Szolnok Megyei Néplap, 1971. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1971-08-14 / 191. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. augusztus ÍL Kirándulni jöttek — fosztogattak Nem mindennapi valuta­csempészési ügyet tárgyalt a Budapesti Fővárosi Bíróság. A vádlottak — Burjanski Jozef és felesége Burjanska Zofia, valamint a fiatalkorú 1971. AUGUSZTUS 14.; SZOMBAT MARCELL. NAPJA A Nap kél: 4.37, nyugszik: 18.59 órakor. A Hold kél: 22.32, nyugszik: 14.32 órakor. Várható időjárás: Főként nappali felhőképződés, a Dunántúlon néhány helyen zápor, zivatar. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet 25—29 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál 11 órakor 22 fok volt. Clark Ádám Százhatvan évvel ezelőtt, 1811. augusztus 14-én szüle­tett Clark Ádám angol mér­nök, a Budát Pesttel össze­kötő Lánchíd építésvezetője, a budai Alagút tervezője. A skóciai Edinburgban született, s 23 évesen, fiatal mérnökként 1834-ben Szé­chenyi Istvánnal jött Ma­gyarországra; itt telepedett le, egész életműve hazánkhoz kötötte, 1868-ban itt is halt meg, Budán. Előbb a Duna-szabályozá- sánál tevékenykedett, majd 1839-ben névrokonától, T. W. Clarktól, a Lánchíd tervező főmérnökétől megbízást ka­pott a híd építésének veze­tésére; ezeket a munkálato­kat 1842-től 1849-ig irányí­totta. A szabadságharc idején, amikor Henczi osztrák tábor­nok szorult helyzetében fel akarta robbantani a Lánchi­dat, Clark Ádám kinyittat­ta a Duna és a Lánchíd lánckamrái közt lévő zsilipe­ket, a szivattyúkat pedig összetörette, A lánckamrák­hoz így nem lehetett hozzá­férni, s a hídra rakatott puskaporos hordókkal Hen­czi magában a hídban nem sok kárt tudott tenni. Clark Ádám 1852-ben megtervezte a budai Alagutat; ez 1857- re készült el. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Esztergomban megtartott 33. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 8, 50, 64, 67, 86 — A SAVARIA Múzeum­nak ajándékozta szerszámait a toronyi Gecse Ferenc mé- zeskalácsos. A mintegy száz éves szerszámok között meg­található a gyertyaöntő ké­szülék, a fa-tésztanyújtó, a faverő minta, több különbö­ző méretű réz-kanna és egyéb, a szakmára jellemző munkaeszköz. A most hatvanéves mes­ter készítményeit — többfé­le nagyságú és díszítésű em­léksziveket, babákat, lovas­huszárokat — szívesen vá­sárolják a Vas megyébe lá­togató hazai és külföldi ven­dégek. Mérges ember Megjött a nyugati túréról, barnán, de nyuzottan. Be­szél, no nem az emlékekről, hanem arról, ami majd itt­hon következik. Azokon a csatornákon, melyeken ke­resztül az utazáshoz pénzhez jutott, most visszafelé fognak folyni a forintok. Vonják a KST-kölcsönt, az OTP sze­mélyi hitele is esedékes lesz. Zsörtölődik, elégedetlenke­dik. — Mi lesz a családdal, hogy fogják beosztani a fi­zetést. — egyáltalán megette a fene az egészet! Félénken közbevetem, hogy talán nem kellett volna a Riviérára. Akinek egyelőre nincs rá pénze, az maradjon a... Balatonnál. — Hogy képzeled — hör­dült fel és hosszasan sorolla azokat, akik már látták Ná- polyt. (Csodálatos módon va­lamennyien élnek) És ugye... — Milyen volt Velence? — Jó, hogy mondod, erről jut eszembe, hogy még a víz- dí'at sem fizettem be. Felugrik és elrohan. — pb ­HIRDETMÉNY A Zagyva-parti 77 lakás energiaellátó földkábelét — 1971. augusztus 13-án fe­szültség alá helyeztük. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat hirdetmény Az IBUSZ szolnoki irodá­ja értesíti az utazóközönsé­get, hogy különvonatot indít szepterrtber 4-ével a Vadá­szati Világkiállításra. Bu­dapestre. — A programban szerepel a Kiállítás, valamint a Fővárosi Nagycirkusz es­ti előadásának megtekintése. Indulás Kunszentmártonból a kora reggeli órákban, vlsz- szaérkezés késő este. w másokon áll meg: Kunszent- márton, Homok, Tiszaföld- vár. Martfű. Kengyel, Ti- szatenyő, Szajol, Szolnok, Budapesti A részvételi díj magába foglalja az útiköltséget, a kiállítás belépőjét és a cir­kuszi egy árát. Jelentkezés: az IBUSZ szolnoki irodájában, augusz­tus 27-ig. — Részvételi díj: vonat az alábbi álló- 150 Ft. A Szolnok' megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres poligon üzemébe meó-s és betontechnológiái laboratórium vezetői beosztásba építész mérnököket, továbbá: ügyviteli vezető munkakörbe közgazdasági egye­temet, vagy pénzügyi és számviteli fő­iskolát végzett munkavállalókat. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ady Endre u, 117/c. személyzeti osztály. Mikor és milyen ogyek/ien fogad a városi tanács? A Szolnok városi Tanács Végrehajtó Bizottsága lehe­tővé kívánja tenni, hogy a városi tanács az egyszerűen és gyorsan elintézhető ügyekben a hét minden nap­ján a lakosság rendelkezé­sére álljon. Ennek érdeké­ben 1971, augusztus 23-tól a városi tanács épületében ügyfél szolgálatot végző in­formációs csoport működik, hétfőn és pénteken 8-tól 16 óra 30-ig, szombaton 8-tól 13 óráig. A tanács vezetői változatlanul — csütörtök délelőttönként tartanak fo­gadóórákat. Ideiében eloltották a tüzet Szerdán reggel 8 órakor a tiszavárkonyl Petőfi Tsz-ben kigyulladt egy lucernakazal. Szerencsére, hogy az öngyul­ladásból keletkezett tüzet azonnal észrevették, jelezték, s röviddel utána a hely­színre érkeztek a szolnoki állami tűzoltók. A helyi ön­kéntes tűzoltókkal és a tsz dolgozóival együtt sikerült lokalizálni, majd euoltani a tüzet. Az anyagi kár nem jelentős. — A SZOLNOKI vas­ipari vállalat egymil­lió 700 ezer forint beruházásai új motor- kerékpár javító üzemmel bő­vül. A kivitelező a tiszaföld- vári vegyesipari ktsz, az üzembehelyezést ez év de­cember 31-ig tervezi. Az új üzemrész körülbelül harminc embert foglalkoztat majd. — JÁSZBERÉNYBEN meg­kezdődött a háromnapos if­júsági klubtalálkozó. Teg­nap 11 órakor hatvan klub képviselőinek részvételével szakmai tanácskozást tartot­tak. A háromnapos színes program jó szórakozást igér a fiataloknak. — HÁROMNAPOS polgári védelmi továbbképzést ren­deznek Békés, Csongrád és Szolnok megyék Vöröske­reszt járási- városi titkárai részére. A továbbképző tan­folyam megrendezésére augusztus 16—17—18-án ke­rül sor Gyulán. HIRDETMÉNY Á Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ szep­tember 1-én indítja: az 1971/72. évi BALETT TANFOLYAMAT. Felvétel: 4 éves kortól. Jelentkezés: a Művelődési Központ irodájában, (Ságvá­ri krt. 23. I. em. 13.) Tele­fon: 13—070. Szenkler Kezimierz Walde­mar lengyel állampolgárok, — „kirándulni” jöttek Ma­gyarországra, s egyúttal vé­gig fosztogatták az országot. A három lengyel „turista” autóval érkezett hozzánk, s átutazóban Bulgária felé 6—8 helyre is betört, s pénzt, értéktárgyat vitt magéval. Bulgáriából visszatérve mintegy 34 000 forint értékű aranytárgyat, arany- és ezüstérmét hoztak magukkal az országba. Ezekhez ugyancsak tör­vénytelen úton jutottak hoz­zá. Bolgár gazdáik fénykép­ről ismertek rá az időköz­ben Magyarországra „uta­zott” értékeikre. Burjanski- ék, valamint lányuk fiatal­korú élettársa végül is mint­egy 66 000 forint értékkel akart távozni az országból, de tervük meghiúsult. A bíróság Burjanski Joze- fet deviza-bűntett, csempé­szés, orgazdaság miatt egy­évi és tízhónapi szabadság­vesztésre ítélte, s elrendelte a Magyar Népköztársaságból való kiutasítását. Szenkler Kazimierz Waldemart több- rendbeli lopás, devizabűntett és csemnészés miatt egvévi szabadságvesztésre ítélte. Burjanski felesége hat hóna­pot kapott egvrendbeli lo­pás és deviza-bűntett miatt. A nagyértékű ékszereket a bíróság elkobozta, s elren­delte azok visszaszolgáltatá­sát a jogos tulajdonosoknak. „Kapun belül” enyhítenek gondjaikon A Tisza Cipőgyárban a felsőfokú képzettségű szak­emberutánpótlás biztosítása érdekében tizenöt fiatallal kötöttek szerződést társadal­mi ösztöndíjra. A fiatalok közül tizenhármán az ott dolgozók gyermekei. Az egyetemen tanulók ösztöndí­ja 500—1 100 forint lehet, hat egyedül álló nő gyer­meke is ilyen segítséggel végzi az egyetemet. Megsértette a vatikáni erkölcsöket Három francia turista va­lóságos közelharcot vívott csütörtök délután a Szent Péter bazilikát őrző híres svájci gárdistákkal, akik fel­kérték őket, ne a szent lép­csőkön hűsöljenek a nagy hőségben. A felszólításra az egyik francia amazon még forró nadrágocskáját is le­eresztette és az őr nem kis meglepetésére — gúnyoló­dásképpen — hátsó felét mutatta neki. „A vatikáni erkölcsök megsértése miatt” a hatóságok őrizetbe vették és a Regina Coeli börtönben tették hűvösre. A 43. ss. r Állami Építőipari Vállalat szeptember 1-ével, betanító átképzés tanfolyamot indít — ASZTALOS, VILLANYSZERELŐ — ÉPÜLETLAKATOS, FESTŐ MAZOLÖ, — TAPÉTÁZÓ, MŰANYABURKOLO, — VÍZ-. GAZ ÉS FŰTÉSSZERELŐ szakmában. Jelentkezési határidő: augusztus 25. Jelentkezhetnek a VII. általános iskolát végzett és 18. életévüket betöltött férfiak, 40 éves korig. A tanfolyam időtartama 5 hónap, ez Időre 1700,—Ft biztosított bért fizetünk. Üzemi étkezést, a vidékieknek munkásszállást adunk. Utazási költséghozzájárulást fizetünk. Jelentkezés csak személyesen a vállalat szakoktatási csoportjánál. Budapest, XI. Dombóvári út 19. A tv és a rádió mai műsorából aj'ánljuk ÜTÉPlTÖK. Egyre több gépkocsi falja a kilométereket az országutakon, az idő és a távolság gazdasági életünkben rendkívül fontos tényező — kellenek tehát a jóminőségű utak. Kik építik ezeket? Hogyan, milyen körülmények kö­zött dolgoznak, élnek? Ezt láthatjuk 15.50 órakor a kép­ernyőn. A világirodalom humora Naszreddin Hodzsa kalandjai. Epizódok Leonyid Szovoljev regényéből, melyet 17.30 óra­kor hallhatunk a Kossuth adón. f 1 MOZI 1 L _____ 1 Szolnok Vörös Csillag: Az utolsó Leó (16), Kert: A fehér apácák titka (16), Tisza: Aki dalol, az rossz ember nem le­het. Jászberény Lehel: Forró éjszakában, Kert: Hűtlen asszo­nyok (16). Kunhegyes Szabad­ság : Az élethez túl sok. Kun- szentmárton Körös: Dél csillaga. Mezőtúr Szabadság: Eper és vér (14), Dózsa: A komp. Tiszafüred Tisza: Lopott csókok (16). Tö- rökszentmiklós Dózsa: A gyilkos a sínen vár, — Túrkeve Vörös Csillag: A szicíliaiak klánja. — Kisújszállás Ady: Petulla (16). Stan és. Pan (du. SZOLNOKI RADIO) Hétvégi kaleidoszkóp. — Aján­lataink. — Görbe tükör. — Szer­kesztik a hallgatók. KOSSUTH RADIO) 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Emlékezés Gyűrök Leóra, 8.55: Népek zenéjéből. 10.56: Hannibál föltámasztása, (ism.) 11.51: Csernyeckij-lndulók. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. Népdalénekes öregek. L 12.30: Jegyzet. 12.40: Melódiakoktél. 13.48: Gondolatok a könyvtárban. 13.50: A kórusirodalom mesterei. 14.10: Hétvégi külpolitikai figyelő. 14.25: Oj Zenei Ojság. 15.05: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczeneműsora. 15.55: Kis magyar néprajz. 16.00: 168. óra... Felelős szer­kesztő: Ipper Pál. 17.30: A világirodalom humora. 18.00: Üj lemezeinkből. 19.25: Jelentés a nemzetközi vízilabda-tornáról. 19.35: A Rádió Kabarészínháza: Januárt bemutató Ismét­lése. 2”0: láncoljunk! 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RADIO) 0.05: Nóta- és népdal. 8.51: Külpolitikai figyelő. (ism.) 9.06: Kemény Egon daljátékai­ból, 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.00: Hegyek alján. Részletek D’Albert operájából. 12.20: Könyvszemle. 12.30: Schumann: d-moll trió. 13.03: Másfélezer család felfe­dezve. (ism.) 13,33: Boross Jolán népdalokat énekel. lián* Napraforgó. 15.00: Orvosi tanácsok. (Ism.) 15.05: Maria Tipo Domenico Scarlatti szonátákat zongorázik. 15.30: Falvakban, mezőkön, 16.05: A hét műsorából. 17.35: Közvetítés a Vasas—Fe­rencváros bajnoki labda­rúgó mérkőzésről. 17.50: Hoffman Ödön táncdalaiből. 18,10: Közvetítés a Vasas—Fe­rencváros balnokl labda­rúgó mérkőzésről. 18.50: fit hiootézis a rák ellen, m. rész. 19.08: Verdi: Otelló. — n. felv. 19.47: tjj könyvek. (Ism.) 20.25: Jelentés a nemzetközi vízilabda tornáról 20.30: Handel: vízizene. 21.10: Alkotóműhelyben. 21,33: Hadzsl Murat. Kaukázusi ballada. (Ism.) 22.44: Hires orímások muzsikálnak. 23.15: Debussy műveiből. V R H s 16.05: Fgv óra dzsessz. 0sm.) 17.05: ötórai tea. 1810: Hanelemezparádé. 19.00: Kovács Endre orgonaestte a Zeneakadémia nagyter­mében. 20.38: A vadorzó. Részletek Lortzlng operáiéból. 21,25: A Big Band dzsessz nép­szerű felvétetetbőL 21.58: Oj lemezeinkből. rELEVÍZIO BUDAPEST: 9,30: Hétvégi birodalom. V. Házat tervezünk, fism.) 9.55: Salto mortale 7. Athén, fism.) 11.00: v*dás7Qt nyúlra és fácánra. Csehszlovák kiKfilm. 15.50: Útérftők. Riporttflm. 10.15: Családi otthon, n. rész. 16.48; Hírek. 16.55: Telesport. 19.20: Cicavízió... 19.30: Tv-híradó. 20.00: Köztünk maradjon! 20.05: Mihail Sebastian: Nyári játék. Tévéjáték. 21.35: Interfórum ’71. — Fiatal művészek nemzetközi seregszemléje. 22,05: Tv-híradó — 2. kiadás. 22.15: Éjszakai előadás. Játék- szabály. Francia film. POZSONY: 11.25: Vidám műsor. 12.00: Tv-híradó. 14.00: Röplabda bajnokság a Szlovák Nemzeti Felkelés Kupáért. 15.55: Atlétikai EB. 4. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Időszerű nemzetközi kérdések. 19.35: Amiről beszélnek. 19.50: NeveLés. 20.15: Fekete óra A. Hithockkal. 21.05: Duna. a barátság folyója. Filmriport, 21.35: Tv-híradó. 31,45: Táncdalverseny. 22.50: Hírek. BfiCS: 15.00: Kicsinyek műsora. 15.50: Közvetítés Helsinkiből. 18.00: Heti Magazin. 18.50: Zenés show-műsor. 19.30: Tv-híradó. 20.06: Sporthírek. 20.15: Történetek az asszonyok-* ról. (2. rész.) 22.30: Tv-híradó. 22,50: Éjszakai filmműsor. BELGRAD: 15.50: Helsinki: Atlétikai EB. 17.36: Hangverseny zenekarra és szólistákra. 18.20: Laza Lazarevics: Első íz-* ben apámmal a hajnali misére. 19.20; Karaván. 20.35: tinöknek énekelnek? Szórakoztató zenei adás. 21.35: Kezdet. Szovjet játékiflmj BUKAREST: 17,00: Jó estét lányok, jó estét fiúk. 17.30: Atlétikai Európa Bajnok­ság Helsinkiből. 18.20: A legkisebbeknek. 19.15: Tv-enciklopédia. 20.10: Folytatásos film. 21,00: Zenei műsor. ,9Idősebb“ lenne a főváron, fia... Budapest megalakulásának centenáriuma alkalmábólér- dekes publikációkat készít elő a miskolci Lévay József tudományos könyvtár. A gazdag nyomtatványgyűjte­ményében ugyanis olyan rit­kaság található, mint a Köz­löny című hivatalos lap 1849. évi július 22-i száma, amely először írja Budapestnek az ország fővárosát. Előzménye ennek, hogy Szemere Berta­lan, az akkori miniszterel­nök 1849 július elején elren­delte Pest, Buda és Óbuda egyesítését Budapest néven. Mint ismeretes, a három Duna-parti település egyesí­tése csak 1873-ban valósult meg. Ha Szemere rendelete érvényben marad — főváro­sunk huszonnégy évvel „idő­sebb” lenne. A Közlöny ritkaságnak számító példánya Sajószent- péteíen került elő, egy félre­eső pacilásrészben. A ház egykor Pollack Mihály nagy­nevű tanítványának, Lechner Adolf mérnöknek tulajdona volt, s számos más becses nyomtatványt is rejtegetett. Így többek között a Debre­cenben és Pesten megjelent „Est lapok” több példányát, amelyet akkor Jókai Mór szerkesztett. Szolnok meovei N fi V fc A P A' Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága ás a Szolnok meevet Tanács lapja Főszerkesztő! Varga József Telefon) U—093. 12—32®, U~®69i 11-932. Tele*! 23 SSt Kiadja a Szolnok megye! Lapkiadó vállalat Szolnok. Kossuth tót t feszestől Vtráeb Kán Telefon: li—094. Az előfizetés dlla esy bőnapra! 20.— forint. Itldr*-sráro: ÍS 0*S Terleszti e Mseyar Posta; Ft''ft7».h*tő minden oosta­3zeln k1 Nyomda Vállalat f “telő; sezetői Kozák Ferene

Next

/
Thumbnails
Contents