Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-01 / 180. szám
1971. augusztus í.’ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 O £\ >ntí Divat és szemlélet A hamburgi Modellagentur nsvű intézmény azzal foglalkozik, hogy a hirdetés-szakma számára megfelelő meny- tyiségben és minőségben férfi- és hölgy-típusokat szállít. Sápadt egyetemistát, erőtől duzzadó farmert, sportos külsejű gyárigazgatót, hordóhasú nagyevőt, vagy világhíres tudóst. A cég pontosan és hibátlanul szállít mindent a kamerák és a fényképezőgép lencsék elé. Az egyetemista pontosan olyan, mint egy egyetemista, a farmer arca naptól-széltől cserzett, a gyárigazgatóról messze sugárzik a jómód, a -nagyevőn szinte szétfeszül a nadrág, a tudósról (szakálláréi, szemüvegéről) egyetlen pillanat alatt láthatja bárki, hogy Nobel-díjas (minimum). A hamburgi Modellagentur a külsőségekből él. Természetes hát, hogy igazgatója — bizonyos Bemard Meister — az átlagosnál jobban ismeri a külsőségek jelentőségét. Hibátlan igazságokat mond. Efféléket: „Kvarclámpa vagy napolaj hirdetésen közepesen hosszú, szőke haja legyen a férfinek. A divatreklámon a fiúmodellek haja akár a vállat is verdes- heti. De igazgató, magasállású menedzser nem képzelhető el másként, csak rövidre nyírva. Akiből manapság pénz néz ki, az kurta hajjal jár”. A hamburgi modellügynökség vezetője nem a spanyol viaszt találta fel, csupán az emberek nagy többségének ítéletéhez alkalmazkodik. Ez a foglalkozása. Alkalmazkodnia kell. Mert a divat, a külsőségek Hamburgban csakúgy, mint a világ minden táján — nálunk is — ítéletet ébreszt (sőt, nem egyszer provokál) az emberekben. Az ítélet azon alapszik, hogy hajviseletét, öltözetét rendszerint, ki-ki maga választja. Ez a választás pedig iokmindent elárul. Például ezt, követi-e, ami új, vagy Inkább konzervatív? Kedveli-e a szélsőséget, vagy sem? Természetesen a választást egyéb dolgok is motiválják. Így például a pénztárca vastagsága. Előfordulhat mondjuk, hogy valakiben olthatatlan vágyat ébreszt egy eredeti francia muszlin anyagból készült, Rotschild Klára tervezte, könnyű kis nyári ruha, de be kell érnie egy Corvinban vásárolttal. Ez konfliktust okoz (leginkább családi összezördülést), dehát témánkhoz, a divat és a világ- szemlélet kapcsolatához kevés köze van. A jólöltözöttség Egyébként sem ártana tisztázni pontosan, mi a divat. Illetve, hogy hányféle divat létezik. Ügy tűnik, napjainkban legalább két értelme van a szónak. Az egyik a hagyományos. A divatos ember — jólöltözött ember. Ruháinak szabásvonala megegyezik a párizsi, a londoni, a római, a varsói szalonok ruhakölteményének vonal- vezetésével. A divatos nő (jelenleg) alig-nadrágot, midiszoknyát és sok lilát visel. A divatos férfi pedig lepedő szélességű nyakkendőket, színes ingeket hord. Van azonban másik divat is, a tinédzserek divatja. E ruhadarabok viselői nem nevezik divatosnak magukat — ők modernek. A farmernadrágok, a batikolt-trikók, az olcsó és durva áruk viselete ez, amelynek kiegészítője a hosszú haj, a drótkeretes kerek szemüveg és minden, ami szöges ellentétben áll a hagyományos divat jólfé- sültségével, laboratóriumi kulturáltságával. ízlések és pofonok A fent elmondottak alapján könnyű elméletet kovácsolni. Vagyis azt: a tarka nyakkendő, a francia selyemruha nyugatmajmolást, koz- mopolitizmust, pénzszerete- tet jelent. A farmer, a hosz- szú haj pedig lázadást, szembenállást, tiltakozást. Ez az elmélet azonban — éppúgy, mint minden mesterségesen kiagyalt, a mechanikus logika alapján felállított elmélet — sántít. A divatot nem a világnézet irányítja, hanem az ízlés és a szokás. Az ízléseknek és pofonoknak különbözőségéről számos világnyelven van közmondás forgalomban. A szokás pedig talán még nagyobb úr. Hiszen sokan vannak, akik azt tartják szépnek, amit maguk körül látnak és még többen, (a nőneműek), amit barátnőiken. Ezt követik, ezt másolják. Mini->maxi—forró De a szélsőségekkel másképp áll a dolog. Itt sem a meghökkentő viselet, a riasztó haj, a megbotránkoztató ruhadarab érdekes. Sokkal inkább a megbotránkoz- tatás, a riasztás szándéka. A néhány évvel ezelőtti okoskodás „miért bántják a hosszú hajat, mikor Rákóczinak is az volt”, azért nem igaz, mert a hosszú haj két- három évvel ezelőtti hazai képviselői éppúgy kiríttak az emberek közül, mintha teszem azt, valaki Rákóczi korában kopaszra vágatta volna haját-bajuszát. Ahosz- szú haj témája azonban elcsépelt és nem is túlzottan aktuális, mert némi viták után ez a viselet lényegében polgárjogot nyert. Arról azonban már jóval kevesebb szó esett, hogy a gyors, mini-maxi-midi-forrónadrág változások éppúgy kitermelték a maguk egészen más módon szélsőséges eseteit, mint a lompos modernség. A pesti utcán elsőnek megjelenő vállig érő fiú-loknik semmivel sem több elkülönülni vágyásról árulkodtak, minta divat bukfencek legelső meghonosítóinak combig, majd földig, majd ismét combig érő ruhadarabjai. mondja el, hogy bizonyítson: minden gond, ami a mai ifjúsággal kapcsolatos, ebből származik. Szerinte ilyen „lelkes, de alig művelt emberek’’ nevelték őket. Olyanok, akiktől semmi jót nem tanulhattak. így kapja meg a magáét Csák Gyulától egy egész nemzedék. (Más is: szerinte iskolaügyünket fejlődési zavarok, ifjúságpolitikánkat kuszaság és minőségi fogyatékosságok, szellemi közéletünket pedig petyhüdtség és üresjárat jellemzi.) Ez a nézet — rokon a korábban idézett elszólással — egy kézmozdulattal lesöpörné a történelem lapjáról azt a nemzedéket, amely a magyar nép legnagyobb sorsfordulójának kovácsa volt. Milyen emberek voltak ezek? Olyanok, akik szinte mindent a semmiből csináltak. Nem a legenda szülte az ilyen párbeszédeket: Jó jó, kineveztetek, de mit kell majd ott csinálnom? — Menj oda, nézz körül és majd rájössz. Odamentek ezek az emberek, körülnéztek és modern nagyipart teremtettek az országban, korszerű mező- gazdasági nagyüzemeket, lerakták a szocialista közmű- yelódés és kultúra alapjait — de mit soroljam? Ezek tények. Igaz, egy időben a kelleténél több volt a felülről lefelé adagolt szempont is. Ez hiba volt, mitöbb, ennél vaskosabb hibák is voltak. De ezek a történelem szemüvegén nézve nem homályo- sítják el magát a lényeget: a magyar nemzet legnagyobb sorsfordulóját. Sok embert ismertem és ismerek ebből a nemzedékből. Ennek alapján is állítom, hogy kettős lelkű emberekkel nem lehetett volna ilyen történelmi fordulatot végigvinni. Egyszerűen rágalom, hogy a szocialista forradalom derékhada otthon magánéletében, családja körében „...feudális, katolikus, kispolgári és egyéb ideológiák csökevényének puri- fikátoraként élt”. Hem tagadom, hogy a múlt káros ideológiai maradványai a munkásosztály — még annak legjobbjai — soraiban is tovább élnek. De bizonyára nem olyan intenzitással, mint a társadalom más rétegeiben — éppen azok osztályhelyzeténél, a termelésben, a társadalomban elfoglalt helyüknél, mint objektív indítéknál fogva. Vizsgáljuk csak kevésbé elfogultan ezt a forradalmi nemzedéket, s megtaláljuk közöttük — szinte tömegesen — a tiszta, értelmes élet, a gazdag harmonikus családi közösség, a mindig szebbre, nemesebbre vágyás, a szüntelen tanulás, tájékozódás vonásait. Nemcsak az állami, gazdasági kulcspozíciók elfoglalásában, a szocialista típusú társadalom építésében voltak ők mindenkinél többet magukra vállaló előőrsök. A lassan bontakozó szocialista erkölcsi normák első hordozói is, szocialista módon élni tudó emberek. Ennek tagadásához történelmi szűklátókörűség, vagy sanda rosszindulat szükséges. Az ifjúság soraiban fellelhető problémák okai nem kereshetők egyszerűen és summásan az apák forradalmi n ’mzedékében. Jobban meg kellene vizsgálni, milyen hatással van fiatal nemzedékünkre a szüntelenül jelenlévő kapitalista környezet, valamint a polgári, kispolgári gondolkodás eddig mindent túlélő maradványai — és egyebek. De én nem ezzel kívántam foglalkozni e vitacikkemben, csupán egy igaztalan vádtól megvédeni azt a történelmi nemzedéket, amelynek tisztelője vagyok. Jlarga József Szeged. (Mészáros Lajos rajza) Pelikán és kandelláber — Hálás lennék, ha segítene megszerezni a Hattyúk tava zenéjét — mondta barátomnak az egyik nagy gazdaság igazgatója. — Képzelje, milyen hangulatos lenne. Magnóról szólna a ‘ zene, s közben a vendégek elé terelnék a méltóságteljesen úszó haty- tyúkat. A hattyúk már megvannak. s micsoda pech, hiánycikk a zene! No, de sebaj, majd csak megszerzik lemezen, vagy magnószalagon, s közben bizonyára megérkeznek a pelikánok is. Azok beszerzésére is megindult ugyanis az akció, mert olyan szürke. hétköznapi madár, mint a páva, már nem elég sikkes. Vannak ugyan különleges fajtájú, visszanyírt szárnyú fácánok is a gzadaság- ban, meg tengernyi vadkacsa, dehát a pelikán az mégiscsak pelikán! Még Szolnokon sem lehet látni, pedig az meglehetősen nagy város és a címerében is ott a pelikán. Nos, miután így felcsigázták érdeklődésemet. elhatároztam, hogy én is elmegyek a haty- tyú felhajtásra. Közben azt is megfigyelem, hogyan csipkedi magát a pelikán. De aztán lemondtam terveimről. Eszembe jutott, hogy a magamfajta embernek nem sok keresnivalója van abban a gazdaságban. Én még „B” jegyet sem kaptam onnan, pedig azzal csak egy halastóban lehet pecázni, s a véletlenül kifogott halat is meg kell fizetni. Persze, aki fentebb áll a lépcsőn, az már „A” jegyet kap, de van nullás és — kérem, ne nevessenek — van nulla nullás jegy is. Igaz, abból nagyon keveset adnak ki, s megnézik, kinek. Ez már odaszól, ahol idomított halak kapkodják a horgot. Építettek teniszpályát is. De nem akármilyet ám! Sarkain kandellá- berszerű szerkentyű ontja a színes lángcsóvát, ha leszáll az éj,, s kiérdemli a vendég. Igaz, ez is csak a flancot szolgálja, mert ki látott már este, fáklyafénynél teniszezni. A szomszédban ott a szépen berendezett vadászház, — ékes bizonyságul: fejlődik a puszta. Az ember csak álmél- kodik, álmélkodik, s amikor felocsúdik, önmagától kérdezgeti: mi szükség van minderre? A gazdaság dolgozóinak javát. szórakozását szolgálják, vagy csak arra jók, hogy „méltó módon” lássanak vendégül „fentről” jövő embereket. Nem hiszem, hogy — mondjuk — a kombájnos egész napi fáradságos munka után odaáll teniszem, vagy estéről estére gyönyörködni a sápadt fényű kandeláberekben, a bőrrel bevont szalonnasütő zsámolyon. Azt sem hiszem, hogy van olyan vezető, akit az ilyen álromantika különösen meghat. Azok is jobbán szeretik, ha a gazdaságok termelési eredményeik fokozásában versenyeznek egymással, s nem azzal, hogy leinek van pelikánja, vagy kivilágított szökökútja a halastóban. Mindez köztudott, mégis előfordul, hogy más módon, ezernyi leleménnyel igyekeznek a „fentiek” kedvében járni. S ha akad, aki „bedől”, nem is eredménytelenül. Ismertem egy szorgalmas, igyekvő embert. Az évek során vezető posztra került, s ott is maradt hosszú időn át. Nemcsak a város ügyeiben volt járatos, véleményét a gazdasági szervek vezetői is kikérték fontosabb döntések előtt. így került lassan, lassan közvetlen, baráti kapcsolatba ezernyi emberrel. Mindezt természetesnek tartotta, mondván, hogy a jó vezetőnek nem szabad elszakadni a tömegektől. Talán maga sem vette észre, hogy évek múltán már nem önmaga alakította társaságát, hanem azok, akik lépten-nyomon maguk között szerették látni. Ha nem ment el a sokasodó bankettek, lakomák egyikére, akkor a lakására küldték a porcióját. A „barátok” figyelme határtalan volt. Gondosan ügyeltek még arra is, hogy csak borban főtt birkapaprikás kerüljön asztalára, mert azon nem érződik a faggyú. Lassan-lassan bevett szokássá vált ez a városkában. Természetesnek tartotta mindenki. Nem meditáltak azon, hogy vajon akkor is útra kelnének ételhordó sühancok, ha az illető nem volna olyan magas poszton, ha nem volna szava a helyi közügyekben? Amikor hallottam az esetről, önkéntelenül a papi tizedre gondoltam. Meg arra, hogy attól az évszázadokkal ezelőtt hozott döntéstől kezdve egészen a legutóbbi évtizedekig elvárta minden helyi nagyság, hogy rendszeres ajándékkal kedvében járjanak. A mi rendszerünk leszámolt ezzel a megalázó szokással, de úgy látszik, gyökerestől még nem sikerült kiirtani. Megtörténhet persze, s meg is történik, hogy a vezetőnek illetlenség volna ajándékot visszautasítani. Nemrég láttam például egy parányi gépmodellt. Ipari tanulók készítették, s azzal kedveskedtek az egyik vezetőnek, aki azóta is dolgozószobája egyik legszebb díszeként tartja azt számon. Mindenkinek érdeke, hogy jó vezetője legyen, s ezt minden kollektívának elő is kell segíteni a vezetőre való állandó, a szó jó értelmében vett ráhatással. Ma már egy-egy funkció betöltésénél általában érvényesül a vezetőkkel szemben támasztott követelmény: a szocialista rendszerhez való hűség, a szakmai-, politikai képzettség és a vezetésre való rátermettség. Ezeréves mondás azonban az, hogy kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba. Minden pillanatban új vizcsöppekkel gazdagodik, új hullámok hagyják el. Az ember is változik minden nap. Gazdagodik új tapasztalatokkal, s lehet, hogy szegényedik néhány jó tulajdonsággal. Nem biztos az, hogy ha valaki kisebb-nagy óbb vezető poszthoz jut, ha kezében hatalom összpontosul, s mindezzel változik társadalmi helyzete, akkor is az tud maradni, aki volf: szerény, igyekvő, másokat is tekintetbe vevő ember. Még így sem könnyű az irányító posztokon állók sorsa. Ezzel ösz- szefüggésben mindig egy május elsejei felvonulás jut az eszembe. Cudar idő volt. A felvonulás végén a tv- riporter felbaktatott a díszemelvényre, s megkérdezte Kádár elvtársat: — Hogy tetszett a seregszemle? Az őszinte tetszésnyilvánítás kifejtése során Kádár elvtárs többek között azt mondta: Innen fentről, az emelvényről mindent jobban lehet látni. Mesz- szebbre is látni. De itt jobban fúj a szél is. Valójában is, képletesen szólva is igaz, fentebb erősebb a szél Számolni kell vele mindenkinek. aki a lépcsőfokra hág. Simon Béla Firóth András rajza
