Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-03 / 181. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. augusztus 3. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában ApollM5 Hetek óta az első oldalon szerepelnek a Szudánból érkező hírek a világ úgyszólván minden komolyabb lap­jában. Az Atta őrnagy vezette államcsíny leverése óta ijesz­tő méreteket öltött a Nimeri tábornok-elnök vezette bosszú- hadjárat. A hétfőn reggel felröppent hír újabb megdöbbenést okozott. Nimeri bár kijelentette, hogy a diplomáciai kap­csolatokat nem szakítja meg, de visszahívta Szudán moszk­vai és szófiai nagykövetét. Ezt az enyhén szólva is barát­ságtalan lépést azzal indokolták, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok hírközlő eszközei „barátságtalan csele­kedetet” hajtottak végre és „beavatkoztak Szudán belügyei- be” azáltal, hogy „tendenciózus kampányt” folytattak. Ismeretesek a tények: a Szovjetunió és más szocialista országok csupán a Szudánban lejátszódó eseményeket jelen­tették egyfelől, másfelől néhány szocialista hírügynökség (köztük a TASZSZ és az MTI is), illetékes helyről nyert felhatalmazás alapján, nyilatkozatban fejezte ki az illető szocialista országok lakosságának megdöbbenését és fel­háborodását a szudáni véres kommunista-ellenes hajsza miatt. Ez azonban nem beavatkozás, csupán kötelességteljesí­tés: minden hírügynökségnek kötelessége tájékoztatni a tényekről olvasóit, s tolmácsolni olvasói, a lakosság véle­ményét. A dolognak ez az egyik oldala. A másik pedig ez: a nyugati hírügynökségek és lapok ugyanúgy, ugyanazt — tehát: a tényeket — jelentették a Szudánban folyó kommu­nista-üldözésről és - a haladó emberek elleni hajszáról, a nyugati országokban sorrakerült tiltakozó nagygyűlésekről. A felháborodási hullámról. Mégis: Nimeriéknek nem jutott eszükbe, hogy emiatt, tiltakozásképpen, esetleg egyik-másik nyugati, imperialista hatalmat is beavatkozással vádoljanak és azokból az országokból is visszahívják nagyköveteiket. Sok egyéb ok mellett nyílván azért is nem, mert nem óhajtják fokozni Szudán nemzetközi elszigeteltségét. Ám mind Szudán népe ügyének, mind az arab ügynek álta­lában éppen azzal teszik a legrosszabb szolgálatot, ha az arab népeknek oly sok segítséget nyújtó szocialista orszá­goktól szigetelik el magukat. A történelem bebizonyította: az imperializmus semmi jót nem jelent az arab népek számára, fejlődésükhöz, önállóságukhoz igazi segítséget csak a szocializmus országaitól kaphatnak. Szudán vezetői ön­maguk és népük ellen követik el a legsúlyosabb vétket, ha erről elfeledkeznek. Testvéri országok vezetőinek baráti találkozója 1971. augusztus 2-án Krímben baráti találko­zóra került sor több szocialista ország kommunista és munkáspártjának a Szovjetunióban üdülő veze­tője és vezető szovjet párt- és államférfiak között. A találkozón részt vett: Todor Zsivkov, a Bol­gár KP Központi Bizottságának első titkára, a Bol­gár Népköztársaság Államtanácsának elnöke; Ká­dár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Erich Honecker, az NSZEP Köz­ponti Bizottságának első titkára; Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának el­nöke; Edward Gierek, a LEMP Központi Bizott­ságának első titkára; Gustav Husák, a CSKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára; Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára; Nyiko- laj Podgornij, az SZKP Politikai Bizottságának tag­ja, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke; Pjotr Seleszt, az SZKP Politikai Bizottsá­gának tagja, az Ukrán KP Központi Bizottságának első titkára. A találkozó résztvevői tá­jékoztatták egymást az or­szágaikban folyó szocialista és kommunista építésről. Egyöntetűen megállapították, hogy egyre nagyobb a jelen­tősége a testvéri szocialista országok nagy sikereinek és a szoros, sokoldalú együttműködésnek, a mar­xizmus—leninizmus és a szo­cialista internacionalizmus alapján. Mély megelégedé­süknek adtak kifejezést, hogy a szocialista gazdasági integráció fejlesztése alap­vető feladatainak és elvi irányzatainak megfelelően, — amelyeket a KGST orszá­gok kommunistái és munkás­pártjainak vezetői és kor­mányfői vázoltak fel, a KGST rendkívüli, 23. ülés­szakán, a Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsának 25. ülésszaka egyhangúlag elfogadta a KGST országok együttműködése további el­mélyítésének és tökéletesí­tésének, valamint a szocia­lista gazdasági integráció fejlesztésének komplex prog­ramját. E hosszú távú prog­ram megvalósítása aktívan előmozdítja a dolgozók élet- színvonala további emelését, a testvéri szocialista orszá­gok politikai és gazdasági egysége és összeforrottsága további szilárdítását célzó feladatok megoldását, s tör­ténelmi szerepet fog betöl­teni abban a vonatkozásban, hogy a szocializmus és a kommunizmus újabb győzel­meket érjen el a béke és a nemzetközi biztonság szi­lárdításában. A találkozón érintették a kommunista világmozgalom fejlődésének időszerű kér­déseit, valamint a kölcsönös érdeklődésre számottartó külpolitikai problémákat. Hangsúlyozták, hogy a nem­zetközi fejlődés alakulása igazolja a kommunista és munkáspártok 1969-es nem­zetközi tanácskozása értéke­léseinek és következtetései­nek helyességét, amelyek a testvéri marxista—leninista pártok politikájának meg­ingathatatlan alapját képe­zik. Az élet bebizonyította, hogy a tanácskozás történel­mi jelentőségű volt a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom marxista— leninista egységének további szilárdulása a jobb- és bal­oldali opportunizmus elleni harc, valamint az imperialis­ta-ellenes küzdelemben az összes haladó- és nemzeti felszabadító erők összefogása szempontjából. A találkozó résztvevői han­goztatták, hogy nagy jelen­tőségű az a békeprogram, amelyet az SZKP 24. kong­resszusán vetettek fel és amelyet a testvéri kommu­nista és munkáspártok támo­gattak. E program megvaló­sítása fontos szerepet tölt­het be a nemzetközi fe­szültség valóságos enyhítésé­ben, a béke és a népek biz­tonságának szavatolásában. A véleménycsere során je­lentékeny figyelmet szentel­tek az európai biztonság erősítése kérdéseinek. A testvéri szocialista országok, amelyek a gyakorlatban va­lósítják meg a lenini kül­politikát, számos jelentékeny kezdeményezést tettek annak érdekében, hogy biztosítsák a tartós békét Európában, s bizonyos pozitív haladást ér­tek el az európai helyzet alakulásában. A találkozó résztvevői meggyőződésüket fejezték ki, hogy az európai népek alapvető érdekei a feszültség enyhítése terén aktív lépéseket követelnek valamennyi európai államtól. Az európai értekezlet ösz- szehívása, az NSZK-nak a Szovjetunióval és a Lengyel Népköztársasággal kötött szerződéseinek ratifikálása, a nyugat-berlini probléma rendezése, a müncheni egyez­mény kezdettől fogva való érvénytelenítése, az Európá­ban levő fegyverek és fegy­veres erők csökkentése fon­tos határkő lehet és kell is legyen a tartós európai béke megteremtése útján. A találkozó résztvevői új­ra kifejezték határozott és változatlan eltökéltségüket, hogy megadják a szükséges sokoldalú támogatást Indo­kína népeinek az amerikai agresszió ellen vívott hősies harcukhoz. A résztvevők vé­leménye szerint a Dél-Viet­nami Köztársaság ideiglenes forradalmi kormányának nemrég tett javaslatai az indokínai konfliktus békés rendezésére, amelyek az is­mert „hét pontban” nyertek kifejezést és amelyekkel tel­jes szolidaritást vállalt a VDK kormánya, megfelelnek Indokína összes népei alap­vető érdekeinek és igazságos alapot képeznek a béke és biztonság helyreállítására Délkelet-Ázsiában. A találkozó során megál­lapították a résztvevők tel­jes nézetazonosságát az arab népeknek a közel-ke­leti béke helyreállításáért és az izraeli agresszió követ­kezményeinek felszámolá­sáért vívott igazságos harca támogatásával kapcsolatban. A Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatának haladéktalan teljesítése nap­jaink parancsoló követelmé­nye. A találkozó résztvevői komoly aggodalmuknak ad­tak hangot a Szudáni Kom­munista Párt és az ország más demokratikus szerveze­tei ellen folytatott kegyetlen terrorral kapcsolatban. — A résztvevők határozottan el­ítélik a szudáni hatóságok törvénytelenségét és önké­nyét, amelyet az imperia­lizmus és a reakció erői a szudáni nép érdekei ellen használnak fel. A találkozó részvevői hangsúlyozták, hogy külö­nösen fontos a harc a szo­cialista közösség, a nemzet­közi munkás- és kommunista mozgalom, az összes anti- imperíalista erő egységének és összefogásának további erősítéséért — a szocia­lista és a kommunista építés sikeres menetének biztosí­tása, q különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése elvei­nek érvényre jutása a mun­kásosztály és a szocializmus ügyének újabb győzelmei érdekében. A testvérpártok vezető személyiségeinek találkozója szívélyes, baráti légkörben folyt le és a teljes egyetértés s kölcsönös megértés jelle­mezte minden érintett kér­désben. A találkozón részt vettek K. F. Katusev, és B. N. Po- nomarjov, az SZKP Központi Bizottságának titkárai, va­lamint K. V. Ruszakov és G. E. Cukanov, az SZKP Központi Bizottságának tag­jai is. (MTI) Indokína Rogers Kínáról A' dél-vietnami Népi Fel­szabadító Hadsereg tüzérsé­gi erői vasárnap fél órán át ágyúzták a Tay Ninh-i amerikai helikopter támasz­pontot. A saigoni főparancs­nokság szerint a támadás „csekély” károkat okozott. Rogers amerikai külügy­miniszter hétfői sajtóérte­kezletén az Egyesült Álla­mok „új” kína-politikáját ismertetve kijelentette: Az Egyesült Államok tá­mogatni fogja a népi Kína ENSZ-tagságának visszaállí­tását a közgyűlés legköze­lebbi ülésszakán, egyúttal pedig ellenezni fogja a taj­vani rendszer kizárását a világszervezetből. Az Egye­sült Államok véleménye sze- szerint a Biztonsági Ta­nácsban Kínát megillető hely betöltéséről az ENSZ- tagállamok határozata alap­ján a Biztonsági Tanács ma­ga dönt maid. Szudán KHARTOUM—KAIRÓ— MOSZKVA Nimeri tábornok szudáni katonai rendszere vasárnap úgy döntött, hogy visszahív­ja az ország moszkvai és szó­fiai nagykövetét. A határozat a forradalmi tanács vasárnap ülésén szü­letett meg. Okuál Nimeri és társai „a Szovjetunió és más szocialista államok hírközlő eszközeinek tendenciózus kampányát” jelölték meg. A UPI amerikai hírügy­nökség moszkvai keltezésű jelentése az ottani szudáni nagykövetség képviselőjére hivatkozva közli, hogy a visszahívással „a diplomáciai kapcsolatok nem szakadtak meg és a követség, egy kö­vet-tanácsos vezetésével, to­vábbra is viszi az ügyeket”. Nimeri tábornok vasárnap feloszlatta a szudáni mun- kásszakszervezetet, valamint a közalkalmazottak és a pe­dagógusok szövetségeit, egy­szersmind meghirdette az ál­lamnak az újonnan létreho­zandó szakszervezetek fölött gyakorolt ellenőrzését. A szóbanforgó szakszerve­zetek újakkal való felcseré­lését Nimeri már 1971. má­jusában elhatározta. Az ak­kor kelt feloszlató dekrétu­mot a július 19-i fordulat vezetői hatálytalanították. Az Egyiptomi Szakszerve­zeti Szövetség végrehajtó ta­nácsa vasárnap nyilatkozat­ban fejezte ki „megdöbbe­nését a testvéri Szudánban végbement események” miatt. Lemondások Japánban TOKIÓ A japán minisztertanács hétfői rendkívüli ülésén el­fogadta Maszuhara hadügy­miniszter lemondását Mint ismeretes, Maszuhara, aki csupán egy hónapja a nem­zetvédelmi hivatal igazga­Képünkön a lemondott Masszuhara Keikicsi tója, azért nyújtotta be le­mondását, mert felelősnek érezte magát a múlt heti légi katasztrófáért A katasztrófa miatt be­nyújtott lemondást Ueda Jaszuhiro, a légierők vezér­kari főnöke is. Szato miniszterelnök a kabinetülés után nyilatka- zatban juttatta kifejezésre sajnálatát a tragédia fölött A tragédia után a japán kormány ideiglenesen leál­lított minden katonai gya­korló repülést, Sikeres séták a Holdon David Scott és James Ir­win szombaton és vasárnap, első két holdkirándulása so­rán 48.35 kilogramm, hold­kőzetet gyűjtött. Hétfői har­madik kirándulásuk „gyűj- téséneK” eredményét is be­leértve az Apollo—15 várha­tóan összesen 68 kilogramm kőzet- és talajmintát hoz majd a Holdról a Földre. Expedíciójuk vasárnap dél­után kivételes sikerrel járt. A hírügynökségi jelentések szerint lehetséges, hogy olyan leletre bukkantak, amely a Hold keletkezésének idősza­kából származhat és forra­dalmasító új ismeretekkel szolgálhat a tudósoknak a Föld és a naprendszer kelet­kezéséről. Ez a „bölcsek kö­ve” az a kristályokkal tele­tűzdelt szikladarab, amelyről nagy lelkesedéssel számol­tak be a földi központnak. A hétfői munkanap ismét nagy követelményeket tá­masztott David Scottal és James Irwinnel, az Apollo— 15 amerikai űrhajó Holdon tartózkodó két asztronautájá­val szemben. Mielőtt a két űrhajós te­repjáróján, az akkumulátor­meghajtású „holdvándoron” elindult harmadik és egyben utolsó kirándulására, „ke­mény fizikai munkát” kellett végeznie. — Vasárnap este ugyanis a holdkomp közelé­ben elektromos fúrófej segít­ségével hosszú csövet vertek az égitest talajába, amelynek segítségével 2.4 méter mély­ségből hoznak felszínre talaj­mintákat. Kitűnt, hogy az asztronauták számára a ke­mény talajba ékelődött cső kihúzása volt az eddigi leg­nehezebb munka. A houstoni földi irányító központban a rádión keresztül — percekig hallható volt a zihálásuk, az erőlködésüket aláfestő üte­mes számolásuk. A művelet végül is nem sikerült, s ké­sőbbi időpontra halasztották, de közben mindkét asztro­nauta alaposan megizzadt, úgy, hogy űrruhájuk hűtő­szerkezetét a „maximumra”: kellett beállítani. Harmadik felfedező kőrút­juk során ismét a Hadley- repedés mentén indultak el egy új célpont, egy kráterektől hemzsegő térség felé. A tu­dósok ugyanis azt gyanítják, hogy a Hadley repedésben olyan kőzetek vannak, ame­lyek az esők tengerének egyik kiszögelléséből, a „romlás in- goványból” (palus putrede- nis) származnak. A kőzetminták gyűjtése közben hétfőn kis baleset is érte Scottot. Megbotlott egy kövön és hasra esett. Kezé­ből kiesett a fényképezőgép és a lapát. Segítség nélkül feltápászkodott ,s megjegyez­te: „Itt nagyon nehéz a te­rep”. A két asztronauta a Hadley rianás szélén hétfőn ismét talált kristályos kőzetet. A két űrhajós a ritka lelet lát­tán elragadtatással kiáltott fel: „Ez valóban maga szép­ség! .Ezt nem szabad elveszí­tenünk!...” A talált kődarab kristályzárványának átmérő­je mintegy két milliméter. Az Apollo—15 holdkomp ja — a „Sólyom” — hétfőn, kö-í zépeurópai idő szerint 18 óra 11 perckor elhagyta a Holdat. Az indulás minden­ben a programnak megfele­lően zajlott le. A Hold felt színén hagyott televíziós ka-; mera közvetítette a felszál-j lást. A „Falcon” holdkomp este 20 óra 10 perckor összekap­csolódott az „Endeavour’* anyaűrhajóval. MINDENFELŐL JERUZSÁLEM Hétfőn délután Jeruzsá­lemben közleményt adtak ki Joseph Sisco amerikai külügyi államtitkár és Gol- da Meir izraeli miniszter­elnökasszony megbeszélésé­ről. A közlemény szerint a csaknem háromórás megbe­szélés — amelyen izraeli részről jelen volt niég Abba Eban külügyminiszter, Jigal Állón miniszterelnökhelyet­tes és Mose Dajan hadügy­miniszter — tárgyilagos, nyílt és őszinte légkörben zajlott le. Az időpont megjelölése nélkül, a közlemény beje­lenti, hogy a tárgyalásokat folytatni fogják. KHARTOUM Fahker el Din szudáni kül­ügyi államtitkár hétfőn is­mertette kormányának azt a döntését, amelynek értelmé­mében nem kívánatos sze­mélynek nyilvánítják és ki­utasítják az országból Mi­hail Orlov szovjet követta­nácsost, valamint Sztojan Zajmovot, Bulgária khar- toumi nagykövetét. A szov­jet diplomatának 48 órán be­lül kell elhagynia az orszá­got; Zajmov nagykövetnek két hét áll rendelkezésére a távozáshoz. ÜJ DELHI India hétfőn hivatalosan visszautasította U Thant ENSZ-főtitkár arra vonatko­zó javaslatát, hogy a kelet­pakisztáni menekültek ha­zatelepítésének elősegítése céljából ENSZ megfigyelők állomásozzanak Indiában és Pakisztánban. „ENSZ megbízottak jelen­léte csupán elterelné a vi­lág figyelmét a probléma lé­nyegéről: a pakisztáni kato­naság kegyetlenkedéseinek folytatódása miatt tovább özönlenek a menekültek In­diába” — hangsúlyozza az indiai kormány jegyzéke, amelyet hétfőn juttattak el az ENSZ-főitkárhoz KAIRÓ Auguszus közepén Da- maszkuszban tart ják a tripo. li chartához csatlakozott or­szágok államfőinek értekez­letét — írja az A1 Ahrarn című lap vasárnapi számá-; ban. A lap éresülése szerini Asszad szíriai elnök kérte, hogy a szíriai főváros le­gyen az értekezlet színhelyei HELSINKI Aarnen Saarinen, a Finn Kommunista Párt elnöke a Mikkeli városban megtartott tömeggyűlésen sürgette a diplomáciai kapcsolatok fel­vételét Finnország és az NDK, illetve az NSZK kö­zött. BELFAST Csaknem ezer brit katona részvételével nagyszabású razzia- és házkutatási mű­velet kezdődött hétfőn haj­nalban Belfast katolikus ne­gyedében és négy kisebb észak-ír városban. A hajtóvadászat annak a múlt hónapban megkezdett akciónak a része, amelynek célja az illegális ír köztársa­sági hadsereg tagjainak és szimpatizánsainak felkutatása és foglyulejtése. A hétfő hajnali razzia eredményéről még nem adtak ki jelentést, WASHINGTON Mérésklik a My Lai-Í tör meggyilkos, Yilliam Calley főhadnagy büntetését — írt ja az amerikai Newsweek legújabb számában. A hetilap hangoztatja} hogy Albert Connor tát bomok, a harmadik hadset reg parancsnoka, akit Cal-j ley ügyének felülvizsgálását val bíztak meg, két-háromi héten belül az életfogytiglani- börtönbüntetést 20—30 év^ börtönre változtatja.' Calley a büntetést nemii börtönben tölti, mert Ni-J xon elnök személyes közbet lépésére tiszti lakhelyére szállították és ott azóta gya-} korlatilag csupán háziőrizelj alatt ét ' Y

Next

/
Thumbnails
Contents