Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-10 / 239. szám

1971. október 10. SZÓI NOR MEGYEI NÉPLAP 7 Magyar irodalmi alkotások — cseh nyelven Kiss Dénes: ÓSZ Betörő A rabló már hetek óta a Nagyáruházban őgyelgett. Vett is egy-két apróságot, hogy viselkedése ne legyen feltűnő. De közben a tere­pet figyelte. Végre egy délután, ami­kor legzaj osabb a forgalom — s a detektívek figyelmét a kisstílű zsebkendő-tolva­jok is lekötik — besurrant az áruház raktárába. Üres ládatornyot húzott maga elé. Amögött, a falhoz tapadva várta ki az idejét. Aztán éjfél tájban kisétált rejtekéből — s övé volt az egész épület, mind a hat emeletével, az emeleteken legalább hatvan árucikk­osztállyal, és az osztályo­kon a mérhetetlen értékű készlettel. Egyedül volt a rászakadt gazdagságban, mint Ádám a bűnbeesés előtt. Már nem érzett sem­mi félelmet - legfeljebb a bőség zavarát. Ügy döntött, hogy először az ékszerészek utcáját kere­si fel, és megtörni a zsebét drágakövekkel. > De a raktárt a játékosz­tály mellett rendezték be. S amikor a rabló előbújt magányából — pillantása >gy gyönyörű villanyvoaut- a esett. Ez lett később a veszte. A rablónak ugyanis pél- ít anul mostoha gyermek- ara volt; Istákos apa ko- an elhunyt ?nya. kilenc estvér. Ö is. akár a többiek, .záraz kenyérhéjat rágott »vermekkorában. Ki vett ,-olna hát játékszereket ne­ki? — örült, ha egy Frank­kávés dobozt húzhatott ma­ga után a porban, zsinegre fűzve. A rablónak nem volt gyerekszobája. Villanyvonata sem volt soha, természete­sen. Ezért most nem tudott el­lenállni a kísértésnek. Mi­helyt a gyönyörű játékszert megpillantotta, valami ősi vágytól hajtva tüstént le­rakta a földre: egyszer, csak egyszer legyen még része az elmulasztott gyermekkori él­vezetben ! Bekapcsolta az áramot, — és önfeledten fi­gyelte a körbe-körbe szá­guldó kocsikat. „Jaj, de szép!... Jaj, de szép...!” Észre sem vette, hogy közben reggel lett. Az áruházba érkező taka­rítónők találtak rá — amint a padlón kuporogva a vil­lanyvonattal játszik. A takarítónők persze azonnal értesítették a rend­őrséget Az angol A szomszédék kislánya boldogan újságolja, hogy megkérték a kezét. , — És ki a vőlegény? — kérdezem. — Hát nem tudja? — Nem én. — Képzelje. Egy angolt Ott áll mellette az édes­anyja is. Bohus Ernőné, a Knézis utca tízbőL És bol­dog. És az ő szeme is ezt reklámozza: „Képzelje, egy angol!” , Én pedig legszívesebben így szólnék: „Kedveseim! Önök, ugye­bár, azt hiszik, hogy ezzel a szóval mindent elmond­tak: egy angol. Ha az ille­tő történetesen magyar len­ne, további felvilág'.sítással szolgálnának. Közölnék a szépreményű úriember élet­korát, foglalkozását, szárma­zását, külső és belső elő­nyeit — mert mindezt fon­tosnak tartanák. Esetleg el­ejtenék, hogy az illető ko­pasz is egy kicsit, sajnos. De egy angolnál: elég az ő an­golsága. Jóllehet komoly ér­tesüléseim vannak arról, hogy Angliában több millió angol él. És a több millió angol — föltételezem — nem egyforma: akadnak közöttük nagvon öreg angolok is, to­vábbá csúnvák, ostobák és kedélybetegek, egyik bará­tom szerint méa félfülű an­golok is vannak, ami, ugye­bár, nem előny; sőt, némely angolok csatornatisztítással A magyar irodalom közel áll a cseh olvasóhoz. Ezt nemcsak a századeleji fordí­tások, hanem elsősorban az 1945 után megjelentetett ma­gyar irodalom is bizonyítja. A magyar írók művei első­sorban az Odeon cseh kiadó- vállalat (azelőtt Szépirodal­mi, Zenei- és Művészeti Ál­lami Kiadóvállalat) gondozá­sában látnak napviágot. Mó­ricz Zigmond külföldön meg­jelenő művei közül például éppen Csehszlovákiában ad­ják ki a legtöbbet. Idén hagyja el a nyomdát a „Vá­logatott Művek” novellákat tartalmazó nyolcadik, befeje­ző kötet. Néhány Móricz-no- vella már megjelent az 50-es években — a Válogatott Mű­veken kívül — A Világ Ol­vasmányok kiadványaiban (kis formátumú, népszerű könyvsorozat) „Hét krajcár” címen. Ezen kívül az Odeon kiadóvállalat jelenleg az „Űri muri” új kiadására is készül, amely 1973-ban a Világ-Könyvtár reprezentáci­ós kiadásban jelenik meg. A másik magyar író, aki­nek válogatott művei megje­lennek csehül: Mikszáth Kálmán. Most készülnek Válogatott Művei 6. köteté­nek, a Fekete városnak ki­adására. A cseh olvasók körében igen népszerű Németh László (ő fordította csehből A. Jirá- sek cseh klasszikus regénye­it.) A Bűn című regénye jö­vőre ismét megjelenik a Világ-Könyvtár kiadásában. (Németh Lászlónak eddig cseh nyelven a „Gyász”, a „Kocsik szeptemberben” és az „Iszony” című regényeit adták ki). Babits Mihály születése 90. évfordulója alkalmából „A gólyakalifa” című regénye ke­rül kiadásra. A költőnek elő­ször jelenik meg prózai mű­ve cseh nyelven. Az Odeon kiadóvállalat 1972-ben megjelenteti még Moldova György „A zöld angyal” és Karos G. György „Avraham Bogatir hét nap­ja” című regényét. 1973-ban Szabó Magda (akinek már több könyve je­lent meg csehül) „Katalin utca” című regénye kerül a cseh olvasókhoz. Az Olvasók Klubjában jelenik meg Füst Milán „Feleségem története” című regénye. Petőfi Sándor születése 150. évfordulója al­kalmából az Odeon gyönyö­rű bibliofil kiadásban jelen­teti meg válogatott verskö­tetét. Petőfi versei első ízben 1847-ben jelentek meg cseh nyelven — ezt követték az 1871. 1907. 1912. 1950 és 1953 évi Petőfi kötetek. A nyár rózsáival messze szalad a szél utakon gurul a tekinteted vonásod pördül át levelekével mosolyod fönnakad az út peremén Házak egykedvű szürkesége belehasad az őszi szélbe Nem táncoltatnak napot az elszabadult ablakok Este nem kelnek ki elvetett csillagaink felhők giz-gaza fedi az égi mezőt hajad függönye lóg az utca fölé lábad kopogását viszik magukkal gépkocsik villamosok nesztelen borzong kövek bőre Bennem futás irama ébred arcomból árad a szél süvítése nevetésed vérezve utánozzák elejtett üvegfigurák 130 nemzetiség a Szovjetunióban „130 egyenjogú” — ez a címe a szovjet Nauka Aka­démiai Könyvkiadó újdonsá­gának. A könyv szerzője Magomet Iszajev szovjet nyelvész; művében a Szov­jetunió népeinek, nemzeti­ségének nyelvéről és törté­nelméről számol be. A haj­dani Oroszországot benépe­sítő 130 kisebb-nagyobb nemzetiség a régi időkben nem rendelkezett saját írás­beliséggel. A szovjet tudó­sok segítségével megterem­tett és könnyen elsajátítható írás lehetővé tette az anal­fabétizmus teljes felszámo­lását, valamint a korábban elmaradott területek gazda­sági és kulturális fejleszté­sét. Négyszer egy foglalkoznak, mert á csatod nákat Angliában is ki kell tisztítani. Perverz fantáziám­mal tehát el tudok képzelni egy hatvanötéves, kopasz, három osztályt végzett és négyszeresen elvált csatorna- tisztítót, hat neveletlen gyer­mekkel; aki kleptomania miatt ráadásul el is volt ítélve. De remélem, nem ő a boldog vőlegény” Igen, ezt mondanám, ha az ember mindent elmonda­na, amit gondoL De az ember jőlnevelt és így szól: , — Nahát! Igazán? Egy an­gol? Gratulálok! És megy tovább. Mélypont Tudod, mi a mélypont? Hajnalban baktatsz haza­felé, valami sötét, külvárosi mellékutcán; üres a járda, fáj a fejed, köd van; nyir­kos a kabátod, talán az eső is esik; s már egyfolytában szidod magad, hogy megint elbuktál: mi szükség erre? Miért nem maradtál otthon? De akkor észreveszed, hogy egy nő ballag előtted az ut­cán. Jóravaló nő nem lehet; azok ilyenkor alusznak, vagy betájolva, mereven sietnek előre... Egyébként az arcát nem látod, csak a hátát meg a lábát, de ennyi is elég, ehhez az alakhoz aligha tar­tozik valamirevaló fej, amit érdemes megnézni. A háta görbe és alighanem kicsit puklis is. Igen, ez a nő ma­ga a két lábon járó szeren­csétlenség: egy ellen-Mona Lisa, a természet öngólja, a teremtés gikszere. Életkora? Kora nincs. Az abszolút szépség és az abszolút rút­ság mindig kortalan... Mon­dom, egy nő megy előtted az utcán. Lassan megy, nem siet ráért, tudja, hogy rajta már csak a csoda segítheti B ekkor hit télén eszedbe Jut: mi tót’ínrék ha a* a csoda te lennél? Ha leszó- lítanád... Nem mintha akar­nál tőle valamit — Egek Ura! — csak szánalomból, emberi könvörülethől, meg azért hogy me eb öntesd ma­gad. Elvégre ő is ember — bármi volt a foglalkozása “, neki is lehet eevszer esv iá napja. Hadd őrüljön. Te pe­dig úgysem érdemelsz kímé­letet. Legalább szembenézel a valósággal: itt tartasz, vén tekergő, az ördög kibicsak­lott húgánál, ide süllyed­tél!... Ezt gondolod, s még pár perc kegyelmet adsz magadnak, aztán nekiló­dulsz, és — múltad, jelened, jövőd; egész léted keserves szégyenére — a nő mellé lépsz: „Bocsánat — mondod halkan és tisztelettudóan, az illemkódex idevágó bekez­dése szerint. — Bocsánat, nem zavarom... ?” Meglepő­dést vársz. Hálát. Talán kéz­csókot is. De a nő rád néz, végigmér tetőtől talpig, föl­becsül, s rádvillantva ször­nyű vipla-fogait, így szól: — Mit képzel?! — Majd némi gondolkozás után: — Strici! Kritikusok figyelmébe Ugyanazt a tárgyat na­gyon egyszerűen és nagyon bonyolultan is meg lehet fo­galmazni. Ízlé3 dolga, hogy ki me­lyiket választja, íme egy példa: „Egy hengeralakű, alsó végén hegyes testtel, bal mellső végtagom rögzítése és jobb karom merőleges irányú mozgatása révén, erős, ütemes nyomást gya­koroltam egy mesterséges kövekből, kötőanyagokkal létrehozott szerkezetre, s így megtörve a felület el­lenállását, lehetővé tettem, hogy a hengeralakú test az emberi lak1' - ’ . sára szolgáló szereke- zetbe behatoljon, s ott tartós, szilárd helyzetet fog­laljon eL” Ez a megfogalmazás fá­rasztó ugyan, de célraveze­tő: a szerző szakértelmét, alaposságát, szellemi mun­kabírását bizonyítja. De túlzott szerénységem, lustaságom, valamint az idő rövidsége néha a könnyebb megoldásra csábít. Ilyenkor így fogalmazok: „Egy szöget bevertem a falba’’. fMsal Ponttá« \ ■! FAZEKAS MAGDOLNA: TANULMÁNY Ki ak t a Holdra menüi ? Miért áldozott mindig is pénzt, fáradságot, energiát a művészetekre az emberiség, ami­óta csak leszállt a fáról és kétlábra állt? Az első ember a Holdra lé­pett. Újságíró vagyok, em­bereket kellett faggatnom; mit szólnak hozzá? Egy kül­földi filmrendező azt fe­lelte: JEngem jobban ér­dekelnek a földi dolgok. Annyi mindenen kellene se­gíteni itt lenn az emberek­nek r E filmrendezővel sokan egyetértenek. Hiszen hányán akarnak a ma élő emberek közül a Holdra jutni? Öt­ezren, ötvenezren, ötmillió- an? Rá se férnének sokkal többen. Itt a földön meg már több mint hárommilli- árdnyian vagyunk! Érde­mes öt- vagy akár ötven­millió különc ember miatt annyi pénzt elpocsékolni? Nemcsak a művészeteket tartják tehát sokan felesle­ges pénzkidobásnak, hanem a tudományt is, ha nem lát­ni azonnal a felfedezés, a kutatás közvetlen hasznát. Marx György, a kitűnő ma­gyar fizikus idéz rosszallólag egy ilyen eszmefuttatást: „Persze, a tudósok szeretnek játszani, akár a gyerekek. Csakhogy játékuk a mi zse­bünkre megy! Sokba kerül­nek az űrhajóik, a teleszkóp­jaik, a gyorsítóberendezése­ik. Tegnap milliókat vertek el, ma milliárdokat kérnek. Inkább a mi fizetésünket emelnék fel! A földi jólét fontosabb a boldogsághoz, mint azt firtatni, hogy mi történik ezer fényévnyire innét.” S hogy ne gondoljuk, hogy az ilyesfajta kérdésfeltevés csak egyszerű, iskolázatlan, rossz körülmények között élő emberek némiképp érthető indulatából fakad, idézünk egy professzort, egy társada­lomfilozófust, aki éppen a művészet védelmében hivat­kozik így a tudományra: „A mai napig nem képes senkisem megfelelni arra, miért is akar az ember be­hatolni a világűrbe.” A professzor úgy látszik, elfeledte, hogy már a közép­iskolában hallott azokról a vakmerő, nem egyszer az életüket áldozó emberekről, akik így, vagy úgy, meenrő- báltak elszakadni a Földtől, s repülni akartak. Nagyon sokan szörnyethaltak, az igaz De meggyőződésem, hogy ha a szóbanforgó Pro­fesszor manapság távolabb­ra utazik, feltétlenül repü­lőt vesz igénybe!... Ezzel azonban még sem magyaráztunk meg mindent. Miért izgult lélegzetvissz»- fojtva m emberiség m ámh­án átrepülésénél, az első űrhajós útjánál, az első holdbéli lépéseknél? Olyan milliók is, akiknek vajmi kevés esélyük volt, illetve van az óceánrepülésre, az űrhajózásra, s kiváltképpen a holdutazásra? Nyilván azért, mert saját emberi le­hetőségeink tágulását, a ter­mészet leigázásának győzel­mét érezzük át ezekben a pillanatokban. Mert emberi természetünk fontos része — ha nem az alapja — hogy érezni és tudni akarjuk, mi­lyen a világ, rajtunk kívül, milyen a világ az emberiség számára? A természettudo­mány azt vizsgálja: az em­bertől függetlenül, milyen szabályok mozgatják a vilá­got? A művészet azt kutat­ja, milyen szabályok moz­gatják az embert és milye­nek kapcsolatai a világhoz; A művészet és a tudomány ugyanannak a véget nemérő megismerési folyamatnak két eszköze. Néha jelenték-, telenné is válnak a különb­ségek, vagy legalább is el­mosódnak. A klasszikus gö­rög versben írta meg mező- gazdasági szaktanácsait. Az optikai törvények felfedezé­se a múlt század vége felé, forradalmasította a festé­szetet, ' létrehozta az imp­resszionizmust, mint irány­zatot. Az öröklődésben oly fontos szerepet játszó fehér­je-molekulák úgynevezett kettős spiráljának felfedezé­séről szóló könyv nemrég nagyobb sikerrel fogyott a világ laikus millióinak jóvol­tából, mint ugyanebben az időben a világon megjeleht több tízezer mű. Mert a súlypont időnként eltolódhat. Voltak, s lehet­nek korok amikor a világ megismerésében a tudomá­nyok játszák a döntőbb sze­repet más korokban —mert a kutatást előítéletek akadá­lyozzák. vagy a tudományos felismerésekhez a feltételek még nem adottak — a mű­vészet tudott többet monda­ni a világról, az emberekről, az emberi kapcsolatokról. Manapság alighanem a tu­dományos megismerés sze­repe a nagyobb, de mint ahogy soha korábban, úgy most sincs szó arról, mintha a művészi megismerés el­veszítette volna jelentőségét. Ellenkezőleg. A tudomány új meg új felismerései elő­készítik a talajt, felhalmoz­zák az új megismerni-való- kat a művészetek számára' JÉSBáék Mezlá

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents