Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-16 / 218. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. szeptember 16. Gyenge rajt a kupákban Kupamérkőzések kötötték le kedden és szerdán a lab­darúgást kedvelők érdeklő­dését. Négy magyar csapat volt érdekelt a különböző kupákban. A Vásárvárosok Kupája utódjaként írták ki az UEFA Kupát, amelyben két magyar együttes szerepel. A Ferenc­város mór kedden este pá­lyára lépett Isztambulban a török Fenerbahcse ellen. El­sősorban taktikából vizsgá­zott kitűnőre a zöld-fehér gárda, l:l-es döntetlennel tért haza és nyugodtan néz­het a szeptember 29-én, Bu­dapesten sorrakerülő vissza­vágó elé. Szerdán először a Komló kezdett, a belgrádi Crvena Zvezdát fogadta. Csakhamar kiderült, hogy nem vagyunk egy „súlycsoportban” a nem­Szerénj Budapesten bonyolították le a női atlétikai NB I. el­ső fordulóját. A kétnapos versenyen az A csoportban a Vasas, a Bp. Építők, a BEAC, a Szekszárdi Dózsa, a Szombathelyi Haladás, Csongrád megye és a Szol­noki MÁV csapatai indultak. Az első napon a MÁV-ból Pásztor Zsuzsa 1500 méte­ren 4:33.0 perccel második lett, de pályaelhagyás miatt (megcsúszott és kilépett a betonszegélyre) kizárták és így a csapat 6 pontot vesz­tett. Hatodik helyen végzett 400 m-en Bata (59.6 mp., idei legjobbja), gerelyvetésben Zöld, diszkoszban Szabó (31,38). 100 méteren Simon 12.3 mp.-cel hetedik, távol­ugrásban Nagyné 549 cm-rel ötödik, a 4x100 m-es váltó 50.3 mp-cel negyedik lett. A második nap rossz ren­dezés miatt kétszer kezdték el a magasugrást s ez sokat rontott az eredményeken. A zetközi színvonallal. Bár a Komló szerzett vezetést, a vendégek gyorsan elhúztak és 3:2-es félidő után a vé­gén már edzőjellegű mérkő­zésen könnyedén győztek 7:2- re. — Így a Kupagyőztesek Európa Kupájában a remény szikrája sem maradt a to­vábbjutásra. A Vasas ugyancsak az UEFA Kupában az ír Shel- boume együttesét látta ven­dégül. Ez a mérkőzés sem hozta a várt nagy sikert, a Vasas keservesen győzött 1:0- ra a szívósan védekező írek­kel szemben. Gyengén sike­rült tehát a rajt, vajon mi­lyen lesz a folytatás? Az Újpesti Dózsa—Malmö BEK mérkőzés a Megyeri úton lapzárta után fejező­dött be. szereplés MÁV versenyzők eredmé­nyei, ,200 m: 6. Bata 27.2, 800 m: 5. Pásztor 2:13.2, 100 m gát: 1. Szabóné 15.1 (idei legjobbja), súlylökés: 6. Sza­bóné 10.84, magas: Nagyné 150, 4x400m váltó: 5. MÁV (Bata 60.5, Nagyné 61.5, Los- sinszky 62.5, Pásztor 60.9) 4:05.4. Végeredményben a Szolno­ki MÁV 31 ponttal a hato­dik helyen végzett. Az A és a B csoport első 3—3 he­lyezettje maradt az első osz­tályban. A többi nyolc csa­pat újabb fordulóban dönti el az I. osztályba jutást je­lentő 1—2. helyet. Mai közgyűlések Cserkeszőllői Tsz SK, pártház, 18. Mesterszállási Tsz SK, tsz- klubhelyiség, 19. A Néplap totó tipp je 1. Szombathely—Bp. Honvéd 1 x 2. Eger—Videoton 1 x 3. Egyetértés—Salgótarján x 1 4. Komló— Csepel x 1 5. Várpalota—DVSC 1 *. FÖSPED—Bp. Spartacus x 2 T. Pénzügyőr—Békéscsaba x *. Dorog—MA V DAC 1 X 9. Pécsi B.—Ganz-MAVAG X 10. Székest. MÁV—Szekszárd 1 x 11. Olajbányász—Győri D. 1 x 12. KOMEP—Bakony Vegyész X 1 13. Bauxitbányász—Pápa x 2 14. Középületépítő—Budátok x 2 XS. Szarvas—Jb. Lehel x X 16. Gyula—Kiskunhalas 1 x Nagyarányú győzelmek a sakk csapat- bajnokságokon Három hónapos szünet után — mindkét osztályban folytatódott a megyei csa­patbajnokság. A bajnokjelöl­tek nagyarányú győzelmet arattak s ezzel megerősítet­ték első helyüket. Mind a Szó. MTE, mind az Olajbá­nyász II. másfél mérkőzéssel (!) vezet, így a bajnoki cím sorsa gyakorlatilag már el­dőlt. I. o. Jászberényi Vasas— Tiszaföldvár 7.5:4.5, Kisújszál­lás—Szó. MTE 1:11! Mezőtúr —Jászberényi Lehel 10.5:5.5. — II. o. Rákóczifalva—Szó. MTE II. 2:6, Kenderes—Jász­apáti 6.5:0 (játék nélkül), Üj- szász—Olajbányász II 0.5:7.5. I. osztály 1. Szó. MTI 9 9 0 0 74.5:33.5 2. Mezőtúr 10 7 1 2 71.5:48.5 3. Karcag 9 5 1 3 59.5:48.5 4. Jb. Vasas 9 5 1 3 58 :50 5. Tiszaföldvár 10 2 1 7 53.5:66.5 6. Jb. Lehel 10 1 0 9 42.5:77.5 7. Kisújszállás 9 2 0 7 36.5:71.5 n. 1. Olajbány. n. osztály 8 8 0 0 50.5 :13.5 2. Szó. MTE n. 8 6 0 2 40 :24 3. Kenderes* R 5 1 2 34 :28.5 4. Jászapáti* 8 3 1 4 28.5:34 5. Üjszász 8 1 0 7 23.5:40.5 5. Rákóczifalva 8 0 0 R 14 :50 *) A Kenderes—Jászapáti mér­kőzést 6.5:0 eredménnyel igazol­ta a szövetség. B. s. Tiszaíoldvár nyerte a rangadót A hajrához Közeledik a megyei kézilabda bajnokság és egyre fokozódik a küzde­lem a jobb helyezésekért. A női mezőnyben a listavezető Spartacus biztosan győzött a Túrkeve ellen, míg a nagy rivális, a Traktor, pontot vesztett Tiszaföldváron. A férfiak mezőnyében rangadóra került sor. A Ti- szaföldvári Tsz az Olajbá­nyász csapatát fogadta. A nagy érdeklődéssel várt ta­lálkozó ideges, kapkodó já­tékkal indult, majd az Olaj­bányász 4:l-re vezetett A hazai együttes átlövésekből egyenlített és az első félidő váltott vezetéssel, — szoros küzdelemben, 8:7-es vezeté­sükkel zárult. A második fél­idő 7. percében Németh, az Olajbányász játékosa har­madízben került 2 perces időleges kiállításra. A bün­tetés letelte után azonban, a legnagyobb meglepetésre a játékvezető nem engedett fel cserejátékost. Így az öt főre csökkent Olajbányász a haj­rában nem tudott lépést tar­tani a számbeli fölényben lévő Tiszaföldvárral. A for­duló leggólképesebb csapata a tiszapüspöki volt. Javuló teljesítménnyel, 35 gólt dob­va, biztosan győzött. A leg­nagyobb Küzdelmet a Rákó­czifalva—Jászberényi Lehel találkozó hozta. Az ifjúsá­giak mezőnyében a Török­szentmiklósi Mezőgazdasági Technikum biztosan győzött az esélyes Tiszaföldvári Tsz ellen. Eredmények. Női: Szajol— Kunszenmtárton 6:9, Szolno­ki Spartacus—Túrkeve 19:4, Tisza Cipő II—Üjszászi G. 9:3, T-földvári Tsz. Szolno­ki Traktor 13:13. Férfi: Ti­szapüspöki—Kunszentmárton 35:13, Szó. MÁV—Túrkeve 13:25, Rákóczifalva—Jászbe­rényi Lehel 19:21, Kilián FSE—ŰjsSászi Tsz 24:9, Ti­szaföldvári Tsz—Szó. Olaj­bányász 22:14, Törökszent­miklósi Vasas—Mezőtúri AFC 21:12. A férfi bajnokság állása 22 19 — 3 564-277 38 21 17 2 2 523:28L 36 21 17 1 3 572:385 35 21 14 3 4 508:401 31 22 15 1 6 463:379 31 20 14 — 6 489:421 28 22 14 — 8 471:428 28 9 1 11 497:521 19 9 — 11 367 :380 18 6 1 14 409:517 13 5 2 12 295:394 12 4—17 338-440 8 4—17 351:470 8 2 1 18 364:545 5 2 — 19 260:632 4 1. Tfv. Tsz 2. Sz. Olaj. 3. Kil. FSE 4. Túrkeve 5. Jb. Lehel 6. Sz. Vegyi. 7. Uiszász 8. Tiszapüsp. 21 9. T-miklós 20 10. Gyulai SE 21 11. K-márton 19 12. MAFC 21 13. R-falva 21 14. J-alsógy. 21 15. Szó. MÁV 21 Á hét 11-e Az első csapat: Zilinszki (Jb. Vasas) — Vajda (Túr­keve), Bajári (Tószeg), Fa­ragó (Jászárokszállás), Ri- móczi (Jászfényszaru), Bo- zsik (Kunszentmárton), Ök­rös (Karcag), Pásztor (Kun­hegyes), Borók (Túrkeve), Munkácsi (Sz. Cukorgyár), Komáromi (Rákóczifalva). A második csapat: Fórizs (Túrkeve) — Pádár II. (K. MEDOSZ), Rédei (Jászárok- szállás), Kálózi (Üjszász), Balogh (Kilián FSE), Lukács (Karcag), Imrei (Kunszent­márton), Tóth II. (Sz. Cu­korgyár), Dorók (Jb. Vasas), Oldal (Jászfényszaru), Vin- cze (Sz. Mezőgép). A hét játékvezetője: Kol- lai Tibor (Túrkeve—Jász­árokszállás). ☆ A megyei első osztályú labdarúgó bajnokság góllövő listájának élcsoportja: 8 gó­los Dorók (Jb. Vasas), F. Kiss (Túrkeve), 5 gólos Perei (Rákóczifalva), Pásztor (Kunhegyes), 4 gólos Kovács Cs. (Karcag), Ökrös (Kar­cag), Losánszki ,(K. ME­DOSZ). 3 gólos Vadicska (K. MEDOSZ), Garáz (Kunszent­márton), Gál (Jászfényszaru). Jászjákőhalma és 1 Ászaimra az élen Megyei 11. o, labdarúgás Vasárnap a harmadik fordulót bonyolították le a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság­ban. — Az I. osztályból kiesett Jászjákóhalma folytatta jó sze­replését, a táblázat élén áll, — ugyanakokr Szászberek most szerezte első győzelmét. Az újonc csapatok közül kitünően szere­pel Tiszabura, két pont előnnyel vezeti a Kunsági csoportot. Ré­szese a sikernek a Jászberényi Lehelből odakerült Révfy. Kitü­nően szerepel a másik újonc, a Jászberényi Mezőgép csapata is, pontveszteség nélkül áll a máso­dik helyen. Két mérkőzés elma­radt. Tiszagyendára gépkocsi hi­ba miatt nem érkezett meg Ti­szaién yő, míg a Rózsa SE—Ci­bakháza mérkőzést 29-én játszá'.i. Eredmények, zárójelben az if­júsági csapatoké. Jászsági cso­port: Jb. Mezőgép—Jászladány 3:1 (3:1). Jászjákóhalma—Beseny- szög 2:0 (3:3). Rákócziéi falu- jászapáti 2:3 (2:2). Sz. Vízmű- Szászberek 0:1. Zagyvarékas—J- alsószentgyörgy 0:0 (7:2). Szajol —Jászkisér 0:0 (3:1). Kunsági csoport: Tiszagyenda—Tiszate­nyő elmaradt. Fegyveme- zőtúri FMGT 0:0 (12:0). Abád- szalók—Tiszabura 0:3 (7:1). Ken­gyel—Tiszafüred 3:3 (3:2). Tisza- roíí—Öcsöd 1:0 (3:1). Jászsági 1. Jákóhalma csoport 3 3 — 9-1 • 2. Jb. Mezőgép 3 3 — — 6-2 6 3. Jászapáti 3 2 1 — 6-4 5 4. J-alsósztgy. 3 2 1 — 5-3 5 5. Jászladány 3 2 —• 1 8-6 4 6. Jászkisér 3 1 1 1 3-3 3 7. Szászberek 3 1 — 2 2-3 2 8. Zagyvarékas 3 — 1 2 3-5 1 Szajol 3 — 1 2 3-5 1 10. Besenyszög 3 — 1 2 3-6 t 11. Rákócziújf. 3 — 1 2 5-9 1 12. Sz. Vízmű 3 — 1 2 1-7 * Kunsági 1. Tiszabura csoport 3 3------­10-3 6 2. Fegyvernek 3 1 2 — 7-1 % 3. M-túri FMGT 3 1 2 — 5-4 4 4. Tiszafüred 3 1 2 — 7-6 4 5. Kengyel 3 1 1 1 9-7 3 6. Tiszaroff 3 1 1 1 4-4 3 7. Tiszatenyő 2 1 — 1 4-3 2 8. Tiszagyenda 2 1 — 1 4-4 2 9. Cibakháza 2 1 — 1 4-6 2 10. Abádszalók 3 — 1 2 1-7 1 11. Rózsa SE 2 — 1 1 3-9 1 12. Öcsöd 3 — — 3 1-5 — Tarta’.ékbajnokság, zárójelben az ifjúsági csapatok eredmé­nyei: Szabó SE—Jb. Lehel 0:1 (3:0). Szó. Olajbányász— Szolno­ki MÁV 0:0 (1:5). Tisza Cipő- Szó. Vegyiművek 2:1 (4:1). Meg­kezdődődött a serdülő bajnok­ság. Eredmények: Szó. MÁV— Tiszaföldvár 10:0. Szabó SE—Ti­sza Cipő 0:5. Szó. Vegyiművek— Túrkeve 0:0. Jb. Lehel—Szolnoki MTE 6:1. Kunszentmárton—ITSK 3:3. ül mkalmazuTíH Azonnal) belépéssel gyakorlott gyors- és gépírót felveszünk. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezess Temetkezési Vállalat Szolnok, Thököly út 7« A szolnoki Építő—JavitA^és Szol­gáltató Vállalat takarítónőt vesz fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, L sz. Irodaház. Kossuth tér. Gyakorlattal rendelkező kontí­rozó könyvelőt alkalmaz a Tej­ipari Vállalat Szolnok, Mártírok útja 13. szám. A szolnoki járműjavító özem felvételre keres, lakatos, hegesz­tő szakmunkásokat, férfi segéd­munkásokat és vasúti kocsiren­dezői (tolató! munkakörbe). Bé­rezés megegyezés szerint. — Je­lentkezni lehet az üzem munka­ügyi osztályán. A szolnoki tejüzem alkalmaz — egy kezdő villanyszerelőt, há­rom szállitmánykisérőt, és négy 18 évet betöltött női segédmun­kást. — Jelentkezés: Tejüzem, Szolnok, Mártírok útja 13, szám alatt. Jászsági Építőipari Szövetkezet azonnali beléppéssel keres kü­lönleges gépjármű és darukezelő jogosítvánnyal rendelkező gép­kocsivezetőt. Fizetés megegyezés .szerint. Jelentkezni lehet: Jász­berény. Ady E. u. 36. sz., a szál- lításfelelósnél. A VTVB Szolnok, tlszallgeti üze­me azonnali belépéssel felvesz kettő éjjeliőrt. Munkaidő: havi 250 óra. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezés az üzem belsö- eUenőrénél. Nagylétesítmények beruházásához mély- és magasépítési, vala­mint erősáramúi kivitelezési munkák műszaki ellenőri és lé­tesítmény felelősi teendők ellá­tására építészmérnököket, tech­nikusokat, villamosmérnököket és technikusokat alkalmaz (meg­felelés esetén azonnali belépés­sel), a Kohó- és Géniparf Mi­nisztérium Tervező Trodáia szolnoki és más munkahetekre. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon Budanest T. Krisztina krt. 55. Szolnokon KGMTT Tervező Iroda kirendeltségén MÁV Jármű javító üzemben. A Szolnok, Beloiannisz úti isko­la egy konyhalányt keres négy­órás munkaidővel, azonnal. A szolnoki Dohányfermentá’ó Özem azonnali belépéssel va­gyonőröket alkalmaz. Fizetés me?eB:yezés szerint. Jelentkezés az üzemben, Szolnok, Vöröshad­sereg út 1—3. szám. A jászalsószentgyörgyl Vegyes­ipari Szövetkezet műszaki vezetői állás betöltésére pályázatot hir­det. — Pályázati feltételek: leg­alább 5 éves gyakorlattal ren­delkező vasipari vagy faipari tehnikus. Jelentkezni lehet írás­ban vagy személyesen, a kts* elnökénél. 1971. szeptember 21« déli 12 óráig. Tlszamentl Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat. Szol­nok, Tiszaliget székhellyel, osz­tott munkaidőbe szeptember 20- tól takarítónőket alkalmaz. Betonelemgyártó kőműves szak­munkásokat, autódaru kezelőket, esetleg gépjárművezetői Jogosít­vánnyal D kategóriás gépjármű­vezetőt, autóbusz vezetésre, hiú­két, szállító-rakodó munkásokat, daru kezelőket, targoncavezető- férfi és női segéd-, illetve beta­nított munkásokat azonnali be­lépésre keres. Jelentkezni lebet: Beton- és Vasbetonipari Művek Szolnoki Gyára, Tószegi út. Bérszámfejtőt, gépkönyvelőket, szakképzett bolti eladókat, kar­bantartó kőműveseket, — segéd­munkásokat felveszünk. Jelent­kezni lehet: az ÁFÉSZ személy­zeti vezetőjénél. Szolnok, Beloi­annisz u. 34. sz. Elektrometál Kereskedelmi Vál­lalat Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. sz. nyugdíjas éjjeliőröket azon­nali belépéssel felvesz. Jelent­kezés a fenti címen. Kelettextil Vállalat szolnoki le- rakata Rékasi út, egy számlázót keres felvételre. Magtisztító üzem Szolnok, Véső u. L sz. alatt két műszakba gép­tisztítói munkakörbe férfi—női munkaerőket alkalmaz. Felveszünk lakatos, műszerész dolgozókat. Röntgen és Kórház- tehnikai Vállalat üzemegysége. Szolnok, Nád u. 1« INGATLAN: KÉTSZOBÁS családi ház 600 n-ől telekkel, mezőgazdasági épü- tással is. — azonnal lettel, telek megosz­beköltözhetően el­adó. Rákóczifalva, Hunyadi u. 10. 140 n-öl telek rajta levő melléképülettel eladó. Szolnok, Kert­város, Szivárvány u 60. szám. HÁROMSZOBÁS ház beköltözhetóen eladó. Két család részére is alkalmas. 200 n-öl telek. alsóépülettel. Szolnok, Tégla u. 14. KÉTSZOBÁS kertes családi ház eladó. — Szolnok. Puszta u. 5. (Meggyesl telep.) A DÓZSA Gy. U. 15. alatti ház eladó Szol­nokon. Egyszoba be­költözhetően. Tár­gyal: dr. Joós, Bu­dapest, XII., Leven­dula u. 4. CSALÁDI ház azon­nal beköltözhetően eladó. Szolnok, Han- zéíí Pál u. 4. ELADÓ vagy bérbe­adó 800 n-Öl föld — (fele gyümölcsös) — Szandaszőllős köz­pontjában. Érdeklőd­ni: Szolnok. Üttörő U. 46.. Sajtó U. sa­roknál. SZOLNOK cukorgyá­rt vágány mellett, — Körösi út véeén 800 n-Öl szántó eladó. — KőrfiQi út 2'5. 385 n-öl gyümölcsös bekerítve eladó. Holt- Tiszaparton. Érdek­lődni : Szolnok, Szán­tó u 1. ad*«-vFtfL: HATSZFGY kennel­ből boxer kölvkök eladók. Szolnok. Sás várt krt. 66. Keő TA-rcof ELADÓ 2 db 700 li­teres és 650 literes hordó. Cserkeszőllő. Tatár dűlő 3. NEMZETKÖZI díjas apától származó — boxer kölyök — kan eladó. Murányi, Kun­szentmárton, Alkot­mány u. 10. NAGYMÉRETŰ kom­binált szekrény el­adó. Szolnok .Ver­seghy u. 7. szí. VIII. ép. 8. ajtó, Kopusz. IGEN jó állapotban lévő 350 cm3-es Velő­re rokkant kocsi el­adó. — Érdeklődni: Szolnoki MÁV kór­ház portáján. ELADÓ 4 boroshor­dó. 1 db 70 literes prés, egy daráló. — Szolnok. Szivárvány u. 8. szóm. 43 m1 parketta eladó. Szolnok. Üttörő u. 35. GÉPJÁRMŰ : CH-s frsz. Wartburg de Luxe kifogásta­lan állapotban eladó. Abádszalók, Gorki! u. 6. sz. Bauer. CZETKA 175 cm3-es Robogó eladó. Jász­karaj enő, Táncsics u. 6. szám. JÜNIUSBAN vizsgá­zott 500-as Trabant Combi eladó. Gépé­szeti Tecnikum, Me­zőtúr, Herbály. JÓ állapotban lévő Wartburg sürgősen eladó. Szegedi, Kar- r»n<*. DnrrrinnicVi u. 11. EGYÉB: KISGYERMEK gon­dozását lakásomon vállalom. Szolnok. Zrínyi u. 10. ÁLTALÁNOS iskolai tanulók korrepetálá­sát magyarból, orosz­ból és matematiká­ból tanárnő vállalja. Szolnok, Móra F. u. 11. Vl/a, KÁRTOLÁSTi fo* nást vállalok. Dallos Lajos, Szolnok, Szé­chenyi út 6. Üzeme­met Szentesről Szol­nokra helyeztem. Postán küldött cso- aiatt kívánság sze­rint kifogástalanul magját rövid idő elkészítem s vissza­küldöm. Fonalak kedvezményes áron kaphatók. Bontott pulóverekből új fonalat készítek. KISGYERMEK gon­dozását saját laká­somon vállalom. — Hunyadi u. 46/a. ÜRES szoba-konyhát keresek, Szolnokom vagy Szandaszőllő- sön. Kert használat is érdekel. „Hosz- szabb Időre” jeligé­re a szolnoki hlrde- tőbe. AUTÓALKATRÉSZEK — és aütófelszerelésl cikkek kaphatók. — Szolnok, Várkonyl tér 16. Blróné. lakáscsere: Elcserélném — buda­pesti egyszoba-kony- ha, spelzes, gázfűté­ses lakásomat ha­sonló szolnokiért. — Budapest, VI., Áradt u. 64. TT. em. 29. MASFÉLSZOBAS. — gázos szövetkezeti la­kásom elcserélném — kettő, vagy kettő és félszobás gázos eme­leti lakásért. „Ősz” jeligére a szolnoki hirdetőbe. KÉT db — egyszoba összkomfortos taná­csi lakásomat, elcse­rélném — egyik gá­zos — kettőszobás belvárosi újtípusúra. Szolnok, Tiszaliget. vasipari Vállalat üdü­lője. Szeptember közepén induló cukorgyártási időszakra kb. december közepéig segédmunkás munkakörbe FÉRFI ÉS NŐI MŰNK A V ÄLLALÖKAT felvesz a Szolnoki Cukorgyár Kereseti lehetőség: kollektív szerződés szerint, Munkarendünk: három műszakos folyamatos mun­kabeosztás mellett heti váltásos rendszer* Üzemi konyha, munkásszállás a gyár te­lepén. — Nők részére szállást biztosítani nem tudunk. — Családhoz történő uta­zási költséget a rendelet szerint meg­térítjük. Jelentkezni leHef: a munkaügyi csoportnál személye­sen vagy levélben* SZOLNOKI CUKORGYÁR AZ ORSZÁGOS GUMIIPARI VÁLLALAT VÁCI GYÁRA lehetőséget nyújt közületi gépjármű üzemeltetők részére, hogy teher- és mezőgazdasági méretű hulladék gumiabroncsaikat leadják. Kocsirakományú és darabáru hulladék gumiabroncsok bérmentesítéssel OGV Heuréka Gumigyár, Vác,1 Derecske-dűlő címre adhatók fel. Felvilágosítás: DÉR ATTILA. Telefon: Vác 635.

Next

/
Thumbnails
Contents