Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-06 / 262. szám

XXII. évf. 262. sz. 1971. novem bér 6.. szombat. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Politikai könyvek — a terjesztés politikába L egutóbb, amikor látogatóként a martfűi Tisza Ci­pőgyár alsórészkészítő üzemében jártam, s meg­kérdeztem egy szakmunkásnőt, pusztán kíváncsi­ságból, vajon tudja-e,, hogy a közeljövőben milyen jelen­tős kulturális és politikai eseményre kerül sor, itt Martfűn, szinte gondolkodás nélkül válaszolt: Martfűn tartják az Országos Politikai Könyvnapok ünnepélyes megnyitóját. Később a beszélgetés során kiderült, hogy a véletlen sze­rencsésen hozott össze egy olvasó asszonnyal; ugyanis Horváth Sándorné abban az üzemrészben, ahol dolgozik, legszorgalmasabb vásárlója és olvasója a politikai köny­veknek. Ö gondoskodik olvasnivalóról férje számára is. Lakásukban az évek folyamán vásárolt könyvekből formás kis házikönyvtár kerekedett. S ami külön is érdekes, leg­főbb könyvbeszerzési forrása a Kossuth Kiadó üzemi könyvterjesztése. Az eset nem egyedülálló a cipőgyárban. Akad párja nem is egy. És habár tipikusnak azért még nem mondható, jelképesnek mindenképpen tekinthető e munkásasszony példája: az olvasás, ezen belül a politikai irodalom egyre növekedő népszerűsége szimbólumának. Annak, hogy a párt kiadójának könyvei, tájékoztató füzetei, brossúrái a különböző társadalomtudományokkal foglalkozó szakiro­dalom, népszerű periodikái a dolgozó emberek körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Az ideológiai és a pártirodalom legális és tervszerű megjelentetése csak 1944-ben kezdődhetett meg a felszabadult Szegeden, no­vember első napjaiban. Az akkor Szikra Könyvkiadó né­ven indult vállalkozás örökségét és szerepét a Kossuth Könyvkiadó vette át és a politikai könyvkiadás az eltelt több mint 25 esztendő alatt igen sokat fejlődött. Ma már elmondhatjuk: a politikai irodalom mind formai, mind tartalmi szempontból megítélve a legkorszerűbb olvasói igényeket is ki tudja elégíteni. És milyen mennyiségben? Csak ebben az esztendőben 337 mű hagyja el a nyomdát, 5 millió 961 ezer példányban! Ebből 1 millió 400 ezer fo­rint értékű könyv és egyéb nyomdai termék került és ke­rül még az év hátralévő részében megyénkbe. Mert ennyit költenek politikai könyvek vásárlására a megyében alap­szervek, párttagok és pártonkívüliek. Többet mint az előző években bármikor. És ebben nemcsak a kedvezően alakuló társadalmi feltételeknek van szerepük, hanem feltétlenül része van a jó és hatékony könyvterjesztői munkának is. Nem mindegy, hogy a politikai irodalom hogyan jut el az olvasóhoz! Martfűn például, vagy a jászberényi Hűtőgép­gyárban és a Szolnoki Nyomdában, de idézhetnénk más üzemeket is a megyéből, évek óta fontos pártfeladatnak te­kintik a politikai kiadványok terjesztését A politikai könyvek minél szélesebb körben való terjesztése politikai munka. Abban az értelemben, hogy a marxizmus—leniniz- mus eszméinek térhódítása a könyvek útján és a párt po­litikáját népszerűsítő kiadványok széleskörű felhasználása, olvasása politikai céljaink megvalósulását segíti elő. He­lyénvaló tehát, hogy megyénkben a járási, városi párt- bizottságok szívükön viselik a terjesztés ügyét s évenként a végrehajtó bizottságok egy-egy alkalommal értekezleten vitatják meg — az aktivistákkal közösen — a politikai könyvterjesztés soronlévő feladatait. Csak így, ebben a szellemben érhető el újabb és újabb eredmény a politikai tisztánlátás, a világ hazai és külföldi dolgaiban való biz­tos tájékozódást elősegítő könyvek, kiadványok népszerűsí­tésében. S zolnok megyében évről évre növekszik az egy aktív keresőre eső politikai könyvvásárlás össze­ge. Míg 1970-ben körülbelül 6 forint 78 fillér ju­tott minden keresőre, addig az idén már 9 forint fölé emelkedett a politikai irodalom vásárlására fordítandó, egy aktív keresőre eső összeg átlaga. Különösen jók az eredmények a már említett üzemekben és vállalatoknál, de rajtuk kívül a termelőszövetkezetek között a tiszaföldvári Leninben, a karcagi .Béke Tsz-ben, továbbá Kisújszálláson a Faipari Vállalatnál, Szolnokon a Járműjavítóban és a cukorgyárban büszkélkedhetnek kiemelkedő terjesztési eredményekkel. Rendszeres olvasói vannak a politikai fo­lyóiratoknak is, bár itt fokozottabb előre lépésre lenne szükség. A Pártélet előfizetésre 1464 példányban jár a me­gyében, további 1307 talál olvasójára bizományosok útján. Társadalmi Szemléből pedig közel ezer a havi vásárlás. Kiváló, lelkes aktivisták, politikai munkások — nevez­zük inkább így a politikai irodalom propagátorait a kevés­bé rokonszenves könyvterjesztő megnevezés helyett — légiója munkálkodik, hogy Martfűn, Karcagon, Szolnokon, Jászberényben, Kisújszálláson a politika „szép szava” könyv formájában is eljusson az olvasni szándékozó dol­gozókhoz. A csaknem 800 megyei aktivista között sokan vannak, akik öt-tíz éve végzik ezt a fontos és rangos párt­munkát. Hatvanhétén vannak, akik a Kossuth Kiadó által alapított ötéves és tízéves munkáért jelvény birtokosai már, jó munkájuk elismeréseképpen. A mai országos mart­fűi megnyitón tizenegyen veszik át az eredményes terjesz­tői tevékenységért járó kitüntető jelvényeket. Mindez azonban nem jelenti, hogy a megyei eredmé­nyekkel teljesen elégedettek lehetnénk. Főként, ha arra gondolunk, hogy falura, kisebb községekbe még korántsem kellő mértékben és mennyiségben jut el Marx, Engels. Lenin magyarnyelvű kiadójának java termése. Pedig az életformájában forradalmi változásokat megélő termelő­szövetkezeti parasztságnak a politikai és ideológiai iroda­lom meggyőző és magyarázó szava sokat segíthetne újfaita magatartásuk, gondolkodásmódjuk és világszemléletük ki­alakításában. Ezért a terjesztés bővítésében és kiszélesíté­sében erre a területre érdemes fokozottabb figyelmet szentelni. A z Országos Politikai Könwnaook mean vitáin Martfűn: kltötúeté» a martfűieknek és eRsme-és a megvének. De egvben serkentés is a nárt ood- tlkáíát nénszerűsítő a marxizmus klasszikusait megismer­tetni szándékozó notitlkaj irodalom terjesztésére. újabb és újabb, a szép és nemes pármt'mkát szívesen vállaló ak­tivisták, — terjesztők — bevonásával. V. M. Megyénk iparosítását rí vívott küzdelmünk kimagasló sikere Csáki István beszéde a kisú szállási gyáraiatáson Az egykori rossz földön, a kisújszállási „szipákáson” ta­valy ilyenkor avatták a Gyó­gyászati Segédeszközök Gyá­rának első munkacsarnokát és raktárát. Az ÉPSZER ak­kor vállalta, hogy egy év múlva átadja az új gyáregy­ség újabb munkatermét, kor­szerű ebédlőjét, üzemi kony­háját, fürdőjét. A szándék­ból tegnap valóság lett. Az új épületsor előtt, nemzeti­szín szalag várta az avató- kat. Kiss Sándor, az ÉPSZER igazgatója pedig örömmel mondotta Csáki István elv­társnak. a megyei pártbizott­ság első titkárának: —r Teljesítettük, amit vál­laltunk, s a Gyógyászati Se­gédeszközök Gyára kisúj­szállási üzemegységét most már teljesen készen átadjuk. A vállalati ünnepség már az új étteremben kezdődött. Az elnökségben Csáki István, Fodor Mihály, s Kisújszállás város vezetői mellett ott ül­tek a Gyógyászati Segédesz­közök Gyára budapesti ve­zetőd. Horváth István, a vá­rosi pártbizottság titkára üd­vözlő szavai után Csáki Ist­ván köszöntötte az ünneplő­ket. Elöljáróban a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 54. évfordulójáról be­szélt. — Nem vitás, hogy életünk, minden eredménye és válto­zása szervesen kapcsolódik e nagy világpolitikai ese­ményhez, a nagy októberhez, a szocialista társadalom meg- , születéséhez és annak győ­zelmes előrenyomulásához. Minden esztendőben új si­kerekkel köszöntjük az év­fordulót. Csáki elvtárs ezután a nemzetközi helyzetről szóit, arról a sok jó változásról, amely a Szovjetunió békepo­litikájából, diplomáciai sike­reiből következett. Beszéde további részében megyénk, s benne Kisújszállás fejlődé­séről szólt; — E gyár felépítése me­gyénk iparosításáért vívott küzdelmünk kimagasló sike­re. A felszabadulás előtt ezt a területet, Szolnok megyét, a Kunságot és a Jászságot elmaradottságáról, analfabé­tizmusáról, a földbirtoko­sok és a tőkés kapi­talisták kizsákmányolásáról, a népbetegségekről,- a sze­génységről ismerte az ország. Az új élét, amely a. szocia­lista építéssel ránk *köszön­tött, megváltoztatta a vidék arculatát. — Szolnok megyéből, a Jászságból, a Kunságból — e területek egykor szila) pásztorkodásról ismert hely­ségeiből — adjuk az ország egész hűtőgép termelését, a kénsav 75 százalékát, a szu­perfoszfát felét, a konyha­bútor egynegyedét, a bőrci­pő 22 százalékát, az alumí­nium edényféleségek 20 szá­zalékát, a cukor 11 százalé­kát. A legutóbbi öt évben e térségben Karcagon, Kisúj­szálláson, Mezőtúron, Tisza­füreden olyan iparosítás ala­kult kk amely már formálja, a későbbiek során pedig egé­szen megváltoztatja a vi­dék arculatát. A megyei pártbizottság el­ső titkára- ezután arról be­szélt. hogy az iparfejlesztés­sel egyidőben a mezőgazda­ság termelése megkétszerező­dött megyénkben. Az ünnepi beszéd után kitüntetések átadására került sor. Az egészségügyi minisz­ter nevében dr. Bölcs Béla főosztályvezető, a miniszté­rium kiváló dolgozója kitün­tetést adományozta Kácser Bélának és Szabó József­nek, a gyár budapesti központjában dolgozó osz­tályvezetőknek, akik a kisúj­szállási üzem létrehozásában igen sokat dolgoztak. Minisz­tériumi dicséretet kapott An­tal István, a gyár igazgatója és Kuczik György főmérnök. A7 ünnepségen két dolgo­zó kiváló kitüntetést kapott. A gyár vezetősége négy kis­újszállási „tőzsgyökeres”, alapító munkásnak Bencze Kálmánnénak, Tóth János- nénak, Varga Józsefnénck és Nagy Balázsnak pénzjutal­mat adott át. fogadás a szovjet nagy n*.vets<gen V. J. Pavlov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 54. évfordulója alkalmából pénteken este fogadást adott a nagykövet­ségen. A fogadáson részt vett Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának első titkára, Éosonczi Pál, a Népköztársa­ság Elnöki Tanácsának el­nöke, Fock Jenő, a Minisz­tertanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának több tagja, Óvári Miklós és Pul- lai Árpád; a Központi Bi­zottság titkárai. Részt vett a fogadáson az MSZMP Köz­ponti Bizottságának, az Elnöki Tanácsnak és a kor­mánynak sok tagja, s fi poll-, tikai, a gazdasági, a kultu­rális élet sok más vezető személyisége. A'aplceletélel Kunhegyesen A Vízgépészeti Vállalat — kunhegyest gyáregységének rekonstrukciós bővítésére a közelmúltban szocialista szer­ződést kötöttek az érdekelt szervek. Az építkezés bein­dítása alkalmából tegnap — alapkőletételi ünnepséget ren­deztek a gyár területén, Az ünnepségen megjelent Fehér Miklós, az MSZMP törökszentmiklósi járási bi­zottságának első titkára. — Részt vettek a Vízgépészeti Országos Vállalat, a Vízgé­pészeti Vállalat vezetői, a nagyközség párt- és tanácsi vezetői, a szo'noki tervező iroda, az ÉPSZER küldődéi A rekonstrukciós bővítés a gépi felszerelésekkel együtt értékben megközelíti a 40 millió forintot. Az alapkőletétel okmánya szerint a rekonstrukciós bő­vítés 1972. augusztus 20-ára készül el.. Az alanköle'éti okmány mellett elhelyezték az urnában a Néoszabadság és a Szolnok megyei Néplap pénteki számát. Az alapkövet Stimm Mik­lós, az OVH Vízgazdálkodási Tröszt főosztályvezetője he­lyezte el. HÍKKK TO DÚSÍTÁSOK m HÍREK ^ TUDÓSÍTÁSOK K A birgádvetélkedő döntője A törökszentmiklósi mű­velődési ház nagytermében ma este 7 órai kezdettel ren­dezik meg a városi szocia­lista brigádok május óta tar­tó levelező vetélkedőjének döntőjét. A vetélkedő műso­rában fellép a televízióból jól ismert humoristák klub­jának kilenc tagja. Síremlék avatás A Magyar Néphadsereg Szolnok megyei kiegészítő parancsnoksága kezdeménye­zésére síremléket állítottak Zagyvarékason. az 1956-ban Budapesten hősi halált halt Fekete Lajos sírién. Az ava­tásra tegnap került sor, me- lven résztvettek a megvei. járási, helyi párt, valamint állami szervek és a fegyve­res testületek képviselői. Az ünnenségen a hozzátartozó­kon kívül sok zsgvvarékasi lakos is megjelent. A lelep­lezés után a résztvevők ko­szorúkat és virágokat he­lyeztek el a síremléken. Késő ősz A hazai erdőkben még szorgos kezek gyűjtik a kü­lönböző ehető gombákat és az erdők dércsípte gyümöl­cseit, ám az erdei terméke­ket feldolgozó és értékesítő vállalat raktáraiban már jó- néhány zamatos készítmény útrakészen áll távoli földré­szek felé. Az erdők termékeit hat külkereskedelmi vállalat — a MONIMPEX, az ARTESZ, az AGRIMPEX, a HIJNGA- ROFRTJCT, a HUNGARO- COOP és a HüNGAROFLOR — exportálja a világ számos országába. A legjelentősebb vásárlóink: Lengyelország, az NDK, Finnország, Svéd­ország, Anglia, az NSZK, Ausztria, valamint Ghana és Etiópia. A tél beköszöntésé­vel elsősn-ban a zordabb ég­hajlatú északi országokból. Skandlná •iából, Finnország­ból rend!ir>ck szívesen, első­sorban vitamindús erdei szörpöket. Borivóknak való Heves megyében, az or- gyág legnagyobb kiterjedésű minőségi bortermelő körzeté­ben pénteken befejeződött a szüret. A szép ősz, szinte mindvégig kedvezett a für­tök érésének és a termés be­takarításának. Az átlagosnál lényegesen több napsütés elősegítette a szőlő cukor- tartalmának a szokásosnál erőteljesebb növekedését, jel­legzetes íz- és zamatanyagá­nak kifejlődését. A must cu­kortartalma átlagosan 3—5 fokkal magasabb az idén mint az elmúlt évben és ál­talában eléri sőt túlszárnyal­ja a húsz fokot; ez a jó bo­rok alapfeltétele. Több kedvező tényező egy­beesése eredményeként az utóbbi évtizedek egyik leg­jobb évjáratú borai érlelőd­nek az egri és a mátraaljai pincékben. Rómába utazott A FAO konferencia XVI. ülésszakára dr. Dimény Imre m.ezőgft7'd'>sági és élelmezés­ügyi miniszter vezetésével pénteken küldöttség utazott Rómába. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Kazareczki Kál­mán, mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter- helyettes, a FAO Magyar Nemzeti Bizottságának elnö­ke. Bútor gombnyomásra Nagykanizsán az 1969. óta saját erőből folyamatosan épített bútorgyár automata gépsorain megkezdődött az üzemszerű termelés. Az or­szág leakorszerűbb bútor­gyárát olyan, gombnyomásra működő gépsorokkal szerel­ték fel, amelvek automa­tikusan elkészítik a bútorok elemeit. A kanizsai bútor­gyár gépei egy év alatt 12 ezer köbméter bútorlap meg­munkálására alkalmasait, amiből hozzávetőleg 20 ezer korszerű szobabútor szerel­hető össze. Elkészült és pén­teken megkezdődött a terme­lés a gyár 2 200 négyzetmé­ter alapterületű kárpitos üzemében is. A kanizsai bú­torgyár új egységeit a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 54. évforcb’lőja tiszte­letére helyezték üzembe.

Next

/
Thumbnails
Contents