Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-31 / 204. szám

1971. augusztus 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1 Termelőszövetkezeti fiatalok vetélkedője Martfűn A K. MEDOSZ és Túrke ve még nem vesztett pontot Vasárnap Martfűn ren­dezték meg a középtiszavi­déki és jászsági mezőgaz­dasági termelőszövetkezetek területi spartakiád döntőjét. Reggeltől délutánig patto­gott a labda, hangzott a harsány biztatás, tanúskod­va arról, hogy a termelő- szövetkezetekben dolgozó fiatalok is szeretik és igény­lik a sportot. Három sportágban ren­deztek döntőt, s ezek közül a kispályás labdarúgás volt a legszínvonalasabb. Nagy erőbedobással küzdöttek a játékosok, hatalmas küzdel­met vívtak és meglehető­sen színvonalasak voltak a mérkőzések. A jászboldog- háziak szerepeltek a leg­jobban, veretlenül, pont­veszteség nélkül nyerték a döntőt. Gaál Ferenc, a csa­pat kapitánya sokoldalú sportoló. A szünetben az atlétikai számokban is rajt­hoz á)lt és nem eredmény­telenül. Csapatáról így val­lott: — Járási bajnokságban szerepelünk, július 20. óta a jőagronómus vezetésével heti két alkalommal készü­lünk. A tizenhatos keretből tíz tsz-tag. Két éve új sport­telep épült a községben két játéktérrel, jó lehetőségek mellett sportolunk. Kézilabdában már nem volt ilyen népes a mezőny. Férfiaknál mindössze két csapat, az alattyáni Üj Élet és a tiszaföldvári Lenin Tsz jelent meg. De mintha a .ávolmaradottak helyett is játszottak volna, olyan nagy­iramú, színvonalas és iz­galmas mérkőzést vívtak. Kezdetben a földvári fiúk vezettek, biztos győztesnek látszott a csapat, de a Mo- sonyi Sándor tanácselnök által felkészített alattyáni fiatalok 9:8 arányban a ma­guk javára fordították a találkozót. A csataszögi ké- zilabdás lányok kicsit szo­morkásak voltak. Szerettek volna játszani, de nem volt ellenfél, így játék nélkül vitték el a pálmát. Atlétikában viszont kitet­tek magukért. A megrende­zett hat számból négy Csa­taszögre került és a nőknél Stefanidesz Mária lett a legjobb sportoló. — Tavaly alakítottuk a sportkört — mondotta Po- mázi Ferenc a tsz párttit­kára. — Szeptemberre el­készül a kézilabda pálya és a női csapatot benevezzük a járásiba. Atlétikai szak­osztályunk nincs, a kézilab- dás lányok indultak ebben a sportágban. — Amit az iskolában ta­nultunk és a velünk szüle­tett adottságokat hasznosí­tottuk — vélekedett Lévai Mihályné, a tsz adminiszt­rátora. — Ha volna lehető­ségünk... Férfiaknál a jászágóiak taroltak. Ez nem is csoda. Edzőjük Mészáros János agrármérnök, aki hajdan a JESE NB Il-es női röplab­da csapatának az edzője volt. — Pályánk nincs, a füvön gyakoroltunk, — kaptuk a felvilágosítást. — Az utóbbi két hétben már minden nap tartottunk edzést. Érdemes volt, mert a leg­jobb férfi versenyzőnek járó tiszteletdíj Kolonics János birtokába került. A verse­nyek befejezése után a fel­sorakozott sportolóknak a KISZ Szolnok megyei Bi­zottsága nevében Otrosz Attila osztotta ki az érme­ket, a díjakat és a jutalmul kapott felszerelést. A KISZ megyei Bizottságának tisz­teletdíját a járási döntőn legtöbb versenyzőt felvo­nultató kőtelki Ady Tsz kapta. Eredmények. Atlétika, női, 100 m: 1. Faragó Klára (Jászágó), 400 m: 1. Lévai Mihályné (Csataszög). Ma­gasugrás: 1. Stefanidesz Mária (Csataszög), 2. Vóna Margit (Csataszög), 3. Fa­ragó Mária. Távolugrás: 1. Vóna Margit, 2. Stefanidesz Mária, 3. Bozsó Lászlóné (Csataszög). Súly lökés: 1. Stefanidesz Mária, 2. Lázók Erzsébet (Jásztelek). Grá- nátd'obás: I. Lázók Erzsébet, 2. Lévai Mihályné, 3. Bresz- kó Mária (Jászágó). Férfiak, 100 m: 1. Legény József (Jászágó), 2. Gaál László (Jászágó), 3. Sas János (Jászboldogháza). 400 m: 1. Gaál Ferenc (Jászboldoghá­za), 2. Gaál László, 3. Ná­das Sándor (Kunszentmár- ton). Magasugrás: 1. Legény József, 2. Palla János (Jász­ágó). Távolugrás: 1. Szabó János (Jásztelek), 2. Tóth András (Kunszentmárton), 3. Legény József. Súlylökés: 1. Kolonics János (Jászágó), 2. Szabó János, 3. Tóth András. Gránátdobás: 1. Gáál Ferenc, 2. Birkás Sán­dor (Jászapáti), 3. Gaál Ti­bor (Jászágó). Váltófutás: 1. Jászágó, 2. Jászboldog­háza. Kispályás labdarúgás: 1. Jászboldogháza, 2. Kungyalu, 3. Tiszaföldvári Szabad Nép Tsz, 4. Jásztelek. , TOTÓ 1. Volán—Dunaújváros x 1:1 3. G.-MAVAG—SZEOL X 3:3 3. Békéscsaba—Oroszlány 1 3:0 4. MÁV DAC—Bp. Spart. 1 1:0 5. Debrecen—FÖSPED 1 3:0 6. özd—Várpalota 2 0:1 7. Pécsi B.—Szó. MTE 1 3:0 8. MVSC—Nyíregyháza 1 3:0 9. Gyöngyös—Nagybátony 3 1:3 10. Sátoraljaújh.—Kazincb. 1 3:0 11. Esztergom—Ikarus 2 1:3 12. Izzó—KKFSE 1 1:0 13. Kistereny e—SKSE 1 4:0 +1 14. Kk.-halas—KISTEXT 1 1:0 Középtiszai MEDOSZ— Szolnoki MEZŐGÉP 3:0 (1:0) Kenderes, 350 néző. vezette: Hoffer. Közepes iramú mér­kőzésen biztos hazai győze­lem. A MEDOSZ végig irá­nyította a játékot és a hely­zetek alapján győzelme na­gyobb arányú is lehetett vol­na. G.: Sziráki, Vadicska, Losánszki. Jó: Berényi, Far­kas, Mészáros, Vadicska, ill. Kelemen, Straub, Vincze. Ifi: K. MEDOSZ—Szolnoki MEZŐGÉP 3:0. Túrbeve—Kisújszállás 1:0 (1:0) Túrkeve, 400 néző, ve­zette: Gergely. A várt ma­gas színvonalú mérkőzés el­maradt. Az első félidőben a hazai csapat a helyzetek egész sorát dolgozta ki, még­is egy szerencsés góllal győ­zött. A második félidő ki­egyenlített erők küzdelmét hozta, kiváló kapus teljesít­ményekkel. Kitűnő, magas színvonalú játékvezetés. G.: F. Kiss. — Jó; Szamosfalvi, Kontra, Fóriz^, Kormos, ill. Lohr, Karsai, Vígh, Németh. Ifi: Túrkeve—K-szállás 6:1. Szolnoki Cukorgyár—Üj- szász 3:1 (2:0) Cukorgyári pálya, 150 néző, — vezette: Csák I. Változatos első fél­idő. a 40. és a 42. percben 2:0-ra elhúzott a Cukorgyár. Szünet után feljött az Űj- szász, de szépítő gólját kö­vetően a cukorgyári csapat újítani tudott és megérde­melten nyert. G.: Munkácsi (2), Gyémánt, ill. Bóta. Jó: Ondók, Munkácsi, Major, — ill. Dancsó, Kovács I., Kálózi. Ifi: Cukorgy.—Üjszász 7:2. Kunhegyes—Jászberényi V. 4:4 (2:4) Kunhegyes, 300 né­ző, vezette: Mihályi. Kunhe­gyes kezdett jobban, — a 4. percben Borbély kapáslövés­sel megszerezte a vezetést. A gól lendületet adott a ha­zaiaknak és támadás, táma­dást követett. A 15. percben óriási kapushibából egyenlí­tettek, majd megszerezték a vezetést is a vendégek. A két bekapott potyagól nem törte le a hazaiakat, újítani tud­tak és Gorzás 16 méterről hatalmas felső sarkos gólt lőtt. Nem sokáig örülhettek az egyenlítésnek, mert a ha­zai kapus abszolút gyenge teljesítménye újabb 2 gólt eredményezett. — A szünet használt a hazaiaknak, két lefutásos szép góllal egyen­líteni tudtak. A második, fél­időben a vendégek csak rit­kán jutottak el a kunhegy esi 16-osig, azonban az eredmény nem változott. Az iramot és a küzdelmet tekintve a for­duló mérkőzése volt. — G.: Pásztor (2), Borbély, Gorzás, ill. Dorók (4, egyet 11-esből). Jó: Gorzás (a mezőny leg- jabbja). Cseh, Borbély, Do- bák, ill. Dorók, Kovács. Ifi: Kunhegyes—Jászberé­nyi Vasas 2:0. Mezőtúr—Jászfény szaru 1:0 (0:0) Jászfényszaru, 300 né­ző, vezette: Vágó K. Gyenge játékvezetés mellett, alacsony színvonalú játék, a hazaiak voltak fölényben, de a lelkes és kemény mezőtúri védelem mellett nem sikerült gólt el­érni. A vendégek jobb kö­zéppályásai révén szebben játszottak és ha szerencsével is, de megérdemelten győz­tek. G.: Major. Jó: Juhász (a mezőny legjobbja), Varga, Szűcs, Lengyel, Major, ill. Rimóczi, Gál, Maróti, Ger­gely. Ifi: Mezőtúr—Jászfénysza­ru 4:0. Tószeg—Kilián FSE 2:2 (1:0) Tószeg, 300 néző, — v.j Bokor. Tószeg, a 6. percben Kiss fejesgóljával vezetést szerzett és szünetig még több tiszta gólhelyzetet hagytak ki a csatárok. A hazaiak az 50. percben Magyar révén újabb vezetést szereztek. Ezután védelme megingott és a jól játszó vendégcsapat a 70. percben Kálmán révén szé­pített, majd egy kapu előtti Kavarodásból Bagi kiegyen­lített. — Végig kemény, de sportszerű mérkőzés. Jó já­tékvezetés. Jó: Tamási, Spá- nyik, Vágó (a mezőny leg­jobbja), ill. Király, Laczkó, Kovács. Ifi: Tószeg— Kilián 4:0. Kunszentmártoni TE—Rá- kóczifalva 3:2 (1:1) Kun­szentmárton, 200 néző, vezet­te: Horváth. Az őszi szezon­ban gyengén rajtoló két csa­pat találkozója derbiszerű légkörben folyt. Rákóczifal- va a mérkőzés túlnyomó ré­szét végig támadta, de a Mol­nár—Imrei—Garáz ellehak- cíók mindig eredményesek voltak. G.: Garáz (3), ill. Pe­rei (2). — Jó: Bozsik, Földi, Garáz, Imrei, Csornán, ill. Perei, Molnár, Kovács. Ifi: Kunszentmárton—Rá- kóczifalva 1:0. Karcag—Jászárokszállás 1:0 (0:0) Karcag, 400 néző, — v.: Bakó. — A végig nagyiramú változatos mérkőzésen a bát­ran támadó és jól védekező Árokszállás meglepte a biz­tos győzelemre számító kar­cagiakat. A hazai csapat sze­rencsés góllal győzött. — G.: Kovács Cs. Jók: Bede, Tüdős, Varga L., ill. Rédei, Forgó, Szerző, Zsólya, Kovács. Ifi: Karcag—Jászárokszál­lás 3:1. Fiatalok figyelem! Fonó és szö­vő szakmára 3—6 hónap betanu­lási idővel igen kedvező betanu­ló keresettel 15 évet betöltött női dolgozókat felveszünk. A beta­nulási időt követően a kereset havi 1600—2600.— Ft. — Szakmai gyakorlat és szakmai tanfolya­mok után szakmunkás képesí­tést nyerhetnek. Felveszünk to­vábbá 16 évet betöltött női és férfi segédmunkásokat. Napi 3.60 Ft-ért biztosítunk ebédet, az át­képzési idő alatt 1.— Ft-ért. — Egyedülálló vidékiek részére ked­vezményes szállásról godosko- dunk. A munka kétműszakos, de van állandó éjszakás műszak is. 5 . napos munkahét, igen magas keresettel. Levélben bővebb fel­világosítást adunk. Pamuttextil­müvek központi gyára munka­erőgazdálkodás. Budapest, XI., Hauszmann A. u. 30. Levélcím: Budapest, 112 pf. 1L A mezőtúri Állami Gazdaság felvételt hirdet állatorvosi állás betöltésére. Személyes jelentke­zést kérünk, fizetés megegyezés szerint. Vas- és Faipari Szövetkezet fel­vételre keres betanított lakato­sokat, illetve férfi és női segéd­munkásokat, lakatos Iparba, va­lamint 1911. évben végzett kö­zépiskolai végzettséggel rendel­kező női munkaerőt, adminiszt­ratív munkakörbe. Gépírni tu­dók előnyben. Jelentkezni lehet: Vas- és Faipari Szövetkezet — Szolnok, Ostor n. L Azonnali belépéssel alkalmazunk gépkocsivezetőket, gépkocsi ra­kodókat. — Fizetés megegyezés szerint. 40 órás munkahét. Je­lentkezés személyesen Allatife- hérje Takarmányokat ElőálUtó Vállalat Szolnok, Tószegi út. A szolnoki tejüzem alkalmaz — egy kezdő villanyszerelőt, há­rom szállitmányklsérőt, és négy 18 évet betöltött női segédmun­kást. — Jelentkezés: Tejüzem, Szolnok, Mártírok útja 13. szám alatt. Keletmagyarországi Vízügyi Épí­tő Vállalat főépltésvezetősége keres dömpervezetőket, kubikos brigádokat, munkásellátási elő­adót, raktárost. Jelentkezés sze­mélyesen, Szolnok, Scbönherz Z. u. 7/a. Bajesy-Zs. üti iskola igazgató­sága felvételre keres konyhai dolgozókat. Jelentkezés: Szolnok, Bajesy-Ze. u, 2. Lányokat 15 év felett fonó, szö­vő átképzősként; férfiakat fes­tődébe és kikészitőbe betanított munkásként felveszünk. Szállást biztosítunk. Levélbeni jelentke­zésre — részletes tájékoztatást adunk. Újpesti Gyapjúszövőgyár, Budapest, IV., Berni u. U Azonnali belépéssel felveszünk rákóczifalvi telepünkre rádió TV műszerészt, továbbá elektromű­szerészt, elektromotor tekercse­lői munkakör betöltésére. Je­lentkezés írásban vagy szemé­lyesen. Vegyesipari Ktsz Tisza- földvár, Kossuth u. 107. Tele­fon: 34. 16 évet betöltött lányokat szö­vőnek felvesz a Pamuttextilmü­vek Jacquard Szövőgyára. — A betanulási Idő 12 bét, ezen Idő alatt havi 1050.— Ft bruttó fize­tést és napi 1.— Ft-ért ebédet biztosítunk. — Lakást minimális térítés mellett leányotthonszerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés írásban a PTM Jacquard Szövő­gyár munkaerőgazdálkodási osz­tályán. Budapest, XIII., Szek­szárdi űt 19—35. Autóbusz vezetői jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt azon­nali belépéssel felvesz, a Vegyi­műveket Szerelő Vállalat. Szol­nok, Tószegi út. — Tiszamenti Vegyiművek területén. Félmfiszakos takarítónőt felve­szünk. Piért Kereskedelmi Vál­lalat, Szolnok, Beloiannisz u. 35. szám. A szolnoki járműjavító üzem felvételre keres, lakatos, hegesz­tő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. — Jelentkezni lehet: aa üzem munkaügyi osz­tályán. Fűrész- és Hordóipari Vállalat szolnoki üzeme, felvételre keres villanyszerelőt, targoncavezetőt, portást, éjjeliőrt, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: Szolnok, Vőröshadsereg u. 15. Szolnok 3. pályaudvari postahi­vatal azonnali belépéssel felvesz férfi dolgozókat. Bér kollektív szerződés szerint. — Munkaidő: 12—24. A városi tanács vb köztisztasági Intézménye alkalmaz: gépkocsi- vezető, rakodó, lovasfogathajtó és kerékpármegőrző dolgozókat. Jelentkezni lehet: Szolnok, Jó­zsef A. u. 89., reggel 7-től du. U-Jb »*1 i 1 ' M ' '■ I ’* ll i ' 1 * «»akiJ-J Segédmunkásokat veszünk fel jászberényi építkezéshez; fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: MÉH Vállalat telepén, — MÉH Vállalat, Szolnok. Gyakorlattal rendelkező varró­nőket megegyezés szerinti fize­téssel alkalmazunk. Jelentkezés írásban névvel és címmel „ön­álló” jeligére a szolnoki hir­detőbe. Szolnoki tárházhoz karbantartó lakatost, gépkezelőt, takarítót és éjjeliőrt; újszászi tárházhoz vil­lanyszerelőt, fizikai dolgozókat azonnali belépéssel felveszünk. — Jelentkezés a szolnoki tárház­nál, Mártírok útja. Gyakorlattal rendelkező kontí­rozó könyvelőt alkalmaz a Tej­ipari Vállalat Szolnok, Mártírok útja 13. szám. A KAEV mezőtúri gyára vizsgá­zott kazánkezelőket vagy kazán­gépészeket alkalmaz magasnyo­mású olajtüzelésű kazánhoz, — azonnali belépéssel. Fizetés kol­lektív szerint. Jelentkezni lehet: a gyár vezetőségén, Mezőtúr, új sporttelep. Szolnoki út 14. sz. Építészmérnök állást változtat­na. „Építész” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 0 INGATLAN: ELADÓ kétszobás családi ház 400 n-öl telekkel azonnal be­költözhetően; Szan- daszőllős, Dózsa u. 3. szám. ELADÓ Szandaszől- lősön 200 n-öl telek, gyümölcsfákkal. Ér­deklődni : Szolnok. Markotányos u. 10/a. KÉT-kétszobás csa­ládi ház irodának is alkalmas lakás­cserével eladó. Szol­nok, Vöröscsillag u. 13. szám. ____________ T ÖRÖKSZENTMIK- LÓS. Lenin út 56. sz. háromszobás ház eladó. Érdeklődni: bármikor. 300 n-öl telek eladó. Törökszentmiklós. — Érdeklődni: Széche­nyi u. 30. Minden­nap 17 óra után. KERTES családi ház eladó. Szandaszőllős. Petőfi u. 41. 17 óra után. GÉP-I4RMC: MOSZKVICS 407-es eladó. — Kunhegyes. Rákóczi út 58. Kó­nya Laios. SKODA Octávia áp­rilisban műszaki vizs­gázott, esetleg fize­tési kedvezménnyel eladó. H. Nagy Ber­talan, Martfű, Hősök ten 4. KIFOGASTALAN ál­lapotban lévő mű­szakilag vizsgázott 350-es Welorex ko­csi eladó. Tiszaföld- vár, Baikal u. 100. GARANCIÁLIS Wart­burg Turist-ot cse­rélek : Wartburg Li­mousine, Skoda, 850- es Fiat Limousine; Trabant Limousine- ra. — Ajánlatokat: „2000 km” jeligére a törökszentmiklósi hir­detőbe. 750-es Zastava eladó. Szandaszőllős, Petőfi u. 41. 17 óra után. ADAS-VETEL: ELADÓ egy pár al­másderes 5 éves he­réit ló, szerszámok­kal és kocsival együtt. Megtekinthető: Her- bály Imre. Tiszaföld- vár. Baross krt. 76. — Érdeklődni: Szesz­főzde Vállalat. Ho­mok. Üjkincsem sző­lő 17. szám. JASZFENYSZARDI Lehelkürt Mgtsz ső- derbányájában sóder kapható S0.— Ftlma egységáron kocsira felrakva. 8/S0 GROSSER két tűágyas síkkötőgép és 6 fejes fonalorsó- zó motorral eladó. — Szolnok, Vöröscsillag 9. 66. U. 8. Takács. ELADÓ 1 pár 10 éves pej, heréit lő, szer­számokkal és kocsi­val. Megtekinthető: Simon Ferenc, Mező­tőr, Béke telep, Di­mitrov u. 15. sz. — Érdeklődni: Szeszfőz­de Vállalat, Homok, Üjkincsem szőlő 17. szám alatt. 8 HÓNAPOS tigris- csíkos boxer eladó. Szolnok, Kassai út 50. szám. SZÉP világos háló' szobabútor eladó. — Szolnok, Kertváros. Horgász u. 1. LAKÁSCSERE: ELCSERÉLNEM ta­nácsi rendelkezésű egyszoba étkezőkony- hás. gázos, belvárosi lakásomat, háromszo­bás összkomfortos hasonlóra, megegye­zéssel. Érdeklődni: telefon* IS—841. Elcserélném két és félszobás komfortos lakásomat egyszobás öröklakásért. Cím: Szolnok, Beloiannisz u. 18. II. em. 3. ajtó EGYES: IDŐS nyugdíjas nő; mint családtag min­den házimunkát el­vállal. „Rendszere­tő” jeligére a ki­adóba; . TECHNIKUS házas­pár albérleti lakást keres. — „Gyermek van” jeligére a szol­noki hirdetőbe. SZOBA-konyha, speiz házaspár részére ki­adó. Szandaszőllős, Petőfi u. 8. A KAEV mezőtúri gyára dolgozói részé­re komfortos szobá­kat keres. Ajánlato­kat levélben kérünk a gyárvezetőség cí­mére: Mezőtúr, úi sporttelep, Szolnoki út 14. szám. GARÁZST vennék — Ságvári krt. környé­kén. Telefon: Szol­nok, 13—880, vasár­nap kivételével. KISGYERMEK gon­dozását lakásomon vállalom. — Szolnoki Hunyadi u. 46/a. Hirdessen a Néplapban! • Aj! Á GANZ VILLAMOSSÁGI MŰVEK szolnoki gyára elektr ólak atos szakmában szakmunkás tanulókat vesz fel. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán, SZOLNOK, KÖRÖSI CT 34/C, fi ^ vagy MÉM 605-ös sz. SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZET, SZOLNOK, PETŐFI U. L Könnyű szerelési, gépi ülőmunkára helyi és vidéki női, férfi dolgozókat, esetleg csökkent munkaképességűeket is felveszünk. « V Kereseti lehetőség: teljesítménytől függően Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: TEMPÓ KSZ műanyagrészlege Szolnok, Rékasi út, n. sz. Irodaház Ügyintéző: GÖDÉRNÉ.

Next

/
Thumbnails
Contents