Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-08 / 57. szám
1972. március 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 LVASölNK önkényeskedett a posta Nem fizettünk elő a Tanácsok Lapjára, mégis kapjuk már több hónapja. Azaz, valaki mégiscsak előfizettetett velünk, mert az OTP-n-'l nyitott átutalási betétszámlánkat megterhelték ezzel az összeggel. Mikor rájöttem a turpisságra, kértem az CTP-t, ne vonják le a pénzemből a lap árát, hiszen nem rendeltem meg. Azt a választ kaptam: intézzem a postával. A szolnoki posta hírlaposztályát telefonon kerestem meg, s érdeklődtem az ügyben. Az ügyintéző felvilágosítása, tájékoztatása cseppet sem volt számomra érthető, mintha mellébeszélt volna. Végül is azt mondta, telefonon nem foglalkoznak az üggyel, írásban kérjem a lap törlését. De ha azt akarom, hogy a következő negyedévre már ne vonják le az előfizetési díjat, személyesen intézzem. Furcsának tartom, hogy a lap megrendeléséhez nem kellett az írásos beleegyezésünk, személyes megjelenésünk, enélkül is nyugodt lelkiismerettel gazdálkodtak a pénzünkkel. Ügy döntöttem, sem írásos kérelmet nem adok be, sem személyesen nem jelenek meg. Nem rendeltem meg az újságot, tehát fizetni sem vagyok hajlandó érte. Azt pedig remélem, hogy a posta belátja az eljárás jogtalanságát és visz- szafizeti az önkényesen levont pénzemet. • Félreértés ne essék, nem a lap ellen van kifogásom, de engedtessék meg, hogy arra fizessek elő, amire akarok. Cs. M.-né Szolnok Mi lesz a Rocsa-teleppel? Az úgynevezett Rocsa-te- lepet hat utcájával tapasztalataink szerint elfelejtették. Majdnem 50 család él itt, bántóan mellőzve. A munkából haza igyekvőknek nagy gond, hogyan érjék el otthonukat minél kevesebb sarat taposva... A világítást MÁV gázlámpa kölcsönzi. Tüzelő vagy egyéb szállítására alig vállalkozik fuvaros, vagy ha igen, tetemes összeget kér. Vizet a műhely végén lévő kútról vihetünk. Volt ugyan egy mélyfúrású artézi kút is, de már az sem ad vizet. Egyetlen kis boltocska van — azt is szanálásra ítélték —, ahol megvásárolhatjuk a legszükségesebbeket. Az üzlet vezetője örökké változik. Azt beszélik az emberek, az egész telepet szanálják. De mikor, mi lesz a sorsunk? — bizonyosat senki nem tud. A tanácstagi beszámoló ismeretlen fogalom mifelénk... Özv. Kovács Józsefné Szolnok Olvasónk levelére a városi tanács illetékeseitől kértünk választ. íme dr. Orbán Péter tanácselnök-helyettes válasza: „A, Horog utca és környéké a déli iparterülethez kapcsolódó városrészhez tartozik, amelynek fejlesztéséről a végrehajtó bizottság 1971. június 9-én tanácskozott. Megállapította, hogy e városrész jelenlegi helyzete, kommunális ellátása, a lakosság életkörülményei a város más, hasonló jellegű lakóterületein kialakult állapothoz hasonlóak, egyes kérdésekben kismértékű elmaradás tapasztalható. A vb utasította valamennyi szak- igazgatási szervét, hogy a városrész fejlesztését tekintsék kiemelt feladatnak. Előírta, hogy 1975-ig minden lakóépülethez biztosítani kell a vízbekötés lehetőségét, valamint azt, hogy a lakóépületek 95 százaléka járdán megközelíthető legyen. A Rocsa-telep sajátos helyzetben van; vasúti vágányokkal körülzárt terület. Emiatt, valamint a kommunális ellátás nehézségei miatt már évek óta nem engedélyezzük újabb lakások építését. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a lakótelepet elhanyagoljuk... a rendelkezésünkre álló pénzügyi keretektől függően biztosítjuk a kommunális ellátás arányos fejlődését. Ehhez azonban — mint eddig is — igényeljük a lakosság segítségét. Például — ahol ez még nincs — lehetőségünk van vízvezeték építésére, ha a lakosság kiássa, majd betemeti a vízvezetékhez szükséges árkokat. Erről az illetékes tanácstagokat már többször tájékoztattuk. (Jelenleg a Horog és a Párduc utcában van vízvezeték.) 1973 végére a lakótelep valamennyi utcájában járdát építünk... A lakótelepre járművel és gyalogosan a Csallóköz utcából lehet biztonságosan eljutni. A lakosság viszont a Véső utcából vasúti vágányok mellett és azokon keresztül jár. Ez az útvonal a vasúti járműforgalom miatt balesetveszélyes, ezért egy esetleges járdaépítéssel nem szeretnénk ezt a veszélyt még fokozni. A folyamatban lévő vasúti rekonstrukciók során a járműjavító iparvágánya is átépítésre kerül. Ennek befejezése után — ha a balesetveszély elkerülhető — tervezzük itt is a gyalogos közlekedés biztosítását...” Vigyázz, ha jón a Faggyas-kanyar! A Szolnokról Kunszent- mártonba igyekvő autós a 26-os kilométerkőtől mintegy 100 méterre találja az úgynevezett Faggyas-kany; ahol február 9—23 között három közúti baleset történt. A gyorshajtás kétségtelenül okozhat karambolt. Megtévesztő viszont — különösen a Kunszentmárton felől jövő, helyi ismerettel nem rendelkező gépkocsivezetők részére —, hogy a Faggyas- kanyarnál, a Lehel úton most felszerelt karos higanygőz lámpák csaknem azt a látszatot keltik, mintha egyenesen kellene haladni. A Kossuth út 134-ben lakom. Egy-egy balesetnek magam is tanúja voltam. Néhány karambolozó kocsi rendszámát is feljegyeztem. Felebaráti kötelességünk a bajba jutottakon segíteni. Ezt meg is tesszük, ha szükség van rá. Ezért is Írok Önöknek; juttassák el levelem az illetékesekhez. Kasalkó Sándor Tiszaföldvár „Fürdik” a házunk A Bajcsy-Zs. út 26-ban lakunk. Ami azt illeti, mostanában nem sok örömünk telik kis házunkban. Az új felüljáró építése miatt megsokszorozódott a felüljárón, s az alatta lévő úton is a forgalom. A járművek, Zetorok szinte szünet nélkül száguldoznak, nem törődve semmivel. A még ép lefolyót is eltömítik. A sarat természetesen a hídra is felhordják. Ezért azt gyakran locsolóautóval „mossák”, így aztén részben onnan, részben az előttünk lévő útról folyik, csapódik a latyak, a szennyes lé, időnként „pocsolyában” fürdik a házunk. Hetenként kell ablakot tiszítani, mégsem látunk ki rajta. Mindehhez hadd tegyük hozzá, hogy házunkat 1970-ben tataroztattuk. Több mint 10 ezer forintot költöttünk rá. A nyugdíjból bizony nagyon nehéz volt ezt a pénzt összerakni. Mégis kiadtuk, gondolván arra, hogy valamikor, amikor szanálják a házat, visszatérül ez az összeg. Erre azonban hiába várunk, meg arra is, hogy a tanácstól kijöjjenek, megnézzék a környéket és az eldugult csatornát, intézkedjenek — ahogy ígérték. Nemrég vöröskeresztes ankét volt errefelé, ahol szóba került a tisztasági hét is. Hát ebben mi nem vehetünk részt, azt már biztos ... Pásztor Zoltánná Szolnok Fák, virágok ... levegő Lapjuk február 24-i számában olvastam, hogy felére csökkent a parkok száma. Szomorú ez, amikor minduntalan arról hallunk, hogy a levegő szennyeződése fokozódik. Tudjuk jól, hogy a levegőt tisztítja a növényzet levele. Szinte felléleg- zünk, ha lombos fák közé lépünk. Tudom, hogy a parkok létesítése és fenntartása költséges. Most, táv tsz kezdetén nem is ezt akarom propagálni. Javaslatom megvalósításához azonban mindenki hozzájárulhat és vénz- be sem kerül. Ne vagdossák le a fák koronáit olyan helyeken, ahol nincs villanyvezeték! Ne tördelje senki derékba a fiatal fákat virtuskodásból. Ahol vandál kezek mégis kitörték, ültessenek helyette idejében másikat. Minden lehetséges helyre, széles utcákba, utak mellé ültessünk fákat. Öröm nézni a tüdőkórházban a falak mellé ültete'i felfutó növényzet megvastagodott szárait. Nagyon hasznos a levegő tisztítására az ilyen felfutó növény is. Megvalósítható minden háznál, kerítésnél. Említhetném a Sport cukrászda kerítésére felfutott növényzetet is. amely hónapokon keresztül virágzik. Parkot pótol ez is. Fáradozzunk tehát azon, hogy legyen a városban minél több fa, futó növény, virág — és így: tisztább levegő! Rácz István Szolnok A Mártírok útja mártírjai Több mint két éve, hogy a Mártírok útján a MÁV nagy teljesítményű csatornahálózatot épített. Ezt megelőzően igaz, betömték. 1970-ben a Széchenyi úttól a TÜZÉP 902-es telepéig ú. n. kátyúzással valamennyire rendbeMártírok útja, 1972. március L az üt viszonylag elfogadható volt, de a csatornaépítés után...? A nagy gödröket hozták ezt az igen nagy forgalmú utat. Ettől a szakasztól kezdve azonban olyan & JOGI TANÁCSADÓ A megrendelése« vásárlásról és ac előlegről Az új szabályozás szerint az állami és szövetkezeti kereskedelem a boltokban, s a raktárakban nem lévő — a vállalat által meghatározott — árukra a vásárlóktól megrendelést fogadhat el. A megrendelést az üzletben rendszeresített előjegyzési naplóba kell bevezetni. Az előjegyzési naplónak — az előjegyzés sorrendjében — tartalmaznia kell: — a vásárló nevét, lakcímét, — a megrendelt áru megnevezését, mennyiségét, árát, — a megrendelés időpontját, — a szállítás előrelátható időpontját s a vásárló aláírását. A vállalat a megrendelés elfogadását előleg fizetéséhez kötheti. Az előleg mértékét a vállalat határozza meg, amely azonban a vé- télár 30 százalékánál több nem lehet. Az előlegről természetesen nyugtát kell adni a vásárlónak. A nyugtának tartalmaznia kell a vásárló nevét, lakcímét, a megrendelt áru megnevezését, árát, s az adott előleg összegét. Figyelmeztetni kell a nyugtán is a vásárlót arra, hogy a megrendelt árut az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül lehet csak átvenni; Az áru beérkezéséről ugyanis a vásárlót írásban kell értesíteni. A vásárló az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül veheti át a megrendelt árut. E határidőig a megrendelt áru másnak nem adható el. A 8 napos határidő eltelte után azonban az eladó a szerződéstől elállhat. Ez azt jelenti, hogy a megrendelt előlegezett árut másnak adhatja el az üzlet. A vevő bármikor elállhat a megrendeléstől. Ebben az esetben az adott előleget kamatmentesen kell visszafizetni. Vásárlás rövidlejáratú hitellel Lehetőséget ad az új jogszabály arra is, hogy a vevő az üzletben, vagy a raktárban lévő — a vállalat által meghatározott — árukat a vételár legalább 30 százalékának legfelelő ösz- szegű előleg megfizetése esetén azzal a feltétellel vásárolja meg, hogy a hátralékot az előleg fizetésétől számított 3 munkanapon belü] kiegyenlíti. Az áru a vásárlónak csak a teljes ár megfizetése után adható át. Ha a vásárló a teljes vételárat 3 napon belül nem fizeti meg, az eladó a megállapodástól elállhat és az előlegezett árut másnak is eladhatja. Ilyen esetben az adott előleget kamatmenteseiken visszafizetni. Az így felvett előleget az üzletnek elszámolási számlán elkülönítetten kell nyilvántartania. Az ismertetett jogszabály február 20-án lépett hatályba, teljes szövege a Tanácsok Közlönye 1972. évi 6. számában olvasható. Dr. Cs. L éllapotok uralkodnak, amire a város belterületén nem igen lehet példát találni. Helyenként az út teljes szélességében egy nagy tó, mélysége itt-ott 80 cm is megvan. Az út vasút felöli oldalán lévő épületeket az ott dolgozók 'köztük vagyunk mi is) lassan már csak csónakon vagy tutajon tudják megközelíteni. Milyen lesz ruhánk, cipőnk estére? Erről itt ne beszéljünk. A járművek — főleg a kisebbek — már nem mernek a „tóba” belemenni, mert a motor gyújtóberendezése leáll. Ilyenkor brigádjaink önkéntes gumicsizmás mentőalakulatai nyújtanak segítséget; kivonszolják a tóba fulladt járművet. Balesetveszélyes vállalkozás ezen az úton áthajtani, mert a vízben átázott fékberendezés hatástalanná válik, ami a továbbiakban beláthatatlan következményekkel járhat. Vállalatunk műszaki vezetői két év óta többször jártak illetékes szerveknél — nem sok eredménnyel. A legutóbbi ígéret a városi tanács építési és közlekedési osztályától 1971 nyarán hangzott el; az útszakaszt kátyúzási módszerrel legkésőbb 1971 októberéig rendbehozzák, majd 1972-ben korszerűsítik. Addig is a víz- ;s csatornaművek a csatornaszemeket tisztán tartja, hogy legalább a víz elfolyhasson (két csatornarendszer is megbúvik az úttest alatt). Legutóbb 1971-ben, egyszer történt ilyen beavatkozás. Akkor a derék csatornatisztító dolgozók három napig keresték a „tó” alatt a lefolyókat. Végül egy kutató- csoport műszerei fedezték fel. Ha a csoport errefelé kirándul, szívesen segítünk, mert az említett háromnapos hősi küzdelemre még emlékszünk. VOLÄN 7. sz. Vállalat a Jendrassik, a Vöröscsillag és a Felszabadulás szocialista brigádjai — Szolnok •«3QQQQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOQOOCOe<)OOOOOOOQQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO íooooooooqooooooooooooooooooooooooo oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo&i Bébi öltöny Gyermek öltöny Nagy kamasz öltöny Bébi tavaszi kabát Lányka tavaszi kabát Serdülő tavaszi kabát Női tavaszi kabát Női kosztüm TÍ húsvéti ruházati vásár y s a kunmadaras! ÁFÉSZ ruházati boltjában V % Március i—si-ig Űj szolgáltatásokkal bővült a lakosság ellátásával foglalkozó kereskedelmi egységek tevékenysége. A belkereskedelmi miniszter az 1/1972. (II. 10.) Bk. M. számú rendeletével lehetőséget adott a megrendeléses áruvásárlásra s az előleg fizetésre. Mindkét szolgáltatásnak elsődleges célja az, hogy megkönnyítse a fogyasztói áruellátás zavartalanságának biztosítását. Hogyan fizethető a vásárlási előleg