Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-07 / 56. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. március S. Az éjszaka rablólovagjai A gyűlés nem maradt titokban, résztvevői valószínűleg nem is akarták, hogy titokban maradjon. Hiszen módszereik mindig is azok voltak, hogy minél többet hallassanak magukról, hogy mindig nagyobbnak és többnek, félelmetesebbnek és jelentősebbnek látsszanak, mint amilyenek valójában. A gyűlést egy Milipilla nevű nagybirtokon tartották, vasárnapra virradó éjszaka, összesen 33 politikus vett részt rajta, a Haza és Szabadság nevű szélsőjobboldali szervezet vezetőin kívül sajnos, parlamenti pártok — a keresztény- demokrata párt és a nemzeti párt — néhány különösen jobboldalt állt vezetője is. És nem is burkolták valamilyen ködfátyolba tervüket: nyíltan kimondták, hogy fasiszta mozgalom megalapítása volt a céljuk. , Chilében történt mindez, az elmúlt vasárnapról hétfőre virradó éjszakán. Abban a Chilében, ahol törvényes parlamenti eszközökkel, demokratikus választásokon a nép, a szavazópolgárok többségének akaratából került hatalomra dr. Salvator Allende, a népfront jelöltje. Allende elnök megválasztása idején rendkívül sűrűn szerepelt a világsajtóban. Érdekes személy az eredetileg orvosi diplomával rendelkező felvilágosult, marxista világnézetet valló, a hatvanas éveinek elején lévő politikus, aki háromszor kísérelte meg — és harmadszorra sikerrel, hogy a chilei nép elnöke legyen. Az akkoriban oly sok sajtóorgánumban napvilágot látó nyilatkozataiban - visszatérő motívum volt: el akarja érni, hogy Chilében minden gyerek legalább fél liter tejhez jusson naponta. A chilei népfront kormány ezt el is érte azóta és sok minden egyebet is elért. Földet osztott, államosított, belekezdett egy nagyszabású progresszív átalakítási folyamatba, amelynek célja, hogy Chile független és szabad ország legyen. Független és szabad mind a külföldi nagytőke járószalagjától, mind a hazai latifundiumok és gyárak urainak befolyásától. Az éjszaka rablólovagjai Chilében nemcsak most vasárnap éjjel és nemcsak a Milipilla nevű nagybirtokon gyülekeztek. Befolyásos szövetségeseik vannak parlamenten belül és kívül, az ország határain belül és — kívül! Nagy gazdasági hatalommal rendelkező trösztök, monopóliumok. E vállalkozások urait egyáltalán nem érdekli, hogy a szegény chilei gyerekek napi félliter ingyen tejhez — és szebb, szabadabb, emberibb jövőhöz — jussanak. Csak a maguk hatalmas profitja érdekli őket, amelyet Chile népi egységkormánya veszélyeztet. Ezért veszélyeztetik ők a chilei népi egységkormány létét. Éjszaka és nappal, legális és illegális eszközökkel egyaránt. Chile népe és népi kormánya azonban új országépítő munkája részeként, megtanulta a reakció elleni védekezést is. <KS) Binh üzenete Vietnami—kambodzsai közös nyilatkozat Norodom Szihanuk herceg, a Kambodzsai Nemzeti Egységfront elnöke befejezte a VDK-ban tett baráti látogatását és vasárnap visz- szautazott Pekingbe. Elutazása előtt vietnami-kambodzsai közös nyilatkozatot írt alá Hanoiban. A vietnami-kambodzsai közös nyilatkozat újra kijelenti, hogy a vietnami és a khmer nép vállvetve fog harcolni mindaddig, amíg meg nem hiúsítanak minden amerikai kalandot Indokínában. A felek a leghatározottabban visszautasítják Nixon amerikai elnök úgynevezett nyolcpontos béketervét és emlékeztetnek arra, hogy az indokínai béke helyreállításának egyetlen járható útja az ott élő népek alapvető jogainak tiszteletben tartásán, az 1954-es genfi egyezmények előírásainak megvalósításán át vezet. A közös nyilatkozat hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államoknak pozitívan kell válaszolnia a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány hétpontos javaslatában felvetett két kulcsfontosságú kérdésre: az agresszió beszüntetését és a saigoni rezsimnek nyújtott támogatás felszámolását • hangsúlyozó követelésre. Nguyen Thj Binh asszony, a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi kormány külügyminisztere, a Dél-Vietnam felszabadulásáért küzdő nőszövetség elnökhelyettese üzenetben üdvözölte az amerikai nőket március 8-a alkalmából. Az üzenet egyebek között rámutat, hogy az Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár hétfőn a Dél-Afrikai Köztársaságba érkezett A főtitkárt a johannesburgi repülőtéren Hilgard Muller, a dél-afrikai rezsim külügyminisztere fogadta. Waldheim még hétfőn továbbutazik Fokvárosba, hogy Egyesült Államok Dél-Viet- namban állomásozó csapatainak gyors és teljes kivonására vonatkozó követelés megvalósítása — a DIFK hétpontos terve alapján — azt is elősegíti, hogy az amerikai anyák és feleségek mielőbb viszontlássák fiaikat, férjüket találkozzék Vorster miniszterelnökkel. Tizenegy év óta Waldheim az első ENSZ-vezető, akj a Dél-Afrikai Köztársaságba látogat Waldheim a nami- biai (délnyugat-afrikai) helyzet rendezéséről tárgyal majd az országban. Waldheim Fokvárosban Brandt Iránban Tovább tart az idegháború ;y. Willy Brandt nyugatnémet kancellár négynapos hivatalos látogatásra Iránba érkezett, hogy megkísérelje megjavítani F. két ország megromlott kapcsolatát. Képünkön: a tehe- ráni repülőtéren Amir Abess Hoveida (jobbról) iráni, miniszterelnök fogadta az NSZK kancellárját. (Telefoto — AP—MTI—KS) A nyugatnémet kancellár hivatalos iráni látogatásának második napján, hétfőn, folytatta tárgyalásait Amié Abbess Hoveida miniszterelnökkel. A két kormányfő elsősorban az iráni—nyugatnémet gazdasági kapcsolatok kibővítésével foglalkozott. Hírek szerint máris sikerült elvi megállapodásra jutniuk a gazdasági területeken — beleértve az olajkitermelést — folytatandó együttműködés több kérdésében. Hétfőn délután Brandt négyszemközt találkozott Re- za Pahlavi irán; sahhal. Szenátorok „feketelistán” Az amerikai törvényhozók élesen bírálják, hogy a Pentagon állandó megfigyelés alatt tartja a háborúellenes szervezeteket, társadalmi és politikai személyiségeket, köztük szenátorokat és képviselőházi tagokat. A „feketelistára” került Szenátorok és képviselőházi tagok levelet intéztek Melvin Laird hadügyminiszterhez és Robert Froehlke hadseregügyi miniszterhez, határozottan elítélve politikai tevékenységük hadügyminiszté- riumi nyomonkövetését. Fred Harris Oklahoma! szenátor levelében követelte, hogy a Pentagon kérjen elnézést tőle. John Rarick loui- sianai képviselő magyarázatot kért a hadügyminisztériumtól. Kenneth Curtis, Maine állam kormányzója felszólította Froehlke minisztert, hogy hozzák nyilvánosságra, ki rendelte az ő — a kormányzói — megfigyelését. A nyugat-németországi belpolitikai idegháború második hetébe lépett. Az ellenzéki harci dobok egyre inkább az új parlamenti választások kiírásának jelszavát dübörgik. A jobboldal igyekszik olyan képet kialakítani a közvéleményben, hogy a Brandt kormány órái meg vannak számlálva, és hamarosan a kereszténydemokrata Barzel lesz az új kancellár. Barzel ismét azzal kérkedett, hogy pártja „bármelyik napon” kész átvenni a kormányzást. A CDU-^CSU képviselői pedig mohdotta új- bó1 — egységesen a keleti szerződések ellen fognak szavazni. Ennyire forrón azonban nem eszik a kását — mutatnak rá a nyugatnémet kormánykoalíció köreiben. A jobboldal látszólagos maga- biztossága csak a közvélemény megtévesztésére szolgál. Herbert Wehner, az SPD alelnöke vasárnap este elhangzott rádiónyilatkozatában kifejezte meggyőződését, hogy „mindenképpen” ratifi-' kálásra kerülnek a Szovjetunióval és Lengyelországgal kötött szerződések. Ehmke szövetségi miniszter rámutatott, hogy most nem az országos választásoknak, hanem a szerződések ratifikálásának van időszerűsége. A polgári jogokért Pomeroy-ban, Észak-frországban Bernadette Devlin, a brit parlament legfiatalabb képviselője vezette a vasárnapi nagy polgárjogi felvonulást. (Telefoto — AP—MTI—KS) Partizán-különítmények a Sinai-félszigeten Szadat egyiptomi elnök a hét folyamán rövid látogatást tesz Szaud-Arábiában és Kuwaitban, ahol a közel- keletj válság legújabb fejleményeiről, az arab világ helyzetéről és a következő időszak követelményeiről tanácskozik Fejszal királlyal és Szabbah emírrel. Az A1 Ahram értesülése szerint valószínű, hogy Szadat elnök az Arab Államszövetség elnöki tanácsának vasárnap kezdődő ülése után utazik Khartumba, hogy Nimeri szudáni elnökkel találkozzék. Szombaton Szadat elnök beszéde nyitja meg az Arab Köztársaságok Szövetsége parlamentjének első ülését, amelyen az elnökj tanács tagjai — Szadat egyiptomi, Kadhafi líbiai és Asszad Szíriái államfő — leteszik az alkotmányos esküt. Husszein El-Safei egyiptomi alelnök kilátásba helyezte, hogy a megszállva tartott Sínai-félszigeten partizán-különítmények meglepetésszerű csapásokat mérnek az izraeli katonai erőkre. Az alelnök Menia városában mondott beszédében hangoztatta : Egyiptomnak készen kell állnia arra, hogy érzékeny csapásokat mérjen az ellenségre. Safe! szerint a partizán-osztagok akcióinak az Izrael-ellenes front más területein folyó harcokat kellene kiegészítenie. Nincs megegyezés Nem született megoldás a máltai brit támaszpontok jövőjére vonatkozóan Mintoff máltai miniszterelnök és Lord Carrington brit hadügyminiszter kétórás hétfő délelőtti tanácskozásán. Mindeddig semmi jele annak, hogy a két kormány meg tudna állapodni a katonai támaszpontok további bérletének anyagi és egyéb feltételeiben. Képünkön: Mintoff máltai miniszterelnök megérkezik a tárgyalás színhelyére, Londonba. VDK tiltakozás Alighogy Nixon visszatért Pekingből, ismét folytatódik a VDK déli tartományainak bombázása. Szombaton és vasárnap nagy amerikai légikötelékek több hullámban repültek be a VDK fölé és bombázták Qüang Binh és a Ha Tinh tartományok, valamint Vinh Linh körzet területét. A támadó gépek közül szombaton kettőt lelőttek, s ezzel a VDK fölött lelőtt amerikai repülőgépek száma 3442-re emelkedett. A VDK külügyminisztériuma vasárnap nyilatkozatot tett közzé az újabb barbár bombázásokkal kapcsolatban, amelyben élesen elítéli a VDK területének újabb barbár bombázását. Az amerikai légierő Dél- Vietnam területén is szőnyegbombázást hajtott végre. A vadászbombázók a laoszi —kambodzsai—dél-vietnami hármas határvidéket, a B— 52-esek a Shau völgyet támadták. A saigoni amerikai ’parancsnokság közlése szerint a dél-vietnami népi erők tüzérsége hétfőre virradóan aktív tevékenységet fejtett ki a demilitarizált övezettől közvetlenül délre fekvő területeken, a tengerparti Binh Dinh tartományban és az ország déli részén létesített amerikai és saigoni támaszpontok ellen. A görög kormány újabb követelése A Ciprusról érkező hírek szerint nicosiai megfigyelők egyetértenek abban, hogy a most kezdődött hét kritikus fejleményeket ígér a szigetköztársaság életében. Athén ugyanis nemcsak fenntartja a február 11-én Makariosz- hoz intézett ultimátum-jelle- gű követeléseit, hanem újabban ki is egészítette azokat: azt követelj pótlólag, hogy Nicosia döntőnek ismerje el a görögországi kormány véleményét, továbbá szervezze át az egész államapparátust. A jelek szerint bizonyos erők — a NATO és az Egyesült Államok védnöksége alatt — a lakosság nagy többségének akaratát semmibe véve, szeretnék megoldani vagy pontosabban: likvidálni a ciprusi kérdést. Ezt bizonyítja Kücüknek, a sziget török közössége vezetőjének az ; a felhívása, hogy Görögország és Törökország avatkozzon be Ciprus belügyeibe. // u si és önsegélyző csoport MINDEN MUNKAHELYEN / /