Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-17 / 219. szám

1971. szeptember 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Siker Balatonföld/áron Az Express meghívására hétfő este a balatonföldvári nemzetközi ifjúsági táborban nagy sikerrel szerepelt a túrkevei KTSZ—ÁFÉSZ tánc csoportja', valamint Gyalog Magda mezőtúri citeraművész. A bemutatott kevi csár­dásoknak, a túri dallamoknak, amelyeket Palkó Mária és Holló Irén, a túrkevei Röpülj páva-kör tagjai a-dtak elő és a citeramuzsikának a mintegy hatszáz szovjet, lengyel, német és csehszlovák fiatal körében átütő si­kere volt. „Gáz van44 a Karkecz utcában A modern technika szakembereket követel Kollégium épül Jásza pátin Még csak a körvonalak látszanak. Ez lesz a Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Intézet kollégiuma, százhatvan­nyolc tanuló otthona. Zsí f egészségtelen cigányáelepek — Sűrűn változtat munkahelyei — Nem elég a nevelés, munkaalkalom is kell A cigányok helyzetér ül tár yalt a kenderest nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága Kenderesen a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsá­ga tegnap a községi cigány­ság helyzetéről tárgyalt. A végrehajtó bizottság elé terjesztett jelentés részletes tájékoztatást adott a nagy­községben élő cigányok szo­ciális és kulturális helyzeté­ről. Kenderesen 73 cigány- család — 179 férfi és 163 nő — él. Többségük — 289-en — a két cigánytelepen, ki­sebbik részük szétszórtan, a nagyközség különböző ré­szein lakik. Valamennyiük­nek állandó lakóhelye van, tehát 1 „letelepedetteknek” minősíthetők. Csak rövid ideig A cigányok 50 százaléka munkaképes, mintegy száz­ötvenen dolgoznak. Gond, hogy a munkavállalók közül sokan — csaknem fele — rövid ideig marad egy he­A cigánylakások többsége azonban elavulj, nem felel meg a szociális követelmé­nyeknek. A tanács az 1964- ben megjelent kormányhatá­rozat értelmében évek óta a telepek felszámolásán mun­kálkodik. Kedvezményes la­kóházépítési vagy vásárlási hitelt biztosít a telep mun­kaviszonyban álló lakosai részére. A telepek felszámo­lásának folyamata azonban lassú. A harmadik ötéves tervben például kilenc új la­kást építettek, ezzel szem­ben csak hat putri tűnt el, mivel egy-egy putriban több család lakik. lyen. A gyakori munkahely­csere akadályozza a munka­helyi beilleszkedést. Kerese­tük — egy-két személy ki­vételével — alacsonyabb az átlagosnál. Ennek oka az is, Egyik panaszosunk Hu- szák Lajos, Szolnokról a Karkecz utca 4. szám alól írt levelet szerkesztőségünk­be. Idézzük sorait: ,A ta­nácstagi választás során na­gyon ígérték nekünk, hogy a lakásunkba a fűtési idény kezdetére bevezetik a gázt. A munkákhoz egyelőre hoz­zá sem kezdtek, pedig már itt az ősz. Tüzelőt nem vet­tünk, az utalványt lemond­juk, mivel a gázfűtéssel hi­tegettek minket. Kérjük .önöket, hogy érdeklődjenek sorsunkról olyan Illetékesek tői, akikhez mi nem tudunk bejutni...” Varga Béla, az Ingatlanke­zelő Vállalat igazgatója az első Illetékes. — Ez évi programunkban szerepelt a Karkecz Károly utca lakásainak gázzal való ellátása. A választások ide­jén még valóban úgy volt, hogy az idén bekötik a gázt a házakba. A kivitelező — az építési és szerelőipari vállalat — időközben azon­ban módosította vállalását, így a munkálatok elvégzésé­re már csak a jövő évben kerül sor. Egyébként, ha ér­deklődtek volna a lakók ezt a felvilágosítást már augusz­tusban meg tudtuk volna adni. Kiss Sándor, az ÉPSZER Vállalat igazgatója a máso­dik Illetékes. — Az év elején jegyző­könyvileg vállaltuk a mun­ka elvégzését. Közbe jött azonban egy dolog, amire mi sem számítottunk: a gázcsö­vek időközben „kimentek a divatból”, azaz új szabvány lépett életbe: az újonnan elő­írt csöveket nem tudtuk be­szerezni. Gázszerelőink köz­ponti fűtés szerelésén dol­goztak, mivel nem tudtunk anyagot biztosítani számuk­ra. A módosított határidő: a Karkecz Károly utca 2. szám alatt február 28-ig, a 4—10. szám alatt pedig június 30- ig végzünk a szerelési mun­kákkal Bár mi csak kis i-vel va­gyunk illetékesek, a vélemé­nyünk a következő: Az új gáztörvény, amely a csövek használatát előírta január 1- én jelent meg. A szabvány­módosítás okozta „objektív nehézségeket” így áprilisban már be lehetett volna „kal­kulálni” és nem kellett vol­na hitegetni a lakókat. Kü­lönösen nem, mert a szóban forgó házak gázbekötési ter­veinek elkészítéséhez mind a mai napig még hozzá sem kezdtek. — Pb -i Ki számít csökkent munka­képességűnek Miniszteri rendelet jelent meg a közelmúltban a csök­kent munkaképességű dol­gozókat foglalkoztató válla­latok és szövetkezetek szá­mára nyújtott pénzügyi ked­vezményekről. A jogszabály azt is rögzíti, hogy ki számít csökkent munkaképességű­nek, kimondja, hogy többek között ebbe a Kategóriába tartozik mindenki, akinek munkaképessége az Országos Orvosszakértő Intézet igazo­lása szerint 40 százalékot elérő, vagy azt meghaladó mértékben károsodott. — Az új szabályzat csökkent munkaképességűnek számít­ja azt is, aki ugyan elérte a nyugdíjkorhatárt, de még nem jogosult öregségi nyug­díjra, az egyedülálló anyá­kat, akiknek állandó fel­ügyeletet igénylő fogyatékos, illetve tartósan beteg, vagy legalább három 14 éven alu­li gyermeke van és saját maga gondoskodik eltartá- sukróL Á mezőgazdaság is egyre több jól képzett, a modem technikához értő szakembert igényel. Nyolc évvel ezelőtt ennek az igénynek a kielégí­tésére alapították meg Jász- apátina Mezőgazdasági Szak­munkásképző Intézetet, — amely azóta már sok-sok ál­lattenyésztési és tejipari szakmunkást adott a nép­gazdaságnak. A tanulók az iskolában és a bázisüzemek­ben; a helyi Alkotmány és a Velemi Tsz-ben, a keltető- állomáson és a Jászapáti tizemében ismerkednek meg a szakmával. Most talán si­kerül bővíteni ezt a kört. Az iskola két autóbusszal ren­delkezik, s ezek segítségével összesen tíz-tizenkét mező- gazdasági üzemet szeretné­nek rendszeresen látogatni. Saját gépparkjuk is fejlő­dik, ha a jelenlegi felvonu­lási épületeket megkapják, két 80 négyzetméteres mű­helyteremmel gazdagodnak. A létszám jelenleg meg­közelíti a háromszázat. A beiskolázás nem nagy gond, az idei tanévben is száztíz elsős kezdte meg a tanulást. Talán többen is jelentkez­nének, ha több kollégiumi hely lenne. Most néhány magánházat bérelnek kollé­gium céljára, de ez csak átmeneti megoldás. A köz­ségi tanács mellett már ké­szül az új kollégium és ét­terem, mintegy 15 millióért. Az iskolához közel, a község központjában épülő kollé­gium huszonegy nyolcszemé­lyes szobában ad majd ott­hont a tanulóknak. Elkészülé­sét 1972. december 31-re ígérték az építők. hogy hiányos iskolai vég­zettségük miatt nem tud­nak szerezni semmiféle szak- képzettséget. A munkavállalók másik része — akik huzamosabb ideig dolgoznak egy helyen — rendszeres és hasznos munkát végez. A termelő- szövetkezetekben például megelégedéssel beszélnek róluk. Tíz év alatt alig változott A cigányok „beilleszkedé­sét” — a munkahelyi és a műveltségi problémák mel­lett — nehezítik a hallatla­nul rossz egészségügyi viszo­nyok is. Az elmúlt tíz év alatt a két telep egészség- ügyi helyzete alig változott. Nem kielégítő a cigány- gyerekek iskoláztatása. A tanköteles gyereket beíratják az iskolába, de közülük ke­vesen végzik el az általános iskola nyolc osztályát. A tanács végrehajtó bi­zottsága miután megvitatta az előterjesztett jelentést, többek között a következő határozatokat hozta: a cigá­nyok munkába állítása érde­kében meg kell vizsgálni, hogy helyben milyen továb­bi, állandó jellegű munkát lehet részükre biztosítani. Tanuljanak mind többen Az általános iskolai pálya- választási felelősök segítsé­gével el kell érni, hogy mi­nél több cigányfiatal tanul­jon szakmát. Arra kell töre­kedni, hogy az iskolába be­iratkozó tanulók közül mind többen végezzék. el az . álta­lános Iskola nyolc osztályát. Telek- és építési kölcsön biztosításával továbbra is támogatni kell a cigányság lakásépítési akcióit. A ne­gyedik ötéves tervben segít­séget kell nyújtani ahhoz, hogy az óvodákba és nap­közi otthonokba mind több cigánygyerek bejusson. Az óvodába nem járó cigány- gyerekek részére iskolai elő­készítő tanfolyamokat kell szervezni. A Vöröskereszt szervezet kapcsolja be a te­lepek lakóit a tisztasági ver­senyekbe. I. A. BODROGI SÁNDOR: HO'foűLC'i/ ti a 2 Kopasz Oroszlánban * A menekülő száguldásig Schirmbaum mindenre visz- szaemlékszik. De innen fe­hér foltok ékelődnek emlék­képei sorába. Igen: útközben arról igyekezett meggyőzni önmagát, hogy Bécsbe kell eljutnia, onnan csak egy ug­rás Magyarország, Egyháza, ahonnan az SS-be került. A falvakban nem bízott, vá­rosba, milliós nagyvárosba kell jutnia ahhoz, hogy meg­bújhasson. Schirmbaum mellékutakon igyekezett tehát egyre to­vább kelet felé. A Dunán is átjutott — csak a^ autótól kellett megválnia. Utána lassabban folytatta útját. A harcok már Berlinben foly­tak, amikor Rudolf Schirm­baum az osztrák fővárosban kószáló sok tízezer rabruhás egyikeként az Ostbahnhof- hoz érkezett. A bécsi Keleti pályaudvar a háború szörnyű nyomait viselte. A kiégett épület, a falak golyótépte sebei arról árulkodtak, nehéz dolga volt annak a szovjet egységnek, amely kiverte innen a né­meteket. Persze a front alaposan megtépázta magát a császár- várost is. A felszaggatott kö- vezetű utcákon a letépett villanyvezetékek himbáló kí­gyója alatt mindenféle ka­tonai járőrök cirkáltak. Es­ténként a Belvedere palota parkjában a légvédelmi üte­gek hevenyészett állásaiban szláv dalokat énekeltek. Itt egy konyha is működött és Rudolf Schirmbaum estén­ként a füstölgő gulyáságyúk elé járult, ott vacsorázott. Csíkozott rabruhája láttán azt hitték, hogy ő maga is lágerlakó volt. bőségesen el­látták mahorkával, dohány­nyal. Innen, a palota kertjéből látta, hogyan vonultak a hadifoglyok porlepte ruhá­ban, borotválatlanul, a rom- eltakarítás munkahelyeire. Éjszakáit a pályaudvar kiégett kupolái alatt töltöt­te. Sok-sok, táborból szaba­dult igazi fogoly éjszakázott itt. A hazájuk felé induló vonatokat várták. Schirm­baum titkolta, hogy magya­rul is beszél, azt mondta, holland nemzetiségű. Vörös haja, szeplős arca láttán el­hitték a meséjét. Minthogy a német mellett a magyar szót is értette és a táborbeli szolgálata két esztendeje alatt a „lágernyelvet” is megtanulta, nagyszerűen tu­dott tájékozódni. A hírek hatására letett szándékáról, hogy visszatér­jen Magyarországra. Azt is megállaoította, most már nyugat felé sem ajánlatos igyekeznie, mert az ország­utakon igen szigort az el­lenőrzés és az SS tetoválás biztosan elárulná. „Itt kell berendezkednem” ■— a gondolattól megijedt. Rádöbbent arra, milyen ma­gányosan él és megértette, közelebb kell az emberek­hez kerülnie. Társaitól ta­nácsot kaphat és talán segít­séget is a letelepedéshez. Azon az éjszakán is a pá­lyaudvaron aludt. Bujkálása óta első ízben beszélgetni után elaludtak, eközben egy­másnak vetették vállukat. Reggel az új ismerős ellent­mondást nem tűrő hangon szólt Schirmbaumnak: — Maga most velem tartl A volt őr megrettent. At­tól tartott, ha ellenkezik, botrány kezdődik, ami szá­mára végzetes lehet. Enge­delmeskedett tehát, s ott lép­delt az ismeretlen férfi mel­próbált társaival. Néhánnyal barátságot is kötött: elfo­gadta cigarettájukat, kon- zerveiket. Talán a tizedik éjszakán egy másik, zömök, erős, csí­kos ruhát viselő férfi tele­pedett Schirmbaum mellé. Egy ideig beszélgettek, az­Iett. Nem beszéltek, egymás mozdulatait figyelték. Az is­meretlen kezét a zsebében tartotta és Schirmbaum meg volt győződve arról, hogy az idegen pisztolyt szorongat a markában. Már jó messzire jutottak, amikor kínt a pályatesten, a váltók között messzire, egy kiégett mozdony mellett az ismeretlen megállt. Schirmbaumot nem érte meglepetés, amikor zsebéből elővett kezében pisztoly sö­tétlett. — Zubbonyt levetnil — hangzott az ismeretlen pa­rancsa. Fegyver ellen nem lehet védekezni, Schirmbaum le­vette hát a zubbbonyát, — Az ingét is! A fenyegető hang halla­tán a volt tábori őr azon­nal engedelmeskedett. Eközben úgy érezte, elér­kezett életének utolsó pilla­natához. Az idegen meggyő­ződik gyanúja alanosságáról, s amikor mevleli hóna alatt az SS tetoválást, végez is vele. Schirmbaum kétségbe­esett tettre szánta el magát.' Felemelte karját, mint aki megadja magát, de már ugrott is úgy, ahogy ezt á mozdulatot az SS-ben az ön­védelmi jiarckikéozés során megtanulta. De úgy látszik az ismeretlen is elsajátította ezt a művészetet. Fél for­dulattal elhajolt Rudolf ökle elöl és elkapta bokáját. (Folytatjuk) i

Next

/
Thumbnails
Contents