Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-26 / 227. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. szeptember £8. Hétfő: Losonczi Pál befejezi látogatását a KNDK-ban. Tímár Mátyás perui tárgyalásai. Kedd: Megkezdődött az ENSZ közgyűlés ülésszaka, választások Dániában. Szerda: Brezsnyev belgrádi útja. Amerikai bombatámadások a VDK ellen. Csfitörtők; Pekingi hírek az október elsejei felvonulás lemondásáról. Á francia elnök sajtóértekezlete. Péntek; Közlemény a Salt-párbeszéd ötödik fordulójáról. Gromiko—Rogers találkozó az ENSZ-ben. Szombat: Japán javaslat a nemzetközi pénzrendszer át­szervezésére. t«T látja a hetet, kommentátorunk, Heti Ervin: Nyikolaj Podgomij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nökségének elnöke Hanoiba érkezett, itt a VDK nemzet­gyűlésének küldöttsége. Hoang Van Hoannal az élen, ío- sadta. Kénünk az első találkozás alkalmával készült. 8 (Telefoto — TASZSZ—MTI—KS) Az ENSZ hagyományainak értelmében, szeptember har­madik keddjén, tehát a most záruló héten, megkezdődött a közgyűlési ülésszaK. Első főszereplői a mesteremberek voltak, a túl zsúfolt ülés­teremben nekik kellett to­vábbi széksorokat biztosítani az újonnan felvett tagálla­mok küldöttségeinek. A vi­lágszervezetben immár száz­harminc ország képviselteti magát, s úgy tűnik, hogy az idén fordulat következik be a kínai ENSZ-tagság kérdé­sében ÍSi A mintegy száztíz napiren­di javaslat között olyan fon­tos kérdések szerepelneK. mint a leszerelési világkon­ferencia ügye, a biológiai és vegyi fegyverek betiltása, a közelkeleti válság, a nemzet­közi biztonság problémaköre. A legtöbb szó azonban két­ségkívül arról esik, hogy az ENSZ egyetemességének ér­dekében elfaglalja-e végre törvényes helyét a népi Kí­na, s Tajvant, pontosabban a csangkajsekista csoportot kizárják-e az ENSZ-ből. Az Egyesült Államok eddig a „két Kína” álláspontját val­lotta — vagyis a Kínai Nép- köztársaság a Biztonsági Ta­nácsban. de a közgyűlésben Tajvan is — ehhez toborzott szövetségeseket. Egyre nehe­zebben tud azonban támoga­tókat szerezni, nem beszélve arról, hogy ez az amerikai magatartás kedvezőtlenül ár­nyékolja be Nixon tervezett pekingi útját Kicsit az események iró­niája, hogy miközben annyi szó hangzik el Kínáról, meg­lehetősen kevés a hiteltér- demlő értesülés Pekingből. Meglepetést kelthetett, hogy váratlanul lemondták a tra­dicionális október elsejei fel­vonulást, Mao Ce-tung szo­kásos találkozóját a néppel. A nemzetközi sajtó általában nem vette komolyan az in­doklást hogy „reformálják az ünneséget” viszont alka­lom nyílott a legvadabb kombinációkra. Mao beteg­ségétől a felső vezetésen be­lüli harcokig terjedtek e ta­lálgatások, amiket lehetet­len megerősíteni- Figyelem­reméltó a szovjet kommen­tár, amely rámutat, hogy egyes kínai források ismét elővették az „északi ve­szélyt” s az ünnepségek le­mondását szovjet-ellenes célzásokkal körítik. Visszatérve az ENSZ-hez! A New York-i eseményeknek csupán egyik részét teszik ki az üléstermi programok. Nem kevésbé fontosak a kö­tetlen találkozók, amelyek­nek az élén a szovjet és amerikai külügyminiszter eszmecseréje áll. A jövő hé­ten egyébként Nixcm is fo­gadja Gromikot — hosszú idő után ez az első ilyen szintű érintkezés a két szu- pemagyhatalom között. A szovjet—amerikai párbeszéd folytatásához pozitív elemet jelent a Salt megbeszélések haladása. (A Helsinkiben ki­bocsátott közlemény szerint lépések történtek a véletlen atomkonfliktus elhárítására, a „forró drót” korszerűsíté­sére. s a stratégiai fegyver­korlátozó tárgyalásokat rövi­desen Becsben folytatják.) Ugyanakkor változatlanul súlyos tehertétel — a szov­jet—amerikai viszonylatban is — az Egyesült Államok indokínai agressziójának folytatódása, sőt helyenkénti fokozódása. A hét során több alkalommal érték légitáma­dások a Vietnami Demokra­tikus Köztársaságot. Ezek a kalózakciók méltán váltották ki az egész nemzetközi köz­vélemény tiltakozását, s a vietnami küldöttségek vá­laszképpen lemondták a pá­rizsi négyes konferencia csü­törtökre' esedékes összejöve­telét is. Köztudomású az is, hogy a szovjet államfő a jö­vő héten utazik Hanoiba, az amerikai lépések ezért külö­nösképpen bonyolítják a helyzetet. (A világsajtó adott esetben az útvonalra is fi­gyel: érdeklődést keltett hogy Podgomij Indián ke­resztül közelíti meg a Viet­nami Demokratikus Köztár­saságot. — A másik légiút­vonal ugyanis Kínán át ve­zet. .. ­A héten tovább tartottak a ielentős politikai találko­zók kontinensünkön. Brezs- nvev. az SZKP főtitkára ju­goszláviai látogatást tett, amelynek során hosszabb véleménycserét folytatott Tito elnökkel. Kifejezésre jutott, hogy az ismert kü­lönbségek ellenére, nagy le­hetőségek Kínálkoznak a két ország kapcsolatainak fej­lesztésében, A szovjet párt főtitkára tevékeny részt vál­lal a személyes csúcsdiplo­mácia nem mindig könnyű, de eredményekre vezető moz­zanataiban: a minap talál­kozott Brandt kancellárral, s nemsokára Párizsba vezet az útia. Brezsnvev és Brandt kri­mi négyszemközt-je a hét egyik legtöbbet kommentált témája volt. A jelek szerint a felek egyetértettek abban a sarkalatos kérdésben, hogy meg kell gyorsítani az euró­pai biztonsági értekezlet elő­készítését. Gyakorlatilag az történik, hogy a Szovjet­unió, s az NSZK . vagyis Nyugat-Európa legfejlettebb ipari országa között az ed­dig sok tekintetben kiélezett viszony a normális békés egymás mellett élés irányá­ban halad. (Nem zavartala­nul: erre elegendő idézni a nyugatnémet jobboldal hisz­térikus Kampányát, de a ne­gatív tényezők között említ­hetjük az NSZK kormány- képviselőinek sokszor éssze­rűtlen magatartását a két német állam tárgyalásain.) A kedvezőtlen elemek azonban e pillanatban mégis viszony­(Telefoto — AP—MTI—KS) lag háttérbe szorultak a földrészünkön megindult ki- bontaxozás fő-irányzatai mögött A nemzetközi találkozók sorozatába, a magunk eszkö­zeivel, mi magyarok is be­kapcsolódtunk. A heti ese­ménynaptár a világ két el­lentétes „széléről” ad hír­adást; államfőnk a Népi Ko­reában tett igen eredményes látogatást. Latin-Ameriká- ban minlszterelnökhelvette- sünk tett körutat. Budapes­tet — s erre a vadászati vi­lágkiállítás különleges alkal­ma is ösztönöz — továbbra is magasrangú vendéeek ke­resik fel, a magyar ENSZ- küldöttség pedig menetké­szen áll. New York-ban mi is hallatiuk szavunkat a bé­ke és a biztonság érdekében. Saigontól 30 kilométerre fekvő nagy Bien Hoa-i ka­tonai repülőteret lőtte szom­baton reggel rakétákkal a dél-vletnaml népi felszaba­dító fegyveres erők tüzérsé­ge. A támadás okozta ká­rokról a saigoni katonai szó­vivők nem számolt'k be az újságíróknak, közölték vi­szont. hogy a fővárostól 50 kilométerre a partizánok megtámadtak egy amerikai járművet és összetűzések vol­tak a Mekong deltavidékén, valamint a Központi fennsí­kon, Kontum térségében. Az Egyesült Államok hi­vatalosan ugyan nem újí­totta fel a VDK bombázását, de pénteken már negyedik napja folyamatosan hajtott végre légiereje támadásokat a VDK területe ellen. Az AFP saigoni tudósító­ja úgy értesült, hogy Ale­xander Haig tábornok, aki Kissinger nemzetbiztonsági főtanácsadó helyetteseként ríixon elnök egyik bizalmi embere, szombaton befejez­te saigoni látogatását és ha­zatérése előtt még felkeresi a kambodzsai fővárost is. A francia tudósító szerint Haig a katonai helyzetről tájéko­zódik Indokínában, hogy je­lentést tehessen Nixon el­nöknek. Értesülések szerint az elnöki tanácsadó nem­csak Thieu elnökkel, hanem az egy-jelöltes választás ter­veit ellenző alelnökével, Ky tábornokkal is tanácsko­zott és egyebek között közöl­te vele, hogy Nixon elnök teljes mértékben támogatja Thieut. s ennek megfelelően természetesen semmiféle nyomást nem hajlandó gya­korolni rá választási tervei­nek feladása érdekében. Thieu minden bizonnyal a washingtoni támogatás szó­beli megerősítésének tudatá­ban — szombaton reggel rá­dióbeszédben szólította fel a saigoni rezsim ellenőrzése alatt álló területek lakos­ságát. hogy ne adjon hitelt a majd esetleg elharapódzó puccshíreknek. és ne csatla­kozzék semmiféle tüntetés­hez. Külön felhívta a diák­ság és a veterán katonai szervezetek tagjainak figyel­mét. hogy tartózkodjanak a „rendzavarástól”. A beszéd­del egyidejűleg megerősítet­ték az elnöki palota őrségét, külön katonai alakulatokat és jól kiképzett roham-rend­őrséget vezényeltek a kör-* nyékre. Néhány órával Thieu rá­dióbeszédének elhangzása után, a diákok ismét az el­nök kizárólagos ielöltsé tével szervezett választások ejlen tiltakoztak Saigon utcáim A tüntetés résztvevő* felgyúj­tottak három amerikai kato­nai járművet és a dél-viet­nami rendőrség két dzs" "»iét, majd benzines palackokat hajítottak az ellenük kive­zényelt rendőrségre. Sebe­sülésekről és letartóztatások­ról nem adtak hírt. Gromiko szovjet külügyminiszter és Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere, megbeszélést tartottak az ame­rikai külügyminiszter New York-1 rezidenciáján, Gremikét fogadja Nixon elnök is. Képünkön; Gromiko (balról) és Rogers. (Telefoto — AP—MTI—KS) Választásra készülnek Belgiumban A belga kormány pénte­ken bejelentette, hogy no­vember 7-én parlamenti vá­lasztásokat tartanak. A dön­tést a kabinet négy és fél órás ülése után Gaston F. M. Eyskens miniszterelnök kö­zölte az újságírókkal. Az általános választásokat eredetileg 1972 má’usában kellett volna megtartani. A kormány — a belga ha ’*o- mányokkal szöges ellentét­ben — nem mondott le a választások kiírásakor, ha­nem továbbra is hivatalban marad. Maga Eyskens — Nyugat-Európa egyik legré­gebben hivatalban lévő kor­Északír bomba Londonban Az ír köztársasági hadse­reg nevű szélsőséges észak­ír szervezet — a jelek sze­rint —• az angol fővárosra is kiterjesztette „műKödési te­rületét”. Pénteken éjjel ugyanis bomba robbant Lon­donban. egy katonai épület közelében lévő transzformá­A XI. sz. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT (Szeged, Vásárhelyi u. 4.) Telefon: 15-491 GAZ 51., GAZ 63 tgk., GAZ 69 szk. il. műszaki szemle középjavítás, tehergépkocsi mosás-zsírozás, karbantartási munkákat rövid határidővel vállaljuk. mányfője — azonban kije­lentette. hogy egy fiatalabb jelölt fellépése esetén szíve­sen visszatérne a magán- éli ebe. A novemberi választás egyébként újabb erőpróbát jelent a két vezető párt kö­zött. A következő költség­vetési évre meglehetősen népszerűtlen intézkedéseket irányoztak elő — többek kö­zött 50 milliárd belga frank értékben új adók kivetését — és ez fontos kérdés lehet a választási harcban. Baudoin belga király hoz­zájárult a parlament ifelosz- latásához és az Ú1 választá­sok kiírásához. torállomáson. Sérülés nerr történt a közelben parkolt gépkocsik megrongálódtak, ; környék ablakai kitörtek Nemsokkal a merénylet utár eey ismeretlen férfi Belfast ból felhívta a brit Presi Association hírügynöksége és közölte, hogy az lRA fé lelős a történtekért A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban tett hivata­los baráti látogatásáról hazaérkezve, I/Osonczi Pál, az El­nöki Tanács elnöke, a Ferihegyi repülőtéren nyilatkozott az MTI, a rádió és a televízió munkatársainak. TTI foto: Tormai Andor íelv. — KS) Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára és Tito, a JKSZ elnöke befejezte tárgyalásait. Brezsnyev elutazott Jugoszlá­viából. Képünkön: Brezsnyev és Tito. Rakétaválasz a légitámadásokra Befejeződött Tímár Mátyás dél-amerikai körútja A magyar—ecuadori tár­gyalások pénteken szakértői megbeszéltekkel folytatód­tak. két ország gazdasági szakértői munkabizottsági ta­nácskozáson tárgyaltak az áruszállítások kölcsönös nö­velésének lehetőségeiről. A magyar termékek szállításá­nak kérdésköréről szólva fel­merült az a lehetőség, hogy bekapcsolódjunk az ecuadori autóbuszközlekedési prog­ramba. bővítsük az egészség- ügyi berendezések exportiát és szóbakerült hűtőház, vá­góhíd szállításának lehetősé­ge is. Az ecuadori szakértők közölték, érdekeltek abban, hogy növeljük banán-, kakaó és kávé-vásárlásainkat. Pénteken délben Rafael Garcia Velasco külügyminisz­ter ebédet adott Timár Má­tyás és Kísérete tiszteletere. Helyi idő szerint a délutá­ni órákban a külügyminisz­térium épületében Került sor a magyar—ecuadori műszaki­tudományos egyezmény ün- neoélyes aláírására. Ezzel befejeződött a Mi­nisztertanács elnökhelyette­sének hivatalos ecuadori programja, egyszersmind vé­gétért a dél-amerikai konti­nens négy országában folyta­tott háromhetes tárgyalásso­rozata. Tímár Mátyás és kísérete szombaton helyi idő szerint a déli órákban hazaindult Quitóból. Ecuador fővárosá­ból.

Next

/
Thumbnails
Contents