Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1971-08-07 / 185. szám
1917. augusztus 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s h Az átmeneti záporok nem oltják a növények szomját Ne tévessze meg a mezőgazdasági üzemeket a futó esőzés, nyárt zápor, — mondották pénteken az MTI munkatársának a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. A néhány milliméteres csapadék ugyanis csak átmeneti felüdülést okoz, a növények gyökereinek, — azonban nem oltja el „szomjukat”. Ebben az évben nagyon kevés csapadékot tartalékolt a talaj s ennek hiányát már fejlődésük kezdetén megérezték a növények. Az elmúlt év szeptembere óta napjainkig csaknem minden hónapban 10—15 milliméter csapadékkal kevesebb hullott. mint az azt megelőző eszendőben. Tájékoztató a lakbérekről szóló jogszabályokról Az egységes joggyakorlat kialakítása érdekében az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium az előrások értelmezéséről tájékoztatót állított össze, és azt a tanácsok lakásügyi és építésügyi szakigazgatási szerveinek rendelkezésére bocsátotta. A tájékoztató választ ad a lakbér mérséklésével, illetőleg elengedésével, a bérbeszámítási jog engedélyezésével, a lakás- berendezés felúj tásánál és cseréjénél a költségek 50—50 százalékos megosztásával, a nem lakás céljára szolgáló helyiségekhez tartozó területek, valamint a garázsok, gazdasági épületek használatáért megállapítható bérrel, és bérmérsékléssel kapcsolatban felvetődött kérdésekre. (MTI) ., , . i _.. . A sertéshizlalás nemcsak az á lám gondja (Tudósítónktól.) Épületesnek egyáltalán nem nevezhető jelenetek játszódnak le a kora reggeli órákban a kunhegyesi termény forgalmi vállalat raktára előtt. Hosszú sor, egy-két türelmetlenkedő tolakodóval tarkítva. Valamennyien csirke vagy sertéstápra várnak. Bizony igyekezni kell, ha valaki az elsők között szeretne kapni, mivel akad olyan vásárló, aki előző este nyolckor már itt élj, s az éjféli sorbaállás már csak tizenva- lahányadik helyre elegendő. Mi az oka ennek az óriásra duzzadt keresletnek? Borsodi Lajos, a keverő vezetője szerint: — 1970. április 6. óta három műszakban dolgozunk. Év elejéig nem volt hiány semmiféle terményben. Március óta azonban képtelenek vagyunk lépést tartani a kereslettel. Pedig februárban korszerűsítettük a „keverőt”, s a műszakonkénti 400 mázsáról 500-ra növeltük a termelést. — Még sincs elég belőle a lakosságnak, mert önöknél elsők a közületek, utána a lakosság... — Nem így fogalmaznám. Nekünk szerződési kötelezettségeink vannak a közös gazdaságokkal, ők adják az alapanyagok egy részét, s mi ebből készítünk tápot nekik is és a lakosságnak is. Ez kétoldalú szerződés, amelyet mindkét félnek teljesíteni kell, s hónapokra előre tudjuk, mennyit és hova kell szállítanunk. A lakosság igénye azonban változó. Tavaly garmadával állt a táp, az idén semmi sem elég. Velük nem tudunk szerződést kötni. Eddigi tapasztalataink szerint az igazi kereslet márciustól szeptemberig nyúlik. — Nem is igyekeznek többet nyújtani a termelőknek? — Dehogynem! De hiába, hónapról-hónapra több kellene. Márciusban még az 1000 mázsa is elegendőnek bizonyult, májusban már a 2300 mázsa sem volt az. A táp olcsó és kalóriadús takarmány. Egy ideig lépést is tudtunk tartani az igényekkel. A vásárlók úgy gondolkodtak, ha otthon elfogyott az ennivaló, megyünk a keverőbe, veszünk 8—10 mázsát. Mivel sok százan, de lehet ezren is ezt az utat járják, a sor vége igaz és való, rendszerint táp nélkül marad. — Véleménye szerint mi az igazságos megoldás? — Tudjuk, hogy támogatni kell a háztáji gazdaságokat olcsó és jó takarmányokkal. De jelenleg többet adni már nem bírunk. Tegnap is bejött hozzám egy asszony, adjak neki tápot, mert a tanyán 28 hízója van. Az állam azonban nem végtelen kincsesbánya. Tudomásul kell venni, aki 6—10, vagy ennél több sertést hizlal, önerőre is kell hogy támaszkodjon, legalább is addig, amíg újabb keverő nem épül a körny&ken. Azért beszéltem tízes számokról, mert ahol 1—2 sertés hízik, azoknak az ellátása nem jelenthet gondot. D. Sz. M. Szellők szárnyán az Alföld feleit ■— Nem lesz szerencséd! — mondta a felesége Szo- koli Zolinak, amikor az otthon felejtett gépjárművezetői jogosítványáért visszafutott. — Annyi baj legyen — válaszolt Zoli és már ment is tovább. Ezen a szabad napján is — mint évek óta — az MHSZ szolnoki sportrepülőterére igyekezett, hogy kedvelt sportjának hódolhasson. Kint a repülőtéren már '„nagyüzem” volt. A kezdők a „Góbé” típusú iskolagételjesítménygépeket készítették elő. — No, Zolikám — fogadta Kenyeres József hangármester — van kedved egy nagyobb céltávrepülésre? — Ha lenne hozzá „idő” — nekem mindig van! — Kapcsolódott a készülődők- höz Szokoli. Tizenegy óra lehetett, mikor „Muha” nevű gépével vontatókötélre került. Hatszáz méter magasságban, Tószeg felett kapcsolta le vitorlázó gépét Molnár IstA nagy út után,.. pékét vitték ki a startra. A „nagymenők”, Hajnal Sándor, Szabad István, Stifter Ajidjás, Hoff gárt Gyula a ván motoros gépéről. Érezte, jóidőt fogott ki. Másfél— két méteresek az emelések. Csakhamar ezerötszáz méter magasra került. Elővette a kis rádiót és megkereste társát Kenyeres Józsefet. — Nos Józsikám! Nekivágjunk? — kérdezte a Muha szűkös fülkéjéből. — Neki! — jött vissza a válasz. Néhány spirál után nekiindultak a Békéscsaba—Debrecen háromszögrepülésnek. Rövid idő alatt elérték a Köröst, s jobboldalt feltűnt Szarvas aprócska házaival. Kétezer méteres magasan váltakozó vezetéssel repültek Békéscsaba felé. Először a gyárkéményeket, a tornyot találták meg. Megkeresték a békéscsabai repülőteret is, majd indultak Debrecen irányába. Berettyóújfalunál ezerötszáz méterre süllyedt Szokoli gépe. Egyre többet kellett spiráloznia, alig voltak felhők. Amint elnézett a Hortobágy felé, még kevesebb felhőt látott. Hirtelen döntött: nem megy el Debrecenig. Alig tudta már az ezerötszázat is tartani. Néhány spirál a szoboszlói strand felett és irány Szolnok. Keresztül repülte a Keleti főcsatornát és lassan Karcag irányába spirálozott. Felhőtlen volt az ég. Állandóan csökkent a magasság. Csak 900 méter. Ez pedig Szolnokig kevés lesz. Másnak talán igen. De Szokoli Zoli nem ismert kényszer- leszállást. Keserves spirálozásokkal jutott el Török- szentmiklósig. Néhány felhőfoszlányon, 800 m magasságban elérte a budapest— nyíregyházi vasútvonalat. Szajolnál azonban már ötszáz méterre esett. — No most egy óriási siklás és bent vagyok — biztatta önmagát. Körülnézett. Egyetlen gép sem volt a levegőben. Szépen ráállt a leszálló jelre és puhán letette a gépet. Mikor leemelte a kabintetőt akkor vette észre, hogy patakzik róla a verejték. Nehéz volt, olykor már reménytelen, de megérte. Több órán ót lebegett a szellők szárnyán az Alföld felett. Akad még rövidzárlat Az Üzem demokrácia továbbfejlődéséhez kedvező lehetőségek tárultak fel a gazdasági reform nyomán, a vállalati önállóság és érdekeltség növekedésével. Sok tapasztalat bizonyítja, hogy megyénk üzemeiben a gazdasági vezetők nagy része felismerte az új helyzetet, s a kedvező feltételeket. Általános tapasztalat, s ha jól átgondoljuk, nem is meglepő, hogy a korábban is magasszínvonalon dolgozó, a gazdasági vezetés és a politika kötelező összhangját értő üzemi vezetők éltek a legjobban ezekkel az új lehetőségekkel. Ehhez mór csak kiegészítésként kívánkozik — előre is meglehetett volna „tippelni” — ahol évek óta „botladozik” a vezetés, nehezen megy ötről a hatra, ott az új lehetőségeket sem tudják megfelelően kiaknázni. Azokban az üzemeinkben, ahol jól értették a pártkongresszus megállapításait — „a munkások jogos igénye, hogy jobban vonják be őket az érdekeiket szolgáló döntések kialakításába” — hamar megtették a legfontosabb lépéseket. Elsősorban azzal, hogy korszerűsítették a vállalat belső irányítási rendszerét, növelték a beosztott vezetők hatáskörét, hogy minden kérdésben ott dönthessenek, ahol ahhoz leginkább megvan a szükséges érdekeltség, felelősség és tájékozottság. Mert az üzemi demokrácia egyik legfontosabb feltétele, hogy a vezetők érdemben tudjanak válaszolni, intézkedni a dolgozók bírálatai, észrevételei, javaslatai alapján. Ez rendkívül fontos, hisz — vegyünk példának egy olyan nagyüzemet, mint a Hűtőgépgyár — ha a vezérigazgató és közvetlen helyettesei a döntési jogot marokra fogva szorongatják, őrzik, soha nem formálódik, fejlődik az üzemi demokrácia. Soha nem fehet ugyanis a csúcson levő vezetésnek olyan áttekintése minden részletről, mint egy csoportvezetőnek, művezetőnek — azoknak, akik a termelés mindennapi gondjai közepette együtt élnek a munkásokkal. Hogy is tudnák a munkás minden észrevételét, javaslatát elbírálni? Helyes tehát — és ez az üzemi demokrácia egyik alappillére — ha a döntés joga és felelőssége is ott van, ahol a gondok a maguk ezerarcúságával jelentkeznek. Van a dolognak másik oldala is. Minden munkapad, brigád, csoport, üzem az egésznek a része. Feladatai a gyár hosszabb távra kidolgozott koncepcióiból következnek — megértésüknek is ennek ismerete a kulcsa. Alsóbb szinten tehát csak úgy lehet helyes döntéseket hozni, ha a döntésbe hivatott vezetők, s velfuk minden dolgozó a lehetséges maximális mértékig tííjékozott a nagy egészet illetően is. Sajnos itt már nem lehet egyértelműen pozitCv tapasztalatokról beszélnie A szakszervezeti választások és a kollektív szerződések kidolgozásának megyei tapasztalatai egyaránt azt tükrözik, hogy a dolgozók többnyire nem ismerik a vállalat helyzetét, feladatait, a vezetés gondjait. S ezzel párhuzamosan a vállalatok vezérkara nem tájékozott kellően a vállalati közhangulatról. A kollektív szerződések kidolgozásánál sok helyen joggal kifogásolható volt a dolgozók „passzivitása”. Mi mással magyarázható ez is, mint az információrendszer fent jelzett belső rövidzárlatával. (Néhány helyen még a „vezetéke” sincs e szükséges áramlásnak kiépítve.) Az üzemekben járva általános tapasztalat, hogy nincs a vezetésnek — ide kell érteni a párt- és társadalmi szerveket is — átfogó és megbízható képe arról, hogy mi foglalkoztatja a dolgozókat. Ilyen ismeretek hiányában pedig minden, úgymond az üzemi demokrácia fejlesztésére tett lépés meddő erőfeszítés. Pedig viszonylag egyszerű eszközökkel, kérdőívekkel, csoportos beszélgetésekkel, a közösség bizalmát élvező emberek rendszeres meghallgatásával, sok véleménycserére alkalmas fórum teremtésével rendszeresen fel lehetne térképezni a gyári közvéleményt. Mindez az éremnek megint csak az egyik oldala. A vezetés nem lehet a gyári közvélemény egyszerű befogadó alanya. Magának is tudatosan alakítani, formálni kell az üzemi közhangulatot. Es itt megint visszakanyarodunk a belső információ fontosságához. Szükséges ugyanis a népgazdasági, a piaci információk jelentős részét továbbítani a beosztott ügyintézőkhöz, a munkásokhoz. A vezetők jól ismerik ezt a feladatot, ám többnyire nem teljesítik. A megyébe' megjelenő üzemi lapokban, híradókban sem nagyon található nyoma az ilyen jellegű írásoknak, pedig azok nagyon alkalmasak lennének erre a célra. Az illetékesek arra hivatkoznak, hogy a vállalatok rendkívül bonyolult közgazdasági, piaci környezetben tevékenykednek, s a dolgozók nem képesek a sokrétű kölcsönhatások megértésére, figyelemmel kísérésére. Ez az érvelés tartalmaz némi igazságot, de mégsem fogadható el. Ugyanis nem arra gondol senki, hogy mondjuk a? olajiparban, végigjárva a termelőegységeket, elmagyarázza valaki a dolgozóknak az olaj és a világpolitika összefüggéseit. (Noha erről tartott előadások sem lennének haszontalanok.) Valamikor kétségtelenül egyszerűbb volt az irányító szervek tervutasításait továbbítani: ime a feladat, vita nincs, végre kell hajtani. Napjainkban ez nem megy. Nem lehet — a jól felfogott Üzemi érdekből sem — a dolgozók kérdései, észrevételei elől kitérni és róluk, d? nélkülük dönteni. Pontosabban szólva, az a tapasztalatunk, hogy ideig-óráig lehet, de ez ellentétes nemcsak gazdasági érdekeinkkel, hanem társadalmi, politikai elveinkkel, céljainkkal is Negatív következményei pedig elsősorban ott helyben érezhetők. i A vezetők feladata, hogy a dolgozók számára érthetően ismertessék a vállalati gazdálkodás leglényegesebb összefüggéseit, lefordítsák azokat úgy a mindennapi tennivalók nyelvére, hogy abból világosan kitűnjék a műhelyek, a részlegek, a brigádok tennivalója. Erre csak olyan vezető képes, aki maga is jól érti a dolgát, ismeri a dolgozók gondolatvilágát, s képes a legbonyolultabb összefüggésekről és kölcsönhatásokról is egyszerűen beszélni. Aki nem kinyilatkoztat, hanem észrevételeket, javaslatokat kér, vitatkozik, s miközben meggyőz, egyben mozgósít is a feladatok végrehajtására. Akinek a dolgozókkal való közvetlen kapcsolat nem egy feladat a sok közül, hanem éltető eleme. Olyan vezető, aki tudja, érti, mit jelent az üzemi demokrácia. V. J. A fegyvernek i jó példa Aligha tudna bánd hirtelenjében arra válaszolni, saját lakóterületük fejlesztése érdekében milyen értékű társadalmi munkát végzett a lakosság, mennyit tettek közös összefogással az egyes üzemek, szövetKezetek tagjai, a diákok, a hivatalokban, intézményekben dolgozók. Ismerünk nagyon sok idős nyugdíjast, aki háza előtt virágoskertet csinált, s egy utca lett szebb azzal. Tudunk olyan vasutasokról, tsz-tagokról, gyári munkásokról, akik a napi 8—10 órai munka után újabb órákat dolgoztak a közösségért; gimnazistákról, akik azért, hogy eljusson a jó ivóvíz az ő utcájukba is, árkot ástak, az ásó nyele hólyagosra törte tenyerüket. A tanácsok, amikor a negyedik ötéves fejlesztési tervüket készítették, számítottak e segítségre, de emellett a tanácsokhoz nem tartozó gazdálkodási szervek, intézmények támogatására is. Ez utóbbit egyébként az új tanácstörvény is szorgalmazza, amikor kimondja: „a terület és területfejlesztést, a lakosság szükségleteinek kielégítését szolgáló feladatod megoldásában a tanácsi és a nem tanácsi szerveknek kölcsönösen együtt kell működniük.” Vagyis: a községi tanácsoknál új lehetőségek nyíltak a településükön lévő gazdasági és társadalmi szervek tevékenységének összehangolására. A tanács a községekben lévő szervekkel együttműködési megállapodásokat köthet, melyben meghatározzák a közösen megoldandó feladatokat, azok végrehajtását, a feladatok elvégzéséhez szükséges anyagi eszközök biztosításának módját és forrásait. Az együttműködési megállapodást a tanács nevében a tanács elnöke köti meg és figyelemmel kíséri annají megvalósulását. E törvény végrehajtásának jegyében — a törökszentmiklósi járásban elsőként — Fegyvemeken hívott létre a különböző gazdálkodási egységek részvételével vezetői megbeszélést a nagyközségi pártbizottság és tanács. Több mint harmincán beszélték meg, mi az amire a nagyközségben oly nagy szükség van, amit közös erővel meg tudnak; valósítani, Valamennyi meghívott gazdasági vezető elismerte: csak közös összefogással lehet bővíteni az óvodákat, a bölcsődét, művelődési otthont építeni, napközi otthont létrehozni az öregeknek. Voltak, akik azt mondták, anyagi lehetőségeik figyelem- bevételével pénzt tudnak adni a tervek megvalósításához. Többen társadalmi munkát ajánlottak fel, mások anyagot, szállító eszközt. — Ugyanakkor azt is elmondták: az együttműködésnek kétoldalúnak kell lennie és hozzátették milyen segítséget várnak ők a tanácstól dolgozóik jobb szociális, — egészségügyi, kulturális ellátása érdekében. Amikor a községi pártbizottság titkára — Kézsmár- ki Zoltán — összegezte a tanácskozáson tett felajánlásokat, méltán jelenthette ki: „a községfejlesztésre meglévő anyagi erőforrásokat jelentősen bővítette ez a megbeszélés, mert a felajánlott segítséggel olyan beruházások valósulhatnak meg, amelyekre anélkül csak távoli években nyílt volna lehetőség Fegyver- neken. , | V. V, \
