Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-09 / 58. szám
XXIII. évf. 58. sz. 1972. március 9., csütörtök. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ára: 80 fillér Az interpelláció becsülete A z egyik városban a tanácstagoknak formanyomtat- ványt kézbesített a posta. Kissé szigorú, hivatalos mondat állt az élén: „A megyei tanács rendeletében foglalt szabályozás értelmében-bejelentem, hogy a soron következő tanácsülésen a következők szerint interpellálni kívánok...” Már megint valami hűvös hivatali gesztus! Így terem a bürokrácia! — dünnyög az ember első mérgében. De érdemes továbbjutni ennél, s arra gondolni; hátha így egyszerűbb, mint felállni a tanácsban, és élő szóval elmondani. S nem is csak; ennyi ennek a hivatalos cédulának a haszna. Az interpellálás új rendje szerint csak be kell nyújtani a tanács elnökének az ülés előtt három nappal ezt a kitöltött nyomtatványt és a folytatás: a címzett osztályvezetőt szólítják a tanácsban, hogy adja meg a választ! Egyszerű, hatásos, gyors eljárás. A formaságokat sem kell tehát mindjárt és mindig elátkozni. Ez például olyan, amelyet azóta, hogy híre ment, máshol meg is irigyeltek. Hamar bebizonyosodott ugyanis, hogy praktikus, eredményes eljárás: meghozza az interpel- lációs kedvet. ■jy ecsülete van tehát a választottak szavának. Ezt pedig II nemcsak a forma fejezi ki. Eltűnt a magyarázkodás — a^ intézkedés lépett a helyébe. A tanácstagok megnyugtató válaszokat vihettek a választókörzet lakosságának. Pontos és megbízható válaszokat, amelyeknek erkölcsi és — szükség esetén — anyagi fedezetük van. Az interpelláció lehetősége elősegíti közérdekű ügyek intézésének gyorsítását, a fejlődés itfénetében szükségszerűen és naponta születő ellentmondások időbeni észlelését, leküzdését, a körültekintő tervezést és az állandó informáltságot. Ezt féltették többen, amikor a városi tanács szervezeti és működési szabályzatába bekerült az új forma, az írásos bejelentés. S lám, éppen az ellenkezője történt, ahogyan ezt a közélet demokratizmusa meg is követeli. Ha a tanácstagoknak nem kell kilincselniük a hivatalban — egyébként arra is van jogszabály, hogy a közérdekű ügyekben soron kívül kell fogadni őket, — energiájukat nem „kijárásokra” kell fordítaniuk, jóval eredményesebb lesz a választók között végzett munkájuk. Hiszen így átgondoltabban, alaposabban foglalkozhatnak a fontos várospolitikai problémákkal: választóik körében több figyelmet szentelhetnek ezek ismertetésére, magyarázására, a lakosság észrevételeinek összegyűjtésére és hasznosítására. Nem csupa öröm ez még, és nem maga a tökéletesség, erről nincs szó. Hiszen az új módszer próbája a gyakorlat. Az első jelek azonban ígéreteseit. Legtöbbet ígér az alaposság, amit az interpellációs kérdések vizsgálatánál a „hivatal” már most is tanúsított, s tanácstagok — interpellációs kérdéseik megfogalmazásával — szintén bizonyítottak. Ezt az alaposságot mindenkitől meg kell követelni. Így például nem szabad elfogadn; — válasz helyett — magyarázkodásokat, vagy ferdítéseket. Arra is volt példa ugyanis, hogy a tényeket elkendőző felvilágosítást adott az egyik vállalat főmér- * nöke, s ha a tanács illetékes osztályának munkatársai nem végezték volna el a szükséges ellenőrzést, bizony sorozatos felsülés lett volna az eredmény. Másrészt: a tanács komoly testület, az ott elhangzó interpelláció legyen tehát valóban odatartozó! rí gyelőre kísért ugyanis az a veszély, hogy az interpel- hj lálás viszonylag kényelmes módszere mindenre gyógyírnak tetszik. A kerületi hivatalok, vagy az arra rendelt vállalatok illetékességét kár lenne megkerülni; hozzájuk tartozó ügyeket nem célszerű felsőbb fórum elé vinni. Ha egy utcában nem ég három villanykörte; ha betemetődött valahol a csatorna; ha nem takarítják rendesen valamelyik utcában az átjárókat, — ez nem interpellációs téma a városi tanácsban, hanem egyszerű technikai kérdés, aminek elintézésére a megfelelő hivatali szerv az illetékes, ezeknél kell tehát zörgetni. Az idén újjáválasztott tanácsok tevékenységében — az új tanácstörvény és. az annak elvi alapjain nyugvó szervezeti és működési szabályzat eredményeképpen — egyre több a demokratizmus szélesedését szolgáló elem. Az interpelláció rendszere ugyan nem új, de becsületének, rangjának emelése, hatékonyságának biztosítása megérdemli a közvélemény, a társadalom fokozott figyelmét, ellenőrzését. A Szolnok megyei Tanács elnökig hivatalától kapott tájékoztatás szerint, a tanácstagok formanyomtatvány nélkül általában 5—8 nappal a tanácsülés előtt nyújthatják be írásban interpellációikat. j z interpellációk későbbi benyújtása, vagy az ülésen el- /J hangzó szóbeli interpelláció esetén, a tárgytól függően nem tudják mindig szavatolni, hogy a tanácstag azonnal megkapja a választ. Ebben az esetben sem marad válasz nélkül a felvetett kérdés, csupán később jut * el az érdekeltekhez. Apánikkeltés politikája Schröder bevonta a harci zászlót KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON Jfla: Kinyílt a határ Az egész megyében dolgoznak a földeken Régen volt ilyen korai tavaszunk, mint a mostani. Régen volt, hogy ekkorra már szinte az egész megyében dolgoznak a földeken a gépek, az emberek. Alábbi hírösszefoglalónk arról ad képet, hol, milyen munkát végeznek a gazdaságokban. Tízmillió palánta a szolnoki Lenin Tsz-ben A szolnoki Lenin Termelő- szövetkezetben mondta el Tóth Árpád elnök, hogy mostanra a szövetkezet egész tagságát munkába tudták állítani. A legtöbb embert a kertészet köti le. A tsz 350 holdon termeszt az idén paradicsomot, 20 hold vegyes kertészetet a város ellátására tervezett. A kertészetben a palántanevelés előkészítésén dolgoznak. Mintegy 10 millió palántát nevelnek fel ezen a tavaszon a szövetkezetben. Ugyanebben a tsz- ben vetik a zöldborsót is 300 holdon. Termését a szövetkezet helyben fejti majd ki, s úgy szállítja a nagykőrösi konzervgyárnak. 400 hold cukorrépa Űjszászon Az újszászi Szabadság Tsz- ben tegnap vezetőségi ülést tartottak, amelyen a tavaszi munkálatokról is tárgyaltak. A szövetkezetben már elkezdődött a fej trágyázás. A tsz repülőgépet bérelt, s mintegy 3 ezer holdon tervezi a fej trágyázást. Már 2 ezer holdon készen vannak e munkával. Elvetették a tavaszi árpát is, készítik a talajt a cukorrépa, s más tavaszi magvak vetéséhez. A Szabadság Tsz egyébként — Lovász Dániel elnök tájékoztatása szerint — 50 holddal növelte az idén a cukorrépa vetést, s így összesen 400 holdon termesztik az egész Kitüntetések, jutalmak a nőnap alkalmából Megkülönböztetett tisztelet, figyelem övezte ezen a napon a lányokat, asszonyokat. Országszerte, így megyénkben is többen munkájuk elismeréséül kitüntetésekben, jutalmakban részesültek. Dósa Józsefné, a jászkiséri Kossuth Tsz tagja tegnap a Parlamentben a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetésben részesült. Búzás Miklósné, a Tisza Bútoripari Vállalat IV-'es számú gyáregységének munkásnője a Könnyűipar Kiváló Dolgozója, Papp Kovács Józsefné. a szolnoki Mozdony falatozó üzletvezetője (hatgyermekes családanya) pedig a Belkereskedelem Kiváló Dolgozója lett. Szabó Piroskát, a szolnoki Páva Divatárubolt előadóját vállalata jutalmazta Kiváló Dolgozó kitüntetéssel. A SZOT Elnöksége által adományozott Szakszervezeti Munkáért oklevéllel Hangya Róbertnét, Koncz Andrásnét (jászberényi Sütőipari Vállalat) Kalmár Endrénét (Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat), Mizsei Jánosnét (szolnoki Tejipari Vállalat), Nagy Imrénét, Méhesj • Jó-' országban nagyon hiányzó cukorrépát. Talajlezárás ■ \ Rákóczifa'ván Dr. Bereczki László tsz- elnök azt tartja most a legfontosabb tavaszi munkának: éjjeLnappal zárni az őszi szántásokat. Arról van szó, hogy Rákóczifalván még a megyei átlagon felül is hiányzik nedvesség a földből. S ez azt jelenti, hogy a rá- kóczifalvi határban 160—170 milliméterrel kevesebb a Tegnap kaptuk a hírt, hogy a Tiszasülyi Állami Gazdaságban megkezdték a tavasa öntözést. Kedden még egy öntözőberendezés indult, szerdán már négy juttatta a vizet a szomjazó földre. A csapadékhiány — a hó nélküli tél után — eléri a 140 millimétert. A" gazdaság a búza öntözéssel kezdte az idényt. Régen volt arra példa, hogy ilyen korán már vizet kellett adni a növényzetnek. Most Tiszasülyön s a megye más állami gazdasázsefnét (Baromfifeldolgozó Vállalat), Pethő Sándornét, Dinka Tibornét és Váraai Alajosnét (cukorgyár), valamint Karsai Jánosnét (kunszentmártoni téglagyár) jutalmazták. A lista természetesen nem teljes, hiszen a felsoroltakon kívül a nők munkájuk megbecsülése jeléül nem egy vállalatnál, hivatalnál gyárban üzemben, belföldi és külföldi jutalomüdüléseket, jutalomszabadságokat, vásárlási utalványokat, tárgy- és pénzjutalmakat kaptak. Több tégla A Csongrád—Bács megyei Téglaipari Vállalat 14 gyáregységének többségében, a kedvező tavaszias időjárást kihasználva, a szokásosnál tíz nappal hamarabb megkezdődött a nyerstéglagyártási idény. A gyárak egy részét felújították, korszerűsítették. Erre az időpontra épült fel Szentesen a terület legnagyobb és legkorszerűbb téglagyára, mintegy 180 millió forintos beruházással. A modern, földgázfűtéses üzemben a következő napokban megkezdik a próba- termeléc-t. A vállalat üzemei a tavalyinál 28 millióval több téglát gyártanak, s a csapadék. A szövetkezet ezért egy hónappal előre hozta az őszi szántások lezárását, hogy meggátolja a párolgást. Másfél ezer hold őszi szántásuk van, s nappali-éjjeli műszakban mennek a gépek. Ezen túl megkezdődött a gyümölcsfaiskola telepítés. Százhúsz holdon 1,6 millió, hetven féle gyümölcsfa alanyt telepítenek Rákóczi- falván. Négy gép pedig a 200 hold lucernát veti, ezzel a munkával mára végeznek a közösben. Ugyancsak elkezdődött kétszáz holdon a fűszerhagyma vetése is. gában is március 15-ig előre meghatározott tervekben rögzítik, hogyan próbálják kivédeni az ígérkező aszályt. A megyében pedig 130 ezer holdon adottak az öntözés lehetőségei. Víz lesz és az öntözés egyéb feltételeit is igyekszenek megteremteni. Felvételünk a szolnoki A3- ROKER lerakatát mutatja be, ahol glédában állnak az öntözőcsövek, s mint az AG- ROKER ígérte, öntözőcső ellátásra az idén nem lesz panasz. többlet zömét az új szentesi üzem állítja elő. Nincs víz a halaknak A Szegedi Állami Gazdaság fehér-tói halgazdasága — amire sok évtizede nem volt példa — súlyos vízhiánnyal küzd. Eddig 2500 mázsa halat telepítettek a tavakba, de a sürgető munkát kénytelenek voltak abbahagyni. Olyan alacsony a tavak vízszintje. A halgazdaság a vízügyi szervekhez fordult segítségért: 3 milió köbméter vizet kér. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság megtette az intézkedéseket, hogy mielőbb üzembe helyezhessék az algyői főcsatornát ellátó vízkivételi művet. Miniszteri utasítás Megjelent az egészségügyi miniszter utasítása az újtípusú egészségügyi szakközépiskolát végzettek szakmai képesítéséről és szakosításáról. Hatálya kiterjed mindazokra. akik az egészségügyi szakközépiskolákban az 1971 —72-es tanévtől kezdődően érettségi bizonyítványt szereznek. Az utasítás értelmében az egészségügyi szak- középiskolákban szerzett érettség; bizonyítvány általános rendelőintézeti asszisztensi, csecsemő- és gyerMunkásszemmel a pártoktatásról Megszűnt egy klub Mit ígér a tiszti hivatás? Egy nap a tiszaligeti KISZ-vezetőképző iskolában A világ mezőgazdasága Köztisztasági szemle Ünnepi esemény- sorozat — tie • emlékezés a KISZ zászlóuontásának 15. évfordulójáról A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség — híven a sokesztendős, szép hagyományhoz — az idén tavasz- szal is megrendezi a forradalmi ifjúsági napokat. A fiatalok országszerte gazdag programmal ünnepük március 15-ét, március 21-ét és április 4-ét, bizonyságul, hogy tisztelik népünk legnemesebb hagyományait, s a nagy elődök mai örökösének vallják magukat. Ügy véljük, hogy a nagy történelmi évfordulókra való emlékezés, haladó hagyományaink ápolása esztendőről esztendőre. erősíti az ifjúságnak a hazához, a nemzet alkotó közösségéhez tartozását', a szabadságukért, a hajadásért küzdő népek iránti internacionalista szolidaritását. A Forradalmi Ifjúsági Napok eseménysorozatát az idén még egy dátum teszi emlékezetessé: tizenöt esztendővel ezelőtt, 1957. március 21-én alakult újjá az ifjúsági mozgalom, bontott zászlót a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség. A készülődés ünneoi hangulata jó alkalom a számvetésre: hogyan tett eleget a KISZ a v párttól kapott megbízatásának. mekgondozónői munkakörökre nyújt szakképesítést. Feljogosítja továbbá a végzetteket gyakorló ápolónői (ápolói), gyakorló diétásnő- véri, gyakorló szakasszisztensi munkakörök betöltésére a következő szakokon: általános ápolónő (ápoló), ideg-elmeápoló, szociálisotthoni ápoló, gyermekápoló, gyermek ideg-elmeápoló és gondozó, szülésznő, diétásnővér, gyógyszertári asszisztens, röntgenasszisztens, laboratóriumi asszisztens, szövettani laboratóriumi asz- szisztens, fogászati asszisztens, izotóp laboratóriumi asszisztens, fizikotherápiás asszisztens EEG asszisztens, audiológiai asszisztens, ort- optikai asszisztens, EKG asz- szisztens. haematológiai valamint cytológiai asszisztens. Az egészségügyi szakközépiskolai érettségi bizonyítvánnyal rendelkező és gyakorló ápolónői (ápolói), gyakorló diétásnővéri, gyakorló szakasszisztensi munkakörben foglalkoztatott dolgozók szakosító képzéssel munkakörük szakirányának megfelelő szakképesítést szerezhetnek, az utasításban előírt öt, tíz, illetve tizenöt Hónapos időtartam- alatt. A szakosító képzést a munkahely szerint illetékes egészségügvi középfokú oktatási ■ intézmény szervezi. iill IKK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍ TÁSOK - HÍREK Öntözés Tiszasülvön, öntözőcsövek Szolnokon J 7