Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-13 / 190. szám

1971. augusztus IS. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Határidőre elkészült a Volga Szálló A Vadászati Világkiállítás szálloda-programjának leg­nagyobb beruházása, a Vol­ga szálló határidőre elké­szült A tízemeletes, 740 személyes szállodát, s a hoz­zá tartozó vendéglátó léte­sítményeket csütörtökön mu­tatta be a sajtó képviselői­nek Somogyi Jenő, a Pan­nónia Szálloda és Vendég­látó Vállalat vezérigazgató­ja. Az ország legnagyobb be­fogadóképességű szállodáját minden eddiginél gyorsab­ban, 11 hónap alatt építet­ték fel és rendezték be, ösz­szesen 176,5 millió forintos beruházással. A korszerű építési módszerek alkalma­zása, valamint a 43-as épí­tőipari vállalat, a Fémmun­kás vállalat, az Országos Szakipari Vállalat, a Csősze­relőipari Vállalat és a Buda­pesti Bútoripari Vállalat te­vékenységének összhangja, az építők fegyelmezett, di­cséretes munkája tette le­hetővé — az építkezés mé­reteit tekintve — európai viszonylatban is kiemelkedő rekordot. A szálló úgyneve­zett lepény-része mindössze hat hónap alatt készült el. A Volga szálló és vendég­látó kombinát pénteken fo­gadja az első vendégeket. Hamarabb nyílik a könyvtár Miniszteri rendelet köte­lezi a könyvtárakat, hogy a kötetek számától függően, bizonyos időszakonként ál­lomány-ellenőrzést tartsa­nak. Az 50—200 ezer kötet közötti állománnyal rendel­kező könyvtárak (ide tarto­zik a Verseghy könyvtár is 120 ezer kötetével) ötéven­ként kötelesek állomány­ellenőrzést tartani. A zsúfoltság az utóbbi időben egyre jobban akadá­lyozta a munkát. Ezen a gondon átmenetileg segít az új raktár felépítése. A Tó­fenék utcai épületbe költö­zik át a kötészet, a sokszo­rosító és átviszik a könyvek egy részét is. A több egy­mástól viszonylag távoli raktárban történő elhelyezés azonban új gondok forrása. Lesznek olyan könyvek, amelyeket nem kaphat meg azonnal az olvasó, csupán egy-két nap múlva. Termé­szetesen a legritkábban köl­csönzött köteteket viszik át, ezzel azonban legfeljebb csökkentehtik a kényelmet­lenséget. A költözködés egyúttal építkezéssel is jár. A fő­épületben megürült helyisé­geket átalakítják és új iro­dákat hoznak létre, ezzel csökkentik a hivatali helyi­ségek eddigi zsúfoltságát. Az olvasóteremben is lesz­nek változások. Néhány hét múlva új bútorok érkeznek. Kicserélik a harisnya- és nadrágszaggató székeket, s az új berendezés alkalma­sabbá teszi a helyiséget kul­turális rendezvények tartá­sára. A könyvtár a tervezettnél korábban, augusztus 22-én, vasárnap délelőtt 10 órakor nyílik. Szolnok megyében 1500 új lakás épül szövetkezeti keretek között A IV. ötéves terv lakás- építési programjának végre­hajtásából — a 400 ezer új lakás felépítéséből — kive­szik részüket a lakásépítő szövetkezetek is. A szövet­kezésnek ez a legújabb for­mája még csak a múlt év­ben kezdett kialakulni, az „első fecskék” száma alig haladta meg a tízet, de kö­zülük háromban már az idén átadnak 200—200 la­kást. Jelenleg Budapesten három, vidéken pedig 31 szövetkezet építkezik, össze­sen 1914 lakás kivitelezésén munkálkodva. További 85 — köztük 8 budapesti — la­kásépítő szövetkezet most szerveződik. Jórészük már megszerezte a telket, lekö­tötte a kivitelező kapacitást is. Ezek összesen 5867 lakás felépítését határozták el. Alakuló lakásépítő szövet­kezetekről érkezett hír Veszprém megyéből is. A négy új szövetkezet közül a balatonfüredi Hungária 20 lakás építését határozta el. Veszprémben az örház ut­cában eddig 14-en szövet­keztek lakásépítésre. Lakás- és garázsépítő szö­vetkezet alakult Körmenden. Űj szászon a helybeli taka­rékszövetkezet és a Szabad­ság Termelőszövetkezet kez­deményezésére 30 család részvételével megalakult a Május 1. elnevezésű lakás­építő és fenntartó szövetke­zet, s már munkához is lát­tak. Szolnok megyében 1500 új lakás épül szövetkezeti keretek között. Körülbelül 2000 család üdülő és kert­szövetkezeteket alakít a me­gye különböző részein. Nem úgy volt... A megyei művelődési ház­tól kapott információnk sze­rint augusztus 2-án a szol­noki Damjanich múzeum udvarán a Benkó Dixieland együttesnek kellett volna fellépnie. Mint informáto­runk közölte, „a szerződés megkötésekor elfelejtették, hogy ugyanabban az időben Budapesten, a Gellért Szál­lóban kell zenélniük, ezért nem jöttek Szolnokra.” — Mindezt a közelmúltban la­punkban megírtuk. Cikkünkkel kapcsolatban a Benkó Dixieland együttes vezetője az alábbiak közlé­sét kéri: „Külföldi tartózkodásom­ról július 25-én érkeztem haza. Előtte Szolnokról sen­ki nem keresett tervezett fellépésünkkel kapcsolatban, mélyet programunk zsúfolt­sága miatt csak ősszel tud­tunk volna vállalni. Július 26-án munkahelyemen inter- urbán telefonhívást kaptam Szolnokról. Egy hölgy je­lentkezett, aki meghívott bennünket, hogy augusztus 2-án lépünk fel Szolnokon. Elmondtam neki, hogy erről sajnos szó sem lehet, s kér­tem, hogy megbízója levél­ben keressen meg egy őszi program egyeztetésére. Szer­ződésről szó sem esett. A Gellért Szállóban négy éve nem játszottunk.” ☆ Ezek szerint a megyei művelődési háztól kapott in­formációnk nem felelt meg a valóságnak. ' Lázár Ervin: Zuhanórepülés Csapót két hét múlva hi­vatták be fölvételizni az egyetemre. Már reggel ko­rán Keszthelyen volt, leál­lította a piros Fiatot, és el­indult csavarogni. Kilenckor már összeismerkedett egy nővel. Azonnal megfeledke­zett a vizsgáról, Boglárra vitte a nőt, egy barátja vil­lájába. Ott töltötték az éj­szakát is. Másnap zúgó fej­jel ébredt, először nem tud­ta hol van, aztán lassanként rájött, hogy mi történt. Ke­serűen fölnevetett — marha­ságnak tartotta a vizsgát is, meg a nőügyet is. Hazafelé az autóban kín­zó szégyenérzet fogta eL Nem a bázisra ment, hanem Krisztinához. — Azt mondtad, nem jössz többet — mondta ne­ki a lány. — Nagyon ocsmány va­gyok — mondta Csapó —, nem bírom elviselni nélkü­led. Krisztina boldog volt. Hitt Csapóban. Csapót persze nem változ­tatta meg ez a látogatás. Másnap már el is felejtet­te, miért ment Krisztinához. Csak valami kínosat érzett, „most megint hozzákötöt­tem magam”. Csapó könnyen felejtett. Annak idején nagyon sze­relmes lett a lányba — ezért tudta Bíró haragját is köny- nyebben elviselni. Krisztina is szerette őt, ragaszkodott hozzá, s ez a ragaszkodás kezdte dühíteni Csapót. Pe­dig nem volt követelőző a lány, csak éppen súlyos, tudta az ember: az ilyen nő sohasem játszik. S Csapó ezt nem bírta elviselni. Nem akart felelősséget vállalni senkiért. . Már a vizsga előtti napok­ban mondta Krisztinának — nemsokkal azután, hogy Bí­róval kibékült —, nem jön többet, úgy jobb lesz. Krisz­tina bólintott: „Ahogy gon­dolod” — mondta. Ezt követte a vizsga utáni látogatás — aztán már Csa­pónak arra sem volt ereje, hogy újból megmondja: nem megy el többé. Azért mégis­csak érzett egy kis szoron­gást, hét végén Pestre uta­zott, azzal a céllal, hogy na­gyot mulat, de mire Pestre ért, megintcsak elkapta a szomorúság, ki sem mozdult a lakásból, még italért sem ment le, mozdulatlanul he­vert az ágyán. Estefelé felhívta Etus. Ilyen még sohasem fordult elő. Talán a pénz miatt? — gondolta Csapó. De nem, Etus találkozni akart vele. Azt mondta, rohadtul érzi magát, szeretne vele beszél­ni, ha csak félórát is. Vagy ha nincs kedve beszélgetni, azt se bánja, csak jöjjön el és üljön mellette egy kicsit. „Ügy szeretném megint em­bernek érezni magam” — mondta Etus. Nem normális ez — gondolta Csapó. Nincs kedvem — mondta és letet­te a kagylót. Nem sokkal ezután valaki sokáig csenge­tett. Nyilván Etus volt, de Csapó meg sem mozdult, nem nyitott ajtót. Másnap visszament a bá­zisra, a rosszkedvét elfújta a szél, újra bolondozni kez­dett és majdnem minden es­te bement a városba. Isten­telen híreket terjesztettek róla, s nem is minden alap nélkül. Aztán egy napon majdnem összeveszett Bíróval. — Egy taxi — mondta va­lamelyikük, mikor észrevet­te az étkező ablakán át a fékező kocsit. Aztán az egész brigád egy emberként felugrott. Szél- ütötten bámultak az ajtó fe­lé. Csak Csapó maradt ül­ve, mindössze egy pillantást vetett az ajtóra, s már el is fordult. Bírónő állt az ajtóban.' Bíró lassú léptekkel ment oda hozzá, az étkezde úgy figyelte ezt a más körülmé­nyek között nyilván eléggé szokványos jelenetet, mint egy cirkuszi előadást. Egy ideig csendesen néz­ték egymást, aztán a nő alig hallhatóan — nyilván csak Bíró értette — megszólalt: — Pista, bocsáss meg ne­kem. Szó nélkül karonfogta a feleségét és kisietett vele. Ebéd után odaszólt, hogy nem megy ki repülni, meg­beszélni valója van. De ak­kor már szemmelláthatóan semmi tisztáznivalója nem volt, mert ő is meg a fele­sége is ragyogott. Este későn jött meg, a többiek még a kocsmában voltak, Csapó meg az asz­talnál ült és olvasott. Mikor Bíró bejött, föl se emelte a fejét. — Mi az, mi bajod? — kérdezte Bíró. — Semmi — mondta mogor­ván Csapó. Hosszú itjeig csend volt, Bíró egy csomagból tiszta in­geket szedett elő, Csapó ol­vasott. Aztán azt mondta Csapó: — Csak azt akarom mon­dani, hogy megérdemled a sorsodat. A világ barma vagy! Bíró szelíden elmosolyo­dott. — Ezt te nem értheted. Elhiszem. Másfajta ember vagy. Sajnos. — Sajnos! — ismételget­te gúnyosan Csapó, odavág­ta az újságot, felkelt és ki­ment a szobából. Ez a hetykeség azonban csak látszólagos volt. Csapót tulajdonképpen elkedvetle­nítette, hogy Bíró megbocsá­tott a feleségének. Talán azért, mert nem tudta elvi­selni, hogy ebben az ember­ben ennyi erő és ennyi sze­retet van. Egy napon az egyik isko­lásgverek levelet hozott Csa­pónak. Jelentéktelen ügynek tűnt, csak Kovács Ági néz­te nagyra tágult égő szem­mel Csapót, ahogy a levelet olvasta, ö tudta, hogy azt a levelet Fehér Krisztina küld­te. '(Folytatjuk.)' Kevesen kérnek bebocsátást í. Felteszem, nem azért rossz, nem azért romlik az egye­temeken, a főiskolákon a munkás és paraszt fiatalok aránya, mert nehéz, vagy szinte lehetetlen átjutniok a felvételi „tank akadályán”, másért romlik. Kevesen kér­nek bebocsátást az egyete­mekre, a főiskolákra. Kész­ben szociális természetű okok miatt, részben a köve­telmények vélt és valóságos nagysága miatt. Nyilvánvalónak látszik, hogy a diplomára érett munkás és paraszt fiatal te­hetségek java úgy kallódik el a nemzet kárára, hogy a felvételivel meg sem pró­bálkozik. A közismert, és a sokat hangoztatott művelt- séghátrányok mellett, úgy tűnik, nem azok vannak ke­vesen, akik bejutnak, azok vannak nagyon kevesen, akik jelentkeznek, illetőleg jelentkezhetnek. Több kiter­jedt paraszti nemzetségeket néztem meg közelebbről, s megállapíthattam, hogy oly- ' kor a 40—60—80 fős nem­zetségből a fiatalok közül senki nem végez egyetemi, főiskolai tanulmányokat. Ha azt látjuk, hogy a mégis egyetemre jelentkező felvételije sikerült, akkor nem hiszünk sem a protek­cióban, sem abban, hogy az értelmiségi családok gyer­mekei eleve nagyobb esély- lyel startolnak. Sőt, ilyen­kor még az is kérdésessé válik az emberben. hogy rossz-e az arány? Hát per­sze, közismert számok bizo­nyítják, hogy az arány va­lóban rossz. Ezzel itt most felesleges fárasztani az ol­vasót, inkább abból kell ki­indulni, hogy a megyék a falvak lélekszámához viszo­nyítva a kaoudöngetők szá­ma kevés. Itt a baj, ez a baj. Nyilvánvaló, s egészen természetes, hogy a jobb kiválasztásához, a tehetségek „felszínrehozásához” töme­gesebb jelentkezés és áram­lás lenne indokolt az egye­temek, a főiskolák felé a falvakból, a munkás-telepü­lésekről. Némiképpen a sporttehetségek felkutatásá­hoz kellene hasonlítania az itt folyó munkának. 2. Az ötvenes években a munkás és a paraszt tele­pülések kétszer, háromszor, négyszer annyi fiatallal gaz­dagították az ország szelle­mi életét, mint amennyivel most gazdagítják. Napjaink­ban viszont hovatovább ott tartunk, hogy már csak az ötvenes évek eresztéseire tudunk hivatkozni, amikor felvetődik a kérdés: melyik bányász, szövetkezeti pa­raszt fiából lett tudós, mér­nök, bíró, jogász, orvos. Tekintettel a „keresletre” és a „kínálatra”, azokkal kell egyetérteni, akik szerint az alkalmasság elbírálásának mai rendje rossz, tökéletlen és igazságtalan. Ha jó és tökéletes volna, akkor en­nek az egyetemi, a főisko­lai oktatás fogyatékosságai ellenére meg kellene látsza­ni a diplomás emberek mindegyikén. Nem látszik meg. Ebből is arra kell követ­keztetni: nagyon sok eset­ben egy bizonyos pályára kiválóan alkalmas fiatalem­ber azért nem jut túl a fel­vételin, mert félszeg, bátor­talan, rossz kiállású, s nincs szerencséje. Ugyanakkor igen sok, arra az adott pá­lyára nem túlzottan tehet­séges fiatalember azért nyer felvételt, mert jó a fellé] se, magabiztos és van s rencséje. Legalább egyéves „e egyetem” kellene ahh hogy egy bizottság, a m. denhatóság látszata néll „fogja fel” azon a bizony szűrőn az egyetem számi a legjobbakat, s tanácso el az alkalmatlanokat, gyengéket. Az előkészítők helyett kellene talán: selejtező el egyetem. Érti is az ember, m nem is érti. Egyáltalán: a középiskolai ismeretany; a jó osztályzat kevés az i duláshoz, akkor itt valaf megintcsak baj van. De a legnagyobb baj, hogy vidéki fiatalok nem rész sülnek olyan színvonalú el készítésben, mint a fővár siak, vagy mint a pécsié a szegediek, a debrecenié a miskolciak. A továbbtanulás, a dipl< maszerzés hazánkban társ dalmi ügy. Az egyenlő es lyek megteremtése még ii kább közügy, társadalmi üg 3. E. László most kapta me harmadszor az elutasító éi tesítést az ÁUaborvostudo mányi Egyetem rektori hí vatalától. „A felvételhe előírt minimális pontszár az egyetemre 14 pont”. 1 László ezt a tizenneav por: tot nem tudta megszerező Közlik vele még: fellebhe zésnek helye nincs. De miért nincs? Ügy tűnik, nagy a tél nagy a veszteség és nag a nyereség, oly nagy, hog talán még a fellebbezés ie hetőségét is érdemes voln, megteremteni. Főleg ott, é: akkor, ahol és amikor eg fiatalember láthatóan nag; elhivatottságot érez az állat orvosi szakma iránt. Vág más szakma iránt. Mindenesetre E. Lászk édesapja most azt mondja megtudta, hogy létezik a: egyetemen protekció. Lehe­tetlen megbizonyosodni ar­ról, hogy mennyi ebben as állításban az igazság. Álta­lában úgy szokott lenni hogy ha sikerül a felvételi, akkor nem emlegetjük a protekciót, ha nem sikerül akkor emlegetjük. S talán egyeteme, főiskolája, bizott­sága válogatja. Ha nincs protekció, elfo­gultság, rokonszenv, ellen­szenv minden bizonnyal lé­tezik. Valaki azt mondta: a bizottságba népi ülnökö­ket kellene választani. Isten tudja, az a gyanúm, ezzel a protezsáltak és a prote- zsálók száma csak nőne. Sz. Jolán tavaly a magas pontszáma ellenére sem ke­rült a „kiválasztottak” kö­zé. Hely hiányában utasí­tották el. Tanár szeretett volna lenni. Szülei termelő­szövetkezeti tagok. S egyál­talán nem értik ezt az egé­szet. A helyzet ugyanis, hogv a kislányt elutasították, vi­szont a helyi általános is­kola igazgatója hívja képe­sítés nélküli tanárnak, mint­hogy a községben „foghíjas” a tantestület. A fentebb tapasztalható ellentmondás nem jelez va­lami túl nagy tervszerűsé­get. ha a szükségleteket és a lehetőségeket nézzük. Sz. Jolán az idén is meg­próbálta. Vagy sikerül, vagy nem. Megítélésem szerint mégis azokkal kellene fog­lalkozni az eddiginél sokkal többet, akik az egyetemre, a főiskolára jutást meg sem próbálják. Szekulity Péter HIRDET MENY Az IBUSZ szolnoki irodá­ja értesíti az utazóközönsé­get, hogy különvonatot indít szeptember 4-ével a Vadá­szati Világkiállításra, Bu­dapestre. — A programban szerepel a kiállítás, valamint a Fővárosi Nagycirkusz es­ti előadásának megtekintése. Indulás Kunszentmártonból a kora reggeli órákban, visz- szaérkezés késő este. Á vonat az alábbi állo­másokon áll meg: Kunszent- márton, Homok, Tiszaföld- vár. Martfű. Kengyel, Ti- szatenyő, Szajol, Szolnok, Budapest. A részvételi díj magába foglalja az útiköltséget, a kiállítás belépőjét és a cir­kuszjegy árát Jelentkezés: az IBUSZ szolnoki irodájában, august tus 27-ig. — Részvételi díj! 150 BX

Next

/
Thumbnails
Contents