Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-02 / 284. szám

1971. december 2.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

Ehetetlen alma, negyvenezer forintért

BÁROM SZÖVETSÉG INTÉZETE

Ahol hivatalból kutatják a szövetkezeti jövendőt

Kutatni természetesen sokmindent lehet, van is szép számmal intézetünk a legkülönfélébb témakörökre. Ezt korántsem iróniának szántam, hiszen való igaz; vajmi kevés jutna a voltaképpeni gazdasági munka a kutatók nyújtotta hátország nélkül. De megvallom, hogy amidőn ezt a címet olvastam: Szövetkezeti Kutató Intézet, óhatatlanul felrém- lett bennem a kétely. Igaz, az elmúlt évek mindennél jobban bizonyítják, hogy éppen a szövetkezők házatáján kellett tisztázni tán elsősorban a helyes irányokat és arányokat, mégis, ez jobbára jogászi, rendelet- és törvény- alkotási tennivaló, — mit tehetnek a kutatók ez ügyben?

Ritkán látott szép és arányag olcsó almát — kilóját 4 forintért — kínáltak az elmúlt héten, pénteken és szombaton a jászberényi MÉK kirendeltségének boltjaiban. A vásárlók örömmel nyugtázták, hogy Jászberényben is lehet szép gyümölcsöt elfogadható áron kapni. Sokan vásároltak belőle egy, két, vagy több kilót. Hazaérve azután kellemetlen meglepetés érte őket. A szép és egészségesnek látszó almák belül feketék, vagyis ehetetlenek voltak.

Több panaszos kérésére lapunk munkatársa felhívta telefonon a MÉK jászberényi kirendeltségének vezetőjét, akitől a következőket tudta meg: a húsbarnulásos almát (a panaszosok nem mondták ilyen szépen) Szabolcs megyében az egyik ÁFÉSZ-tól vásárolta a MÉK. Sem a felvásárlás alkalmával, sem pedig Jászberényben, amikor kiszállították az almát az üzletekbe, nem győződtek meg annak minőségéről.

„Fűt a dac, látom, hogy nincs Magyarország, csak Budapest, nincs nemzet, csajt pestiek és ennek meg kell változnia.” — Nyilván nem véletlen, hogy egyik riportalanyának ezzel az indulatos mondatával zárja Moldova György, a Tisztelet Komlónak című szociográfia, ját, a Magyarország felfede- <zése sorozat legfrissebben megjelent darabját, a fel- háborodott elégedetlenség és az értelmes cseleíkvésre serkentő szándék adja meg az egész mű alaphangját.

Amikor híre kerekedett, hogy Moldova nagylélegze- ■ tű szociográfiai köteten dolgozik, sokan féltették a kudarctól, méff legelszántabb hívei is. Vajon a javítóintézeti suhancok, (zálogházi törzsvendégek, lecsúszott vásárosok, félhuligán idénymunkások és más egzotikus peremtémák fortélyos riporterének lesz-e elég figyelme, közgazdasági felkészültsége, arányérzéke egy munkásvá. ros életrajzához? Ö, aki szenvedélyesen vadászik a különös egyéni életutakra, képes-e a közösségi sors tipizáló ábrázolására? Egy-egy furcsa jelenség nem csábítja-e meggondolatlan következtetésekre, mint például az Elbocsátott légió esetében?

A kész kötet bizonvság rá, hogy Moldova elkerülte — méghozzá tudatosan — a ko. rabbi műveiben önmaga állította csapdát. Tudott pontos és szakszerű lenni, de megőrizte a riportjait annyi, ra jellemző kiváncsi kutatókedvet eleven ábrázolást.

A komlói szociográfia egy mesterségesen életre hívott mítosz valódi tartalmának feltárása és hanyatlásának története. A szénbányászok a felszabadulást követő idők elhibázott gazdaságpolitikája, a „vas és acél országa” — szerű hamis ■'''-ándok idején a munkaverseny valóságos reklámembereivé váltak. Moldova cáfolhatatlan dokumentumok és hiteles tanúk vallomásai alapján rajzolja meg ezeket az éveket. Ma már köztudott dolgok általánosságban. de így részle+ezve és szemléletesen megjelenítve mégis megdöbb°n+őek. Mikiiben évről évre megsokszorozódott a kitermelt szénmeny- nyiség, äz élenjáró bányáA vásárlók panaszaiból tudták csak meg, hogy az alma ehetetlen.

A kirendeltség vezetője nyomban intézkedett, utasította a zöldségboltok vezetőit, hogy ha a vásárló visszaviszi az almát, azt vissza kell venni. Közben a MÉK piaci pavilonjában és négy zöldségboltban, két nap alatt eladtak 110 mázsa ehetetlen almát, s ezzel — ha akaratlanul is — de negyvenezer forinttal károsították még a vásárlókat.

Igaz, a kirendeltség vezetője nyomban intézkedett, hogy vissza kell váltani az élvezhetetlen gyümölcsöt, de erről csak a boltosok tudtak, a vásárlók tehát joggal érezhették azt, .hogy becsapták őket.

Mindezt el lehetett volna kerülni, ha a MÉK felvásárlói és a zöldségboltosok, már korábban meggyőződtek volna arról, hogy milyen minőségű áruért kérik majd el a vásárlók pénzét.

— ia —

szoknak Kossuth-díjak hulltak, utcákat nevezték el róluk, dagályos riportokban „énekelték meg” őket, a munka irányításában tulajdonképpen anarchia dúlt. Hebe-hurgyán elkezdett és soha be nem fejezett beruházások, a védelmi berendezések teljes elhanyagolása, embertelen túlóráztatás,

hangzatos jelszavakkal indokolva: mindez nagyon is hozzátartozott a híres széncsaták hétköznapjaihoz.

Moldova kerülj az elmélkedést, de riportalanyai megválasztásával, a könyv célzatos szerkesztésével kimondhatatlanul is felteszi a kérdést: mit kezdjünk eztzel az örökséggel? A gazdaság- politika új irányai felszínre hozták a tévedéseket, a bányászatról szóló dicsőítő énekek elnémultak, de a fel- | ismerés még nem old meg I semmit. A szénbányászat I még ma is a legbrutálisabb fizikai munkák közé tartozik,, a szilikózis a legóvatosabb becslések szerint is 5—10 évvel megkurtítia a bányászok életkorát, a szakemberképzés még most sem megoldott és Komló még hosszú évekig sínyli a gigantikusra tervezett, de azonnal megtorpanó városfejlesztés következményeit. Ráadásul amióta az olaj- és földgáz- kitermelés jelentősége megnőtt és néhány kevésbé gazdaságos szénbányát megszüntettek, néhány cinikus vezető attól várja a szénbányászat problémáinak megoldását. hogy lassanként úgyis elsorvad magától.

Az író szemlélete a sok feleserű tény feltárása ellenére sem borúlátó. Bizakodását azok az emberek hitelesítik, akik minden ne-' hézség ellenére hűek maradtak a bánvához és Komlóhoz. Vájárok, csillések, aknászok. mérnökök kemény vonásokkal vázolt portréi szakítják meg időnként a szociográfia szélesebb sód. rét, s ezek a könyv legemlékezetesebb, legszebb részei.

A hibák helyrehozatalára nem tud receptet ajánlani — nem is az író feladata. A küzdelmet, a kitartást, az emberséget és a munka szere- tetét mutatja fel ellenpéldaként: ez a legtöbb, amit megtehet. (Szépirodalmi

Könyvkiadó, 1971.)

S& 3.

Megjelent a Béke és Szocializmus legújabb száma

Az új szám Pullai Árpádnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának a tollából jelentet meg elemző írást pártunk nőpolitikájának aktuális kérdéseiről.

Napjainkban a figyelem előterében levő nemzetközi problémák közül a folyóirat három cikket közöl La- tin-Araerikáról. L. Padilla, Bolívia Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja elemzi azokat az okokat, amelyek közrejátszottak abban hogy az elmúlt két évben kibontakozott forradalmi — demokratikus folyamatot az imperialistáknak • sikerült föltartóztatni. Ügyáriakkor fölvázolja a

reaciós puccsista rezsim elleni harc lehetséges útját.

A. Ferreto, a párt Politikai Bizottsága tagja számol be a Costa Rica-i kommunisták XI. kongresszusáról. Tájékoztat az ország politikai helyzetéről, a párt elfogadott programjáról és a pártépftési elvekről. Igen hasznos és tanulságos összeállítást tartalmaz a folyóirat melléklete egész Latín- A meri ke gazdasági helyzetéről. Részletes statisztikai táblázatok, főleg az elmúlt kzt évtizedre vonatkozó bő tényanyag felhasználásával demonstrálja a kontinens gazdasági elmaradottságának, kiszipolyoeottságának okait.

I. Nörlund, E. Zucker- Schilling és I. Sedivi neves kommunista újságírók ezúttal egy kolhozt látogattak 'meg a Szovjetunióban, a Krím félszigeten.

Az üzemi pártszervezetek és szakszervezetek életéről, — az iiizemi demokrácia érvényesítésének és az ipar- irányításnak a tapasztalatairól Bulgáriából kanunk tanulságos beszámolót, _ A munkáskollektíva tekintélye címmel.

J. Aldridge neves angol író Politika a morálban és morál a poitikában címmel rendkívül érdekes oldaláról mutatja be a brit uralkodó osztályok kétarcú politikai erkölcsét, a tömegekkel, elsősorban az ifjúsággal és az értelemiséggel szemben alkalmazott manioulációit. J. Reynolds a freudizmus és neofreudizmus legújabb áramlataival foglalkozik a nyugati világban.

Rövid néhány mondat dr. Marillái Vilmossal, az intézet alig harmincegynéhány esztendős igazgatóhelyettesével, s máris oszlik a kétkedésem. Integrációs törekvések, történetírás, szociológiai problémák — íme, ízelítőül a témák egynémelyike.

— Jogelődünk — mondja Marillái Vilmos — a Szövetkezeti Kutató és Dokumentációs Iroda volt, amelyet a SZÖVOSZ hívott életre, s különféle megbízásoknak, megrendeléseknek tett eleget. 1968-ban alakult meg mai formájában az intézet, mégpedig már alapító okirata szerint is össz-sizövet- kezeti jelleggel. A Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa, az OK1SZ, a SZÖVOSZ egyaránt eljuttatja hozzánk igényeit, amelyek rendszerint gyorsan kielégí- tendők. Így mostanában a kongresszusok vannak napirenden, tehát az irányelvekhez, más munkákhoz kérnek dokumentumokat.

— Van tehát a napi aktualitáson túlmutató, úgynevezett alapkutatás is...

— A 22 tudományos kutató, akik között van közgazdász, jogász, bölcsész egyaránt, sokirányú munkát végez. A közgazdasági csoport például napjaink integrációs vállalkozásait és lehetőségeit vizsgálja, vagyis a szövetkezetek, illetve a szövetkezeti ágazatok gazdasági

és mozgalmi együttműködési formáit. Ma a különféle közös vállalkozásokban sok még a tisztázatlan elem; gyakori a ki-, belépés, a feloszlás, de nem pusztán külső tényezők hatására. Elég sok kritikával illethetjük az alapítók elhatározásait is. A Szövetkezeti Tudományos Tanács egyébként a közelmúltban vitatta meg a termelőszövetkezetek egymás közti tartós együttműködésének helyzetét, jövőre ezt a témakört alaposabban elemzi intézetünk.

— Foglalkoznak-e az ipari szövetkezetek gondjaival is?

— Egyik témánk címe: „A kis- és középüzemek helye a népgazdaságban”. Nyilvánvaló, hogy ez a ktsz- eknek szól. Ismeretes, a korábbi iparfejlesztés következményeként a miniatűr magánszektor és a nagyipar között bizonyos űr keletkezett; az egységes szövetkezeti törvény most lehetővé teszi, hogy a ktsz ne csak a nagyipar függvényeként dolgozhasson. Ne pusztán azt vállalhassa el, ami nem gazdaságos a nagyiparnak — vegyen részt például a téeszek és ÁFÉSZ-ek iparcikkekkel való ellátásában, a karbantartásban, és így tovább.

A Szövetkezeti Kutató Intézet valóban eddig be nem járt terepeket térképez föl. Külön csoport foglalkozik például a szövetkezeti belső mechanizmus kérdéseivel, ami első hallásra

nemcsak száraznak, de szinte riasztóan elvontnak is tűnik. Am mihelyt azt kezdjük elemezni, hogy milyen tennivalókat ad mondjuk a választott és szakvezetők kellő együttműködésének kialakítása, úgy máris megannyi konfliktusra bukkanunk. Fölmerül például: vajon miként szólhat bele érdemben is a tagság a vezetés döntéseibe? Van ugyanis ÁFÉSZ, amelynek hatóköre 18 falura terjed ki, akad termelőszövetke :et is sok tízezer holdon, tehát nyilvánvaló: egy beruházási program legjobb változatának kiválasztásába már nemigen szólhat bele mindenki. Akadnak viszont olyan, jelenleg is meglévő formák, amelyek tovább fejlesztendők ebből a szempontból. Ilyen az önelszámoló rendszer, ahol naponta lemérheti szinte minden egyes tag, miként járult hozzá az egész közösség fejlődéséhez.

Információáramlás, szak- tanácsadás, nemzedékváltás — mindez egyenként is rengeteg kérdőjelet tesz föl a kutatóknak. Miként kötődhet szövetkezetéhez az az ifjú tag, aki már nem hoz magával földet, termelőeszközt? Ismét másfelől: ha az öregek elhalasztják a pillanatnyilag képződő haszon átvételét, hogyan lehetne ezt méltányolni? Célrészjegy a kockázatvállalásra, aktivizálás egyéb úton-módon, lám sokáig tallózhatnánk a kutatási, egyben azonban nagyon is gyakorlati teendőkben.

— Hallhatnánk valamit a szövetkezeti történelem kutatásáról is?

— Főhivatású történészek bevonásával több kötetben dolgozzuk föl, írjuk meg a magyar szövetkezeti mozgalom múltját. Hozzávetőleg egy év van még hátra a munka teljes befejezéséig.

Keresztényi Nándor

„Májátültetés

//

Tegnap délelőtt a nejem családi értekezletet hívott össze, annak eldöntése végett, hogy vasárnap mit főzzünk ebédre. Az értekezletet még meg sem nyithattam, amikor egyhangúlag meghozta a döntést, miszerint kövér libát fogunk enni, mert most annak van a szezonja. A végrehajtás felelőse természetesen én lettem. Ez esetben el is indultam szó nélkül, ugyanis rettentően szeretem a libamájat. Már a küszöb átlépésekor eldöntöttem, hogy élő libát nem veszek, mert ahogy ismerem az otthoni viszonyokat a levágás és pucolás is az én reszortom lenne. Bevágtattam a vá- gottbaromfi boltba és felszólítottam az eladót, hogy adjon eey tisztességes, jó kövér libát. Egyből rávágott a mérlegre vagy nyolc kilósat. Na, — gondoltam —, ennek lesz akkora mája mint egy palacsintasütő. Kifizettem és nyomás vele haza.

Kihámoztam a nylontasakból. Szép sárgabőrű, jó zsíros liba volt, rajta a pöcsét. hogy első osztályú. Még a püspökfalatja egy külön selyempapírba is bele volt csomagolva. A baromfiipar vigyáz a közerkölcsre. — meditáltam —. és na- ' gyón finoman, érzéssel lehúztam róla a selyempapír bugyikát. Megdöbbentett az elém táruló látvány. A köldökéig fel volt vágva a hasa. Frissen operált libát vettem. Még csak össze sem volt varrva. Óvatosan belenyúltam és kivettem belőle

egy marék hájat és egy zúzát.

— Na, most jön a mája! — kurjantottam, és újból belenyúltam. Sehol semmi. Körbekotorásztam a belsejét, megtaláltam a szívét is, de a mája sehol. Mondtam is mindjárt a nejemnek;

— Hallod ezt a libát valaki már megpocskondiázta előttem. Ennek nincsen mája. Vagy nem. is volt, vagy felhasználták a tudomány érdekében. Átültették.

— Biztos az utcán megint valami kis pipi után villogtál és közben elvesztetted a májat, mint a múlt- ■ kor a kesztyűdet — vágta a fejemhez.

Egyből felszaladt nálam a pumpa. Vissza az operált libával a boltba. Neki a keresztkérdést az eladónak:

— Hová lett a libának a mája?

— Ejnye kedves vevő! — így az eladó —, hát nem tetszik tudni, hogy a libamájat Angliába exportáljuk? Sok jó fontot kapunk érte. Ez kérem népgazdasági érdek, ha nem. tudná, a kedves vevő!

— Ja, így már más, — feleltem és szomorúan elindultam haza a máj nélküli libával. Ütközbén gondolkodni kezdtem a dolgon: ebben a népgazdasági érdekben lehet valami. Tudunk mi kereskedni, még külkereskedni is. Nekünk van libamájunk, de nincs fontunk, az angoloknak van fontjuk, de nincs libamájuk. Mi szeretjük a fontot, mert az konvertibilis valuta, ők meg szeretik a libamájat, mert az meg nagyon jó kaja, és már indul is a verkli. Eladjuk a libamájat, kapunk érte fontot, a fonton veszünk sózott tengeri lepényhalat. Az angolok eszik a libamájat, mi meg esszük a fehérszalonnát vöröshagymával, mert a lepényhal ugye nem kell a magyar gyomornak. Hogy a körforgás meg ne akadjon, a lepényhal megy a fehérjefeldolgozóba, halliszt lesz belőle. A halliszt megy a libáknak, a libamáj az angoloknak, nekünk meg jön ... Na, várjunk csak, mi is jön? Hát ügye a szemünkből a könny, a libamáj után.

Amíg így helyreraktam magamban ezeket a kérdéseket, haza is érkeztem a libával. Most én hívtam össze a családi értekezletet és röviden vázoltam a tényállást a nejemnek;

— Nem villogtam az utcán a pipik után nem. veszítettem el a liba máját, hanem kiküldtük az angoloknak konvertibilis valutáért, nép- gazdasági érdekbőL

Vacsorára libatöpörtőt ettünk hajában sült krumplival. Egyikünknek sem ízlett. Libamájra volt beállítva a gyomornedvünk. Vigasztalni kezdtem kedves feleségemet.

— Na, ne búsulj! Meglátod a jövő vasárnap töltött borjúcombot eszünk, pirosra, ropogósra sülve. A borjúhúst nem exportáljuk.

Megdöbbenve nézett rám. azután a plafonra, majd legyintett egyet a kezével felém és ott hagyott a liba- töpörtővel és sültkrumplival együtt.

Én ír eg a feiemhez kaptam. Te úristen, eddig nem is tudtam, hogy a nejem nem szereti a töltött borjúcombot.

Tisztelet

Komlónak

Moldova György szociográfiájáról

\