Szolnok Megyei Néplap, 1971. október (22. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-14 / 242. szám
XXII. évf. 242. sz. 1971. októb er 14., csütörtök. Ara: 80 fillér VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Kedves, régvárt vendégek Szolnokon Amint azt már hírül ad. tűk: szerdán a déli órákban érkezett városunkba Tallinn város és járás vezetőinek és dolgozóinak küldöttsége. Vendégeinket szerdán délben a város és a megye párt- és állami vezetői fogadták a megye határán, s kísérték őket Szolnokon a Lenin térig, ahol rövid „hivatalos” fogadásra került sor. Hivatalos? Úttörőink virággal várták a vendégeket. A testvérvárosi dolgo. zók 270 tagú küldöttsége a várakozók valóságos sorfala között vonult a Lenin szobor elé. Vendégeinket Sándor László, az MSZMP Szolnok városi bizottságának titkára köszöntötte. — Testvéreket, ismerősöket, barátokat köszöntünk, — mondotta Sándor László elvtárs. — Városainkat, népeinket nem csak a nyelvi rokonság, hanem a kommunista, szocialista társadalom építésének közös feladatai is összekötik. Ez a találkozás tovább gazdagítja kapcsolatainkat. Rövid köszöntőjében Sándor elvtárs szólt Tallinn és Szolnok város, a két táj kapcsolatairól, a két egymástól csak kilométerekben távol lévő táj dolgozóinak mindenkor érvényes érdekazonosságáról. a szocializmus, a kommunizmus építésének eszmei szolgálatáról. — Mondják el majd ott. hon, hogy mi itt Magyarországon és szükebb hazánkban, a megyében és Szolnokon sikeresen, eredményesen dolgozunk. A nagy tapssal fogadott rövid köszöntő után Ganyu- sov Nyikoláj Petrovics a barátság von at felelős vezetője, Tallinn központi kerületi pártbizottságának másodtitkára köszöntötte a fogadáson megjelenteket: — Engedjék meg — mondotta —, hogy itt most átadjam a tallinniak és a tal- linni kerület mezőgazdasági dolgozóinak üdvözletét. A barátságvonat utasai az üzemek, intézmények, a mező- gazdasági üzemek küldöttei. Valamennyien köszönjük a feledhetetlen fogadtatást országukban, különösképpen testvérvárosunkban, Szolnokon. A továbbiakban Ganyusov Nyikoláj Petrovics azokról a kapcsolatokról szólt, amelyek eddig is a közös feladatok végrehajtását segítették üzem és üzem. gazdaság és gazdaság között. A rövid ünnepség krónikájához tartozik még, hogy mintegy példázza a barátságot. sokan voltak a fogadók között Tallinnt megjárt régi ismerősök. Sok volt a „protokoll nélküli” mosoly, sok az egvszerű viszontlátáskor érzett öröm. Ebéd után. a kora délutáni órákban a barátság- vonat politikai és csoport- vezetői fogadáson vettek részt a Hazafias Népfront megyei titkárságának tanácskozó termében. A fogadáson magyar részről megjelent Csáki István, az MSZMP megyei bizottságának első titkára. Sípos Károly, az MSZMP városi bizottságának első titkára, Fodor Mihály, a megyei tanács elnöke, Csorna Kálmán, a városi tanács elnöke. A fogadáson Csáki István mondott köszöntőt. Délután fél hat órakor barátsági nagygyűlésre került sor a Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ nagytermében. A nagygyűlés elnökségében helyet foglaltak megyénk és városunk párt-, állami- és közéleti vezetői, valamint az észt delegáció vezetői. A barátsági nagygyűlés előadója Zagyi János, az MSZMP megyei bizottságának titkára volt. A Szolnok megyei és a Szolnok városi pártbizottság, a tanács és a Hazafias Népfront, valamint a város és a 450 000 lakost számláló megye dolgozói nevében köszöntötte vendégeinket. Elmondotta, hogy nagy öröm és megtiszteltetés számunkra ez a találkozás. Szólt a szovjet— magyar barátság, s ezen belül az észt—magyar barátság forradalmi hagyományairól, a felszabadulásról, s az azóta közös történelmünkről. — Ezért van az — mondotta —, hogy számunkra a szovjet emberekkel való találkozás, legyenek azok oro. szók, ukránok, grúzok, észtek, mindig bensőséges ünnep. Zagyi elvtárs ezután a két város, a két terület testvéri kapcsolatairól, e kapcsolatok hagyományairól szólt. — Mi úgy értékeljük — mondotta —. hogy az elmúlt öt év alatt e testvéri kapcsolattal a magyar—szovjet barátsági munkában új fejezet kezdődött... Ez a testvéri kapcsolat jól szolgálja pártjaink, népeink internationalism politikáját és része a szovjet—magyar barátságnak. Zagyi elvtárs ismertette, hogy milyen eredményeket értünk el eddig, s az élet különféle területén lett gyümölcsözővé az észt—magyar, ezen belül a Tallinn—Szolnok testvéri barátság. — Mi úgy ítéljük meg, hogy kölcsönösen teljesítettük mindazt, amit vártjaink joggal reméltek ettől a testvéri kapcsolattól. Befejezésként a nagygyűlés előadója kijelentette, hogy érezzék vendégeink azt a szeretetek amellyel fogadtuk őket. tolmácsolják ezt majd az otthoniaknak. s hogy ezután is érjenek el az SZKP XXIV. kongresszusa nagyszerű programjának, a kilencedik ötéves terv céljainak végrehajtásában nagyszerű sikereket. Az előadás után Bekényi Istvánná, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára, a nagygyűlés elnöke Ganyusov Nyikoláj Petrovics elvtársat, a vonat felelős vezetőjét kérte, hogy tartsa meg előadását. — Az őszinte barátság nem ismer távolságokat, mert a távolságot, amely közöttünk van legyőzi a szándék, hogy megtaláljuk egymást. Lerakva az új társadalom alapjait Lenin arról a természetes követelésről szólt, hogy a népek keressék és leljék is meg egymást. Tallinn és Szolnok megye barátsága a két nép megbonthatatlan barátságának jelképe is — mondotta Ga- nyusov Nyikoláj Petrovics elvtárs, majd a későbbiek- i ben arról beszélt, hogy őket a tallinniak megbízták: számoljanak be arról, ahogyan i ők otthon közös céljainkért dolgoznak: — Teljesítettük az ötéves tervet. 1969 és 71 között ugrásszerűen emelkedett a munka termelékenysége. Nagyon sok lakást, kórházat, iskolákat építettünk. Dinamikusan fejlődik városunk kulturális élete is. A nagygyűlés résztvevőinek tapsa köszöntötte, amikor az előadó elmondta, hogy munkasikereikért Tallinn városa Lenin-rendet kapott. Szólt az előadó az épülő Tallinnról. az emelkedő élet- színvonalról, s arról, hogy sikereikhez a mi barátsá. gunk is hozzájárul. Az előadás után Bekényi Istvánné rövid zárszavával ért véget a barátsági nagygyűlés, amelynek kedves közjátéka volt. hogy barátaink a barátság emlékeként Szolnok megyét ábrázoló képet, mi tőlük egy tallinni képet kaptunk. A barátsági nagygyűlés második részében a vendég tallinnj művészek közreműködésével kultúrműsorra ke. rült sor. Losonczi Pál Iránban Losofíczx Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és a kíséretében levő személyiségek a Krím félszigeten történt rövid tartózkodásuk után szerdán repülőgépen tovább utaztak Teheránba. Az Elnöki Tanács elnöke részt vesz az iráni állam fennállásának 2500. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. Nemzetközi konferencia Jászberényben Szerdán, a szocialista országok állami, külkereskedelmi minőségellenőrző intézetének szakmai konferenciáját a jászberényi Hűtőgépgyárban tartották. Negyventagú nemzetközi szakmai csoport látogatott a nagy gyárba, mint a háromnapos konferencia szovjet, bolgár, román, vietnami, mongol, csehszlovák, lengyel és magyar résztvevői. László Károly műszaki igazgató üdvözölte a külföldi szakembereket, s ismertette meg a Hűtőgépgyár történetével, gyártmányaival őket. A csoport nagy érdeklődéssel tanulmányozta a szifon és hűtőbútor, hűtőgép üzemeSzerdán az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban a megyei tanácsok elnökhelyettesei, építésügyi és szakigazgatási szerveinek vezetői, valamint a minisztérium vehető munkatársai megvitatták, hogy a nagyobb önállósággal rendelkező tanácsi szervek miképpen vegyék ki részüket a terület- fejlesztési, éoítésfelügyeleti és más építőipari jellegű munkálatok irányításából, szervezéséből, ellenőrzéséből. Szilágyi Lajos miniszter- helyettes részletesen foglalket. Az exportra készülő gépek esztétikus látványt adtak. Délután a jászberényi helyőrségi klubban folytatódott a program, ahol dr. Muenz Rudolf, a MERT vezérigazgatója, a többi között ezt mondta: — Negyven esztendeje jártam a Jászságban és a szegénységet az elmaradottságot tapasztaltam itt. Most a könnyűipari üzemek egész sorát látom és olyan gyárat említhetek mint a Hűtőgépgyár. A külföldi vendégek itt is a hűtőgépgyáriakkal együtt folytatták a konzultációt, nemzetközi tapasztalatokkal gazdagodva. kozott azzal, hogyan lehetne mérsékelni az ország egyes területei között jelenleg meglévő lényeges gazdasági különbségeket, és milyen módon lehetne elejét venni annak, hogy az egészségtelen differenciálódás a következő években bárhol is kialakuljon. Ennek érdekében dolgozták ki az országos településhálózatfeljesztési koncepciót, amely alapot ad a megyei tanácsok által már elkészített, illetve most készülő területfejlesztési tervek összeállításához. Hla: Dinasztia Miről írna ön, ha újságíró lenne? Utak — utasok Befejezte munkáját az ipari szövet k ezetek VI. kongresszusa Az ipari szövetkezetek VI. kongresszusán, a MOM művelődési házában az eredeti programtól eltérően szerdán is folytatódott a beszámoló és a határozati javaslat vitája, amelyben az előző nap során felszólalt Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese is. A vitában összesen 23 küldött kért szót, ismertette a tagságot foglalkoztató gondokat, terveket Rév Lajos, az OKISZ elnöke foglalta össze az eszmecserét, amelyben különösen sok szó esett a lakásépítésről és a szolgáltatásokról. A kongresszus a továbbiakban elfogadta a szóbeli kiegészítést, a felszólalásokra adott válaszokat és a ha-, tározati javaslatot, tudomásul vette az ellenőrző bizottság jelentését, megtárgyalta és jóváhagyta az OKISZ új alapszabályát és állástfoglalt az ipari szövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet tervezettel kapcsolatban. Ezt követően került sor a választásokra, ezen belül az országos tanács kiegészítésére. Az országos tanács (OKISZ) első ülésén elnökké Rév Lajost, helyetteseivé Ferenczi Tibort, dr. Kardos Gézát és Kelenhegyi Emilt, a felügyelő bizottság elnökévé Rosta Istvánt választották. A kongresszus Rév Lajos zárszavával ért véget. (MTI) Tanácskozás az ÉVM-ben HíRKk— TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÖSÍTÄSOK - - HÍR Kk „Rácáfoltak aggályainkra” Baleseti ankétot tartottak a vasutasok tegnap Szolnokon. A MÁV Budapesti Igazgatóságát képviselő előadó az ankéton elmondta: 1970- ben Szolnok csomóponton kifejezetten rossz volt a helyzet. Olyannyira hogy a város a vasút szempontjából baleseti gócként szerepelt. Nem titkolt aggodalommal tekintettek az igazgatóságon az idei szolnoki helyzet elé, főképp az építkezés, valamint a tavalyi rossz tapasztalatok nyomán. — Eddig elért eredményeik alaposan rácáfoltak aggályainkra — folytatta az előadó, mondván, hogy a 9 hónap alatt egyszer sem ért vonatot baleset vagy veszélyeztetés. Hozzáfűzte: ez még a rendes körülmények között üzemelő legnagyobb állomásainknak is dicsőségére válna Ehhez mi — az utasok százezreinek nevében — any- nyit fűzünk hozzá: gratulálunk a szolnoki vasutasoknak e dicsőségéhez, amelynek megőrzésére gondjuk legyen és — szerencséjük is sok-sok éven át! Ifjúsági takarékbetét Az ifjúsági takarékbetét a 14—26 éves korosztály betétformája. Országosan 118 ezer ifjúsági takarékbetét szerződést kötöttek eddig. Ki- lencvenezret vidéken, 28 ezret pedig Budapesten. Tapasztalatok szerint sok üzemi fiatal választotta a takarékosságnak ezt a formáját. A falusi fiatalok körében mindenek előtt a tsz- ekben és a gépjavító állomásokon dolgozók körében nőtt népszerűsége. Megyénkben is kedveit lett az ifjúsági ta- karékbetet. Szolnok megye 17 takarékpénztári egységében mintegy háromezer ifjúsági betétszámlát kezelnek. Űj rekord Üj rekordot jegyeztek fel a visouiai Thorez külfejtéses bányaüzem dolgozóinak teljesítmény-listáján. A bánya nyitását 1964-ben kezdték meg s azóta összesen 30 millió köbméter földet távolítottak el a szénrétegről. Az óriási mennyiségű föld, a napi 50 000 köbméter teljesítményű kotrógépektől mintegy 7 kilométer hosszú „futószalagon” jutott a meddőhányóra, ahol két másik gépóriás szabályos hegyekbe formálta. A hagyományos módszerekkel elképzelhetetlen mennyiségű földmunka gyors elvégzése egyben kitűnő bizonyítványa a Vison- tán használt NDK-gyártmá- nyú óriás-gépeknek is. A Mátra földtanviszonyai között kitűnően beváltak, s teljes mértékben igazolták a szakemberek előzetes számításait. A földtől megtisztított szénrétegből a bánya dolgozói naponta mintegy 20 000 tonna szenet termelnek ki és szállítanak a szomszédos Gagarin hőerőműnek. lapzártakor Érkezett Szovjet győzelem az öttusa világbajnokságon San Antonióban befejeződött az öttusa világbajnokság. Az egyéni világbajnoki címet a szovjet Onyiscsenko szerezte meg 5206 ponttal, 2 Villányi 5129 pont, 3. Balczó 5080 pont Csapatban világbajnok a Szovjetunió 15 006 ponttal, 2. Magyarország 14 989, 3. Egyesült Államok 14 635 pont Az utolsó versenyszámot, a futást Balczó nyerte 12:5C perccel. ■> Vendégeink egy csoportja a szolnoki Lenin-parkban