Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-26 / 48. szám
1972. február 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 BESZÉLGETÉS AZ ABA NOVÁK TEREMBEN A napokban egy szerteágazó beszélgetés írásos ösz- szefoglalóját olvastam. A szolnoki járás pedagógusainak munkahelyi közérzetéről szól. A témát azóta már megtárgyalta a járási pártbizottság, a legérdemibb kérdésekről véleményt mondott. Kerülöm a jelentés fogalmának használatát, mert ez esetben ennél többről van szó: élő, eleven kontaktus — az egyetértés és a vita egysége — írott szóban rögzítve. A járási pártbizottság, a járási hivatal művelődési osztályának munkatársai ugyanis csaknem hatszáz pedagógust kerestek fel, hogy munkakörülményeikről, munkahelyi problémáikról kérjék véleményüket. Nagyon jó dolog ez, hiszen a leggondosabban elkészített jelentés is torzíthat, amíg átmegy a különböző hivatalok — esetleg a témához kevésbé értő emberek — grádicsain. A személyes tájékozódás mögött rögtön ott van a beszélgetők egyénisége is, és egészen más a rezonancia szemtől szembe, mint az írott szó áttételeivel. Nehéz összefoglalni és még nehezebb témacsoportokra bontani a felvetett kérdések sokféleségét. A pedagógus beszélgető partnerek ugyanis csaknem négyszáz, különböző témájú kérdésben nyilvánítottak véleményt. A tartalom sokféle, de a gondolatok érzelemtöltése minden esetben azonos motivációjú: jóindulatú, segítő szándékú, többet akaró. Az egyén számára fontos, de a közvéleményt kevésbé érdeklő problémákról most nem beszélünk. Nem azért, mert el akarjuk hallgatni a pedagógusok egyéni gondjait, — felsorolunk néhányat, jogosságuk aláhúzásával: az óvónők és ä' napköziotthonos nevelők aránytalanul magas óraszáma; a csoportot vezető óvónők alacsony vezetői díjazása; étkeztetési, beszerzési stb. gondok — csupán a helyhiány szab határt a téma kibontásának. Mi érződik a közösségi gondokból? Felelősség a gyermekért, a pedagógus hivatás tisztelete. Ez a mottó. Országos gondok is terítékre kerültek. Én annak bátorkodom tartani azt a megállapítást is, amely az irodalom szakos nevelők megfogalmazásában minduntalan előkerült, hogy kevés a könyvpiacon a jő könyv, sok a kétesértékű olvasnivaló. Kicsit bővebben erről: az iskolákban kevés az ajánlott és a kötelező olvasmányok példányszáma — állítólag a papírhiány a gátló tényező — ugyanakkor, idézem: „Az oktató-nevelőmunkát nem segítő, kétesértékű irodalom megjelentetésére, szinte korlátlan meny- nyiségben biztosítanak papírt.” A témával összefüggésben hadd kérdezzem meg: a filrr színházainkban dömpingszerűen bemutatásra kerülő piff-puff, üsd, vágd, nem apád tartalmú filmek és a felnövekvő nemzedékek nevelése hogyan viszony lanak egymáshoz?! Előző téma: a papírhiány. Az általános iskolai oktatásban bevezették a '„feladatlapos” oktatási rendszert, amely összhangba hozhatná a tanmenetet és a didaktikai eljárásokat a tévé iskolaműsorával. De feladatlapokat egyáltalán nem lehet kapni. Sem égen, sem földön. Nincs... Nincs elég új tankönyv sem. A gyerekek egy része használt, egészségügyi és esztétikai szempontból is joggal kifogásolható könyvből tanul. Nincs elég szemléltető és nevelő segédeszköz. A TANÉRT Vállalat az évről évre megrendelt eszközöket nem tudja biztosítani. Terjedelmes — de lényegi — vitaanyag foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy „a középiskolákban — az első osztályokban — magasabb követelményeket támasztanak a tantervben előírtaknál’’. Így nincs biztosítva az általános és a középiskola közötti megfelelő átmenet. Eszünkbe jut, a középiskolai tanárok viszont az általános iskolák színvonalát kérdőjelezik. Dehogyis akarunk ilyen, vagy olyan, mindenképpen dilettáns, hozzá nem értő véleményt mondani, csak azt hangsúlyozzuk, hogy amit sokan mondanak, abban általában van valami... Értő ne- dagógus kollégiumokon kellene megvizsgálni azt a kérdést; hogy is állunk itt, vagy amott azzal a bizonyos színvonallal? Vagy vajon csak színvonal kérdése-e ez, — nem többről van szó?! Elmondták a járás pedagógusai, hogy még mindig sok rajtuk a felesleges teher — a nevelői munka rovására — még mindig jelentős időt rabol el tőlük az adminisztráció. v Egy közösségi sérelem: „A nyugdíjas pedagógusok tarthassák meg félárú utazási igazolványukat, ha ez nem lehetséges, akkor évenként 8—10 alkalommal kapjanak utazási kedvezményt”. Megdöbbenve olvastam a kérést! Erre gondolni sem mertem volna, hogy ez így lehet nálunk! Hogy amikor nyugdíjba megy, 35—40 évi szolgálat után az ember, akkor előáll valami hivatal, a rendelkezések végrehajtója, hogy most már akkor Nagy bácsi, Kiss néni magát már úgy is jól kicsavarta az élet, maga most már nem „termelőerő”, adja le a félárú igazolványát, mert magának ez már nem jár. Miért is nem utazhatnak a nyugdíjas pedagógusok féláron? Nem költünk miéi .ebben az országban rosszabb helyre is sokkal több pénzt? De nem is a pénzről van itt szó, hanem a megbecsülésről, és arról, hogy az emberi élet kritikus szakaszában mit is jelent ez a kizárás ... Nagyon sok helyen arról beszéltek a pedagógusok, hogy nem kapnak megfelelő szintű tájékoztatást, — máshol semmilyet — a bel- és külpolitikai kérdésekről. Mezőhéken, Tiszajenőn, Ti- szavárkonyban elmondták a nevelők, hogy a községi pártvezetés számukra nem szervez ilyen előadásokat. Ha esetenként meghívót kapnak is egy-egy rendezvényre, nem igen tudnak elmenni, mert azt tanítási időben tartják. Nem értjük?! Üjabb közösségi gond — mert áz egyéni panaszok összességéből tevődik össze — hogy jó néhány helyen olyan illetményföldet adnak a pedagógusoknak, hogy még a bíbic is sírva röpül át fölöttük. Joggal hisszük, hogy ez esetekben csak üres szólam a pedagógusok megbecsülése. Szorító gond a cigánytanulók kérdése. A pedagógusok azt tapasztalják, hogy az illetékes tanácsok szakigazgatási szervei nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy a cigánygyerekek ne hiányozzanak az iskolából. De megbosszulta pedig magát ez a nemtörődömség is! Folytathatnánk a sort, az eredmények mellett újabb és újabb megoldásra váró kérdésekről kellene szólnunk. Mégsem problémazuhatag a járás pedagógusaival folytatott beszélgetések írott összegzése, hanem a demokratikus légkör dokumentuma. Bár minden munkahelyen, mindenhol sikerülne ilyen alaposan körbevinni szemünket a horizonton, — közösen természetesen, mindannyiunk javára — ahogy a szolnoki járás iskoláiban történt. Tiszai Lajos Elet oxigén nélkül Fehérvári Károly, az MTI Veszprém megyei munkatársa írja: A tihanyi biológiai kutató intézet egyik fő kutatási területe az egyszerű felépítésű gerinctelen állatok élettani jelenségeinek vizsgálata. Dr. Zs. Nagy Imre, az intézet igazgatóhelyettese, tudományos főmunkatárs, az utóbbi években arra a rejtélyre kereste a magyarázatot, hogy az alapvetően oxigén használatára berendezkedett puhatestű állatok — kagylók, csigák —, hogyan képesek elviselni tartósan az oxigén hiányát. Míg a magasabbrendű élő szervezete^ néhány perces oxigénhiány esetén elpusztulnak, addig a kagylók, csigák 6—8 napig is elélnek ilyen környezetben. Az első megfigyelések azt mutatták, hogy tartós oxigénhiány esetén a csigák és kagylók idegsejtjeiben található nagyszámú pigment szemcsék fokozatosan elbomlanak. Ezek jelentős megfogyatkozása után pusztul csak el az állat. Az a feltevés, hogy a pigment szemcsék oxigént raktároznak és később azt kiadják magukból, hamarosan kétségessé vált. A kagylók, csigád pigmentjei anyagi összetételükben nem hasonlítanak az oxigén raktározására képes egyéb pigmentekhez, így például a hemoglobinhoz, a hemocianinhoz. A kísérletek során egy másik elképzelés igazolódott, amely szerint a pigment egyszerűen helyettesíteni képes az oxigént az anyagcserében. Bebizonyosodott, hogy a puhatestűek idegsejtjeiben lévő pigmenteknek saját oxidáló képességük van. Oxigénhiány esetén tehát úgy működnek, mint a légzéssel a szervezetbe kerülő oxigén molekulák, részt vesznek a szervezet égési folyamataiban, az oxigént helyettesítik. Aktivitásuk azonban valamivel kisebb az oxigénnél. Hozzávetőleg egyharmaddal kevesebb energiát tudnak felszabadítani, mint a légzés természetes anyaga, az oxigén. A később bekövetkező pusztulásnak az az oka, hogy ezefc a szemcsék is „kimerülnek” elhasználódik oxigénpótló aktivitásuk. A fontos felfedezés — hogy tudniillik van az élő szervezetnek egy anyaga, amely ha bizonyos ideig is, de képes az élet fenntartására oxigén nélkül — gyakorlati felhasználására még csak feltevések vannak. Egyik lehetőség, hogy közelebb visz a rovarok, férgek, egyéb növényi kártevők életjelenségeinek megismeréséhez. Hiszen ezeknek az idegsejtjeiben is hasonló festékanyagok találhatók. 0 — Láttalak benneteket, gyerekek csókolózni — mindjárt ezzel kezdte, ahogy közel ért. Klotra néztem — kiszökött arcából a pirosság. Sápadt lett, de a szeme alatt lassan terjengeni kezdett két vörös folt. Én meg most zöld lehettem az ijedségtől. De hát miért ijedtünk meg? Eddig nem is gondoltunk rá, de nyilván valami nem illőt tettünk. Dadogva próbáltam válaszolni: — Károly bácsi, én... mi... azért szedtük... Nem engedte befejezni. Mindkettőnket kedélyesen hátba vágott. — Málnát is szedtetek, tudom. Nem vagytok ti kicsit fiatalkák? — mondta. — Ámbár... — tette hozzá, de hirtelen elhallgatott. Megkért bennünket, ülnénk le vele egy kicsit az árnyékban hűsölni. — De akkor nem lesz A hosszú, sivár szolnoki főutcán olyan a Képcsarnok Vállalat Aba Novák terme, mint valami oázis. — Ez az egyetlen üzlet a óvárosban, sőí a megyében is, amely képző- és iparművészeti alkotások árusításával foglalkozik. Lehet-e innen következtetni a lakosság ízlésváltozására, vizuális kultúrájának fejlődésére? — kérdeztük dr. Mécs Jánosné üzletvezetőt. — Ha más nem, a forgalom adatai választ adnak a kérdésre. Az időpont most éppen alkalmas a felmérésre, mert néhány hét múlva éppen öt éve lesz, hogy megnyílt az Aba Novák terem. Az első évben 793 ezer forint volt a forgalmunk. Minden év hozott néhány százezer forintos előrelépést, 1971-et már 2 millió 598 ezer forinttal zártuk. — Mi lehet a magyarázata az érdeklődés gyors megnövekedésének? — Csak kisebb részben az, hogy az emberek egyre inkább megszokták, magukénak érzik a boltot. A legfőbb magyarázat a nagyarányú lakásépítkezés. Soha nem volt ennyi fészekrakó. S ha már új környezetbe, modern lakásba kerülnek, mindent igyekeznek átformálni maguk körül saját ízlésüknek megfelelően. — Milyen a tipikus képcsarnoki vásárló? — Meglepően tudatos. Egyre kevesebben vannak olyanok, akik csak valami szépet szeretnének, maguk sem tudják, mit. A vásárlási szándékot sokszor egyetlen tárgy indítja el. Teszem azt, kap a névnapjára valaki egy meg, amit mára vállaltunk — mondtam. — Nekem hűsöltök — felelte. Leültünk a kukoricás szélén. Klót meg én törökülésben. Károlv bácsi meg egy összecsukható, háromlábú széket húzott kj a kosarából, s arra ült. Akkor mesélni kezdett. Arról beszélt, hogy valaha ő is ilyen fiatalon ízlelte meg először a szerelmet. Volt egy lány. Annamáriának hívták... Aztán, mikor fiatalember lett, ő bizony minden lánnyal csókolózott... Klót lesütötte a szemét, lábújjait kezdte mozgatni, azokat nézte. És nem válaszolt. Én se válaszoltam, csak bámultam Károly bácsi furcsán izgatott szemébe. Most is cigarettára gyújtott. A füstöt arcunkba fújta. — Mit nevetsz? — kérdezte Klottól. — Ez nem nevetség. A szerelem nem nevetség. Mikor Lilian nőnétek, akkor még csak Lilian, hozzám jött feleségül, modern vonalú vázát. Keres alá egy színben is, anyagban is hozzáillő térítőt. De ehhez már kellene egy megfelelő dohányzóasztalka is, vagy egy olyan kávéskészlet, amely stílusban rokon a vázával. És így tovább. — Sok törzsvendége van az üzletnek? Mit mondjak? Vásárlóinknak kb. 60 százaléka rend- szereseen visszajár. Érdekes megfigyelni az átalakulásukat. Kezdetben ránézésre választanak ki valamit, ázván lassan megtanulják a művészek nevét. — A képzőművészeti alkotások közül mik a legkelendőbbek? — Általában mindenben a bensőséges hangulatot, a meleg színeket keresik. A festmények közül a tájakat vásárolják legszívesebben, újabban a portrékat is, viszont érdekes, hogy a csendéletek iránti kereslet visszaesett. Kedvelik — már viszonylagos olcsósága miatt is — a grafikát, különösen a linómetszeteket. A szolnoki művésztelep alkotóitól nem kaphatnánk annyi képet, amennyit ne tudnánk eladni. Az emberek határozottan büszkék a város művészeire. — A képcsarnoki árak nem szabják túlzottan szűkre a vásárlóréteget? — Grafikák és kisebb ipar- művészeti tárgyak már 150 forinttól kaphatók. Igaz, a legértékesebb műtárgyak ára 2000-nél kezdődik, de nálunk minden vásárolható részletre, s ezzel a lehetőséggel élnek is nagyon sokan. Egyáltalán nem vált az üzlet a nagyfizetésűeír és az értelmiségiek boltjává. Egyre több nagyon szép nő volt Lilian, nagyon szép fehér volt a teste, meg kellett tőle tébolyulni. Láttam, Klót lehajtja a fejét, s alig tudja visszatartani a nevetését. Károly bácsj azonban most sem figyelt rá. Mintha engem se látott volna. A cigaretta már majdnem a körmére égett. Ügy beszélt, szinte magának: — ötvenhat éves voltam, mikor feleségül vettem. O akkor tizennyolc. Harminc- nyolc év különbség volt köztünk. Sok, mi? Hetvenkét éves vagyok ugye, senki nem gondolná rólam? Felállt, összecsukta a székét. t ^ Klót hirtelen felpattant. Szaladni kezdett, ki az útra, onnan fel a heevtetőre. En utána. Az erdőben értem utol. Vállamra haitotta a feiét. Szeme könnyes lehetett, mert karomon nedvességet éreztem. — Klót — mondtam, s néztem a száját, amint finoman megrándult. Talán ez a legszebb darab most az üzletben: Garányiné Standi Katalin fali kerámiája a munkásvásárló, különösen a vegyiművek, a járműjavító dolgozói, a kőolajosok. De sokan jönnek faluról is. Mindig megérezzük az üzlet forgalmán, ha valahol a környéken nagy lakodalmat tartanak. Sz. 3. Ügv határoztunk, hogy többé nem csókolózunk. A málnásban nem. Ott bármikor meglephetnek. De délelőtt? Felkapaszkodtunk túl a második tisztáson. A tetőre. Megfürödtünk a csermelyben. Átrepültünk a szakadék felett. A szakadék túloldalán a pázsit. Ott ölelkeztünk össze Dáviddal először. Erre mindig jó volt visszagondolni. Ma az történt, hogy Dávidnak nem sikerült az ugrás. Szerencsére nem esett a szakadékba. De mikor átért. jobb lába a peremnél megcsúszott. Na, ezért az ugrásért nem dicsérné meg Paula néni, jutott eszembe. Dávid majdnem a szakadék aljáig csúszott. Lába, |hasa, melle, még az álla is csupa sár lett. Ügyesen, gyökértől gyökérig kapaszkodva, kimászott. Olyan volt, mint egy manó. Vagy egy korhadt fa a Fából faragott-ból. Először nevetnem kellett. De aztán megijedtem. Hátha megütötte magát. — Dávid! — kiáltottam. Odarohantam és átöleltem. — Nincs semmi bajom — mondta. — Nem ütötted meg magad? — kérdeztem. Dávid felugrott a magasba. Aztán minden tagját mókásan mozgatni kezdte. (Folytatjuk) Badacsonyi Lászlóné az Aba Novák terem eladója egy Kucs Béla szoborral. v (Foto: N. Zs.) Nemes György: Dávid
