Szolnok Megyei Néplap, 1971. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1971-11-21 / 275. szám
1971. november 21, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tiszta vizet a pohárba A tanulók őszi mezőgazdasági munkájáról E lkészült a tanulók őszi mezőgazdasági munkájának hivatalos mérlege Ezek szerint közel húszezer diák vett részt az őszi betakarítás munkálataiban. Száztizenháromezernél több munkanapot töltöttek általános és középiskolás diákok kint a földeken, tsz- ek tábláin, állami gazdaságok területein, és 3 millió 167 ezer forintot érő munkát végeztek szüreteléssel, gyümölcsszedéssel, répa- és burgonya betakarításával és egyéb munkák végzésével. Módomban volt tanulmányozni azokat a jelentéseket. amelyeket az egyes iskolák igazgatói, valamint a járások hivatalai juttattak el a megyei művelődésügyi osztályhoz. A tanulói munka tapasztalatairól szóló jelen- tesékben jóleső érzéssel olvastam a vissza-visszatérő megállapítást: — a tanulók munkaerkölcsével az üzem, a tsz meg volt elégedve, sőt dicséretben sem volt hiány. Volt arra is eset pl. Kisújszálláson, hogy a legkulturáltabban dolgozó osztálynak a munkaadó Ady Tsz a dicséret mellé 800 forint külön pénzjutalmat is mellékelt. Az iskola elismeréseinek is számtalan jó példáját sorakoztatják fel az igazgatói jelentések. A szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban példamutató magatartásáért, jó munkájáért huszonkét tanuló részesült igazgatói dicséretben. A KISZ szervezet által meghirdetett munkaverseny győztes alapszerve pedig a KISZ-vb dicséretén túl egynapos jutalomkiránduláson vehetett részt. Nevelési szempontból pedig az 6em mellékes, hogy ilyenkor a tanulókat más oldaláról ismerheti meg névelője, osztályfőnöke. A fent elmondott és félsorakoztatott erények azonban nem szabad, hogy oly mértékben „andalítsanak el” bennünket, hogy a tanulók által végzett munkák negatív tapasztalatairól, ha tetszik árnyoldaláról teljesen megfeledkezzünk. — Kezdve mindjárt azzal, hogy sajnos akadt közös gazdaság, Jászberényben, ahol a gyakorlóiskola nevelőit és tanulóit érthetetlen okokból meg nem értéssel, kiabálva és káromkodva fogadták a munkábaállás napján, s csak az iskola határozott tiltakozására csillapodtak meg a gorombáskodás nemtelen hullámai. Vajon milyen vért szül az ilyen fogadtatás a munkára feltüzelt kisdiákokban! Előfordult a gyakorlatban és nem is elvétve, hogy vagy az előzetes megállapodások hiányában, vagy éppen a szerződésben foglaltak ellenére nemtörődömségből, vagy hanyagságból a munkaadók nem tudtak megfelelő munkafeltételekről, munkakörülményekről gondoskodni. Volt termelőszövetkezet, ahol terv- szerűtlenül jóval több tanulót igényeltek, mint ameny- nyit a soronlévő munka elvégzése követelt volna. így már a tanulók délelőtt 10 órára készen voltak napi munkájukkal, s utána csak a tétlen csellengés órái következtek. Kisújszálláson a nevelők bosszúságára és a tanulók bánatára különféle szervezési hibákból eredően a Búzakalász Tsz-ben naponta alig két-három órát dolgoztak csak a diákok. — Másutt a munkaeszköz-ellátásával akadtak nehézségek, bajok; nem volt elég tárolóedény és puttony, valamint puttonyos a szüreten. A tiszafüredi Kiss Pál általános Iskola egyik tanulócsoportját más baj sújtotta: olyan helyre irányították őket, ahol érdembeni tennivaló nem akadt. De aligha tett jó atást a tanulók munkaer- ölcsére az a kunhegyesi eset sem, ahol a gyerekeknek úgymond csak az „alja” munkát adták, amit a felnőttek már nem szívesen végeztek volna el. A rossz munkaszervezés durva kinövésének tekinthető a nagy- révi és a cserkeszőllői pajtásak esete, akiknek fejlődő, törékeny fizikumuk ellenére nehéz fizikai munka jutott: répa, illetve burgonya gépkocsira rakása. Ti- szaugon ellenkezőleg: csak tallóztak a gyerekek a már letarolt szőlőterületeken. Es ezzel a lista még korántsem teljes. A szállítással kapcsolatos nehézségek másfajta bosszúságok forrásai voltak. A járművek'ugyanis a ki- és hazaszállításkor többnyire késtek. Ezért volt szerencsés néhány iskola alapos előrelátása, akik már jó előre szemrevételezték a leendő munkahelyet, aktív és folyamatos kapcsolatot teremtettek a munkaadóval, és szerződésben rögzítették részletesen a szerződőfelek jogait és kötelességeit. Mert mint a jászapáti gimnázium jelentése mondja: esetükben a tavalyinál jobb munka- szervezés kedvezően hatott a tanulók munkaerkölcsére és magasabb lett az átlag- kereset is; pedig az idén kisebb volt a termés. F eltűnően sok általános iskolában — erre a jelentések mutatnak rá — a napi hat óra munkáért járó bér nem éri el a rendeletben előírt összeget. A legalacsonyabb órabér 3 forintnál kisebb nem lehet, így a diákok napi keresete sem lehetne kevesebb 18 forintnál. És mégis számtalan iskolában a diákok napi keresete alig haladta meg a tíz forintot. Ideje volna már egyszer érvényt szerezni az idevágó rendelkezésnél És hogy ezek az anyagi természetű kérdések miért esnek ilyen súllyal latba, erre idézem a kisújszállási gimnázium igazgatóját: a tanulók szorgalma, munkaerkölcse az első napokban kifogástalan volt, de később eléggé lerontották a meglehetősen gyenge kereseti lehetőségek. (Középiskolások lévén 15, 20 forint volt a napi átlagkeresetük!) A felsorolt fogyatékosságokkal korántsem a tanulók mezőgazdasági munkáját kívántam megkérdőjelezni, hasznosságát kétségbevonni. Csupán jelezni szerettem volna a még eredményesebb társadalmi munkához vezető út kellemetlen buktatóit és kátyúit. Mert az értelmes tanulói mezőgazdasági munkáról nem mondhatunk le: sem népgazdasági érdekből, sem pedig átgondolt pedagógiai szempontokból, a tanulók személyiségének formálása szempontjából. Hisz nagy pedagógiai lehetőség van abban, hogy a tanulók belekóstolnak a számukra sokszor távoleső fizikai munka szépségeibe és egyben nehézségeibe is. Nem kétséges, mekkora nyereség a népgazdaságnak a tanulók jól végzett, eredményes. őszi mezőgazdasági munkája, és hogy milyen jövedelem erkölcsi értelemben a szocialista ember formálásán fáradozó pedagógiának. De az sem, hogy mennyire káros és romboló hatású lehet a sikertelenség, a szervezetlen tessék- lássék tiblábolás akár a burgonyaföldeken, akár a szőlőskertekben vagy épp a paradicsom táblákon. A tapasztalatok mostani összegezése és számvetése egyaránt hívja fel a figyelmet az erényekre és figyelmeztet a még mindig meglévő hibákra; arra hogy a mező- gazdasági munka lehetőségeivel jobban tudjunk élni minden tekintetben. Valkó Mihály Szolnokon áramszünettel, vízhiánnyal, vonatkéséssel köszöntött be az e!sö téli nao Nem jött váratlanul, mégis a Vártnál több bonyodalmat okozott Szolnokon az első igazán téli nap. Pénteken éjfél után egy órával 70 kilométeres, reggel 7 órakor 66 kilométeres északi szél borzongatta meg a későn fekvő, vagy reggel munkába induló embereket. Reggel négy órakor 0 fokra, 5 órakor —1-re, 6 órára pedig —2 fokra csökkent a hőmérséklet. gondokat okozott. Ennek volt a következménye, hogy a reggeli órákban a Szolnokról induló vonatokat 60—80 perc késéssel tudták meneszteni. A hirtelen télire forduló időjárás az ország más részein is gondokat okozott. Debrecen, Nyíregyháza felől 100—120. a keleti rész- rő' pedig 30—40 perc késessel érkeztek Szolnokra a vonatok. i i A gyerekek bezzeg örültek az első hónak Áz erős északi szél hatására a havaseső hóvá alakult át, s ez a MÁV szolnoki személy- és teherpályaudvarán komoly váltóállítási A hirtelen beállt tél más bajokat is okozott a városban. A viharos erejű szél befújta a havat a Vosztok úti HM transzformátor állomásba, 1 óra 46 perckor zárlatot okozott, s ez megszüntette az elektromos áramot a vízműveknél, a MÁV kórházban. A hiba keresése és elhárítása során a város világítását szabályozó „megszakító’* berobbant, majd kiégett. Ez rövid időre az egész városra kiterjedő áramszünetet okozott. A hibák elhárítását a délelőtti órákban elvégezték, délután 14 órár_i megszüntették a Vosztok úti trafóállomás zárlatos meghibásodását is. A hirtelen érkező télnek köszönhető tehát, hogy november 2Ö-án Szolnok több kerületében nem volt villanyvilágítás. akadozott a vízellátás, a MÁV rendezőpályaudvaron hajnal 4 órától délelőtt 10 óráig Szünetelt a „gurítás.” A hófúvás, a reggeli őnos- eső sikossá tette az utakat is. A város köztisztasági üzeme délelőtt tíz órától egy RCL-2 sószóró géppel elkezdte az autóbusz útvonalaknak a leszórását. Munkába állt egy ZIL hótológép is, ami folyamatosan takarította el az utakon felgyülemlő, s a közlekedést akadályozó havas sarat A köztisztasági üzem november 20-tól elrendelte az útfenntartó, hótisztító éjjel-nappali ügyeletet. örvendetes, hogy a hirtelen télire forduló idő, a heves szél, a város távbeszélő vonalaiban nem okozott semmiféle rongálást. Egy nyelven beszéltek Brigád vezetők fórumán a járma Javítóban Egy nyelven szóltak a brigádvezetök az igazgatóval és fordítva: ő is egy nyelven szólt velük. Mi sem bizonyítja, mint a prémium ügyében kinyilvánított egyöntetű helyeslés az igazgató kérdésére, szinte — mint egykoron „divat” volt — közfelkiáltással. Attól persze, hogy egy nyelven szóltak, nem kell azt hinni, hogy azonos nézőpontból is. Maga Jávor Nándor igazgató fejtegette, hogy más pozícióból ítél a brigádvezető, másból egy osztály- vezető. s ugyancsak eltérő alapállásból vélekedik az üzemigazgató, de történetesen az ő felettese is. Így van ez rendjén, velejárója a dolgok természetének. Azért kell — nélkülözhetetlen — az üzemi demokrácia, hogy annak fórumain ezek a nézőpontok „ütközzenek” is a közérdek, az adott munkásközösség alapérdekeinek előmozdítására, boldogulásának segítésére. Balga vezetés az, amelyik nem él, nem sáfárkodik jól e fórumok adta lehetőségekkel — fűzte hozzá Jávor elvtárs. Nos, ezeknek az alapérdekeknek a gondjairól és sikereiről szóltak egy nyelven az igazgatóval a járműjavító szocialista brgiádvezetői, legutóbbi tanácskozásukon. Maradéktalanul egyetértett mindenki abban, hogy közös és egyéni boldogulásuk alapfeltétele a termelőmunka eredményessége. Ennek a hasznát láthatja ki-ki a „borítékban” meg az erkölcsi elismerésben is. Abban például, hogy mivel a tervezettnél kisebb üzemi létszám ugyanazt a teljesítményt nyújtja, mintha száz ember nem hiányoznék — ezáltal több mint másfél millió forint olyan jutalmat oszthatnak az idén, amelvet béralap-megtakarítással értek el. S mivel a tartós létszám-megtakarítást már az év kezdetén earan- tálta a vezetés, ezáltal kétszer annyi órabért emelhettek átlagban, mint ameny- nyire módiuk lett volna e garancia nélkül. Szinte felbecsülhetetlen a szocialista brigádok érdeme, hogy a termelőmunkában elért sikerek anyagilag mindezt lehetővé tették. Mégis „nyugtalankodott” az igazgató amiatt* hogy év végi nyereségrészesedésre eddig saját erőből csak 7 és fél napnyi összeget produkáltak. Ehhez a MÁV is hozzájárul — igazság szerint ugyanannyival kellene megtoldania a „nagy kalapból” — de akkor is még mindig csak 15 napnál tartanak a megszokott 19—20 napi összeg helyett. Bár nem túl sok munkanap van már hátra az idén, ám ezalatt is lehet még növelni a részesedést közös akarattal. Márpedig ez a tanácskozás arról győzött meg minden résztvevőt, hogy a közös akarat — úgymond — sziklaszilárd a járműjavítóban. De fokozottan kifejezésre kell jutnia — s elsősorban a műszakiak részéről — abban is, hogy mielőbb változtassanak olyan tényeken, amelyekről az igazgató ezt mondta: „Sok javítási munkát most is úgy végzünk, mint ősapáink.” Korszerűsíteni kell tehát jó pár munkanemet. miközben az egész munkafolyamatot is magasabb fokon kell szervezni — az anyag- és alkatrészellátás lehetőleg hiánytalan biztosításától kezdve, minden észszerű megoldás alkalmazásáig (beleértve a hasznos újításokat is). Bírálat szintén jónéhány kérdésben hangzott, mégpedig kertelés nélkül. Részben a már említett anyagellátás zökkenőiről, egészség- és munkavédelmi berendezések, feltételek hiányáróL Az utóbbiakról történetesen a mázolórészleggel kapcsolatban esett szó — nem kis tanulsággal. Tömény szag telíti azt a helviséget. s bizony az embert igencsak megviseli ez a levegő. Elszívására, frissítésére hiánvzik az alkalmas berendezés. A szükséges eszközök hiánváhan rossz a világítás <s. Nos. az illetékes válaszából kitűnt, hogy a kapcsolókat, elektromos égőket annak idején felszerelték, azóta viszont eltulajdonították helyükről a mázolóban. Ne így váljék „tulajdonosává” senki a közvagyonnak — ezen is őrködjenek a szocialista brigádok s minden becsületes munkás. Igenis szükség van — jó értelemben — a tulajdonosi szemléletre, felelősségérzetre, amely például a tekintetben is követelmény, hogy szerszámát, munkaeszközét tisztán tartsa, adja át mindenki, dolga végeztével. Többen kifogásolták a brigádok értékelésének fogyatékosságait. Az egyik közülük a jelenléti hatásfok — más szóval, hogy a kötelező munkaórák számát mennyiben teljesítik egy-egy szocialista brigád tagjai. Jogcím nélküli távollétük rontja e hatásfokot. S ilyen távollétnek számított az is, ha igazolatlanul hiányzott egy ember, s mindeddig az is, ha egy édesanyának azért kellett otthon maradnia, mert a gyermeke megbetegedett, s ápolását, gondozását csak ő láthatta el. Az utóbbi eset nem ronthatja a jelenléti hatásfokot, amely továbbra is az értékelés egyik mércéje marad. Anélkül azonban, hogy az indokolt távoliét rontó tényező lenne a brigád —különösen egy-egy női szocialista brigád — teljesítményének elbírálásakor. Magyar István Olvasnak-e a katonafiatalok? A fegyveres erőkhöz, a hadseregbe bevonuló fiatalok megnövekedett kulturális igényeinek kielégítésének számtalan lehetőség között igen fontos szerepet játszik az irodalom, a „jó könyv”. A bevonult fiatalok előbb- utóbb rátalálnak a laktanyában működő, ingyenesen igénybevehető közművelődési könyvtárra. Természetesen nem mindegy, hogy mit olvasnak a katonafiatalok: olyan könyveket-e, amelyek egész személyiségüket fejlesztik, vagy amelyek csupán szabadidejüket töltik ki, kalandvágyukat, izgaloméhségüket elégítik ki. A katonafiatalok körében egyre nő az olvasmányfajták változatossága iránti igény. Egyre keresettebbek a műszaki ismereteket gyarapító olvasmányok és a katona} műveltséget emelő szakkönyvek. Az utóbbi időben különösen az eléktrotechnika, a rádiólokátor-tecnika, az automatika-telemechanika iránt nőtt meg az érdeklődés. Sokan olvasnak a szépirodalom klasszikusaitól is. Elsősorban Jókai, Móricz, Mikszáth, Balzac, Zola, Hemingway művei keresettek. Ugyanakkor a mai magyar irodalom — Németh László, Fejes Endre. Galambos Lajos, Darvas József, Lengyel József, Moldova György művei — iránt is nő az igény. A verskedvelő katonafiatalok: különösen József Attila, Tóth Árpád, Radnóti Miklós, Juhász Gyula, Váci Mihály, Soós Zoltán műveit keresik. A szovjet irodalomból főleg a második világháború történetével és a repülők életével foglalkozó művek iránt érdeklődnek. De ugyanakkor a szépirodalmon belül még sokan a könnyű műfajt, a lektűr-olvasmányt — kedvelik. Ezek sorában Berkesi, Szilvás!, Rejtő művei, valamint a különböző krimik vezetik a sort. És még igen kedveltek a tudományos-fantasztikus könyvek is. Tehát bátran, túlzás nélkül kijelenthető, hogy a katonafiatalok nagy százaléka rendszeres olvasó. Ezek részben már a bevonuláskor magukkal viszik a könyv szere- tetét, részben pedig a katonai szolgálat ideje alatt válnak olvasókká. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nincsenek komoly tennivalók, mert még elég nagy azoknak a katonafiataloknak a száma is, akik egyáltalán nem olvasnak. A hadseregen belül ők jelentik a „fehér foltokat”, amelyek felszámolása az „olvasókatonáért” mozgalom legfontosabb feladata. Tóth Gyula Új lakások a Zagy va>parton Kétszázötvenhat új állami lakást adnak át a közeljövőben Szolnokon a Zagyvaparti lakótelepen. A III-as számú 128 lakásos lakótömb már felépült. A lakáskiutalásokat most készítik, a lakók pár héten belül beköltözhetnek. A IV-es tömb lakásait a jövő év elején vehetik birtokukba a jogosultak. Ku'turólt szórakozás, tervszerű okfa!ás Eredményes esztendőt hagynak maguk mögött a jászfényszarui Béke Tsz KISZ alapszervezetének fiataljai. A KISZ pinceklubja gazdag programjával egész éven át biztosította a fiatalok kulturált szórakozását Jól sikerültek a szövetkezet fiataljai által meghirdetett szellemi veltélkedők, azokon résztvettek a község valamennyi KISZ alapszervezetének fiataljai. A nyári hónapokban a tsz fiataljai kiránduláson voltak a Balatonnál, csehszlovákiai és lengyelországi társasutazáson vettek részt. A tsz-nél működő húsz szocialista brigád kétszázhűsz tagja között — csaknem minden brigádban — ott vannak a fiatalok, az ő munkájuknak is köszönhető, hogy a brigádok közül kilenc egyszer, tíz pedig már kétszer nyerte el a szocialista brigád megtisztelő címet. A KISZ oktatásokon húsz fiatal vett részt, de ott voltak a téli politikai oktatásokon a „Nők fóruma’! című előadássorozatokon.