Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-06 / 31. szám
1972. február 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Emberi méretű vágyak Ágyúdörgés és üvöltő szirénák fenyegető közelségében, J944-ben adták kb első verses kötetét. Akkor tizennyolc éves volt. Simon István Kossuth-díjas költő, ma a Kortárs szerkesztőbizottságának elnöke, országgyűlési képviselő. Szerkesztőségi szobájában az eddig megtett életútról beszélgetünk. Bazsi községben született. Az első meséket a Bakony- vidék gyönyörű erdőségei között fekvő kis faluban álmodta újra. Gimnáziumba Sümegen járt, a meredek magasan emelkedő sümegi vár szomszédságában. Játékaihoz ötletet itt a történelem adott. Gyerekkorában nagyon szeretett rajzolni, barkácsolni. A festészet vonzotta, de a festéshez szükséges vászonra, ecsetre nem volt pénze a családnak. Ám a fantázián nem foghatott ki a szegénység. Segítségére jöttek Petőfi, Juhász Gyula, József Attila, akik megismertették a szavak erejével, akik megtanították arra, hogy szavakkal is lehet festeni. Megpróbálta. El: 5 verseinek élménye az ismerős és szeretett táj színeihez, formáihoz, hangulataihoz fűződik. Az ember helyévei a társadalomban, az erpberi ér- zésefc közösségével is az irodalom ismertette meg. És a vággyal, minden művész közös akaratával — rendezni, jobbá tenni maga körül a világot. Boldog, amikor tizenhat éves korában megjelennek első versei. Első kötetének örömét megbénította a háború, majd a három éves hadifogság, ahonnan 1947-ben tért haza. Egy évvel később beiratkozott az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre, ahol magyar—német szakon végzett. Egyetemi évei alatt két verses kötete jelent meg. A beszélgetés során, egyszerű szavakkal elmondva is érzékelhető egy még gyerekfiatalember vállára nehezedő élmények súlyai Hogy bírta el, hogyan tudta feldolgozni a költő, aki Szabó Lőrinc szavaival „szinte hivatásszerűen érző ember"? Versei zengő fűrészről, haláltáborról, virágzó cseresznyefáról szólnak. A Virágzó cseresznyefa című versében leírt gyönyörű mondatról — s a szívemből a számon át hullt ki pár tiszta szó, — nem illik kérdezősködni. Olvasni kell a verseket. Megállni egy percre a rohanásban. Hogy láthassuk mi is azt, amit ő... Nem kérdezek semmit Jegyzem tovább Simon István pontosan fogalmazott, tényeket közlő adatait önmagáról. Közben gyakran cseng asztalán a telefon, és tudom, hogy többen várnak rá. De a kérdésre, hogy hogyan tudja összeegyeztetni az írást a közéleti ember ilyen fokú elfoglaltságával — mosolyogva válaszol:' — A nehézségek csak nagyobb ellenállást fejtenek ki bennem a leküzdésre — mondja. És beszél tovább életéről. A fiatalon kapott Kossuth- díj megtisztelő bizalmáról: újságírói évekről, amikor riporterként járta az országot, felfedezve magának sorsokat, embereket, hogy felfedezéseit prózába írja. Az évek múlásával nőtt a felelőssége is. Már nemcsak a leírt szó felelőssége, hanem a főszerkesztőnek, többi írótársáért érzett felelőssége, mint országgyűlési képviselőnek egy nép sorsáért való aggodalma. Az író—olvasó találkozások komoly tanulságot jelentenek számára. — Azt, hogy mennyi mindent nem teszünk meg azért, hogy olvassák a műveinket — mondja. Hogy ne csak szűk réteg igénye legyen a vers, hanem mindenkié. Érdekeltté tenni írásainkban az olvasókat — ezt tartom a mi nagyon fontos feladatunknak. Ez a felismerés késztette a Kis magyar irodalomtörténet megírására, bízva abban, hogy aki így megismerkedett Móricz Zsigmonddal — egyszer a könyvét is elolvassa. Vágyait „emberi méretű vágyaknak” nevezi. Csak annyit kívánt mindig, ameny- nyit adni js tudott. LOVAK (Cs. Kovács László rajza) Történetek az ezeregyéjszakából Nemzedékek kifogyhatatlan kincsestára az Ezeregyéjszaka; minden kor, minden nép megtalálja benne a maga szórakozását. A mese varázsa? Minden bizonnyal. Pontosabban; az is. Mert ugyanakkor e történet-füzér vonzásában része van annak is, hogy a mesék mögül kibukkan a reális tanulság. A Magyar Helikon gondozásában most megjelent szép kiállítású kötet az Ezeregyéjszaka két történetét tartalmazza: a teherhordóról és a három lányról, illetve a tengerjáró Szindbád utazásairól szólót. A két, önmagában is kerek egészt alkotó mesecsokor olvasásakor nemcsak arra vagyunk kiváncsiak, miként került a három lány házába a három koldus, fél szemmel, nyírott szakállal mindhárman, hanem arra is. hányféle forrtlában bukkan föl a jó és a rossz, a hűség, és hűtlenség, igazság és gonoszság összecsapása. Ahogy tengerjáró Szindbád sem csupán hihetetlen kalandjaival szórakoztat, hanem példázatokkal is szolgál: kitartásra. a barátság becsületére, a mindenhatónak tartott pénz való értékére. A két történetet Honti Rezső fordította, a kötetet Würtz Ádám színes nyomatú illusztrációi díszítik. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA Az elsősegélynyújtás a tantárgyak között Jóllehet az ismeretek és tapasztalatok átadása egyidős az emberiséggel, a rendszeres tanítóképzés alig 250 éves múltra tekint visz- sza. Az első tanítóképzőt Franciaországban nyitották meg a XVII. század végén. Magyarországon — több kezdeti lépés után — az 1843— 1844 évi országgyűlés mondta ki. hogy elemi iskolában csak tanítóképzőből kikerült hallgatókat lehet alkalmazni. Az 1840-es évek elején már 13 tanítóképző működött az országban: köztük _volt az esztergomi. Hegedős Raj- mund, az esztergomi tanítóképző intézet tanára sok érdekes dokumentumot adott közre az 1842 novemberében nyílt „mesterképző intézet” történetéből. A tanítói pályára általában a szegényebb szülők gyermekei mentek. Akadt a diákok között, aki magasabb iskolát végzett. legtöbben azonban csupán hat osztállyal rendelkeztek. A tanulók különböző életkora ellenére sem volt baj a fegyelemmel. A korabeli feljegyzések büszkén állapították meg. hogy a fegyelmezés divatos eszközét, a cáréért, az intézet soha nem ismerte. Ki gondolná, hogy már akkor oktatták az elsősegélynyújtást. Ez „rögtöni estekben az emberekkel és barmokkal való bánásmód” címen szerepelt a tantárgyak között. A tanítóképzők közül az országban elsőként oktattak építészetet és tervrajzolást. A gyakorlati oktatás ősét is megtalálhatjuk. A „kézi műtan” keretében a különböző házi iparokkal, íg; többek között a tinta és tollkészítéssel, könyvkötészettel, házi szövéssel, szalmafonással, óraigazítással, aszalással és selyemhernyó tenyésztéssel ismerkedtek meg a hallgatók. Naponta | egy óra „hangászati oktatás” volt. Az összes tantárgyakat j az intézet két tanára tanította. A házirend kimondta, hogy kéthavonként ..részle- | tes próbatétel tartatik az ez idő folytán tanultakból”, az | ötödik és tizedik hónap végén pedig „az egész félévi pálya általányos vizsgalattal ünnepélyesen fog béfejeztet- I ni”. Az akkori falu egyetlen I művelt emberének sok mindenhez kellett értenie. A képesítésből kitűnik, hogy ] ő volt egyben a falu jegyzője is. A tehetségesebb és szorgalmasabb tanulók mesteri és jegyzői” címet kaptak. A kVenes diákok „tanítói és jegyzői”, a gyengébbek „tanítói”, a leggyengébb növendékek p dig j „segédtanítói” hivatalra J nyertek képesítést. */v - "‘•i** Palicz József: A SZOLNOKI TABÁN 1972-ben Könyvtáraink a XXI. század küszöbén Az ember a . diktafonnal kezdi:, bemondja a kért könyv szerzőjének nevét, a mű címét. (Ha például Sza- rr.árbőr helyett kutyabőrt mond, az elektronikus agy a rokonértelműség, s az író neve alapján — automatikusan helyesbít.) Az önkiválasztó mechanizmus- — emberi közreműködés nélkül — azonnal munkához lát, s a könyv néhány pillanat múltán az olvasófülkébe kerül. A fülke berendezése laboratóriumra emlékeztet. Az olvasó nem is érinti a könyvet. Az egyes sorok az asztali képernyőn jelennek meg előtte. Aki kímélni akarja a szemét, elektronikus fölolvasó segítségével hallgathatja a szöveget. Ha idegen nyelvű a könyv, egyetlen gombnyomással közbeiktatja a gépi fordítóberendezést. S az sem jelent számára problémát, ha csak bizonyos fejezetre, szereplőre, mozzanatra kíváncsi. Az elektronikus motívumkereső ugyanis pillanatok alatt eligazítja, mely oldalakat kell .elolvasnia”. Olyannyira, hogy valamely fontos rész „átugrása” esetén az automata figyelmeztető . vörös négyszögében fölvillan az oldalszám., ahová vissza kell .lapoznia”... Talán fölösleges bizonygatni: a fönti könyvtár — nem utópia! A tudomány úgyszólván minden szükséges „berendezését” fölfedezte. A sajtó nemrég adta hírül, hogy Belgiumban már megnyílt az első elektronikus könyvtár, amelynek gépi adattárolóiba az atomfizika XX. századi szakirodaimát táplálták be. Második munkahely ? A következő évtizedekben mégsem a technika forradalmasítja elsősorban a könyvtárakat. Sokkal inkább- társadalmi szerepük gyökeres megváltozása! Az emberi munka struktúrájának átalakulása miatt: a szinte napról napra gazdagodó tudománnyal való lépéstartás — anyagi erővé válik. A jövőkutatók becslése szerint századunk végére a dolgozók 15—20 százaléka foglalkozik tudományos kutatással. Azaz közülük majdnem minden ötödik számára a könyvtár szinte második munkahely lesz. Nemcsak a nélkülözhetetlen szakmai tájékozódás miatt. A tudományos anyag — a mai fejlődés üteme melletti — tízévenként megkétszereződik: egy mérnök tudásának fele egy évtized alatt ilavul; s fele annak amire tíz év múlva szüksége lesz. ma még he záférheletlen — állapítja meg Marx György. Az állandó tanulás tehát bizonyos foglalkozási ágakban immár manapság is elodázhatatlan'. S az elhaló, illetve magasabb szinten újjászülető szakmák köre napról napra bővül. Egyes futurológusok szerint a XXI. század elejére 10—15 „alapszakma” lesz, amelyre a technikai fejlődés következtében gyakran változó speciális foglalkozási ágak épülnek. Ami persze azt tételezi föl, hogy a munkásokat és technikusokat egész életük során a napi munka kényszeríti isin ( reteik szakadatlan bővítésére. Mindezt Traven igazolja: ■„Az a munkás, amelyik sonka nélkül nem tud élni, de könyv nélkül igen. nem tartozik azok közé, akik a következő század világtörténelmét irányítani fogják”. [ Az európai harmadik hely Traven az egyén felelősségét fogalmazta meg. Holott a társadalomé sem kevésbé fontos: biztosítja-e a lehetőségeket? Nézzük a józan számokat. Az 1970-es statisztika szerint az országban 3428 köz- művelődési könyvtár van. (1949-ben 2486 volt.) Tízezer lakosra tehát átlagosan 9 könyvtár jut. A könyvállomány az 1960-as 11,1 millió kötetről 25,5 millióra nőtt. Ez azt jelenti, hogy az országban ezer lakosra átlagosan 2477 könyvtári könyv jut, 110-zel több, mint 1969-ben. Az olvasási statisztika számai is impozánsak: évről évre növekszik a kölcsönzött kötetek mennyisége. 1966-ban 52,7 millió, 1969-ben 54,3 millió, tavaly pedig 55 millió könyvet vett kölcsön a 2,2 millió beiratkozott olvasó. Az ezer lakosra számított kölcsönzési átlag — 5333 kötet — az európai rangsorban igen előkelő: csupán Anglia (több, mint 8 ezer kötettel) és Ausztria (kb. 6 ezer kötettel) előz meg bennünket. Az adatok könyvtári rendszerünk fejlődéséről tanúskodnak. Tegyük tüstént hozzá: szerény fejlődésről van szó, a hatvanas évek végén bekövetkezett megtorpanás után. Nem érdektelen azonban föltenni a kérdést: vajon megfelelő ütemű-e a fejlődés, különösen a jövő szempontjából? Vajon kellőképp megalapozzuk-e a jövő század modern hazai könyvtárait? Telex és lelefakszimile Az egy évvel ezelőtt lezajlott III. Országos Könyvtár- ügyi Konferencia ajánlásai a feladatok között külön szakaszt szentelnek a gépesítés-automatizálás. modernizálás problémáinak. A legfontosabb: „a könyvtárügy egészére kiterjedő, a szak- irodalmi tájékoztatásüggyel összehangolt gépesítési koncepció álljon mielőbb rendelkezésre, s fokozott ütemben folyjék a felkészülés a számítógépek alkalmazására”. A gyakorlati tennivalók közül az első helyen a központi szolgáltatások gépesítése áll. Az úgynevezett nagy dokumentumbázisokat — azaz a többi között a megyei könyvtárakat — a tervek szerint néhány év alatt korszerű másoló-sokszorosító berendezésekkel látják el. A fontiek kapcsán a szaksajtóban egyre több szó esik a technikai korszerűsítésről. Elsősorban a gyorsaság miatt: mind sürgetőbb például a könyvtárak egymással való érintkezését megkönnyítő telex-hálózat, illetve telefakszimile-rend- szer meghonosítása. Az utóbbi segítségével néhány perc alatt „kikölcsönözhető” egy rövidebb könyvrészlet, vagy folyóiratcikk a központi könyvtáraktól akár többszáz kilométerre lévő, vidéki fiókkönyvtárakban is. Ez főleg a mind nagyobb számú — a fővárostól távol élő — értelmiség számára lesz óriási jelentőségű. Kevesebb könyvtár? A könyvtári centralizáció világjelenség: a sok kis egységből álló hálózat egyre korszerűtlenebb. A mi helyzetünkhöz sok tekintetben hasonló Dániában például törvény írja elő: 4—5 ezer lakosnál kevesebb számára nem szabad önálló könyvtárat fenntartani. Ez esetben ugyanis a szolgáltatás hiánya előnyösebb, mint a meg nem felelő — „népkönyvtár:” színvonalú — kölcsönzés. Dániában 33 könyvtár látja el a városi és — a vonzáskör alapján — a re- rigonális feladatokat. Az utóbbiért a megyék fizetnek, ami kiegészíti az állami segélyeket. A Szovjetunióban, a szocialista országokban ugyancsak arra törekednek, hogy csökkenjen a könyvtárak száma. Az NDK-ban — a mi terveinkhez hasonlóan — 5—8 falvas körzeteket alakítottak ki. amelyek központi könyvtárából fífoglalko- zású könyvtáros irányítja a mellékfalvak cölcsönzőit. Az elmondottakból köny- nyű kiolvasni: egyelőre csak a kezdet kezdeténél tartunk a könyvtárak korszerűsítése felé vezető úton. S az idő sürget. Gyorsítani kell lépteinket, ha nem akarunk lemaradni. Ez korántsem csupán pénzkérdés. Az anvagiak mellett az is perdöntő, a társadalom fölismeri-e azt. hogy a könyvtárak a modern kor szellemi, társadalmi fejlődésének nélkülözhetetlen bázisai.
