Szolnok Megyei Néplap, 1972. május (23. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-20 / 117. szám

1972. május 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kézfogás a T iszaligetben Lassan már szokássá válik és szinte hozzátartozik az ifjúsági klubok életéhez, hogy év közben, de különösen tavasz idején, hét végeken vándorútra kelnek. Egy-egy ifjúsági klub tagjai elindulnak, hogy világot lássanak. Az ifjúság vérében természetes módon van jelen a nyugtalan­ság: de azokat a fiatalokat, akik tegnap délután érkeztek Szolnokra, a Tiszaligetbe. hogy három napot töltsenek együtt a Tisza partján levő táborban, az ország különböző szövet­kezeti klubtagjait, nem csupán a látni vágyás fiatalos nyug­talansága mozdította ki otthonukból. Tanulni, tapasztala­tokat gyűjteni és ismeretekben gazdagodni jöttek többek között Gyuláról, Meggyesegyházáról, Debrecenből, Pécsről, Szombathelyről. Tizennyolc szövetkezeti ifjúsági klub tagjai nyújtanak kezet egymásnak jelképesen és valóságban itt a Tisza partján, hogy meghányják-vessék ügyes-bajos klub­dolgaikat. Tegnap este már a tiszaligeti KISZ-tábor nagy pavilonja az ő daluktól vált hangossá. Ma délelőtt pedig már a kötött foglalkozásoké a szó. Randevú ez a javából. Keretét nemes érzelmek adják és a tartalmát a közösségi életet gazdagító és a klub gyakorlatában hasznosítható tapasztalatok képezik. Találkozó, kézfogás, randevú — kellemes csengésű, emberi tartalmú szavak. Az egymáshoz önkéntes alapon történő közeledés fogalmai. És ennek azért is örülhetünk, mert napjainkban oly sok minden éppen ennek az egymáshoz való közeledésnek, a közösségi életet ápoló gesztusoknak ellenében hat. Mint például az elszigetelődéshez, az elzár- kózódáshoz és különcködéshez vezető egyénieskedés, indi­vidualizmus. Három kellemes nap a Tiszaligetben. Az együtt töltött napok eredményeképpen bizonyára közvetlen baráti kap­csolatok születnek. A Tiszaliget fái, házikói hozzászoktak a fiatal vendégekhez, hiszen a KISZ-tábor az ifjúság orszá­gos találkozó helye. Most több mint kétszáz szövetkezeti ifjúsági klubtagot látnak „vendégül”. S a sok-sok tapaszta­lat mellett a résztvevő klubtagokban tovább erősödik majd a közösségi élet szépségei utáni vágy. V. M. A Kassai úti iskola iinncoi han<f\ erscnye a Szigligeti Színházban (Tudósítónktól) „Van-e szebb hivatás, mint a zene szép magvát a leg­zsengébb korban elültetni” — ezzel a Kodály idézettel hívja a zene iránti érdeklő­dőket, hétfőn este 19 órára, a Szigligeti Színházba a szolnoki Kassai úti Általá­nos Iskola díszes meghívója. Az intézet ének-zenetagozatos osztályainak kis növendékei, a világhírű tanítómester Ko­dály Zoltán születésének 90. évfordulója tiszteletére egész estét betöltő hangver­senyen szólaltatják meg Ko­dály legnépszerűbb műveit, Bartók. Vivaldi, Mozart, Co­relli, Mendelssohn és más híres zeneszerzők alkotásait. A hangszerek ifjú mesterei mellett közreműködik az is­kola nagykórusa, valamin^ a VII./Á osztály kamarakóru­sa, a VIII./Á osztály ének­kara és az iskola fúvószene­kara is, A 25 műsorszámból álló hangversenyt az alsóta­gozatos kicsinyek színes táncösszeállításai egészítik ki. Múzeumok — üdülőknek A Balaton-part nagyobb üdülőtelepein és a közvetlen környék kiránduló ' központ­jaiban több. mint húsz mú­zeum és kiállítóhelyiség vár­ja a látogatókat. Tihanyban az állandó anyagon és a ha­józástörténeti kiállításon kí­vül egész nyáron megtekint­hető Varga Imre szobrász- művész gyűjteményes kiállí­tása. A keszthelyi Balatoni Múzeum gazdag gyűjtemé­nyén kívül júniustól bemu­tatja a Sármellék népművé­szetét, majd július 9-től au­gusztus 30-ig a Balatoni Nyári Tárlatot. Balatonlellén a somogyi képzőművészek 22. kiállítására kerül sor. Gyermeknap '72 Május 28-án három és félórás összeállítással kö­szönti a nemzetközi gyer­meknapot Gyermekvilág cí­mű adásában a magyar rádió. A Molnár Tamás által ve­zetett programban hangzik el Raics István összállítása, Gyermekdallal a világkörül és a Bajnok kerestetik sport- vetélkedő országos döntője. Uj szovjet táskarádió A Bakui Rádiógyárban készül az újtípusú Hazar táskarádió. A hét tranzisztorral és két diódával működő készülék hosz- szú és középhullámú adásokat vesz. Még az idén 150 ezer rádiót gyártanak A Szá jlu Js Csurka-bemutató a Szigligeti Színházban Számtalan nagyot mon­dó „hőst” tart számon csu­pán a mi irodalmunk is, a világ irodalmáról nem is szólva. A .szájhősöknek egész irodalma van. Csurka tehát Szájhős című komédiájával egy bizonyos sorba tartozik, vígjátéka nem előzmények nélkül való. Hozzátehetjük azonban, hogy az ő darab­jának központi alakja, száj­hőse aligha hasonlít a sza­vakkal hősködő irodalmi elő­képekre. Dékány Lajosa, a darab főfigurája sajátos Csurka-produktum és egy­ben egy konkrét társadalmi környezet terméke. Ahogyan az érdemtelenül kinevezett karrierista rovat­vezető, „szocialista” újságíró „jártatja a száját”, abban nincs semmiféle hagyomá­nyos hősködés, de semmiféle hősiesség sincs. Sokkal több abban a szánandóűág. Egy ember, talán egy többre és jobbra született valaki a megalkuvások és hazudozá- sok útján hogyan, juthat el odáig, hogy senki- és sem­miéletével való leszámolását is már csak cinikus játék­nak tudja felfogni. Mazo­chista gyönyörűséggel végre­hajtott lelki vetkőző mutat­ványa is egyetlen nagy szem­fényvesztés. A volt burzsuj családba benősült vagy he­lyesebben benősített — mert ugyanis megfogták — egy­kori népi káderben ugyan felébred a vágy, talán csak egy pillanatra: szeretne va­laki lenni, szeretne talán megszabadulni az őt „nullá­vá” degradáló családi kör­nyezet és a mindent beháló­zó aljas klikk kötelékeiből. Rá is ijeszt nagy hangon apósára és környezetére. Az­zal fenyegeti meg őket, hogy a kitsz-ben elkövetett disznó- ságokat napvilágra hozza. Ügy tűnik, mintha Dékány Lajos felismerné az emberi kiegyenesedés lehetőségét — egy pillanatra. De ez csalóka látszat. Ehhez már bátorság kellene, határozott cselek­vésre lenne szükség. Ö pe­dig cselekvés helyett csak beszél. Mondja a magáét. Ügy is mondhatnánk, csu­pán a szája jár. Számára a beszéd egyet jelent a tettel. A végén már odáig jut, ez már az abszurditás határa, hogy egy csontvázzal társa­log, vele osztja meg gondo­latait. Tragédiája — és ezért szánandó —. hogy maga sem hisz igazán abban: a családi lápvilág erkölcsi mocsarából; a karrierizmus és a protek­cionizmus világából sikerül kiemelkednie. így azután játsza hitetlenül, cinizmusba oltott szkepszissel a maga cél­talan játékát. Furcsa játék és kitűnő szerep a szájhőst alakító színész számára. Nem holmi moralizáló vígjátékról van szó azonban, tragikus felhangokkal, hanem egy tár­sadalmilag nagyon is konk­rétan motivált pipogyaság groteszk fintorral záruló le­leplezéséről. Egy, a szocia­lizmus talaján vadonnőtt dudva-magatartás nem ép­pen mulatságos karikatúrá­járól. Csurka István kitűnő jel­lemrajzát adja a „dékány- ságnak”. Ugyanakkor azon­ban már kissé fukarabbul bánik játékában Dékány La­jos környezetének ábrázolá­sával. Kevésbé teljes és meg­győző annak a „maszek­kommunizmusnak” a bemu­tatása, amelyet az apósék építenek ki maguknak. A környezet rajzában a nega­tív erkölcsi tendenciák kri­tikája kevésbé átütő. Pedig olyan, társadalmunkban is fel-felbukkandó szemléletbeli tendenciákról van szó, ame­lyek „igyekeznek” megméte­lyezni a közösség erkölcsi világát. Szemlélet, mely sze­rint a világ megváltása csu­pán pénz és nő dolga. A klikk is, ahová Dékány La­jos tartozik, lényegében erre a két tartópillérre épül: az isteni Tilda „kerek feneké­re” és a ktsz zsebébe nyúl- káló após degeszre tömött bugyellárisára. Más kérdés, hogy még írói szemmel is nem túlzás-e egy ktsz-elnök- nek olyan potenciális hatal­mat tulajdonítani, mint ami­lyet tulajdonít Csurka Ist­ván Moór Jenőnek. Mert ma már kevesen hiszik, hogy a Moór Jenőkhöz hasonló po­zíciójú figurák csak úgy kényükre-kedvükre válto­gathatnának és neveztethet­nének ki szerkesztőket. A ktsz-elnök szerepének drá­mai túlértékelése bizony az ábrázolás hitelét gyengíti. A szolnoki előadásnak — Székely Gábor rendezése, egyik legfőbb erénye: a szel- lős, levegős és tempós já­ték. Alaposan kimunkált drámai helyzetek, gyorsan pergő és pergetett dialógu­sok, magas hőfokú és mégis intellektuális játék, — így foglalhatnánk össze a tu­datos rendezői munka ered­ményét. Ahol előadás köz­ben kissé megcsappan a hő­fok, megritkul a dráma lég­köre — főképpen a második felvonásban — nem a rende­zés hibáztatható, elősorban az író számlájára tartozik. Jó rendezői elképzelés a já­téktér kiszélesítése a drá­mai mondanivaló szabadabb tagolása érdekében. Székely Gábor szikár zenésze a szín­padnak. Fegyelmezett intel- lektualizmusával a színpadi hatáskeltésnek mindig a leg­megfelelőbb „hangszerét” szólaltatja meg és a tudato­san megkomponált összhang­ban, mindig helyén vannak a glisszandók, a szenvedélyes forték, a jól felépített cres- cendók. Rendezésének at- moszférateremtő ereje van. Kitűnő például az előadás kezdetén a lemezről játszott angol nyelvlecke ötlete, a játék alaphangulatának meg- ütésére. Elképzeléseit elsősorban Szombathy Gyula valósítja meg. Kitűnően tudja meg- éreztetni velünk — állandó­an a klinikai idegállapot mezsgyéjén járva — a száj­hős cinizmusba csomagolt er­kölcsi nihilizmusát. Gyors és pontos váltásaival, magas­fokú játéktechnikájával vé­gig ura szerepének. Kitöré­sei — olykor talán .erőseb­bek a kelleténél — nemcsak egy roncsolt idegzetű ember kitörései, hanem az önmaga jelentéktelenségére ráébredt ember tehetetlenségi dühro­hamai is. Párbeszéde csont­váz-önmagával, az előadás legemlékezetesebb jelenete. Az újságíró feleségének sze­repét Csomós Mari formálta meg természetes érzékeny­séggel; a férjéhez fűződő szerelem és a családja iránt érzett szeretet kettős paran­csának engedelmeskedő asz- szony megalkuvásokat köve­telő sorsát meggyőző erő­vel állította elénk. Jó volt a maga nemében Schubert Éva anyósa, bár a kissé kabaréba illő anyós­figura felszínességét csak nagy rutinjával és karikírózó képességével tudta valame­lyest ellensúlyozni. Kissé idegenül mozgott a korrupt és korrumpáló ktsz-elnök nem éppen egyéniségére szabott szerepében Iványi József, bár az alak erkölcsi romlott­ságát egy-egy villanásban nagyszerűen tudta megérez­tetni a nézővel. A zsaroló hírlapíró kétes jellemét su­gárzó magabiztossággal for­málta meg Polgár Géza. Agárdi Ilona Tilda szerepé­ben — sajnos — arra volt kárhoztatva, hogy elsősorban dekorativitásával legyen je­len a színpadon. Egy-egy epizódszerepben Győző Lász­ló, Czibulás Péter járult hozzá az előadás sikeréhez. Ismét kitűnő volt rövid, ka­rakter szerepében Papp Zol­tán. A színház kényszerű hely­zetében döntött Csurka Ist­ván, évekkel ezelőtt született drámájának bemutatása mel­lett. Tervében eredetileg egy, Csurka-ősbmutató szerepelt. Minthogy azonban az író nem teljesítette saját tervét, így meg kellett elégednie a színháznak és közönségének egy témájában kétségtelenül időszerű, gondolatébresztő, de némely vonatkozásában vi­tára serkentő Csurka-komé- dia reprizével. Valkó Mihály Jto vdkrnt o tü;? mm égeti meg./ 8. A tét: Temesvár Mindkét tábor tökéletesen tisztában volt Temesvár je­lentőségével. Az urak semmi áldozatot nem sokallottak megtartásáért. Dózsa pedig a győzelemmel hosszú időre megszilárdíthatta volna a keresztesek hatalmi helyze­tét,, hogy aztán a paraszt­ság érdekei szerint intézzék a politikai rendezést. Nagy reménykedéssel ke­rekedett fel a forradalmi se­reg Maros alatti táborából és június 1-5-én megindult roppant tömegeivel Temes­vár elfoglalására. Eddigi si­kereik önbizalommal töltöt­ték el őket, becsvágyukat felszította az a tudat, hogy a végső katonai győzelemhez közelítenek minden lépésük- keL Mert — amint már emlí­tettük — Temesvár ezidőben egyenértékű volt Budával. sőt, tekintettel a török ve­szedelemre, fontosabb a ki­rályi székhelynél. Magyar- ország nagyki terjedésű déli részeinek erős védőbástyája­ként kulcshelyzetet foglalt el az egész állam sorsa szempontjából. Környéke széles kiterjedésben gazdag, a síkság jól művelt és bőven termő. Nem véletlen, hogy Károly Róbert már a XIV. században fővárossá tette. Tíz esztendőn át, 1316 és 1325 között innen irányította az országot. Ügy volt, hogy az Anjou király végleges fő­várossá avatja Temesvárt, nem utolsó sorban az iszlám terjeszkedés miatt. Ugyan­ebből az okból Hunyadi Já­nos is Temesvárt tekintette igazi székhelyének. Átalakít­tatta Károly Róbert egykori palotáját, amely ma is áll. Ebben a palotában készült nagy hadjárataira. Temesvár volt a kindulópontja a rigó­mezei, a nándorfehérvári üt­közetnek. A városban nevel­kedett Hunyadi Mátyás, s Hunyadi János nyomdokain ugyaninnen verte a törököt Kinizsi Pál. Miként Lippa Erdély felé. úgy Temesvár a Balkán fe­lé számított érckapunak. És amilyen fontos volt megtar­tania a magyar királyságnak függetlensége védelmében, ugyanúgy nélkülözhetetlen volt a töröknek európai hó­dító tervei érdekében. Ha Dózsa birtokba veheti, az urak legyőzésével egyidőben, szükség szerint a töröknek is ellenállhat. Kitűnő téli szállást biztosíthat seregei­nek, mert a vár nemcsak tá­gas, de jól is védhető a Te- mes és a Bega mocsaras ösz- szefolyásánál. Azonfelül a várban tanyá­zott Báthori István temesi gróf kitűnően felfegyverzett seregével, a környék nagy­számú nemesével, azok fa­míliáival, cselédségével, zsol­dosaival. Sürgetett az idő. Minél előbb ki kellett kény­szerítenie Dózsának a dön­tő fordulatot, hogy ellensú­lyozhassa a kereszteshadak ama kudarcait, amelyek a Nagyalföld északi peremén következtek be. Ugyanakkor a Temesvárnál kivívandó át­ütő siker kedvező előfeltéte­leket biztosítana Szapolyai fogadtatásához. Három fontos útvonal ve­zetett Temesvárra: ja lippai Erdély felől, az aradi Ma­gyarország középső részei felől és a szegedi—Csanádi Bács felől. Dózsa mindhá­rom irányt elözönlötte, s a mocsári erdőségeken át jú­nius 15-én érkezett az erő­dített város alá. Mielőtt ostromhoz látott, letáboro­zott Ulics mezőségén. A mindeddig szinte teljesen magyar nemzetiségű parasz­ti seregekhez itt csatlakoz­tak a román és a rác pa­rasztok. Mindössze egyetlen éjsza­kai pihenőt engedélyezett katonáinak a fővezér. Más­nap. 16-án reggel közelebb nyomult a városhoz, kése­delem nélkül hidat veretett a Begán. Műszaki részlegei szakszerű és alapos munkát végeztek, dolgukat kitűnően értették, hiszen építettek már hidat a Tiszán, a Hár­mas-Kőrösön, a Maroson. Itt még körültekintőbben végez­ték el a feladatot. Ez a híd könnyedén megbírta a nehéz társzekereket és a tüzérséget. Eddig sem volt kétséges, hogy Dózsa katonai dolgok­ban képzett és leleményes. Most is nagy eréllyel fogott az ostromhoz, s láthatták Báthori Istvánék, hogy olyan ember vezeti ellenük a har­cot, aki tökéletesen tisztá­ban van a várharc korabeli szabályaival és hibátlanul képes alkalmazni azokat. Minden oka megvolt tehát a védőseregnek a rettegésre és a tudat, hogy nincs számuk­ra irgalom, kétségbeesett el­lenállásra sarkallta őket. Dózsa megértette, hogy ezúttal hosszadalmas harcra van kilátás. Hadi kelléktárát a mérnöki munkával is ki­bővítette. Minden oldalról hozzá akart férni a falak­hoz, ezért elhatározta, hogy a Bega vizét a Temesbe ve­zeti. Megkezdték a csatorna ásását, azonban éjszaka ki­rontottak a várvédők és szétkergették a munkásokat. Dózsa úgy védekezett a vak­merőség újabb megkísérlése ellen, hogy erős biztosítást rendelt a munkálatok védel­mére. Egyszerre ásták a csa­tornát és egyszerre ostro­molták a várat. Bőven volt ember a ke­resztesek táborában. Mind­annyian úgysem vehettek részt Temesvár ostromában, ezért a fővezér parancsára népes csapatok indultak amolyan kisegítő hadjára­tokra. Meghódították egész Torontáli, bejárták az or­szágrészt egészen az Al- Dunáig, átkeltek a folyamon és portyáztak a Szerémség- ben. Alapos okot látott tehát Dózsa az őrködő csapatok szétküldésére. Védekeznie kellett a meglepetés ellen, hiszen Szapolyai már elindult Gyulafehérvárról. Azt akar­ta a fővezér, hogy serege uralkodjon Temesvár felett, mikorra sor kerül az erdé­lyi vajda elleni sorsdöntő ütközetre. Gerencsér Miklós Következik: Országszerte forradalom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents