Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-29 / 50. szám
VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXIII. évf. 50. sz. 1972. február 29., kedd. A MEGYEI P Á RT B I Z O T T SÁG ÉS A MEG Y E I T A NACS LAPJA A falu számvetése S okszor eszembe jutott már: ugyan hogy vélekedik majd rólunk az utókor? Mit örökít meg a történelem rólunk — amely inkább évszázadokban, mintsem évtizedekben méri az időt, — akik a második évezred utóján éltünk és tettük a magunkét? Mit jegyeznek fel a történészek mostani napjainkról? Ügy tudjuk csendes, termő esztendők a jelenlegiek hazánkban. És alighanem jól tudjuk, jól hisszük. Bizonyságul csak egy érvet hadd hozzak fel erre. Ma Szolnokon és március 2-án Karcagon — összeülnek a két tsz-szövetség küldöttei. Négy magunk mögött hagyott esztendő számvetését készítik el a szövetkezetek választott képviselői. Hevenezer Szolnok megyei szövetkezeti parasztember munkás négy éve. Majdnem fél évtized, szorgalommal, dolgos hétköznapokkal, a jövő alapozásával kitöltve. Nem látványos dolgok. De milyen szívós kitartás tervezés, mennyi nekifeszülés kellett csak ahhoz is. hogy a szolnoki szövetség körzetében kilencvenkétezer holdon a búza termésátlagát 12,2 mázsáról 17,2 mázsára futtassák fel! A kukorica- termést 15.1 mázsáról 20,1-re, 30 ezer holdon. T udom, hogy nem hangzanak érdekfeszítőnek ezek az adatok. Ha igaz, hogy minden alkotás romantikus, akkor ez is igazán, az. A gyarapodás, az anyagi jólét teremtésének izgalmas évei. Nagy tett volt a falu kollektivizálása. Történelmi cselekedet számba ment, hogy a párt biztatására az új életformát választotta a falu. És most az ígéretek beváltásának napjaiban vagyunk. Hiszen mit ígértünk? A kétkezi gürcölés helyett például a technika, a gépek segítését. A Nagykunság termelőszövetkezeteiben 247 gabonakombájn aratott 1967-ben és már 410 1970-ben. Ugyanezen a tájon 1600 traktor dolgozott négy évvel ezelőtt, most meg több mint 1800. Á középtiszavidéki és a jászsági szövetkezetek négy éve még 26 millió forintot költöttek növényvédő vegyszerekre, 41 millió forintot már tavaly. Amíg 1968-ban 4900 vagon műtrágyát használtak fel ugyanők, 9500 vagonnal már a múlt évben. Í gértük, hogy a korszerűbb termelés magasabb pénzt jelent. Tessék: a szolnoki szövetségben 85 forint volt a napi kereset átlagosan 1968-ban, s 120 forint 1971-ben. A Nagykunságban két és fél ezer forintot emelkedett az ottani szövetkezeti tagok év; átlagjövedelme négy esztendőben. Hatalmas szövetkezeti vagyon birtokosai a megye tsz-tagjai. A Nagykunságban minden szövetkezeti dolgozó tagra 62 ezer forint jut a közvagyonból. Emelt fővel szólhatnak mindezekről a küldöttek. Ok maguk, munkatársaik, megbízóik teremtették mindezt négy év alatt. Munkásai a csendes, de folyamatos szép falusi változásoknak. A számok olykor keveset mondanak. Az, hogy négy év alatt a Nagykunságban 68 forintról 101 forintra emelkedett a szociális alapra fordított összeg holdanként, önmagában mit sem jelent. De mi van ezek mögött? Több könyv, több színházlátogatás, több országgal ismerkedő kirándulás, több ösztöndíj a szövetkezeti tagok továbbtanuló gyerekeinek, több üdülőben töltött pihenőidő. A -termelési, technikai, jövedelmi mutatókon túl talán a legtöbbet a társadalmi változások jelentenek. Az, hogy 1949 és 1970 között 60 ezer ember költözött be a tanyákról, a külterültekről e megyében a faluba, városba. Az, hogy a szolnoki szövetség működési körzetében majd négyezer parasztfiatal rendszeres sportoló. Az, hogy ugyanezen a vidéken 1967-ben még ezernyolcszáz szakmunkás dolgozott a tsz-ekben, most meg már két és félezer. 3 ó levegőjű napok ezek. A jelen örömeivel, a holnap gondjaival jönnek a küldöttek. Hisszük, hogy erről is szólnak majd. Arról, hogy megyénkben az országos átlagot jóval meghaladja a tagok jövedelme, ám az országos átlag alatt van történetesen a búzatermés. Arról is, hogy cukor-, dohány importra kényszerül az ország, s hogy a zöldségkínálat évről évre rosszabb és gyorsan dráguló. Kezdődhetett volna ez a Vezércikk úgy is; köszöntjük a termelőszövetkezetek küldöttértekezleteit. Valójában erről van szó. A megye munkássága, közvéleménye, várakozással tekint a két eseményre. Figyeli és társadalmi közügynek is tartja. A falu társadalmi változásai félkész állapotban vannak. A tető felrakása nemcsak szövetkezeti ügy, hanem össztársadalmi hivatás. , » E z a társadalom, s vezető ereje a marxista párt a jövőben is biztosítja a csendes teremtőmunka jó körülményeit. A csendes, de ígéretes változások hétköznapjait. A többi a falu dolga. Hisszük, hogy elvégzi. S, hogy a történelemírás — utólag megmérve majd ezt a korszakot ~ azt jegyzi fel róla: a kitartó teremtés termő esztendei voltak. tiurzák Lajos Kádár János és Focit Jenő fogadta Pák Szonsr Csőit Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Fock Jenő. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke hétfőn délelőtt fogadta a hazánkban hivatalos, baráti látogatáson lévő Pák Szong Csőit; a Koreai Munkapárt Politikai Bizottságának tagját, a KNDK kormányának második elnökhelyettesét, valamint az általa vezetett kormányküldöttséget. A látogatáson részt vett Púja Frigyes, a külügyminszter első helyettese is. Alapvetés az 1972-es év Üáést tarolt a megyei tcnécs Szolnok megye Tanácsa tegnap ülést tartott. Megvitatta — egyebek között — a párt és kormány gazdaságpolitikájának megyénk tanácsi gazdaságában mutatkozó érvényesülését, intézkedési tervet fogadott el az idei feladatok végrehajtásának elősegítésére. Az országosnál gyorsabb ütemben A tanácsi gazdaságban elért múlt évi eredményeket Soós István, a megyej tanács elnökhelyettese értékelte az ülésen. Összességében tavaly jelentősen fejlődött — az országosnál valamivel gyorsabb ütemben — megyénk gazdasága. Ezen belül az ipar termelése — az 1970. évinél mérsékeltebben, 7.6 százalékkal növekedett, s a többlet-teljesítménynek éppen egyharma- da származott a termelékenység fokozásából. Minthogy ez szintén alacsonyabb az előző évinél — s különösen mérsékelt (a 22 százalékot sem éri el) a minisztériumi iparban, — nagyon fontos követelmény, hogy növelésére az idén fokozott figyelmet fordítsunk — állapította meg a tanácsülés. A szocialista építőipar 55 millió forinttal nevelte termelését, s ezáltal a saját építési-szerelési munkák értéke felülmúlta az egymil- liárd forintot. Az egy építőipari munkásra jutó teljesítmény is nőtt. Az emelkedés jelentős hányada az állami építőipari vállalatnál valósult meg. Rekordtermelés Mezőgazdasági üzemeink 13—16 százalékkal több termelési értéket állítottak elő az 1970. évinél. Ebből a termelőszövetkezetek 15.7 százalékot produkáltak. Ez eddig a legnagyobb — rekord — termelési érték: 109 százaléka a jól sikerült 1969. évinek. Elsősorban a gabonaféléknél, a napraforgónál és a kukoricánál értek el magas terméseredményeket. Szolnok megye gazdasági szerepe tovább növekedett: bővültek a termelés állóalapjai, elsősorban a beruházások révén. Ezek pénz« ügyi teljesítése folyó áron 22 százalékkal több volt az előző évinél, s kedvezően alakult a pénzgazdálkodás szempontjából is. A legnagyobb részarányt (49 száza-. lék) a vállalati és szövetkezeti beruházások képviselték. Ä befejezetlen beruházások értéke azonban igen magas: 1.2 milliárd forint, amely az összes, teljesített beruházások 54 százaléka. A termelésben a minőségi követelmények fokozott érvényesítésére, a gazdaságtalan termékek átgondolt csökkentésére, a munka- és üzemszervezés, a vállalati belső mechanizmus korszerűsítésével az adott tartalékok hasznosítására, a termelékenység növelésére kell nagy figyelmet fordítani. E oeluól mind az ellenőrzést, mind a számonkérést javítani és szigorítani kell. E tennivalók részletes foglalata a jóváhagyott intézkedés; terv, amelynek végrehajtása elősegíti, meggyorsítja fejlődésünket: Szolnok megye negyedik ötéves tervében meghatározott alapvető céljaink elérését. Javullak az életkörülmények Ezek között a legfontosabbat: az életkörülmények tavalyi javulását megelégedéssel vette tudomásul a megyei tanácsülés1. A lakosság pénzbevételei 12 százalékkal növekedtek. Háromezerötszáz lakás épült tavaly a megyében. Nagyobb volt a magánerőből épült lakások aránya. Átmeneti • jellegű gazdasági problémáinkat olyan módon oldjuk meg, hogy az életszínvonal fejlődése a jövőben is töretlen legyen. Alapvetés ehhez is az 1972-es év. A tanácsülés ezután megtárgyalta a megyei rendőrfőkapitányság jelentését, amely a közrend és a köz- biztonság helyzetének tavalyi alakulásáról szólt. M. I. Ma: ' T. . Kölcsönös útkeresés Pártalapszervezetek a túrkevei Vörös Csillag Tsz-ben A tudomány világából Kész a program Bolondok háza Hasznos együttműködés ‘ Budapest hullámhosszán Az állattenyésztés fellendítéséért Idén az egy főre jutó tervezett húsfogyasztás csaknem két kilóval haladja meg az elmúlt évit — eléri a 63,5 kilogrammot — ami azt jelenti, hogy a húsiparnak a legnagyobb meny- nyiségű árút adó állattenyésztési ágazatból öt millió darab sertést kell felvásárolnia, hogy a tervezett 900 ezer tonna sertéshús az üzletekbe kerülhessen. Vágott baromfiból 7800 tonnányi kerül az üzletekbe — 600 tonnával több, mint az elmúlt évben. Tojásból az 1971. évihez képest 10 millióval többet hoznak forgalomba. Az állattelepek szakemberei az év első két hónapjában — a tervek teljesítéséhez — máris nagyszámú gépi berendezést vásároltak a korszerű istállók felszereléséhez. AZ AGROTRÖSZT illetékesei az állattenyésztési gépek kínálatáról az MTI munkatársának elmondották: minden eddiginél nagyobb számú és főleg jobban kihasználható, valamint a minőség szempontjából is kifogástalan berendezéseket biztosítanak a termelőknek. S3! ílk ^TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK ^TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK KGST állandó bizottsági ülések Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter Moszkvába utázott a KGST külkereskedelmi állandó bizottságának 32., valamint a műszaki segítségnyújtás' koordináló állandó bizottság 23. (rendkívüli) ülésére. Dr. Heiczmann János kohó- és gépipari miniszter- helyettes vezetésével hétfőn delegáció utazott Brno-ba, a KGST gépipari állandó bizottságának 56. ülésére. Szabadegyetem a Nyugat-ról A magyar költészet századai című irodalmi szabadFiatal nő reflektorfényben Egy látogatás kísérőzenéi Támadnak az izraeli csapatok Ismét barikádok KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON egyetemi sorozat hétfő esti előadásának témája a szolnoki Ságvári Endre művelődési központban a Nyugat első nemzedéke volt. A korszakról Bessenyei György irodalomtörténész tartott előadást, Babits, Kosztolányi, Juhász Gyula és Tóth Árpád verseit Békés Rita és Bánffy György József Atti- la-díjas művészek adták elő, Kodály és Bartók műveiből Failoni Donatella zongorázott. Indiába és Ceylonba utazott dr. Szekér Gyula Dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter vezetésével dclgáció utazott Indiába és Ceylonba. Dr. Szekér Gyula Indiában tárgyalásokat folytat a kormány tagjaival, a gazdasági műszaki együttműködés további kiszélesítéséről. Látogatása alkalmával Bombay közelében felavatják a Themis Chemiealt. az indiai—magyar közös tulajdonú, Bt2-es vitamint gyártó üzemek Olcsóbbak lesznek az írószerek Március 1-től csökken az Írószerek forgalmiadókulcsa, s ezzel lehetőség nyílik a fogyasztói árak mintegy 19 százalékos mérséklésére. Az 50 millió forintos árcsökkentés az írószerek döntő többségére kiterjed. Módosul a halkonzervek ára Március 1-től 20—25 féle halkonzerv ára megváltozik. Néhány fajta — köztük a Saira, a Bicski, a Sprotni. valamint a tőkehalmáj — fogyasztói ára dobozonként 1—3 forinttal emelkedik, többféle halkonzerv, valamint egyes olajos szardíniák fogyasztói ára pedig dobozonként 1 forinttal csökken. Public relations* konferencia Hétfőn megkezdődött a Technika Házában az a kétnapos konferencia, amelynek központi témája a korszerű vezetés egyik modern eszköze, a public relations. Ennek a kifejezésnek még nem találták meg a pontos magyar fordítását, összességében a vállalat és a környezet kölcsönhatását, ezenbe- lül az információcserék és az intenzív tájékoztatást tartalmazza. \ társaság most rendezte első nagyobb szabású tanácskozását, amelyen a hazai szakemberek melleit bolgár, jugoszláv, lengyel, csehszlovák, NDK- és NSZK-beli közgazdászok is részt vesznek. , Blokk-rekord Nagyszerű termelési rekordot értek el az ózdi Kohászati Üzemek durvahengerművének szocialista brigádjai. Három műszak alatt összesen 783 blokkot hengereltek, s ezzel megdöntötték a három éve fennálló 745 blokkos rekordot. Baromfi-gyulai A gyorsan sikert aratott ..Somogyi csípős" és „Somogyi turista" után ismét újdonságot adott piacra a kaposvári húskombinát. Az újdonság a baromfihúsból gyulai módra készített kolbász. A termék olcsóbb lesz a sertéshúsból készült gyulainál. öntöznek a Hortobágyon Több mint 200 milliméter csapadékkal adós a természet a Hortobáev körnvéki földeken A pótlásra a Hajdúsági Állami Gazdaságokban hozzákezdtek az öntözéshez.