Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-03 / 155. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 3. Pihenés. Nyári Kupa, néhány új játékos Mi újság az NB Il-es Lehel éc» MÁV berkeiben ? A Jászberényi Lehel NB Il-es labdarúgó csapatának nyári programjáról Bíró Ist­ván edző adott tájékozta­tást: — Résztveszünk a Nyári Kupában — mondotta. — Az első csapatnál tíz napig nem tartunk edzést, a fel­készülés július 9-én kezdő­dik. — Távozik valaki a játé­kosok közül? — Talán Révfy. De ez még egyáltalán nem biztos, mert idáig nem jelentette be tá­vozási szándékát. A többiek valamennyien maradnak. — Hallhatnánk valamit az átigazolásról? — Négyen — Hajdú I., Hajdú II., Karkusz és Orosz már régebben nálunk van­nak és rendszeresen játszot­tak a tartalék csapatban. Őket számításba vesszük az NB Il-es keretben is, a Nyá­ri Kupában már játéklehe­tőséget kapnak. Velük min­den bizonnyal erősödünk. A továbbiakban elsősorban a saját nevelésű ifjúsági játé­kosokra számítunk. Máris felfigyeltünk a tehetségesnek mutatkozó Kovács Tiborra, ha nem lesz nála törés, ha­marosan bekerülhet az első csapatba is. Nyugalom, pi­henés várható, nem lesz olyan átáramlás, mint tavaly volt, tervszerű munkával ké­szülhetünk a jövő bajnok­ságra. Elsősorban a támadó­sorunkat igyekszünk gólerő­sebbé, ütőképesebbé tenni. A Szolnoki MÁV-nál Kó­kai Sándor szakosztályveze­tőtől érdeklődtünk: — Vasárnap a Vasutas Kupában még az első csapat játszik — kaptuk a felvilá­gosítást. — Hétfőtől szabad­ságot kapnak a játékosok július 19-ig, a felkészülést 20- án kezdjük — Beszélik, hogy Donka és Abonyi visszavonni. — Donka egészségileg nincs teljesen rendben, de sem ő, sem Abonyi nem je­lentette be visszavonulási szándékát. — Az átigazolásokról va­lamit? — Távozási szándéka nincs senkinek. Koródival Kap­csolatban bennünket hivata­losan nem keresett meg sen­ki. Földesi állítólag Mező­túrra akar menni, de aligha komoly ez a szándéka. — Fehér Miklóssal mi a helyzet? — Mezőtúr kiada, vissza­igazoljuk anyaegyesületébe, a Szolnoki MÁV-ba. ősztől a mi játékosunk. Néhány he­lyen várható változás, de ezekre még nem tudok vég­leges választ adni. — Egyéb újság? — A szakosztály vezető­ségében Lázár Gellért mint­ha kissé belefáradt volna a hosszú évek óta végzett munkába, de bízom benne, hogy továbbra is köztünk marad. Különben a fegye­lem jónak mondható a csa­patoknál és most már jobb a hozzáállásuk a megyei I. osztályban játszó NB Il-es kerettagoknak is. (ptt) A MÁV nyerte a rangadót Szolnoki MÁV—Gyulai S!E 5:3 (2477:2397). MÁV négyes tekecsarnok, v.: Csekő, Ha­mar. A MÁV-ból Kalics 455, Vígh A. 432, Magda 419 fával győzött, a Gyulai SE csapatából Bíró 442, Márkus 416, Dobos 410 fá­val ért el jó teljesítményt. A MÁV ezzel a győzelem­mel behozta a Gyulai SE előnyét és nyílt lett a baj­nokság. Az élcsoport állása: 1. SZMAV A 9 7 - 2 52-SO 14 2.,Gyulai SE A 9 7 - 2 43-29 14 KISZ Kupa Befejeződött a KISZ Kongresszusi Kupa Szolnok városi dötője. Sok csapat vett részt a különböző há­zi versenyeken, a döntőbe jutottak a Tiszaligetben ját­szottak az első helyért Az egyes sportágakban a következő helyezések szü­lettek. Férfi kispályás lab­darúgás: 1. VÍZIG, 2. Tigáz, 3. Kőolaj, 4. Járműjavító, Női kispályás labdarúgás: 1. Iparcikk Kisker., 2. Jármű­javító, 3. Vasútüzem. Férfi kézilabda: 1. Iparcikk Kis­ker , 2. BM Járási-Városi Kapitányság. Nőh kézilabda: 1. Iparcikk Kisker., 2. Vas­útüzem. Az első helyezettek bekerültek a megyei döntő­be. HÉTVÉGI MŰSOR Szombat: Labdarúgás. Nyári Totó Kupa: Jb. Lehel—Kistere- nyei Bányász, Jászberény, 17, Mohácsik. Idegenben szerepel: me­gyénk ifjúsági labdarúgó vá­logatottja Tatán, az orszá­gos döntőben, úttörőink az országos döntőn Miskolcon. Vasárnap: Labdarúgás. Nyári Totó Kupa, NB I B-s csoport Szol­noki MTE—Űzd, MTE-sport- telep, 17. Szabó Z. Vasutas Kupa: Szolnoki MÁV—Sze­gedi VSE, MÁV sporttelep, 14.50, Nagy E. Megyei I. o, Jb. Vasas—Törökszentmikló­si Vasas, Mezőtúri AFC— Szolnoki MTE II, Sólyom, Szolnoki Gépjavító—K. ME- DOS?, Cukorgyári-pálya, Pa- tó, Szolnoki MÁV II—Kun- szentmárton, MÁV-sportte- lep. Bakó, Karcag—Szászbe­rek, Bállá, Jászjákóhalma— Rákóczifalva, Halmi, Jász- árokszállás—Szolnoki Cukor­gyár, Vágó K,, Űjszász— Túrkeve, Szászberek, Almá- si, Kisújszállás—Tószeg, (Hajdú megyéből). Az ifjúsá­gi mérkőzések kezdési idő­pontja 14.30, a felnőtteké 16 30. Idegenben szerepelnek: me­gyénk ifjúsági labdarúgó vá­logatottja Tatán az országos döntőben, a Szolnoki MÁV felnőtt atlétái Szegeden, a területi bajnokságon,a z út­törők az országos döntőn Miskolcon. uei mmazuM Asztalos, ács, vasbetonszerelő szakmunkásokat keresünk, fel­vételre. Költségvetési üzem, Tö- röks/.entmiklós, Táncsics M. u. 26. szám. Azonnali belépéssel alkalmazunk gépkocsi szerelőket, gépkocsi ra­kodókat és üzemi segédmunká­sokat. Jó kereseti lehetőség, b napos munkahét. Jelentkezés: Állati fehérje Takarmányokat Előállító vállalat. Szolnok, Tó­szegi út. Szemébgépkocsl-vezetőt felvesz a Számítástechnika) és Ügyvitel- szervező Vállalat, szolnoki Adat- feldolgozó Központja. Jelent­kezni lehet: a vállalat munka­ügyi osztálj án es a 12—378. 13—469. vagy a 13—576-os tele­fonszámon. Állóeszköz, rezsi gazdálkodó és adminisztrátor munkakörbe ke­resünk közgazdasági technikum­mal rendelkező személyt. Ér­deklődni: ME7ÖGÉP l. sz. gyár­egysége. Szolnok. Besenyszögl út. Telefon: 12—989. — Sulyok László. A Szolnok megye! Iparcikk Kis­kereskedelmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz központi iro­dák takarításához takarítónőt. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán, Beloian­nisz u. 6. sz. alatt a munka­ügyi osztályán, továbbá egy vil- lanyszeielőt és egy szobafestő- fnázolót. Jelentkezni lehet: a vállalat iparos részlegénél* Szol­nok, Vöröshadsereg u. 2. Adatfeldolgozó Központunk — érettségizett vagy 16-Ik életévü­ket betöltött, 8 általánost vég­zett lányokat alkalmaz lyukkár­tya gépkezelői (gépkönyvelöi) munkakörben. — Betanításukról helyben gondoskodunk. A szak­mai képesítés megszerzését kö­vetően — a teljesítménytől füg­gően — Jó kereseti lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni tehet az Adatteldolgozó Központ pénz­ügyi osztályán. Szolnok, Liget u. 36. sz. alatt. Telefon: 12—378. A Szolnok megyei Víz- és Csa­tornamű vállalat töröks entmik- lósi üzemvezetősége 44 órás munkaidővel vízvezetékszerelő­ket és segédmunkásokat alkal­maz. Jelentkezés: személyesen a törökszentmiklósi üzemvezető­ségnél, Kossuth L. u. 118. sz. Nyugdíjas, több évtizedes Irodai gyakorlattal Szolnok területén munkát vállal. Megkeresést: „Adminisztrátor’* jeligére a kiadóba. Mezőtúri Állami Gazdaság fel­vételre keres egy mezőgazda- sági kovács szakmunkást. Ér­deklődni lehet: személyesen a gazdaság központjában. Bíró István üzemelés vezetőnél. — Telefon: Mezőtúr 83. Vegyészmérnök többéves gya­korlattal, nyelvtudással mellék­fotrJa k< zást here-. „Meg'if ható” jeligére a szolnoki hirdetőbe. A Szolnoki Járműjavító üzem felvételre keres lakatos szak­munkásokat és férfi segédmun­kásokat. Jelentkezni lehet: az üzem munkaügyi osztályán. Vezetőállásban lévő közgazdász, műszaki diplomával rendelkező férfi állást változtatna. Lakás szükséges. „Mielőbb” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Hajtőt felvesz az Építő’arl Szál­lítási Vállalat 2. sz. üe. szolnoki kirendeltséire. Szolnok, Thö­köly úti lótelep. A szo’nok! ÁFÉSZ bélfeldolgozó üzemébe női dolgozókat felve­szünk. Madras kereseti lehető­séi. Jelentkezni lehet: szolnoki ÁFÉSZ ipari osztályán. Szolnok, Beloiannisz u. 34. Tiszafüredi Erdészet abád zalőM műhelye felvesz motorszerelő­ket, géol?kat"so”at, ív- és auto­gén hegesztőket. Jelentkezés: Abádszalókon. A Szolnok megyei Allatforgal- mi és Húsinari Vál'alat azonna­li belépéssel lega’ább 5 éves vezetési gvarola'tal tehergépko­csi vezetőket, valamint kocsi­kísérőket vesz fel. Jelentkezni lehet: a vállalat széM'tási osztá­lyán. Szolnok, Vágóhíd út 70. A karcagi Állami Gazdaság ló kereseti lehetőséggel, lakással, juhászokat vesz fel. Egy csa­ládból többen dolgozók előny­ben. Azonnali belépéssel felveszünk erőgépszerelőket, autószerelőket és segédmunkásokat. — Fizetéa megegyezés szerint. Erdőgazda­ság, Szolnok, Besenyszögl út. INGATLAN: MASFÉLSZOBÁS — összkomfortos — családi ház 522 n-öl gyümölcsössel be­költözhetően eladó. Szandaszőllős, Sport­tér 3. Érd.: július 10-ig egész nap. KÉTSZOBÁS családi ház mellékhelyisé­gekkel, 300 n-öl te­lekkel eladó. Rákó­czifalva, Jókai út 114. szám. KÉTSZOBÁS családi ház eladó. Szolnok. Vas Gereben u. 34/a.. ugyanott kisméretű bécsi kereszthúros jó állapotban lévő zongora. Érdeklődni mindennap 17 órá- tóL ___________________ K IS családi ház el­adó. Szandaszőllős, (bölcsődével szem­ben) Gorkij u. — Szatmári. EGY hold termő gyü­mölcsös megosztva is eiadő. Szolnok. Alcsi-sziget 82/2. B. Nagy Sándor. — Ér­deklődni: ugyanott. KÉT csalód részére alkalmas ház be­költözhetően eladó. Szolnok, Temető u. 5. szám. AZONNAL beköl­tözhető 2 szobás csa­ládi ház eladó. Szol­nok, Lepke u. 6. Ér­deklődni: Sajtó u. 12. szám alatt. Kasz- nár Bélánál. Jászberény, Rákóczi u. 32. sz. alatt ház­hely eladó. Érdek­lődni: helyszínen. 800 n-öl beépíthető jó minőségű föld el­adó. Ugyanott csak kertészkedésre al­kalmas 500 n-öl te­lek eladó. Szanda- Bzőllős, Kossuth L. u. 98. szám. ELADÓ Szandaszöl- lősön, Eper u. 1050 n.-öl szőlő-gyümöl­csös — terméssel együtt. Érdeklődni: Szolnok, Bimbó u. 16. szám. KÉTSZOBÁS csalá­di ház beköltözhető­en eladó. Szolnok. Körösi út 23. ELADÓ Szolnok, Thököly u. 13/1 alatt 4 szobás, kertes, komfortos ház azon­nali beköltözéssel, vállalat, szövetkezet* vagy közület részé­re. 400 N.-ÖL kert 80 db gyümölcsfával eladó. Szandaszöl- lős, Rokkant föld 2. Megtekinthető: 14— 18 óráig, vagy ér­deklődni lehet: Szol­nok, Szigligeti u. 5/2. Telefon: 13—655. ELADÓ 270 ^n.-öl te­lek és hároméves, jó állapotban lévő 250 cm^-es Jówa mo­torkerékpár. Rá- koczifalva, Vörös- hadsereg u. 70. MAGAS komfortú központi fekvésű családi házat, vagy társasházban lakást keresek, Szolnokon OTP-s is érdekel. „Komfort” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Háromszobás ház beköltözhetően el­adó. Szolnok, Meder u. 30. JÁSZBERÉNY, — Mályva u. 2. szám alatt 143 n-öl déli fekvésű közművesí­tett házhely 450 Ftt ölért, eladó. Érdek- lődní a helyszínen. GÉPJÁRMŰ: TOfUNOl Fiat 124-ea Zagyvarekason el­adó. £rd.: Dr. Tóth­A SZOLNOKI Vas­es Faipari Szövetke­zet eiaűasra teiajanJ 1 db 352-es Csepel gépkocsit, pótkocsi­val. irányár: 80 000 Ft. — Érdeklődni: IMK-vezeionéi. Szol­nok, Landler Jenő u. 7. Tel.: 11—322. ELADÓ újszerű ál­lapotban levő X—ö- Os Pannónia motor­kerékpár, uj oidai* kocsival. özoinoK, Karasz u. 5. A SZOLNOK me­gyei AUKOKEK V. loszegi úti telepen 8 db GAZ 5l-es z.ft tonnás gépkocsi el­adó. J AS Z ALSÓS ZEN T- GYuKUYl Vegyes Kisipari SzöveiKezet eiaaasra felkínál jo állapotban levő US 28 vontaiul, pótko­csival, amely május hónapban műszaki vizsgázott. Ar; meg­egyezés szerint. — Cím: j ászaisószent- győrgy. Vegyes Kis­ipari Szövetkezet. 407-es Moszkvics — Combi eladó. Szol­nok, Papírgyár la­kótelep. Molnár Já­nos. OTP-n vagy Lottón nyert Trabant 'gép­kocsit vennék „Fe­hér színű” Jeligére a szolnoki hirde- tóbe. _________________ W ARTBURG de Luxe CZ rsz. eladó. Szol­nok, Dobó I. u. 5. 17 óra után. 850-es Fiat kifogás­talan állapotban — igényesnek eladó. — Megtekinthető: Szol­nok, Rózsa u. 1/1. alatt 14—18 óra kö­zött. FELÚJÍTOTT K— 25- ös Zetor ékével, pótkocsival, alkat­részekkel eladó. — Szolnok, I. kér. Cso­kor u. 1. 17 órától. Autót, motorkerék­párt beszámítok. Jó állapotban lévő P—10-es motorke­rékpár eladó. Ér­deklődni lehet: Szol­nok. Ady Endre u. 69. _______________ E LADÓ 250 cm*-es Jáwa 7000 km-ei. Szandaszőllős, Rep­tér. nőtlen szállás. Keller. Műszaki vizsgázott, felújított 500-as Tra­bant eladó. Szol­nok. Hubai Ferenc u. 17.______________ C N-es, 601-es Trabant eladó. Szolnok, Vö­röscsillag u. 47. Nagykerekü 1000-es Wartburg eladó. Szabó. Karcag, Al­kotmány u. 2. JÖ állapotban lévő Junak motorkerék­pár eladó. Üjszász. Rákóczi u. 16. Budai MOSZKVICS 407-es. most vizsgázott sür­gősen eladó. Jászbe­rény, Lenin u. 36. JÓ állapotban lévő MB 1000-es Skoda eladó. Aszódi, Rá­kóczifalva. Rákóczi u. 81. Érdeklődni: 17 órától. 353-AS Wartburg Li­mousine eladó. Me­zőtúr, Bajcsy-Zs. u. 1. _________________ S IMCA Elysec 1300- as, most vizsgázott, kitűnő állapotban eladó. Szalay, Szol­nok. Magyar u. 15. 407-ES Moszkvics, márciusban műszaki vizsgázott, eladó. Szolnok, Árpád u. 11. MERKUR által nem forgalmazott, kiske- rekű Wartburg Com­bi hibátlan alkalmi áron eladó. Varga, Kisúlszállás, Vásár u. 9/2. szám. MOST vizsgázott 1000-es Wartburg el­adó. Szolnok, Ber­csényi u. 42. Ér­deklődni: 18 órától, vasárnap egész nap. 350-es Welorex 7000 km-rel eladó. Bog- nárné. Abádszalók, telefon: 30. TORINÓI Fiat 124-es Zagyvarékason el­adó. Érd.: Dr. Tóth­nál. EGYÉB: EGYEMELETES tár­sasház földszinti ré­sze. kétszoba össz­komfortos. gázos. kertes eladó. Szol­nők, Rákóczi u. 50. GARÁZS kiadó. — vállalatnak is. mik- robusznak is jó. — Szolnok. Kazinczy u. 7. szám. EGY 650-es és 1000- es csirkekeltető el­adó. Tószeg, Újfalu, Vöröshadsereg u. 6/a. szám. FIATAL, gyerme­ket váró házaspár Szolnokon szoba konyhás albérletet keres „428” lengére a szolnoki kiadóba. GARÄZS kiadó. — Evinrud 500-as csó­nakkal eladó. — Szolnok. Telefon: 11—450. _______________ F elnőtt dolgozókat e.őkészit, magánta­nulóként az általá­nos iskola, felsőta­gozatos osztályából, pedagógus. Szolnok, Egyetértés u. 7. KÉT szintes négy családos társasház­hoz kiviteli tervdo­kumentáció eladó. Érdeklődni: Török­szentmiklós, Házi- ipar. ■ KÉT diáklánynak bútorozott szoba ki­adó. Szeptember l-től. Szolnok, Sarló u. 23. ________________ S zőrtelenítés vég­legesen, rövidhul­lámmal, pattanások, szeplők, eltávolítása. Faragóné. Kozmeti­ka, Szarvas, Szabad­ság u. 45. Telefon: 282. ______________ P ARKETTA csiszo­lást vállalok. Tele­fon : 12—343. Szol­nok. Szőrszálait véglege­sen eltávolítja (rö­vidhullámmal) Kiss kozmetika, Szolnok. (Szabadság térnél) Somogyi Béla u. 2. Részletfizetésre rc- kamiék, fotelágyak, garnitúrák. Román kárpitos Budapest. Nagymező utca hat­vanhat. Kérjen ké­pes árjegyzéket. SZOLNOK, Csarnok u. 10 alatt lévő ga­rázs eladó. Érdek­lődni : Vöröscsillag u. 40. I. 6. __________ A DAS-VÉTEL: KÉT üvegezett elő­szoba fal, 240 cm-es sínvas, nyomós ti- szakát eladó. Szol­nok, Bocskay u. 11. 50 DB választási malac eladó. Szol­nok, Cserép u. 7. Fűrész telep mögött. STYL ebédlőbútor* cseresznye háló es Crown harmónium eladó. Szolnok. Tóth F. u. 5. 2800 milliméteres csúcstávolsógű esz­tergapad eladó. Traktorra, megegye­zéssel cserélhető. Szentes. Ságvári Endre u. 10. HIRES elődöktől származó tigriscsi- kos boxer szuka kölykök eladók. Szolnok, Csokonai u. 66. LAKÁSCSERE: KÉT egyszoba Össz­komfortos — (egyik gázfűtéses) tanácsi lakásomat elcserél­ném egy kettőszo­bás összkomfortos­ra, belvárosban. Ér­deklődni: TiszaligeL Vasipari Váll. üdü­lőjében. ELCSERÉLNÉNK Szolnok központjá­ban lévő két egy­szobás, gázos lat­sunkat egy-két, vagy háromszobásra. „Emelet nem szá­mít” jeligére a szol­noki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM zug­lói III. emeleti mo­dern, kétszoba, komfortos, erkélyes, gázfűtéses lakáso­mat, ugyanilyen szolnokiért, belvá­rosban. II. vagy ITT. emeletiért. ^Sürgős 27618” jeligére a budapesti Felszaba­dulás téri hirdetőbe. AUTÓSOK!. JULIUS TEN ESEDEKES A KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ FELELŐSSÉG BIZTOSÍTÁS II FÉLÉVI DIJA A biztosítós dija július 1-től 31-Ifi pótlékmentesen fizethető. A befizetés igazolására a postautalvány feladóvevénye szolgál. Állami biztosítod Hirdessen a Néplapban! 1000 Ft engedménnyel Régi ár 4600.— • . Ft. Vásári ár 3600.— . Ft. OTP HITELAKCIÓ! BALKÁN kismotorkerékpár vásár! A Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban, Szolnokon, Törökszentmiklóson, Martfűn, Jászberényben, Kisújszálláson

Next

/
Thumbnails
Contents