Szolnok Megyei Néplap, 1972. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-16 / 13. szám
1971. január 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 AZ EMBER METAMORFÓZISA A „minden emberek közt legbölcsebb” Lükurgusz azért tarthat igényt az utókor csodálatára — jegyzi meg Plutarkhosz, — mert szabadidőt Ígért a köztársaság polgárainak, amennyiben eltanácsolta őket minden mesterség gyakorlásától. Szocialista államunk szabadidőt adott, ám mindenféle önfejlesztő „mesterség” művelését tanácsolja a pihenés napjaira is! Sajátos termelést — munka nélkül. Milyen szabadidő az, amely „termelést” feltételez? E látszat-ellentmondásra hadd feleljek Hermann István szavaival: „A termékeny idő egészen különleges sajátossága az, hogy produkció munka nélkül, az ember bővített önreprodukciója, anélkül, hogy azt terhesnek erezné, hogy ebben a legcsekélyebb korlátozó, vagy szűkítő mozzanatot érezné egyénisége számára; ellenkezőleg, ez az a pont, ahol egyéniségének kiteljesedése egyúttal a produkció társadalmi kiteljesítésének feltétele is”. A szabadidőt élvező ember tehát éppen azzal szabadul fel bensőleg, ha szabadidejét elkötelezi önmaga egyéniségének fejlesztésére. Vagyis termékennyé teszi. Nem elégíti ki a tétlen pihenés; hanem „a szabadidő egy részét is alkotásra használja fel, s nemcsak tárgyaltat alkot, hanem a tárgyalkotással, és amellett, önmagát is alkotja. Ilyen értelemben az ember önmagát alkotó lény”. Nos, milyen szerep jut a művelődésnek az ember metamorfózisában, önfejlesztő átváltozásában ? Kulcsszerep. Amennyiben nem csupán a művészet múzsáival, a tudományokkal, a szakismeretekkel való ismerkedésre serkent, hanem a legkülönbözőbb hobbyk, szakköri tevékenységek jó patrónusa is. Gondol a mű-j velődési intézményen kívüli kedvtelésekkel; tartalmat lop például egy kiránulásba azzal, hogy a táj természeti és történeti érdekességeire felhívja a figyelmet. A szociológusok figyelmeztettek arra, hogy célt tévesztünk, ha a szabad szombatokon rendezvényekre erőszakoljuk a közönséget. Hiszen a tapasztalat éppen a művelődési intézmények elnéptelenedését jelzi. A szabad napon (nyáron) inkább a természetbe zarándokolnak az emberek, kirándulnak, vagy kertészkednek. Mások az otthon felgyülemlett munkát végzik eL Egyes szociológusok így fogalmazták: a szabad szombat nem szabad a művelődésre! Legalábbis arra a művelődésre, amit mi hagyományos népművelés alatt értünk. Talán a természet nyújtotta felüdülést lehetne összekapcsolni valamely nemes szórakozás, vagy ismeretszerzés örömével. ígéretes próbálkozás, hogy nyaralóhelyeken egy-egy esti koncertet, műsoros estet rendeznek, a szabadban. Tehát a „művelődési házat” viszik ki az emberekhez, és nem fordítva. A hétvége időmérlegét vizsgálva a következő sorrend alakult ki az időtöltés tartalmában: első a tévé, második a rádió (vagy a család), harmadik az újság- olvasás, aztán pihenés, háztartás, kertészkedés, könyv- olvasás. Egy későbbi vizsgálat azt jelezte, hogy a tévé és a rádió tartja elsőségét, de a kirándulás előbbre lépett. Tehát növekszik az igény a szabad levegő iránt. Hazai és nemzetközi tapasztalat a tévé „zsarnoksága”. Ám, mihelyt a tévé műsora az ember szórakozását, egyben személyisége gazdagodását szolgálja, — a zsarnokból egyszerre felszabadító lesz. Az emberi képesség felszabadítója, az emberi világnézet, morál, ízlés formálója. Az a népművelő cselekszik okosan, aki a helyi szokásokra, helyi hagyományokra figyel, s a maga tevékenységét ezekkel hangolja ösz- sze. A népművelési konferencia szintén hangsúlyozta a helyi sajátosságok fontosságát, mondván: ez a népművelés lelke. A jó népművelő — jó gazda módjára tartozik művelni kertjét: ismeri „talaját”, tudja milyen táperők serkentik többtermelésre; tudja, milyen magvetés Ígér termést. Persze, nem pusztán alkalmazkodnia kell a helyi kulturális igényekhez, sokkal inkább a valóságos viszonyok átformálása a feladat. Az embert felnevelni a jövő nagyobb, több tudást kérő tennivalóihoz. Az egyének fejlődési lehetősége, illetve fejlesztése éppen az össztársadalmi előrelátás egyik alapvető mozzanata. Nem elég az igény kielégítése, legalább épp ilyen lényeges — ha nem előbbre- való! — az igény felkeltése a művelődésre. A szabadidő eltöltésére tehát nevelni kell az embereket, termékeny idővé tétele nem önmagától következik be. Kérdezzük ismételten: mire szabad a szabadszombat? Semmi esetre sem pénzkeresésre, — sokkal inkább a magunk személyiségének „keresésére”. Az önmagunk- ra-találásra. Képességeink fejlesztésére, alkotókedvünk kibontakoztatására, a magunk testi és szellemi gyarapodására. Ha a szabadidőt eladjuk pénzszerzés ürügyén, lényegében önmagunkat lopjuk meg. Mert míg pénztárcánk hízik — szegényebbek leszünk emberi tartalmainkban. Tákáts Gyula: Fehér egyenruhában őrségben állt... — De hol? — Császárok, kánok és bakák s ha róluk szól, kinevetik az unokák. A gyerkőc, hogy értené, miképpen lehetett? Azt tudják csak; kaszál, — mint karddal —, a hegyen... — Tudás és birodalom! — Kettőre is vigyázott... Az erdőn előtte küszködöm: — Nagyobbat melyikből vágott? — Még nekünk is ismeretlen... Az utolsók közül való, És elviszi, mint a nagy telet, a kis tavaszi folyó; — És hová? — Merre a tudás, világ?... A holdon járnak már... — Lehet!... — Én Kínán jöttem át haza... Tatárok... — Rámnéz... Csak nevet. s kaszával legyint... — De ezek, hol őrt álltam, azt se látták! ötezer ló, akár a sárkány, lángoltak szembe a vágták... — Ez is. ha jó. csak legye" Nézi s a hold ragyog. Fehér egyenruhában áll, mint sivatagjában azok... — Elszállnak?... Azt is por fedi! — Mint a semmi része, suhog az egész... És a kasza is. ~ haUom —, suhog a kezébe. PiiVnssTcy János: FELELET Ellátogatsz a legbelső szobába, hallgatsz és hallgatod a szürke falak lobogását, mintás csöndjét, susogását, parancsát. Letérdelsz egy szigorú szózatra és beleolvadsz a figyelembe, mely mindenünnen az ünnepély egyetlen csukott ajtajára irányul. Holott veled vagyunk továbbra, változatlanul. Radnai István: tükörként öbölnyi csend viharos tengeren mosolyok csúcsa között páros tengerszem magányosan vert hb. ragyogó fogsorod tárt ajkamat tükörként hordozod Mikszáth / az örök vetélytárs A százhuszonöt év előtt, 1847. június 16-án született, s több mint hatvan esztendeje halott író minden mai magyar toliforgatónak is vetélytársa. Ez nemcsak a könyvtári statisztikákból világlik ki, amelyek emberöltők óta azt vallják: aki olvasót akar magának hódítani, annak Jókai és Mikszáth bűverejével kell megmérkőznie. Nyilvánvalóvá teszi ezt a televízió, a film, a rádió is, midőn újra meg újra visszanyúl Mikszáth-hoz és a mai ember számára is korszerű formában kelti életre Beszterce ostromát, A Noszty fiú esetét Tóth, Marival, a Szent Péter esernyőjét, vagy miként most cselekszi a tévé — A fekete várost. Ügy tűn,ik, Mikszáth művén nem fog az idő. Csaknem száz esztendeje, hogy megjelent Az, a pogány Filcsik című novellája, de a nevezetes majornaki csizmadia ma is eléven erővel él a nemhogy fogyatkozó, de mindig nagyobb számú Mikszátholvasók képzeletében. Akárcsak Szűcs Pali, a széphajú Péri lányok, vagy A szegény Gélyi János hőse. Mikszáth elbeszélései és regényei többet mondanak számunkra a XIX. századi és a XX. századba forduló Magyarország életéről, mint sok történelemkönyv. És ezt szinte a népmese és a népdal természetes egyszerűségével. Napjainkban különösen nagy jelentősége van ennek. A próza modern lehetőségeit kereső írók egy részét útkeresésében nem tudja követni az olvasó. Mikszáth írásai pedig a pásztor és az egyetemi tanár számára egyaránt világosak, vonzók és szépek. Egyebek közt ezért jelent gazdag örökséget a modern magyar irodalom számára Mikszáth életműve. Másképp írni: lehet és kell. Elfelejteni, szem elől téveszteni, hogy a mikszáthi iskola nevelt milliókat olvasóvá, százakat íróvá — lehetetlen. Az évforduló alkalmából közöljük az életének derűs pillanatait idéző anekdotákat. Mikszáth -iáimén szerelmes volt önöké leányába. Egyszer k esküdttársa aktákat vitt e aláírásra, Ma- uks szolga', ró úrhoz. Mikszáth aktái maradtak utoljára. A principális úr szokása szerint csak félszemmel pillantott bele, és szó nélkül aláírta. Hanem az egyiket kivette a csomóból és az íróasztala szélére tette. — Micsoda bolondság ez? — kérdezte szelíden; Mikszáth elpirult, zavarba jött Mauks szolgabíró úr fölállt íróasztala mögött: — Kálmán öcsém! Ez az akta itt marad. Ezt még majd megapelláljuk a királyi táblához. Az aktában j a következő állt: Én, alulírott' szavamat adom, hogy Ilonka lányomat egy éven belül Mikszáth Kálmánhoz adom feleségül. Szeged, Iskola utca 21. számú ház első emeletén volt a Bába-házban a hírneves Mikszáth-szoba. A Szegedi Napló két szabás szerkesztőségének a fele. A Mik- száth-szobát társával ajtó kötötte össze, lent balsarkában nagy lyukkal. A lyukat részben az egerek és patkányok rágták ki, részben Bába Sándor kiadótulaidonos rugdalta az ajtóba, évek tengernyi hosszú során át ekép- pen kopogtatva minden délután Mikszáth-hoz a másnapi tárcafolytatásért. Ezért azután a nagy palóc minden délután rettentő nagy óvatossággal surrant fel a redakcióba, s azonnal — első dolgaként —. magára zárta az ajtót. Semmiféle ké- résre-könyörgésre azt ki nem nyitotta, mindaddig. míg csak a derék Bába Sándor ki nem fizette neki a tárca honoráriumát. Ez pediglen nem volt más. rrint egv korsó serital. két pompás vir- zsínia-szivar és teteiébe két pengő. Nos. arra való volt tehát az ajtón a már említett lyuk, hogy azon keresztül a kiadótulaidonos mindennap óvatosan bedughassa a honoráriumot. Különben egyetlen sort serr látott volna - tárcából. Utólagos fizetésre Mikszáth nem volt hajlandó, mert akkor — mint azt egyszer baráti körben kiszámította —. huszonhét esztendeig egyetlen vasat se látott volna tárcáiért a főnöktől, — annyi előlege volt a Szegedi Naplónál. Mikszáth egyszer kezébe vette Lev Tolsztoj Ivan II- jics halála című hosszabb elbeszélését. Miután hajnaltájt végére jutott az olvasásnak, s már a gyertyát is elfújta, annyira kíváncsi lett a műre, hogy ismét gyertyát gyújtott, megnézni, ki is írta azt? Hát látja, hogy: Tolsztoj! Másnap a könyvet visszaadta tulajdonosának. Szabó Endrének, a neves orosz fordítónak, aki megkérdezte Mikszáth-tól: — No, Kálmán, mit szólsz hozzá? A nagy palóc szája szélére tolta a pipaszárat, s így felelt: — Hm! Barátom: most látom csak, hogy mink — semmit sem .udunk! SS. I 1895-ben Mikszáthnak állandó kártyapartija volt az Alkotmány utcában, az unitáriusok épületében lévő kávéház különszobájában. Partnerei voltak: Légrády Károly, a Pesti Hírlap szerkesztője és tulajdonosa. Bró- dy Zsigrr.ond, a Neues Pester Journal szerkesztője és tulajdonosa. továbbá Enyedy Lukács. Amikor egyikük vagy másikuk nem jöhetett el, Mikszáth gyorsfutárt küldött Wolfner Józsefért, a Singer és Wolfner könyvkiadó tulajdonosáért. Akkoriban — szokásához híven —. Mikszáth gyakran beszélt a legkülönfélébb témákról. ezek között a Szent Péter esernyője tárgyáról is, és mindig lelkesen emlegette. müven szép. romantikus regényt lehetne belőle írni. Wolfner Jóska sokáig biztatta az írót: — Nos. Kálmán. írja meg az Ül Időknek! De bizony Mikszáth nem írta. Egyszer megjelent Wolfner irodájában és bejelentette, hogy Bródy Zsigmond hat hétre Abbáziába utazik, helyette a mai naptól kezdve a könyvkiadónak kell játszani mindenkor. Wolfner húzódozott, nem akarta a meghívást mindennapra elfogadni és csak annyit ígért meg, hogy néhányszor elmegy. Ezt meg Mikszáth nem nézte jó szemmel, tiltakozott. de mivel a nagytekintélyű könyvkiadó ragaszkodott szavához, tüstént kiokoskodott valamit, amivel Wolfner uramat levette a lábáról. Megígérte, ha a kiadó szorgalmasan jár kártyázni, az első hét eltelte után megkapja a Szent Péter esernyője első, hosszú folytatását. és ettől kezdve hetenként — a rendszeres kártyázás kikötésével —, a további, folytatólagos kéziratot. Közölte: ha egyetlen egyszer is hiányzik, nincs több folytatás! S csoda történt: a kártyapartikon Wolfner József mindig pontosan megjelent Elnyerte társai pénzét, és ráadásul minden szombaton megkapta a regény folytatását Tartott pedig ez a különös ügyelet nyolc kerek hétig. És Mikszáth a folytatásokat akkor is megírta, amikor Bródy Zsiga Abbáziából kipihenten visszaérkezett így született Mikszáth remekműve: a Szent Péter esernyője... Mikszáth képviselői beszámolójának közönsége a szakadó esőben egy ablaktalan, gyéren megvilágított hodály- ba szorult, ahol nagy türelemmel hallgatta meg az akkori kormánypolitika kevéssé meggyőző védőbeszédét: — Köszönöm, hogy ilyen nagy számban kitartottak — nyugtázta hallgatói türelmét a neves író-poütikus. Mire egy borízű hang megszólalt a hodály mélvéből: — Beszól ien csak tovább, képviselő úr! Még mindir esik! GÁCSI MIHÁLY: ZAGYVA-PART
