Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-15 / 243. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. október 15. Szádot moszkvai útja után A békés egymás mellett élés elve reális erővé vált Annyi minden történik mostanában a nemzetközi diplo­mácia porondján, hogy Anvar Szadat egyiptomi elnök uta­zásai kétségtelenül viszonylag kisebb reflektorfényt kaptak, mint amennyit eseménytelen napokban kaptak volna. Nixon moszkvai útjának bejelentése időben egybeesett az egyipto­mi államfő moszkvai tartózkodásával és nem meglepő, hogy ez a hír minden más külpolitikai történést valamelyest hát­térbe szorított. Mindez távolról sem jelenti azt, hogy Anvar Szadat szovjetunióbeli útja nem tartozik a kiemelkedő fontosságú események sorába. Elég arra gondolnunk, milyen előzmé­nyek után került sor erre a látogatásra. Alekszej Koszigin szovjet kormányfő a közelmúltban két arab fővárosban járt. Először Bumedien algériai elnököt, majd II. Hasszán marokkói királyt kereste fel. Algír és Rabat az arab . világ politikai színskáláján meglehetősen messze fekszik egymástól és ez mind a belpolitikára, mind a külpolitika számos kérdésére vonatkozik. Van azonban egy olyan kérdés, amelynek megítélése az Algériai Köztársaságban és a Marokkói Királyságban lénye­gében azonos és ez az izraeli agresszió elítélése, valamint az a szándék, hogy fel kell számolni ennek az agresszió­nak a következményeit Ebben a nehez időszakban az arab világnak semmire nem lenne nagyobb szüksége, mint az egységre — legalábbis akcióegységre ebben az alapvető kérdésben. Koszigin algíri és rabati útja feltétlenül abban az irány­ban hatott, hogy az egyébként egymástól eltérő politikát folytató arab vezetők ne az elválasztó, hanem az egyesítő tényezőket helyezzék előtérbe. Bár Szadat moszkvai tár­gyalásainak részletes menetrendjét nem ismertették, nyilván­való, hogy az algíri és rabati tapasztalatok fényében vitat­ták meg az arab egység jelenlegi helyzetét. Szadat ebben a témában most többszörösen is érdekelt. Nemcsak azért, mert Egyiptom áll az Izraellel vívott küzdelem előterében, hanem azért is, mert az egyiptomi államfő egyben az Arab Köz­társaságok Szövetségének első elnöke is és ez a szövetség elméletben más arab államok előtt is nyitva áll. Szadat nem hagyott kétséget afelől, hogy moszkvai tár­gyalásai mind egyiptomi, mind államszövetségi elnökkent megelégedéssel töltötték el. Útját hazafelé Damaszkuszban megszakítva arról számolhatott be Asszad Szíriái államfőnek, hogy a Szovjetunió a jövőben is, maximális segítséget nyújt az arab népek problémáinak megoldásához. (KS) A párizsi konferencia Biszku Béla befejezte látogatását Párizs A Vietnamról folyó pári­zsi konferencia 132. ülésén Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttségének helyettes vezetője hangsúlyozta, Nixon október 12-én tett kijelen­tései ismét azt bizonyítják, hogy az amerikai kormány továbbra is ragaszkodik a háború „vietnamizálásához” es a Thieu-rendszer uralmon tartásához, pedig a béke út­ját csak az nyithatja meg. ha az amerikai kormány tárgyalási alapul elfogadja a DIFK hétpontos javaslatát. Amerikai Dinh Ba Thi, a DIFK küldöttségének helyettes vezetője ugyancsak hangsú­lyozta. hogy véget kell vetni •a vietnami agressziós hábo­rúnak, annak a háborúnak, amelyet az elnök maga is úgy jellemzett, hogy az „Egyesült Államok történel­mének leghosszabb, legkölt­ségesebb, legnehezebb és leg­népszerűtlenebb háborúja”. Porter amerikai nagykö­vet és Pham Dang Lam, a saigoni rendszer képviselője az eddigi propagandaszóla­mok ismételgetésére szorít­koztak. zsarolás Ottawa Hevesen bírálják Kanadá­ban gzt a titkos amerikai memorandumot, amely fel­sorolja, mit kell tennie a kanadai kormánynak, ha azt akarja, hogy Washington megszüntesse az importáruk­ra bevezetett tíz százalékos pótvámot. Az ügyet a Chicago Tri­bune szellőztette meg. A lap szerint az Egyesült Államok azt követeli Kanadától, hogy vásároljon több amerikai fegyvert, főként katonai re­pülőgépet. egyoldalúan csök­kentse az amerikai export útjában álló belföldi vám­korlátokat és végezetül ad­jon több kedvezményt, illet­ve nagyobb cselekvési sza­badságot a kanadai területen működő amerikai társasá­goknak. A Toronto Daily Star sze­rint az emlékeztető „közön­séges és leplezetlen zsaro­lás”. Lezárták az ír határt Mint tegnap megírtuk, le­zárták Írország és Eszak- trország határán az utakat és brit műszaki alakulatok megkezdték a jelöletlen föld­utak felrobbantását. Az in­tézkedést — számos hasonló akcióval együtt — Faulkner és Heath múlt heti találko­zóján határozták el. annak megakadályozására, hogy a szélsőséges katolikus ír köz­társasági hadsereg (IRÁ) tagjai Írországból fegyvere­lament szociáldemokrata és munkáspárti csoportja tá­mogatja a parasztok akcióit, és Lynch ír miniszterelnök szerdán élesen tiltakozott a brit kormánynál a robban­tások miatt Az IRA fegyveresen is megpróbálja megakadályozni a földutak felrobbantását. Szerda este egy orviövész súlyosan megsebesítette a brit műszaki alakulatok egyik katonáját Két angol katona azok közül, akik lezárták Észak-Irország és Írország határán az utakat. Lynch ír miniszterelnök élesen tiltakozott a brit kormánynál az intézkedés miatt (Telefotó — AP—MTI—KS) kei hozzanak be a brit tar­tományba. Az IRA úgyneve­zett ideiglenes szárnyának vezetői felszólították az érin­tett határkörzetek lakossá­gát, hogy töltsék fel a mély krátereket és gödröket. Egyes határmenti északír községekben a lakosok erre a célra külön bizottságokat alakítottak. Hírügynökségi jelentések szerint az ott la­kó parasztok már szerda este traktorokkal buldóze­rekkel és egyéb gépekkel felszerelve megkezdték a kráterek feltöltését, hogy is­mét használhatóvá tegyék a földutakat. Az északír par­Fegyveres összetűzésekre került sor csütörtökön a második legnagyobb észak­ír városban, Londonderry- ben. A város egyik katoli­kus negyedében brit kato­nák tűzpárbajt folytattak három gépfegyveres ember­rel s kettőt közülük valószí­nűleg megöltek, a harmadik pedig megsebesült. Csütörtökön Belfastban megtartott razzia során az egyik brit járőr egy bomba­gyártó műhelyre bukkant. A helyszínen több már kész bombát és egyéb robbanó­szerkezetet találtak. F.rich Honeckcr, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára fogadta Biszku Bélát, az MSZMP P. B. tagját. (Telefoto — ZB—MTI—KS) Biszku Bela, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és kísérete csütörtökön Ber­linből Drezdába érkezett. Biszku Bélát elkísérte Paul Verner, a NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, to­vábbá Kovács Imre, hazánk NDK-beli nagykövete. Bisz­ku Bélát és kíséretét a vá­ros határában Werner Kro- likowski, a NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a párt Drezda megyei első titkára üdvözölte. Biszku Béla és kísérete tapasztalatcsere­megbeszélést folytatott a NSZEP Drezda megyei tit­kárságának tagjaival, majd megtekintette a Pentacon kombinátot. A kombinát udvarán tar­tott rövid gyűlésen Biszku Bjéla üdvözölte a világhírű fény képezőgépgyár dolgozóit és sok sikert kívánt nekik a további munkájukhoz. Dél­után városnézés szerepelt a programban. Este Biszku Béla Drezdá­ból különvonattal hazaindult Budapestre. Búcsúztatásánál jelen voltak Paul Verner és Werner Krolikowski, a NSZEP Politikai Bizottsá­gának tagjai, továbbá Ko­vács Imre, a Magyar Nép- köztársaság berlini nagykö­vete. Szadat hazaérkezése Kairó Csütörtökön este hazaér­kezett Kairóba Anvar Sza­dat. Az Egyiptomi Arab Köztársaság elnöke a Szov­jetunióban tett hivatalos ba­ráti látogatást, majd útját rövid időre megszakította Belgrádban, illetve Damasz­kuszban, ☆ Bocz Sándor, az MTI tu­dósítója jelenti: A kairói lapok vezető he­lyen adják hírül, hogy Sza­dat elnök kairói látogatásra hívta meg Brezsnyevet. Pod- gornijt és Koszigint Sajtó- értesülések szerint Leonyjd Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára várhatóan a jövő év elején tesz látogatást Egyip­tomban. A kairói lapok beszámol­nák arról is. hogy Szadek. hadügyminiszter és Ghaleb államminiszter Moszkvában maradt kiegészítő tárgyalá­sok végett. A csütörtöki lapok vezér­cikkben, kommentárokban méltatják a szovjeb—egyip­tomi tárgyalások sikerét. Elégedetlen az gmeríkai küiügy» minisztérium Az amerikai külügymi­nisztérium szerdán bejelen­tette, hogy „mélységesen elégedetlen” azzal a chilei döntessél, amelynek értel­mében két amerikai érde­keltség rézbányáit kártala­nítás nélkül kisajátíthatják. Nyilatkozott a kérdésről Rogers külügyminiszter is. Azzal fenyegette Chilét, ha nem fizet „igazságos kárta­lanítási összeget” a kisajátí­tott amerikai tulajdonért, veszélyezteti az amerikai magántőke és hivatalos se­gély beáramlását az ország­ba. Az Egyesült Államok külügyminisztere azonban úgy tűnik, az esetet prece. densnek akarja beállítani. mert kijelentette, ha Chile nem teljesíti az amerikai követeléseket, az „hátrányo­san hathat más fejlődő or, szágoknak nyújtandó kül­földi segítségre is”. A chilei külügyminiszté­rium, válaszolva az Egye­sült Államok külügyminisz­tériumának tiltakozására, úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok nem ve­szi számításba: Chile joga, hogy törvényeinek és alkot­mányának; megfelelően, mint független ország, maga ál­lapítsa meg a kártalanítás összegét. Az amerikai tár­saságok egyébként 15 napon belül fellebbezhetnek a chi­lei főszámvevő határozata ellen. Világszerte nagy figyelem­mel és érdeklődéssel fogad­ták Nixon szovjetuniobeli látogatásának hírét A világ­sajtó a várható legmagasabb szintű szovjet—amerikai ta­lálkozót olyan nagy és fon­tos eseményként értékeli, amely pozitív hatást gyako- rolthat a nemzetközi hely­zetre. A szovjet közvélemény a találkozóra vonatkozó meg­állapodást szoros összefüg­gésbe hozza azzal az álta­lános békeszerető és konst­ruktív külpolitikával, ame­lyet következetesen és meg- másíthatatlanul folytat a Szovjetunió. A különböző társadalmi rendszerű álla­mok békés egymás mellett élésének elve a nemzetközi fejlődésben reális erővé vált. A Szovjetunió és más szo­cialista országok erejének növekedése, a szocializmus politikai állásainak megszi­lárdulása a szocializmus ja­vára, változtatta meg az erőviszonyokat a nemzetközi , küzdőtéren. A jelenlegi viszonyok kö­zött nincs és nem is lehet olyan valamelyest is jelen­tékeny nemzetközi probléma, amely megoldható lenne a Szovjetunió nélkül, a szo­cialista közösség országai nélkül. A Szovjetunió és más szo­cialista országok azonban távolról sem kívánják mo­nopolizálni a békepolitikát. Korunk realitásai értetik meg a világ kapitalista ál­lamaival is, hogy keresni kell a megállapodásokat. Az SZKP XXIV. kong­resszusán kidolgozott béke­program következetes meg­valósításának eredménye­képpen már sikerült megol­dani számos fontos nemzet­közi problémát, sikerült el­érni a politikai légkör eny­hülését. A Szovjetunió a béke megszilárdításának szüksé­gességéből kiindulva hatá­rozza meg az Egyesült Ál­lamokhoz fűződő viszonyát is. Következetesen békesze­rető politikája hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos pozitív eredmények szülessenek azo­kon a tárgyalásokon, ame­lyek számos fontos kérdésről folynak a Szovjetunió és az Egyesült Államok között, vagy az ő részvételükkel. Magától értetődően a szovjet emberek számolnak azzal hogy az Egyesült Ál­lamokban léteznek olyan be­folyásos körök, amelyek igyekeznek megakadályozni a bélre es az együttműködés megvalósítását. Ezek a kö­rük robbantották ki a viet­nami agressziót, ezek támo­gatják az izraeli szélsősége­seket, ezek kardoskodnak a fegyverkezési hajsza folyta­tása mellett. A Szovjetunió erélyes visszautasításban ré­szesítette és részesíti a jövő­ben is az agresszió és a há­ború imperialista politikáját. De az agresszió erélyes visz- szautasítása a szovjet külpo­litikában következetesen tár­sul a megérett nemzetközi problémák rendezésére, a más, társadalmi rendszerű államokhoz fűződő normális viszony fenntartására irá­nyuló konstruktív politiká­val. A szovjet emberek ebből a pozícióból kiindulva köze­lítik meg a várható szovjet —amerikai „csúcstalálkozót” is. Világtükör PÁRIZS A francia szakszervezetek — amelyek kezdeményezé­sére kezdődött a párizsi metro dolgozóinak sztrájkja, — felszólították a munkáso­kat, hogy vegyék fel a mun­kát. A szakszervezeti nyilat­kozat szerint azonban a metro-dolgozók továbbra sem mondanak le fizetés­emelési követelésükről. TEL AVIV Meir Kahane rabbi, a Zsidó Védelmi Liga elneve­zésű cionista szervezet ve­zetője, aki a közelmúltban az USA-ból visszatért Iz­raelbe, csütörtökön egy ame­rikai bíróság idézésére az Egyesült Államokba utazott. A bíróság előtt felelnie kell azokért az erőszakos cseleke­detekért, amelyeket az ő sugallatára, illetve személyes irányításával követtek el a cionisták 1970 decemberé­ben a szovjet nagykövetség ellen. Mint ismeretes, Ka­tlanét 40 000 dollár óvadék kifizetése ellenében néhány hónappal ezelőtt szabadlábra helyezték. Elutazása előtt Kahane ki­jelentette: véleménye szerint nem rónak ki rá súlyos íté­letet, s így egy hónapon be­lül visszatérhet Izraelhe. DAMASZKUSZ Szadat egyiptomi elnök és Asszad szíriai államfő csütörtök délelőtt ismét ta­lálkozott Damaszkuszban. Folytatták az éjszaka fo­lyamán megkezdett megbe­szélésüket az egyiptomi el­nök Szovjetunióban tett lá­togatásáról és a közel-keleti helyzetről —,-jelentette az UPI amerikai hírügynökség. TOKIÓ Európai körútja befejezté­vel Hlrohito japán császár csütörtökön visszaérkezett Tokióba. TOKIÓ A Portugál-Guineában és a Zöldfoki-szigeteken a füg­getlenségért küzdő gerillák 1971. első nyolc hónapja alatt 508 támadást intéztek a portugál gyarmatosítók el­len, ezek során 480 ellensé­ges katonát megöltek, 255- öt megsebesítettek. KAIRÓ Befejezte szaud-arábiai megbeszéléséit és vissza­utazott Kairóba Hasszán Szabri El-Kholi, Szadat egyiptomi elnök személyes megbízottja, aki a Paleszti­nái ellenállók és a jordániai hatóságok közötti béke ér­dekében közvetít. Dzsiddal tartózkodása során El-Kholi átadta Fejszal királynak Szadat elnök üzenetét és találkozott Vaszfi Teli mi­niszterelnökkel is. DACCA Csütörtökön ismeretlen merénylők itthonában le­lőtték Abdul Monem Khant, aki 1962—09-ig Kelet-Pa- kisztán kormányzója volt. DJAKARTA Hivatalos indonéz bejelen tes szerint az országban csaknem 37 000 politikai fog­lyot tartanak börtönben. • TOKIÓ A Japán Kommunista és a Szocialista Párt megállapo­dott. hogy közösen szervez­nek kormányellenes tünteté­seket az egész országban ok­tóber 21-én, a háborúellenes nemzetközi napon. a w Összeesküvő diákok WASHINGTON A chilei rendőrség szer. dán letartóztatott három egyetemi hallgatót, egy szél­sőjobboldali politikai cso­port tagjait. A diákok a vád szerint összeesküvést szőt­tek Allende elnök meggyil­kolására. Mintegy 50 dina. mitrudat halmoztak fel és ezekkel akartak. támadást intézni az elnöki palota el­len, Köztársasági elnökválasztás RÓMA Pertini, az olasz képvise­lőház elnöke december 9-re együttes ülésre összehívta az olasz törvényhozás két házát, hogy a képviselők és a szenátorok megválasszák az ország uj köztársasági el-; nőkét. Giuseppe Saragat kőztár-«' sasági elnök hét éves hiva­tali megbízatása december ben jár le.

Next

/
Thumbnails
Contents