Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-28 / 176. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1971. július 28. Növénysávval a „decibel—dömping" ellen Telefoncsengők, magneto­fonok, táskarádiók, tv készü­lékek „hangorkánja” mellett a forgalom gyorsütemű nö­vekedése, az iparosodás-vá­rosiasodás számos „szülemé­nye” is zajt produkál — s mindez együtt: valóságos in­zultus a mai ember ideg- rendszere ellen. Ingerültség, fáradtság, idegkimerülés az eredménye a napról-napra növekedő zajártalmaknak. A járműfejlesztési intézet mérései szerint egy személy- gépkocsi 80 decibel, két sze­mélygépkocsi 83 decibel, há­rom személygépkocsi 86 de­cibel erősségű zajt kelt me­net közben. Egy tíz tonnás teherautó 85 decibel, tíz ton­násnál is nagyobb teherautó vagy vontató pedig 89 deci­bel hangszintet ér el. Egyet­len hangos rádió a szobában 90 decibel hangerőt produ­kál. Egy négysávos autóút erős forgalom idején 95—105 decibeles hangszintet ered­ményez. A számtalan példával szemben egyetlen tény: a zaj-szint elviselhetőségi, maximális felső határa: la­kószobánként 35—40 decibel. A mai helyzetben, ha ezt az első szintet szeretnénk elér­ni, az utak mellé 22 centi­méter vastagságú, hat méter magas betonfalat kellene emelni. Ez persze megoldha­tatlan. Mégis, mit lehet ten­Augusztus 10. és 20. között Budapesten adnak találkozót egymásnak a világ földrajz­tudósai, a Nemzetközi Föld­rajzi Unió Európai Regioná­lis Kongresszusának résztve­vői. Az Unió négyévenként szervez regionális kongresz- szu sokat, amelyek a világ egy-egy nagyobb területi egységének természeti- és gazdaság-földrajzi problé­máit tűzik napirendre. Leg­utóbb — 1967-ben — Mexikó­városban a latin-amerikai kutatási eredményekkel fog­lalkoztak. Dr. Enyedi György, a Föld­rajztudományi Kutató Inté­zet igazgatóhelyettese, a Ma­gyar Nemzeti Bizottság elnö­ke elmondta, hogy a magyar földrajzi tudományok meg­becsülését jelzi a kongresz- szus, amelynek rendezési jo­ni? A szakemberek vélemé­nye szerint az egyik legprak­tikusabb megoldás: növény­sávval kell védekezni a deci- cibel-dömping ellen. A for­galmas utak 95 deci beles hangszintjét a szakemberek 30—40 méter szélességű nö­vénysávval kívánják az el­viselhető mértékre csökken­teni. Vannak olyan épületek, ahol a lakószobákra előírt maximális 35—40 decibel is túlzottan sok. Természetes ez például a kórházak, sza­natóriumok, stúdió-épületek esetében. Ezért leghelyesebb ezeket az intézményeket par­kos-ligetes városrészen, vagy erdők mentén telepíteni. Bi­zonyos az is, hogy a jövő la­kóházainál némi áldozatra lesz szükség a kényelem ro­vására: a tervezők ugyanis mindinkább arra törekednek, hogy az utak és az épületek között 30—40 méter távol­ság maradjon lehetőleg, s növénysávval telepítenék be az így keletkezett területet. A 30—40 méteres „gyalog­lás” fáradtsága elenyésző ah­hoz képest, amit a zajárta­lom jelentene. Az úttestéi a lakóházakig terjedő kemény burkolat a járművek által okozott rez­géseket is közvetíti a laká­sokba. Az utat a lakóházak­tól elválasztó zöld felület pe­dig mérséklőén hat a zavaró rezgések terjedésére is. gát ezúttal először adták szo­cialista országnak. A hely kiválasztásában szerepet ját­szott az is, hogy ebben az évben ünnepli a Magyar Földrajzi Társaság — a vi­lág egyik legrégibb földrajzi társasága — százéves fenn­állását. Az esemény tudományos jelentőségét bizonyítja, hogy a világ negyven országát nyolcszáa- tudós képviseli. Nagy létszámú delegációt je­lentett be a Szovjetunió, Nagy-Britannia, az NSZK. Érdeklődésre tarthat szá­mot a kongresszussal egy- időben merendezendő nagy­szabású atlasz és földrajzi tankönyv kiállítás, amely a világ számos országának ki­adványait gyűjti össze. (KS) Moszkvától nem messze, egy kis faluban, Iljinszkben nemrég érdekes étterem nyílt meg. Neve: Orosz kuny­hó. A Moszkva folyó partján, több út kereszteződésénél épült. A fából készült, fara­gással díszített, kétszintes ét­Valuta-csoda. A nyugati sajtó adta ezt a tömör jel­lemzését annak, ami 1946. augusztus elsején Magyaror­szágon lezajlott. Kevesen em­lékeznek rá, pedig érdemes felidézni: a jó forint, a há­ború utáni új fizetőeszköz úgy toppant be a pénzpiac­ra, úgy vetette meg a lábát az értékálló valuták sorában, hogy a legöregebb polgári közgazdász-rókák sem akar­tak hinni a szemüknek. Egy­szerűen képtelenségnek tar­tották, hogy egy ezer sebből vérző, kifosztott, romokban heverő ország külföldi tőke- injekciók nélkül megálljt mondjon a hiper-infláció- nak... Az volt, hiperinfláció, méghozzá olyan, amilyet sem azelőtt, sem azóta nem lá­tott a világ. Magyarországa milliomosok, sőt a milliárdo­sok országa volt. A bankó­prések szinte áttüzesedtek: 1945. december 31-én 765,45 milliárd, 1946. június 30-án 6277 trillió, 1946. július 31­teremben minden a régi orosz vendégfogadók hangu­latát idézi. Magas mennye­zet, gyertyák, petróleumlám­pa, hagyományos orosz ke­mence. A falon régi inga­óra, a sarokban hatalmas én pedig 47,35 quadrillió pengő volt forgalomban. (Ezek már olyan számok, amelyeket a gazdasági élet­ben eladdig gyakorlatilag soha nem használtak ...) A Szakszervezeti Közlöny 1946 májusi számában kö­zölt statisztikai adatok sze­rint egy átlagmunkásnak 1 kiló zsírért 200, 1 kiló cuko­rért 300, 1 férfiingért 925, l gyermekcipőért 1066, 1 férfiruháért pedig 33 400 órát kellett dolgoznia. Egy másik adalék a hiperinfláció történetéből: 1946. június elején az árak átlagosan napi 40 százalékkal emelkedtek, 1946 június végén már órán­ként 10—12 százalékkal. Ilyen körülmények között csakugyan csoda-számba menő közgazdasági haditett volt a forint megszületése. Persze a csoda mögött nem szemfényvesztés, hanem hó­napokon át kimunkált, majd óramű pontossággal végre­hajtott gazdasági intézkedé­sek sora húzódott meg. S szamovár teszi hangulatossá az étkezést. Az étterem szakácsai nyolc­van különböző orosz nemzeti ételt készítenek. A vendé­gek a híres hohlomi meste­rek által díszített fatányé­rokból fogyaszthatják el ét­küket. természetesen megfeszített, kemény, áldozatos munka, amely — párosulva az ob­jektív körülmények legap­róbb részleteit is számba ve­vő stabilizációs haditervvel — lehetővé tette a szilárd pénz legfőbb feltételének, az árualapnak a megterem­tését. Az MKP irányította valu­ta-csoda egyik jellemző epi­zódja, hogy kevéssel a fo­rint augusztus 1-re hirdetett megjelenése előtt derült ki: a jó pénzhez szükséges áru­alap, a stabilizáció első sza­kaszához kellő arany-alap már megvan — de hiányzik az alumínium-alap. azaz a fillérek, forintok veréséhez kellő nyersanyag. A „banán­héj” szerencsére nem oko­zott balesetet, mert a Mátra- vidéki Centrálé vezetékét éppen azokban a hetekben cserélték. A vezeték acél- magját pedig alumíniumkö­peny burkolta... Az első csillogó forintokat ebből a köpenyből „varrták”. Papírházak Az Universal Papertech cég papírházakat gyárt. A házak élettartama eléri a 20 évet! Az alapvető épületelemek 0.3 cm vastagságú kartonpa­nelek. a panelek szegélye be var görbítve, ez biztosítja szilárdságukat. Az épületele­meket vaskapcsokkal kötik össze egymással és az ajtó- és ablakkeretekkel. A papír­házak lakóterülete: 6.4x6.1 méter. A házak összeszereléséhez szükséges alaktrészek két kis ládában elférnek. A vízve­zetékeket, az egészségügyi és a fűtőberendezéseket két háznak közösen szállítják. — összeszerelés után az épít­ményt tűzálló festékkel vagy valamilyen tartósító réteggel vonják be. Cukorgyárak „ fiatalító kúrája99 Lengyelország a világ tíz legnagyobb cukorgyári beren­dezést exportáló országai kö­zé tartozik. Az elmúlt évti­zedben a lengyel szakembe­rek külföldön 40 teljesen fel­szerelt cukorgyárat építettek. A legnagyobb megrendelő a Szovjetunió, ahol 16 lengyel cukorgyár épült. Nemrégiben szerződést írtak alá Romá­niával egy cukorgyár ottani felépítéséről. Iránban befe­jezéshez közeledik a lengyel cukoripari beruházások épí­tése, Irakban, pedig több cu­korgyár korszerűsítésére, — „fiatalítására” került sor. A jelentős eredmények közé tartozik két nagy cukorgyár felépítése Csehszlovákiában. Az utóbbi években jelen­tős fejlődésnek indult az ex­port új formája: a régi kül­földi cukorgyárak korszerű­sítése, fiatalítása. A lengyel szakemberek nagyszabású modernizálási munkát vé­geznek az NDK-ban, ahol 13 cukorgyár korszerűsítését vé­gezték el, s ebben az évben hét, jövőre pedig négy cu­koripari objektumot vetnek alá ilyen „fiatalító kúrának” Európa több országában. A világ földrajztudósainak kongresszusa Budapesten Mikor mindenki milliárdos volt Lázár Ervin: Zuhanórepülés [Ej Visszafelé aztán már vi­lágossá vált, hogy az autó megelőzi a lassú járatú re­pülőt, Bíró hiába manővere­zett, a leszállás sem sikerült jól a sietség miatt, a gép nagyokat ugrált — a Fiat tíz másodperccel előbb ha­ladt át azon a vonalion, ahol a gép földet fogott. Csapó bekanyarodott a tarlóra, lassan, alig vánszo­rogva jött az autóval, mint­ha most pihenné ki az iménti vad rohanás igzal- mát, pedig csak elkedvetle­nedett. Mogorva arccal szállt ki, a rakodók közül néhá- nyan odakiabáltak neki: ez szép volt, jól csinálta, meg ilyesmiket; a kis Ági fülig érő szájjal nevetett rá, s ta­lán mondani is akart vala­mit, de Csapó durván rá­szólt: — Mi a fenét vigyorogsz!? Bíró is mogorván szállt ki a gépből, egy szót sem szól­tak a versenyről, mintha nem történt volna semmi, csak Pálinkás mondta némi kárörömmel Huszárnak: — Na, ugrik a konyakod! — de Huszár nem is vála­szolt neki, mindegyikük érezte, hogy ez a verseny valami nagy balfogás volt, valamiképpen sajátmaguk megszégyenítése. Csapó elindult a gép felé, útközben találkozott Bíróval. — Nincs egy cigid? — kérdezte Bíró s Csapó azon­nal a zsebébe nyúlt, mintha megkönnyítené neki ezt a pillanatot, hogy most valami közömbös dologgal foglal­kozhat. Aztán mégis egy­másra tévedt a tekintetük, kutatóan, szomorúan nézték egymást. Csapó már fölszállt. Meg­töltötték Bíró gépét és ő el­gurult vele a kifutóig, meg­pörgette a légcsavart. Ép­pen elindult volna, mikor Kocsis futni kezdett a gép felé. Lóbálta a kezét, vadul integetett, Bíró levette a gázt, csodálkozva nézett ki a gépből. — Mi van? — Ne szállj föl, jön a köd — hadarta Kocsis — aztán Csapó gépe felé nézett és azt mondta: — Csak még ez tudjon le­szállói! Az erdő felől hömpölygőit elő hirtelen a köd, s hirte­len sűrű fátyolba takarta a tájat. — A szentségit, nem tud leszállni — kiabált Bíró, és teljesen céltalanul futni kezdett a rakodó felé. Ak­kor már ellepte őket a köd, abból hallották Csapó gépé­nek zúgását Körülbelül most fordul — gondolta Bí­ró —, most vette észre a ködöt. Csapó azonnal megfordult, amikor meglátta, hogy a tarló fölött gomolyog a köd. Ellenkező irányban még tiszta volt a vidék, de a pilóta sehol sem látott le­szállásra alkalmas területet. Utolsó mentségként felvil­lant előtte a bázis repülő­tér, találomra beállt a tanya irányába, de akkor már ott is köd feküdt a földek fö­lött. Egyedül találta magát az ég és a nyúlós, fentről fehéren szikárzó köd fölött; olykor bele-bele repült egy ködfoszlányba, megszűnt kö­rülötte a külvilág, csak a gépe és ő léteztek. Először került ilyen helyzetbe, s a normális reflex nyilván az lett volna, hogy páni féle­lem szorítja össze a szívét, de Csapó valahogy más fá­ból volt faragva, szinte megkönnyebbült, csigavonal­ban emelni kezdte a gépet. Akkor már fent is párás volt minden, teljesen isme­retlen közegben repült, va­kon — csak annyit tudott, higy a mélység egyre nö­vekszik alatta, egyre távo­labb kerül a földtől. Lent szaladgálás kezdő­dött, az első pillanatokban senki sem tudta mihez kezd­jenek, mindenki csinált vol­na valamit, csak Ági állt mereven a Fiat mellett. Egyre csak fölfelé nézett, mintha tekintete áthatolha­tott volna a sűrű ködön. Még hallották a gépet, mindinkább távolodó, hal­kuló morajjal körözött fe­lettük. Tüzet rakni! — jutott eszébe valamelyiknek, és a táblán háromszögbe hatal­mas tüzeket gyújtottak. De a köd lenyomta a füstöt a tarlóra, a földről sem láttak egyszerre egy tűznél többet, mégis mindannyian remél­ték, talán nyílik egy kis rés a ködön, s akkor Csapó ész­reveszi a jelzést, és le tud szállni a háromszögbe. Bíró odarohant a sárga terepjáróhoz, még visszaor­dított Pálinkásnak: — Mennyi benzinje van? — Két-, két és fél órára elég — kiabálta vissza Pá­linkás. —A tüzet ne hagyjátok el­aludni ! Akkor már nem hallották a repülőgép morgását; Csa­pót a Gawronnal együtt el­nyelte a köd. Aránylag gyorsan kapcsol­ták a budaörsi repülőteret, a főpilóta vette fel a kagy­lót és istentelenül károm­kodott. — Nincs nektek szeme­tek?! Nem vettétek észre azt a rohadék ködöt?! — Mit ordibálsz?! Nem vagyunk gyerekek — mond­ta csendesen Bíró —, te is tudod, hogy vannak ilyen ködök. A főpilóta kötelességsze- rűen értesítette a légierőket, hogy itt és itt ebben a lég­térben, ha idegen gépet ész­lelnek, nincs semmi zűr, az 6 gépük, nem tud leszállni a ködtől. — Na hálaistennek, jó hogy nem egy óra múlva szól — hallatszott egy bosz- szús hang a vonal túlsó vé­géről. — Már tíz perce jer lentették ! (Folytatjuk) Az Orosz kunyhó nevű étterem (Foto: M. Batiev, APN - KS)

Next

/
Thumbnails
Contents