Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-19 / 299. szám

W * 7 Életút Lelkemnek nincs nyugta Lehet, hogy furcsa, de negyvenéves fejjel is meg­rögzött beat-rajongó vagyok, Mandorn, öreg fejjel, de mindig ott a helyem a beat-koncerteken,. no nem az első sorban, az azért túl­zás lenne, csuoán a hátsó­ban. Szénen, csendben, öre­gesen. Nem akarok tüntet­ni beatségemmel. Természe­tes tehát, hogy most, ami­kor először lépett városunk­ban közönség elé a beat ze­ne maevar klasszikusaiból verbuválódott szupergrouoe, a lokomotív GT, napokkal előbb készílltem a különle­ges zenei eseményre. Mint kiderült azonban, amikor beültem a nézőtér­re, az első részben csuDán a Non fiton zenekar muzsi­kált. nevéhez méltóan; meg­állás nélkül. Hngv m’ről is szólt a daluk’ Először a házmesternek akartak velem elmaevaríztatnl valamit. Majd eev másik dóiban arra ösz­tönöztek, hogv szóljak a „főkre”, meg szóllak a ..fák­ra" Azután r>edto arról szá­moltak be, homz egvptlen nanba ml minden belefér. Komolyan mondom, n->evon érdekelt Azaz esek érdekelt volna. Mert azontúl, hogy a dalok címe eladott az ér- tpimem, íz pgv árva kukkot se hallottam, boczv valólá- ban mit is kellene nekem elmaevoráznom az én drága jó házmesteremnek ott a Várkonvi tér öd-ben és ho»y szegénv „fűk", meg szesénv „fák” mi rosszat vét-t+ek. hogy szemátres SZÓVal kellene meítnJrnníZat- nom őket Az pedig k’iUínö- sen érdekelt volna, honv az én d los szólista harátom hngvan is taitt el a bét eovik naniát. Ssínns. mind­ebből semmit sem tudhattam meg. Először koromra gya­nakodtam, hátha npepfáradt hallásom a lúdas a dolog­ban. Aztán megfordult az agyamban az is, hogv talán ; mégis eljárt volna az idő felettem. Nem értem én már az új idők parancsoló szavát. A beatzene paran­csolatját. De aztán megnyu­godtam. mert egyik sem. Kiderült, hogy a fülhallá­som tökéletes és a fiatalsá­gom sem kopott még meg. Nefti Itt a bibi. Ugyanis odafordultam előbb a jobb szomszédomhoz: Maga érti? — kérdeztem tőle. Ponto­sabban befordítottam a fü­lébe. És biztos, ami biztos a számat is jól felé fordí­tottam, hogyha másról nem, ajkam mozgásáról olvashas­sa le a kérdést. Mire ő az énfülembe: Nem! Ugyanezt elismételtem a baloldali szomszédomnak. Az ered­mény egy még erőteljesebb nem. (Azóta is remeg a dobhártyám.) Minderre a Ságvári End­re megyei Művelődési Köz- pont téglalap alakű szín­háztermében került sor. (A téglalap csak azért fontos, mert állítólag ez a terem­forma nem kedvez a hango­sított muzsikának.) Az ese­ménynek már néhány nao- ja, de őszintén mondom, sőt az istennel bizonygatom, azóta sem tudok megnyu­godni: vajon mi a fészkes fenét kellene ténvleg elma­gyaráznom az én dráPa ház­mesteremnek, ott a Várko- nvt tér 50-ben. Pedip biztos va'ami fonfosat. Különben miért Is kértek volna rá Olvan erőtplies hangsúllyal, ordftóan hangosan. TVóga fiatal barátaim, hites tár­saim a beatben, ha ti tud­játok, ha valaki köziiletek megértette volna, nyugtas­satok meg. Üzeneteteket bármikor szívesen várom a szerkesztőségbe, v — beates — r Érzékeny búcsú A fiatalember csokrot rendel a virágüzletben és sajnálkozva mondja az el­árusítónőnek: — Hát igen, többet nem jövök önökhöz. Holnap meg­nősülök. Különbség Tristan Bemard franda drámaírót egyszer megkér­dezték: miért nem tagja a Francia Akadémiának? — Tudja — magyarázta Bemard — jobb szeretem, ha az emberek azt kérde­zik: „Miért nem tagja az Akadémiának?" mintha azt ! mondanák: „Ki tudja, miért tagja az Akadémiának!” A gyerek kérdez A kisfiú megkérdez! ft* apjától: — Papa, ha ma este el jönne a világ vége, akkor az holnap reggel már benne lenne az újságokban? I Akadály nines — Van egy szép kétágyas szobájuk? — Van. önök házasok? — Igen. Mind a ketten! Vallomás A hűtlen asszony levelei ír barátjának: „Elmentem gyónni. Drá­gám, micsoda élvezet egy órát csak rólad beszélni anélkül, hogy pletykától kel­lene tartanom!’’ Nyugodt család — Semmi baj, két hét múlva a felettünk lakók haza­térnek az üdülésből és feltétlen el fogják zárni a csapot.« (A Wochenpresse-bői) Váratlan fordulat Szolnok megyei Néplap szatirikus melléklete 503. csínéi Jászkunsági arcképcsarnok AH Csozbadzsi két halála Még abban a bizonyos hőskorban történt. A szín­ház vendégjátékra ind 't egy mátraalji kis faluba. Az Aranyembert játszották. Indulás előtt derült ki, hogy az Ali Csorbadzsit alakító művészt baleset érte. Ro­han az ügyelő, a rendező, mindenki, aki csak tud, Jo- cót keresik, az egyetlen szabad színészt, aki beugor- hat. A szerep nem hosszú, a buszon is meg lehet tanul­ni. Nem találják.. Jön az Igazgató, Ismeri az embe­reit, taxiba ül, negyedóra múlva hozza. — Itt van, már a szerepét ts tudja. Feltuszkolják a buszra. A rendező kezelésbe veszi, de nem sokra megy vele. Jocó- nak tegnap volt a születés­napja, s a másnaposság a délelőtt folyamán azn po=- ságra váltott — egyszóval új fent nagyon boldog volt — Tudom kisapám, a diri megmondta, az első felvonás végén meghalok, de előtte közlöm, hogy a kincs a vö­rös félholddal jelölt zsák­ban van. Amikor nem figyelték, dé­delgetve kiemelt a belső zsebéből egy lapos üveget, s meghúzta. Elkezdődött az előadás. Pereg a cselekmény. Jocó jelen van. de nem nagyon tud beleszólni, mert a súgót sem hallja. Nem baj. A fontos a vörös félhold. A főhős feladja a vógszót. Jo­có ártatlan, csodálkozó sze­mekkel körülnéz és tovább hallgat. Az igazgató bekú­szik a díszletek között Jocó közelébe, s szinte kiabálja: Mondd már a félholdat... Már a közönség is hallia. Jól derülnek, az első sorok­ban már súgni is kezdenek Jocónak, aki egyszercsak kapcsol. — Tudom már — kacagja — azt várjátok, hogy meg­haljak. Elvágódik úgy, ahogyan azt a színiiskolán tanítják. Néhány agonizáló mozdulat, hörgés. Aztán vége. Ali Csorbadzsi halott a titkot nem árulta el. Az előadás nem mehet tovább. Füg­göny. Rövid szünet, tanácskozás. Néhány bravúros betoldás­sal megoldják a problémát, s megint útjára ered Jó­kai szép szövege. A végén a siker teljesen feloldja a hangulatot. Mindenki el­felejti a kínos közjátékot Még Jocót, a hősét is. Már indulna a busz, amikor ke­resni kezdik. Senki nem találja. AZ igazgató megkérdezi, hány kocsma van a faluban. Kettő. Elindul a távolabbi felé. Jocó ott könyököl a pultnál, anekdótákat mesél a helybélieknek. Rámered a belépő igazgatóra. — Te is idejársz, dirikém? — Hogy, hogy idejárok? Együtt jöttünk, nem emlék­szel? — Miért jöttünk volna mi ide együtt? — Az Aranyembert ját­szani. — Ti. De én abban nem vagyok benne. — Nem emlékszel? Be­ugrottál a Saca helyett. — Ja, tudom — s a hom­lokára csap, majd elkezdi szépen artikulálva, hibátla­nul mondani a szöveget — Jó uram, Ali Csorbadzsi most meghal, de előtte a tit­kot elárulja. A kincs a vö­rös félholddal jelölt zsák­ban van elrejtve... Itt egy pillanatra még rá­néz alkalmi közönségére, az­tán formásán elvágódik a kocsma padlóján. Űjabb csodálatos haldoklási jele­net Majd teljes mozdulat­lanság.^ Néhány perc múlva az immár ezen az estén má­sodszor elhunyó Ali Csor­badzsi csendesen horkolni kezdett, — Tabáni — (TRizümcö ß> i <Csötö CJ % __ L 1— “Iá/A* . Y a ftj 7 x JL 1 j ^0 Önkiszolgáló italbolt Nyertem és vesztettem Kivettem maradék évi szabadságomat, hogy elvé­gezzem az ünnepek előtti nagytakarítást Ebbe azon­ban belekalkuláltam a már hónapok óta rossz gázboiler javíttatását is. Nem volt azonban mindez olyan egy­szerű, ahogyan én elgondol­tam. Jöttek a nagy vállalat he­lyi egységének szakemberei és hossza.ntartó vizsgálódás után közölték velem: alkat­rész nincs náluk, így meg­javítani nem tudják a ké­szüléket; lezárják. Egyéb­ként is gondolkodjam a ja­víttatáson, mert 500 forintba fog kerülni és még akkor sem garantálják, hogy jó lesz. A kiadáson gondolkodtam, ám a lezárásba nem egyez­tem bele. Hosszas vita után ezt méltányolták is a mes­terek. Mindez meglehetősen elszánttá tett és utánanéz­tem, hogyan járnék jobban. A konkurrencla Jutott eszembe és annál Is marad­tam. Nem fizettem rá, mert a „maszek” az évek óta használhatatlan parapettet is meglavítötta. Baráti alapon pedig megsúgta, hogy egyál­talán nem kellett alkatrész, egyszerű szereléssel mindent helyrehozott, ezt az azóta Is kifogástalanul működő ké­szülékek bizonyítják. Napokig nem akartam hinni, hogy a lakásban ta­lálható összes készülék meg­javításáért a konkurrencla mindössze 40 forintot kért. Így tehát nyertem 460 fo­rintot. Ennyivel úgymond gazdagabb lettem, mégis szegényebb. Szegényebb az­zal a reménnyel, hogy a szolgáltatást a szolnoki szakemberekkel egyformán értelmezzük, — borsi —

Next

/
Thumbnails
Contents