Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-06 / 262. szám
1971. november 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Itt van az ősz, Fácánvadászat (balról) (MTI fotó — Bereth Ferenc) Csúnya iS, szép is az őszi eső (jobbról) (MTI fotó — Járai Rudolf) Jól felöltözve jókat lehet üldögélni a novemberi napsütésben (alsó képünk) (MTI fotó) Ár és minőség Fültanúja voltam nemrég, hogy egy vezető szóvá tette Szolnokon a másiknak: Sajnos, a ruhaipar — gyakori áremeléseivel — nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket a reform bevezetésekor tápláltunk iránta. 1967-ben például kifejezetten azt vártuk, s arról cikkezett a sajtó is, hogy a ruhaipari termékek fogyasztói ára csökken majd az új mechanizmusban. Ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk évről évre. Tudom azt is, hogyanagy-.,, (kereskedők, történetesen . a ' Tisza Cipőgyár szakvezetőinek immár hónapok óta azt „fújják”: a magyar vásárlók a drágább lábbeliket keresik a boltokban. Az olcsóbbakat * — hagyományosan ilyen a martfűi cég termékeinek zöme — szerintük fi- gyelemre sem méltatják. Dicséret jár a „Tisza” illetékeseinek, hogy vitatkoznak a „nagykeresek” megalapozatlan érveivel. Ugyancsak nemrég tárgyaltak a megyei szakemberek egy értekezleten, az áruk minőségének — szűkebb pátriánkban tapasztalt — fogyatékosságairól, a hibás termékek forgalmazásának megelőzését szolgáló feladatokról. Itt fogalmazta meg az egyik felszólaló: Az ár és a minőség ma már társadalmi ügy. Nem mindegy, hogy mennyiért és milyen minőségben jht hozzá a fogyasztó a vásárolt cikkhez. S e nagyon igaz megállapítással összefüggésben utált a belkereskedelmi miniszter egyik interjújának közlésére: „a jelenlegi kínálati viszonyok közepette a kereskedelemnek még nem nagy a szerepe az árak alakításában.” (Népszabadság, 1971. IX. 26.) Az árkérdés zsebbevág Az áraknak viszont. annál nagyobb a szerepe a fogyasztók kiadásainak alakulásában. Utóbb lapunkban is gyakran esett szó erről. A Hűtőgépgyár egyik ifjú mérnöke a só és a cukor „ügyét” panaszolta a Miről írna On, ha újságíró lenne? című jászberényi összeállításunkban. Mindkét cikk ára hatóságilag megszabott, mégis gyakran rákényszerül a vevő, hogy a „finomított” változatú sóért és cukorért többet fizessen. Vagy azért — mondotta, —, mert hagyományos kristálycukor nincs az üzletben, vagy mert az asztalisó minősége ma már nem a ré- giEgy szolnoki árubemutató látogatójaként megkérdezett Polónyi Lajosné a Néplap munkatársának ezt mondta: „Nagyon szeretném, ha olcsóbbak lennének a félkészételek, meg a bébiételek is. A dolgozó nőnek ugyanis egyáltalán nem mindegy az ár” — persze, hogy nem mindegy, hát még az olyan több gyermekes családoknak, amelyeknél a kereső jövedelme is „szerény”! S bizony, sok ilyen család van. Aligha gondolnak rájuk azok a „nagykeresek”, akik a Tisza Cipőgyártól csak drágább lábbeliket akarnak rendelni. A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet igazgatójával interjút közölt nemrégiben a Népszabadság. Érdemes két megállapítást is idézni. Az egyik: „kevés kivétellel csaknem minden árucsoportra jellemző a gyártmányok minőségének ingadozása, a hibás termékek forgalomba hozása, annak ellenére, hogy jelentős részükre a minőségi követelményeket és az osztályba sorolás feltételeit az állami szabványok írják elő.” A másik idézet Cserny Ferenc igazgatótól: amikor a forgalomban lévő áru minőségének súlyosabb hiányosságait állapítjuk meg, kötelezzük a forgalomba hozó kereskedelmi vállalatot, hogy a kifogásolt terméket vonja ki a forgalomból, illetőleg megszabjuk azokat a feltételeket, amelyek mellett azok további árusítása, a vásárlók megkárosítása nélkül, még megengedhető.” Ezt a KER- MI munkájáról közölte az igazgató. Jómagam az intézet egyik főosztályvezetőjét, dr. Pintér Gyulát kérdezhettem meg, hogyan hasznosítják az augusztusi Szolnok megyei vizsgálat tanulságait másutt, A vevőre sózzák Megdöbbentő és lesújtó válaszként jegyezhettem le: itt, a megyében (de hasonló esetekben bármely más megyében is) a nem vizsgált üzletek változatlan áron forgalmazhatják ugyanazt az árut, amelyet a vizsgált üzletekben azonnal kivontak a forgalomból, vagy csökkentett árúvá minősítették. Más szóval, egyazon vállalatnak a nem ellenőrzött boltja a lejárt szavatosságú, vagy a gyártó cég által I. osztályúnak minősített árucikket ugyanúgy rá sózhatja a vevőre, mintha arról a vállalat másik boltjában a KER- MI nem mondott volna se bű-t, se bát-t. Őszintén szólva, nehéz megmondani, hogy egy-egy KERMI-vizsgálat — ilyen körülmények között. — menynyit ér. Hogy nem valami sokat, az tény. Mégpedig nagyon sajnálatos tény, amelyen mielőbb változtatniuk kellene az illetékeseknek. Sok más tapasztalat mellett az intézet igazgatójától idézett első megállapítás nagyon indokolja és sürgeti ezt. Hasonlóképp az a vaskos kötetben sokszorosított vizsgálati jelentés is, amely a Szolnok megye 14 helységében augusztusban feltárt hiányosságokat összegezi és részletezi. Mert hiszen: az árra és a minőségre ma mindenki, mint lázra a hőmérő reagál. Magyar István , A Szolnok mérvéi Tanáéi Vasipari \ ailalata rövid határidőre v állatra — rilljnVw!(fr' — dinamók — ■jpindítók — trans»fn’mv;torok. ■*- elektromos berendez szakszerű JAVlTASÄT garanciával. SZÓI Ne K Tános U L Telefon: 12-844 12—107 Kiállítás a csárda helyén Vésett cifrázatú mézesbáb- minták, gyertyamártó edények, gyékényszakajtók, nádvágó kaszák, rézberaká- sos karikások, faprések, mázas cserépedények, csikóbőrös kulacsok. .. Nehéz lenne leltárt készíteni a kisújszállási helytörténeti gyűjtemény néprajzi anyagáról. A változatos, gonddal rendszerezett anyagot a kiállítási épületté átalakított egykori Morgó csárdában láthatjuk. Igen szerencsés ötlet volt kiállítóhellyé átalakítani ezt., a kezdetben csárdaként használt, aztán iskolaként funkcionáló épületet, amely szép példája a múlt századbeli, alföldi építészeti stílusnak. A kiállítás hű képet ad a hagyományos paraszti életről a földművelés, a pásztorkodás és a háziipar munkaeszközeinek bemutatásával. A mai látogatók, akiknek legnagyobb része nem látta használat közben ezeket a szerszámokat, nem győzik csodálni céltudatos egyszerűségüket, megformálásuk ötletességét, díszeik ízlésességét. A néprajzi gvűjtemény létrejöttében döntő érdeme van a kisújszállási gimnázium honismereti szakkörének és vezetőjének, Zsoldos István, tanárnak. A gimnazisták szorgalmas múltkutatása, Ulkes gyű’tő- szenvedélye igen értékes néprajzi anyag alapjait vetette meg. Jó, hogy ez a gyűjtemény most méltó otthont kapott a Morgó csárda falai között. A kiállítás megnyitása megmozgatta a város közvélményét. Igen sokan ajánlották fel már azóta is néprajzi emlékeiket, régi használati tárgyaikat a gyűjtemény javára. A kiállított anyag többszöröse egyelőre még raktáron van. A Morgó csárda másik termében képzőművészeti bemutatókat terveznek. Ott egyelőre Papi Lajos szobrászművész képgyűjteménye látható, amely különösképpen a kortárs képzőművészet képviselőitől mutat be igen színvonalas alkotásokat. sz. j. Kiss Dénes: Meddig érdekes egy lány? Olyan lánynak látszott, akivel könnyen ki lehet kezdeni. Kicsi volt és riadt. Az apró asztal mögé bújva ült, félszeg testtartással. Úgy rémlett, alig mer fölpillantani. t Az állomás melletti eszpresszóban sokan voltak. Éjszakai műszak után beültek a fiúk a közeli üzemekből. Sokféle ember akadt köztük. A legtöbben vonatra vártak. Némelyik már láthatóan részeg volt, borzas hajjal, tunya tartással könyökölt. Sok volt a sörösüveg is, a kis asztalokon. A fiúk feje az üvegek tompa zöldje fölött világított. Az eszpresszó volt a falu egyetlen szórakozóhelye. A lány melletti asztalnál is három suhancféle ült. Már ők ittak is annyit, hogy hang- gosan és elég feltűnően szó- lítgatni kezdték a lányt, aztán mekegve nevessenek ostoba megjegyzéseiken. — Hallod-e, kisanyám? Fi- gyuzz rám. figyuzz a te jópofádra. Naa!... Nem hallod? — hajolt most közelebb a lányhoz a legrészegebb és legvagányabb kinézésű, aki mindig első akart lenni mindenben, hogy így őrizze meg tekintélyét. Haját, amúgyis alacsony homlokára fésülte, mintha szégyenné, hogy egyáltalán van homloka. A lány pedig igyekezett nem rájuk nézni. Az ajtót fürkészte, de nem mozdult. Bár igazában sokfelé nem nézhetett, mert alig volt asztal, ahol ne ült volna férfi és ne pislogott volna rá. A szemek kancsal tüzében ült kopottan és félszegen, s nem volt árnyéka. Ha sokáig nézte az ember, már nem volt biztos abban, hogy „olyan lány.”. Inkább árvának és elhagyottnak tűnt fel. Az asztalon nem volt már előtte semmi. Elég régen rendelhetett, mert a felszolgáló elvitt előle mindent. Az asztallap üressége még jobban felbátorította a suhan- cokat. Az előbbi „bátrabb” szőke most még közelebb húzta a székét. Két társa kihajolt az asztal mellől és röhögött. Az egyik még a kezét is összedörzsölte: jó hecc ez. A nagy jelenetre szinte az eszpresszó egész közönsége figyelt. Sőt, úgy tűnt, hogy hallgatólagosan meg biztatják is a majomarcú szőkét. Azt pedig nem nagyon kellett biztatni. Vaskos megjegyzéseket és disznósá- gokat mondogatott a lánynak Rekedtes, mély hangja bántóan különült el a többi vendég zsongásba mosódó hangjától. A legdisznóbbakat azért olyan halkan mondta, hogy csak a lány és a haverok hallhatták. A lány pedig egyre ijedtebb lett. ösz- szehúzódott a kis asztal mellett, és egyre jobban kiütközött esetlensége. Pedig közelről dacossággal ötvözött báj látszott az arcán. — A kisasszonynak nem vagyok elég jó? — kérdezte kihívó hangsúllyal a homlok- talan — Majd akkor jönnek a haverok is! Ennyien csak megfelelünk? — Körülnézett és várta a röheit. A haverok röhögtek is azonnal. A lány keze az asztalon feküdt Nem voltak kis kezek, kecsesek, finomak, hanem erősek, durvák. Nem illett volna rájuk a kézcsók, sem a hosszúszárú, városi kesztyű. Pedig nem lehetett több tizenhat-tizenhét évesnél. Elhagyatottságában kis, riadt verébre emlékeztetett. — Hát meddig pofázzak, kisanyám? — emelte fel hangját a homloktalan egy pohár sör után és felállt, hogy egészen a lány mellé húzza székét, amikor egyik társa hirtelen pisszegett neki. Már ekkor mindenki látta, hogy az eszpresszó ajtajában egy fiú áll. Tekintete felett összehúzta a szemöldökét, majd határozottan megindult a lány asztala felé. A lány arcán megenyhültek a vonások. A fiú közeledett és eközben nem nézett se jobbra, se balra. Ment egyenesen az asztalhoz. Megállt a homloktalan előtt, nem sokkal volt magasabb nála, mert az is zavartan felegyenesedett. Az új fiú nyílt tekintetét nem .sokáig tudta elviselni. Néhány másodpercig farkasszemet néztek, majd a homloktalan bizonytalanul elfordította fejét és elindult az illemhely felé. Arcán visszafojtott düh és gyáva gyűlölet ült. — Iszol, iszol egy kávét? — kérdezte a lány, miután halkan. megkönnyebbülten sóhajtott. — Nem — felelete a fiú, kis hallgatás után. — Bántottak? A lány megrázta a fejét és mosolygott. Kinyílt az arca. mint valami nagy virág. Szép volt. De ezt az emberek már nem látták. Az eszpresszóban már nem figyelt rájuk senki, nem voltak érdekesek többé.
