Szolnok Megyei Néplap, 1971. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-02 / 284. szám

1971. december 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Űj szárnyat építettek a mezőtúri általános iskolai kol­légiumhoz. száztizenegy tanyai tanuló második otthoná­hoz. Ha kész a házi feladat, vidám játékkal telik az este. Nem csak a sör Ebédidő: a kunszentmárto­ni vendéglő megtelik vendé­gekkel. Legtöbben előfizeté­sesek. Közöttük sokan ipari tanulók. — Kérek egy sört! — Hozom. — A pincér hozza a sört. Leteszi az asz­talra és siet tovább. Sok a vendég. Sietni kell... Az asztalnál, ahol a sört kér­ték négy ipari tanuló ül. A legidősebb elmúlt már ti­zennyolc éves. Egy óra: a kunszentmárto­ni Park presszó megtelik diákokkal. A fiatal pincér ismerősként köszönti őket, hiszen az utolsó tanítási óra és az ebéd között egy bő félóra szabad. Tagadhatatlan, hogy leg­többen süteményt, cólát. — vagy éppen csak egy pohár szódavizet kémek. Mű felhő bor ódán ? Ha a kunszentmártoni diá­kok olvassák majd ezt a ri­portot talán haragudni fog­nak. Mit „műfelháborodgat” a betévedő újságíró? Kun- szentmártonban az egyetlen hely, ahol az ipari tanulók meleg ebédet kaphatnak, az étterem. Az egyetlen hely, ahol a diákok kellemesen eltölthetik az időt, az utolsó tanítási óra és a tanulószo­bai ebéd között, a presszó. Ebédelni kell. Egy-egy sü­temény, hűsítő, olykor a jó­ízű beszélgetés is jólesik. Miért lehet ebből akkor ri­port? Nem a sör miatt. Az étterem egyik asztalá­nál, az üvegek számából ítél­ve, kora délelőtt óta söröz­tek. — Egy másik asztalnál, már a dúdolgatós kedvig ér­tem, féldeciket ittak. A szesz­től hangos beszélgetésből nem idézek. A presszó egyik asztalánál, a sarokban, egy fiús hajú kislány és egy lá­nyos hajú fiú, az illendőség határán túl... Az elégnél ők is többet ittak. A „példák” miatt írom, amit láttam. ti Oh se mások Egy asztalnál ült Szabó Sándor, Fazekas Pál, Gyulai Mihály és Tábori Sándor. Ipari tanulók. — Szívesen ebédelnek itt? — Elindulok Öcsödről haj­nalban. Egész nap a szabad­ban vagyunk... — Jó lenne, csak kevés, amit adnak. Az a baj, hogy itt nincs ipari tanuló intézet. Földvárra járunk iskolába... Elmondták bosszúságaikat: egyikük lecsúszott a villany­póznáról, mert rossz volt a szerszám. Ahhoz a vonathoz, amellyel iskolába járnak — nincs autóbusz Tiszaíöldvá- ron. A tanulók nem kapnak munkaruhát a vállalattól, — pedig ugyanúgy kint vannak ők is a szabadban, mint a szakmunkások. Véletlen volt, — hogy a presszóban első osztályosok asztalához ültem: — Gyakran vannak itt? — Gyakran. Ebédig. — Most a fizetésünket „mulatjuk”. Egy hétig dol­goztunk, kaptunk 200—240 forintot... Koncz Lajos, Molnár Im­re, Karsai István bejárók. Az ő asztalukon sem volt sör. Tanulószobások.- Hajnal­ban, kora reggel indulnak, este öt óra után érnek haza. Ugyanúgy, ahogyan a bejáró ipari tanulók is. Napi 10—12 órát vannak távol az ott­hontól. — Az ipari tanulókat is­merik-e? — Nem nagyon. Mi a rossz? Ha késik a busz, ha nagyon hideg van, ha váratlan hívják ki felel­ni az embert — Mi a jó? A „Csak fiataloknak” műsora, a „lyukas óra”... Ök is tás­karádióra, magnóra, nyári utazásra gyűjtenek. Szeretik a jó könyvet a jóízű neve­tést. Fiatalok. Kritikát mondok, s ugyan­akkor dicsérem azokat, akik­ről írok „Kérek egy sört?” A mondatot nem ellenük idézem, hanem a veszély ellen, amit a mondat példáz. Nem csak a sörről van szó, hanem a mozgó, kavargó „vendéglátóipari világ” kí­nálta példatárról. A tizen­évesek nem felnőttek, de felnőttek szeretnének lenni, s minden eredetiségük elle­nére is hasonlítani szeret­nének hozzánk. — És így, ezért, a felnőttség látszatáért is az asztalra kerülhet a sör, „nyersebbé” válhat a társalgás „nagyvonalúbbnak” képzelt a viselkedés. Nem tilalmat sürget az írás, csak a lehetőségeken be­lüli jobbat. A vendéglőben egy tanulóknak fenntartott helyet, s bizonyára megszer- vezhetően, ebédidőben Ifjú Gárda őrjáratot. A presszó­ban néhány „betévedő” ta­nárt, s ott is ifjúgárdistákat. Dékány Józseftől, a járási KISZ bizottság titkárától tudom, hogy Kunszentmár- tonban már tervezik; fel­mérést készítenek a diák szabad időről. Talán ez je­lenti a tervezés kezdetét. A távolabbi jövő pedig az lehet, ha egy olyan ifjúsági klub működne Kunszent- mártonban, ahová a diákok, tanulók délben is betéved­hetnek, megihatják a Coláju­kat, beszélgethetnek. És egy ilyen klub már otthona le­hetne a szakmunkás—diák barátságnak is. Ez utóbbi pénzkérdés, de a többi nem az. Érdemes hát a tervezés­hez hozzákezdeni. B. G. Húszezer földrajzi név Győr-Sopron megye mint­egy 150 gimnáziumi és szak­középiskola tanulója öt év­vel ezelőtt kezdte meg 20 nyelvész és néprajzos tanár irányításával a megye 170 településén a földrajzi nevek gyűjtését. — Munkájukat a mintegy húszezer földrajzi név feljegyzését az elmúlt hetekben fejezték be. Ebből az alkalomból a Magyar Tu­dományos Akadémia nyelv- és irodalomtudományok osz­tálya, valamint Győr-Sopron megye Tanácsának végrehaj­tó bizottsága tegnap együt­tes ülést tartott Győrött, a megyei tanács székházában. Az ünnepi ülésen dr. Or- tutay Gyula akadémikus be­szédében hangsúlyozta: a magyar nyelvtudományok történetében először fordul elő, hogy önkéntes gyűjtők segítségével olyan nagy ered­ményeket érhettünk el, mint most a földrajzi nevek gyűj­tésében, amely munka az ország egyharmadában már befejeződött. A Kunsági szvit a Madách Színházban A Táncantológia, 1971’ rendezvényén vasárnap dél­előtt az ország legjobb ön­tevékeny népi együttesei mutatják be a legsikerül­tebb műsorszámukat, a Ma­dách Színházban. A gálanapon fellépnek az Alföldi Néptánc Fesztivál — vagy Szolnoki Néptánc Fesztivál ? — vendégegyüt- tesei, csaknem kivétel nél­kül, — de ott lesz a két éven­kénti szolnoki házigazda, a Tisza táncegyüttes is. A „Tisza” egyik legré­gebbi, számos nemzetközi sikert megért műsorszámát, a Kunsági szvitet viszi a fővárosi, reprezentatív be­mutatóra. A Kunsági szvit csaknem tizenöt éve szerepel az együttes műsorán. Zenei anyaga eredeti kunsági gyűj­tésen alapszik. Várhelyi La­jos koreográfiája is valóság­hű, tiszta néptánc elemekre épül. Az együttes eddig még mindig nagy sikert aratott ezzel a tablóval, itthon, és a különböző külföldi nép­tánc fesztiválokon: Fran­ciaországban, Lengyelor­szágban, Finnországban, Szovjetunióban, stb. Az 1968-as moldvai — kisinyovi nemzetközi nép­tánc fesztiválon volt olyan este, amikor 40 ezer néző (!) tapsolta szűnni nem aka- róan a Kunsági szvitet be­mutató szolnoki lányokat, fiúkat. Ugyanakkor hat ország, 34 televíziós állomása köz­vetítette a kunsági műsort. Színes film is készült róla, amelyet a Szovjetunió több ezer mozijában vetítettek kísérő műsorként. A Madách Színházban a Tisza táncgyüttes két „ve­teránja”, F. Bede Ferenc és • Kunos Béla táncolja a „Kun­sági” szólóját, így a híres—1 a tánccsoport két legöregebb tagja által ellenállhatatlan dinamizmussal előadott — pásztor vetélkedőt is. Az együttes zenekara — Kállai János vezetésével — kitűnő szolnoki népzené­szekkel megerősítve kíséri majd a tánckart. — ti — Ásatás Fehérváron Befejeződött az idei ása­tási évad a székesfehérvári középkori romkertben, ahol a középKOri királyi bazilika maradványait kutatja — dr. Kralovánszky Alán, az Ist­ván király múzeum tudo­mányos munkatársa. Az idei feltárás során meg­állapították, hogy a korábbi elképzelésekkel ellentétben a XV. századbeli szentélybőví­téssel kapcsolatos munkált az északi oldalhajó keleti végére is kiterjedtek. Az ásatás során több érdekes lelet is előkerült: többek kö­zött néhány gótikus farag- ványtöredék, többszáz színes mozaikszem, valamint egy nagyobb, aranylemezt magá­ban foglaló üveglap. Zsukov marsall 75 éves Az APN hírügynökség munkatársai fel­keresték Georgij Zsykov marsallt, a hon­védő háború kiváló szovjet hadvezérét, abból az alkalomból, hogy a volt honvé­delmi miniszter december 2-án tölti be 75. életévét. Zsukov Moszkva környéki házában fo­gadta az újságírókat, s már az interjú kezdetén a moszkvai csatára terelte a szót, amelyben maga is aktív szerepet játszott. A hathónapos moszkvai csata legemléke­zetesebb eseménye a november 7-i dísz­szemlén kívül a marsall számára a szov­jet csapatok ellentámadásának megindu­lása volt, amikor néhány nap alatt 100— 250 kilométerrel vetették vissza a fasisz­tákat a különböző frontszakaszokon. A németek Moszkva alatt 38 elithadosztályu­kat veszítették el, a hadsereg színe-javát. A csata tanulságairól szólva Zsukov el­mondta, hogy ez a grandiózus ütközet tett pontot a fasiszta hadsereg kétéves euró­pai győzelmi sorozatának végére, s jelen­tette egyben a vereség kezdetét. Ez tör­ténelmi tény, hiába beszélnek egyes nyu­gati memoire-írők „fagy-tábornokról”, Moszkva alatt a német fasiszta csapato­kat a szovjet hatalom védelmére kelt kü­lönböző nemzetiségű szovjet emberek állí­tották meg, zúzták semmivé. Örömmel tölti el, mondotta, hogy most, negyedszázaddal a háború befejezése után a béke esélyei a világon és különösen Európában javulóban vannak. Figyelemmel kísértem Brezsnyev elvtárs fogadtatását Franciaországban, abban az országban, mely a Szovjetunió szövetsé­gese volt a második világháborúban, s katonaszívemnek őszintén imponált az a megértés, amellyel a francia közélet kép­viselői, a francia nép tömegei küldöttsé­günket fogadták — jelentette ki Zsukov marsall. Georgij Zsukovot, a Szovjetunió mar­sall ját 75, születésnapja alkalmából az ál­lamnak és a fegyveres erőknek tett szol­gálataiért Lenin-renddel tüntették ki. — Néhány dologra azon­ban én is fel szeretném hív­ni Kopra elvtárs figyelmét — mondta a körzetparancs­nok. — A telkét katonásan kicsinosítjuk, emiatt ne fáj­jon a feje. Annak a két hölgynek a helye is meg­lesz. Másról van szó, az ön személyi biztonságáról. A hozzám beérkezett jelenté­sek szerint már tegnap este sok idegen jött M.-be, első­sorban Budapestről, a be- özönlés éjszaka sem szüne­telt, a hajnali órákban újabb lendületet vett. Főleg olyan személyek érkeztek és érkeznek, magvarok és kül­földiek. akik önnel akarnak tárgyalni a déli kozmikus adással kapcsolatban. Ezt mondják. Nem tudhatom, hogy valóban ez a szándé­kuk, lohet, hogy egyikük másikuk rosszban sántikáL — Rosszban?! Kire, mire tetszik gyanakodni? — Senkire és semmire. De jobb félni, mint meg­ijedni. Sűrűn előfordul mos­tanában, igaz a világ más tájain, hogy embereket el­rabolnak, túszként fogva tartanak, váltságdíjat köve­telnek értük. A jelen eset­ben például azzal is előáll­hatnának. hogy ők szabhas­sák meg a műsort. Ezért hát adnék maga mellé két kí­sérőt. Kopra felkacagott, jólesőn csiklandozta a hiúságát, hogy ő olyan fontos ember lett, akit érdemes elcsórni. Aztán megrázta a fejét. — Tudok én magamra vi­gyázni. Meg aztán nem is­mer engem a kutya sem. Lehet, hogy a mai lapokban benne lesz a képem, dehát ide újság kilenc óra előtt nem érkezik. Viszont. ha díszkísérettel masíroznék be M.-be, azonnal sejtenék, ki vagyok. Ezenfelül szent meggyőződésem, hogy senki sem akar elrabolni engem, sajnos. — Sajnos?! r— Igen, sajnos. Mert ak­kor elvethetném a gondját, hogyan szerkesztem össze ezt az átkozott háromperces mű­sort. Engednék az erőszak­nak. utána nem szidhatna senki. Kimásznék a csávából. Dehát ebből semmi sem lesz, nekem nincs ilyen sze­rencsém. A viszontlátásra. Kopra zsebre dugott kéz­zel, vidáman sétált le az immár feltöltött, kiegyenge­tett Árkos utcán. A kordo­nokon simán engedték át, tudták, kicsoda. Ennek is örült, főképp pedig an­nak, hogy kedve szerint ala­kulnak a dolgok. Házhoz jött a választék! Azt a rendezőt, műsorszerkesztőt, azt a pár előadóművészt, aki kell az adás lebonyolításához, Kóci és a kis Gaál segítségével könnyedén kiemelheti közü­lük. Nem lesz itt semmi vész. A Szakács-rét környékén csak a rengeteg parkoló ho­ni és külföldi rendszámú autó jelezte, hogy M.-ben más az élet, mint két nap­pal ezelőtt volt. A jövevé­nyek, akik a helybéliek há­zaiba kvártélvozták be ma­gukat. nyilván még áz iga­zak álmát alusszák, a m.ű- vész-néo nem koránkelő. Az újságírók, tévések, rádiósok sem. Az idevalósiak közül meg azok. akik Pestre jár­nak be dolgozni, vagy a földjüket művelik, rég mun­kában vannak már. A fiatalember feltűnés nélkül jutott el a posta épületéhez, a hivatal persze még zárva volt. Bekopogott hát- az ablakon. — Megint maga az? — kérdezte álmosan Ilonka és kikönyökölt a párkányra. — Mi az új szenzáció? Bár ne­kem az első is elég volt. Több munkám volt tegnap, mint egész évben. Akkora sürgönyök, mint egy-egy re­gény. Ismeretlen rvelveken. És kismillió kapcsolás. Fő­leg külföldre. Egymás kezé­ből tépték ki a kagylót. Már azt hittem, hogy hisztériás rohamot kapok. És mirden- nek maga az oka, Tibiké. És a női észjárás kiismer­hetetlen logikája szerint a panaszáradat befeieztével rámosolygott a bűnösre. — Belátom — mondta Kopra —, sok van a rová­somon. Eggyel több. vasv kevesebb, most már mind­egy. Ugyanarra volna szük­ségem, mint tegnap hajnal­ban. Pestre kellene telefo­nálnom, sürgősen. Nem ha­ragszik, Ilonka? A postáskisasszony bána­tosan legvintett. — ígv kezdődött el az el­ső rumli is. A tatáriárás kismiska ahhoz, ami a ma­ga telefon íai után szokott következni. De azért jó, hogy ilyen korán jött. Egy óra múlva itt egy tűt sem lehet leejteni. Mindjárt nyi­tom az ajtót. Eltűnt az ablaknyílásból. — Khm — reszelte meg valaki a torkát a fiú háta mögött. Mint a búgócsiga, oly gyorsan perdült meg a Ko­pasz-hegyi telektulajdonos. A fordulat végén pedig szabályos cselgáncs-védőál­lásba zöttyent. Ba’láb ki­csit elöl. laza térdhajlat, a vállak közé behúzott fej, a két kéz a fej előtt, karate­ütésre feszített tenyér. Tá­madás?! Mégiscsak igaza lenne a körzetparancsnok­nak? Aztán Kopra gyorsan le­engedte a karját, '•estellked- ve kiegyenesedett. Mert is­merős állott vele szemben, ha teljesen egyoldalú is volt ez az ismeretség, ő talán már százszor is látta a te­levízió képernvőjén ezt a hatalmas, puha csecsemőfe- jet, ezt a kedvesen bocsá- na tkérő mosolyt. Éc ismerte azt a brumm ogó fuvolázó hangot is. amelyen a másik megszólalt (Folytatjuk Kürti András: Látogató Kj a Kopasz-heg igen k-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents