Szolnok Megyei Néplap, 1971. július (22. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-27 / 175. szám

a meg YE I P Á R T B I Z OTTSÁ G É S A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXn. évf. 175. ss. 1971 július 27., kedd. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Saját erőből S okasodnak a híradások, tudatják: összefogott a gyár és a tanács, a termelőszövetkezet és állami gazda­ság, települések keresik az erők ésszerű koncentrá­ciójának módjait, termelőüzemek vágnak neki fejlesztési beruházásoknak saját pénzforrásaikra támaszkodva... So­kasodnak a híradások, bizonyítván, a saját erő, a helyi kez­deményezés előtérbe került, szerepe, fontossága növekszik, egy-egy terület fejlődésében. A gazdasági reform termé­szetes következménye e folyamat kibontakozása, s ahogy telnek a hetek, hónapok, úgy bizonyosodik be, hogy áldásos következmény is. Sokakat megtanít jól sáfárkodni az adott lehetőségekkel, erőforrást teremt arra is, amire az ország nagy bukszájából már nem futotta. A példa mindig jó lámpás, öt község küzdött az egész­séges ivóvíz előteremtésének gondjával. Valamennyi pénze mind az ötnek volt, de csak annyira futotta volna, hogy egy-két mélyfúrású kút elkészüljön, s némi vezetéket kap­csoljanak rá. Az egyik település tanácsülésén hangzott el a kissé bátortalan javaslat: mi lenne, ha... Persze, akadtak tarriáskodók, akik legyintettek. Ugyan. Azokkal, meg ama­zokkal? Ne nyújtsuk a dolgot. Ha vitákkal, ha megtorpa­násokkal is, de eljutottak végül oda, hogy az öt község kö­zösen regionális vízmüvet épít, bővizű kutakkal, gerincve­zetékkel, leágazásokkal. S az okos tervet hallva megmoz­dultak mások is, központi forrásokból is jutott támogatás; a vízmű épül. Ahogy — szerencsére — gazdag a példatár másféle esetekkel is. Van, ahol a tanyai iskolák villamosí­tása teremt összefogást, másutt a termelőszövetkezetek épí­tenek közösen tejfeldolgozót, kisebb vágóhidat, a vállalat ad csinos summát a tanács lakásépítési terveinek megvalósí­tásához... Beigazolódik, hogy Sokféle mód, lehetőség, erő rejlik „odalent”, csak olykor biztatás, bátorítás kell, éljenek Is velük. No meg az esetleges akadályokat elhárító rendel­kezések, jogszabályok, gazdasági terelök, s nem utolsósor­ban: az önállóságot tisztelő, támogató felsőbb vezetés. Lehet-e társítani a központi akaratot és a helyi szándé­kokat? Volt idő — nem is rövid, — amikor szükségszerűen és szinte kizárólagosan a központi akarat diktált, még ab­ban is, amiben bizony a helybeliek okosabbak, jobban tájé­kozottak, a realitásokhoz közelebb állók voltak. Mostanában kezdünk eljutni oda, hogy ami központi kérdés, azt eldöntik b központi szervek, ami helyi kérdés, abban meg azok mon­danak igent meg nemet, akik a legilletékesebbek: a hely­beliek. A demokratizmusnak újabb, s nem is alacsony lép­csőfoka ez, amire manapság már sok helyen örömmel fel­lépnek. A saját erő nemcsak gazdasági forrásokat nyit meg, hanem politikai társadalmi hatása, befolyása is kedvező. Mert igaz, jó dolog, nagy dolog, hogy a gyár, a vállalat hoz­zájárul a lakásépítési tervek megvalósításához. Ahogy jó a szövetkezeti közös vállalkozásként létrehívott sütöde, tej­üzem, csirkegyár, lendít az ügyön, ha minden helybeli ter­melőüzem is részese a csatornázásnak s így tovább. Az e forrásokból származó százezer és millió forintok annak mai létrejöttét szavatolják, amire a közös pénztárból csak hol­nap vagy holnapután jutott volna. M ondják: utólag könnyű okosnak lenini. Nos, cáfoljunk rá a szólásra. A saját erő, a helyi kezdeményezés friss, új hajtás, gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt. A drága idő vesztegetése nélkül legyenek okosak mindenütt most, s ne utólag. Vizsgálják, kutassák módját, útját, — fellapozva a választások időszakában készült jegy­zetfüzeteket is — hol kínálkozik alkalom az összefogásra, az erők egyesítésére, a külön gyengék, az együtt erősek — mint ezt egy tanácselnök megfogalmazta — szövetkezésére. M. O. A SZOT Elnökségének niese A SZOT Elnöksége hétfőn ülést tartott, amelyen a szer­vezési és káderosztály ösz- szesítő jelentése alapján megtárgyalta a szakszerveze­tek XXII. kongresszusán szó­ban és írásban előterjesztett különféle javaslatokat, illet­ve a javaslatok hasznosítá­sát szolgáló intézkedéseket. A SZOT elnöksége elé terjesztett összesítő jelentés a termelést, a bérezést, a munkaügyi kérdéseket, a tár­sadalombiztosítást, az üzem- egészségügyet, a szociális és munkavédelmi, az ideológi­ai, a kultúrális, továbbá a szervezet életét érintő mint­egy 120 javaslat intézésének módjáról tájékoztat. A kongresszuson elhang­zott több javaslatot napi­rendre tűznek majd a kormány és a SZOT veze­tőinek megbeszélésén, má­sokat a SZOT iletve a SZOT elnöksége elé ter­jesztenek Egyes kezdeményezések el­intézését az alsóbb szintű szakszervezetekre bízzák, és az illetékes minisztériumok vezetőinek figyelmébe aján­lják. A hétfői elnökségi ülés elé terjesztett jelentés szerint a következő hónapokban kü­lönböző szinteken foglalkoz­nak majd a többi között a bérek helyes arányainak ki­alakításával, az élet- és munkakörülmények javítá­sának kérdéseivel, a csök­kent munkaképességűek helyzetével, a vasipar, az építőipar, a közlekedés, a textil- és ruházati ipar, s több más ágazat sajátos problémáival. A SZOT megvitatja majd azt a javaslatot, hogy a közgazdasági szabályzókkal kapcsolatos kérdésekben a SZOT jobban hangolja össze és képviselje a szakmák ál­láspontját, szorosabban mű­ködjenek együtt az ágazati szakszervezetekkel és a mi- nisztérumokkal. Több kér­désben a kormány segítsé­gére is számítanak. A SZOT elnökségének javaslatára a kormány máris határozatban intézkedett azzal a javaslat­tal kapcsolatban, hogy a ta­nácsi szervek jobban ellen­őrizzék a munkavédelmi helyzetet. E kérdést egyéb­ként jövőre a SZOT Elnök­sége újból napirendre tűzi. Vezető szervek elé kerül az a javaslat is, hogyan segítsék fokozottabban a munkás-paraszt szülők gyermekeit a továbbtanu­lásra. A szakszervezetek indítvá­nyozzák ,hogy több általá­ros iskolai diákotthon épül­jön és növeljék a középisko­lai kollégiumok hálózatát. A kongresszuson elhangzott egyik javaslat alapján a SZOT főkönyvelősége a ru­házati szakszervezettel arról tárgyal, hogy a ruhaipar na­gyobb arányokban részesül­jön a szakszervezeti tagdí­jakból, s így hatékonyabban segíthessék a gyermekgondo­zási szabadságon lévő, s ar­ra rászoruló anyákat. A ru­házati- és textilipari rekon­strukciójával összefüggésben egyébként általában szorgal­mazzák a nők helyzetének javítását, amit a könnyűipa­ri minisztérium már felvett programjába. A SZOT El­nöksége az ágazati szak- szervezeteket felhívja, hogy e program végrehajtását kí­sérjék figyelemmel. Az elnökség az összesítő jelentést elfogadta, s így a következő hónapokban, sőt években a különböző szin­teken folyamatosan napi­rendre tűzik a szakszerve­zetek XXII. kongresszu­sán kifejtett javaslatokat, kezdeményezéseket. Az elnökség további napi­rendként megtárgyalta a SZOT bér- és munkaügyi osztályának jelentését a zöldség-gyümölcsellátásról és az árak alakulásáról. Az elnökség a jelentést el­fogadta, s elhatározta, hogy a MEDOSZ, az ÉDOSZ és a KPVDSZ közreműködésé­vel komplex elemzést készí­tenek a lakosság zöldség- gyümölcs-ellátásának helyze­téről s azt a kormány elé terjesztik. Ä Hold felé indult az Apollo—15 KENNEDY-FOK (MTI) Mint már jelentettük, a programnak megfelelően hét­főn délután 14 óra 34 perc­kor (magyar idő) Kennedy- fokról útnak indult a Hold felé az Apolló—15 amerikai űrhajó. Célja, hogy utasai a Hold felszínén tudományos vizsgálatokat végezzenek és Hold-kőzetet hozzanak vissza a földre. Az Endeavour elnevezésű parancsnoki kabinban (ezt a nevet viselte James Cook kapitány hajója 1768-ban) három amerikai űrhajós tar­tózkodik. Hármuk közül Da­vid Scott ezredes, az űrha­józás veteránja, részt vett a Gemini—8 és az Apollo—9 küldetésében. James Irwin ezredes és Alfred Worden őrnagy még „újoncnak” szá­mít. Az Apollo—15 kezdő se­bességét egy 36 emelet ma­gas Saturnus—5 típusú ra­kéta adta meg. Az űrhajó az indítás után 12 perccel rá­állt földkörüli pályájára. Ma­gyar idő szerint 17.24 órakor az Apollo—15 hajtóműveit beindították és az űrhajó a Hold felé vezető pályára tért. Csütörtökön állnak rá hold­körüli pályára, majd pénte­ken a Falcon (sólyom) elne­vezésű holdkomp leszáll a Hold felszínére. Az amerikai expedíció ezúttal a Hold he­gyektől borított vidékén vég­zi majd kutatásait. Magyar idő szerint 17.54 órakor az Apollo—15 levált a hordozórakéta utolsó fo­kozatáról és 180 fokkal meg­fordult, hogy felvehesse a hordozórakétán maradt „Fal­con” (sólyom) holdkompot. Az űrhajósok rádión jelen­tették a földi irányító köz­pontnak, hogy a művelet rendben lezajlott és első kí­sérletre sikerült az űrhajó és a holdkomp összekapcso­lása is. Az Apollo—15 és a hordozórakéta utolsó foko­zata most párhuzamos pá­lyán száguld a Hold felé. A hordozórakéta a számítások szerint csütörtökön este zu­han a Holdra, becsapódásá­nak ereje 11 tonna tnt lesz. Fock Jenő vezetésével delegáció utazott a KGST ülésszakára Fock Jenőnek, a kormány elnökének vezetésével hétfő délután magyar delegáció utazott Bukarestbe, a Köl­csönös Gazdasági Segítség Tanácsának kedden kezdődő 25. ülésszakára. A delegáció tagjai: Vályi Péter, a Minisztertanács el­nökhelyettese, a Magyar Népköztársaság KGST-kép- viselője, Faluvégi Lajos pénzügyminiszter, Hetényi István, az Országos Tervhi­vatal elnökhelyettese, Káp­lár József, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának osztály­vezetőhelyettese, Papp Lász­ló, a Magyar Népköztársaság KGST képviselőjének helyet­tese és Szita János, a nem­zetközi gazdaságok kapcso­latok titkárásának vezetője. A küldöttség búcsúztatásá­ra a Ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter, dr. Csanádi György közleke­dés- és postaügyi miniszter, dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter, Szurdi István bel­kereskedelmi miniszter, dr. Várkonyi Péter államtitkár, a kormány Tájékoztatási Hi­vatalának elnöke. Roska Ist­ván külügyminiszter-helyet­tes, valamint loan Bochix, a Román Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője. Fock Jenőnek, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökének vezeté­sével megérkezett Bukarest­be a KGST 25. ülésszakán résztvevő magyar küldöttség. Megérkezett Bukarestbe a KGST ülésszakán résztvevő többi küldöttség is: A Bolgár Népköztársaság delegációját Sztanko Todorov miniszterelnök, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság delegációját Lu- bomir Strougal miniszterel­nök, a Lengyel Népköztársaság küldöttsége Piotr Jarosze- wicz miniszterelnök, a Mongol Népköztársaság küldöttsége Szonomin Luv- szan miniszterelnökhelyet­tes, az NDK küldöttsége Willi Stoph miniszterelnök, a Szovjetunió delegációja Alekszej Koszi gin miniszter- elnök vezetésével. 1ÍREK — TIT K — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK SÜ91 IIDÓSÍ TÁSOK — HÍRE K Kisházi Ödön fogadta a szíriai külügyminisztert Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke hét­főn a Parlamentben fogadta Abdul-Halim Khaddamot, a Szíriai Arab Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, külügyminisztert — aki Pé­ter János külügyminiszter meghívására hivatalos láto­gatáson tartózkodik hazánk­ban. A szívélyes légkörben le­zajlott látogatásnál jelen volt Cseterki Lajos, az Elnö­ki Tanács titkára, Péter Já­nos külügyminiszter, Veres János, hazánk damaszkuszi nagykövete, továbbá dr. Mo­hamed Zakaria Ismail, a Szíriai Arab Köztársaság budapesti nagykövete. Abdul Halim Khaddam külügyminiszter — látogata- «a során átadta a Szíria! Arab Köztársaság elnökének és kormányfőjének szemé­lyes üdvözletét, népe jókí­vánságait. Kisházi Ödön az Elnöki Tanács szabadságon lévő elnökének, Losonczi Pálnak nevében viszonozta a Szíriái Arab Köztársaság ve­zetőinek üdvözletét. Ezt követően mélyreható­an megvitatták a Közel-Ke­leten kialakult helyzetet és foglalkoztak a két ország kapcsolatait érintő kérdések­kel. Irodalmi élet A Magyar Írók Szövetsé­gének delegációja Darvas Jó­zsef elnök vezetésével Zág­rábban tárgyalásokat folyta­tott a Horvát Írók Egyesü­lésével. Elhatározták irodal­mi vegyesbizottság létreho­zását, s a Horvát Írók Egye­sülése vállalta egy irodalom- történeti kiadvány megjelen­tetését 1905-től napjainkig. Ezenkívül irodalmi lapok, fo­lyóiratok együttműködésében is megállapodtak. A Magyar Írók Szövetsé­gének költői szakosztálya a Robert Graves angol költő regény- és esszéíró által ala­pított díjat ez évben Zelk Zoltánnak ítélte oda „Es és” című verséért. A díjat min­den évben Robert Graves születésnapján adják át. Elutazott a szudáni igazságügyminiszter Tíznapos látogatás után hétfőn elutazott Budapestről Babiker Amadalla szudáni igazságügyminiszter. A Fe­rihegyi repülőtéren a vendé­get dr. Korom Mihály igaz­ságügyminiszter, valamint az igazságügyminisztérium és a külügyminisztérium több ve­rető munkatársa búcsúztat­ta. 3,3 milliárd forint a szolgáltatások fejlesztésére A szolgáltatások helyzeté­ről, valamint az ezzel kap­csolatos tervekről, feladatok­ról és gondokról tanácskoz­tak hétfőn Debrecenben Borsod, Hajdú-Bihar, Sza- bolcs-Szatmár és Szolnok megyék népfront aktivistái, a nőbizottságok képviselői és a szolgáltató vállalatok szakemberei. Keserű Jánosné könnyű­ipari miniszter bevezető elő­adásában elmondotta: 1965— 1970 között négy milliárd forintról hat milliárd fo­rintra emelkedett a lakos­ság részére végzett ipari, javító szolgáltatások értéke. A tanácskozáson képviselt megyékben az országos át­lagnál gyorsabb ütemű volt a fejlődés, viszont ezek a megyék indultak a legmé­lyebb pontról. A negyedik ötéves terv előírásai szerint 1975-re 56 százalékkal nö­vekszik a szolgáltatás mér­téke. öt esztendő alatt 3,2— 3,3 milliárd forintot irányoz­nak elő a szolgáltatások fej­lesztésére. öt esztendő alatt a textil- tisztítás nyolcvan, a lakás­karbantartási szolgáltatás 120, a lakosság részére vég­zett gépkocsijavítás 160, az elektromos háztartási gépek javítása nyolcvan százalék­kal növekszik. Az egy főre jutó mosás a mostani 32 de­káról a tervidőszak végére egy kilóra emelkedik, a vegytisztítás a mostaninak háromszorosa lesz. Oj üze­meket, telepeket, szalonokat építenek nemcsak a főváros­ban, de a kisebb vidéki vá­rosokban is. A miniszter szólt a gáz­ellátásról. az utóbbi időben, sok panaszt kiváltó gázpa­lack-cseréről Is. Mint mon­dotta a harmadik ötéves terv egy millió család ré­szére irányozta elő a palac­kos gázszolgáltatást. Ehe­lyett már a múlt évben 1,3 millió családot láttak el pa­lackokkal. Minden tartalé­kot kimerítettek, 6 átmene­tileg — amíg újabb kapaci. tást nem építenek — csak kis mértékben tudják bőví­teni a fogyasztók körét. A negyedik ötéves terv végé­re 1,7—1,8 millió családot tudnak gázpalackkal ellátni, a családoknak mintegy hat­van százalékát. Keserű Jánosné hangsú­lyozta. hogy a lakosság ré­szére végzett szolgáltatás ugyanolyan értékű, mint a nagyüzemben végzett mun­ka. Akik a szolgáltatásban dolgoznak, azoknak a mun­káját ugyanúgy meg kell becsülni, díjazni és értékel­ni, mint bármely nagyüzem-1^ ben dolgozókét.

Next

/
Thumbnails
Contents