Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-17 / 245. szám

1971. október 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 Wit Stwosz 12 festménye egy falusi templomban V endégmunkások A kizsákmányolás új formája tőkés országokban Krakkótól északkeletre, Ksíaznice Wielkie faluban felfedezték Wit Stwosznak, a XV—XVI. század egyik legnagyobb európai művé­szének tizenkét festményét. Wit Stwosz számos híres szobrán kívül festményeket és grafikákat is hagyott ma­ga Után. Mindeddig csupán négy Stwosz-festmény volt ismeretes (amelyeket az NSZK-bell Münnerstadtban őriznek) és 10 kisebb réz­metszet. Lengyelországban eddig nem bukkantak Stwosz-képekre. A felfede­zésre Z. Kepinski professzor jutott, „Wit Stwosz a rene- száppz vallási ideológiáinak keresztvizében” c. könyvé­nek munkája során. „A megváltó-oltár” alcímet vi­selő munka Stwosz második legnagyobb alkotásának mo­nográfiája (a legnagyobb a krakkói Mária-templomban lévő főoltár. A képen). A Kepinski professzor ál­tal felfedezett tizenkét fest­mény mindegyike 130x83 centiméter nagyságú, ame­lyek egy úgynevezett pen- taptichon, azaz öt részből ál­ló oltár négy szárnyán he­lyezkednek el (a középső rész szobrokat tartalmaz). Az oltár a Boldogasszony mennybemenetelét ábrázolja. Az oltár kinyitásakor a belső szárnyakon négy kép Mária anyaságát mutatja be, a becsukás után látható nyolc festmény tárgya pe­dig Krisztus keresztútjának egyes jelenetei. A négy első kép teljes egészében Wit Stwosz sajátkezű műve, a külső szárnyakon azonban fellelhető a tanítvány keze- nyoma. A Ksiaznice Wielkié- ben lévő oltáron az 1491-es dátum olvasható, amely a Mária-oltár (1489) és Ja­gelló Kázmér szarkofágja (1492) elkészítésének idő­pontjai közé esik. Z. Ke­pinski kimutatta hogy, Wit Stwosz későbbi munkáiban, a rákövetkező három évti­zedben (1491—1523) sokszor alkalmazta azokat a művé­szi ötleteket, amelyekkel a ksiaznicei festményeken élt első ízben. A „ksiaznicei” el­gondolások és részletek feltűnnek még Stwosz leg­későbbi munkáiban is, töb­bek között a Megváltó-oltá­ron, amelyet fiának, dr. Andrzej Stwosznak, a nürnbergi karmeliták rend­főnökének készített. A felfedezés jóvoltából Lengyelország lett a neves művész, Wit Stwosz leg­több festményének birto­kosa. Falun éltem valamikor egy ideig — ott láttam: Va­sárnaponként a falu lakói kijártak az állomásra. Ül­dögéltek, tereferéltek, politi­záltak. Megvárták, amíg fél hatkor jött a vonat. Amikor elment, hazaballagtak. Egye­sek még megittak a kocs­mában egy pohár sört, majd ők is hazamentek. Ebből állt az ünnepi program. Sokat gondolkodtam ezen, nem is­mertem eléggé a falusi emberek lelki világát, nem értettem, hogy ennyi is elég lehet ünnepi időtöltésnek. Ma sem értem egészen — de azt tudom, hogy nekik töb­bet jelentett ez, mint amit én hittem. Egyfajta kapcso­lat volt ez a külvilággal, a messzi távoli városokkal, egy kis nosztalgia is, vágya­kozás, amit azért hamar el­takar a távozó vonat füstje, hogy újabb nyugodt, dolgos hétköznapok jöjjenek. Sokat utazott, világot járt kollégám hívta fel a figyel­memet: Ha érdekeset akarsz látni, gyere velem. A főpá­lyaudvarra mentünk Köln­ben. Majd utána, amikor csak időm volt Düsseldorf­ban, Hamburgban, München­ben. A kép mindenütt egy­forma. Vendégmunkások százai, ezrei töltik itt sza­bad óráikat. (Még egy régi emlékem idéződik fel: Háború előtt a budapesti Keleti Pályaudvar környéki „cselédkorzó”. Itt találkoztak egymással és a falubeli katonákkal a lá­nyok, ha vasárnap délután néhány órás kimenőt kaptak a nagyságától.) Horvátok, szerbek, görö­gök, törökök, olaszok üldö­gélnek, vidámah beszélget­nek. Miért itt? Elsősorban azért, mert ez nem kerül pénzbe. Sok az olcsó — te­gyük hozzá nagyon szép, íz­léses, jól felszerelt — kis­vendéglő, cukrászda, de a vendégmunkás az ezer-ezer- kétszáz márkából nem ad­hat ki naponként két-három márkát sörre, kávéra csak azért, hogy fél órácskát beszélgessen. (Egy kisüveg sör 1,40, egy kávé 1,20, egy üveg gyümölcsszörp ugyan­annyi márka.) Takarékoskod­ni kell nagyon, hogy meg­éljen, mitöbb, még valami tartalékot is gyűjtsön magá­nak 5—6 év alatt, annyit, amiből esetleg egy kis mű­helyt, vagy vendéglőcskét nyit majd otthon. Elég embertelen sors ez. Elnéztem őket sokszor és éreztem, értettem a gondo­lataikat, magam is láttam velük a napsugaras Adriát, a boszniai hegyeket, vagy a szicíliai kis falut, éreztem, hogyan idézik fel magukban századszor és ezredszer azt a pillanatot, amikor a vonat majd velük is elindul egy­szer. A menetrendet bizto­san kívülről tudják, s azt a napot is, amikor zsebükben az összegyűjtött pénzköteg- gel búcsút intenek annak a városnak, ahol most nél­külözhetetlen — ezért szíve­sen tűrt, de be soha nem fo­gadott — munkaerőt jelen­tenek. Otthon majd asszony, sze­rető, forró ölelés is várja őket — itt az sem nagyon jut. A német lányok eleinte szívesen ajándékozták meg szerelmükkel a bővérű, déli férfiakat. Ma már nem. Számukra ez társadalmilag lealázó. Azóta érvek is szü­lettek: tisztátalanok, kultú­rálatlanok, erőszakosak, dur­vák. (Valami igaz magva, ha nem is általánosíthatóan, de ennek is van.) Ám azért a legtöbb ok mégiscsak az, hogy a vendégmunkás a tár­sadalmi ranglista alján áll. Sebaj — tartja a közhit — szerelmet pénzért mindenütt lehet kapni a nyugati vi­lágban. Ez is igaz. De az Eros-center lányai is csak akkor mennek el az olasszal harminc márkáért, ha „rosszul megy az üzlet”, s' aznap még kevés német vendég volt — húsz márká­ért. Mert azért a napi öt­ven márkát, amivel az in­tézménynek tartoznak a szo­báért. a működési engedé­lyért. valahogy mégis meg kell keresni. Egyébként ami az állami, szakszervezeti szerveket, az üzemeket illeti, egyöntetűen állítják, hogy semmilyen hi­vatalos megkülönböztetést pem, tesznek a németek és a vendégmunkások között. A bérük azonos ugyan, de azért mégis kevesebbet keresnek átlagban a vendégmunkások. A szakképzetlenségük az oka ennek. Minél több szakkép­zettséget kíván egy munka­hely, annál nagyobb száza­lékban németek töltik be. A bányákban, útépítésnél, a vendéglő- és szállodaiparban viszont túlnyomóan idegenek dolgoznak. A korszerű nagy­üzemekben ők a segédmun­kások. a betanított munká­sok. A BMW-ben, arr.int ar­ról tájékoztattak, 42 nemzet fiai találhatók a munkások között. (A kíváncsiság nem hagyott el, az ő statisztiká­juk pedig mindent tud: 9 magyar is van közöttük.) A legtöbb itt is — sorrend­ben — török, jugoszláv, gö­rög és olasz. Többet mond azonban minden statisztiká­nál, ha az összeszerelő sza­lag mellett végigsétál az em­ber. s megnézi, melyik munkafolyamat melyik posztján vannak a németek, s hol a vendégmunkások. * Itt Nyugat-Nénié tország- ban — főként azok. akik hi­vatalos akció keretében érkeznek munkát vállalni — mégcsak megvannak vala­hogyan. De akik csak úgy érkeznek ide, vagy más nyu­gati országba, nekivágva a vakvilágnak a szerencse re­ményében, minden tekintet­ben ki vannak szolgáltatva a monopol tőkés kizsákmá­nyolásnak. íme néhány adat: Nap­jainkban mintegy 6 millió külföldi munkás dolgozik Nyugat-Európa országaiban. Olaszország produktív né­pességének 7, Görögország­nak 6, Spanyolországnak 5 százaléka dolgozik külföldön. Ezek nagyrésze tanulatlan, szakképzetlen, jogait nem ismerő, szervezetlen munkás. Nagy részük analfabéta. Jel­lemző tünet, hogy az utóbbi években a viszonylag szer­vezettebb jugoszláv és olasz munkások bevándor­lását megnehezítették» he­lyettük szívesebben láftják a még olcsóbb és elmaradot­tabb afrikai, görög és török munkásokat. Közülük csak néhány százalék tanulja meg a nyelvet, ezért lelkiisme­retlen munkaerőkufároknak teljesen ki vannak szolgál­tatva. És egy idézet a Die Tat­ból: „A külföldi munkások 70 százalékát barakkokban szállásolják el. A lágert magas kerítés veszi körül, így a munkásokat mindig ellenőrizhetik, és azok min­dig rendelkezésre állnak. Hatszáz spanyol munkásnak 8 zuhany áll rendelkezésére, ezek közül kettő azonban nem működik. A külső kerí­tés. úgy látszik, nem volt elég az üzemnek, a barakk minden ablakára vasrácsot szereltek.” így fest a valóságban á nyugat-európai tőkés orszá­gok foglalkoztatás-politikájá­nak e látszatra új vonása, a gazdaságilag fejletlen orszá­gokban tömegesen tobor­zott vendégmunkás intéz­mény, V. J. Lengyel hajók hazai és külföldi piacra Lengyelország a folyarr.il hajózás fejlesztésének na.gy fontosságot tulajdonít. A legutóbbi ötéwes tervidő­szakhoz viszonyítva acz új tervidőszakban a folj^rfti ha­józás feladatai 55 “százalék­kal növekednek. Az „édesvízi tengerészek” jelentős utas- és áruforgal­mat bonyolítar/ak le: hajó­ik 1970-ben körülbelül 8 millió utast, 1971-ben körül­belül 9 millió tonna árut szállítottak. Több lengyel folyami hajógyár — elsősor­ban Plockba.n, Wroclawban és Roziéban — modern ha­jóegységeket, épít a lengyel és számos külföldi flotta számára. A „Naviga” Folyamhajó­zási Tröszt export-import irodája a külföldnek nem csupán utas- és áruszállítást ajánl Lengyelország, az NDK és NSZK, Nyugat- Berlün, Belgium, Hollandia és Svájc vizein. Csehszlovákiában a len­gyel szakemberek egész sor vízi létesítményt építettek az Elibán, többek között fo-: lyami csomópontot Obrstvi- ben duzzasztógátakat Rovd- nicében. Lovosivében és Ceske Kopisktében, valamint kikötői rakpartot Ustiban. Ezekben a munkákban há­romszáz lengyel szakember vett részt, a „Navigálnak Csehszlovákiával kötött egyezmény értelmében. A Vietnami Demokratikus Köztársaságnak a lengyel szakemberek egy folyami ha­jógyárat és egy hajójavító üzemet építenek. Több ország rendel meg a lengyel folyami kikötőktől tolóhajókat, uszályokat és folyami tartályhajókat, va­lamint berendezést az ilyen hajóegységek számára. A lengyel folyami hajók nagy népszerűségnek örvendenek külföldön, s ezért a hajó­gyárak exportkapacitása már két évre „foglalt”. Az 1971- es megrendelések értéke kö­rülbelül 3 millió dollár és körülbelül 5 millió rubel, az 1972-es évieké körülbelül 6 segítségével tartották fenn magukat. így vezette az an- tikommunizmus jelszava az USA-t a világcsendőr dics­telen szerepe felé. Na^yvena'ű álta­lánosítással egyenlő­ségjelet szoktunk tenni a nemzetközi imperializmus és az USA külpolitikája kö­zé, mondván, ez utóbbi, mint a kapitalista tábor vezető hatalma, az egész tábor ér­dekeit fejezi ki és szolgálja külpolitikájával. Ez csak ál­talában és fővonalában — ami a szocializmus tagadá­sában nyilvánul meg — igaz. De részleteiben nem. A fen­ti rövid és leegyszerűsített történelmi áttekintés is iga­zolja, hogy az USA külpo­litikája elsősorban a saját monopoltőkés érdeket szol­gálja. Gondoljuk csak végig a vákuum elméletet: nem­csak arról volt szó, hogy a kibontakozó szocialista tábor ellen rendezi az Egyesült Ál­lamok a sorokat, hanem ar­ról is, hogy a régi kapitalis­ta hatalmak rovására, azok pozícióit sorra elfoglalva ter­jeszkedik. Ez a tény kezdet­től magában hordozta a nemzetközi imperializmus belső ellentmondásainak éle­ződését, új feszültség-gócok keletkezésének feltételeit. (Ez természetesen azokban az években rejtve maradt, hisz az erősen legyengült kapitalista hatalmak minden tekintetben kiszolgáltatottjai voltak a gazdag USA-nak.) Kétségtelen tény, hogy a második világháború utáni első két évtized ame­rikai külpolitikáját az ex- panzionizmus páratlan foko­zódása jellemezte. Azóta azonban mind nyíltabban je­lentkezik e politika csődje. Kiderült, hogy a világcsend­őr szerepéhez még egy ilyen páratlanul gazdag ország anyagi erőforrásai sem ele­gendők. De a lélektani, er­kölcsi források is kimerül­tek. Főként az USA agresz- szió indokínai kudarca óta fo­kozódik a kiábrándulás a washingtoni politikával szemben. Az Egyesült Álla­mok lakosságának széles ré­tegei unják, fásultan és ki­ábrándultán szemlélik a „vi­lágmegváltó” szerepében tet­szelgő külpolitikát Nem hisznek többé abban, hogy az USA nemzeti érdekeit a vietnami dzsungelekben kell védelmezni. Emellett az amerikai kül­politika új stratégiai elvei­nek. doktrínájának megfo­galmazásánál figyelembe kell venni a világtérképen beállt lényeges változásokat is. Ko­runk forradalmi erői meg­szilárdultak, a szocializmus befolyása a világ sorsára lé­nyegesen növekedett, a ka­pitalista táboron belül pedig a nézeteltérések jelentésen fokozódtak. Ebben a helyzet­ben keresik az USA politi­kusai azokat az új eszközö­ket, amelyekkel az amerikai monopoltőke világuralmi tö­rekvéseit a legjobban tudják szolgálni. Megfigyelhető, hogy a korunkban kibontako­zó tudományos-technikai for_ radalom meglovaglását tart­ják erre a legalkalmasabbnak, így ír erről Brezinski, az egyik vezető amerikai kül­politikai teorétikus tavaly megjelent könyvében: „Kez­detben Amerika hatása a vi­lágra bizonyos mértékben idealista volt, Amerika a szabadság fogalmával asz- szociálódott. Azután befolyá­sa materialisztikusabb lett: Amerika durván a dollár kategóriájával azonosított le­hetőségek hajlékának látszott. Ma viszont hasonló anyagi előnyök — ráadásul kisebb veszélyes kockázat árán el­érhetők — más körzetekben is találhatók; a Kennedy fivérek, Martin Luther King meggyilkolása. Vietnamról már nem is beszélve, alapo­san beszennyezte Ameriká­nak a szabadsággal való azo­nosításának eszméjét. Ehe­lyett az amerikai befolyás megnyilvánulása eír"::; V - - tudományos és technológiai jellegűvé válik.” Amerikának — a sza­badság hazája, a dollár ha­zája, a katonai erő hazája után — mint a tudományos­technikai forradalom erőd­jének példaképül állítása, ez most tehát az új stratégia. A gyakorlati külpolitikai akciók pedig elsősorban a harmadik világ, valamint az iparosodás elején járó szo­cialista országok irányába folynak. (Nem véletlen, hogy Nixon egyik napról a má­sikra „felfedezte” a Kínai Népköztársaságot!) Mindez azonban nem más, mint a régi antikommunizmus, a vi­lághegemóniára való törek­vés új, tetszetősebb köntös­ben való megfogalmazása. És ami ennél is lényegesebb: az amerikai külpolitika ma is az indokínai agresszióban, az izraeli szélsőségesek bizta­tásában és a népek békéje, biztonsága ellen irányuló más hasonló lépésekben rea­lizálódtak. Az új doktrínák fogalmazása, az ideológiai mesterkedések csupán azt jelzik, hogy korunkban mind nehezebb az antikommuniz­mus stratégiáját követni, s mind kevésbé lehet azt — még a leghűségesebb szövet­ségesekkel is — elfogadtat­ni. És azt is jelzi, hogy a régi dogmák, melyek szerint Amerika a szabadság és a demokrácia hajléka, vég­képp csődöt mondtak. Az emberek nem kérnek az amerikai életforma export­jából, mert mind világosabb, hogy amögött az amerikai monopoltőke behatolási kí­sérlete rejlik. millió dollár és 5,5 millió rubel. Különösen nagy a kereslet a lengyel „Zubr” és „Bizon” tolóhajók iránt. A lengyel folyami hajózás újdonsága lesz a Visztulán közlekedő tartályhajó-flotil- la, amely a plocki petroké- miai kombinátból származó kőolajat és a feldolgozott kőolajtermékeket fogja szál­lítani KÜLPOLITIKAI Az amerikai imperializmus eszmei elerőtlenedése, el­bizonytalanodása tükröződik abban, hogy mind nehezebben tudja expanzionista politikáját megindokolni. Végső soron ez magának a politikának is a csődjét jelzi. Ügy ahogyan azt az SZKP XXIV. kongresszusának beszámo’ója meg­fogalmazza: „Az imperializmus külpolitikája s legutóbbi ötéves időszakban újabb bizonyítékot nyújtott arról, hogy reakciós agresszív természete változatlan. Ezzel kapcsolat­ban mindenekelőtt az amerikai imperializmustól kell szól­ni amely a legutóbbi években újra megerősítette azt a tö­rekvését, hogy a kizsákmányolás és az elnyomás nemzet­közi rendszere sajátos kezesének és őrzőjének szerepét játsza. Arra törekszik, hogy mindenütt uralkodjék, beavat­kozzék más népek ügyeibe, gátlástalanul megsérti törvényes jogaikat és szuverénitásukat, erőszakkal, vesztegetéssel, gaz. dasági behatolással igyekszik rákényszeríteni akaratát más államokra és a világ egész körzeteire. Varga József i i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents