Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-02 / 79. szám
Különös házasság Zeneszerzők egymás között Egy fiatal zeneszerző átnyújtotta Offenbachnak „ISIászinduló” című szerzeményének partitúráját. Azt mondotta a mester, hogy a partitúrát régi holmik között találta, feltételezése szerint Mendelssohn a mű szerzője. Offenbach zongorához ült és eljátszotta a darabot, majd így szólt: „Lehetetem Túlságosan rossz ez a zene ahhoz, hogy Mendelssohné legyen!” — Bevallom uram — Ismerte el az ifjú tehetség, — én szereztem. „Ez sem igaz — válaszolta Offenbach. — Túlságosan jó muzsika ahhoz, hogysem maga szerezhette volna”. Szigorúság — Nem kaphat eltávozást — mondja az őrmester. — Ha ezt tenném ezután minden katona kikövetelné magának a szabadságot, amikor a felesége négyes ikreket szüL Elalrás előtt — Remélem, Béla, hogy mielőtt lefeküdtél, a kutyát kizártad az előszobába...! (A Wochenpresse-ből) Az ontisznob ~1 I--------------1 5~~ — Ha ön szerint én sem étkezem elég jólnevelten, hát menjen máshová ebédelni ! (A Wochenpresse-ből) Felfedeztem én is a spanyolviaszt. Azt nevezetesen, hogy nemcsak a rossz hír jár szárnyon, de a rossz módszer is gyorsan terjed, nagyon gyorsan. Elmondom felfedezésem lényegét. Egyidőben volt a könnyűipar állami szektora és a jó- tulajdonságai. És természetesen voltak a becsületes, tisztességes magánkisiparosok. Az előbbi kommersz- árut dobott a piacra, gyak- x-an vitatható minőségben, de tűrhető áron. A kivitel sem volt tetszetős, a talpa is sokszor lemállott, a parlamentben is gyakran interpelláltak cipő ügyben, de legalább olcsó volt. A kisipar, a maszek, ó az egészen más, ott mindent megtalált az ember, ami szem-szájnak ingere. És milyen szolidan tálalva a kirakatban a csodálatos cipők, blúzköltemények, s mellettük diszkréten elhelyezve az icipici cédulákon az árak 600 forint, 1000 forint... A kézi munkát, a tudást, az ízlést, a kivitelt fizette meg a kedves vevő. És persze a patinás utcák hírnevét, hangulatát. — Igen, a Váci utcában, szívem... Egy időben azon ábrándoztam, mi lenne, ha a két szektor találkozna. Esetleg frigyre lépne. És mindketten hoznák eredendő értékeiket a házasságba. És — hogy a cipőnél maradjak — mondjuk 300 forintba kerülne a maszek hozzáértése, ízlése szerint készült, de az állami boltokban is megvehető férficipő. Tetszetős forma, megbízható minőség, zsebhez szabott árak. Botor álom, ma már tudom. Azért valami történt aa idők folyamán. Ha a frigy nem is hivatalos, azért a vadházasság hallgatólagosan létx-ejött. Itt van például a lakkcipő hétszázért. Bármelyik cipőüzletben, áruházban könnyűszerrel kapható. Természetesen sem hidegben sem melegben nem ajánlatos viselni, legkevésbé esőben. Reped a lakk. Szóval a minőség maradt, az ára viszont már kisipari nívón mozog. A kisiparosok is tanultak valamit a cipőgyáraktól. Mindenekelőtt rontották a a minőséget. Egy életen át nem lóghatnak ki ők séma sorból, ki szereti a strébereket, és ki vállalja a tisztességtelen versenyt a gyárakkal? Az árurontás, mondják ők, afféle nyugati dolog, a túl jó, túl erős cipő eltarthat akár évekig is. Viselőik megunják. Amellett ki vesz újat? Ne fékezzük a pénz forgási sebességét, hiszen ez közérdek, sőt közgazdasági érdeke az országnak. Tartom a levált talpú cipőmet a maszek mester orra alá. Készségesen mosolyogva szidja a gyárat. „Micsoda talp, micsoda ragasztó. Nézze uram ezt a vonalat és ezt a viaszt” — és szakítja, harapja, dühösebb, mint én. Megbocsátom a szitkokat, hiszen tudom, a házastársak idővel hasonlítanak egymásra, föl veszik egymás szokásait. (suha) Szöveg nélkül V adászszer encse Vadásztársaságban a rókák ravaszságáról beszélgetnek. Valaki megjegyzi: — A róka igen könnyen rászedi az embert. Nemrég egy álló napig voltam nyomában egynek és amikor végre lelőttem, akkor derült ki, hogy kutya. Ez is élet? Két barát sétál az állatkertben. Megállnak a hiéna ketrece előtt és egyikük elolvassa a kiírást: „Nevető hiéna, előfordulási helye Inéba, és Afrika. Dögevő, egy- sr párosodik évente.” Furcsa egy állat ez, igaz? — fordul barátjához. — Meghiszem azt — válaszolja a másik. — De nekem az a legfurcsább, hogy ilyen élet mellett még van kedve nevetni. Szöveg nélkül Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete &11 csioós Lányosítás — Benedek kartársat a mai nappal lányosítjuk — lepték meg a kopaszodó, negyven felé ballagó segédkönyvelőt női munkatársai. Az osztályon ugyanis nyolc nő dolgozott és mindössze egyetlen férfiú, fentnevezett Benedek kartárs. Fiúsítani ugyan lányokat szokás, férfitársaságban, de- hát egyenlőség van, miért ne tehetnék meg azt az asz- szonyok is? — gondolta Benedek, és örült az ügynek. Eddig suttogtak, nevetgéltek a háta mögött, ezentúl bevonják a varázskörükbe, hallhatja a titkaikat. Ha alaposan kiismerte őket, lesz még alkalma bebizonyítani közülük valamelyiknek, hogy legény ő a talpán. így morfondírozott lánnyá avatása napján. Kilencen lépkedtek egy pressó felé. hogy ott ünnepélyesen beavassák Benedeket. A ruhatárnál meg is kezdődött a beavatás azzal, hogy ő gyűjtötte össze a nehéz női kabátokat és szuszogva cipelte valameny- nyit a ruhatárba. A többi asszonytárs már elfoglalta az összes fellelhető széket. Benedek az asztal sarkánál toporgott egy ideig, a többiek rá sem hederítettek. Megunta az ácsorgást, felfordított egy papírgyűjtőt és azon nyomorgott az asztal végén. Kíváncsi volt mi az a téma, mely ennyire leköti az asszonyok figyelmét. Kar- dosné volt az előadó, s azon meditált, hogy viselje-e majd új férje nevét, vagy maradjon-e a megszokottnál. A többiek azon a véleményen voltak, hogy a név maradjon. Gálám bosné lakóniku- san úgy nyilvánította ki véleményét, hogy teljesen mindegy, mex-t szerinte egyik olyan, mint a másik. Szép sütemények, ismételgette, miközben egyszerre két ri- gójancsit falt fel. Azután sorra vették a férfiak erényeit és hibáit. A jó tulajdonságokkal hamar végeztek, sőt azt a néhány férfiúi erényt, melyeket megemlítettek, a nők számlájára írták. „Az én Bandim nagy zsivány volt. olyan mint a többi, de én megszelídítettem. Ma már olyan kezesbárány, hogy lóhúst lopna értem az oroszlánketrecből” — állapította meg büszkén Sáfárné. A hibák, férfiúi vétkek felsorolása végtelen programnak tűnt. Részletesen elemezték a bűnöket, ügyet sem vetve az asztal végén piros füllel szorongó Benedekre. — A házimunkában nem szívesen segédkezik egyik sem, de ahhoz van kedvük és idejük, hogy alkalmi nőcskékkel presszózzanak. Mint az a vén kecske ott a sarokban azzal a miniszoknyással. Ezután a sarokban ülő párocska mustrálgatása és szapulása volt a program. A vén kecskének titulált erőteljes férfi felállt és a mellékhelyiségbe suhant. Benedek, hogy valahogy kimutassa szolidaritását a férfitárssal, szintén utána eredt. Ahogy belépett, kapott két pofont a kecskétől. Ha még egy megjegyzést hallok, vagy átnevet a menyasszonyomra, prézlire verem — szólt és sebtiben újra felpofozta az ámuldozó Benedeket. Visszatérve az asztalhoz már nem is figyelt arra melyik férfiúi erény, vagy bűn latolgatásánál tart a társaság. Állkapcsát szorongatva arra gondolt, lám milyen hamar eléri a végzet azt, aki otthagyja a férfiak zászlaját. Holnap kéri is visz- szaminősítését, mielőtt nagyobb csapás éri lányosított mivoltában. A számlát — férfias gesztussal — texTnészetesen ő fizette. Abai Pál — És ez a kép egész művészi pályám végső kiteljesedése! (A Wochenpresse-ből) Levélben olcsóbb George Bemard Shaw-nak volt: „Legnagyobb sajnála- nem volt kedve egy meghí- tómra közbejött valami! A vásnak eleget tenni, ezért tá- hazugság, hogy mi jött köz- viratban lemondta. A táv- be, levélben megy, mert úgy irat szövege a következő olcsóbb!” Nehéz lecke — Remélem, ön a komputerrel meg tudja oldani a kisfiam házi feladatát! (A Wochenpi’esse-ből)
