Szolnok Megyei Néplap, 1972. február (23. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-18 / 41. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXIII. évi. 41. szí. 1972. február 18., péntek. Ára: 80 fillér Eredményes munkáról adtak számot Hazafias Népfront választási nagygyűlés Szolnokon A népfrontbizottságok — ezekben a hetekben tartják újjáválasztó gyűléseiket, és ezeken a fórumokon nemcsak Új tisztségviselőket, bizott­sági tagokat választanak, ha­nem a leköszönő bizottságok egyben számot is adnak az utóbbi négy évben végzett munkáról. A mozgalom tevékenysége rendkívül sokrétű, s akár csak egy bizottság négy évi munkájáról beszámolni is legföljebb vázlatpon tokban lehet. A Hazafias Népfront Szol­nok városi Bizottsága — hí­ven a IV. kongresszus irány­elveihez — azt tűzte ki fő célul, hogy a párttagok és a pártonkívüliek egység­frontba kovácsolásával segít­se a szocializmus építését. A bizottságban résztvevő kom­munisták helytállása, szemé­lyes példamutatása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a népfront által kezdeménye­zett akciók sikerrel is jár­tak. Az utóbbi négy esztendő­ben számos jubileumi évfor­dulót ünnepelt az ország és városunk, ötvenedik évfor­dulója volt az 1918-as pol­gári forradalomnak, a Kom­munisták Magyarországi Párt­ja megalakulásának, és ün­nepeltük a Lenin-centená- t'iűmot. A városi népfrontbi­zottság nemcsak aktívan ki­vette részét az ünnepségek szervezéséből, hanem mindig kezdeményező is volt. A Ta­nácsköztársaság kikiáltásá­nak ötvenedik évfordulóján például külön ünnepséget rendezett a Szolnok történe­tében feljegyzett 134 napról, kegyelettel melékezve azok­ra, akik életüket áldozták a proletárhatalomért. Kiemelkedő esemény volt a város és hazánk felszaba­dulásának 25. évfordulója; ebből az alkalomból a nép­frontbizottság szervezte meg. hogy Szolnokon társadalmi munkával létrejöjjön a ró­zsaliget a felszabadulási em­lékmű környékén. Érdemes megemlíteni, — hogy a hatvanöttagú bizott­ság huszonöt elnökségi ülé­sén 48 napirendi pontot tár­gyaltak, és szinte valameny- nyi közérdekű volt. Megvi­tatták többek között Szolnok városfejlesztési tervét, intéz­kedési tervet készítettek az országgyűlési és tanácstagi választásokra, szolidaritási akciókat szerveztek. 1969-ben megalakították a népfront várospolitikai bi­zottságát, amelynek tagjai a társadalmi munkában is pél­dát mutattak. Az 1970. feb­ruári párthatározat szelle­mében júniusban létrehoz­ták a nőbizottságot, amely­nek a tevékenységére jel­lemző, hogy egyre tartalma­sabb munkát végez, eddig például hét nőklubot szer­veztek. Ezeknek a munká­ját a nőbizottság tagjai irá­nyítják és segítik; 1971. februárjában megala­kult a pedagógiai társadal­mi bizottság, amely többek között kezdeményezője volt annak, hogy a fizikai dolgo­zók jóképességű, — de rossz szociális körülmények között élő gyermekei anyagi támo­gatást kapjanak a továbbta­Hárman a sok lelkes népfront aktivista közül: Szekré­nyes! Antalné, Ludány; István, Cziszeczki Katalin nuláshoz. Javaslatukra a vá­rosi tanács végrehajtó bi­zottsága is napirendre tűzte ezt, és évi 50 ezer forintot szavazott meg, hogy tíz arra érdemes fiatalt öt-öt ezer fo­rinttal segítsen. A Hazafias Népfront bi­zottságainak egyik legfonto­sabb feladata az országgyű­lési és tanácstagi választá­sok lebonyolítása, a tanács­tagok munkájának segítése. Szolnokon a jelölőgyűlése­kén, — amelyeket ä nép­front'szervezett —több "mint tízezrén jelentek meg, s a választások után népfronbi- zottsági rétegtalálkozókat, — nagygyűléseket szervezett, amelyeken a IV. ötéves terv feladatait és a városfejlesz­tési terveket ismertették a lakossággal. A városi népfronbizottság javaslatot tett arra, hogy kik legyenek a városi tanács tisztségviselői, kik kerülje­nek a megyei tanács tagjai sorába. — Néprfont-esteket szerveztek, amelyeken a vá­lasztópolgárok választ kap­hattak a jelölőgyűléseken felvetett kérdéseikre, gond­jaikra, problémáikra. A tanácstagok is ezekben a napokban tartják beszámo­lóikat és a népfrontelnökség tagjai nemcsak előzetes be­szélgetésekkel segítették a tancstagok munkáját, ha­nem most a beszámoló ülé­seken is aktívan résztvesz- nek. A szolnoki népfrontbizott­ság kiemelt feladatnak tartot­ta azt is, hogy a város kü­lönböző fejlesztési elképze­léseit, terveit társadalmi munka szervezésével se­gítse. A bizottság tagjai a szervezésen kívül maguk is aktívan kivették részüket eb­ből a munkából. Hogy mi­lyen eredményt értek el ezen a téren, azt mi sem bizo­nyítja jobban, mint az évről évre emelkedő társadalmi munkavégzés. 1968-ban 2 millió 137 ezer, a következő évben 2 millió 474 ezer, 1970-ben már 7 millió 600 ezer, tavaly pe­dig 9 millió 650 ezer forint értékű társadalmi munkát végzett Szolnok lakossága. A Hazafias Népfront váro­si bizottsága tegnap tartotta választási nagygyűlését, és ezen — mint az elmondot­tak is mutatják — eredmét nyes négy évről adhatott számot a leköszönő elnökség. A gyűlés résztvevőinek — egyhangú szavazata alapján a Hazafias Népfront Szolnok városi Bizottsága elnökévé Zakár Zoltánt választották. Alelnökök: Nemes Gerzson. Csiszeczki Katalin, — Sipos Bamáné, dr. Szilassy József és Molnár János. Titkár: Be- kényi Istvánná. Az elnökség tagjai: Szakács Imréné, Sán­dor László. Kaposvári Gyu­la, Zagyi Jánosné, Ludányi István, Soós Imre, dr. Tarján. Péter’ és’ Gábris István.­z. A. Taváhbra is hiánycikk a cserép és a tég fa Tanács vb ülés Jászberényben Jászberényben a városi ta­nács vb tegnapi ülésén a Szolnok megyei TÜZÉP Vállalat jászberényi tele­pének munkájáról és az építőanyag-ellátásról tár­gyaltak. A telep éves for­galma tavaly 51 millió fo­rint volt, csaknem 8.5 mil­lióval több mint egy évvel korábban. A forgalom növekedése részben azzal magyarázha­tó, hogy 1971-ben 173 csa­ládiház építéséhez vásárol­tak építőanyagot. Cement­ből sok év óta tavaly tud­ták először kielégíteni a vásárlók igényeit. Annál több gondot okozott és okoz az idén is — a mész és a téglahiány. Javult az ellátás — bár ez sem volt zavartalan — a tetőfedő anyagokból. a BH pálcákból, s a béléstestek­ből. Vasbetongerendából és áthidaló áruból, valamint a nyílászáró szerkezetekből megfelelő mennyiséget tar­talékolt a telep. A parketta viszont hiánycikk-listán sze­repelt. A telepen jelenleg — tégla és cserép kivételével — csak­nem ötmillió forint értékű építőanyagot tárolnak. Minden bizonnyal javítja majd a telep munkáját és elsősorban a lakosság ellá­tását az előjegyzési mód­szer bevezetése és az a vb határozat, amely kötelezi a telepet a szorosabb kapcso­lat kiépítésére a városi tanács vb műszaki osztályával. Ez a kapcsolat alkalmas lesz ar­ra, hogy világosabb képet kapjanak az építkezések üteméről, az igények ala­kulásáról, így tervüket a tényleges szükségletnek megfelelően korrigálhatják. A SZOT és a FDGB küldöttségének tanácskozása A Magyar Szakszervezetek Országos Tanácsának (SZOT) és a Szabad Német Szak- szervezetek ■ Szövetségének (FDGB) küldöttsége 1972. február 16-án és 17-én Ber­linben, az NDK fővárosában megbeszélést folytatott. A SZOT küldöttségét Gás­pár Sándor, a SZOT főtit­kára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az FDGB küldöttségét Herbert Warnke elvtárs, az FDGB elnöke, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizott­ságának tagja vezette. A küldöttségek tájékoztat­ták egymást szakszervezeteik jelenlegi munkájáról, a szak- szervezetek előtt álló idő­szerű feladatokról. Az FDGB és a SZOT kül­döttsége megállapította, hogy a két ország népei és szak- szervezetei között levő ba­ráti kapcsolat és testvéri együttműködés a szocialista internacionalizmus alapján fejlődik. Á Magyar-Szovjet Baráti Társaság országos elnökségének ülése Csütörtökön a Parlament Vadásztermében tartotta el­ső ülését a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak a novem­beri országos értekezleten megválasztott 153 tagú új országos elnöksége. Az ülés Apró Antalnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, az MSZBT elnö­kének megnyitójával kezdő­dött. Apró Antal megnyitó szavaiban köszöntötte a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társa­ságnak az elnökség soraiban helyet foglaló aktivistáit, veteránjait, akik évtizedek óta fáradságot nem ismerve munkálkodnak a magyar— szovjet barátság erősítésén. Meleg szavakkal emléke­zett meg a.Magyar Népköz- társaság és a Szovjetunió közötti barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös segély- nyújtási szerződés 24 év­vel ezelőtt, 1948. február L8-án történt aláírásáról. Az MSZBT elnöke méltat­ta azokat a kapcsolatokat, amelyek politikai, gazdasá­gi, társadalmi. kulturális, közoktatás; területen a szov­jet és a magyar nép között kibontakoztak. Ismertette azokat a programokat, ame­lyek az együttműködés to- vábbfejlésztését, a két nép életének kölcsönös megisme­rését szolgálják, az MSZBT és szovjet testvérszervezeté­nek közreműködésével. HftíKK. —TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK 19-es szoboravatás Abonyban A Magyar Tanácsköztár­saság bukása után Pest és Szolnok megyei kommunis­tákat hurcoltak a fehérter­roristák az abonyi Vigyázó kastélyba, ahol az első ma­gyar proletárhatalom meg­teremtéséért hősiesen har­coló kommunistákat megkí­nozták, majd kivégezték. A hősök tiszteletére a Tanács- köztársaság kikiáltásának 53. évfordulóján, március 19-én felavatják a mártírok szob­rát, Rózsa Péter szobrász­művész alkotását. Az ava­tóünnepségen részt vesznek az 1919-es veteránok is. Intermetall tanácskozás Az Intermetall Vaskohá­szati Együttműködési Szer­vezetben résztvevő országok — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyaror­szág. az NDK és Szovjet­unió — delegációi, valamint a román Metalimport kül­kereskedelmi vállalat és a jugoszláv vaskohászati egye­sülés képviselő; csütörtökön Budapesten megkezdték az Intermetall termékcsere ér­tekezletét. Áttekintik a kohászati termékek cseréjé­nek múlt évi eredményeit és egyeztetik a kölcsönös szállítások idei terveit. Üzemi próbák előtt a BCM Négy év megfeszített mun­kájának eredményeként rö­videsen indulhatnak az üze­mi próbák ecmcntiparunU új fellegvárában, a bérc* mendi cementműben. Az évi 1 millió tonna cement elő­állítására tervezett BCM teljes technológiai berende­zése magas színvonalon gé­pesített és automatizált. Le­hetővé teszi, hogy — míg más gyárakban 5—6 egy­ségre tagozódik a termelés, külön-külön vezetővel — Beremenden a nyersanyag beszállításától a kész ter­mék kibocsátásáig a techno­lógiai sort „egy kéz” irá­nyítja, gombnyomásra a ve­zénylő teremből. A BCM lesz az első olyan cementgyárunk, amely gépi adatfeldolgozásra rendezke­dik be. Oktatásügy és a tanácsok Időszerű témákat tűzött napirendjére a pedagógusok szakszervezetének központi vezetősége, amely csütörtö­kön dr. Csűrös Zoltán el­nökletével tartotta tanács­kozását. Megvizsgálta a ta­nácsi rendszer továbbfej­lesztésének munkajogi ha­tásait az oktatásügy irányí­tásában, illetve az oktatási intézményekben. Foglalko­zott a szakszervezet kultu­rális nevelőmunkájával is — különös tekintettel a pe­dagógusok népművelő te­vékenységére. Épül a szegedi új szalámigyár Szegeden megkezdődött az új szalámigyár építkezése, amely felett a KISZ nemré­giben védnökséget vállalt. A folyamatosan mintegy 50 000 négyzetméteres területen ki­bontakozó építkezést a Dél­magyarországi Építőipari Vállalat végzi. Elsőként a hentesüzem alapozási mun­káit kezdték meg, ahol a teljes üzemű szalámiterme­lés kezdetéig, 1976-ig félmil­lió sertést dolgoznak fel. Az üzem korszerűségére jellem­ző, hogy a külső hőmérsék­lettől, időjárástól függetle­nítik a termelést, a légkon­dicionálással ellátott hentes­üzemből teljesen zárt, felső­pályás szállítórendszeren jut majd a hús a tulajdonkép­peni szalámi gyárba. Kétmilliárd forint a postai betétben Három megye — Szaboles- Szatmár, Hajdú-Bihar és Szolnok — postás és OTP vezető dolgozói tartottak megbeszélést tegnap Nyír­egyházán, a lakossági taka­rékszolgálattal kapcsolatos postai tevékenység eredmé­nyéről, továbbfejlesztéséről. Az értekezleten megjelentek a Postavezérigazgatóság. a Debreceni Postaigazgatóság, az OTP központ, a Sportfo­gadási és Lottóigazgatóság képviselői, továbbá a há­rom megye OTP-vezetői. A beszámolóban Nagy Tiborné, a Debreceni Postaigazgató­ság vezetője méltatta, a há­rom megye postahivatalai­nak a lakosság érdekében Végzett takarékszolgálattal kapcsolatos tevékenységét. Örvendetes, hogy a lakos­ság bizalma egyre nő a postahivatalokkal szemben, ennek tulajdonítható az a tény, mely szerint a Debre­ceni Postaigazgatósághoz tar­tozó 3 megye postahivatalai mintegy kétmilliárd forint takarékbetétet kezelnek, melyből 591 millió forint a Szolnok megye} postahi­vataloknál helyeztek el. Az elmúlt évben 1 millió 670 ezer totó és 17 millió BIO ezer lottószelvényt vä-,£ súroltak a három megye postahivatalainál, ebből a Szolnok megyei postások 7 millió 160 ezer szelvényt ad­tak eL A beszámolót követő élénk vita után pénzjutal­mat kaptak azok a postás dolgozók, akik az elmúlt évben a takarékszolgálat te­rén kiemelkedő munkát vé­geztek. Nyolc vasas szocialista brigádot tüntettek ki Csütörtökön bensőséges ünnepet rendeztek a Vasas Szakszervezet Költői Anna utcaj székhazában, ahol Mé­hes Lajos, a szakszervezet főtitkára a legjobb szocia­lista brigádok vezetőinek ki­tüntetéseket nyújtott át. Most első alkalommal ve­hették át a legjobb eredmé­nyeket elért szocialista bri­gádok a szakma kiváló bri­gádja kitüntetést. A magas elismerést nyolc brigád ér­demelte ki. a brigádtagok a szakma kiváló brigádja fel­iratú jelvényen kívül két- kétezer forint pénzjutalom­ban is részesültek. További 40 szocialista bri­gádtagnak, illetve vezető­nek a KGM kiváló dolgozó­ja, 15-nek pedig a NIM ki­váló dolgozója kitüntetést adott át a főtitkár. Több fia­tal a KISZ különböző kitün­tetéseiben részesült. Az ünnepségen megjelent Biszku Béla. az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a Vasas szak- szervezet központi vezetősé­gének tagja, Gál László, a SZOT titkára. Kiss Ernő kohó- és gépipar; miniszter­helyettes. Szili Géza nehéz­ipari miniszterhelyettes, és Csillik András, a budapesti ti KISZ bizottság titkára,

Next

/
Thumbnails
Contents