Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1971-11-30 / 282. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. november 30. Küszöbönálló KIS JÁNOS | A világ vezető hírügynökségei, jóllehet működésük fel­tétele és jellemzője a gyorsaság, mégis általában tartóz­kodnak a könnyelmű fogalmazástól. Hiszen mondandójuk sok esetben súlyosabban esik a latba, mint egy-egy — bár­mily jelentős — sajtóorgánumé, minthogy anyagukat nem egyetlen lap, hanem lapok, rádióállomások és televíziós adások tömege közli, egyidejűleg a világ minden részén. Ezért is figyelemre méltó Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter moszkvai látogatásával kapcsolatban a TASZSZ hírügynökség fogalmazásának alábbi mondata, amely a Brezsnvev—Scheel találkozóról adott hírt: „A megbeszélésen főképpen a szovjet—nyugatnémet kapcsola­tok problémáiról, azok továbbfejlesztésének távlatairól foly­tattak eszmecserét az 1970. augusztus 10-én aláírt szovjet- nyugatnémet szerződés küszöbönálló ratifikálásával össze­függésben”. A figyelmet a „küszöbönálló” szó kelti fel különös­képpen. Persze itt történelmi távlatokról és eseményekről van szó A „küszöbönálló” tehát nem egészen szó szerint értendő. Nem azt jelenti, hogy holnap vagy holnapután. Ám bizonnyal jelenti azt, hogy immár a belátható jövőben. S ha arra emlékezünk hogy a moszkvai (és a varsói) szer­ződések aláírását követő hetekben, hónapokban, milyen óriási arányú offenzívát indított a nyugatnémet ellenzék a szerződések ratifikálása ellen, ugyanakkor azt sem veszít­jük szem elől, hogy az utóbbi hónapokban, hetekben, mennyit csillapodott a CDU—CSU-nak ez a harcias maga­tartása, akkor úgy érezzük: jogosan, megfontoltan használta ezt a szót a TASZSZ hírügynökség. Tudjuk: a moszkvai (s a varsói) szerződések bundestag- beli ratifikálása nemcsak a szovjet—nyugatnémet, illetve a szovjet—lengyel viszonyban jelent alapvető változást és fejlődést, hanem egész Európa békéje és biztonsága is ezen nyugszik. Ezért érdemes idézni Walter Scheel hétfői moszk­vai sajtóértekezletének egy mondatát is. A jelentés így szól: „Az európai kérdések között a Gromiko—Scheel tár­gyalásokon szóba kerültek a biztonsági értekezlet kérdései is, amelyekben a felek között egyetértés mutatkozott...” Fontos mondat, hiszen azt sem felejtettük még el, milyen sokáig volt Bonn a kerékkötője a szocialista országok által javasolt összeurópai biztonsági konferencia megtartásának. S hogy újra a fent idézett szóval éljünk: most már csakugyan küszöbön áll az európai biztonsági konferencia konkrét előkészítése. Vitathatatlan, hogy az előkészítés egyik legfontosabb — és legtöbb sikerrel kecsegtető — alkateleme lenne, ha a bonni parlamentben ratifikálnák a moszkvai és a varsói szerződéseket. Feltehető, hogy a nyugatnémet külügyminiszter most lezajlott moszkvai^ tár­gyalásai is előbbre hozták e ratifikálás időpontját, elősegí­tették annak megvalósulását. (KS) Jordánia miniszterelnökét megöllek Kairóban fen holttestét kttlönrepfilógépen szállították el Kairóból Vaszfl Teli, Jordánia ml Jüszterelnöke, Husszein ki­rály „ostora”, aki a palesztin gerillák százait küldte a ha­lálba, vasárnap Kairóban merénylet áldozata lett. A biztonsági szervek még ugyanaznap letartóztatták — azt a négy palesztin szárma­zású fiatalembert, aki Teli meggyilkolására szövetkezett. Anvar Szadat egyiptomi elnök Husszein jordániai uralkodóhoz Intézett részvét­táviratában méltó büntetést ígért a merénylőknek. Vá­lasztáviratában — ugyanezt nyomatékosan kérte Szadat- tól Husszein. A MENA hírügynökség nyilvánosságra hozta a Teli elleni merénylet hivatalos változatát. A Jordániái miniszterelnök Hasszunának, az Arab Liga főtitkárának ebédjéről tért vissza vasárnap délután szál­lodájába. Amint kiszállt gép­kocsijából. és elindult felfelé a Sheraton hotel bejárati lépcsőin, golyó érte a kar­ján. Teli a vastag kettős üvegajtó felé szaladva meg­próbálta előrántani saját fegyverét, de erre már nem volt Ideje, mert a szálló elő­csarnokában rejtőző két me­rénylő közvetlen közelről több sorozatot lőtt ki rá. — Jordánia miniszterelnöke ösz- szeesett, s az orvosok hiába próbálták életre téríteni, ne­A Dél-Vietnam középső részén elhelyezkedő Kontum tartományban, amely mind Laosszal, mind ped'g Kam­bodzsával határos, hétfőre virradóan három órás ösz- szecsapás zajlott le a népi erők és a kormánykatona­ság között. A saigoni kato­nai szóvivők szerint ebben a tartományban az utóbbi napokban megélénkült a fel­szabadítás! front fegyveres erőinek tevékenysége. A kambodzsai hadszíntér­ről érkező jelentések szerint hé'főre v'rr dóin összecsa­pás zailott le a fővárostól. Phnom Penhtől mindössze 15 kilométerre. . Az összecsapás a Phnom 'enh-i szóvivő szerint he­(Telefoto—AP—MTI—KS) gyedóra múltán kiszenvedett Testőreinek egyike (össze­sen 15-en voltak) megsebesí­tette a merénylők egyikét aki lőtt sebbel a lábán pró­bált a szálloda hátsó bejá­rata felé menekülni, — ott azonban elfogták. Társait rö­vid üldözés után tartóztat­ták le. A negyedik palesztin nem tartózkodott a merénylet szín­helyén, abban a kairói lakás­ban várakozott amely az összeesküvők főhadiszállása volt A rendőrségen mind a négy letartóztatott beismerte bűnrészességét Egy pillana­tig sem tagadtak, készsége­sen vállalták a felelősséget Teli haláláért Kiszivárgott hírek szerint vezetőjük kö­zölte, hogy a miniszterelnök ellen elkövetett merénylet bosszú volt Abu Ali íjad, gerilla-vezető haláléért Ez év júliusában, amikor a jor­dániai Királyi hadsereg —* Teli miniszterelnök tervei­nek megfelelően — utolsó nagy tisztogató akcióját kezdte meg a jordániai terü­leten levő palesztin gerilla­támaszpontok ellen, Abu Ali íjad vezette az ellenállás utolsó maradékát A kor­mánycsapatok az Adzslun környéki erdőségekben kéz­re kerítették őt majd halál­ra kínozták. Holtteste nem vés volt: a kormánycsapa- tck 52 halottat és sebesültet vesztettek. A kambodzsai felszabadító erők tüzérsége vasárnap este majd hétfőn hajnalban ismét tűz alá vette a saigoni kormánycsa­patok egyik ejtőernyős ala­kulatának táborhelyét a hadijelentésekben már több­ször említett Chup ültetvény térségében a dél-vietnami határtól 50 kilométerre. A táborhelyen 30 lövedék rob­bant. A B—52-es amerikai ne­hézbombázók szőnveghom- bázást hajtottak végre él- Vietnam északi területei és a demílitarizált 'övezet déli része ellen, került elő azóta sem. Abu Ali íjad — mint a merénylő­csoport vezetője, most el­mondta — megkérte társait, ha a kormánycsapatok kezé­től halna meg, Teli meggyil­kolásával álljanak bosszút érte. Amman ban Husszein ki­rály — aki egy hónappal ez­előtt még amiatt sajnálko­zott, hogy Vaszfi Tell-t nem születése óta ismerte, olyan Kiváló embere volt — 40 na­pos hivatalos gyászt rendelt el, a középületeken félárbóc- ra engedték a nemzeti lobo­gókat, bezárták a közhiva­talokat és az iskolákat. A Teli holttestét szállító kü- lönrepülőgép hétfőn hajnal­ban érkezett meg a jordániai fővárosba. Husszien megpa­rancsolta, hogy Tell-t, a ki­rályi temetőben — alattvaló­nak még soha nem jutott ilyen tisztesség a Hasemita tróntól —- temessék el nagy­apja, az ugyancsak merény­let áldozatává lett (1951) Abdallam király mellé. Ammanban egyébként — hírügynökségi jelentések szerint — nyugalom uralko­dik. Ennek némiképp ellent­mondani látszik a bagdadi rádiónak az a híre, hogy a jordániai fegyveres erőket és a biztonsági szerveket riadókészültségbe helyezték. Időközben Kairóból haza­repült az Arab Liga védelmi tanácsának ülésszakára ér­kezett jordániai küdöttség. Nincs hír arról, hogy a to­vábbi munkában milyen formában kívánnak, vagy hogy egyáltalán kívánnak-e részt venni. Jordánia szerepe a keleti front szempontjából sorsdöntőnek mondható. Husszein jordániai király Ahmad Luzi eddigi pénzügy- minisztert nevezte ki az el­hunyt Teli helyébe minisz­terelnökké. Prágában vasárnap nyilvá­nosságra hozták a november 26-án és 27-én megtartott általános választások ered­ményét. Eszerint a válasz­tási névjegyzékbe felvett 10 millió 253 ezer 796 állam­polgár közül szavazati jogá­val élt 10 millió 197 ezer 234 személy, vagyis 99,45 száza­lék. A szövetségi gyűlés, a par­lament népi kamarájának képviselőjelöltjeire országos viszonylatban 10 millió 153 ezer 572 fő adta le szava­zatát, vagyis 99 81 százalék. A nemzeti frontnak a szö­vetségi gyűlés nemzeti ka­marájába jelölt képviselőire 10 millió 144 ezer 464 állam­polgár. vagyis 99,77 százalék szavazott. A cseh nemzeti tanács képviselőijeire 7 millió 172 ezer 146 választó adta vok- sát, azaz az érvényes sza­vazatok 99 78 százalékával választctták meg a Cseh Köztár*asáe kér"^-'testüle­tének ‘aa-'ait A szlovák nemzeti tanács esetében a időiteket 2 millió 983 ezer 603 választó támogatta, az érvényes szavazatok 99,94 százalékával. Mint ismeretes, INDENFELÖ DUBLIN Az IRA (ír köztársasági hadsereg) politikai szárnya, a Sinnfein szombat este köz­leményben jelentette be, hogy kész az észak-írországi hadműveletek beszüntetésére, ha a brit kormány hajlandó elfogadni az észak-írországi válság politikai rendezésének öt alapelvét. A Sinnfein e pontokat a következőkben jelölte meg: 1. A brit hadsereg erősza­kos akcióinak beszüntetése; 2. Az észak-írországi kor­mány és parlament feloszla­tása; 3. Szabad választások meg­tartása egy regionális parla­ment létrehozása céljából; 4. Valamennyi politikai fogoly szabadonbocsátása; 5. A brit erőszak áldoza­tainak kártalanítása. A közlemény szerint amennyiben a brit hatóságok a javaslatra nem adnak po­zitív választ, äz IRA számá­ra nem marad más lehető­ség, mint a fegyveres ellen­állás folytatása. BELFAST A szombati bombamerény­ietek nyomán az északír fő­városban nagyszabású razziát tartottak mintegy ezer brit katona és ulsteri rendőr rész­vételével. Ennek során 28 személyt vettek őrizetbe, köz­tük kettőt éppen bombatele­pítés közben leptek meg. Az első statisztikák szerint a hét végén Észak-írország- ban összesen 28 bomba rob­bant, ehhez körülbelül 260 kilogramm robbanóanyagot használtak fel. Három sze­mély, egy angol katona és két vámőr életét vesztette. Idén eddig 133 halottja van az ulsteri villongások­nak. megválasztották ezenkívül Csehszlovákia egész terüle­tén a megyei (kerületi), a prágai és pozsonyi városi, a járási, valamint a helyi nem­zeti bizottságok (tanácsok) tagjait is. A nemzeti front jelöltjeit ezekre a posztok­ra is az érvényes szavaza­tok több mint 99 százaléká­val választották meg. A központi választási bi­zottság a számszerű eredmé­nyeket ismertetve közli, hogy a szövetségi gyűlés, valamint a köztársasági képviselőtes­tületek tagjai mindenütt el­nyerték a megválasztás .khoz szükséges szavazatokat. A bi­zottság az eredményeket ér­tékelve megállapítja: a vá­lasztási előkészületek és ma­guk a választások mindenütt kedvező légkörben, a kom­munista párt 14. kongresz- szusának szellemében foly­tak. A választási kampányt az államról párok aktivitása iellemezte. Az eredmények mpey 5zően b’zmvftiák ■pgy '’!»’■ = »1 óvá' a lakossá­gának túlnyomó többsége egyetért a CSKF politikájá­val és támogatja a nemzeti front jelöltjeit. 1 Harcok Kambodzsa fővárosa köze ében A Nemzeti Front vá'asztási győzelme Csehszlovákiában Tegnap reggel meghalt KIS JANOS elvtárs. Temeté­séről a törökszentmiklósi városi pártbizottság és a városi tanács gondoskodik. Kis János elvtárs 1900-ban született. A munkásmozga­lomban 1919 óta dolgozott, 1945-ben lett az MKP tagja. Mindig azt a feladatot vállalta, ahol érezte, szükség van munkájára Volt a városi szakmaközi bizottság titkára, sze­mélyzeti előadó, vállalatvezető. Ö volt, 1950—51-ben a város első tanácselnöke. Az Epítőmunkások Szakszervezeté­ben kezdte a munkásmozgalmi tevékenységét. Élete utolsó éveiben nyugdíjasként, már fáradtan és betegen is szívesen sok szenvedéllyel vitatkozott a társadalom, a szűkebb pátria, a város gondjáróL Fáradozását több kitüntetéssel ismer­ték el. A társadalmi gyászszertartást december 1-én 14 órakor a törökszentmiklósi római katolikus temetőben tartják. Fidel Castro Chilében A Chilében tartózkodó Fidel Castro kubai miniszterelnök Santiagóban megkoszorúzta Che Guevara emlékművét (Telefoto — AP—MTI—KS) GYORSLISTA az 1971. november 29-én megtartott lottó-jutalomsor­solásról, amelyen a 46. heti lottószelvények vettek részt 0 077 726 „lak-tex”, 0 080 927 „házt. g.”, 0 089 199 éléskam ra utalv., 0 277 608 „ruházati cikk”, 0 281 490 ut„ 0 296 320 utalv., 0 297 643 táskarádió, 0 607 507 olajkályha, 0 612 018 „ki mit váL”, 0 620 323 élés­kamra utalv., 0 620 881 „lak- tex”, 0 620 882 „lak-tex”, 0 627 799 „ki mit választ”, 0 655 585 olaj kályha, 0 670 702 utalv., 0 674 492 „ki mit vál.”, 0 688 357 éléskamra utalvány, 0 695 017 „ruházati cikk”, — 0 697 242 éléskamra utalvány, 0 701 347 tv, 0 718 102 „házt. ■ g.”. 0 722 058 élétkamra ut„ 0 738 805 „ki mit választ”, 0 742 225 „házt. g”. 0 755 447 „ki mit vál.”,’ 0 745 781 le­mezjátszó. 0 747 811 olaikály- 1 ha, 0 749 329 éléskamra ut„ 0 771 515 utalv., 0 763 214 ..ki mit vál.”. 0 765 087 „bútor- lakbér”. 0 768 881 „ki mit vá­laszt”. 0 777 041 ..lak-textil”, 0 780 985 ..ruházati cikk” — 0 790 539 varrógép, 0 811 667 „ruházati cikk”, 0 817 316 éléskamra utalv.. 0 821 784 magnó. 0 835 ’63 „ki mit vá­laszt” 0 839 297 „mé'eráru”, 0 837 850 Zcjoniii személygép­kocsira utalvány, 0 839 893 „bútor”, 0 84.3 498 „ruházait cikk”. 0 845 169 lemeziátszó, 0 853 551 „lak-tex”. 0 862 642 éléskamra ut. 0 878 419 „lak- tex”. 0 886 415 óra. 0 890 499 mnsúgén. 0 890 591 éléskamra utalv., 0 906 935 . méteráru”. 0 994 ”59 utal" 0 934 930 .ru­házati cikk”, 0 936 845 tv., 0 952 075 „ki mjt választ”, 1 000 357 „ki mit választ”, 000 790 utalvány, 1 012 629. „házt. gép”, 1013183 olaj­kályha, 1014 045 „lak-tex”, 1016 077 „ki mit választ”, 1026 867 „ruházati cikk”, 1 045 443 olajkályha, 1 048 926 éléskamra ut., 1 068 809 élés­kamra ut., 1 071 174 éléskam­ra utalv.”, 1 073 014 „ki mit választ”, 2 089 850 éléskamra utalv., 2 281 197 olajkályha, 2 282 970 „ki mit választ”, 2 292 041 tv. 2 294 934 élés­kamra u„ 5 254 315 ruházati cikkek, 5 274 311 ruházati cikkek. 5 279 871 ki mit vál., 5 280 671 utalvány, 5 287 887 varrógép, 5 292 086 magnó, 5 293 110 olaikálvha. 5 208 176 olajkálvha. 5 320 571 ki mit vál.. 5 323 010 utalv . 5 323 538 hűtőgép. 5 326 22? OFOTERT utalvány, 5 329 525 hűtőgép, 5 340 245 éléskamra utalv.. 5 346 392 táskarádió, 5 348 126 magnó, 5 357 041 ruházati cikkek. 6 29° 380 éléskamra ut., 6 301 342 tv. 6 305 209 éléskamra ut. 6 305 423 lak- tex. 6 30P076 bú*or. 6 314 870 utalv.. 6 917 317 éléskamra ut.. 6 917 995 lltalv , 6 904 987 színes tv 6 ián 902 utalvány, 6 341332 mavnó, 6 341 751 utalv.. 6340 106 éléskamra ut.. 6944 017 é’-{,,''>n'ra ut.. 6 347 094 magnó. 6 354 742 lak-tex, 6 357 059 mosógép, A nvertes szelvényeket — 1971. december 20-ig kell a Totő-Tnttó kirpndojteégek. az OTP fiókok, vagy a posta útián a Snortfr.ga>3ási és Lottó Tgoagafáság lebonyolí­tási osztályához (Bndanest, V.. Mfinniph Ferenc utca 15.) eHuttatni. A eyorsUsta közvetlenül á sorsolás után készült. — sx esetleges hibákért felelősség get nem vállalunk,’ #

Next

/
Thumbnails
Contents