Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-09 / 264. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. november 9, Akiknek nem sürgős November 14: NDK-váíasztások Mind több jel mutat arra, bog; ^ a Német Szövetségi Köz­társaságban taktikát változtat a jobboldal. Bizonyos körök, amelyek nemcsak történelmi, hantim eredeti értelemben is tegnap még fröcskölő gyűlölettel t, imádták a kancellár ke­leti politikáját, ma másképpen teszik... ugyanezt. Olyan jelenség ez, amelyre érdemes idtejekorán felfigyelni, és amelyre éppen a legutóbb órákban tkapott különösen szem­léletes példát a nyugatnémet és a nemzetközi közvélemény, A Frankfurter Allgemeine Zeitung egy kommentárjáról van szó. A jobboldali, erősen konzervatív lap nem is titkolja, hogy aggódik. Sőt, azt sem titkolja, hogy amiatt aggódik aminek az egész józan világ kifej ezietten örül. A Frankfur­ter Allgemeine Zeitung aggodalmának és a józan világ elé­gedettségének tárgya: a jelek szerint kimozdultak a holt­pontról a két német állam tárgyalássai. Aligha túlzás azt állítani, hogy nem is olyan régen ugyanez a lap, sőt. ugyanez a kommentátor is éles hangon óvott volna a Német Demokratikus Köztársasággal foly­tatott minden párbeszédtől és ezt az alkaűmat is felhasznál­ta volna arra, hogy elmondja jólismiert véleményét a jelen­legi kancellár által folytatott egész kelleti politikáról. Ezúttal nem ez történik és ezt lassan tipikusnak érez­hetjük. A lap nem támadja a megbeszélések tényét de, — és ez az új taktika lényege — erősen bírálja a tanácskozások ütemét Ez ugyanis a kommentátor szerint túlságosan gyors. A Frankfurter Allgemeine Zeitung emlékeztet Erich Honec- kernek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága első titkárának arra a kijelentésére, amely szerint az NDK a maga részéről már novemberre elképzelhetőnek tartja az államközi tárgyalások eredményes befejeződését És itt jön az a póz. amellyel — ezt nem nehéz megjósolni — a közel­jövőben mind gyakrabban találkozhatunk majd az NSZK- ellenzék berkeiben: az „óvatosságra, megfontoltságra” intő ál-aggodalmaskodás alapállása. A magyarázat kézenfekvő. Ez az ellenzék nem is olyan régen még kormányon volt. Csaknem negyedszázadon át próbált megakadályozni egy olyan folyamatot, amelynek ma mái" több jelentős állomása van és amelynek része — fontos része! — lenne a két német állam megállapodása. Jonéhány választáson, legutóbb például a brémain, kiderült, hogy az enyhülés nyílt elvetése súlyos politikai kockázatok­kal terhes. Ezért van meghonosodóban a nyílt támadás helyett a lassítás taktikája. Nem a cél változott, csak az eszköz. A Lenin-mauzóleumnál lévő díszemelvényen (jobbról bal­ra): Brezsnyev, Podgornij és Koszigin üdvözlik az ünnepi felvonulás Résztvevőit a moszkvai Vörös-téren. (Telefoto — TASZSZ — MTI — KS) Utón Kína ENSZ-küidötts4g@ Hírügynökségi jelentések beszámolnak arrál, -hogy a- Népi Kína ENS/ő-küldöttsé- gének három diplomáciából és egy titkárból álló első csoportja hétfőn, magyar idő szerint 10 órakor, az Orly-i légi kik ötől\51 programszerű­en tovább repült New York­ba, s este megérkezett. Pekingi jelenléte szerint a küldöttség zöme .'tjsiao. Kuan-, hua külügyminiszter-helyettes vezetésével kedden, magyar idő szerint 6 óra 15 perckor hagyja el a kínai fővárost és szerdán 10 órakor érkezik Párizsba, ahonnan három órával később repül tovább New Yorkba. Tifo—Heajh angol miníszteirelnöknél LONDON Patak Károly, az MTI tu­dósítója jelenti: Tito jugoszláv elnök és felesége, valamint Tepavac külügyminiszter hétfőn az angol királyi pár ebédven­dége volt a Buckingham palotában. Tito vasárnap érkezett Londonba/ ahol a Scotland Yard különleges osztálya nagy biztonsági előkészületekkel fogadta, mert nem akarta, hogy tiorvát fasiszta emigrán­sok merényletet kövesse­nek el az 1963 óta először Angliába látogató államfő ellen. Chepersből Titót és kíséretét helikopter szál­lította Londonba. Ez volt az első eset, hogy külföl­di előkelőséget helikopte­ren repítettek a királyi palotába. Chepuersben, a Brit mi­niszterelnök rezidenciáján, Tito elnök vasárnap tár­gyalásokat foytatott Ed­ward Heath miniszterel­nökkel. A megbeszélése­ken, amelyeken jelen volt Sir Alec Douglas-Home an­gol külügyminiszter is, angol hírforrások szerint a felek a keleti—nyugati vi­szony, a közel-kelet, az indiai—pakisztáni viszonv a nemzetközi pénzügyek és kereskedelem kérdéseit tekintették át. Értesülések szerint szó volt az európai biztonsági értekezlet össze­hívásának tervéről is. A tárgyalásokat hétfőn reg­gel folytatták. A Heath—Tito tárgya­lásokról közös közleményt adtak ki. Tito elnök meg­hívta Belgrádba Heath miniszterelnököt, aki a meghívást elfogadta. Uta­zásának időpontjáról a két kormány még diplomáciai úton konzultál. & BELGRAD Kéthetes távoliét után, — hétfőn este visszaérkezett Belgrádba Tito elnök és fe­lesége, akiket a jugoszláv fő­város repülőterén — Krszte Crvenkovszki alelnök és más hivatalos személyek köszön­tötték. Tito elnök most zárult út­ja során Nixon meghívására látogatást tett az Egyesült Államokban, viszonozva az amerikai elnök tavalyi jugo­szláviai látogatását, — majd ugyancsak hivatalos látoga­táson egy hetet töltött Kana­dában. A jugoszláv államfő Kana­dából, úton hazafelé, rövid ideig Nagy-Britanniában tar­tózkodott, ahol megbeszélést folytatott Heath miniszterel­nökkel és részt vett azon az ebéden, amelyet II. Erzsébet királynő adott tiszteletére. Tito elnök e körútját ok­tóber közepén, Indiában és Egyiptomban tett látogatása előzte meg. Mint ismeretes, a jugoszláv vezető őszi nagyszabású ta­nácskozás-sorozata szeptem­berben Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP KB főtitkárá­nak jugoszláviai látogatásá­val kezdődött. Castro Chilébe látogat Santiago (MTI) Fidel Castro kubai minisz­terelnök november 10-én kor­mányküldöttség élén hivata­los látogatásra Chilébe uta­zik — közölte hétfőn, most már hivatalos formában, a chilei külügyminiszter, . Clo- domiro Almeyds. Castro, úton Chilébe, rö­vid időt tölt Limában, Peru fővárosában, ahol szintén ta­lálkozik a vezető politiku­sokkal, köztük Velasco Al­varado elnökkel. Megfigye­lők szerint hamarosan sor kerülhet Peru és Kuba dip­lomáciai kapcsolatfelvételére is. A cirilei kormányzat már régebben elismerte Kubát. Castro 1964 óta első ízben Látogat külföldre. Antifasiszta diáktüntetés Rámában Kómában ötezer diák antifasiszta tüntetést rendezett. A háttérben a Colosseum impozáns tömbje magasodik. (Telefoto AP - MTI — KS) Á 71. támadás Amerikai repülőgépek ez év eleje óta 71. alkalom­mal támadták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét. A hétfő reggeli hírügy­nökségi jelentésekből ki­tűnik, hogy vasárnap négy phantom típusú sugárhaj­tású amerikai repülőgép hatolt be a demokratikus Vietnam légiterébe, s bofn- ba terhét a fegyvermentes övezettől 64 kilométerrel északra lévő Dong Hói város térségére dobta le. A dél-vietnami felszaba­dító erők Hűé volt fővá­ros térségében fokozták nyomásukat a dél-vietna­mi első gyaloghadosztály- ra. A szorongatott hely­zetbe került kormányka­tonaság mentesítésére légi­erőt és tüzérséget is be­vetettek. A kambodzsai hadi je­lentések siralmas képet festenek a Phom Penh fő­várostól mindössze 91 ki­lométerrel északra, a 8. számú főútvonal közelé­ben lévő Romlong város „védőinek” helyzetéről. A néni felszabadító erők im­máron két hete úgyszól­ván szünet nélkül támad­ják a stratégiai fontossá­gú várost, amely a parti­zánok záróavűrűiébe ke­rült. A Romlong-ban kö­rülzárt kambodzsai kor- mányldatonaság támogatá­sára F-105 típusú ameri* kai sugárhajtású repülő­gépek indutak bevetésre, amelyek — a kambodzsai hadvezetés beismerése sze­rint — napalmmal bombáz­ták partizánok Romlong körül feltételezett állásait. A jelek szerint azonban ez sem segítette elő a helyzet ,,tisztázását” mert a legfrissebb jelentésekből 1 kitűnik, hogy a kambod­zsai hadvezetés B-52-esN amerikai stratégiai bom­bavetők bevetését is sür­geti Romlong védőinek támogatására. A VDK külügyminisztériu­ma hétfőn nyilatkozatban tiltakozott az ország területe ellen intézett újabb amerikai bombatámadások miatt. 1971. szeptember 21-én végrehajtott — nagyarányú bombázásokat követően az amerikai légierő több alka­lommal intézett bombatáma­dásokat az ország területe el­len — hangzik a nyilatkozat. — Amerikai repülőgépek és hadihajók ismételten meg­sértették a VDK légiterét és felségvizeit. Különösen sú­lyosak voltak a november 7- én és 8-án végrehajtott ame- riaki bombázások Dong Hói, Quang Binh tartomány szék­helye környékén. A bombá­zások halálos áldozatokat kö­veteltek és anyagi kárt okoz­tak. Á „77-ek" tanácskozása Haditörvényszék Athénben A Görög Kommunista Párt októberben letartóztatott 33 tagja közül tizenkilencet — köztük a párt két vezetőjét — az athéni haditörvény* széli elé állították, • * ■ ■ • Az elfogott kommunistá­kat „a fennálló társadalmi rend erőszakos megdöntésé­re” irányuló kísérlettel vá­dolják * / r r V * y * * - i ■ Limában hétfőn véget ért a fejlődő országok csoport­ja, az úgynevezett „77-ek” tanácskozása. A csoporthoz tartozó 96 ország küldötte nyilatkozat­ba foglalta azokat az elve­ket, amelyek álláspontju­kat tükrözik .majd az ENSZ kereskedelmi éja gazdaság-, fejlesztési értékezletén, amely 1972 áprilisában kez­dődik Santiago de Chilé­ben. A közfelkiáltással jó­váhagyott dokumentum egy­ben alapul szolgál a fejlődő és az iparilag fejlett orszá­gok közötti kereskedelmi és gazdasági tárgyalások­nak. A Német Demokratikus Köztársaságban november 14-én országos és megyei választásokat tartanak. Ez­úttal 500 népi kamarai és 2829 megyei tanácsi képvi­selőt választanak újjá. Az összes politikai pártok­hoz és tömegszervezetekhez tartozó jelöltek a demokra­tikus Németország Nemzeti Frontjába tömörülve vesznek részt a választásokon, a front égisze alatt közös lis­tán indulnak. A Nemzeti Fronthoz, amelynek országos elnöke a pärtonkivüli dr. Erich Cor- rens professzor, ót politikai párt és négy nagy tömeg- szervezet csatlakozott. A Nemzeti Front és az egégz-állam vezető ereje: a Német Szocialista Egvség- párt, amely a Német Kom­munista Párt. és a Német Szociáldemokrata Párt egye­süléséből 1946-ban alakult. Ez taglétszám szerint is a legnagyobb párt: több mmt 1,9 millió tagja van. A párt marxista—leninista ideoló­giát képvisel. A Német Keresztényde­mokrata Unióhoz (CDU) az NDK lakosságának az a ré­tege csatlakozott, amely megtartotta vallásos világ­nézetét. ugyanakkor egyetért a Német Demokratikus Köztársaság kormányának a béke. a biztonság, a de­mokrácia erősítésére és a szocializmus felépítésére irányuló politikájával. A Német Liberális De­mokrata Párt (LDPD) a polgárság humanista forra­dalmi-demokratikus hagyo­mányaira alanozza politiká­ját ugyancsak támogaita a szocializmus felépítésének politikáját. Tagjai elsősorban kisiparosok, kiskereskedők, továbbá az értelmiség sorai­ból, ezenkívül egykori kis- és középpolgári és alkalma­zotti körökből kerülnek ki. A CDU és az LDPD 1945- ben, tehát közvetlenül a hitlerizmus szétverése után alapított párt. Két további párt 1948-ban kapcsolódott be a demokratikus építő­munkába. A Német Nemzeti-demok­rata Párt (NDPD) termelő­szövetkezetekbe tömörült és magánkisiparosokat, kis­kereskedőket, fél állami üze­mek vezetőit, művészeket, a középrétegekből származó alkalmazottaltat mondhat tagjainak. A Német Demokratikus Parasztpárthoz (DBD) első­sorban termelőszövetkezeti parasztok tartoznak, továbbá olyan dolgozók, állami al­kalmazottak, akik a méző- gazdaság és az élelmiszeripar területén tevékenykednek. Az öt párton kívül számos tömegszervezet rendelkezik frakciókkal a Népi Kamará­ban és a helyi tanácsokban. Az NDK Népi Kamarájá­nak képviselőjévé minden olyan állampolgár megvá­lasztható, aki a választások napján betöltötte 21. élet­évét. A helyi képviselőtestü­letekben (tehát már a mos­tani megyei választásokon is) a passzív szavazati jog korhatára alacsonyabb a 18. életév. Ez az első alka­lom. hogy — az NDK 1968. áprilisában életbe lépett szo­cialista alkotmánya értelmé­ben — a megyei képviselő- testületekben 21 éven alu­liak is helyet foglalhatnak. Indira Gandhi Párizsban tárgya! Pompidou elnök hétfőn délben ebédet adott Gandhi-- asszonynak, India miniszter- elnökének tiszteletére, aki vasárnap este érkezett New York-bol Párizsba. Indira Gandhi hétfőn dél­előtt Chaban-Delmas mi­niszterelnökkel tárgyalt, aki­vel kedden további megbe­szélést folytat majd. Két­napos párizsi tartózkodása alatt sajtóértekezletet is tart kedden India párizsi nagy- követségén. Az indiai miniszterelnök­asszony párizsi megbeszélé­seinek középpontjában — a kétoldalú francia—indiai kapcsolatokon kívül — első­sorban az India és Pakisz­tán közötti feszültség prob­lémája áll. Párizsi nolitikai körökben hangsúlyozzák: a francia kormány nagy meg­értéssel viseltetik India sú­lyos problémái iránt s egyetért azzal, hogy a fe­szültség sürgős felold, "a van szükség. India nem vi­selheti sokáig egymagában azt a hatalmas terhet, ame­lyet a kelet-pakisztáni mil­liós tömegek ellátása ró az országra. Francia politikai körökben arra is utalnak, hogy Leo­nyid Brezsnyev párizsi lá­togatásakor Pompidou elnök és az SZKP főtitkára egyet­értett abban, hogy politikai eszközökkel kell megoldani a Kelet-Pakisztánban tá­madt problémákat, még­pedig úgy. hogy a mene­külteknek lehetővé tegyík a a Kelet-Pakisztánba való visszatérést. A francia kormány a kö­zelmúltban diplomáciai úton két ízben is felhívta Jahja Khan pakisztáni elnök fi­gyelmét, törekedjék a prob- lémá politikai és al­kotmányos rendezésére. A külügyminiszter azt is beje­lentette, hogy március 25-e a válság kirobbanása óta, nem kötöttek újabb fegyver- szállítási szerződéseket Pa­kisztánnal. Franciaország ugyanis a korábban kötött egyezmény keretében repülőgépeket, he­likoptereket, tengeralattjá­rókat és egyéb fegyvereket szállított Pakisztánnak. A Combat és a l.Humanité ezzel kapcsolatban felveti a kérdést: folytatódnak-e a régebbi szerződések értelmé­ben a fegyverszállítások ? Mindkét lap sürgeti a kor­mányt, hogy az ilyen íegy - verszállílásokat feltétlenül be kell szüntetni. A Figaro viszont azt iria, hogy március 25-e óta fran­cia részről semmiféle fegy­vert nem szállítottak Pa­kisztánnak. Indira Gandhi asszony, in­diai miniszterelnök hétfőn interjút adott a francia tele­víziónak az indiai—pakisztá­ni ellentétekről. A miniszter­elnökasszony kijelentette: — „Ügy érzi. mintha tűzhányón ülne”, s hogy India nem tud­ja hosszabb időn keresztül elviselni a jelenlegi helyze­tet. (A Kelet-Pakisztánból özönlő menekültek áradatá­ról van szó.) Indira Gandhi hangoztatta, hogy országa mindent meg­tesz a háború elkerülésére. A helyzetre azonban csak poli­tikai megoldás kénzelhető el, amelyet a kelnt-bengáiiai la­kosság is elfogad — mondta.” Japán tiltakozás az atomrobbantás ellen Az Amchitka szigetén va­sárnap este végzett ameri­kai atomfegyver kísérleteit követően tovább folytatód­nak a tiltakozások. A Nhan Dan, a vietnami dolgozók pártjának közpon­ti lapja hétfői számában megállapítja: „ez a kísérlet azt bizonyítja, hogy a Nixon-kormány tovább foly­tatja a fegyverkezési kam­pányt. a háborús előkészü­leteket és szándékosan idéz elő feszült helyzetet a vi­lágban”. Japánban vasárnap c®* szágszerte tiltakozó akciók­kal emelték fel szavukat a különböző társadalmi szer­vezetek képviselői az eddi­gi legnagyobb amerikai földalatti atomrobbantás ellen. Hirosimában kétórás ülősztrájkot tartottak a tüntetők az első amerikai atombomba áldozatainak emlékműve előtt. A Maga- szaki prefektúra az Egye­sült Államok tokiói nagv* (követéhez intézett levelé­ben ..mélységes sajnálkozá­sának” adott kifejezést at kisérfettel; kapcsolatban* ,

Next

/
Thumbnails
Contents