Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-04 / 29. szám
6 P/OTjNOK megtei néplap 1972. február t Megnyitották a XI. Téli Olimpiát Hideki Takada 16 éves japán diák felfut a Makomanai stadion 103 lépcsőjén, hogy meggyújtsa a kehelybcn az olimpiai játékok alatt égő tüzet. Sapporóban megnyílt a XI. téli olimpia. Japánban helyi idő szerint csiUui'Ujaon U oraüor — burupuucu) ez najnaii 3 órát jelenten — megnyitouan a XJL leli Olimpiai, az időjárás kedvezett az eseménynek. Ken von az eg, verö- fenyDen úszott a havas táj, a hőmérséklet lenes von, mínusz b tokot mertek. A megnyitóra 40 ooo nézőt keltett kiszáll! ütni a rrioko- manai stadionba. Autoou- szok, földalattik száihtottak a nézősereget zökkenőmentesen. A zsuloiásig telt sta- aionoan az ünnepség tulajdonképpeni kezdetet a császári par érkezese jelentette Huszonegy agyuiöves köszöntötte a magas vendegeket, akik a díszpáholyban foglaltak beiyet. Ezután megkezdődött a 35 résztvevő ország küldöttségének bevonulása. Ott haladt a sorban a Magyar Népköztársaság egyenen képviselője, Aimássy Zsuzsa is A hagyományoknak megfelelően a görögök haladtak az élen. majd a többi ország következett és a sort a vendéglátó japán csapat zárta. A nézők nagy tapssal jutalmazták a felvonulókat, különösen kijutott a tetszésnyilvánításból a nagy létszámú és egymás után következő amerikai és szovjet csoportnak. A legtöbb tapsot érthetően a hazaiak kapták. A felvonulás után Kogoro Uonura, a japán szervező bizottság elnöke mondott rövi 1 ünnepi beszédeit, majd Avery Brundage a NOB elnöke lépett a mikrofonhoz és köszöntötte _ a versenyzőket. Ezt követően Hirohitó császár nyitotta meg ünnepélyesen a XI. téli játékokat, miközben az árbócrúdra felkúszott az olimpiai lobogó és felhangzott az olimpiai himnuszt Látványos jelenetek következtek ezután, gyorskorcsolyázó hozta be a stadionba az olimpiai fáklyát, amelyet Hidegi Takadának adott át, aki 103 lépcsőn futott fel a magasba emelt dobogóra és a kandeláberben „ nézők üdvrivalgása közepette fellobbantotta az olimpiai lángot A zászlóvivők félkörben sorakoztak és Keicsi Szuzuki többszörös 500 méteres gyorskorcsolyázó japán világbajnok olvasta fel a résztvevők nevében az őllmpiai eskü szövegét. A japán himnusz zárta az egy és negyed órás megnyitót. ☆ Érdekességek a nyitőűn- nepségrőL Az Egyesült Államok, Németország és Olaszország után Japán a 4. ország, amely az újkori olimpiai játékok felújítása óta a nyári és téli olimpia rendezését kapta. Téli olimpia először zajlik le Ázsiában. # Hírügynökségi Jelentések szerint Karl Schranz, a téli olimpiáról kizárt osztrák alpesi síversenyző nem ment ki a megnyitóra, szobájában televízión nézte végig a színpompás eseményt. Rendkívüli aiásnao A téli olimpia gazdag eseménysorozata miatt rendkívüli adásnap lesz február 7- én a televízióban. Ezen a napon összefoglaló jelentésben tájékoztatják a nézőt a Telesport munkatársai a Sapporoban zajló műkorcsolyázó verseny női szabadon- választott gyakorlatairól. A hét minden további műsorában is szerepel Sapporo. A hét végén szombaton a szovjet—svéd jégkorong mérkőzés tanúi lehetünk. Ugyanezen a napon a későbbi órákban ismét jelentkezik a Telesport: sífutás, gyórskoresolyázás, a csehszlovák—finn jégkorong mérkőzés és bob-verseny a program. A vasárnap délelőtti programban a szovjet-csehszlovák jégkorong mérkőzés, a délutániban pedig- a sífutás, a műlesiklás, valamint a záróünnepély szerepel. Mes tér verseny as dO. évfordulón Beszélgetés Bessenyei Sándorral megyénk sakk sportjáról Kicsiben Az úttörő Olimpia navas ver^eny&zá- m útnak ois^ogoi ao am», erői Hazaérkezett úttörő sportolóink kicsiny csoportja a ViŰL xeu U*iuru Otímpxa navas verseny szamainak országos elöntőjéről. Kitűnő szervezesse!, ideális körülmények kozott rendezték meg Kőszegen az úttorok e nagy versenyei. Közismert, nogy megyénkben egyetlen téli sporttal sem foglalkoznak versenyszerűen, es ezenkívül lelkes úttörőinket a hó hiánya is akadályozta az idén a felkészülésben. A kende- resi úttörők is hiába szerveztek a jó felkészülés érdekében a Bükkbe téli tábort, havat ott sem találtak január első napjaiban. A mostoha felkészülési körülmények ellenére megyénk versenyzőinek eredményei azt igazolják; nem csupán tanulni mentek az országos döntőre. A kisdobosok szánkózó versenyében Bodó Mária a 15., Hodossy Iván a 16. helyen végzet. Az úttörők II. korcsoportjának versenyén Sterbika Éva a 14., Bencze Csaba a 17. helyezést érte eL Legsikeresebben az I. korcsoportbeli úttörőink szerepeltek; Ferencz Irma a 12., Nagy Lajos pedig a 7. helyezést szerezte meg. Valamennyi szánkózó versenyzőnk a kenderes! általános iskola tanulója, akiket Oláh Mihály csapatvezető lelkes munkával készített fel a versenyre. Az óriás műlesiklásban a 11 éves szolnoki Csépányi Attila a 41 induló közül a 28. helyen végzett.- Sífutásban és a biatlon versenyszámban felkészítés hiáI nyában nem indítottunk versenyzőket. Reméljük, hogy a Jövő években alaposabban felkészült, teljes létszámú csapattal vehetünk részt a téli olimpia havas versenyszámainak országos döntőjén. Bízunk benne, hogy az Alföldön la gyakorolható sífutás meghonosodik legalább néhány iskolában. B. L SPORTHÍREK Előkészületi labdarúgómérkőzések eredményei: Szolnoki MTE—Jászberényi Lehel 2:1. Tisza Cipő SE— Túrkeve 1:1. V Nagy érdeklőlést váltott ki a jászberényi járásban a vasárnap kezdődő téli te- remkézilabda-bajnokság Felnőtteknél 16 férfi és 13 női, úttörőknél 4—4 fiú és lány csapat nevezett be a bajnokságba, melyet Jászapátiban rendeznek. A megye sakkéletéről Bessenyei Sándor szövetségi elnöktől kértünk nyilatkozatot. — Hogyan értékeli megyénk sakk-sportját. Fejlődött-e az utóbbi időben? — Véleményem szerint mintegy hat—nyolc éve azonos szinten van megyénkben a sakkozás. Fejlődtünk bizonyos minőségi kategóriákban: jelenleg nyolc mester- jelölt, tizennyolc csillagos első osztályú, ötvenhárom első-, hetvennyolc másod-, hatvanhat harmad-, hatvanhét negyedosztályú és harminckét rajtengedélyes sakkozónk van. összesen há- romszázhuszonkét olyan versenyzőről tud a szövetség, akik rendszeresen részt vesznek egyéni és csapatbajnokságokon. A felsoroltak több mint húsz százaléka, ifjúsági versenyző. A szövetség a versenynaptárban szereplő versenyeit évek óta rendszeresen megrendezi. így például a megyei középiskolás döntőn hatvan—nyolcvan, az Úttörő olimpián ötvenöt— hetven sakkozó jelenik meg rendszeresen. — Milyen színvonalú a női sakk megyénkben? — Általános iskolásoktól egészen a felnőtt korig rendezünk különböző versenyeket. A szelevényl Kakuk Ilona például eljutott az országos női középdöntőig. Ugyanígy a legutóbbi úttörő olimpia megyei döntőjében a jászberényi Hamar Klára (edzője dr. Horgosl) tűnt ki. A rendszeresen versenyzők száma mintegy negyven. Ezek ellenére sem a női, sem a férfi ifjúsági sakkozók eredményeivel nem vagyunk elégedettek. Több helyen volna mód arra, hogy egyrészt többet törődjenek az óktatásukkal, másrészt, egyik országos versenyen sem tűnt fel megyénkből kimondottan' tehetségesnek mondható versenyző. Meg kell azonban jegyezni, hogy az elmúlt években megyénk felnőtt versenyzői mind a7 egyéni, mind a csapatversenyeken méltó ellenfelei voltak más megye hasonló minősítésű versenyzőinek. Hiba, hogy az Olajbányász kiesésével újból nincs a megyének NB Il-es sakkcsapata. — Mi az oka annak, hogy a Szolnok megyei csapat magasabb osztályban nem tud tartósan szerepelni? — Megyénkben a két osztályban folyó csapatbajnokságokkal nincs különösebb baj. Az NB It-es kudarcok túlnyomórészt a nem megfelelő nevelésnek tulajdoníthatók. „Idegen toliakkal” nem ékeskedünk, nagy neveink nincsenek, a mi neveltjeink tudásban középszerűek. — Mit kellene tenni a fejlődés érdekében? — Versenyeinket évek óta megrendezzük, de ezek nagyobb fejlődési lehetőséget nem rejtenek magukban. Hátrány, hogy az úttörö olimpián van ugyan országos verseny, de a középiskolásoknak már nincs, s így a megyék hasonló korú versenyzői nem találkozhatnak. Kevés a szakosztályok száma is. Olyan helyekről, mint Törökszentmlklós, Kunszent- márton, vagy Martfű, nem indítanak versenyzőt rendszeres bajnokságban. Szolnokon színvonalas üzemi csapatbajnokság van 12 együttes résztvételével, ezt más helyeken is lehetne kezdeményezni. — A szövetség előtt milyen feladatok állnak? — Elnökségünk kiegészült öt tagúra, bízom abban, hogy ez az együttes jobban megoldja az előtte álló feladatokat. Negyedszer rendezünk mesterversenyt, az ideivel a szolnoki sakk-kör megalakulásának 50. évfordulóját ünnepeljük. A7 elődök által elkezdett munkát méltóképpen szeretnénk tovább folytan!, elmozdulva ezzel a jelenlegi holtpontról. Reménykedünk abban is, hogy az idén osz- tályozóra eljutó megyei bajnokunk tartósan vissza kerül majd az NB II-be — fejezte be nyilatkozatát Bessenyei Sándor. (Pi) UHUI \alkalmazunk Tlszamentf Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat felvesz vasbetonszerelő, kőműves, villanyszerelő, vízvezetékszereló, ács. építőipari gépszerelő, építőipari könnyűgépkezelő szakmunkásokat. valamint kubikosokat és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat szolnoki kirendeltségének építési Üzeménél. - Szolnok. Tiszalíget, Vasadi János igazgató. A törökszentmiklósi Gépgyártó és Javító Ipari Szövetkezet képesítéssel és gyakorlattal rendelkező belsőellenőrt keres, azonnali belépéssel. Fizetés megegve- zés szerint. — Jelentkezni leheti Kossuth L. u. 144. sz. alatt, személyzeti vezetőnél. Törökszentmiklósi ÁFÉSZ öbal- lára ital és vegyes bolt vezetőket keres szakképesítéssel, szolgálati lakás biztosítva. Felvétel esetén útiköltség térítés. Jelentkezés : Törökszentmiklós ÁFÉSZ központ. A Lőrinrzl Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli Ián vök részére. A betanulási idő 1 h*nan. Vidék« lányok részére szállást, korszerű leánvo*« bonunkban biztosítunk havi 10r Ft térPésé**t cfmt PTV. Lő-ínrz» Fonó Budapest. XVIII.. Gvöniró» dt 85—9L A Köréptlszavldélci ví^ürvi Igazgatóján- (Szolnok. Kocvi*h Tajos u. 5.i rvors- és gé^ü-*t keres fe*vét#»ire. fw-ra*», me«rA*,ve- Zé«s c^úrlnt, tToi«vnJke7és a személyzeti és oktatási osztályon. yi AO-njl <5or fTJf»pen^s7«"-T>n»r^ä<0 au'évin a**! og. péo-i sze~e!’'ke4 vp«? fel. Jelentkezés a vazd^siSq» sr'Orn*’br7f»H Ve7e**<*-éV flzemi étkezést biztosítunk. A szolnoki IBSZ Utazási Iroda felvételt hirdet egy forgalmú dolgozó és egy szervezői állás betöltésére. Elsősorban érettségizett, jó megjelenésű fiatal fiúk, illetve leányok jelentkezését várjuk. A kérelmet önéletrajzzal és fényképpel az IBUSZ Iroda, Szolnok, Kossuth utca 6—8. címre kérjük beküldeni — február 12-lg. A Középtiszavidéki Vízügy Igazgatóság javító üzeme legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező autószerelőket vesz fel. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés az üzem munkaügyi előadójánál. Szolnok, Vöröshadsereg u. 5. SZ. Gyakorlattal rendelkező helyettes vezetőt és hentest felvesz a Csemege Kereskedelmi Vállalat 121-es áruháza. Jelentkezni lehet; Szolnok, Kossuth út 12.» az áruház irodájában. Textil konfekció szakmai Ismerettel rendelkező dolgozót, vezető beosztásba felveszünk. — Technikumi végzettséggel előnyben. — Textil- és Bőrfeldolgozó Ktsz, Szolnok, Mikszáth K. u. 2. A Szolnok megvei Állami Építőkari vállalat felvételre keres neh'Wcrénkezelőket E—153. E-—302, E—505 tfp. kotróvénekre. valamin* DT—54 tip. dőzerra és 3.5 t vibróheneerre. Jelentkezni le- het. S7«hok mepyef Állami Énf- tőir»ari Vállalat. Sxo'nok. Ady E. u. 117/c. 6. sz. főépítésvezető- Bég. A Szolunk merve! A Bum! Fnf*ő- io*r| VáMalat azonnali belépéssel felv<*«s7 cv»kor»^**íi1 rendel- ke7Ő EVOU. és pínírőhfll. J*»lohnf . C »nl"ol{ A F. u. ‘itV *»»♦♦ a vállalat személyzeti osztályán. Olvassa- terjessze a Néplapot) INGATLAN : 476 n-öl gyümölcsös Alcstszlgeten. Holt- tiszaparti résszel elad. — Érdeklődni: Guth Jánosnál Al- esisziget 81/a lehet. (Busz megálló mellett). TISZAVARKONY, — Árpád u. 14/2 sz^ telek eladó. — Érd.: Papp. Karcag, Munkás u. 22. CSALÁDI ház eladó 706 n-öl telekkel. —- Szolnok. Törtei! út 24. szám. Cuknrgvár mellett. — Érd.: 15 órától. Cslnger János. JÁSZBERÉNY. Darázs u. 2». sz. kétszobás családi ház, garázzsal, vízvezeték beszerelve, beköltözhetően eladó. 400 n-öl telek eladó. Érdeklődni • Rákóczi- falva. Petőfi út 31. ÜJ családi ház OTP átvállalással eladó. FU'Hp l.tván Jászbe- rénv. Vasvárt Pál utca 5. SZÁND ASZÖLLO- SÖN 673 n-öl üres Ingatlan olcsón eladó. Vlllanv. víz bevezethető. Érdeklőd- ni r ,<1 flq KÉP'^'-'BA -konvhás ház 19« n-öl «szőlős boHfiekke’ S7^1n^k, u. 29. «?7. alatt e’adó. fffk1eré«»7ben b*v*u*,be4* > p*1 rArrl u. 9'a. KT Ar>r»M váró«; központiban lévő kettő és félszobáé utcai féJhá7 régemet — azonnal beköltözhetően Szolnok, Jókai o. 7/a, HÉT helyiségből álló ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Sajtó u. 30. GÉPJÁRMŰ: 601-es Trabant Combit veszek. Hibásat Is, műszaki állapot és érmeelelöléssel. Mezőtúr Főtt u. 134. 601-es Trabant 16 állapotban eladó. — Megtekinthető délutánonként. Túrke- vei sorompó előtti út. Mezőtúr. Táncsics út 74. szám. TRABANT 500-as kifogástalan állapotban, most vizsgázott olcsón eladó. Jászberény, VII. kerület, Arany János u. 3. SKODA Octávia most műszaki vizsgázott, príma állapotban eladó. Jászberény, Rákóczi út 80. VELOREX 350-es — haláleset miatt igényesnek. és *971-ben műszaki vizsgázott Pannónia motorkerékpár eladó Jászberény. Széchenyi a, 17, «TÄm. SIMSON 250- es motor 1ó állapodban eladó. Já«7?ákóhalma, RálrArrl ^ SRI Fiat 1295 cm’-es príma állapotban. is 000-et futott. b a" 4 l*>set miatt eladó. Vincéi élbort. J*«:7-hnrZnv, Pórtelek. Tanra 123 ÉrFT. ADÓ 2 IFA 5 t. IZItlt 1 UAZ 0.9 t lehereőnkocsl. A kocsik ló álianot- ban vannak. — Tö- VALL Kunszen*már- ton. Telefon: li> SKODA Octávia sürgősen eladó. Jászberény, Attila u. 21. — Bíró. ADAS-VÉTEL: HALÖ és kombinált szekrény eladó. — Szolnok. Hunyadi J. u. 35. Nagyméretű rekamié négy fotellal olcsón sürgősen eladó. Szolnok. Kossuth u 5. L 10. alsó. LENGYEL varia bútor úiszerű állapotban eladó. Szolnok. Karkecz K. u. 10. III. em. 4. KIVÁLÓ minőségű naposcsibe kapható, előlegyezhető: Danaikáné. — Szolnok. Április 4. u. (9. ház) LAKÁSCSERE: EGYSZOBA-konyhás kertes házrészemet elcserélném hasonlóra bárhová. Debrecen. Üsző u. 3. Elcserélném debreceni eevszoba-kom- fortos lakásomat — szolnoki hasonlóért, vagy másfélszobásért. KőHséeet »éritek. „Debrecen" lel- leére a szolnoki hírELCSEKCINEM két- szoba komfortos — eár.fútéses tanácsi lakásomat kisebbre. ..Szolnok környékére is" lelleére a UDVART, telket. kertészetre alka’mas területet bérbe vennék. ..Vlrígker+é^z” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Hirdessen a Néplapban l Beruházók, építtetők, gazdaságok! Az egész ország területén, rövid határidőre vállaljuk FÜRT KUTAK építését, tisztítását, felújítását (350 m-ig) TALAJVÍZSZINT-SÜLLYESZTÉST vákuumos és Siemensrendszerrel megegyezéses áron tervdokumentáció nélkül is, CSŐ ÄTSA JTOLASOK AT 200—1500 mm 0-ig, 30 m hosszig, acél- és vasbeton csövekkel, SEKÉLY FÜRT CÖLÖPÖZÉST 600 mm 0-vel, 3,50 m-ig, betonozással is, TALAJMECHANIKAI ÉS hidrológiai FFrTarasokat 165 mm 0-től. közmű és mélyépítő vállalat 8. sz. főépítésvezetősége. Budapest, VI. Bajcsy Zsilinszky u. 15/e. Telefon: 127—014.