Szolnok Megyei Néplap, 1971. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)

1971-09-02 / 206. szám

1971. szeptember Z SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A budapesti biológiai üzemben korszerű körülmények és módszerek között készítik az oktatási célokat szolgáló prepa­rátumokat; a növény és rovarta... összeállításokat, folyadék­ban konzervált állatokat, valamint műgyantába ágyazott különféle állatcsontokat, rovarokat. A vállalat nemcsak a belföldi általános- és középiskolák számára állítja elő ké­szítményeit, hanem exportra is. A képen: Nemere Ferenc- né és Ruttensdorfer Péterné, a Béke szocialista brigád tagjai szerelik a macska csontvázakat. ( MTI fotó — Bereth Ferenc felv. — KS) Folytatódik Sopron műemléki rekonstrukciója Tiszafüredi régiségek — Patkós csárda — Több mint tíz évvel ez­előtt kezdték meg Sopron belvárosának műemléki re­konstrukcióját az Országos Műemléki Felügyelőség irá­nyításával. Ennek során 1970 végéig a belváros állami tu­lajdonban lévő épületeinek nagyrészét újjáépítették. Jö­vőre befejezik több műem­lék ház rekonstrukcióját, új régészeti kutatások kezdőd­nek, s a munka sorén meg­birkóznak olyan feladattal is, mint amilyen a Storno­Üj négyrészes sorozat in­dul a közeljövőben a Ma­gyar Rádióban irodalom és a közönség kapcsolatáról. Az egyenként 30—40 perces adá­sokból álló folytatásos vita­műsor ismert szakemberek, irodalomtörténészek, tanárok, filozófusok: Sőtér István, Berend T. Iván, Simon Ist­ván, Koczkás Sándor, Bé- ládi Miklós, Hermann Ist­ván és mások bevonásával ház felújítása. Az csak úgy végezhető el, ha a házban lévő, 19 szobát megtöltő nagyértékű magángyűjte­ményt hosszabb időre meg­felelően eltudják helyezni. Folytatják a városfal ki­szabadítását, 1972-ig befeje­zik az előkapu és a tűzto­rony rekonstrukcióját. A ré­gi városfal teljes kiszaba­dítását tíz évre tervezik. El­készült a belváros köz- és díszkivilágításának terve is. — azt vizsgálja; hogy mi­ként tölti be ma az iroda­lom funkcióját A továbbiak­ban szó lesz arról is, mi­lyen különleges feladatokat vállalt magára a hazai lite- ratúra a történelem külön­böző korszakaiban és miben különbözik Európa többi né­pének irodalmától. A soro­zat egyik külön adása azt választotta témájául, mit is vár a mai olvasó a köny­vektől. Hétezer „vándor­madár“ Harmincötezer állást ke­reső fordult meg a budapes­ti munkaerőgazdálkodási hivatalokban az év első fe­lében — közölték a város­házán. A jelentkezők közül 22 ezret úgynevezett köz­vetítőlappal irányítottak új munkahelyére. Ez az intézkedés azokra vonatko­zik, akik munkaviszonyukat jogszabályellenesen szün­tetik meg, vagy egy éven belül kétszer vagy még több alkalommal cserélnek mun­kahelyet — lényegében „vándormadarak”. (Ugyan­ez az eljárás a távolabbi vidékekről Budapestre ér­kező munkavállalók ese­tében is). A fővárosi mun­kaerőgazdálkodási hivatalok­nál természetesen jelentkez­hetnek olyanok is, akik munkába akarnak állni, azonban nem találnak megfelelő állást. Rájuk nem vonatkozik a kötelező mun­kaerőközvetítésről szóló rendelet, vagyis közvetítőlap nélkül is alkalmazhatók. A notórius munkahely változ­tatók száma az első félév­ben mintegy 7000 volt. Az állást keresők csaknem háromnegyed részét nép- gazdasági érdekből kiemel­ten kezelt vállalatokhoz irá­nyították. Ezzel kapcsolat­ban érdekes tapasztalat, hogy az említett vállalatok nem minden esetben fogadják be a vándormadarat, így egyes munkavállalók csak nehezen tudnak újból elhelyezkedni. A kiemelt vállalatok egyéb­ként közvetítőlap nélkül is felvehetnek olyan dolgozót, aki a kötelező munkaköz­vetítés hatálya alá tartoz­nék. Az úgynevezett kapu­tól való — közvetítőlap nélküli — felvétel lehetősé­ge, továbbá a közvetítési rendelet hatálya alá nem .tartozó dolgozik belépése lé­nyegesen enyhíti a kiemelt vállalatok munkaerőgond­jait. Másik érdekes megfigye­lés: a közvetítőhelyeken be­jelentett állások száma a tavalyi első félévhez képest 22 százalékkal nőtt. Ezen belül a férfiakkal betölthető munkakörök aránya egy- harmadával, a női állások száma 7 százalékkal növeke­dett. Ezek az igények a ta­pasztalatok szerint nemcsak a vállalati létszámtervek változását és a munkaerő­forgalmat, hanem az üzemek „túlbiztosítását” is tartal­mazzák: a szükségesnél több dolgozót kérnek, arra szá­mítva, hogy igényeiknek úgy is csak egy részét elégítik majd ki. Ki ne ismerné Jókai Mór „Egy magyar nábob” című regényének főalakját, Kár­páti János földesurat és a „Mégis mozog a föld” Csol- lán Bertijét? A nagy mese­mondó két regényhőse való­ban élt, de nem ezeken a neveken, hanem Pantokai Jósa György néven, aki Ti­szafüreden volt földesúr. Birtoka a Tiszától a Horto­bágy széléig húzódott. Gaz­datisztjeinek, cselédeinek nem fizetett, az volt az el­Ezen az országúton döcö­gött Petőfi Sándorral egy szekér 1847. május 12-én, amikor Debrecenen és Nagy­károlyon át Erdődre utazott az ő Juliskájához. Petőfi, megemlékezvén az útról egyik levelében így írt: „Át­kelve a Tiszán éri az ember Füredet, s mindjárt a szé­lén istenben boldogult, vagy ördögben boldogtalanúlt Jó­sa Gyuri palotáját. Ott áll­dogál mogorván vakolatlan falaival, ásító ajtókkal-abla- kokkal, mint egy óriási csontváz. Üres termein át tolvajként szaladgál a szél, s bosszankodó süvöltéssel hagyja ott, mert nem lelt benne semmit. Maga Füred is ilyen sápadt, elhagyott. Hagyjuk is el ezt az élő sírboltot és vágtassunk ke­let felé, ahol nagyszerű lát­vány következik: a puszta, a Hortobágy.” Igaza volt Petőfinek, mert abban az időben csak a nyeregkészítők és- fazekas mesterek éltek emberi éle­tet, a többi robotos Jósa Gyuri cselédje volt. A Jósa- palotát megette már az idő A Patkós csárdától Ohat felé, fél órányi gyaloglással el lehet érni. Kocsival 5—6 perc. A Meggyesi csárdát is ve: ha fizetek is lopnak, így hát mindönki lopjon annyit, amiből megél. A füzesabony—debreceni országút mentén, Tiszafü­redtől 8 kilométerre volt a híres Patkós csárda, mely szintén Pankotai Jósa György birtokához tartozott. Ezt a csárdát látogatta nagy-szívesen Jósa Gyuri barátaival. Heteken át ké­pesek voltak itt dorbézolni, húzatni a cigánnyal és lá­nyokat szerezni. vasfoga, de átalakították műemlék-jellegét meghagyva, s lett belőle a Patkós csár­da. Léckerítéssel ellátott kármentőjében, füstölgő pet­róleumlámpa mellett fo­gyasztják benne a túristák a debreceni vendéglátó válla­lat finomságait, a régi idők­re emlékezve. A csárda bel­seje ma is olyan, mint Jósa Gyuri életében volt. Estén­ként, amikor a nagyterem megtelik vendégekkel, a sa­rokban szűrbe bújtatott ka­rimás kalapú juhász olykor nagyot csap fokosával az asztalra és elrikoltja magát: „Csaplárosné! Száz szál gyertyát, száz icce bort ide az asztalra!” A turisták nem győzik fényképezni, fil­mezni ezt a jelenetet. Be­lépve a Patkós csárda nagy­termébe, úgy érezzük ma­gunkat, mintha a múlt szá­zadba lépnénk vissza. Min­den olyan kies itt, akár egy „élő sírbolt”, de ha Petőfi most itt ülne turistaként a vendégek között, jól érezné magát, nem menekülne ki a pusztába, a Hortobágyra. sok turista felkeresi, múltja miatt. Rózsa Sándort 1866 telén és 1867 tavaszán ugyanis nagyon szorongatta Lehoczki András vásárhelyi csendbiztos uram huszon­négy pandúrjával. Rózsa ide menekült. Pandúrjaival hiá­ba figyelte éjjel-nappal a csendbiztos. Rózsa és ban­dája éhen húzódtak itt több napig. Nem főzhettek ma­guknak, mert éjjel a füst, nappal a mozgás odacsalo­gatta volna a pandúrokat. Három nap múlva Rózsáék kitörtek, hogy majd Püspök­ladány felé elvágtáznak. Alig vágtattak 50—60 lépést, a csendbiztos utánuk lőtt és a vágottszájú ökrös Tóth Lőrincet eltalálta. Felkapták a halottat a lóra és tovább vágtattak Nagyiván felé. Út­közben egy ingoványba „te­mették el”. A ki kötözött csendbiztos A csendbiztos a pandú­rokkal azon az éjjel lako­mát ült a csárdában. Ró­zsáék rájuk törték az ajtót, három pandúrt kilőttek az asztalok mellől, a csendbiz­tost pedig kikötözték az ud­vari keresztfához, jól elver­ték, otthagyták. Ráadásul feljárták a környék tanyáit és mindenkit a „csendbiztos úr elé” rendeltek, hadd lás­sák, hogy jár az úr, ha a szegényt bántja. Aztán vég­képp elvonultak erről a helyről, mert egy helyen úgysem érezték jól magu­kat, nagy a puszta. A Meggyesi csárdát 1961- ben műemlékké nyilvánítot­ták. Czinege Sándor és csa­ládja lakik a hátsó részé­ben, aki készséggel kalau­zolja az ide kerülőt, sok is­meretlen, kiadatlan Rózsa­legendát tud mesélni. A csárda falába helyezett szür­ke emléktábla hirdeti, hogy „Rózsa Sándor búvóhelye volt e csárda 1867-ben”. Dénes Géza Négyrészes vitaműsor irodalom és közönség kapcsolatáról A eá pacit, elhagyott Füred A Meggyesi csárda Kádasa Jó »séf t Ha ő Mr. Smith volna! Alighogy átszálltunk a koppenhágai gépre, a biz- tonsáégi öv kioldása után feszengeni kezdtem ülésee men, mozgolódásommal a padlóra löktem azt az átko­zott irodalmi folyóiratot, mi_ kor végre kényelmesen hát­radőltem. Szomszédom, igen megviselt arcú máj- vagy epebajos angol, de az is le­het, hogy amerikai, lepillan­tott a lepotyogott folyóirat, ra és máris lehajolt érte. Restelltem a dolgot, odaszól­tam, hagyja csak, szándéko­san dobtam le, de a szom­szédom mégis csak felvette és nyújtotta felém. Közben sillabizálta, megpróbálta el­olvasni a lap címét. Aztán feladta a harcot, rám me. resztette kidülledt vizenyős békaszemét — arcán ezernyi ránc futott a szem irányába — és gyanakodva kérdezte: — Ezt milyen nyelven ír­ták? — Magyar folyóirat ez, uram. Az undor hulláma futott végig az unott, beteges ar­con. Egy kicsit felélénkítet­te. A szomszéd úgy ejtette ki ujjal közül ölembe a la­pot, mintha valamilyen nyálkás, visszataszító, csú. szó-mászó féregtől szaba­dulna meg. — Brr! — Miért haragszik uram, ránk, magyarokra? Mert én magyar vagyok... Volt már Magyarországon ? — Soha életemben nem voltam, de az ördög vigyen el, ha valaha is leszek... No, ne haragudjon rám, bizo­nyára vannak önök között is rendes emberek, pláne a férfiak között. De ha a ma­ga életét úgy elrontotta vol. na egy magyar... hogyan is mondjam, nő, kígyó bes­tia... hát akkor maga is kérné a kormányt, hogy tilt­sa meg valamennyi olyan repülőgép landolását, gőzös kikötését, amelynek fedélze­tén magyar nő tartózkodik... Na... Legyintett egyet és vadul szívni kezdte a pipáját, ami közben kialudt. — Nem kételkedem, hogy szerencsétlenségére valami­féle olyan némberrel talál­kozott, aki kárt és gondot okozott önnek Mister... A karfára csapott, félig felemelkedett az ülésből és teljes arccal felém fordult: — Kár? Gond? Tönkre tette az életemet... Negyven­öt éves vagyok uram és úgy nézek ki, nézzen csak rám, ugye, hogy maga is hetven évre taksál. Egy ránc nem volt az arcomon, egy ősz hajszálam nem volt — megragadta a mellényét és rángatni kezdte — látja, hogy hány kiló hiányzik in_ nét? Húsz. Ezt mind ez a boszorkány, ez a furia ra­bolta el, az ön honfitársa. Minden szavát elhiszem de mit tehetek én arról, vagy akármelyik más ma­gyar, hogy az a rémes nő szintén Magyarországon szü­letett. Minden országban, minden nép fiai és leányai között vannak sötét figurák és vannak megnyerő egyéni­ségek. De mi is történt tu. lajdonképpen, mondja el uram, talán megkönnyebbül, ha így kiadja a mérgét. Legyintett: — Nem szeretek beszélni róla, minden idegem táncol, ha csak emlékezek rá... És sajnos, emlékeznem kell, mert... Bocsánat, mi az ön foglalkozása? — Író vagyok uram.’ — Ügy? Na jól van, hát akkor elmesélem. Maga meg írja meg. De ne hallgassa el, hogy magyar nő a fő­szereplő... Tehát. Egy na­gyon derék csikágói üzlet­ember, mondjuk Joe Smith, egy bárban megismerkedett egy nagyon csinos nővel, ak­kor a nő még harminc se volt. Kiderült, hogy a nő Magyarországról menekült, valamiféle politikai dolgok, kormányváltozás vagy mi volt maguknál, Smith nem törődött a részletekkel. Elly csinos volt, csábító, bele. szeretett, elvette feleségük Smith nagyon elfoglalt ke­reskedelmi utazó volt, egy nagyon nagy cég megbízásá­ból kellett minduntalan az államok különböző városai­ban felkeresni a vevőket. Néha négy-öt napig, néha egy hétig is távol volt. Alig néhány hónapja volt házás, máris érkeztek a névtelen levelek, a telefonhívások, hogy távollétében Elly igen jól szórakozik. Mr. Smith eleinte nem vette komolyan a dolgot, arra gondolt, hogy megirigyelték fiatal boldog, ságát, köpött az egészre, Ellynek nem említette, mi­nek búsítsa a fiatalasszonyt. Aztán egy nap, hirtelen ha­zatérte után, furcsa zavart észlelt a feleségénél, a ha­mutartóban két szivarvéget talált, már pedig ő mindig csak pipázott, Megkérdezte a feleségét, hogy volt-e fér. filátogatója, az asszony min­dent tagadott, Smith gyana­kodni kezdett Nem akarom végigsorolni a motívumokat, végül is Smith egy magán- nyomozó irodához fordult. A leghíresebb és legügye. sebb privátdetektív céghez, a Carter — Co.-hoz. Itt az ügyet a leggyakorlottabb és legeredményesebb nyomo­zónak adták át, James Cha­se, talán ön is ismeri... név­ről... hírből; Fess fiataléin, bér volt ez a Chase, száz ilyen ügye volt már, ügy­feleit mindig hozzásegítette a válóper elengedhetetlenül szükséges bizonyítékaihoz. Most is magabiztosan hozzá­látott. Megismerkedett Elly- vel, gyorsan bizalmába fér. között, megszerezte a lakás kulcsának másolatát, meg­tudta, hogy az asszonynak megint barátja van, akivel felszarvazta szegény Smith-t. Mialatt a párocska a pász­torórán édelgett, Chase kü­lönleges fényképező gépével felvételt is készített. A tur- békoló szerelmesek ekkor felriadtak, a lovag volt olyan lovag, hogy miután észre, vette: a nyomozó sokkal erősebb, mint ő, tehát a film­tekercset nem tudja elvenni tőle, villámgyorsan felkap­kodta ruháit és meglógott. Elly azonban nem adta fel a harcot, sírt, könyörgött, hízelgett, igénybe vette egész fegyvertárát így aztán a felvételek végül mégsem ke. rültek a válóperes bíró asz­talára... Pedig igen illetlen, mindent világosan bizonyító képek voltak... Hát ez az. Igen, azóta négy szörnyű esztendő telt el. Átkozott a nap, amikor ez történt. Elhallgatott. Én is hall­gattam egy ideig, mit is mondtam volna. Aztán mé­gis erőt vettem magamon és részvétteljesen megkérdez­tem: — Szóval Mr. Smith, ön. nek mégsem sikerült elvál­nia? — Miket beszél!? Pokolba Mr. Smithel, én nem vagyok Smith. Már hogyne sikerült volna annak a szerencsés fickónak elválnia... Egyéb adatok és bizonyítékok alapi­ján. Ember, hát nem érti — megragadta a kabátom hajtókáját és most már el­keseredetten kiabált. — Én Mr. Chase vagyok, James Chase, a mesterdetektív, aki leleplezte, rajtakapta, tetten érte a bűnöst és akinek ez a drágalátos hölgy elcsavar­ta a fejét, azt a buta fejét,' levette a lábáról, hogy a végén ő miatta vált el ör_ vendezve a kitűnő Smith a feleségétől és neki, azaz ne­kem kellett elvenni azt a bestiát... Nekem! Maga is férfi... Megérti, hogy mi az igazi férfibánat... Hiszen, ha én Mr. Smith volnék, de Mr. James Chase vágyóig hogy egye meg a fene,-. )

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents