Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-24 / 198. szám

Losonczi Pál Finnországba utazott Az Elnöki Tanács elnökét, feleségét és kíséretét a Feri­hegyi repülőtéren Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke búcsúztatja. (MTI foto — KS) KISZÖV küldöttértekezlet Termelési tanácskozások a járműjavítóban Losonczi Pál, a Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke és felesége hétfőn — Urho Kekkonen elnök meg­hívására hivatalos látogatás­ra a Finn Köztársaságba utazott. Az Elnöki Tanács elnökét a látogatásra elkísérte: dr. Ajtai Miklós, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, dr. Ortutay Gyula akadémikus, az El­nöki Tanács tagja. Nemesla­ki Tivadar országgyűlési képviselő, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára, dr. Várkonyi Péter állam­titkár, a kormány Tájékoz­tatási Hivatalának elnöke, Nagy János külügyminiszter­helyettes, Esztergályos Fe­renc nagykövet, a Külügy­minisztérium főosztályveze­tője, dr. Nagy Lajos nagy­követ, a Külügyminisztérium protokoll osztályának veze­tője, Szúnyogh Károly, az Elnöki Tanács osztályveze­tője, Ágoston Béla, a Kül­ügyminisztérium finn refe­rense. Az Elnöki Tanács el­nöke kíséretének tagja, Ró­nai Rudolf, hazánk helsinki nagykövete is. Az Elnöki Tanács elnökét, feleségét és kíséretét a Feri­hegyi repülőtéren Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Czinege La­jos vezérezredes, honvédel­mi miniszter, dr. Korom Mihály igazságügyminiszter, Péter János külügyminisz­ter, dr. Szabó Zoltán egész­ségügyi miniszter, dr. Hor­váth István, a KISZ Közpon­ti Bizottságának első titká­ra, az Elnöki Tanács tagja, Nánási László, az Elnöki Ta­nács tagja és dr. Gál Tiva­dar, a Minisztertanács tit­kárságának vezetője búcsúz­tatta. Jelen volt Ulla-Maria Tainio, a Finn Köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Hétfőn 11.30 órakor Lo­sonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Taná­csának elnöke, felesége és kísérete Helsinki repülőte­rére Seutulába érkezett. A finn légierő vadászgép-kísé­rete fogadta a magyar elnök repülőgépét az országhatá­ron és kísérte Helsinki re­pülőteréig. A magyar küldöttséget Kekkonen elnök és felesége, Karjalainen miniszterelnök, Mattila külügyminiszterhe­lyettes és más vezető finn személyiségek fogadták. Je­len voltak a helsinki ma­gyar nagykövetség munka­társai, a magyar kolónia tagjai. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke bemutatta kíséretét Kekko­nen elnöknek és Kekkonen-^’ nénak. Kekkonen elnök be­mutatta a jelenlévő finn személyiségeket. A bemutatás után a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Kekko­nen elnök kíséretében meg­szemlélte a díszszázadot. A repülőtérről Losonczi elnök, a magyar küldöttség, a finn köztársasági elnöki palotába hajtatott Kekko­nen elnök kíséretében. Itt 13 órakor a finn elnök és felesége ebédet adott Lo­sonczi Pál és felesége tisz­teletére. Losonczi Pál négynapos finnországi hivatalos láto­gatásának célja a hagyomá­nyos kapcsolatok fejlesztése, egyebek között gazdasági együttműködés, a külkeres­kedelmi kapcsolatok növelé­se és erősítése terén. A lá­togatás szervesen kapcsoló­dik azokhoz a lépésekhez, amelyeket a magyar diplo­mácia az európai biztonsági értekezlet létrehozása érde­kében tett A látogatásnak igen zsú­folt programija lesz. A két' államfő első megbeszélését hétfőn délután tartotta. Ez­után Losonczi Pál és fele­sége találkozott a Helsinki­ben akkreditált diplomáciai képviseletek vezetőivel. 19.45 órakor díszvacsora volt, amelyen a két államfő be­szédet mondott Az ipari szövetkezetek ha­todik kongresszusát előké­szítő megyei küldöttértekez­letet szeptember 10-re hívja össze a Szolnok megyei KI­SZÖV. Bordás László, a KISZOV elnöke tegnap az OKISZ vezetőségi ülésén, Budapes­ten kapta meg az előkészí­tés feladatait. A KISZÖV mai ülésén tájékoztatást kapnak a vezetőség tagjai a tennivalókról. A szeptember tizedikén sorrakerülő küldöttértekezle­Ma és holnap termelési tanácskozások lesznek a leg­régibb szolnoki nagyüzem­ben, a járműjavítóban. A termelési tanácskozások osz­tályértekezletek, s azokon mindig a negyedév legfon­tosabb termelési feladatait tárgyalják meg az emberek. A mostani tanácskozásokon még egy fontos napirend szerepel. A közelmúltban elfogadott és aláírt kollekítv szerződés ismertetése. Hétfőn Kaposvárott az ország tizenegy cukorgyárá­nak képviselői az idei cu­korgyártási kampány elő­készületeiről tanácskoztak. Szabó Géza, a Cukoripari Tröszt kereskedelmi igazga­tója elmondotta: az idén kevesebb cukorrépára lehet számítani, mint amennyire az ország ellátása érdekében szükség lenne. Mintegy 228 ezer vagon répát kell beta­karítani, és a gyártási idő­szak a korábbi 100—120 nap helyett 85 napig tart az or­szág tizenegy gyárában. A feldolgozást szeptember 15. ten megyénk ipari szövetke­zeteit két-két küldött kép­viseli majd. A tanácskozá­son nyilvánvalóan elismerik az ötvenhárom kisipari ter­melőszövetkezet idei, első félévi jó eredményeit, külö­nösen azokat, amelyek a la­kásépítést segítették Szolnok megyében. A küldöttgyűlé­sen választják meg azokat a szövetkezeti embereket, akik megyénket képviselik az országos tanácskozáson, az ipari szövetkezetek hato­dik kongresszusán. A járműjavító dolgozói mostani értekezletének az is jelentőséget ad, hogy a magyar vasút éves nagy fel­adata, az őszi betakarítás si­kere is függ a járműsök munkájától. Minden bizony­nyal a szocialista brigádok — amelyekben mintegy másfél ezer ember dolgozik — még j óbban dolgoznak ezért. A mezőgazdaság az idén kitett magáért. Már­most a gazdag termés szál­lítása a vasutasok jó mun­kájára vár. és október 5. között folyama­tosan kezdik meg. Bár ke­vesebb a répa, a szállítási feladatok ugyanolyan nagyok, mint az elmúlt években, mert a gyárak kapacitása az idén is havonta kereken há­romezer vagon. Gyócsi Jenő, a MÁV Ve­zérigazgatóság szakosztály- vezetője elmondotta: az idei őszön könnyebb hely­zetben lesz a vasút, mint tavaly, mert több követ szállítottak az építőiparnak eddig, mint az elmúlt évben és rendkívüli szállítások sem nehezítik a munkáját, MA: Budapest hullámhosszán A tudomány világából Megérkezett az első küldöttség a Vadászati Világ­kiállításra A magyar kormány, a me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és a Vadászati Világkiállítás kormányfő­megbízottja meghívására számos ország közéleti sze­mélyisége, minisztere és miniszteri küldöttsége láto­gat el az augusztus 27-én Budapesten megnyíló világ- kiállításra. Dr. Dimény Im­re mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter vendé­geként hétfőn délután érke­zett meg az első küldöttség a Zambiai Köztársaság delegá­ciója Solomon Kalulunak, a természeti kincsek és föld­birtokügyek miniszterének és Sikota Wina tájékozta­tási és idegenforgalmi mi­niszternek vezetésével. ezért több vagont tud a ré­paszállításhoz biztosítani. A cukorrépaszedéssel kezdődő őszi szállítási csúcsforgalom előtt azonban még gondot okoz a cukorgyáraknak, hogy nem kapták meg a gyártás­hoz nélkülözhetetlen mész­követ; A 9100 vagonos igény­nek eddig több mint a felét elégítették ki; a mészkőbá­nyák vagonhiányra hivat­koznak. A kaposvári tanács­kozáson megállapították, a vasút — ha kérték volna — az eddiginél több szállító- eszközt tudott volna rendel­kezésre bocsátani. Országos tanácskozás a cukorgyártási kampány előkészületeiről HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TODÓSÍIÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK A természetvédelemért Hétfőn megnyitották a nemzetközi állatkerti zooló­giái konferenciát Veszprém­ben, a vegyipari egyetemen. A külföldi és hazai részt­vevők előtt dr. Láng István, a Magyar Tudományos Aka­démia főtitkár-helyettese mondott megnyitó beszédet. A Veszprémben összehí­vott állatkerti zoológiái kon­ferencia a maga nemében az első ilyen jellegű tudo­mányos ülés Magyarorszá­gon. Az urbanizáció fokozó­dásával — hangoztatta az Akadémia főtitkár-helyette­se — egyre nagyobb szük­ség lesz olyan természetvé­delmi területekre és vadas­parkokra, ahol a városlakó ember közvetlen kapcsolat­ba kerülhet a természettel. Jó példaként említette meg a konferenciát kezdeménye­ző veszprémi vadaspark igazgatóságának törekvéseit, amelynek eredményeként nemzetközileg is elismert, gazdag állományú állatker­tet sikerült létrehozni. A veszprémi példa is bizo­nyítja, hogy vidéki város­ban is megvan a lehetőség érdeklődésre számottartó, szép természeti környezetű állatkertek létrehozására. A természetvédelemmel össze­függő törekvések ma már nemzetközi fórumokon is napirendre kerülnek és jö­vőre az ENSZ szervez tu­dományos kongresszust az ember és környezete téma­kör megvitatására. Üdvözölte a nemzetközi zoológiái konferencia részt­vevőit dr. Radnóti István, a Veszprém megyei tanács el­nöke is. A megnyitó ülés után indiai, spanyol, len­gyel, osztrák, csehszlovák és NDK-beli tudósok részvé­telével megkezdődött a há­romnapos vitaülés. Vasútkibemetikai konferencia Vasútkibemetikai konfe­rencia kezdődött hétfőn Szombathelyen. A kétnapos tanácskozáson a MÁV ki­bernetikai, vontatási és for­galmi szakemberei, a Köz­lekedéstudományi Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia vasútkibemetikai munkabizottságának képvi­selői a Tokióban múlt év­ben megtartott 111. vasútki­bemetikai szimpózium anya­gát vitatják meg. A MÁV — mint a korfenecián kö­zölték — nagy erőfeszítése­ket tesz a kibernetika al­kalmazásának kiszélesítésé­re, az ehhez szükséges tech­nikai és szellemi kapacitás előteremtésére. Zselicségi program Somogy és Baranya me­gye tanácsi vezetői együtt- tes hosszútávú zselicségi kutatási program kidolgozá­sát határozták el. Közös erővel „mikroszkóp” alá ve­szik hazánk e még föltárat­lan, szép tájegységét. Első lépésként hétfőn a Somogy megyei Szenna község mű­velődési házában kétnapos tanácskozás kezdődött. A két megye művelődésügyi vezetői, kulttórmunkások, valamint tudományos kuta­tók a jelen értékeinek át­mentéséről, az anyagok pub­likálási lehetőségeiről, a leg- sijrgősebb feladatokról tár­gyalnak. A tanácskozás kedden a Baranya megyei Almamellék község művelő­dési házában folytatja mun­káját. Évadnyitó Kaposvárott A kaposvári Csiky Ger­gely Színház hatvan éves jubileuma és az 1971—72-es évad megnyitása alkalmából hétfőn ünnepi társulati ülést tartottak Kaposvárott. Az ülésen Komor István igaz­gató bemutatta az új évadra Kaposvárra szerződött mű­vészeket: Olsavszky Éva Jászai-díjast, Kun Vilmost, Szabó Kálmánt, Takács Gyulát és Andai Katalint. Az október elsején induló évad programjában tíz da­rab szerepel, köztük egy ős­bemutató, Weöres Sándor színműve. Uveggyári rekonstrukció Az ötéves terv időszaká­ban mintegy kétszáz millió forintot fordítanak az oros­házi üveggyár rekonstruk­ciójára. Az első helyen a műszaki fejlesztés szerepel, de szociális létesítményekkel is gazdagodik a gyár. A mű­szaki fejlesztés révén 50 százalékkal emelkedik a ter­melés. A program első lép­csőiéként üzembehelyezték az ország legnagyobb telje­sítményű üvegyártó automa­ta berendezését. Az olasz gyártmányú berendezés pró­baüzemelése jól sikerült, s hétfőn mór teljes kapacitás­sal dolgozott, s naponta 120 ezer egyliteres konzervüve- get gyárt, pontosan kétszer annyit, mint az eddig hasz­nált berendezés. Elkészültek a IV. huta re­konstrukciójával is, s ezzel a zöldpalack gyártásához teremtettek kedvezőbb fel­tételeket, Nemzetközi kórus­fesztivál Az olaszországi Arezzóban immár a 19. alkalommal rendezik meg a híres nem­zetközi kórusfesztivált. Az idei fesztiválon hazánkat pé­csi énekkar képviseli: a ne­velők háza kamarakórusa. Az együttes számos hazai és külföldi sikert aratott az el­múlt években, így például tavaly az írországi Corkban elnyerte a vegyeskarok nagydíját. A negyven tagú pedagógus kórus hétfőn uta­zott el tíznapos olaszországi vendégszereplésére. Arezzó­ban — a program szerint —■ augusztus 26-án és 27-én lép fel az együttes, mégpedig a vegyeskari, a női kari és a folklór kategóriában. A pé­csi kamarakórus a fesztivál befejezése után több olasz tartományban önálló hang­versenyt is ad. Tárlatsorozat Pécsett, a Szakszervezetek megyei Tanácsának és a Hazafias Népfront városi bizottságának kisgalériája megkezdte őszi-téli tárlatso­rozatát. A nyári szünet után elsőként a Szederkény köz­ségben élő Korda Béla fess tőművész mutatta be alko­tásait a Mecsek-aljai város közönségének. A tárlaton mintegy félszáz kisgrafika — zömmel ex libris — lát­ható, amelyeket a művész az utóbbi két évben készí­tett. „Bevonulás" az iskolákba Befejezéséhez közeledik az idei nyári vakáció A peda­góguskollektívák tagjai már kedden „bevonulnak” az is­kolákba. hogy elvégezzék a tanév előkészítéssel kapcso­latos feladatokat. Ugyancsak augusztus utolsó hetében tartják meg — az igazgató által megjelölt napon — a tanévnyitó értekezletet mind az általános, mind a közép­iskolákban. A javító- és osztályozó vizsgákat — az előző évek gyakorlatának megfelelően — szintén a héten bonyolítják le. Az a diák, aki a javító­vizsgát indokolatlanul elmu­lasztja, tanulmányait csak osztályismétléssel folytat­hatja. A javítóvizsgákat köve­tően. a tanévnyitó ünnepség előtti napon, augusztus 31-én lesznek a pótbeiratá- sok. A tanévnyitó ünnepsége­ket országszerte szeptember 1-én rendezik

Next

/
Thumbnails
Contents