Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-05 / 30. szám

PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXIII. évi. 30. sz. 1972. február 3., szombat. Beleszólni, a gép mellől A vitát, nevezetesen azt, hogy lehet-e, helyes-e bele­szólni az üzem, a gyár, a vállalat egészének dol­gaiba azoknak, akik „csak” a gépek mellett áll- nak, légen eldöntötte az élet. Lehet is. helyes is. azaz: kell, hogy beleszóljanak. Mostanában, a szocialista brigádvezetők negyedszer sorra kerülő, májusban megrendezendő országos tanácskozására készülve, a vita új erőre kapott. Igaz, már nem a régi formában. Ma senki nem vitatja, hogy a több, mint százezer kisebb közösségben, mert ennyi a szocialista bri­gádok szárra, tagjaiké pedig meghaladja az egymilliót hatalmas erő rejlik. Nélkülük az ipar, a mezőgazdaság, a szállítás, a kereskedelem nem teljesíthetné azt, amit jelen­leg teljesít. Mi táplálja tehát a vitát? Az. hogy a gazdasági vezetés — tisztelet a ritka kivételnek — leginkább sajátos termelési tartalékot lát a szocialista brigádokban: ha baj van. első­ként ők szólíthatok. Baj pedig sűrűn adódik. Akadozott az anyagszállítás, tehát hajrázni kell, túlórázni, mert veszély­ben az exportszállítás határideje, selejtre sikeredett egy nagyobb széria, a javítgatásra megintcsak a brigádokat ké­rik. .. S ők mozdulnak akkor is. ha társadalmi munkáról van szó. elesettek^ támogatásáról, kezdők betanításáról. Ám valahogy „elfelejtődnek” ugyanezek a közösségek, amikor a vállalat, a gyár fejlesztési terve kerül napirendre, ha a mű­szaki fejlesztés gépi-technológiai módjait latolgatják, a nye­reségnövelést. a termelési költségek csökkentésének lehető­ségeit vizsgálják. S ez hiba. H | iba. mert ezek az újfajta, erkölcsben, magatartás­ban magasabb szintet képviselő közösségek ren­geteg tapasztalatot hordoznak. Nemcsak saját, szűkén vett munkájukat látják, de érzékelik mindazt, ami tevékenységüket közvetlenül és közvetve befolyásolja. A légkört, a bánásmódot, az üzem- és munkaszervezés állapo­tát, a termelésirányítás színvonalát, az alkatrész- és szer­számellátás zökkenőit, sok más mellett. Jogosan mutatott rá a párt Központi Bizottsága december 1-i ülésén arra, hogy a termelési, műszaki, szervezési teendőkkel együtt, s azok­kal azonos fontossággal kell kezelni a termelés tudati — politikai, erkölcsi, emberi — tényezőit Nem kétséges, hogy az élen csak az ember, a termelés bonyolult mechanizmu­sának leglényegesebb alkotóeleme állhat. Amit elvként alig­ha vitatnak bárhol is. Csak éppen a gyakorlatban következik be más, az ellenkezője. S űrűn megtörténik, hogy anyagi hátrányok, terme­lési fönnakadások elkerülhetőek lettek volna, ha megkérdik a gép mellett állókat. Van példa arra. hogy a széleskörű véleménycsere fedte fel a tervezett gép­vásárlás és a meglévő technológiai rend ellentmondásait, az időnkénti minőségromlás okait, de ezek az esetek sajnos, ma még kivételek. A legtöbb helyen úgy vélekednek, hogy a gép mellől „az összefüggéseket nem lehet látni”, s ha nem. akkor mit is mondhatnának „ezek az egyszerű emberek”? A nézőpont gazdaságilag, politikailag egyaránt tarthatatlan. Elsősorban nem azért, mert napjainkban — és egyre inkább — illik az üzemi demokratizmust erősíteni és tiszteletben tartani, hanem mert erőforrásokat apaszt el, kezdeményezést öl meg csírájában, összefogást hiúsít meg. Mindazt tehát, ami nélkül a legjobb technika sem sokat ér. N lapjainkban, a vállalatiakat követően, megkezdőd­tek az iparágak szocialista brigádvezetőinek ta­nácskozásai. Ezeken választják meg azt a mint­egy ezer küldöttet, akik majd a szocialista brigádvezetők negyedik országos tanácskozásán a százezer közösséget, az egymillió tagot képviselik. Ahogy a vállalati, úgy az ipar- ágankénti megbeszélések szintén fontos fórumként kínál­koznak arra, hogy szó essék mindarról, ami segíthet, előbb­re vihet, a közös ügyet szolgálja. Ehhez azonban nem elég. ha a brigádvezetők elmondják mindazt, ami foglalkoztatja őket. Mind a vállalatoknál, mind az iparági tanácskozások­nál intézkedéseknek kell követniük az elhangzottakat. Tet­teknek. amelyek félreérthetetlenül bizonyítják: a gép mellől is lehet sokat látni, s amit ott meglátnak, arra érdemes oda­figyelni. M. O. fHa: A karcagi Béke és a kultúra Kígyók a konyhában ☆ A termelés személyi feltételei „Várj rám, este 10 után” Világgazdasági hírek ☆ Utemváltás a kenyérgyár építkezésén A szabad árak változásairól is tájékoztatni keli a lakosságot Mint ismeretes, a ható­sági árak változásairól az illetékes állami szervek minden esetben előzetesen tájékoztatják a lakosságot. A Belkereskedelmi Mi­nisztérium most kibocsá­tott állásfoglalásában azt is tisztázza, hogy a sza­badabb árformákba tarto­zó cikkek. szó' gál tatások árainak változásakor kinek és milyen esetekben kell informálnia a közvéleményt. A központi sajtó, a rádió, (helyi sajtó) útján tájé­koztatni kell a közönséget olyan közszükségleti cik­kek vagy szolgáltatások árainak változásáról, ame­lyeket a lakosság széles kö­re vásárol, vagy vesz igény­be; amikor a cikkek ára előzőleg hosszabb időn át nem változott: és végül amikor a árváltozás mér­téke jelentős. vagyis 100 forint alatti cikkeknél leg­alább tíz, nagyobb értékű­eknél pedig öt százalékos a változás. Ha az új ár na­gyobb cikkcsoport egészét érinti, úgy tnár az átlagos öt százalékos ármozgás is mindenütt jelentősnek szá­mít. Nagygyűlés Vietnamban küldötlsésfiink tiszteletére HANOI Tóth Pál, az MTI tudósí­tója jelenti: A Fock Jenő níiniszterel- nök vezetésével Vietnamban tartózkodó magyar párt- és kormányküldöttség pénteki programjának kiemelkedő eseménye a fővárosi tanács által a küldöttség tiszteletére rendezett nagygyűlés volt. — Előzőleg a küldöttség láto­gatást tett a hanoi gyógysze­részeti egyetemen, ahol gyű­lésen találkozott az egyetem tanári karával és hallgatói­val. A delegáció megtekin­tette az indokínai népek harcát bemutató állandó ki­állítást is. Kétezer lány és fiú taná­raikkal együtt fiatalos lelke­sedéssel köszöntötte a ma­gvar cárt- és kormánykül­döttséget a hanoi gynsvsze- részeti egyetemen. — Pham Van Dong miniszterelnök és Huyn Quang Dai rektor kí­séretében a m»"vnr kü’dött- ség nagy érdeklődéssel te- kint°tte rnpg az e^rntdiri né­hány laboratóriumát. Fock Jenő elvtárs elbeszélgetett a kutatókkal és a professzo­rokkal. A laboratóriumokban nagy számban vonnak olyan berendezések, amelyek a MOM vagy a Radelkisz emb­lémát viselik. Mint kezelőik elmondották, az érzékeny berendezések a trópusi vi­szonyok ellenére megbízha­tóan működnek. A magyar küldöttség az egyetem kertjében nagygyű­lésen találkozott a hallga­tókkal és a tanárokkal. Huyn Quang Daj rektor szívélyes üdvözletére Fock Jenő elv­társ válaszolt. Beszéde köz- ben eleredt az eső. Élénk helyeslést, majd forró tapsot váltott ki az a közbevetett megállapítása, hogy a ma­gyar és a vetnami néo ba­rátsága olyan szilárd és erős, hogy azt sem eső. sem vi­har. sem villám és menny­dörgés nem ineathatia meg, de még az amerikai imperia­lizmus agressziója sem. Küldöttségünk ezután — Nguyen Duy Trinh minisz­terelnökhelyettes. külügymi­niszter és más vietnami ve­zetők kíséretében az Indo­kína népeinek harcát bemu­tató kiállítást látogatta meg, ahol Hoang Tuan, a táiékoz- tatási hivatal elnökhelyette­se kalauzolta a vendégeket. Délután szakértői megbe­szélésekkel folytatódtak a tárgyalások, majd a főváros lakossága képviselőinek rész­vételével megtartott nagy­gyűlésen vett részt a kül­döttség. Az ünnepi nagygyűlés el­nökségében a két delegáció tagjain kívül helyet foglal­tak a főváros társadalmának neves képviselői. A két nem­zeti hinmusz elhangzása után Pham Van Dong miniszter- elnök mondott nagy tetszés­sel fogadott beszédet. Ezután az elnöklő Nguyen Duy Trinh Fock Jenő elv­társat kérte meg beszédének elmondására. Miután Fock Jenő befe­jezte beszédét, percekig zú­gott a taps és az éken zés. A magyar miniszterelnök jel­képes aiándékként nemzeti színű seivemzás’lót adott át ezzel a felirattal: Forró üd­vözlet a szocializmust építő magyar néptől a hős vietna­mi nénnek. A nagvfrvűlés az Internacionálé hangi rival ért véget. Este Fock Jenő elvtárs és a küldöttség meglátogatta a magvar nagykövets-wt ahol szívélves beszélgetést folyta­tott a magyar kolónia tag­jaival. A KÖZMŰVtLŐDÉS Ü A NÉPÉI Jelentős kulturális, művészeti rendezvények 1972-ben A népművélés, a közmű­velődés mindennapi mun­káinak sorában azokat a rendezvényeket illeti meg a címben szereplő ünnep meg­nevezés, amelyek jelentősé­gükben és hatókörükben ki­hatnak a megye művelődési életére, s célkitűzéseikben és tartalmukban hangsúlyo­san és kiemelten szolgáliák a szocialista szellemű köz- művelődés ügyét. Koránt­sem a kirakat szerepét játsz- szák. hanem sokkal irkább a megye közművelődésének hatékony módon történő mozgósítását, a megye köz- művelődési mozgalmát újabb és újabb impulzusokkal lát­va el. Most készült el az 1972. évi jelentős megyei rendez­vények kalendáriuma, nap­tári időrendje. A kulturális akciók sorozatát februárban a Ki mit tud városi járási bemutatói nyitják meg. Már­cius, a Verseghv Diáknapok hónapja lesz. Három egy­mást követő napon át 19-én. 20-án és 21-én a megye leg­jobb középiskolásai mérik össze tudásukat művészeti bemutatókon, szellemi ver­senyekén és egyéb vetélke­dőkön. A Forradalmi Hiú­sági Napok keretébe illesz­kedő diákíinneoségeknek kü­lön jelentőséget ad. hogy a n >vadí Verseghy Ferenc ha­lála 150. évfordulójának emlékét idéző rendezvények nyitánya is erre az időpont­ra esik. Új kiállítói' rém Szolnokon HflÍKh — TI DÚSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Vasutas szocialista brigádvezetők tanácskozása Mintegy 70 000 vasutas szo­cialista brigádtagot képvisel az a 450 brigádvezető, aki pénteken a MÁV Északi Jár­műjavító Törekvés Művelő­dési Központjában gyűlt ösz- sze tanácskozásra. A meg­nyitó után dr. Mészáros Ká­roly közlekedés- és posta­ügyi miniszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója beszá­molt a szocialista brigád­mozgalom elmúlt három évi eredményeiről. Elmondta, hogy a szocialista brigádok mindig élen jártak a vasútra háruló népgazdasági felada­tok végrehajtásában. A MÁV vezetői a jövőben is a szoci­alista brgádoktól várják a legjobb, legfontosabb mun­kát, s azt. hogy az idei min­den eddiginél nagyobb, mint­egy 118 millió tonnás áru- szállítási feladatot is kifo­gástalanul elvégezzék. A mi­niszterhelyettes beszámolója után Szabó Antal, a Vasuta­sok Szakszervezetének főtit­kára tartott korreferátumot majd megválasztották a SZOT IV. országos tanácsko­zásának vasutas küldötteit. Tisza II. A Tisza U. vízlépcső tel­jes üzembehelyezésével 100 ezer hold fölé emelkedik az öntözött terület nagysága Bé­kés megyében. A FAO ve­gyesbizottsága a Körös-vidék öntözéses modellüzemévé a kondoros! Dolgozók Tsz-t je­lölte ki, amelynek távlati fejlesztési tervét hazai és külföldi tudományos kutatók Irányításával készítették eL A kondoros! tapasztalatokat hasznosít iák majd a kör­nyéken és a feilődő országok mezőgazdaságában. Petőfi ünnepség Petőfi Sándor születése 150, évfordulójának megünneplé­sére készül Aszód. Az ünnep­ségek nyitányaként az ősz folyamán leleplezik a múze­um előtt Petőfi mellszobrát, Kovács Ferenc szobrászmű­vész alkotását. A tanács re- nováltatja a Kossuth Lajos utca 5. számú házat, ahol Petőfi mint gimnazista 1835 —38 között lakott. A MEDOSZ központi vezetőségének ülése A MEDOSZ központi veze­tősége pénteken a szakszerve­zet Jókai utcai székházában ülést tartott. Micsuch Lász­ló, a MEDOSZ titkára be­számolójában elmondotta, hogy az állam] gazdaságok tavaly 1970-hez képest tíz százalékkal növelték terme­lésüket. Különösen a nö­vénytermelésben értek el jó eredményeket a nagyüzemek, az állattenyésztés termelése alig változott. Az elmúlt év­ben takarították be a legna­gyobb búzatermest, hektá­ronként 35,4 mázsát, és nö­velték a cukorrépa vetéste­rületét is. Nyári egyetem Egerben Elkészült az egri nyári egyetem idei programja. A hazai és nemzetközi érdeklő­désre számottartó esemény- sorozat az idén jubileumi emlékezést tűzött napirend­jére. Méltatják a magyar műemlékvédelem egy évszá­zados tevékenységét, ered­ményeit, fejlődését. 1868-ban az Égerben rendezett orszá­gos tanácskozáson született meg a műemlékek intézmé­nyes védelmének gondolata. — tehát száz évvel ezelőtt — látott napvilágot az első magyar műemléki törvény. A város — amelynek ala­pítása I. István király ne­véhez fűződik — kincset éW5 tárgvi emlékeivel is méltó helvet nyújt a műemlékvé­delemmel foglalkozó nyári egvetemnek. amelyet az idén július 31-től augusztus 9-ig rendeznek meg, Az év egyik kiemelkedő művészeti eseményének Ígérkezik az új szolnoki ki- állítóterem megnyitása áo- rilis 4-én. Több mint két­éves átalakítási munka, elő­készület gyümölcse érik be ezen a napon: méltó otthon­ra talál a képzőművészet. Első alkalommal A felsza­badulástól napjainkig cím­mel a szolnoki Művésztelep gyűjteményes kiállítását ren­dezik meg; a későbbiekben az új. a zsinagógából kialakí­tott szolnoki galéria kép­zőművészeti tárlatok mellett zenei rendezvényeknek is otthont ad. Április másik úi- donsága: a Röpülj páva kö­rök megyei találkozója Me­zőtúron. 16-án. Az egyre szaporodó. a népdalok iránti éldeklődésr épülő daloskörök “Iső nagy szabású találkozójának ígér kezik a mezőtúri bemutat' A rregve zenekultúráiána . sz'alpontjából igen jelentős nek számít a hasonlóan áp­rilisban kezdődő és n.áivs elején végződő törökszent­miklósi Kodály Zoltán ze­nei napok. A kéthetes ren­dezvénysorozatban helvet kap a megyei zeneiskolák nö­vendékeinek versengése. Ko­dály életművének népszerű­sítése és a széleskörű nép­szerűsítés népművelési kér­dése. Gazdag DToepnm májusban Május egyébként bővelke­dj : kiemelkedő művészeti főként zenei eseményekben. Az év első számú országos jelentőségű zenei orogramja is erre a hónapra esik; 18- án. 19-én és 20-án tartiák Szolnokon a családi esemé­nyeken közreműkörő kóru­sok második országos talál­kozóját. Ugyanebben a hó­napban Jászberény is jelen­tős zenei esemény színhelye: ekkor rendezik meg az im­már hagyományos Székelv Mihály zenei naookat. arrelvnek során elő'zcr város neves énekesfia mel­lett a világhírű cimbalom- művészre Rácz Aladárra is emlékeznek, sőt a város má­sik neves szülöttének. Dé­ryné Széppataki Róza em’ kének ünnepe is helvet kan — 100 éve. hogy meghalt — az egy hónapig tartó gaz­dag zenei programban. A munka ünnepén, május 1­én mutatkoznak be a me­gyeszékhelyen a megyében élő amatőr képző- 'pai- és népm űvészek legtöbb alko­tásaikkal. hogy ezzel is erő­södték a népművészeti ha­gyományok iránti tisztelet és a művészi közízlés. Júniusban az or s í sós hí­rű szolnoki Kodálv kórus ünnepli fennállásának 50. jubileumát és az évfordu! > alkalmasnak kínálkozik a megye kórusmozgalm.ána'. áttekintésére Is. Augusztus­ban a kun városok szocialis­ta brlaédiainak találkozóiét rendezik meg: Karcag. Kis­újszállás. Mezőtúr. Túrkeve állítja ki szellemi versenyre legtöbb brigádiatt A népi hagyományok ápolását szol­gáliák a szüreti napok Jász- szentandráson. az év kilen­cedik hónapjában, szeptem­berben. Végül október osz­tozik az év nagy rendezvé­nyeiben.

Next

/
Thumbnails
Contents