe­dig az ember ilyen idézőt kap megcsikordul a szíve táján valami, oszt azt mondja eredj, míg nem ké­ső... Két napi hideg élelemmel, így álltam én ott a kis ab­lak előtt, pontosan fél ki­lencre; ahogyan írták. Vártam hogy kinyíljon az a kis ablak. Végiggondoltam közben életemen. Mi a csu­dát csináltam rosszat, hogy idéztek? Nem loptam én életemben csak egy csikót... még dúdolgattam is. Aztán arról gondolkoztam, hogy tavasz van, nem is va­gyok még olyan öreg, mint­ha mostanában fogytam vol­na. Szép az élet. Akkor lett pontosan fél ki­lenc. A kisablak kinyílt, s egy tizenvalahány éves frus­ka kidugta rajta a fejét: Két sakkozó. — Miért gondolkodói ilyen sokáig? — De hiszen rajtad a sor! — Nem tudtad volna ezt már tegnap megmondani!? — Tessék parancsolni ked­ves néni... Néni, néni, néni. Míg be­széltünk vagy ötször voltam néni. Kedvesen, jóságosam de néni. És az ügyem se volt fájdalmas csak a meg­szólítás. Mikor kijöttem tíz perces ügyintézés után. elgondol­koztam. Beborult az ég. Nem is biztos, hogy tavasz van. Olyan öreg vagyok, mint a Zagyva híd a művésztelep­nél. Mintha mostanában híz­tam volna... Nem szép az élet. — Arra ocsúdtam, hogy véletlenül nekem szaladt egy fruska. Ott az utcán a jár­dán. Majdnem magával so­dort, kérte is a bocsánatot. — Néni kérem nem akar­tam. Én se! — só — — Hogy érzed magad mint újdonsült házasember? — Akár a színházban. ~ Nem értem. — Igen egyszerű: egyik jelenet követi a másikat. Szereti a könyvet — A könyvek az én legjobb barátaim! — De hiszen Itt hevernek felvágatlanul! — Ugyan már, csak nem emelek kést a legjobb bará­taimra? A szezon elején Szemrehányás Hasonlat Hogy miért Rómeó? A Los Angeles-i egyete­men, egy Stewen Frankel ne­vezetű pszichológus tanfolya­mot indított házastársak szá­mára. — hogy megtanulják a békés egymás mellett élés metodikáját. Szép és nemes gesztus, de nem biztos, hogy egyben bölcs és célravezető egy ilyen tanfolyam. Az el­múlt évezredek bebizonyítot­ták, hogy egy férfi és egy nő viszonyán, békés egymás mel­lett élésén sohasem a tanfo­lyamok segítettek, hanem az együttélés rontott. A hosz- szasabb együttélés. Mert gondoljuk csak vé­gig: vajon, ha Cleopatra így szólt volt az isteni Anto- niushoz, miután a szerelem minden gyönyörével meg- étették egymást, hogy: — Te Tóni! Hozz már in­nen a sarki piramistól húsz deka liptóit. De nehogy te­héntúrót hozzál, mint a múlt­kor is. Te élhetetlen! ...szóval, ha így szólt volna e párduc és ébentestű nőAn- tóniushoz, az meddig bírta volna cérnával? — Menj te vásárolni. Osto­ba perszóna, ha olyan okos vagy! De nem. te csak pipe- részkedsz, meg a kígyóiddal játszol... Elegem volt már belőled! És fuccs az együttélésnek. „Ö Rómeó, miért vagy te Rómeó?” „Júlia, az isten szerelmére, hagyd már abba ezt az ál­landó nyavalygást!... Rómeó vagyok, mert annak Keresz­teltek... A fenébe is.” „Ah Rómeó, már nem vagy a régi!” — „Miért, te az vagy? — Nyolcvan kiló lettél ruha nélkül drágám, és lusta és mindig azon bőgsz, hogy miért vagyok Rómeó... Az az istenverte angol drámaíró... Amiatt van az egész...” „Ö Rómeó, te féltékeny vagy?” — „Rád? — Kacagnom kell...” ...és így tovább, mindad­dig, amíg a két veronai sze­relmes undorral nem fordul el egymástól, — véglegesen. Hogy az a bizonyos Stewen Frankel se tudna segíteni rajtuk. És képzeljék el, ha az a Fabricius fiú végül is meg­kapja Rozalindát, s boldogan frigyben élvén eltelik az első tíz év? — Apjuk... A gyerek! — Melyik a nyolc közül anyjuk? — Azt nem tudom, apjuk... Csak azt érzem, hogy.vala­melyik. — És én tegyem tisztába mind a nyolcat? — Dehogy apjuk, csak azt az egyet... — Hát nekem ebből elég volt! — Hidd el apjuk, nyolc már nekem is elég... — s könnyes szemmel intenek bú­csút egymásnak és Lőcse vá­ros falainak. Itt tartottam az írásban, amikor a feleségem beleütöt­te az orrát abba, amit írok. Naná, hogy nem állta meg szó nélkül. Mit áll ő meg szó nélkül? Még azt se, hogy­ha én szó nélkül állom, hogy ő állja meg szó nélkül... — Már megint hülyesége­ket írsz. Mi bajod van ne­ked a házassággal? Belenéztem a tükörbe, s amint visszatekintett rám, egy meggyötört férfiarc méiy- bánatú tekintete, — halkan csak ennyit suttogtam: — Nekem? Nekem semmi. A Stewen Frankéinak van... — Képzelem, milyen fele­sége lehet annak a palinak... Te is mindig ilyen hülye ba­rátokat választasz — mondta a drágám és én rámosolyog­tam. Mosolyogtam. Rá! Nem öltem meg. Istenem, hogy én mindig milyen opportunista voltam... Gyurkó Géza Rosszul célzott BANAT A sírnál térdepel egy fér­fi és sír. Egy arra járó résztvevőén kérdezi: — Miért sír uram? — Szavamat adtam a fe­leségemnek, hogy ha meg­hal, követni fogom, de nem tudom teljesíteni az ígérete­met. — És ki akadályozza meg ebben? — A második feleségem. Neki ugyanezt ígértem. Ö viszont él. Az ördögbe is, nem tudom kettészakítani magam! Feleség a iérjnek — Nagyon érdekes cikket olvastam a férfiakról. A szerző szerint a férfiak a házasság után, sokkal oko­sabbak lesznek. A férj: — Igen, csakhogy akkor ez már túl későn van.

Next

/
Thumbnails
Contents