Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-29 / 306. szám
1971 december 29. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 SPORT VII. téli úttörő olimpia Megkezdetitek a versenyek Törökszentmiklósi sikerek a terembajnokságon Tegnap reggel megkezdődtek a versenyek a VII. téli úttörő olimpián. A legkisebbek az asztali teniszezők és a sakkozók voltak. A Déryné művelődési ház nagytermében százhatvannyolc kisdobos és úttörő már reggel 8-kor ott ült a kockás táblák előtt. Alig tízpercnyi játék után megszülettek az első forduló első győzelmei. A Heves megyei Gál Melinda rekordidő alatt győzte le a Baranya megyei Ungá Máriát. A sakkozókra egyébként komoly terhelés várt tegnap: négy fordulót kellett végig játszaniuk. Az asztaliteniszezők szintén reggel 8-kor kezdtek. A szakmunkásképző iskola és a Kálván u. ólt. iskola tornatermében pattogtak a kau- csuklabdák és amint az várható volt, a budapesti versenyzők magabiztosan vették a fordulókat. A három fővárosi csapat minden bizonnyal egymás közt dönti majd el az elsőség sorsát Különösen a Budapest I. tűnik rendkívül erősnek: Ruzsen- szky Zsuzsa, Frank László és Molnár János szettet sem vesztett az első fordulókban. A csapat „hölgy” tagja számos figyelemre méltó eredményt ért el az idén. A nyáron első lett egy bulgáriai versenyen. Második volt egy, a Szovjetunióban rendezett gyermekvetélkedőn és az ezüstérmet vehette át az országos serdülő bajnokságon. Ugyancsak ezüstérem jutott neki tavaly az úttörő olimpia döntőjében is. Az olimpia birkózó résztvevői tegnap délelőtt előbb a, kilókkal .küzdöttek '—Sikerrel. A mérlegelés során mind a hatvan versenyző hozta a súlyát. A szőnyegen egyébként délután megkezdődtek a mérkőzések a gimnázium tornatermében. Ezt a sportágat kísérte a legnagyobb érdeklődés és a legharsányabb biztatás. Már- már valamennyi versenyző pontot szerzett — az olimpiai részvétel birkózásban legalább a hatodik helyezést jelenti — ezzel azonban egyikük sem elégedett. Az ifjú olimpikonok nagy elszántsággal vetették magukat a küzdelembe, igaz erre biztatta őket megnyitójában Matura Mihály, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke is. A tegnapi versenynap eredményei:: az Asztalitenisz csapat versenyében befejeződtek a selejtezők, a középdöntőbe a három fővárosi csapat mellett Heves, Baranya, Komárom, Somogy, Fejér, Veszprém, Borsod és Győr megye csapatai kerültek. A sakkozóknál a negyedik forduló után ez a helyzet: a kisdobos fiúk ősoport- jában egyedül a borsodi Váradi László szerezte meg a maximális négy pontot. A kisdobos lányok között is csak egyetlen négy pontos akad, Csányi Andrea Bács megyéből. A berekfürdői Szűcs Erzsébet és a karcagi Magyar Anikó három-három pontot szerzett. Az úttörő lányoknál négy pontos Zső- gény Ilona Szabolcs, itt a jászberényi Hamar Klára szerzett három pontot. Az úttörő fiúk közül senki sem nyerte meg valamennyi mérkőzését. A karcagi versenyzők 50 százalékos teljesítményt nyújtottak, fele-fele arányban győztek, illetve vesztettek. Birkózásban a Tiger—Csöndé—Mészáros Szolnok megyei trió szintén 50 százalékosan szerepelt. Mindhárom fiú egyszer-egy- szer győzött és egy-egy vereséget szedett össze. A népművészet mesterei készítették az úttörő olimpia értékes és díszes díjait. Felső képünkön Kantor Sándor a győzteseknek, a legjobb helyezést elérőknek járó tállal, amelynek közepén az úttörők jelvénye és a VII. téli úttörő olimpia felirat látható. Russói István készítette az olimpia emlékplakett "ét, amelyen a feliraton kívül a három sportág — sakk asztalitenisz, birkózás — szimbolikus képe látható. A VII. téli úttörő olimpia mai programja Mindhárom sportágban — asztalitenisz, birkózás, sakk, — reggel 8-tól kezdődnek a versenyek. Asztaliteniszben megkezdődnek az egyéni küzdelmek is. A birkózók a III. és IV. fordulót, a sakkozók pedig az V. és VI. fordulót bonyolítják le. A versenyek rövid ebédszünettel este 18 óráig tartanak, kivéve az asztaliteniszt, ahol a csapatmérkőzések miatt esetleg tovább is játszhatnak. Négy héten át csaknem ötven férfi és női kézilabda csapat küzdött Törökszent- miklóson a már hagyományos terembajnokságon. A mérkőzéssorozatot végig nagv küzdelem jellemezte és a végső döntés az utolsó for-, dulókra maradt. A férfi I. osztályban meglepetésre a tiszapüspökiék legyőzték a martfűi, az. örményesiek pedig a Szolnoki Vegyiművek csapatát, s a nevető harmadik, a Tm. Vasas lett az első jobb gólkülönbséggel. A második helyen a Tiszapüs- pöki Tsz SK végzett, a harmadik Martfű lett. A női I. osztályban a végig kitűnően játszó martfűi csapat biztosan szerezte meg az első helyek Az NB-ben szereplő martfűi lányok részvétele, szellemes játéka emelte a torna színvonalát. Nagyszerűen szerepelt a Törökszentmiklósi Székács SE csapata is, második helye megérdemelt. A dobogó harmadik fókára a túrkeveiek állhatták. A II. osztályban a férfiaknál a Törökszentmiklósi ITSK, a Túrkevei Gimn. és a Törökszentmiklósi Székács II. , a nőknél a Törökszentmiklósi Gimn. .az Aranykalász Tsz SK és a Székács SE sorrend alakult ki. Ezúttal III. osztály csak a férfiaknál volt, amelyet a Törökszentmiklósi FMV nyert Fegyvernek előtt. Kellemes meglepetést hozott az úttörők nagy játékkedve és a mérkőzések színvonala.. Egyre több általános iskolás szereti meg e sportágat, s tanulja meg fortélyait. Mar csak azért is dicsérendő a törökszentmiklósiak kezdeményezése. Az évekkel korábban megrendezett terembajnokságuk jó szolgálatot tesz megyénkben a kézilabda népszerűsítésének ' és színvonala en elésének. Ezt bizonyította az idei is, különösen az úttörők lelkes játéka. A lányoknál két csoportban kellett megrendezni a tornát, végül a két csoportgyőztes döntötte el az elsőség sorsát. A döntőt a törökszentmiklósi sportiskolások szoros küzdelemben nyerték a besenyszögiekkel szemben. Harmadik helyezett az ugyancsak hazai Petőfi csapata lett. A fiúknál meglepetés született. Mindenki hazai sikert várt, de ezt keresztül húzták a besehyszögiek. Veretlenül lettek elsők a sportiskola és a Petőfi előtt. A FŐSPED 4. sí. üzemegysége sürgősen felvesz tehe. gépkocsivezetőket Jelentkezés: Budapest, X,, Gyömrői út 105. DEXIONSALGÓ raktári állványokat és elemeket azonnal szállítanak és beépítenek a Kisipari Szövetkezetek. FELVILÁGOSÍTÁS ANY AGBESáERZÖ IRODA Debrecen, Széchényi u. 8. Telefon: 11-470. Cselle Pál. Hirdessen a Nép'apban Hiideímény Kunszentmárton nagyközség Tanácsa 1971. július 16-i ülésén rendeletet alkotott — 2/1971 sz. alatt a laKásügyi jogszabályok alkalmazásáról és végrehaitásáról. 3T971. sz. alatt a vásárokról és piacokról. A tanácsrendeletek hivatalos idő alatt megteKinthe- tők a nagyközségi tanács 3- as számú szobájában. Portrék pepitában Lassan két órája, hogy megkezdődött a sakkverseny. A kisdobosok hosszú asztalán elhagyott sakktáblák. Az asztal közepén azonban két kislány még mindig gondterhelten hajlik a pepita tábla fölé. Talán itt felejtették őket a rendezők? Nem. Ök még „küzdenek”. A szerencsi Kurucsai Ili és a budapesti Földes Annamária játszámája szemmelláthatóan egy esélyes. A kilencéves Ili komoly fekete csöppség. Ellenfele szöszke, szemüveges, vidám teremtés. Még az sem keseríti, hogy a. világos királya álig néhány paraszt társaságában álja a harcot. Ili túlerőben lévő „fekete seregével” szemben. A szerencsi kislány ír, komótosan, szép kerek betűkkel, aztán lép. Annamária védekezik és bár már a parasztjai is elhullottak, királyával ügyeden manőverez. Ili előbb akkurátusán bekönyveli a lépést — aztán egy elegáns mozdulattal beadja a mattot. A mérkőzésnek vége, Ili komolyan rakja fel a bábukat, szöszke partner- ílője mosolyog. i rr Szeretek játszani, azért nem adtam fel. Meg aztán döntetlen is lehetett volna. .. Igaza van. Egy tízéves sakkozó ne adja fel egykönnyen a reményt. ☆ A karcagi Wolf György táblája körül állt mindig a legtöbb néző. A szőke, göndörhajú srác izgalmas végjátékban harcolt a veszprémi Müller Józseffel. Wolf izgatottan tekergette golyóstollát, firkált, tekintgetett jobbra, balra — aztán néha lépett is egvet. Mindig a legjobbat. Nehezen, de győzött. A második mérkőzésén is a végjátékig jutott. Most már szét is szedte a golyós- toilai. próbálta összerakni, de leesett a rúgó. Megkereste, felvette, firkált, lépett egyet. Ellenfele a Komárom megvei He- lingermann Gábor halálos nyugalommal fújta az apró luftbalonokat rágógumijából. Kényelmesen tologatta a figurákat — és győzött. A tanulság? Nyugodtan, vagy izgatottan, de mindig a legjobbat kell lépni. A Szolnok megyei Tanács Vállalata, Szolnok, Hunyadi János u. 4, sz. MEGVÉTELRE FELAJÁNL: 1 db Prága típusú 3,5 to. I db Phanter típusú 5 to darus gépkocsit. Ügyintéző: Kozák Béla. Korszerű bútorbemutatóház várja vevőinket Nagykátán, ahol fővárosi színvonalú választékból vásárolhatja meg az otthonának kialakításához legmegfelelőbb bútorokat. Házhoz szállításról gondoskodunk! NAGYKÁTAI ÁFÉSZ A Szolnok megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat pályázatot hirdet főosztályvezetői állás betöltésére. Feltételek: Agrármérnöki vagy gépészmérnöki képesítés és 5 éves szakmai gyakorlat. A pályázathoz csatolni kell a pályázó eddigi működésének részletes leírását, részletes önéletrajzot ; Közölni kell jelenlegi munkahelyét és beosztását. A pályázatot — mellékletekkel együtt — Szolnok megvei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat, Szolnok, címre kérjük megküldeni,