Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)
1972-03-22 / 69. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. március 22. Szamurájok utódai i. Amikor a múlt év szeptemberében a magyar államfőt kísérő újságíró-csoport tagjaként a népi Koreában jártam vendéglátóink elkalauzoltak bennünket a Japán-tenger partjára is. Őszi eső paskolta a szürkéssárga hullámokat, s íel-fel- támadt a keleti szél. Beszélgetés közben persze szó esett Japánról is, amely nekünk — 12 ezer kilométerre lévén Budapesttől — már csak karnyújtásnyira tűnt. A japán szigetív csupán 800—900 kilométerre húzódik Korea keleti partjaitól. — Repülőgépnek, hadihajónak csak egy ugrás — jegyezték meg kísérőink. Hanghordozásukban volt valami rejtett aggodalom, amelyet már nemcsak a keserű történelmi emlékek tápláltak . . K -'-ke képzettársításként felvillant előttem két kép, amelyeket korábban nyugatnémet folyóiratokban láttam. íjra félnek a japánoktól? Az egyik képet a Spiegel vette elő az archívumból, hogy a „Japán: a nagyság határai” című cikkéhez mellékelje. A felvétel 1945-ben készült a Missouri nevű amerikai csatahajó fedélzetén, a japán kapitulációról. Az imperialista Japán, ar ly csaknem egész Délkelet.- Ázsíát leigázta, fejet hajtott az ellenség előtt, miután a szovjet hadsereg szétzúzta az akkor még teljesen érintetlen szárazföldi katonai főerejét, a Kvantung-csoporto- Eulást. A másik képet a Stern riportere készítette 1970 novemberében : szétvetett lábakkal álló, gőgös arckifeje- zésű mai japán tisztekről. A kép mellé tördelve a Stern nagybetűs címe: „Üjra félnek a japánoktól.” A két felvétel között negyedszázad telt el. Az első képet követte Japán szükségszerű kötelezettségvállalása, amelyet aztán az alkotmány 9. cikkelye így rögzített: „...a japán nép egyszer s mindenkorra lemond a háborúról... s arról, hogy az erőszakot fenyegetésre vagy a nemzetközi vitás ügyek rendezésének eszközéül használja fel. E cél elérésére Japán sem szárazföldi, sem tengeri, sem légihaderőt, sem pedig másféle hadipotenciált nem fog fenntartani.” Ez az alkotmány ma is érvényben van. Szato miniszterelnök 1970-ben azt is megerősítette, hogy Japán tartja magát a „három anti- nukleáris elv”-hez, vagyis soha nem birtokol, nem gyárt nukleáris fegyvereket és azt sem engedi meg, hogy ezeket területén elhelyezzék. Japán szomszédainak mégis aggodalomra, óvatosságra volna okuk? Tényleg újra félniök kellene a japánoktól, mert a sziget- ország repülőgépei, hadihajói csak ugrásnyira vannak? Egyáltalán: japán repülőgépek és hadihajók? Hogyan állunk hát a japán alkotmánnyal és a mai japán hadsereggel? Önvédelmi erők ? A Stern említett képe, pontosabban 8 oldalas képes riportja nem az egyetlen, amely az utóbb} években felhívta a világ figyelmét: Japán azon a ponton van, hogy — a japán nép túlnyomó többségének akarata és a vezető osztály legrealistább rétegének kívánsága ellenére — visszatérjen a militarizmushoz és expan- zionizmushoz. ...Japán új ázsiai szerepére készül (Newsweek, 1970. január 5.) ...A szamurájok hadserege feltámad (L’Euro- peo, 1970. május 21.) ...A XXI. század Japán évszázada lesz (International Herald Tribune, 1970. február 24.) ...Japán fokozott háborús készülődése mind mélyebben belesodorja Japánt az USA háborús kalandjaiba (Krasz- naja Zvezda, 1971. szeptember 7.) ...Japán az atomfegyverkezéssel kacérkodik (Arbeiter Zeitung, 1971. október 28.) ...A japán hadsereg akciója (MTI, 1972. március 9.)... Folytathatnánk a sort, de ennyi is tükrözi, hogy a világ tud a szamurájok hadseregének újjászületéséről. Az új hadsereg kiépítését — az alkotmány megkerülésével, amerikai segítséggel és ösztönzéssel — már az ötvenes években megkezdték. A közvélemény ellenállása és tiltakozása miatt „önvédelmi haderő”-nek nevezték el. Mivel hadügyminisztérium felállítását az alkotmány kategorikusan megtiltotta (s a tilalom megszegése önleleplezés volna), a fegyveres erők élére Nemzetvédelmi Hivatalt hoztak létre. „Igazgatója” — Jaszuhiro Naka- szona. Ez az „önvédelmi haderő” — amely eleinte a nyilvánosságtól szinte teljesen elzárva nőtt fel, s igen jámbornak tüntette fel magát — ma már a japán közélet természetes alkotórésze. S mivel a japán átlagember nem érez semmiféle veszélyt, és ezért az „önvédelmi erők” létét sem látja igazoltnak, Hashimoto altábornagy felvilágosítja: „Jelenleg nincs ellenségünk. De ha a térképet nézzük, akkor az ellenség legközelebbi szomszédunk, a Szovjetunió.” Horváth J. Ferenc (Folytatjuk) A japán laktanyákban rendszeresen megtartják a „Nyitott kapuk napjá”-t, hogy a fiatalok között barátokat szerezzenek a hadseregnek. A fegyverekkel játszadozó gyerekek még nem tudják, hogy ez nem játék... Kitüntetések „Azok kapják ma meg a Szolnok megyei tanács által adományozott Társadalmi Munkáért kitüntető jelvény különböző fokozatait, akik nem kétkezi munkát végeznek, hanem politikai feladatokat látnak el önzetlenül és fáradhatatlanul a népfrontmozgalomban,” — mondotta a kitüntetés átadása alkalmából rendezett ünnepségen tegnap délelőtt Oláh János országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei titkára. A Barátság klubban rendezett ünnepségen Hack Márton, a népfront megyei alelnöke beszédében többek között — miközben a társadalmi munkák hasznosságáról, eredményességéről szólt — elmondotta azt is: „Bíztató jelenség, hogy évről évre több és több dolgozó, népfront aktíva érdemeli ki e kitüntetést. Ma harminckét elvtársunk van itt, akiket szintén elismerésben részesítünk.” A társadalmi munkáért kitüntető jelvény 24 arany és 8 ezüst fokozatát Oláh János adta át az arra érde- rr.esülteknek. Arany fokozatot kapott: Rajtár Rozália, Csizmadi László Jászberény; Dobosi Ferenc, Ónodi Antal, id. Sáfár László Karcag; Szabadi Ilona Kisújszállás; Sipos Barnáné Szandaszöl- lős; Molnár János Szolnok; Bódi Vincze, Ilerkely István Törökszentmiklós: Seres Sán- dorné, Farkas Dániel Túr- keve; Juhász Sándor Jász- boldogháza; Hever Miklós Jászszentadrás; Bozsik Béla Kunszentmárton; Hakk László Tiszasas; Tompa Ferenc Tiszakürt; Nagy Béla Űj- szász; Földes Klára Jászla- dány; dr. Bíró Gyula Rá- kóczifalva; Kovács Zoltán Tiszafüred; lncze Árpád Ti- szaigar; Bartha Tivadar Ti- szagyenda; Szakály Miklósné Kengyel. A jelvény ezüst fokozatában dr. Szőnyi Gyula Jászberény; Zsoldos István Kisújszállás; Sütő Gyula Törökszentmiklósi Asztalos Margit Túrkeve; Tábori István Jász- dózsa; Dósa László Csépa; Kiskovács Mihályné Tisza- szentimre; Egyed Károly Fegyvernek részesülnek. Köszöntötte a kitüntetetteket a megyei tanács vb nevében dr. Sebők György osztályvezető. Áz elismerést kapottak nevében Sípos Barnáné és Farkas Dániel köszönte meg a bizalmat. Bi'levics—Nyikolenko—Bricin: ZINHAZBAN Néhány perc volt már csak az előadás kezdetéig. Ahogy beléptem a nézőtérre, meleg levegő csapott meg, amely telítve volt hazai és import kölni illatával. Megkerestem a helyemet a földszint harmadik sorában, s bele- süppedtem a jóleső félhomályba. A karmester, aki láthatólag türelmetlenül csak erre a pillanatra várt, felemelte pálcáját, s felhangzottak a Hattyúk tava nyitányának lágy akkordjai. Ragyogó, gondoltam magamban, ma a Hattyúk tava, holnap szabadnapos vagyok, holnapután is, hétfőn meg fizetés. Gyönyörű ez a muzsika. — Andrej! Andrjusal — hallatszott valahonnan hátúiról. Minden rendű és rangú Andrej, tekintet nélkül korára és nemzetiségére, velem együtt hátrafordult. Természetesen nekem szóltak. így is van, S'emjonov az Iktatóból a földszinti páholyban ül és hívogató- lag int. Ügy látszik, van mellette egy szabad hely. Felálltam, elnézést kértem a harmadik sortól, s elindultam Szemjonovhoz. Meglepődve tapasztaltam, hogy Szemjonov mellet egyáltalán nincs üres hely. „Öregem — suttogta cserélj helyet a szomszédommal és üjl le.” A zenekar befejezte a nyitányt. — Nem akar közelebb ülni a színpadhoz? — fordultam Szemjonov szomszédjához. Hosszas sutyor- gás után a sötétből egy férfihang felelt: „Nem vagyok egyedül, egy hölgy van velem.” — Gyerünk, öregem, cselekedj már. Cserélj a lenti szomszédoddal együtt. Ti ketten ide a páholyba, a szomszédaim meg a helyetekre. Tapogatózva indu’tam visszafelé. Köbben fe’ment a függöny, s a nézőtéren világos lett. Szerencsésen elértem a helyemet, s vá-t zoltam a lényeget szomszédnőmnek. — A barátnőmmel vagyok — mondta. — Akkor hárman cserélünk, mondtam határozottan, s visszamentem a páholyba. Szemjonov szomszédja sokáig ingadozott. „Ide figyeljen fiatalember — suttogta — nem vagyunk gyerekek. Végre egyszer elvergődtem a színházba, s akkor jön maga egy ilyen ötlettel. Na jó. rendben van. Elmegyünk a harmadik sorba, de csak Mihail Lvoviccsal.” Kiderült, hogy Mihail Lvovics az erkélyen ül. Javaslatomra, hogy menjen a földszint harmadik sorába, azf felelte, hogy egyedül nem teheti, mivel vele van a lánya és a ve je. __ Jó — mondtam én — nekem tetszik ez a hármas csere. Mihail Lvo- vics megszorította a kezem: ez igen, ön tevékeny ember! Igyekezni kellett. Leosontam, s a harmadik sorban megbeszéltem az ügyet három szomszédommal, majd elügettem a páholyba. Ügy néz ki, sikerül a hármas csere. Tenyeremből tölcsért csinálva vezényeltem: — öt ember a földszint harmadik sorból a 39. helytől a 44-ig bezárólag, felállni! Irány az erkély második sor, elfoglalni a helyeket a 12-től 18-ig bezárólag! Erkély második és harmadik sor szaporán a földszintre, a szabad helyeket keressék meg a helyszínen! Mihail Lvovics és rokonai — a földszint harmadik sorba! Az emberek szervezetten és egyetértőén kötötték össze a kellemest a hasznossal. Igaz, hallatszottak apró felhördülések, a valamivel mindig elégedetlen sznobok morgásai. Sajnos, vannak még mindig ilyenek a színházkedvelők egészséges tömegei között. ...Megvártam Szemjonc- vot a kijáratnál. Hazafelé arról beszélgettünk, milyen is az igazi bajtársi- asság, milyen is az emberi érintkezés kultúrája manapság. S fülemben ott csengtek még a nagy zeneszerző halhatatlan művének dallamai. Fordította: Bencze Tamás 1 s : KÉPERNYŐJE ELŐTT Amikor az idő elezabadal A mai ember életének egyik döntő tényezője az idő. Gyakran mondogatjuk, hogy a felgyorsult idő korában élünk, és saját bőrünkön tapasztalhatjuk az idő sarkantyúzásának nyomait Egyre értékesebbé válnak a percek, az órák, a napokról már nem is szólva. Éppen ezért tarthatott számot a néző fokozott érdeklődésére a szombat este bemutatott tévéfilm, Az elszabadult idő. amelynek középpontjában az ember és az idő kapcsolatának, viszonyának alakulása, alakítása és ennek emberi konzekvenciái álltak. George Lange- laan írása nyomán olyan fantasztikus kísérlet került képernyőre, filmre átdolgozva, ahol egy úgynevezett képzeletbeli űrkutató állomáson speciális erőtér létesítésével különös „játékot” űznek az idővel: lelassítják a folyását. Relatív időkísérlet, ez a neve a tudományos „játéknak”, s eredményeképpen a kísérleti űrhajósok számára oly módon változik meg az idő irama, hogy ami normális viszonyok között 60 perc, az számukra csupán 1 percnyi időt jelent, azaz életük hat- vanszorosan válik lassúbbá, mint a normális emberi élet. A kísérlet annak rendje és módja szerint halad mindaddig, amíg egy váratlan pillanatban nem csúszik be műszaki hiba, amely azután feje tetejére állítja az elképzeléseket, és rendkívüli bonyodalmakat okoz. Az elszabadult idő műfaját tekintve a sci-fi kategóriájába tartozik, a tudományos-fantasztikus irodalom képviselője. Ebből a nemből már jó néhányat láttunk a képernyőn. Sajnos, nem a legsikerültebb vállalkozásai voltak ezek a tévének. A képernyőre vitt sci-fi novellák és egyéb történetek elsősorban a technika veszedelmeivel rémisztgették az embert, és az elgépiesedéssel járó elembertelenedés hangulatát árasztották magukból. Félelmet, szorongást, bizalmatlanságot keltettek a nézőben. A most látott tévéfilm főképpen abban különbözik az említett próbálkozásoktól, hogy szerzője nem akar sem a technika sezmfényvesztő bravúrjaival lehengerelni, sem az emberen elhatalmasodó, technikával szövetkezett idővel szembeni félelmét nem kívánja növelni, hanem azt szeretné sugallni mindenek felett, hogy a technika váratlan „megzavarodása” esetében is helyt kell állnia az embernek, megbirkózva önmaga gyengeségeivel és a környezetében váratlanul rázúduló modern veszélyekkel. A tévéfilm nem annyira a kísérlet siffirozott jelentéseire helyezte a figyelmet, mint inkább a kísérlet alanyára, az emberre. Azt kívánta megmutatni, hogy a két kis időhajós, elveszve az időben, kiszakítva a normális élet vonzásából, miként birkózik meg a sátáni kataklizmának tűnő helyzettel. Nem azzal akar ijesztgetni bennünket, hogy a tudomány egyszer ránk hozza a világvéget, hanem éppen azt szeretné szuggerálni, hogy egy apró hiba a számítógépben, még nem feltétlenül okozhatja az ember pusztulását. A tudomány nem az ember ellen, hanem az emberért van, és igen Is féken tartható, még az elszabadult idő is megzabolázható. Nincs okunk pánikba esni tőle, csak a kritikus pillanatban lélekjelenléttel és erővel kell bírnunk. Az emberközpontú sci-fi játékot Mihályfi Imre vitte képernyőre a korrekt eszközökkel látványos kereteket biztosítva a játéknak. Az emberben lejátszódó dráma részleteinek kimunkálására azonban nem fordított kellő figyelmet. A dráma rajzolatát kissé elnagyoltnak érezhettük. Az idő fogságában vergődő Huszti Péter (Müller) és Iglódi István (Darnier) is olykor csak a dráma illusztrációját tudták adni, izgalmas, belső átélés híján. A szombat esti szórakozásul szánt tévéfilm mondanivalójában tartalmas, megvalósításában azonban közepes produkciónak számít. Divat a rongyrázág Bencsik Imre filmbohózatot írt e nem éppen dicséretes, kispolgári észjárásra valló, sajnos eléggé széles körben ható divatról. Egy külvárosi lakásból új, modern lakótelepre költöző család, Téglásék mulatságos történetében a bohózat „bunkójával” ütöget az egészségtelen rivalizálás, a kivagyiság fitogtatásának torz szellemére. Sok-sok ötlettel megtűzdelve mutatta be — helyenként mulatságosan —, hogy az új lakásba került család miként akarja átmeneteni régi életformáját az új környezetbe és hogyan népesíti be modern, összkomfortos lakását emberrel és állattal, csakhogy a szomszédokkal való flancversenyhez megszerezhesse a szükséges anyagiakat. Kell a pénz a velencei csillárra, mert ha már a szomszédnak ilyen világító csoda ékesíti a szobáját. nem maradhatnak el ők sem. Függöny is csak szuper minőségű lehet, ugyanis a szomszédék ablakát is ilyen díszíti. Es sorolhatnánk tovább. Ha egyszer a rivalizálás szenvedélye megszáll valakit, altkor aztán mindenre képes. Selyemhernyó-tenyésztésre éppúgy, mint egérszaporításra a szobában, vagy ép-' pen perzsa kandúr tartására. Bencsik Imre bohózatában az ötletek özönét zúdítja a nézőre. Csakhogy ezek az ötletek nem mindig eléggé frissek: akad közöttük olyan is. amelyik a harmincas évek filmbohózataiból köszön vissza, és valahogy az ötletek sem állnak össze jól szervezett egésszé. A filmbohózat láttán olyasféle érzésünk lehetett, mintha vasvillával hányták volna össze őket. Röviden Véget ért a Hiúság vására, a Thackeray regényéből készült sovány tévéfilm. Hiányzott belőle a regény gondolatgazdagsága és jellemábrázoló színessége. Az epikus mű cselekményének többé-kevésbé hű megjelenítésével csupán a regény csontvázát kaptuk. Ez az angol tévéfilm nem mérhető a Forsyte színvonalával, csalódást keltett. Változatos anyagával hívta fel magára a figyelmet a KISZ zászlóbontásának emlékére készült műsor. Eleven, élő riportok sorjáztak benne, váltakozva az eltelt 16 esztendő eseményeit felvillantó dokumentumokkal. Élvezet volt hallani a KISZ-veteránok hősi időket idéző, felszabadult és közvetlen hangulatú emlékezéseit. így is lehet, ötletes szerkesztői munkával húsz percben annyit elmondani, mint amennyi máskor hatvan percben is alig fér el. A szabadságharc katonája —» Ascher Gabriella összeállítása — a legjobb megemlékező műsorok erényeit tükrözte. V'MsJi|
