Szolnok Megyei Néplap, 1972. március (23. évfolyam, 52-77. szám)

1972-03-17 / 65. szám

1972. március 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Brigád (agok a nézőtéren Brigádtagok a nézőtéren? Mi ebben a különös, a rendkívüli? Ma, amikor a szocialista brigádok élet­rendjébe szinte már bele­tartozik, hogy esetenként szabad idejüket közösen töl­tik el szórakozással, kul­túrával; amikor gyakori eset, hogy színházba men­nek egy klasszikushoz, vagy éppen jegyet váltanak egy jó filmhez. Brigádnaplók bejegyzései tanúsítják az efféle nemes vállalkozások gyakoriságát és népszerűsé­gét. Mégis az a tény, hogy az egyik hétközi napon, köz­vetlenül a munka befejezé­se után a szolnoki jármű­javító több mint százöt­ven brigádtagja foglalt he­lyet együtt az üzem mű­velődési házának nézőterén, rendhagyó eseménynek szá­mít. Nem a formájban, ha­nem a tartalmában. Ez alkalommal ugyanis egy iz­galmas, mai töltésű, publi- cisztikus hevül'etű filmalko­tást tekintettek meg, a Jelen- időt, Bacsó Péter művét. A járműjavító brigádtagj”’- és a film találkbzását tovaobá az avatja igazán eseménnyé, műalkotás és közönség rit­ka szép találkozásává, hogy a film vásznán olyan ese­mények zajlanak, olyan kér­dések kerülnek terítékre, amelyek a nézőtéren ülő­ket a legközvetlenebbül, • ha úgy tetszik személyesen is érintik. A filmen egy szo­cialista brigád életének ké­pei peregnek, s a történet középpontjában Mózes Im­re, a méltatlanul leváltott, félreállított brigádvezető ta­nulságokban bővelkedő kál­váriája. A művészi áttéte­lekben megfogalmazott üze­mi élet-képsorokban és je­lenetekbe sűrítve — ezúttal a leghozzáértőbbek, a „szak­mabeliek” kritikájával ta­lálja magát szemben, kri* tikáiával és rokonszenvével. TMK-.sok a film v’ász'náh, a jármi?“ TMK-sai a nézők so­raiban. Nemcsak a munka­hely közös, a gondok is azok és az örömök is. Ve­títés közben joggá! jegyez­te meg valaki fennhangon, hogy akár helyet is cserél­hetnének. De nem csupán a munkahelyi körülmények szolgálnak film és néző kö­zött eleven kapocsként. Sok­kal inkább azok a kérdések — munkaszervezés az üzem­ben, a szakszervezet helye a közösség életében, az ember megbecsülésének különféle módjai, vezetők és vezetettek viszonya, és so­rolhatnánk tovább — tehát olyan problémák, amelyek­kel a nézőtéren jelenlévő brigádtagok üzemi életük­ben nap mint nap szemben találják magukat. Most a filmen Mózes Imre sorsá­ban érhetik tetten őket. A vetítés alatt a film- és a nézői szinte együtt lélegze- nek, ritmusuk is ugyanegy. Nem „illemtudó”, jó mozi­látogató közönség módjára kísérik figyelemmel a film­béli eseményeket, hanem nyersen, őszintén, olykor ta­lán faragatlanul is reagál­nak minden izgalmasan felve­tődő problémára. Ügy, mint­ha nem is moziban lenné­nek, hanem egy izgalmas mérkőzésen, ahol a pályán — a filmen — egy formáló­dó szocialista közösség, Mó­zes Imre brigádja vívja harcát önmagával és kör­nyezetével. És ők pedig, a brigádtag-nézők elfogultan szurkolnak Mózesék igazá­ért és győzelméért. Ha kell fennhangon kommentálnak egy-egy mozzanatot, saját ta­pasztalataik alapján nyug­tázzák- igennel, vagy nem­mel; van amikor helyeslő­én bólogatnak bizonygat­nak, máskor a fejüket csó­válják elégedetlenül. Es ez így tart szóval, gesztussal, míg csak a film véget nem ér. Hűségesen figyelnek minden részletre, s közben nevetnek, morognak, derül­nek, szorongnak — szóra­koznak. Művészi alkotás hálásabb és értőbb befoga­dókra aligha találhatott vol­na. És amikor a vetítésnek vége van, a film gondolatai gyűrűznek tovább. Nemcsak a filmet követő vitában, hanem a vetítést követő na­pokon, ebédszünetekben és egyéb alkalmakkor. Az üzem közvéleménye szinte átitatódik tőlük. Régen be­széltek ennyit nálunk az üzemi demokráciáról, — mondta a járműjavító egyik munkása. Sláger lett a film. Éppen ezért csak dicsér­ni lehet a járműjavító bri­gádjait, akik felismerve a művészet társadalmi szere­pét éltek segítő erejével, hogy ezzel is, így is tisz­tábbá váljék a látóhatár, tisztuljon a szocialista de­mokrácia látóhatára. A jár­műjavítóban brigádtagok, százötvenen közösön tekin­tették meg a Jelenidőt. Ta­lán önmagában nem nagy ügy. De mert megyénkben sajnos e nemes törekvéssel úgyszólván egyedül állnak párjuk nem akad, vállalko­zásukat ezért példaként kell számontartani. V. M. A korszerű táplálkozásért Mirelit áruból az évben 2 kilogrammot fogyaszthat­tunk fejenként, kétszer any- nyit, mint 1970-ben. A negyedik ötéves tervidőszak végéig további növekedés várható, 1975-ben mintegy 3 kilogramm lesz a fogyasztás. 'Belkereskedelem rendelé­sének megfelelően ez évben 1125 vagon mélyhűtött zöld­séget, főzeléket szállítanak, kétszáz vagonnal többet, mint tavaly. Több lesz a mélyhűtött gyümölcs is. To­vábbra is meggyből, szilvá- ból és ribizliből kerül a leg­több az üzletekbe, de a köz­kedvelt málna is kapható. A félkész- és készételek gyártásánál a korszerű táp­lálkozás követelményeinek megfelelően a kevésbé zsí­ros, könnyen emészthető éte­lek arányát növelik, így pél­dául a múlt évinél csaknem tízszer több bélszínrolo ke­rül a vásárlókhoz mintegy 100 vagonos tételben. A sza- lontüdö és a máj az akado­zó nyersanyagszállítás miatt továbbra is hiánycikk, nem úgy, mint a burgonyapüré, a lekváros derelye és a tú­rógombóc. A SZOLNOK MEGYEI ALLAMI ÉPÍTŐIPARI VALLALAT POLIGON ÜZEMÉ­BEN KÉSZÜLNEK A ZAGYVA-PARTI 10 EMELETES LAKÓHAZAK PANEL ELEMEI. EDDIG ÖT HAZAT ADTAK ÄT AZ ÉPÍTŐK, S JELENLEG HÁROM SZERELÉSE ÉS GYARTASA FOLYIK HO—1 jelű panel elem gyártása Könyvek a Dózsa évfordulóra Dózsa György születésének 500. évfordulójáról könyvki­adásunk is méító módon em­lékezik meg. Kortársától — Taurinustól — kezdve Illyés Gyula és Juhász Ferenc írásáig terjed a Szépirodalmi Kiadó „Vers­antológiája’’. Tartalmi gaz­dagsága, eszmei sokrétűsége igazolja, hogy Dózsa György minden korban valós, „tör­ténelmi lecke” volt és ma­radt; hiteles próbaköve a történelem-szemléletnek. A kötetet Tóth Gyula ál­lította össze. Juhász Ferenc írt hozzá előszót. Nemeskürty István műve, a „Krónika Dózsa György tetteiről" szintén a Kossuth Kiadónál jelenik meg. A Kossuth Kiadóhoz fűződik Szabó Pál „A nagy temető” című regényének újrakiadá­sa. A mű nem a temesvári csatavesztést és az utána kö­vetkező példátlan megtorlást ábrázolja, hanem inkább azt a folyamatot amely odáig elvezetett: a végek életét, a székely-szász-román kavar­gást, a harácsolásban mér­téket nem ismerő főurakat, a megbotozott asszonyokat, a makk-kenyér mellé fiatal fák gyökereit rágcsáló fér­fiakat. A népet, amelyet Dózsa György csatasorba ál­lít, hogy romboljon, s a ro­mokon új élet születhessék”. Az évforduló jegyében új tudományos művek, tanul­mánykötetek is napvilágot látnak. Az idén megjelenik a Gondolat Kiadónál Fekete Nagy Antal kéziratának át­dolgozott, sajtó alá rendezett szövege alapján „Á Dózsa parasztháború népszerű tör­ténete" című kötet, amely­nek szerzője Bartha Gábor. Előkészületben van az Aka­démiai Kiadónál „A Dózsa parasztháború”, Székely György munkája, Fekete Nagy Antal „A magyar pa­rasztháború 1514-ben”, Ér- szeghy Géza szerkesztésében. A „Tanulmánykötet a törté­nettudomány és más társada­lomtudományok Dózsára vo­natkozó kutatási eredménye­iből” című munka szerkesz­tője Klaniczay Tibor és Székely György. A Kossuth Kiadónál fog megjelenni ez az érdekes tudományos mű. A Móra Ifjúsági Kiadó Hegedűs Géza tollából jelen­teti meg az „így élt Dózsa György” című könyvet, amely népszerű, az ifjúságnak szó­ló életrajz a képes történel­mi sorozatban. Panelek szállítása Tiszai Lajos: VÖRÖS KÖVEK III. A fogház kapujára kitet­ték a sárga cédulát. „Ragá­lyos betegség”. Az ezredes, a fogházfel­ügyelő és a hadnagy regge­liztek, közben vidám törté­neteket meséltek egymásnak. — Mondhatom, hadnagy úr, fegyőr ruhában is sike­re lenne a nőknél. Remekül áll magán, — hízelgett a fel­ügyelő. — Pedig, de ezzel persze világért sem akarom meg­sérteni, istenemre jobban érzem magam a sajátom­ban. — Ami azt illeti — mond­ta az ezredes — manapság nagyobb létjogosultsága is van a hadfi mundérnak. Eze­ket a jómadarakat nem őrizni kell, hanem elveszej- téni... Igen, köszönöm fel­ügyelő úr. Ja, hogy igyunk is? No, jó. A bora is kitűnő, nemcsak a pálinkája. A foglyok zaccos kávét kaptak reggelire. Ezt igyá­tok, ez majd megfogja a ha­satokat, ettől majd elmúlik a vérhas, gúnyolódtak a fegyőr-nek öltözött darutol­lasok. A vasutasruhás nem ment ki reggeli osztásra. A leg­utolsó cellában suttogott egy fogollyal. A fogoly sírt, mo­tyogott. Amikor megtudta, hogy betörlek a fogházba a különítményesek, reszketni kezdett, majd eszelősen kia­bálta: — Én ártatlan vagyok, én nem csináltam semmit. Én csak azt csináltam amit mondtak. A társai kabátot dobtak a fejére. Hallgass, elhallgass, megbolondultál? Azt hiszed ezzel segítesz magadon? Az ordítás eltompult, a nagydarab férfi úgy szűkölt, mint kutya a verés. után. Később monoton suttogás hallatszott, imádság féle. Szerencsétlen, néztek ösz- sze a foglyok. Ki ez? — Hogy hívnak? Ki vagy te, ember? A nagydarab férfi reszke­tett, vizenyős szemmel nézte a szellőzőnyílást. A harmadik cellában is­merte valaki: kocsirakó volt a gőzfűrészeknél. Az offen- zívakor beállt katonának, va­lahol a Tiszántúlon meg is sebesült. Csendes, szorgal­mas ember volt, mondták róla. A vasutasruhás nyugtatni próbálta. — Kibírod, meglátod te is kibírod. Veled néni tudnak mit kezdeni: te csak egy­szerű katona voltál. Az egész országot nem lehet kivégéz- ni, bezárni. Meglátod kien­gednek, néhány hónap múl­va kiszabadulsz. Hallod? Érted? Szedd össze magad. A hóhér előtt se állunk gyá­ván, nemhogy két pofontól megijedjünk. Már úgy látszott, hogy a nagydarab férfi valahogy erőt vesz magán, elcsende­sedett, de néhány perc múl­va megint kiabált. — Én nem csináltam sem­mit. Nem akarok meghalni. Istenem, én istenem... A reggeli osztást ellenőrző különítménvesek meghallot­ták a kiabálást. Az egyik odaszaladt a cellához. — Mi az, hogy isten? Hinnye, a nagyságos bolse­vik úrnak istene van? Na — szólt oda a vasutasruhásnak — befogasd a pofáját, mert ha nem, én tömöm be, — emelte meg a puskáját. A - nagydarab férfi négy­kézláb csúszott a sarokba. Szűkölt, motyogott Közben visszajöttek a cellatársak. — A tanár elvtársra bíz­nám — mondta a vasutas­ruhás egy hirtelenszőke fi­atalembernek. — Próbálja szegényt megnyugtatni, le­csillapítani. Hiába, az uj­junk sem egyforma. Eszét vette a félelem. Nehogy bajt csináljon magában... Nehéz bakancsok kopog­tak, kivágódott a cella ajtó. — Maga! — bökték mellbe puskacsővel a vasutasruhást — Na, mozgás. Az ezredes szivarozott, vastag füstöket fújt, látszott rajta, valamin nagyon gon­dolkozik. — Na, ide figyeljen! Ma­gáról mindent tudunk: ma­ga volt a főemberük. Nem baj, most még segíthet ma­gán. Ha jól meggondolja, hogy mit mcnd, nagy szol­gálatot tehet a nyakának. Szépen elmondja nekem, hogy kiknek a révén tartot­ta az összeköttetést a szov­jet bolsevikokkal... Akkor itt hagyjuk magát emlékbe, ebben a házban ... Tudja azt maga, látom nem buta ember, hogy más az, ha va­lami ügyvédféle áll az em­ber mögött, vagy mondjuk ilyen derék legény, mint most. Na! Ha válaszol a kér­déseimre, akkor bíróság elé állhat. Hallgatom is. Tehát kik voltak az összekötők? A vasutasruhás hallgatott. Az ezredes a füstkarikákban gyönyörködött, úgy tett, mint­ha azokon kívül az égegy- világon semmi sem érdekel­né. Csak percek múlva szó­lalt meg. — Na! Nem érti? Hát ak­kor úgy kérdezem, hogy kik voltak a felbújtók? A vasutasruhás az ezredes ;zeme közé nézett: — A munkásnépnek, ez­redes úr, ahhoz hogy forra­dalmi harcba szálljon, nem volt szüksége felbújtókra. A sokaság nyomorúsága érlel­te meg, hogy tudatosan a fegyverhez nyúljunk és... Az ezredes félbe szakítot­ta: — Na! Legalább most ne agitáljon már, az isten áld­ja meg magáíf Hát nem gon­dolja, hogy nagyon ráfizet? Na! Mondja meg nekem, hogy maga kiknek adta to­vább azokat a dumákat? Kikkel dolgozott együtt? Csak a neveket, fiam, a ne­veket és akkor levetted a nyakadról a kötelet. A nem­zet nemcsak büntetni tud ám, megbocsájtó is lehet. — A forradalomban, ezre­des úr, mindenki úgy teszi meg a magáét, ahogy a be­csülete diktálja. Az ezredes teli töltött egy vizespoharat pálinkával. Odatette az asztal szélére, a vasutasruhás elé. — Nesze, idd meg, hátha akkor jól forog a nyelved. Mert eddig nagyon rosszul forgott ám: mindent önma­ga ellen csinált Na... — Nem iszom meg, ezre­des úr. A nyelvem úgy fo­rog, ahcgy a szívem, az eszem parancsolja. Tisztában vagyok a sorsommal. Az én családomban még eddig min- denik becsületesen ment a másvilágra. — Ugyan, ugyan. Ezek csak szavak. Senki se tudja meg, hogy... — Elég, ha én tudom, ez­redes úr. — Na. Akkor alkudjunk. Ha most szépen elbeszélge­tünk, ha úgy mondod, ahogy én szeretném, akkor... ak­kor szélnek eresztünk. Elél­degélhetsz valahol. Vagy pb- dig... Tudod ez a vagy mit jelent? — Tudom, ezredes úr. En­gem is cda visznek, ahol már annyi becsületes ember be­végezte. A temetőárokba.. 1 — Áhh, kisfiacskám, nem úgy megy az! Előtte még történhetik egy és más.. j (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents