Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-10 / 265. szám
1971 november 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Halál a ködben Tel volt, január. Korán Söté. jdett Az országutakat kérges, kemény hó borította. Január 11-én, azon a hétfői napon pedig még szűkmarkúbb volt a nappal. Szürkületkor már párás, ködös levegő száHt alá és lassan összemosódott minden. Eltűnt az út. elmosódtak az útszéii fák, szürkeségbe burkolóztak Tiszaug házai. " Egy teherautó haladt lépésben a csúszós, hóbuckákkal szegélyezett úton. Ködlámpáinak fénycsóvája pár méter után erőtlenül veszett a gomolygó szürkeségbe. Vezetőfülkéjében két férfi figyelte feszülten a belátható rövid útszakaszt. Pár méterre láttak mindössze, s utána 6űrű ködfüggöny mögé bújt szemük elől minden, szinte vaktában haladtak. A sebességmérő' mutatója a 25 körül vibrált, mikor egyik pillanatról a másikra egy mozdulatlan, fekvő alak tótét kontúrja rajzolódott ki az úttest szélén a fehér hóban. Későn látták meg. A sofőr balra rántotta a kormányt és a fékre taposott. A gyors reflex sem segített, a szerencsétlen ember a teherautó alá került. A kerekek halálra zúzták. Élt ötven évet Hogyan került az ötven éves szívbeteg Rédai Benjamin aléltan az országúira? Gyógyszerért indult el otthonról a malacuknak. Nem ért oda. Ismerőseinél poha- razgatott. Az elfogyasztott sok deci bor ártott meg neki, vagy a beteg szíve ma- kacskodott megint? Eszméletlenül feküdt, vagy csak aludt arcraborulva az úttesten? Rejtély marad örökre. Az orvosszakértők véleménye szerint egy biztos, Rédai Benjámint halálra gázolták. „Nem vagyok bűnös" A tragikus kimenetelű baleset körülményeinek kivizsgálása a rendőrség feladata. A büntetőjogi fele- lősségrevonás pedig már a bíróság dolga. Egyik tárgyalás a másikat követte. Hosz- szú hónapok teltek el. míg a szolnoki járásbíróságon november elején megszületett az ítélet. Nagy Lajos gépkocsivezetőt bűnösnek találták és egy év, hat hónapi szabadságvesztésre ítélték. A harmincéves férfi nem érti. hogyan ítélhették el: — Bűnösségem nem ismerem el. Ügy érzem a látási viszonyoknak megfelelően vezettem, a baleset elkerüléséért minden tőlem telhetőt megtettem, — hangoztatta az első perctől fogva. Vajon lehet-e valami reális magja Nagy Lajos védekezésének? Valóban mindent megtett? Elfogadhatjuk-e érvelését, amellyel minden felelősséget az objektív, az emberi szubjektumon kívülálló rendkívüli körülményekre hárít? Vajon bivatkozhat-e vis maior-ra az, aki vak szerencsében bízva ült a volán mögött, semmit nem látott és így vezette gépkocsiját. A válasz egyértelmű: nem. Tél jön megint A szerencsétlen ember saját hibájából, vagy sem, de vitathatatlan, hogy hozzájárult a tragédiához. Ez az egyetlen momentum amely enyhíti a sofőr bűnösségét A büntetés alól azonban nem mentesítheti. Nagy Lajos úgy érzi, nem az ő lelkén szárad ez az emberélet. Azok, akik itatták, akik útjára bocsáttatták a tanyán az embert, akik hagyták, hogy a síkos úton kerékpárjával egyedül csellengjen, vajon ők is így érzik? Végig hallgattam az ítéletet. Nagy Lajos bűnösnek találtatott és elítéltetett. Jogosan. De úgy érzem, a vádlottak padjáról néhány ember hiányzott. Az 6 felelősségre vonásukra nincs paragrafus. És tél jön megint. Ködös december, január, csúszós utakkal... Kovács Kati Kitűnő előadás ■— Németh G. Béla irodalomtörténész ér. deme — szakmai és pedagógiai értelemben egyaránt a XIX. század végének irodalmi életéről: élvezetes tájékoztató a kiegyezés utáni idők uralkodó, langyos szellemű állapotáról és frappáns összefoglaló azokról a költőkről — Vajda, Reviczky, Komjáthy — akik különböző okokból bár, de lényegében nem vállalták a közösséget a korszak cigánybárós ízlésvilágával. Ennyi a hétfő esti szolnoki irodalmi szab addon. (Szilvássy Annamária és Cs. Németh Lajos.) Valójában versmpndásról is csak jó szándékkal lehet beszélni, hiszen az est műsorában elhangzott tizenhat vers közül egyetlen egy sem emlékezetből, könvv nékül, aiz átélés teljes intenzitásával szólalt meg, hanem csupán olvasva, lapról, zenei nyelven szólva a költői _ szöveg blattolásával. Így nem csoda, ha sem Vajda János keserűen mély bölcseleté a világról és szerelmi boldogságának modern fájnalába — még Vajda sem — a másodikba is alig. Költészetüknek azért akad egy-két kivételesen stzép darab ja, ritka „drágaköve”- Ebből a lírai „ragyogásból” azonban a hétfő esti szabadegyetem közönsége vajmi keveset kapott. A szép sikereket megért irodalmi sorozatnak ez volt talán a legszürkébb, leghétköznapibb estje. Ezúttal még a szokásos zenei oldás is hiányzott. Remélhetően a következő Ady költészetét bemutató esten már erre is gondolnak a sorozat rendezői. A századvégi magyar líra fényit er esői Iroda mi szabadegyetem Szolnokon nos — csak középiskolás mő„Csend van * Adalékok egy művészportréhoz — Emlékszik, mikor találkoztunk utoljára? — Tizenegy éve. Amikor hazajöttem Moszkvából... — És megkapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Annakidején — 1960-ban — az újságok sokat írtak a csendes, halkszavú asszonyról, aki meseszép csipkékbe „veri” vágyait, álmait. A moszkvai kiállításon egy hónapig csodálhatták a világ minden részéből összesereg- lett látogatók, a kunmadara- si csipkeverőnő, Váradi Margit művészetét. Amikor hazatért Moszkvából, felkerestem. beszélgettünk. Nehéz életútja volt: fiatalon férjhezment, eltemette elsőszülött fiát, férjétől elvált. lányát egyedül nevelte. Abból a pénzből, amit a csipkeverésért, a csipkék megálmodásáért kapott. Kisfia halála után. amikor úgy érezte minden összeomlott körülötte, akkor menekült először az orsókhoz. Később, sokszor nyújtottak számára vigaszt, ha úgy tetszik menedéket is azok a kis fadarabok, amelyekből ötvenet— hatvanat pörget ujjai között boszorkányos gyorsasaggal. Az 1960-as évek közepétől mind kevesebbet hallottam róla, az utóbbi időben úgyszólván semmit. — Margit. Mi történt magával. amióta nem találkoztunk? Szomorkás a válasz: „Csak a csend van én körülöttem '. Aztán felcsillan a szeme: „A kislányom már vegyészlaboránsnak tanul Pesten”. — A csipkék? Tulajdonképpen ezt nem kellett volna kérdeznem. A karcagi háziipari szövetkezet (oda tartoznak 1963 óta a madarasi csipkeverők is) elnöknőjétől, Csala Jánosnétól tudok gondjukról: nehéz ma már vásárlót találni a leheletkönnyű kézimunkára. Nem divat a lakást csipkékkel díszíteni. Két évvel ezelőtt még 2 millió forint értékű csipkét készítettek négy részlegükben — Karcagon, Kunmadarason, Kunhegyesen, Abádszalókon — az idén már csak annak felét. Két éve még hatszáz asszony készítette a csipkecsodákat, ma mindössze kétszáz. Ebben az évben már nem volt export- szállításuk sem. Hanyatlóban van a híres népművészeti ág, a csipkeverés ? Csala Jánosné szerint: „Lassan kihal, mint a halasi csipke. Ott is csupán néhány öreg készíti még.” Meglep Váradi Margit válasza: „Most nem divat, de én bízom abban hogy eljön még újra a csipke ideje.” Az asszony — aki gyerVarázslatos gyorsasággal pörgeti a csipkeverőnö az orsókat mekkorában anyjától tanulta művészetét; aki a háziipari export szövetkezet !;un- madarasi részlegét megalakította: Nagyivánban, Tisza- szentimrén bedolgozókat toborzott, aki kétszáz asszonyt nyert meg a népművészeti ágnak; aki körül azóta csend van — mégis bizakodik. A kunmadaras: szövetkezet egyesült a karcagival és a .karcagi, vezetője meglepődik: miért akarok én pont Váradi Margittal beszélni? Négy részleg van, mindenütt ügyes asszonyok dolgoznak. Igazságtalan lenne, csax róla írnom. — Ügy tudom, ő népművész — érvelek, miközben többször hangsúlyozom, valamikor írtam róla és érdekel, hová vezetett életútja. —• Nem tudok arról, hogy népművész lenne — mondja az elnökasszony. — Még 1957-ben kaptam meg a népművész fokozatot, sőt amíg Karcaghoz nem csatlakoztam, kaptam a 400 forintos alkotódíjat is — ismerteti egyszerű tényként Váradi Margit. — Miért vonták meg? — Talán nem is közölte annakidején szövetkezetünk budapesti központja a karcagi szövetkezettel mindezt. — Most mit csinál? — A madarasi részleget vezetem. — Fizetése? — Ezer forint Mondják: emellett meg készíthetne csipkéket, vállalhatna más munkát is. Bementem egy budapesti üzletbe. Egy négyzetméter nagyságú leheletfinom vertcsipke- terítőt 4 ezer forintért árusítottak. Mennyit kap egy csipkeverőnő egy ilyen térítőért? Ismét Csala Jáno3- nét idézem: „Nincs munkabére a csipkeverő részlegnek. Kétszer emeltük a fogyasztói árakat, de így sem oldódtak meg a bérezési gondok. Egy csipkeverőnő egy óra alatt 1,50—2 forintot keres. Ha azt akarjuk, hogy legalább i forintra emelkedjen az órabérük, legalább duplájára kell emelni a fogyasztói árakat. Ez lehetetlen, így is drága a csipke.” Kérdezem Váradi Margi- tot: mennyi pénzt kapnak egy négyzetméter nagyságú térítőért? — A mintától is függ mennyire munkás, meg a fonal vastagságától. Körülbelül 700 forintot. — Mennyi idő kell az elkészítéséhez? — Ha egésznap csinálhatja az ember, meg van 30—32 nap alatt. Nehéz kenyérkereset! A csipkeverőnő míg mintákat mutat — mit tervezett legutóbb, beszél a pályázatról, amelyen ő is részt vett — gondolkodom: tor- vényszerü-e, hogy csak a csend vegye körül a csipke- verőket.? Természetesnek ve- hetjük-e a véleményt; kihal ez a népművészeti ág? Varga Viktória egyetem erényeinek summája. Negatívuma: halvány, erőtlen és színtelen szemléltetés aE elmondottak illusztrálására, az élménynyújtás csaknem teljes híjával. Irodalmi bevezető felsőfokon, versek tolmácsolása —■ sajdalma, sem pedig Reviczky Gyula átható és kitapintható zeneisége nem érintette meg a szépre szomjasan váró középiskolás közönséget. Igaz, hogy sem Reviczky, sem Komjáthy nem tartoznak valójában líránk első voIpari televíziós kamerák A Híradástechnikai Szövetkezet másfél éve telepítette egyik részlegét Balatonlellére. 1970 őszén megkezdték az integrált — egyesített — áramkörös ipari televíziós kamerák gyártását (MTI fotó — Bojkor József felv. — KS) Két nagy lavórban, öreg mosófazékban ázik a szeny- nyes. Juci igazán beosztotta a napját. Jó a szabad szombat, ráfér az emberre. Csakhát mindent szeretne megcsinálni. Egész héten csak rántja ki a szekrényből a tisztát, magának, gyereknek, aztán hét végére itt a nagy munka. Nem elég a takarítás, bevásárlás, fejmosás, még a nagymosás is. Mikor így halomban áztatja a ruhát, elgondolkozik rajta. Mindig mondja mondogatja, milyen kevés holmijuk van. Aztán, mosáskor rájön, elég az, a csuda vigye el elég lesz kimosni. Mariska néni, a szomszédasszony áll a szeny- nyes fölött, a kis konyhában, s mondja a magáét. Mert panaszkodott Juci, sok a dolga. Mariska néni sokat megért asszony. Nyelvel a fiatalabbaL Ez is munka már, ez a mostani kis pancsolás? Hiszen már az áztatóban tisztul a ruha. Hol volt még akkor Juci, amikor sikárkefével, teknőhöz görnyedtek az asszonyok. Reggeltől estig, jó ha csak egy napig tartott a nagymosás. Aztán akkor a fehérruhát főzték is. Majd nem rakatta volna csigákba, kacsafarokba a haját mosás előtt, mert a gőz, melegség tönkretette a frizurát, ha volt. Juci hallgatja a szomszédot, s nem akar vitát. Nem olyan fiatal ő már, hogy ne tudna arról, a régi nagy mosásokról. Kislány korában játszani se tudott a konyhában, amikor öreganyja felállította a teknőt, telerakta a spórt mosófazekakkal, elővette a szódát, az otthon főzött lúgos szappant, aztán jöjj el nap, menj el nap. Se munka. Míg az ember keze jól kiázik a vegyszeres vízben, öblít, tereget jól elgondolja a világ sorát. Hogy mennyi baj van, mennyi szomorúság. Mert mindig csak ilyenek jutnak eszébe. A maga baja is. Rendjén való az, hogy vele mik történnek? NAGVMOSÁS ebéd, se vacsora meleg. Csak mosás. A szennyes orrfacsaró savanyú szaga is, mintha az orrában lenne. Öregmama már régen nem mos. Otthon, a falusi kis házban is mosógép, meg centrifuga járja. Van az Jucinak is. Csakhát mindent nem lehet géppel rongálni. Most az egyik lavórban a csipkefüggöny ázik, a másikban testi ruha, de kényes műanyagból. Így aztán elő kell venni a kisfiú egykori fürdőkádját, föléhajolni, -s lötykölni a ruhát. Ezt a lötykölést megint Mariska néni találta ki. Sehogyse megy a fejébe, hogy már nem dörzsölnek, sikálnak. Nem is tudják ezek a maiak, mi az élet. Sokszor hallotta ezt már Juci, nem lepődik meg rajta egyszer sem. Csak elgondolkozik mosás közben. Arra nagyon jó ez a Tíz éve özvegy. Tíz éve él, ahogy tud. Keservesen. Pici lakásában repedeznek a falak, télen átfújja a szobáját is a hideg szél. Lakáskérvénye régen ott a tanácsnál. A múltkor utána ment, kérte, csináljanak már valamit. Any- nyit mondják, hogy az egyedülálló anyákat segítik. Hát ő is az. Sírt a válasz miatt, öt éven belül nem lesz lakása, új otthona, ne is várja. — Menj férjhez — mondta az egyik munkatársa. — Meglátod, minden elintéződik. Ezen még mosás közben is nevetni kell. Majd éppen társ nélküli negyvenéves férfiak szaladgálnak az utcán, s neki Jucinak mondják, csak az a vágyuk, hogy hátukra púpot, egy harmincötéves asszony, nagy gyerek gondját vállalják. 1 Az udvaron, ócska műanyag zsinórokon szél *, lebbenti már a mosott ruhát. Az utolja van, a munkaköpeny, fekete pulóver, ez-az. A másik udvarban, J jobbfelól is mosnak. Fia- , talember teregeti a hó- , fehér pelenkákat, gondo- , san csipeszeket rak rá- , juk, el ne vigye a gonosz , novemberi szél. Juci fölnéz, s elgondol- < kozik ezen is. Valami ős- i ösztöne tiltakozik a tere- i gető férfi láttán. Asz- I szonymunka, így rögződött < belé, ^ s szabadulni nem tud tőle. A nagymosás, a kismosás is. A pelenka meg... A két nagy lavórt gondosan kiöblíti, helyére viszi. A mosófazekakat szárítja. Ráesteledett. Jó lenne moziba menni, sétálni egyet a főutcán. Aztán gyorsan vacsorát készít. Teát is főzne, de olyan fáradt, hogy inkább csak az ágyat áhítja. Holnap vasal majd, megvarrja a fiú szakadt ingét, összekapkodja a kiskert utolsó virágát, kiszalad a temetőbe. És megint újsbb hét, kis gondokkal, olykor örömmel. Aztán megint mosás, vasalás, napszálltáig. És múlik az idő, elfutnak az évek. Sóskúti Júlia
