Szolnok Megyei Néplap, 1972. április (23. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-26 / 97. szám
2 SZOLNOK MEGTEI NÉPLAP 1972. április 26. A bonni tét Sok megfigyelő azt jósolja, hogy csütörtökön a bonni Bundestag előtt legalább egy-két mentőkocsi fékez majd a számtalan fekete limuzin között- A jövendölés nem alaptalan: mind három nagyobb párt parlamenti frakciója bejelentetté,/hogy felhívta tagjait, a nemzetgyűlés csütörtöki vitáján még a betegek is jelenjenek meg. Csütörtökön költségvetési vita lesz a bonni parlamentben. A költségvetés minden nemzet törvényhozásának életében jelentős téma. De ezúttal ennél összehasonlíthatatlanul nagyobb a tét. Nem túlzás azt állítani, hogy a csütörtöki szavazás nemcsak a Nemet Szövetségi Köztársaság közelebbi, esetleg távolabbi jövőjét befolyásolhatja, hanem kihathat az egész európai enyhülési folyamat további sorsára is. A költségvetési vita ugyanis csak keret, ha úgy tetszik, ürügy Nyugat-Németország jelenlegi kormányának megbuktatására ■— egy sokkal nagyobb horderejű téma jegyében. Ez a téma az úgynevezett keleti szerződések ratifikálása. Az NSZK-ban már régebben ez az igazi választóvíz, immár nemcsak kormánypárt és ellenzék, hanem szélesebb értelmében a progresszió és a visszahúzás erői között. A badenwürttembergi tartományi szavazás bebizonyította, hogy ez utóbbiak még mindig jelentős tömegekkel rendelkeznek. Mégsem Badenwürttemberg a lényeg, hanem a bonni parlament, amelynek a nyugat-német alkotmány szerint új választások kiírása nélkül is joga van megbuktatni a hivatalban lévő kabinetet és új kormányt beiktatni, természetesen új szövetségi kancellárral az élen. Egy az NSZK-hoz hasonló ország kormánya, vagy kormányfője általában közömbös. Most azonban sorsdöntőnek tűnik, hogy a Brandt-féle vezetés — és ezzel a Brandt-féle vonal — megtartsa a Bundestagban 249 főnyi abszolút többségét, Barzelék nem titkolják, hogy ha átveszik a hatalmat, elfektetik a szovjet és a lengyel szerződéseket, mondván: majd Moszkva és Varsó akkor hozzájárul a módosításokhoz. De nem járni hozzá — ezt legutóbb Gi'omiko világosan kijelentette a legfelsőbb tanács ülésén. Ez annyit jelent, hogy ha a jobboldalnak úgynevezett lélekvásárlással, vagyis kormánypárti képviselők átállításával sikerül megbuktatni a jelenlegi kormányt, az európai enyhülés óhatatlanul megtorpan- Márpedig a megtorpanást a politika törvényei szerint visszaesés követi — az egész kontinensen és ezzel az egész világpolitikában. Ennyi múlhat egy-két szavazaton csütörtökön a bonni Bundestagban. (KS) Gromlko szovjet külügyminiszter fogadta a Moszkvában tartózkodó Minőbe Jtekicsit, Tokió kormányzó polgármesterét , (Telefoto—TASZSZ—MTI—KS) Kritikus napok Bonnban Tegnap reggelre hivatalosan is befejezett ténnyé yált: a nyugatnémet jobboldal csütörtökön megkísérli a szövetségi kormány megbuktatását. A CDU—CSU parlamenti frakció írásban is beterjesztette a szövetségi gyűlés elé és a parlament valamennyi képviselője kézhez kapta a bizalmatlansági indítvány szövegét. A rendkívüli helyzet megvitatására összehívták mindhárom politikai párt parlamenti frakcióinak plenáris ülését. A kormánykoalíció vezető politikusai bíznak benne, hogy a csütörtöki erőpróbán Brandt kancellár ismét megkapja a parlament bizalmát, a 249 sza- yazatos abszolút többséget. Formálisan a parlament ma megnyíló költségvetési vitája adja meg a lehetőséget az ellenzéknek a kormány megbuktatására és Barzel pártelnök kancellárrá választására. A rendkívül szoros erőviszonyok parancsolővá teszik, hogy minden képviselő — még a súlyos betegek is — megjelenjenek az ülésteremben. Mindhárom párt vezetői be is jelentették, egyetlen képviselőjük sem fog hiányozni. A kereszténydemokraták hangsúlyozottan magabiztosan viselkednek, s olyan híreket terjesztenek, hogv parlamenti frakciójuk egyrészt megállapodott a Bar- zel-kormány teljes összetételében, másrészt kidolgozta az új kormányprogramot is. — Ennek lényege, hogy a keleti szerződések ratifikálását „elfektetik’, ismert feltételeik teljesítéséig. Teljesen ellenőrizhetetlen hírek keringenek arról, hogy a jobboldali „csendes puccsban,” öt-hat kormány- párti képviselő Barzelék oldalára áll vagy legalábbis tartózkodik a szavazástól. Az átcsábított képviselők között emlegetik Kühl- mann-Stumm, Kienbaum, a müncheni Günther Müller, a vasárnap hírhedtté'^ vált Wilhelm Helms és legújabban Richard Wurbs nevét. A szociáldemokrata Müller kivételével valamennyien szabaddemokraták. Két napon belül eldől, hogy célza- tos koholmányokról, vagy valóban telekvásárlásról van-e szó. MINDENFELŐL MADRID Rendőrségi közlés szerint mintegy 30 személyt tartóztatott le a spanyol rendőrség a madridi építőipari munkások kétnapos sztrájkjában való részvételért LONDON Nemeslaki Tivadar, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára 10 napos 'látogatást tett Nagy-Britanniá- ban. Részt vett és felszólalt a skót szakszervezetek évi kongresszusán, majd Londonban találkozott — Vic Feather-rel, a TUC főtitkárával is. RABAT Kedden befejezte ötnapos baráti látogatását Marokkóban a szovjet hadihajó-raj. MANILA A Fülöp-szigeti rendőrség tűzharcban lelőtt hét gerillát. Egy rendőr is meghalt, három másik pedig megsebesült. BONN Hansen nyugatnémet szociáldemokrata képviselő azzal a kéréssel fordult Nixon elnökhöz és Brand kancellárhoz, hogy ez év június 30- ával érvénytelenítsék a Szabad Európa Rádió és a „Szabadság Rádió” működési engedélyét PÁRIZS Georges Pompidou elnök kedden fogadta Nyikolaj Pa- tolicsev szovjet külkereskedelmi minisztert, aki jelenleg Párizsban tartózkodik. — A megbeszélés során a szovjet —francia kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kérdéseit vitatták meg. Pjotr Ab- raszimov, a Szovjetunió párizsi nagysövete is részt vett a megbeszélésen. LUXEMBOURG A Közös Piac miniszteri tanácsának tagjai — a hat ország külügyminiszterei — kedden folytatták luxembourgi ülésezésüket és ezúttal azt vitatták meg, milyen irányelveket tegyenek magukévá az EFTA hat olyan tagállamával folytatandó tárgyalásaikon, amelyek nem akarnak csatlakozni a Közös Piachoz. Mattingly űrsétája — Holnap ér Földet az Apollo—26 Kedd hajnalban — magyar idő szerint 3.15 órakor — az Apollo—16 legénysége két és félpercre begyújtotta a Casper anyaűrhajó főhajtóművét, hogy kikerüljön a Hold vonzásából és meginduljon a Föld felé. A manőverre a Hold túlsó oldalán került sor. s a földi irányító központban nagy izgalommal várták, vajon kielégítően működik-e az elmúlt napokban sok problémát okozott fedélzeti irányítóberendezés. Mintegy tízperces várakozás után az űrhajó feltűnt a telezízió képernyőjén és Young parancsnok jelentette, hogy az ..elszakadás” sikerült. Nem ment minden simán az Orion leszálló egység leválasztásakor. A három űrhajós elfelejtett bekapcsolni egy áramkört, amely automatikus kormányzásra állította volna az Orion*. és lehetővé tette volna, hogy az közvetlenül becsapódjék a Hold felszínére. Az Orion most mintegy 250 napig kering majd a holdkörüli pályán és csak fokozatosan közelíti meg a felszínt. Ezt megelőzően a Casper fedélzetéről egy miniholdat bocsátottak holdkörüli pályára. A mesterséges hold további tudományos méréseket végez Földünk útitár- sával kapcsolatban. Az Apollo—16 további programjának élén a harmadik űrhajós Thomas Mattingly űrsétája szerepelt, amelyre kedden az esti órákban került sor. Az előre megadot* tervek szerint a Casper holnap 20.44-kor éri el a Csendesóceán déli vizeit, mintegy 270 kilométeri-e délkeletre a Karácsony-szigetektől. Young. Duke és Mattingly különben egyre fáradtabb, és olykor ingerülten reagál a houstoni központ bejelentéseire. Nem fogadták például kitörő örömmel azt a kérést, hogy írásban rögzítsék az eddigi program-módosításokat. Annál is inkább; mivel .,ez az egész repülési terv úgy fest. mint amikor egy csirke belegázol a tintapacába. majd táncolni kezd a közepén”. Az idegi fáradtságnak tulajdonítják egyébként a Orion leszálló- egység ..elvesztését” is. Rakéta támadás a kontumi repülőlér ellen A Saigonban kedden délben kiadott hadi jelentésekből kitűnik, hogy a dél-vietnarr. i népi felszabadító erők Kon- tumhoz közelednek. Alakulataik kedden több stratégiai fontosságú hidat robbantottak fel Kontum, Quang Ngai és Binh Dinh tartományban, s Tan Canh, valamint Dák to elfoglalása után elfoglalták a saigoni kormánykatonaságnak: Kontumtól mintegy harminc kilométerrel nyugatra fekvő két további tüzérségi állását is. A legfrissebb jelentések szerint kedden délben már Kontum repülőterét is rakétákkal támadták. A repülőtér térségében, kilenc rakáta csapódott be. Amerikai és dél-vietnarr. i vadászbombázók hétfőn hajnali 6.00 órától kedden hajnali 6.00 óráig összesen 414 alkalommal indultak bevetésre. Támadásaik a Kontum körüli térségre összpontosultak. Az óriásbombázók ezzel egyidejűleg Quang Tri tartomány felszabadított területeit öt alkalommal támadták, Saigontól 80—90 kilométerrel északra pedig hat akciót hajtottak végre. Bom- baterhüket An Loc térségében szórták le, amely továbbra is súlyos harcok színhelye. Az amerikai 7. flotta hajói folytatták a dél-vietnami 1. és 2. számú katonai körzet felszabadított tengerparti térségeinek ágyúzását. Az AFP hírügynökség a dél-vietnami központi fennsíkon kialakult helyzetet úgy értékeli, hogy a népi felszabadító erőknek, — miután elfoglalták a Tan Canh-i és a Dák To-i na-y támaszpontokat, hatalmas rést ütöttek a saigoni kormánykatonaság Kontum körüli védelmi vonalán, — most lehetőségük van arra, hogy egyesüljenek a szomszédos Quang Ngai és Binh Dinh partmenti tartó-- ir ányokban lévő alakulataikkal. A diplomáciai testület és a nemzetközi ellenőrző bizottság számos tagjának bemutatták, milyen pusztításokat okozott Haiphongban a barbár amerikai légitámadás Magyar pártküldcttség Szíriában Befejeződtek az MSZMP és a szíriai Baath párt küldöttségének tárgyalásai. Kedden reggel a magyar pártküldöttség első útja a főváros közelében fekvő „Május 3” állami kertgazdaságba vezetett, amelyet az 1963-ban végbement forradalom időpontja nyomán neveztek el. A gyümölcstermelő gazdaságot Faud Hadidi igazgató mutatta be Biszku Bélának es a küldöttség tagjainak. A program következő állomása egy híres Damaszkusz-kör- nyéki üdülőhely, Bludán megtekintése volt. Délután ismét összeültek az MSZMP és a szíriai Baath párt küldöttségei, hogy a tárgyalások befejezéseként aláírják a két párt együttműködéséről és kapcsolatainak fejlesztéséről szóló megállapodást. Az okmányt Biszku Béla. a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára és Abdullah Ahmar főtitkárhelyettes hitelesítetta aláírásával. Este Veres János, a Magyar Népköztársaság damaszkuszi nagykövete fogadást adott a Biszku Béla vezette magyar pártküldöttség tiszteletére. — A fogadáson megjelent a szíriai Baath párt, a haladó nemzeti front központi vezetősége és a szíriai kormány több tagja, — ugyancsak jelen voltak a különböző szíriai társadalmi szervek képviselői, valamint a baráti szocialista országok külképviseleteinek vezetői. ☆ A damaszkuszi sajtó fényképes riportban számol be a Biszku Béla vezette magyar pártküldöttség szíriai programjáról. A televízió rendszeres filmtudósításokat közöl a szíriai vezető személyiségekkel történt találkozásokról és az MSZMP küldöttségének vidéki útjáról. Ki tü n te f és - átadás a szovjet nagykövetségen Bensőséges ünnepség színhelye volt Kedden délben a Szovjetunió budapesti nagy- követsége: V. J. Pavlov nagykövet kitüntetéseket nyújtott át magyar állampolgároknak, akik a második világháború idején, a hazánkat felszabadító harcok során bátran segítettek szovjet« harcosokat. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa a Honvédő Háború Érdemrend I. fokozatával tüntette ki Ónodi Géza nyugdíjast, sápi lakost, II. fokozatával Molnár János nyugdíjast, tápiógyörgyei lakost A Harci Érdemekért Emlékérmet adományozott a Legfelsőbb Tanács Ónodi Gézá- nénak és az időközben elhunyt Molnár Jánosnénak. V. J. Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete kitüntetéseket nyújtott át magyar állampolgároknak, akik a második világháború idején a hazánkat felszabadító harcok során bátran segítették a szovjet harcosokat (MTI Foto — Vigovszky F. felv. — KS) Kissinger Moszkvában járt „Dr. Henry Kissinger, az Egyesült Államok elnökének nemzetbiztonsági főtanácsadója ez év április 20-tól 24- ig Moszkvában tartózkodott. Moszkvai tartózkodása idején megbeszélést folytatott L. I Brezsnyevvel, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárával és A. A. Gromikó- val, a Szovjetunió külügyminiszterével. A megbeszélések során —, amelyeaet Nixon elnök és a szovjet vezetők ez év májusában sor- rakerülő tárgyalásai előkészítésének keretében folytatták — érintették a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit, valamint a fontos nemzetközi problémákat”. A VOLÁN 7. *z. Vállalat alapfokú gépjarműkear>elol tanfolyamot szervez A tanfolyamon azok vehetnek részt, akik 18. életévüket betöltötték, VIII. általános iskolai végzetséggel rendelkeznek, valamint a tanfolyam kezdetéig a VOLÁN sz. VÁLLALATTAL munkaviszonyt létesítenek. A tanfolyamon résztvevőkkel a vállalat tanulmányi szerződést köt, melynek alapján a tanfolyam költséget megtéríti. Jelentkezés személyesen a vállalat személyzeti és ok-j tatás! osztályán 1972. május 15-ig. Verseghy a. 5. szj alatt. * 4