Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-20 / 196. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

7

1971. augusztus 20.

Borsók Lajos vasárnapi riport ja:

„Eiőt, egészséget, elvtársnők

tem, remegett a hangom. Hozzászoktam én a nyilvánossághoz, dehát ez volt az első jelentkezésem. „Parancsnok elvtárs, Janik Ár- pádné szakaszparancsnok jelentem, az előképzés női szakasz huszonkét fővel együtt áll.” Mondja a Szabó elvtárs: „Jónapot elvtársnők!” Egyszerre rá: „Erőt, egészséget, parancsnok elvtárs!” De már rögtön meglett a baj. „Pihenj, ülj le!” — így a parancsnok. Én meg meglepődtem, te jó isten, miért üljek én le, mikor a többiek még állnak? Aztán kapcsoltam, az én tisztem, hogy ugyanezt tovább adjam a szakasznak.

Kovács Imréné, kékszemű fiatalasszony. Életében először van egyenruhában, legyezi magát, a deréköv szorítja a meleget, ö szól közbe:

— Azt meséld el Katinka, mikor elköszöntünk.

— Most akarok rátérni. Szóval, előre elmagyarázta a Rimányi elvtárs, ha majd elköszön a zászlóaljparancsnok, mit mondjunk neki. Megy el a Szabó elvtárs: „Viszontlátásra elvtársnők!” Az enyéim meg össze-vissza, viszontlátásra, meg erőt egészséget, meg talán még olyan is akadt, aki jó napot- tal köszönt zavarában. Szabó elvtárs csak mosolygott a bajusz alatt, hogy nem baj, januárra megy ez még jobban.

£

Vidám, hangulatos alakulat. Az első női munkásőr szakasz. Szabó Zoltán zászlóaljparancsnokról az hírlik, nem szívesen vette eddig, ha nők jelentkeztek a testületbe. Hivatásos katona volt, megszokta a férfi környezetét. Most meg egyszerre huszonnégy asszony, lány.

— Többen is voltak, de az orvosi vizit ennyit hagyott jóvá.

Nevet, hogy témát vált.

— Nem azon múlott ez, szívesen látom-e a nőket, vagy sem. Különben a feleségem is régi munkásőr. öt- venhét februárjában, mikor megalakult a szolnoki F. Bede László munkásőr zászlóalj, tizennyolc elvtársnő jött közénk. Mozgalmi múltú, kommunista nők. Meghaltak már többen, mint Lovász Erzsébet, Papp János- né. Tartalékba mentek, leszereltek, mint Juhász Imréné dr., az egykori kommunista főispánasszony is. Ügy mondjuk mi tisztelettel az öregekről: a politikai tartalék. Koruknál, egészségi állapotuknál fogva a fegyver már nehéz nekik, de eszükkel, szívükkel minden pillanatban készek a néphatalom védelmére. Jelképes jelenlétük sokat jelent nekünk.

A helyükbelépékről kérdezem a parancsnokot. A mozgalmi múlt nélküliekről. Az

1952-ben született Balázs Erzsikéről, Vincze Julikéról, Váradi Annamáriáról. Balázs Erzsiké 8, Vincze Julika 7 sorban elintézte az életrajzát. Miről írhatott volna még a két varrólány?

—- Velük az a szerencse — folytatja a parancsnok,— hogy tömegesen jöttek, önálló szakaszba oszthatjuk be őket. Nem mondom, van gondunk, mert ilyen még nem volt a munkásőrségben. Fegyvernemtől függően képezhetnénk belőlük lövészszakaszt. De gondolnunk kell törékenységükre, ezt mégse bírnák el. Ügy tervezzük, együtt maradnak eskütétel után is, de szakkiképzést kannak. Híradó-, ellátó- és egészséeügvi rajba osztjuk őket. Alkalmazás esetén ner- sze külön kerülnek a szakaszokhoz Rád’'i’,''“zolr:-ioV_ egészségügyinek, meg szinte

kimondottan nőket kíván a: ellátó szolgálat.

☆

A szakasz már együtt van. Nagyon jól együtt van. Nevetős bútorgyári mun- Kásasszony Búzás Béláné. — Gépkezelő.

— Ügy tartottunk ám attól, hogy mi csak munkás asszonyok vagyunK. Itt majc. összejövünk, iskolázott ve zetőkkel, hogy értsük meg egymást? A taggyűlésen felszólalt Szilasi elvtárs, az igazgatónk, ő is beosztott munkásőr volt. Mondta már nekünk, a munkásőrségben nincs az, hogy ez ki, az meg ki. Rajta az egyenruha mindenkin, s csak egy van: te, meg elvtárs. De igazat mondott. A ruhagyári igazgatónő, dr. Orbán Pétemé, beosztottja Békés Éva nőiszabó szakoktató rajparancsnoknak. — Ügy el tudunk beszélgetni politikáról, főzésről, a családról.

Buzásnénak két lánya van. Erzsiké és Katika.

— Az uram csendes, par kettás ember, Csak úgy tett. mikor szóba került, hogy mit akarok: te tudod anyja, te vallód, a lányaim rögtön megegyeztek, Erzsiké csinálja, a vasalást, Katika a mosást, takarítást ha odavagyok.

A gyerekeket kellett csak szóbahozni. nincs már elöljáró, nincs már beosztott munkásőr.

— Az én Elzám átszaladt a szomszédasszonyhoz, Bíró Jánosnéhoz: — Ilonka néni, édesanyám beöltözött. Az meg felbiztatta: Babikám, majd együtt főzünk vacsorát, ha később jön. Telekürtölte már a Szivattyú utcát. Felnéz rám a gyerek azóta. Kilenc esztendeje özvegyen nevelem. Sokszor hazajött az iskolából, beszélgették, hogy kinek mi az édesapja. Hát ő csak hallgatott szegény. Most aztán dicsekszik velem.

Szemüveges asszony, Szabó Béláné gondozónő sorolja ezt.

Áprilisban, májusban alakult a szakasz. Teli vannak már élménnyel, .Veres La- josné levelet kapott a ruhagyárba, Tiszaugról.

— Ott volt útkaparó apám. Kis falu, a miénk meg nagy család. Mondogatják otthon: hallottátok, a Gábor bátyám lánya munkásőr lett. A levélben azt írták, gartulálnak. hogy a két gyerek mellett még ezt is mertem vállalni.

☆

Kovács Imréné a tükör előtt igazgatja magát. A ruhagyár adj úsztál ta az öltözetét. — A munkásőrségben nincs külön férfi és női gyakorlóruha. Férfiakon se áll jól, a nőkön meg... Nem merték felvenni. Akkor Gulyás Károly szabó, párttitkár, munkásőr, majd ők beavatják, méretre alakítják. A kimenőnek csak az anyagát kérik, kiszabják, megvarrják mindenkinek. A bútorgyáriakra is, a kőolajosokra, a vegyiművesekre is. Még a Tisza CiDŐgyár női rajára is. A cipőgyár... Sóhajtoznak a nők.

— Nincs egy könnyű, nőies hosszúszárú cipő? Mit csinálunk a nehéz rohambakancsban? — kérdezi Kovács Imréné. A kékszemű rajparancsnok nagykörűi lány. — Gyümölcsösük van ott, meghívta szüretre a szakaszt. Sokat tréfálkoztak, kacagtak cseresznyeszedéskor. Pillanatok alatt hangulatot tudtak váltani. Mikor az eskütételről beszélünk, mind elkomolyodik.

Januárban állnak majd felemelt ököllel a zászlóaj elé. „Én, Menkó Lajosné esküszöm... Én, Menkó Lajos esküszöm.... Én, Szabó Sándor né esküszöm... Én, Szabó Sándor esküszöm.. ”

Több munkásasszony férjével együtt jött.

az

Országház

Akár a főváros szimbóluma is lehetne! Ügy uralja a pesti Duna-partot a monumentális, soktornyú, magas kupolás palota. Árkádjai, boltívei, széles lépcsősora, neogót csúcsívei harmonikus egységet alkotnak a múlt század utolsó évtizedeinek eklektikus stílusjegyeivel — Steindl Imre hangulatosszép, nagyvonalú alkotásán.

Az Országház több mint fél évszázada a magyar állami élet központja, fontos állami szerveink székhelye. Itt ülésezik az országgyűlés, a Minisztertanács, az Elnöki Tanács. Reprezentatív termeiben államfőket, magas szintű delegációkat fogadnak, kongresszusi termében nemzetközi összejöveteleket, ünnepségeket rendeznek. Az Országházban őrzik Munkácsy Mihály, Vajda Zsigmond, Jantyik Mátyás, Dudits Andor, Lotz Károly, Körösfői- Kriesch Aladár nagyméretű, a honalapítással, az államvezetéssel kapcsolatos festményeit. '

feltételek, azonosak az értékesítési lehetőségek. A beruházások finanszírozása is — a tulajdonformától függetlenül — azonos két forrásból, a költségvetésből és saját befektetésből történik, s a hitelezési feltételek is azonosak. Ezeken a gazdasági alapokon, kiegészítve azt néhány fontos állami intézkedéssel, lényegesen közelebb került egymáshoz az állami vállalatoknál és a termelőszövetkezetekben dolgozók életszínvonala, szociális, egészségügyi és kulturális ellátottsága. Noha a különbségek a két alapvető osztály életmódja között — ha a tendencia csökkenő irányú is — még megvannak, az utóbbi évek egyik legnagyobb vívmányaként a munkásság és a parasztság reáljövedelme országos átlagban kiegyenlítődött. Jelentős dolog ez és fontos biztosítéka a két osztály testvéri összefogásának.

Az osztályszövetség

e fontos objektív feltételeit vizsgálva nem érdektelen előre tekinteni. Ugyanis minden reményünk megvan rá — s ez célkitűzésünk is — hogy az elkövetkező években, amikor magasabb színvonalon folytatjuk a szocializmus éoítését, e területen is gyorsabban fogunk előre haladni.

Korábban a mindennapi szóhasználatban a falu egyét jelentett a mezőgazdasággal, a parasztsággal. Nézzük meg pia az egykor elmaradott

Képeink:

Az épület Kossuth térre néző homlokzata

A gobelin terem, ahol Rudnay Gyula Pusztaszeri országgyűlés című alkotását őrzik

Az Országgyűlési Könyvtár olvasótermében

(Bozsán Endre felvételei — KS)

alföldi falvakat. Ma már

kisebbségben vannak a mezőgazdasági foglalkozásúak. A tipikusan mezőgazdasági területnek elkönyvelt Szolnok megyében is a megtermelt nemzeti jövedelemből nagyobb hányad esik az iparra. Mindennek törvény- szerű velejárója, hogy az ipar, a kereskedelem, a szolgáltató hálózat bővülésével a falvak arculatának formálásában is növekszik a munkások, az alkalmazottak, az értelmiségiek szerepe. Nem beszélve arról, hogy a mező- gazdasági nagyüzemekben is gyorsan növekszik az egyetemet, főiskolát, középiskolát végzett szakemberek, a szakmunkával, s ennek meg- az idő, amikor a mezőgazdasági nagyüzemekben túlnyomó részt ipari szintű szkmunkával, s ennek megfelelő szakmunkás állománynyal találkozunk.

Az átlagos mezőgazdasági dolgozó kulturális és szakmai műveltsége máris jóval magasabb a néhány évtized előttinél, lényegesen megközelítette a városi munkásokét. Ez következik a munka jellegének fentebb vázolt megváltozásából — de következik a generáció-változásból is. Azt a nemzedéket, amely negyedszázad előtt 30—40 éves korában érte meg a földreformot, s tette meg az első lépéseket a szövetkezés útján, felváltja a mai 30—40 évesek generációja, akiknek életmódjára és gondolkodására már nem volt közvetlen hatása a régi paraszti világnak, akiket már ez a rendszer nevelt, s akiknek felnőtté válása, elindulása az életben, már a korszerű, szövetkezeti nagyüzemekben történt meg.

Mindezek alapján bizonyos, hogy az elkövetkező években lényegesen meggyorsul a parasztság szocialista- tudatának erősödése. Mind jobban mérhetőek lesznek a változások politikai és emberi magatartásukban is. Mindinkább közösségi emberekké válnak, új társadalmi értékmérő kerül a birtokolt holdak számának helyébe: a munka és a közösségi magatartás.

Nem állíthatjuk,

hogy máris eltűntek, vagy holnap el fognak tűnni végleg mindazok a különbségek, amelyek a város és a falu, a munkásosztály és a parasztság között történelmileg kialakultak. De a helyzet reális értékelése azt követeli, hogy a jelenségek megítélésében, céljaink kitűzésében, elhatározásainkban — a meglevő eltérések, ellentmondások mellett — a kialakuló azonosságra helyezzük a súlyt. Mert a munkásosztály és a parasztság kapcsolataiban ma már nem a köztük levő különbségeknek. hanem az azonos gazdasági alapoknak és az ezen nvugvó azonos érdekeknek, céloknak van meghatározó szerepe.

Varga József

Finom élekből összerakott arc. Negyven körüli asszony. Bizakodó nézésében olykor megviseltség tűnik fel.

— A férje mit szólt hozzá?

A finom élek kemény vonásokká alakulnak.

— Karhatalmi tiszt volt Debrecenben ... Szolnoki kis- gyepi gyerekként indult, sokan ismerték. Ügy maradtam ötvenhatban, mint az ujjam. Három gyerekkel. Egyéves múlt akkor a legkisebb.

Tétován hallgatok. Fontolgatom, bocsánatot kérek, az akaratlan tapintatlanságért. Az asszony megérzi. Szándékosan folytatja.

— Itthon temettük szegényt. Sokan elbúcsúztak tőle. Sok barátja van a családnak, az apám a járműben volt lakatos.

Szeretném másra terelni a témát.

— Hallom, gyorsan döntött, hogy belépjen-e?

— Nem kellett én nekem döntenem. Csak azt vártam, míg felnőnek a gyerekek. Az apjuk útján neveltem őket. Múltkor fenn voltam a bel- ügyben, a férjem után járó nyugdíj ügyében. Mondom az ezredes elvtársnak: munkásőr lettem. Nagyon megörült. Azt válaszolta, az elvtársnő nem változott semmit.

ötvenhét óta a'párt tagja. A párt újjászervezésétől, férje halála után nem sokkal.

— A kisfiam volt csuda aranyos. Szerelő a vegyiművekben, most katona. Meghívott az eskütételre. Szép volt, egy anyának mindig szép az ilyesmi, ha a fiát látja. Mondom neki a végén: na, kisfiam, januárban meg az enyémre várlak. Megijedt a gyerek, mit csinálsz édesanyám? Mindjárt azt kérdezte, fegyver volt-e már a kezemben? Hát még csak a géppisztoly. Jaj édesanya nagyon vigyázzál, ezzel búcsúzott a fiam.

Gépkezelő a bútorgyárban özvegy Simon Jánosné. Az esztendők hozzászoktatták már: az ember ura a fémnek is. Hozzáértő női mozdulat is elég, hogy engedelmesén dolgozzanak a gépek, cselekedjenek a fegyverek.

A fegyvertől mégis félt.

— Szegény uram még élt, kimentünk katonafeleségek a lőtérre. Pisztollyal lőttem. Elhúztam, túl közel tartottam magamhoz, a kirepülő hüvely a homlokomra csapott. Jaj, jaj, agyonlőttem magam — kiabáltam. Ügy nevettek az asszonyok, az uram meg úgy szégyelte, hogy pont a parancsnok felesége ilyen.

Római frizurás férfi a kiképző parancsnok, Rimányi József. Iparitanuló nevelőtanár. Pártmegbízatása a női szakasz felkészítése. Péntekenként 5 órás kiképzéssel.

— Nem igaz, hogy a nőknek nem való a fegyver. Nem ismerik úgy, mint a férfiak, de mondhatom, érdekli őket. Mikor az első foglalkozást tartottuk, üdülni volt a ruhagyárból Tóbiás Ferencné. Mikor megjött azonnal elkérte a megbízott szakaszparancsnok, Janik Árpádné jegyzetfüzetét. bepótolta. Hát az alakihoz már nincs olyan jó érzékük.

Az asszonyok felkacagnak. Rögtön mondják miért. Előbb egymás szavába vágnak, aztán mikor a szakasz- parancsnok elkezdi, a többi elhallgat. Ezen meg Rimányi derül: „Alakul a fegyelem, csend van, ha az elöljáró beszél.”

Az elöljáró vékony fekete nő. Belepirul, ahogy felidézi:

— Megkaptuk az eligazítást. mit mondjunk, ha a zászlóaljparancsnok bejön hozzánk. Be is jött. Kilép