Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-19 / 67. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1972. március 19. 1972. MÁRCIUS 19. VASÁRNAP JÓZSEF NAPJA A Nap kél: 5.50, nyugszik: 17.55 órakor. — A Hold kél 7.21, nyugszik 23.48 órakor. Várható időjárás: kevés felhő, száras idő. Mérsékelt keleti szél. Várható legma­gasabb hőmérséket nappal: 14—18 fok között. Tolnai Lajos Hetven évvel ezelőtt, 1902. március 19-én halt meg — 65 éves korában — Tolnai Lajos költő író a XIX. szá­zad végi magyar prózairoda­lom egyik jelentős képvise­lője. A Tolna megyei Györköny község jegyzőjének fiaként született; a megyétől kölcsö­nözte írói nevét, a nemes Hagymássy családnév he. lyett. Középiskoláját Gyön- kön kezdte, majd a nagy­kőrösi gimnáziumban foly­tatta. Itt különösen magyar tanárának, Arany Jánosnak volt reá nagy hatása. A sze­génység azonban arra kény­szerítette, hogy papi pályá­ra lépjen. A pesti reformá­tus teológián tanult, majd az itteni református gimnázium tanára lett. 1860-tól jelentek meg első írásai. Költemé­nyeivel Arany János nyom­dokán haladt, különösen bal­ladáinak hatása érezhető ver­sein. Első novellái a kisem­berek életével foglalkoztak, s nagy sikert arattak, 1868- ban elfogadta a marosvásár­helyi református mtülekezet meghívását a lekészi tiszt­ségre, 16 esztendőt töltött az erdélyi kisvárosban, s itt bontakozott ki írói tehetsége, bíráló szelleme egyaránt. Rendkívül termékeny író volt, de írásai közül nem mind állta ki az idők pró­báját. Írásművészete á realizmus felé közelített, tehetségét Ady és Móricz Zsigmond is nagyra értékelte. — AZ APOLLO—16 ame­rikai űrhajó asztronautái pénteken bejelentették, hogy űrhajójuknak, amellyel áp­rilisban a Holdra repülnek, a Casper nevet adták, a — MUNKA VERSENYT hir­detett a szolnoki Ingatlan­kezelő Vállalat a házfelügye­lők és a gondnoksági taka­rítók között. Az épületek belső és külső tisztántartá­sán kívül tervbe vették a vállalathoz tartozó lakó­házak körüli parkosítást és füvesítést is. — AZ AMERIKAI Bridgc- portban bíróság elé állítot­ták Benjámin Franklin Mil- liert, aki 1967 és 1971 között öt néger nőt fojtott meg. A kéjgyilkost, aki lelkésznek ad­ta ki magát, és így telepedett le a környéken, az állami elmegyógyintézetben tartóz­tatták le, ahová ez év feb­ruár 17-én vitték. Milliert már régebben is több ideg- és elmegyógyintézetben ke­zelték. — JÁSZBERÉNYBEN az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat meg nyitotta élel­miszer és vegyesárú, vala­mint húsboltját. A 350 négy­zetméter beépített alapterü­lettel rendelkező önkiszolgá­ló bolt másfél millió forin­tos költséggel létesült, az építéséhez nagy segítséget nyújtott a városi tanács is. — A ROMANTICA NEVŰ csaknem négyezer tonnás görög személyszállító hajó Izmir közelében zátonyra futott. A 38 utast kimentet­ték. A legénység a fedélzeten maradt, hogy segítséget nyújtson a vontatóhajóknak a Romantica kiszabadításá­ban. — KUNSZENTMÁRTON- BAN a Park presszóban hétfőn este tartják a művé­szeti estek negyedik előadá­sát. A műsorban Váci emlék­estet rendeznek, közreműkö­dik Keres Emil színművész. — AZ OLASZ rendőrség Tintoretto egyik nagyértékű festményét, amelyet decem­ber 7-én loptak el egy mú­Lottö tájékoztató A Sportfogadási és Lottó - igazgatóság közlése szerit a 11. játékhéten öttalá latos szelvény nem érkezett. Négy találatot 47 fogadó ért el, nyereményük egyenként 98 723.— forint. Három talá­lata 4 258 fogadónak volt, nyereményük egyenként 545.— forint. A kéttalálatos szelvények száma 141 304 da­rab, ezekre egyenként 20.— forintot fizetnek. A nyere­ményösszegek a nyeremény­illeték levonása után érten­dők. A közölt adatok tájé­koztató jellegűek. — EGY MANCHESTERI bíróság bűnösnek találta Sewell 38 éves londoni au­tókereskedőt egy rendőrtiszt meggyilkolásában. Sewell négy társával együtt Blackpoolban betört egy ékszerész üzletbe és mintegy százezer font értékű zsákmánnyal menekült el. Az üldöző rendőrök közül, Se­well . lelőtt egy rendőrfel­ügyelőt. A múlt év augusztusában elkövetett bűntény rendkívü­li felháborodást keltett Nagy-Britanniában és a tet­tes kézrekerítésére nagy­szabású hajtóvadászatot in­dítottak, 45 napig tartott, míg sikerült elfogni a gyil­kost. — TÉL A FESTÉSZETBEN címmel bemutató nyílt pén­teken a szolnoki Aba-Novák teremben. Megtekinthető áp­rilis 1-ig. — AMOL iráni város kö­zelében fiatal tanárok autó­busza összeütközött egy üzemanyagszállító tartályko­csival. A szerencsétlenség következtében öt tanár meg­halt és 35-en megsebesül­tek. A jelentések szerint az Ország legkiválóbb agysebé­sze egy orvoscsoporttal Amolba utazik, hogy meg­próbálja megmenteni a sé­rülteket. Fontos munkaeszköz.-. Szigligeti Színház délután 3 és este 7 órakor: Cigány szerelem (a kecskeméti Katona. József Szín­ház vendégjátéka. (Ödry, Som- lay bérlet). Kecskemét, este 7 órakor: Maya (a szolnoki Szig­ligeti Színház vendégjátéka). — Hétfőn este 7 órakor Szolnokon: a Debrecen) MÁV Filharmonikus zenekar hangversenye. (----------------' 1__ 1 MOZI L_ ___1 1 Szolnok Vörös Csillag: Osce­ola, hétfő Osceola, Tisza: Még kér a nép (16). Kapaszkodj a fel­legekbe! I—II. (ifjúságiT, hétfő: Tizenkét szék I—II. Jászberény Lehel: Csermen, hétfő: Még kér a nép (16). — Kisújszállás Ady: Lefelé az úton. hétfő: A bádog­város lakói. Macskakaland (if­júsági). Kunhegyes Szabadság: A betyárkapitány, — hétfő: Egy milliót Lauráért. Kunszentmár- ton Körös: Emberi torpedó (16). A hét dada (du.), hétfő: Koc­kázatos akció. Mezőtúr Dózsa: A bádogváros lakói, hétfő: Ha kedd van. akkor ez Belgium. —• Szabadság: A lovakat lelövik ugye? (14), hétfő: Psycho (18). — Tiszafüred' Tisza: Napsugaras szemek, — hétfő: Havannában egyedül (14). Törökszentmiklós Dózsa: Tizenkét szék I—TI., hét­fő; Az „Angyal” elrablása. — Túrkeve Vörös Csillag: Psycho (18), Fényes szelek (ifjúsági), — Aladdin és a csodalámpa, hétfő: A lovakat lelövik ugye? (14). RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Vasárnapi mazain. i KOSSUTH RADIO: 8.05: öt kontinens hét napja. Külpolitikai negyedóra. 8.20: HANG-KÉP. 9.52: Rajta vitéz! Fazekas Mi­hály versei. 10.03: A villámszóró kard. I. rész. 10.55: Édes anyanyelvűnk. ' 11.05: A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zeneka­rának matinéja. Közben: ti.50: Zsendül már a tavasz. Versek. 12.10: A hangversenyközvetités folytatása. 12.55: Jegyzet. 13.05: Verbunkos muzsika. 13.20: Rádiólexikon. 13.50: Erdőzsongás. 14.4*0: Pillantás a nagyvilágba. 15.08: Történelmi görbetükör (ism.) IS.40: Joachim Ewen zenekara játszik. «.05: Vladimir Horowitz zongo­rázik. 16.30: Körkapcsolás bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. Iff.20: Költők 'albuma. Csukás István versei. 17.35: Nótakedvelőknek. 18.25: Erzsébet nap. Németh László háromfelvonásos színművének közvetítése a debreceni Csokonai Színházból. Közben: 19.10: öt perc sport. 19.15: A színházi közvetítés folytatása. 20.27: Slágerturmix. 20.50: Országos Zenei Műveltsé­gi Verseny. 22.25: A dzsessz mesterei. 23.05: Két Bach kantáta. 0.10: Sanzonok. holdkompot pedig Orionnak nevezték cl. (Casper egy amerikai képregényben sze­replő „rendkívül barátságos kísértet”, az Orion az egyik legfényesebb csillagkép.) Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás kö­szönetét mindazoknak, akik kedves halottunk; HAVID MÁTYÁS MAv nyugdíjas főkalauz temetésén résztvettek. Bakó Ferencné és az elhunyt testvérei zeumból, megtalálta a velen­cei repülőtér közelében az erdőben. A kép több helyen megsérült. Egyelőre nem közölték, hogy jutottak nyo­mára a képnek. — ELŐSZÖR GYÁRT ex­portra a szolnoki Textil- és Bőrfeldolgozó Szövetkezet. Romániába 2500. különböző színű tetszetős kivitelű női és tinédzser kabátot szállíta­nak. í PETŐFI RADIO: 8.00: Miska bácsi lemezesládá­ja. 8.32: Hazai tükör. n. rész Tamási Áron regénye rá­dióra. (ism.) 9.37: A Magyar Rádió és Tele­í Köszönetnyilvánítás Ezúton fejezzük ki köszö- netünkei mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk VIGH LAJOS temetésén részvétükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. özv. Vigh Lajosné és családja Törökszentmiklós Röszönetn y ilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak ba­rátainknak, munkatársaknak, társadalmi és gazdasá­gi szervek vezetőinek cs kollektíváinak, akik felejt­hetetlen halottunk TÓTH JÁNOS ERNŐ MÁV járműjavító mérlcgosztály vezető temetésén megjelentek, részvétüket nyílvánították, — sírjára virágot, koszorút helyeztek, mélységes fájdal­munkat együttérző szívvel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Vízió gyermekkórusa szá­zadunk kórusművelből énekel. 9.43: Mit hallunk? Érdekessé­gek a jövő hét műso­rából. 10.25: Jegyzet. 10.35: Szívesen hallgattuk (ism.) 12.05: Jó ebédhez szól ’a nóta... 12.59: A homokországi királyfi, (ism.) 14.00: í as x a rádió. IV. rész. 15.00: A fúvószene története. 15.24: Körkapc.solás bajnoki lab­darugó-mérkőzésekről, (ism.) 16.20: Kérdőjelek. Az optimiz­mus. 16.50: Mikrofon előtt az irodal­mi szerkesztő. 17.05: Jelenidő. A Gazdságpoli- tikai rovat folyóirata ni. évfolyam, 3. szám. 17.35: A vasárnap sportja. 18.05: A Varsói Filharmoniku­sok hangversenye az 1971. évi Montrauxi Fesztiválon. 19.37: Filmzene. 20.10: öt perc sport. 20.15: Egy humanista orvos Ke­nyában. 20.30: Hanglemezgyűjtők húsz perce. 20.50: A Rádió Dalszínháza: Csínom Palkó. Háromfel- vonásos daljáték (ism.) 22.36: Emlékezetre méltó dol­gok. 23.10: Népdalok, néptáncok. HÉTFŐ: KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Fényes Szabolcs operettjeiből. 9.06: Kora tavasz. Illyés Gyula regénye folytatásokban. XIII. rész. 9.26: Rádióbörze 0.30: A hét zeneműve: Mozart D-dúr hegedűverseny. 10.05: Zenekari muzsika. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Emmy Destinn és Leó Slezák énekel. 12.20: Ki nyer ma? 12.35; Tánczenei koktél. 13.20: Berki László népi zenekara játszik. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.05: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos műsora, (ism.) 14.10; Fúvószene. 14.20: Maros Rudolf: n. vonósnégyes. 14.40: Fiatalok Stúdiója. 15.10: Harsan a kürtszó! 15.45: Bundsuch István citerázik. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Schumann: n. szomfónia. 16.48: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.20: Lemezmúzeum. 17.42: Egy magyar úr látogatá­sa VIX. alezredesnél. 17.57: Sajtókonferencia a Mun­kaügyi Minisztériumban. 19.00: Esti krónika. 19.30: Sporthíradó. 19.40: Népdalest. 20.40; „Tavaszi erdő ez a vers.’* Kassák Lajos versei. 20.50: Országos Zenei Műveltsé­gi Verseny. 22.20: 1919 balladája. Történelmi tabló (ism.) 23.06; Eob herceg. — Részletek Huszka Jenő—Martos Fe­renc—Innocent Vincze Er­nő operettjéből. 6.10: André Segovia gitározik. HÉTFŐ; PETŐFI RÁDIÓ; 8.05: Magyar muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 10.30: Néhány szó zene közben. .11.45: Utazáe; a Föld középpont­ja felé. — Juhász Árpád előadása. 12.00: Nóták. 12.30: Haydn: Esz-dúr szonáta. 12.43: A könyv chartája, (ism.) 13.03: Bohémélet. Részletek Puccini opera jábóL 13.45: Kettőtől—ötig... 17.00: ötórai tea. A Rádió kívánságműsora. Műsorvezető: Erdei Klári és Vértessy Sándor. Ri­porter: Fikár László és Kovalür Károly. Rendező: dr. Jósfay György. 16.33: Hallgatóink figyelmébe! 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.05: Külpolitikai figyelő. (ism.) 18.20: Holnap közvetítjük... Britten: Háborús requim- je az Erkel Színházban. 18.40: Közkívánatra! 20.25: Üj könyvek, (ism.) 20.28: A Rádiószínház bemuta­tója: Buborékok. 22.05: Zenekari muzsika. t 23.15: Kuruc dalok Farkas Fe- rene feldolgozásában. 23.30: A hét zeneműve: Mozart D-dúr hegedűverseny, fism.) rELEViZIÖ BUDAPEST: 8.10: Felsőfokú matematika. 8.50: Orosz nyelvtanfolyam ha­ladóknak. 9.10: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. 9.40; Róka úr, feltaláló. NDK babfilm; 10.10: Bors. Kalandfilmsorozat. XIH. rész: Újjé a liget­ben (ism.) 11.00: Csepel—Bp. Honvéd baj­noki férfi kosárlabda- mérkőzés közvetítése a Sporcsarnokból. 14.25; Pedagógusok fóruma. A korszerű pedagógia mű­helyéből. 15.50: Szomszédiesők. Tv-játék. 16.35: Apollónia. Kovács Apol­lónia műsora. 17.05: Műsorainkat ajánljuk j 17.30: Reklámmüsor. 17.40: Delta. Tudományos hír­adó. 18.05: Virágnyílás. A Tan£cs- közársaság évfordulóján. 18.30: Sporthírek. 18.40: Esti mese. 19.00: A Hét. 10.05; Hiúság vására. Thackeray regényének magyarul be­szélő tv-filmváltozata. V. (befejező) rész. 20.55: Dizzy Gillespie az Erkel Színházban. 21.15: A légió. Magyarul beszé­lő lengyel film. U. rész. 22.35: Sporthírek. POZSONY: 9.00: Gyermekműsor. 9.00: A demenovai cseppkőbar­lang nagy díj a. mtervíziós műsor. 11,00: Hangverseny: Józef Ma- lovec koncertzene, Eugen Suchon balladiku.s szvit. 11.30: Vasárnapi magazin. 12.00: í’v-hiradó. 14.00: Trojan emlékverseny. 15.00: Légi kikötő. 15.45: Mesedélután. 16.25: A négy páncélos, meg a kutya. Len­gyel filmsorozat. 17.15: A nézők levelei fölött. 17.40: Fiatalok horizontja. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. . 19.25: Sporteredmények 1. 19.50: Költészet. 20.00: Eugene O’Neil: Amerikai elektra. A tragédia há­romrészes tv-változata: Hazatérés. 21.00: Kultúra 72. 21.25: Tv-híradó. 21.40: Sporteredmények 2. 21.50: Zenés összeállítás. 8. műsor: 19.45: Tv-híradó. 20.00: Ne légy szomorú. Szovjet film. Tragikomédia. 21.10: Brahms: D-dúr szimfónia. 21.50: Tv-híradó. HÉTFŐ: 16.55: Hírek. 17.00: Orosz nyelvlecke. 17.30: Fair Play. 18.15: Egészségügyi tanácsok. 19.00: Tv-híradó. 19.20: Dalok. 19.30: Korunk időóVáia. 20.00: A hajszoltak. O’Neil drá­masorozat 2. része. 21.05: Az élő zene. 22.05: Sport. BUKAREST; 7.30: Pionír műsor. 9.00: A falu életéből. 10.10: Leonard Berstein a zenéről. 11.30: Magyar nyelvű adas. 13.00: Bajnoki labdarúgó mérkő­zés és közvetítés a mű­korcsolya világbajnok­ságról. 16.00; Óriások földjén. Folytatásos film. 16.50: Kórusművek. 18.00: Dokum entumfilm Vietnamról. 18.20: A legkisebbeknek! 19.30: Frank Sinatra. Ilim. 21.10: Zenés műsor. 21.50: Hírek, utána sport. HÉTFŐ: 15.30: Orosz nyelvoktatás. 16.35: A volánnál. Autóvezetőknek. 17.45: Színházi kritikák. 18.20: A legk) sebb eknek! 19.10: Reflektor. 19.25: Román színházi est, majd azután könnyűzenei vetélkedő. 21.45: A főváros életéből. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok mesvei Bizottsága és a Szolnok mesvei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093 12—320. 12—069. 11—932 Telex: 23 357 Kiadja a Szolnok megyeá Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér 1« Igazgató: Virágb Iván Telefon: 12—090 Aa előfizetés dlia eev hónapra «0.— forint Index-szám: 25 069 Terjeszti a Mae var Posta Előfizethető minden posta­hivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nvomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Centrum hétfő! 1972 március 20-án a Centrum Pavilon Áruházban, Szolnok, Ságvr.ri krt. 59/a. Piactér. az összes harisnya, zokni, férfi, fiú ingek és női, férfi, gyermek konfekcionált fehér­neműk, divatáruk, bőrönd és bőrdíszmű cikkek, valamint férfi, női, gyermek pa­mut és kartolt felső kötöttáruk (import kivételével) 30 %-OS ÁRENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHATOK Minden idényben vegye igénybe a Centrum Pavilon Áruházat

Next

/
Thumbnails
Contents